Gyermeksziget
Munka - Állás
  Hirdetés kiemelés
  Babysitter
  Babysitter külföld
  Babysittert keres
  Babysittert keres külföld
  Pedagógus állást keres
  Pedagógusi állások
  Óvodapedagógusi állások
  Dajka állást keres
  Dajka állások
  Nyelvtanár állást keres
  Nyelvtanári állások
  Óraadó, korrepetáló munkát keres
  Óraadó, korrepetáló munkák
  Egyéb munkát keres
  Egyéb munkák
  Mielõtt babysittert választana...
  Hirdetési etikett
Alkoss velünk!
  Anyáknapja
  Mikulás
  Karácsonyi ötletek
  Farsangi jelmezek
  Húsvét
  Dekoráció
Szülõk egymás közt
  Fogyatékkal élõ gyermekek
  Alternatív pedagógia
  Nevelési kérdések
  Ikrek
  Gyermekirodalom
  Csoportösszetétel
  Fejlõdési rendellenességek
  Egyéb
  Segítségkérés
  Szavazási témák - vitafórum
  Iskolakezdés
  Óvodakezdés
  Külföldön nevelem gyermekem
  Oviinfo
  Betegség
  Szobatisztaság
  Suliinfo
  Autizmus
  Utazás
  Nyaralás
  Tábor
  Bölcsõde
Fejlesztõpedagógus válaszol
  Fejlesztõpedagógus válaszol
Óvónõ válaszol
  egészségvédelem
  óvodai napirend
  gyermeknevelés
  gyermeki félelmek
  ábrázoló tevékenység
  óvodán belüli feszültségek
  beszoktatás
  balkezesség
  válás a családban
  óvodai ünnepek
  óvodai tevékenységek
  gyermekirodalom
  szobatisztaság
  testvérek
  óvodai beíratás
  csoportösszetétel
  egyéb
  iskolába lépés
  beszédfejlõdés
Képeslap küldés
  Szemünk fénye
  Szeretet üzenet
  Bocsánat
  Ünnepek
  Anyák napi képeslap
  Mikulás képeslap
  Karácsonyi képeslap
  Újévi képeslap
  Valentin napi képeslap
  Húsvéti képeslap
  Tavaszi képeslap
  Vicces


Krds:

Kedves Ovónõ
2,5 éves ikerfiúk anyukája vagyok. Szeretnék tanácsot kérni öntõl. Totálisan kicsúszott a kezünkbõl az irányítás. A gyerekeknek, ha mondunk valamit, pl. gyere ide, ezt ne csináld stb. egyáltalán nem hallgatnak ránk ,mint, ha nem is hozzájuk beszélnénk. MInd ezek mellett rugdosnak, hisztiznek a fölhöz csapják magukat. Próbáltuk jutalmazással, ha jól viselkednek ez nem jött be. Még azt ajánlották, hogy kedvenc dolgokat tiltsunk nekik,amit szeretnek ilyenkor ha nem fogadnak szót, de sajnos erre sincs reakció. Semmi játék nem köti le õket, sem bohóckodás, sem mese, sem a játszótéren való homokozás . Sajnos ezen oknál fogva egy személy nem tud menni velük sehová, mert az egyik balra a másik jobbra rohan és senkire nem hallgatnak. Most kezdtünk bölcsibe járni még a beszoktatásnál tartunk, ott is hisztiznek, más gyerekektõl elveszik a játékot, ha nem adják oda ellökik õket.Már tényleg nem tudjuk, hogy mit tehetnénk. Voltunk pszichológusnál is. Persze õket nem lehetett vinni elmondásból annyit mondott, hogy a szülõnek kell rájönni, hogy ezt hogyan kell kezelni, de sajnos mi is és a környezetünk is kifogyott az ötletekbõl. Elõre is köszönöm válaszát.

Vlasz:

Kedves Levélíró!

Ilyen korban életkori sajátosság az öntudatra ébredés, valamint ezzel párhuzamosan a saját akaratuk érvényesítésére való vágy. Ennek azonban természetes módon vannak bizonyos korlátai, melyeket a felnõttek szabnak meg. Nem engedjük pl. hogy ugráljanak az ágyon a balesetveszély elhárítása érdekében, tiltjuk a verekedést, ...stb. A társas együttélés szabályait szükségszerûen el kell fogadtatni, meg kell értetni a gyermekekkel az eredményes szocializáció érdekében. A nagy kérdés csak az, hogyan?
A válaszom: határozott, következetes, ám sosem durva (!) nevelõi magatartással. Mindig legyenek egyértelmû, jól behatárolható viselkedési szabályok, melyek betartásához ragaszkodjanak. Pl: Nem verekszünk, nem szaladunk el szüleinktõl a forgalmas utcán, stb.
Amennyiben ezt nem tartják be, határozottan utasítsák el viselkedésüket. Az erre adott dacra, hisztire pedig egészen egyszerûen ne reagáljanak, ne vegyenek róla tudomást egészen addig, míg maguktól meg nem nyugszanak. Mikor ez megtörtént beszéljék meg, értessék meg a gyermek(ek)kel a tiltás okát és jelentõségét. Beszéljék meg, hogy legközelebb csak akkor tudnak játszótérre, vásárolni, játszóházba ... stb. menni, ha a megbeszélt szabályokat betartják. Amennyiben ez legközelebb nem valósul meg, fontos, hogy maximális következetességgel tartsák magukat a beígértekhez. Fontos, hogy szavuknak mindig kellõ súlya legyen, így a szülõi tekintély is visszaállítható.
Hasznos lehet, ha az egyes nevelési helyzeteket mesés bábozással is életre keltik, amikor is a gyerekek külsõ szemlélõként is szemlélhetik, értékelhetik korábbi csínytevéseiket és azok súlyát.
Minõségi bábok széles kínálatából választhat a www.gyermekabc.hu weboldalán, ajánlom szíves figyelmébe!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!
Kisfiam 6 éves, nálunk is központi téma a hiszti. Az ovi elsõ 2 éve kimaradt a sorozatos betegségek miatt, 4-5 nap ovi, majd több hetes betegség(légcsõ illetve hörghurut). Vegyes korcsoportú csoportba járunk. Okos, értelmes, érdeklõdõ kisfiú. Viselkedésében viszont nagy változásokat észleltem. Ahogy megkezdtük szeptemberben az ovit,a csúnya beszéddel, verekedõs viselkedéssel kellett szembesülnünk. Az oviban csendes, mintha kettõig sem tudna számolni, itthon viszont ingerlékeny, türelmetlen, verekszik, az öklét mutogatja és szinte egész nap a hülye és pofa be szavakat használja. 1 hónappal ezelõtt az óvónõ jelezte hogy van egy ütés a fején, ami attól lett, hogy egy másik kisfiúval összefejelt és az ütés után a kisfiam magának esett és tépte a füleit, önmarcangolásba kezdett. Azóta ez a probléma itthon is elkezdõdött, ha nem sikerül azonnal valami, vagy ha megüti magát, magán áll bosszút. Elkeseredtem és a tanácsát kérem, gyermekpszichológus segitsége szükséges-e ezek után? Mert én már csak tehetetlen nézõje vagyok. Korábban nagyon sok minden érdekelte, sokat játszottunk, olvastunk itthon. Egyre kevesebb türelme van mindenhez. Kisfiam koraszülött baba(32. hétre), 1999 grammal született, nyugodt, csendes, jól alvó baba volt. 2 hónapja nekem jön, rugdos, ököllel próbálja meg érvényesiteni az akaratát.
Várom válaszát!
Tisztelettel: Orsi

Vlasz:

Kedves Orsi!

Az agresszív viselkedés mintáját kisfia valószínûleg az óvodában leshette el. Megtapasztalta, hogy a kudarcot, mely az embert éri, ilyen módon is le lehet vezetni. Bosszút állhat akár saját magán, akár másokon (pl. édesanyján) is, attól függõen, hogy éppen kire haragszik. Ha véletlen balesetrõl van szó, akkor saját magán áll bosszút, hiszen õ volt ügyetlen, de ha édesanyja korlátozza, "frusztrálja" õt valamiben, akkor õt bünteti.
Fontos, hogy a gyermek elfogadja, hogy vannak az életben bizonyos korlátok, nehézségek, akadályok, melyekre agresszió helyett adekváltan kell reagálni. Ha véletlen baleset ér minket, akkor meggyógyítjuk a sebet és így orvosoljuk a testi fájdalmat. Ha lelki fájdalom éri (pl. szülei ezt vagy azt nem engedik neki), akkor ezt a korlátot el kell fogadnia, de mindamellett meg is kell értenie ennek okát, jelentõségét.
Tanácsom tehát az elõbbiek tükrében a következõ: az agresszív kirohanásokat soha ne engedje szabadon elharapódzni, hanem kellõ nevelõi határozottsággal utasítsa el mindezt. Itt fontos megjegyeznem, hogy a nevelõi határozottság soha nem jelenthet testi fenyítést, agresszív szülõi magatartást, hiszen durvaságra durvasággal válaszolni a lehetõ legnagyobb hiba lenne. Helyette határozott hangon és arckifejezéssel utasítsa el a dühkitörést. Miután gyermeke megnyugodott, magyarázza el neki, hogy miért volt helytelen, amit tett és ehelyett mi lenne a célravezetõ megoldás.
Nagyon hasznos lehet továbbá, ha bábozással, mesébe ágyazva is megelevenítik a gyermeke életében megjelent konfliktus helyzeteket, így adván lehetõséget a problémák sokoldalú érzelmi feldolgozására. (A bábozáshoz szükséges eszközöket megrendelheti a www.gyermekabc.hu pedagógiai webáruház oldalán, ahol akár embert mintázó bábok, akár állatfigurás bábok gazdag kínálatából is választhat.)
Elõbbiek mellett érdemes lenne megkérdezni az óvónõket is, hogy vajon honnan, kitõl és hogyan indulhatott el az agresszív magatartási minta.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

Kislányom, Anna 3 éves volt januárban. Elkezdtük az óvodát. A beilleszkedés folyamatában vagyunk, mégis inkább a hiszti és a kellemetlen dühkitöréssel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Miután elolvastam az összes témával kapcsolatos leveleket, mégis a kislányom eltérõ "mutatványával" kapcsolatban érdekelne a véleménye.

Születésétõl kezdve (szerencsére megtehettem) a három évet itthon töltöttem vele. Az egész napunk a rendszerességen alapult. Olyan rutinná vált az életünk (itt jegyezném meg: egyedülálló édesanya vagyok), hogy nekem szinte egyhangú volt, de az Annának tökéletes volt: a reggeli közös étkezés, a játék, a szabadban tett séták, az ebéd, az ebéd utáni alvás stb. Egyszóval: a rendszeresség uralta az életünket. 2.5-3 évesen, amikor az "én" felszínre tört -következetességem ellenére- olyan határtalan hiszti-dührohamok törtek Annára, hogy valóigaz, az elsõ körben magam is megrettentem és ezt láthatta rajtam is. Minekután nyugodsággal próbáltam kezelni hisztijét, sok pedagógus által javasolt "kezelési mód" nem vált be. Egész pontosan a nem-veszek-róla-tudomást elv nálunk tökéletesen megbukott. Ha valamilyen bevásárlóközpontban kitört a hiszti, és én nem vettem róla tudomást, az Anna még jobban "bevadult". Ha leültem egy padra, hogy megvárjam, hogy lehiggad, ez õt mélységesen felbosszantotta. Ha próbáltam stratégiát váltani, hogy suttogok a fülébe és úgy csitítom, az sem segített. Röviden: az összes tanács nem vált be, pedig mindegyiket tartósan gyakoroltam, nem tettem ki annak a gyereket, hogy rajtam több "tanácstalan" csitítást lásson.
Kedves Óvónõ! Kérem segítsen, mert a tarsolyom kifogyott és segíteni szeretnék ennek a kicsilánynak a hiszti levezetésében.
Válaszát megköszönve, maradok tisztelettel

Krisztina

Vlasz:

Kedves Krisztina!

Soraiból kitûnik, hogy Ön tudatos szülõként, valóban megfontoltan igyekszik kezelni a problémát. Írja, hogy kipróbált már sok mindent, de a megoldásra egyelõre nem sikerült rálelnie.
Gondolja csak végig, vajon miért is bosszantotta fel olyan mélységesen Annát, amikor Ön szemmel láthatóan nem vett tudomást a nagy jelenetrõl? Pontosan azért, mert nem volt hatása a hisztinek, azaz úgy érezte, feleslegesen töri magát. Azzal, hogy egy idõ után Ön stratégiát váltott és a csendes fülbesuttogás módszerét kezdte alkalmazni, a gyermek úgy érezte, sikerrel járt. Sikerrel járt, mert mégiscsak ki tudta vívni az Ön figyelmét és azt, hogy reagáljon a "mûsorra".
Javaslom, hogy a továbbiakban próbálja a lehetõ legnagyobb következetességgel, tartósan alkalmazni az említett pedagógiai gyakorlatot, és csak a teljes megnyugvást követõen igyekezzen átbeszélni a dolgokat.
Sok sikert kívánok!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kislányom most lesz 3 éves. 2hónapja járunk "oviba"-külföldön.Abeszoktatás elég simán ment és nincsenek is semmi különös problémáink.Egy dolog ami nagyon zavar mert szerintem elég fontos-nem akar napközben aludni.Miután elkezdtük az ovit-pedig az oviban(2 nap a héten)alszik.Már minden kipróbáltam-szépen csúnyán, odafeküdtem vele, igértem fût-fát, de csak az jön hogy nem, nem kell vagy nem akarok.Pedig látom rajta hogy álmos és nem lehet vele bírni egész délután.Hisztizik mindenért, tombol ha valami nem tetszik, és ilyenkor persze semmi nem tetszik.Mondtam hogy akkor ne aludjon csak csendben feküdjön és pihenjen kicsit de mintha direkt nem akarna feküdni sem.Mit tegyek????Vannak napok amikor már tényleg a falra másznék, mert elviselhetetlenül kezelhetetlen.
Rita

Vlasz:

Kedves Rita!

Tökéletesen egyetértek Önnel, egy 3 éves kisgyermeknek még égetõen nagy szüksége van a délutáni pihenésre. Ilyen idõs korban még hamar bekövetkezik az idegrendszeri kifáradás, aminek egyenes következménye a hiszti, nyûgösség, sõt, sokszor a kimerültségbõl-figyelmetlenségbõl eredõ gyakori baleset is. Javaslataim tehát a következõk: mivel az óvodai beszokás már szemmel láthatóan megvalósult, így feltételezhetõen nincs akadálya annak, hogy napi szinten ott aludjon az oviban a kislány, ezáltal hétfõtõl-péntekig megoldott a délutáni pihenés kérdése. A hétvégi, otthoni pihenéssel kapcsolatban pedig az alábbiakat tanácsolom: ebéd után minden tekintetben csendesedjenek, lazuljanak el. Ajánlja fel, hogy az ágyban mellé fekszik, és õ választhatja ki, hogy a hosszú vagy a még hosszabb mesét szeretné-e meghallgatni. :) A mesélés közben remélhetõleg ellazul majd, így könnyebbé válik az elalvás. Alvás idõben legyen csönd, félhomály. Felajánlhatja azt is, hogy csukott szemmel próbálja elképzelni a mesét, ez a "mesevarázslat". Ha egy jó játékként tálalja felé a dolgot, sokkal nyitottabb lesz rá.
Remélem, hogy válaszommal tudtam segíteni!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Ui: a mellékletként küldött levelére válaszolván: "Szobatisztaság játékkal, könnyedén" c. könyvem megrendelhetõ a www.gyermekabc.hu oldalon, ill. megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban. A fenti webáruházban érdemes "A játékos, könnyed szobatisztaságért" termékcsomag részeként megvenni a könyvet, hiszen így nem csak a könyvhöz, de az abban leírt játéktevékenységekhez szükséges eszközökhöz is hozzájuthat.(Megrendelhetõ a fenti, képes linkre kattintva)

Krds:

Tisztelt Ovónõ!
A kisfiammal három hete kezdtük a beszoktatást a bölcsibe,mert vissza kellene mennem dolgozni.A fiam eddig ekég nyitott gyerek volt hamar feltalálta magát társaságban ,volt sok kis barátja a környezetünkben akik vele egykórúak(most fogja betõlteni a 2 éves kort)A probléma ott kezdõdött amikor ott kellett hagynom a bölcsibe.Addig nagyon jól elvolt a többi gyerekkel és feltalálta magát.De sajnos azóta ,igaz hogy bemegy a terembe de sír vagy nem csinál semmit ,nem játszik senkivel.Most már az apukája viszi mert azt kérték hogy vigye olyas valaki akihez nem ragaszkodik annyira hátha úgy menni fog.Már játékot is vittünk be amit nagyon szeret itthon de azzal se hajlandó játszani.Az ovónõk azt mondják hogy õ nagyon okos gyerek és tudatosan nem akarja hogy neki ott kell lennie de sajnos máshogy nem tudjuk megoldani a vigyázását ,engem meg várnak vissza a munkahejemen.Itthon folyamatosan beszélgetünk vele a bölcsirõl ilyenkor általában úgy tesz mintha nem figyelne.Ez azért furcsa nekünk hogy így tiltakozik mert elõfordúlt sokszor hogy napokig elvolt anyáék nélkül bárhol,és nem is volt soha ilyen hiszti anya után.Ilyenkor mit lehet tenni?már teljesen tanácstalanok vagyunk.Elõre is köszönöm válaszát

Vlasz:

Kedves Levélíró!

Egy 2 éves gyermek számára, életkoránál fogva az a legideálisabb állapot, ha édesanyjával maradhat a 3. életévéig. Ebben az életkorban ugyanis legfõbb érzelmi kapcsolata az édesanyjával van . Ha munkába állásának nincsenek valóban komoly anyagi okai, akkor javaslom, adjon lehetõséget a gyermeknek arra, hogy otthon maradhasson Önnel, és csak 3 éves korától járjon napi szinten gyermekközösségbe.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Tisztelt szakértõ!

Van egy 5 éves kislányom akivel az utóbbi idõben nagyon tanácstalan vagyok. Pár hónapja nem tudok vele mit kezdeni társaságban. Nagyon erõszakos, hisztis. Ha valamit megtíltok neki jön és megüt, visszafelesel. A szeretetét is sajnos erõvel, ütögetéssel mutatja ki. Ha rá szólok akkor annál jobban folytatja. A férjemmel mi 3 éve szét váltunk, úgy néz ki, hogy a jelenlegi párommal talán már újból helyre áll az életem. Nagyon segítõkész a kislányommal kapcsolatban, õt is nagyon szereti. Nagyon figyelünk arra, hogy a kislány ne érezze magát második személynek. Õ felé is szeretet verekédéssel mutatja ki. Ha kislányommal kettesben vagy hármasban vagyunk akkor tudok rá hatni, mindent megigér, de abban a pillanatban amint, társaságban leszünk vége az egésznek. Nagyon nem szeretném ha állandósulna a helyzet, szeretnék újból büszke lenni rá. Most azt a taktikát próbálom, hogy nem szólok hozzá csak annyit amennyi nagyon fontos. Amint haza érünk oviból bemegy a szobájába és csak vacsorázni jöhet ki. Nem tudom ez mennyire lehet hatásos. Nagyon okos, értelmes és gyorsan tanuló kislány. Már arra is gondoltam, hogy talán az oviban a többiektõl lát el apró kis dolgokat amiket haza hoz és rajtunk próbálja ki, mert a családra nem jellemzõ az ilyen viselkedés. Nagyon szeretném ha megtudnánk oldani ezt a helyzetet, mert már nagyon nehezen viselem és nagyon szégyelem magam miatta.

Vlasz:

Kedves Anyuka!

Ne szégyellje magát, nincs miért! Nevelési nehézségek csak azoknál nem adódnak, akiknek nincs is gyermekük. A probléma, amelyrõl Ön beszél, határozott, következetes nevelõi magatartást igényel. Ez azonban nem keverendõ össze a túlzott szigorral, diktatórikus attitûddel. A megoldással, amellyel próbálkozik, részben egyetértek, részben nem. A verekedést egyértelmûen és a legnagyobb határozottsággal el kell utasítani. Sem méregbõl, sem szeretetbõl nem gyakorolhatja ezt a gyerek. Itt azonban fontos megjegyeznem, hogy verekedésre soha ne reagáljanak testi fenyítéssel, mert így csak fokozzák a problémát. Ehelyett szavakkal, arckifejezéssel meggyõzhetõ a gyermek arról, hogy helytelenül cselekedett.
A hisztit viszont az Ön által említett "nem veszek róla tudomást" módszerrel nagyszerûen lehet kezelni. Miután a gyermek megtapasztalta, hogy mûsorához nincs nézõközönség és ennek okán a hisztit is befejezte, akkor ott, azon melegében (!), kellõen higgadtan beszéljék meg a dolgot. A késleltetett büntetés semmiképp sem célravezetõ, tehát az esti, utólagos szigort nem tanácsos foganatosítani.
Ha kislánya több alkalommal is megtapasztalja, hogy a nagy nyilvánosság elõtt sem érdemes fitogtatni erejét, elõbb-utóbb felhagy ezzel a negatív magatartással. Addig is kitartást és sok-sok türelmet kívánok Önöknek!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

Remélem segítségemre tud lenni a problémánkban,bár gondolom,hogy így levélen keresztül nem alkothat teljes képet az esetünkrõl,de megpróbálok minden fontos részletet lejegyezni!
Bence 4 éves lett február végén,szeptember óta jár óvodába.Van egy 1 éves öccse,akivel azt mondhatom,nagyon jó testvéri kapcsolata van.Nincsenek féltékenységek, (legalábbis a felszínen).Bencére kiskorától fogva az a jellemzõ,hogy állandó figyelmet igényel.Sokáig nem volt rá példa,hogy otthon egyedül játszott volna a szobájában,még arra sem volt hajlandó,hogy én olvasok mellette,Õ pedig játszik.Állandóan vele kellett játszanom.Néha még az ebédet sem tudtam megfõzni,mert egész délelõtt a gyerekszobában voltam Vele.Mindig együtt rajzoltunk,gyurmáztunk,építõztünk…stb
Ez talán mostanában változott meg egy kicsit,amióta kistestvére is nagyobb lett már,így elõfordul,hogy egymás mellett autóznak a szõnyegen.Bár még mindig gyakran igényli,hogy én is ott üljek és autókázzak Vele.
Az óvodába eleinte nehezen ment a beszokás,de most már nagyon szeret oda járni,van is 2 barátnõje,akikkel elég sokat eljátszanak.Délutánonként is van alkalmuk találkozni,hiszen elõfordul heti rendszerességgel,hogy átjönnek hozzánk óvoda után vagy mi megyünk Hozzájuk.
A problémám a következõ:
Bence rettentõen akaratos,öntörvényû és irdatlanul nagy hisztikre képes,ha akar valamit.Veszekedik,kiabál,dobálja a játékait,bõg és hasonlók.Ha kérünk valamit szépen,elereszti a füle mellett.Vagy oda sem bagózik ránk vagy cirkuszol,ordít tovább.
Hiába próbálunk szelíden,nyugodtan szólni Neki vagy értelmesen elmagyarázni Neki a dolgokat (mit miért nem lehet) meg sem hall minket.Ha veszekedni kezdünk Vele,akkor is tovább folytatja a cirkuszolást.Egyszerûen már nem tudom,hogyan tudnék Rá hatni!Nem használ sem a szép szó,sem a fenyegetõzés.Ha azt mondom Neki pl:”Bence este nem bújok oda,amíg elalszol,ha így viselkedsz!” erre azt válaszolja:”Jó,azt akarom!”
Legutóbb az volt a kívánsága,hogy írassuk be lovagolni (van erre lehetõség az óvodában) hát beírattuk.Természetesen mondtuk Neki,hogy csak akkor,ha most már megpróbál szófogadóan viselkedni és nem fog többet ilyen csúnyán cirkuszolni,ordibálni.Megígérte.Elmentünk,hogy veszünk Neki bukósisakot,hát még haza sem értünk már a kocsiban nekiállt cirkuszolni,mert nem mentünk be abba a boltba,amelyikbe akart.
Ezzel szemben az óvónénik azt mondják,hogy az óvodában Vele szoktak példálózni a többiek elõtt,(pl:elsõként ül gyönyörû szépen,csendesen törökülésben a szõnyegen foglalkozás elõtt,míg a többiek rohangálnak),nagyon fegyelmezett,komoly,okos,odafigyel,szót fogad…
Édesanyám azt mondta,pont az a probléma,hogy az oviban visszafogott,nem tudja „kitombolni” magát,így az energiáit otthon kell levezetnie.De sajnos kezd egyre inkább kicsúszni a kezeim közül,hiszen nem tudok már Rá sehogyan sem hatni!Valóban nagy hibát követtem el akkor (ahogyan édesanyám is mondja9,amikor nem voltam elég következetes Vele,de most már hiába próbálok az lenni,nem érdekli az sem.
Kérdésem az lenne,mit tudnék tenni,hogy hallgasson,odafigyeljen rám?Hogyan fékezzem meg a dühkitöréseit?
Remélem segítségemre tud lenni!
Válaszát elõre is köszönöm!
Sára

Vlasz:

Kedves Sára!

Több szempontból is igazat kell, hogy adjak az édesanyjának. Egyrészt abban, hogy az óvodai példamutató magatartás után Bencének valahol kicsit ki kell tombolnia magát. (Ez azonban nem kellene, hogy mindenáron dacos hisztiben nyilvánuljon meg.) Másrészt a következetesség fontosságáról alkotott véleményét is osztom a nagymamának. Amit egyszer kilátásba helyezünk vagy megígérünk, ahhoz tartanunk kell magunkat.
Mit javasolok tehát a fentiek tükrében? Amikor hisztit tapasztal Bence részérõl, egyszerûen ne vegyen tudomást a mûsorról egészen addig, míg meg nem nyugszik. Önnek tudnia kell, hogy ez a produkció mindaddig tartani fog, míg Bencének van rá közönsége. Meglepõdik majd, ha azt látja, sem édesanyja, sem édesapja nem vesz tudomást a hisztirõl, így több-kevesebb sikertelen elõadás után rájön, hogy nincs miért csinálnia. Fontos, hogy úgy tegyen, mintha az ordítást-hisztit észre sem venné, meg sem hallaná. Ha csapkodást, rombolást tapasztal, azaz ön-, vagy közveszélyessé válik a helyzet, azt természetesen le kell reagálni, és a lehetõ legnagyobb határozottsággal el kell utasítani! Ennek következményeit (pl: nem megyünk legközelebb lovagolni) mindig következetesen be kell tartani!
Miután szemmel láthatóan lenyugodtak a kedélyek, akkor beszéljék meg higgadtan, nyugodtan a dolgot, észérvekkel csak ekkor hozakodjon elõ.
Nehéz idõszak vár most Önre, de a fentiek segítségével biztosan javul, elõbb-utóbb pedig megoldódik majd a helyzet. Kitartást és sok türelmet kívánok mindehhez!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

23 éves nõ vagyok. Kedvesem 36 éves, 1 éve elvált, és van egy 3 éves kisfia. A házassága már igencsak romokban hevert mikor mi összejöttünk, odaköltözött hozzám.Általában hetente többször is találkozik a kisfiával, és néha én is velük tartok. A problémám az, hogy a kisfiú nem tûr meg maga mellett. Kifejezetten utál, és ennek hangot is ad. Próbálok a kedvében járni, nem nevelni, igyekszem vele játszani, mesét olvasni,tv-t nézni együtt, de sajnos 20ból egyszer ha megengedi. A legtöbb alkalommal csúnyán elküld jó messzire hogy ne is lássam se õt, se az apját, ha mégis ott maradok,üvölt és hisztizik, sokszor még teljes erejébõl ütlegel is. Autóban sem tûri a jelenlétem, rugdossa a székem és azt üvölti hogy szálljak ki, hosszú órákon keresztül fülsértõ hangon. Szinte egyáltalán nem lehet a jelenlétében kapcsolatom az apjával, mert közénk áll és nekifeszülve széttaszít minket. A családomban is vannak gyermekek és nem tapasztaltam ilyet, nagyon szeretek velük lenni, és õk is szoktak szeretni. Tudom hogy jelen helyzet jóval bonyolultabb, mert a válás biztosan kihat a kicsire,a szülõk beszélgetése csak és kizárólag a gyerek dolgaira szûkül,tehát nincsenek túl jóba. Szeretném a kisfiút boldognak látni és minél több idõt együtt tölteni. Tudom hogy a kicsi nem hibás, és én vagyok a ’felnõtt’, de egyre inkább tanácstalan vagyok. Mindenesetre úgy érzem minden tõlem telhetõt megteszek mégsincs semmi változás. Mi a jobb ha hagyom hogy így vislkedjen (ezt azért tenném mert úgy érzem nem posztom a nevelés), vagy álljak a sarkamra és mondjam hogy ha nálam vagyunk akkor az én szabályaim érvényesek, vagy esetleg szóljak a páromnak hogy tegye helyre a fiát? Más alternatívát is szívesen várok, szeretnék megoldást találni erre a problémára.

Köszönettel: Kinga

Vlasz:

Kedves Kinga!

A kisfiút nagyon felzaklatta szülei szétválása, s láthatóan még részben sem tudta feldolgozni ezt a traumát. Foggal-körömmel küzd régi családja egységesítéséért, s ennek legfõbb akadályát Önben látja. A legfontosabb talán az lenne, hogy a gyermek maga jöjjön rá, hogy nem Ön miatt hiúsul meg a régi család összekovácsolódása.
Javaslom, hogy az elkövetkezõ hetekben vagy akár hónapokban csak a háttérbõl, csendes "háttér szereplõként" próbáljon részt venni a gyerekkel való közös programokon. Így a gyermek nem fogja azt érezni, hogy Ön rákényszeríti a szeretetét és erõszakkal akarja elfoglalni édesanyja helyét. Miután a kisfiú szemmel láthatóan megnyugodott, akkor jön majd el az ideje az ici-pici lépésekben történõ, észrevétlen közeledésnek. Várja a kedvenc ételével, lepje meg valami aprósággal, ami örömöt szerez neki, lepje meg párját és kisfiát egy élvezetes, közös programmal (pl. vidámpark, állatkert ...stb.)
A lényeg, hogy közeledését soha ne tolakodásként élje meg a gyermek, így fokról-fokra, a lehetõ legtapintatosabb módon juthat közelebb és közelebb a gyermek szívéhez. Ezt a folyamatot nem szabad és nem is lehet siettetni, így óriási türelemre, elfogadásra és megértésre lesz szüksége az elkövetkezõ hónapokban.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

KEDVES ÓVONÕ!VÉGSÕ ELKESEREDÉSEMBE KÉREM A TANÁCSÁT.AZ ÉN KISLÁNYOM MOST LESZ 2 ÉVES ÉS OLYAN MEGNYILVÁNULÁSAI VANNAK,MELLYEL NEM TUDOK MIT KEZDENI.EGYRE GYAKRABBAN JÖN RÁ A HISZTI,A DAC ÉS MAGNYILVÁNULNI LÁTOM RAJTA AZ AGRESSZIÓ JELEIT IS.HA VALAMI NEM TETSZIK NEKI RÖGTÖN ELKEZD ERÕTELJESEN HISZTIZNI,ÉS ADDIG CSINÁLJA A FESZTIVÁLT AMIG EL NEM ÉRI A CÉLJÁT.EGYSZERÜEN NEM AKARJA MEGÉRTENI HOGY AMIT NEM LEHET,AZT NEM LEHET.HA MONDOK NEKI VALAMIT ERÕTELJESEN ÜVÖLTI HOGY NEM,VAGY HA VALAMI NEM TETSZIK NEKI.A NAPOKBAN RÁJÖTT EGY DÜHROHAM,ELKEZDETT VERNI ÉS EGY VASTAG TINCSET IS KITÉPETT A HAJAMBÓL.NAGYON AKARATOS,KÉNYES,HISZTIS.NEM SZOKTAM BÁNTANI DE HA ELSZAKAD A CÉRNA ELFENEKELEM(DE KICSIT SZOKTAM RÁCSAPNI)VAGY PEDIG A KEZÉRE SZOKTAM ÜTNI.KIABÁLNI IS SZOKTAM VELE,ÉS AZT VETTEM ÉSZRE HOGY AZT MÁR LE IS MÁSOLTA TÕLEM.NAGYON SOKAT SZOKTM SIRNI,ÉS EMÉSZTENI MAGAM EMIATT HOGY KIABÁLOK VELE ÉS NÉHA KIKAP,NAGYON NAGY BÜNTUDATOM VAN OLYANKOR ÉS ÚGY ÉRZEM MEGBUKTAM MINT ANYA ÉS HOGY ROSSZ VAGYOK.KÉREM SEGITSEN MEGTALÁLNI AZ ARANY KÖZÉPUTAT.ELÕRE IS KÖSZÖNÖM.

Vlasz:

Kedves Anyuka!

Ne ostorozza magát, a dac és a hiszti nagyon sok kisgyermeknél felüti a fejét, a siker kulcsa a következetes nevelõi magatartásban rejlik. Ha a fentieket tapasztalja, ne veszítse el a türelmét, helyette a lehetõ legnagyobb határozottsággal közölje, hogy mit miért nem engedhet meg neki. Ha erre ordítással, hisztivel reagál, ne vegyen tudomást a nagyjelenetrõl, egészen addig, míg az le nem csengett. Csináljon úgy, mintha nem történne semmi, mintha nem is látná, nem is hallaná az ordítást. Tegyen-vegyen közben, foglalkozzon mással. A lényeg, hogy kislánya megértse, Ön nem vevõ a mûsorra és ezzel eredményt elérni semmiképpen nem fog. Fontos, hogy Ön következetesen, minden alkalommal megingathatatlan legyen, így a kislány rájön, hogy hisztije falra hányt borsó, senkit nem érdekel.
Eleinte nagyon nehéz lesz és bizony hosszabb ideig is eltarthat a mûsor, ám napról-napra könnyebb lesz, míg végül teljesen megszüntethetõ a dac.
Kívánok ehhez Önnek minél nagyobb kitartást, kellõ következetességet és sok-sok türelmet. Meglátja, megéri!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

Van egy 4 éves kislányom, aki akaratos és hisztis az oviban. Itthon nincs vele semmi gond, ha véletlenül hisztizik is hamar leállítjuk, de ez nagyon ritkán fordul elõ. Viszont az oviban nagyon akaratos, ha valami nem úgy történik ahogy szeretné, akkor elkezd hisztizni. Az lenne a kérdésem, hogy jó -e ha itthon ezért megbüntetem? Pl. nem nézhet este estimesét, vagy nem mehet el szombatonként lovagolni. Itthon olyan rendesen viselkedik, és félek ha elkezdem büntetni az ovis viselkedése miatt, akkor nem lesz majd kedve menni oviba. Különben normális az, ha még 4 évesen is hisztizik?
Elõre is köszönöm a segítségét!
Tímea

Vlasz:

Kedves Tímea!

A hisztis-dacos magatartás akár az egész óvodáskort végigkísérheti, általában a nem elég következetes nevelõi magatartás miatt jelenik meg. Önök, -minden jel szerint-, az otthoni közegben kellõen határozottan kezelik a problémát, ám az óvó nénik nem biztos, hogy hasonlóan tesznek. Javaslom, ossza meg velük saját tapasztalatait gyermekével kapcsolatban, mondja el, Ön hogyan, milyen módon kezeli a hisztis magatartást. Egy kis tapasztalatcsere csodákat tehet, így összhangba kerülhet az óvodai és a családi nevelés is.
Az óvodai dacot otthon, utólag soha ne büntesse! Ezt a problémát annak és akkor kell kezelnie, aki adott pillanatban a gyermekkel van. Megoldás erre, mint a fentiekben is említettem, a tapasztalatcsere.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Tisztelt Óvónõ!

A kisfiam betöltötte a második életévét és a problémánk az lenne, hogy nem lehet a babatornákra és a zenebölcsis foglalkozásra elvinni mert azonnal hiszti roham következik.Az elsõ pár perc után el kell jönni mert krokodil könnyeket hullat és torka szakattából kiabálja azt, hogy HAZA. Ez azért is nagy gond mert a bölcsikben és az ovikban tudomásom szerint zenei foglalkozások is vannak.
Várom válaszát, köszönettel Piroska.

Vlasz:

Kedves Piroska!

Nem valószínû, hogy az ott folyó tevékenységek (azaz éneklés, torna, ... stb.) riasztanák a gyermeket, sokkal valószínûbb, hogy az idegen környezettõl, ismeretlen személyektõl fél egy kicsit a fiúcska. Erõltetni természetesen ezt nem szabad, helyette alkalmazza a "csak az egyik lábam engedd be" politikáját. Konkrétan: eleinte csak messzirõl, úgymond kívülállóként figyeljék, lessék meg a bent folyó foglalkozásokat. Ha mód van rá, nyitott ajtónál, kívülrõl kukkantsanak be, majd alkalomról-alkalomra egyre közelebb merészkedhetnek. Észre fogja venni, hogy kisfia maga is egyre nagyobb érdeklõdéssel fogja eleinte csak szemlélni a játékos tevékenységeket, késõbb azonban részt is vesz bennük.
Legyen türelemmel, hamarosan meg fog nyílni gyermeke a többiek felé. Sok sikert kívánok!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

Nagyon nehéz szívvel írok, de megoldást szeretnék találni a problémánkra.
3 éves, nagyfiam, most szeptemberben kezdte az ovit. Az elsõ 2-3 nap után nagyon szeret oviba járni, alig tudom elhozni délután. Nagyon okos, értelmes gyerek. Múlt héten összevont csoportok voltak az õszi szünet miatt, és szerdán már mondta a szigorúbb óvónéni, hogy a Máté verekszik. Néha minden ok nélkül. Megtalálta a leggyengébb, legérzékenyebb kisfiút, aki egyáltalán nem viseli el, ha piszkálják. Hozzáteszem Mátém erõs, magas kisfiú igen erõs akarattal, és daccal. Szóval most már az óvónõk panaszkodnak, egy anyuka már elkapott egy beszélgetésre, hogy mit tehetnénk, és mindenáron a pszichológust javasolják nekem mint egyetlen megoldást.
Tudna nekem segíteni, hogy én mit tehetnék az agressziója csökkentésében? Hogyan segítsek neki leszokni ról?
Természetesen szeretetben neveljük Mátét a férjemmel, néha elõfordul, hogy rákiabálunk ha nem úgy viselkedik ahogy kellene. Testileg egyáltalán nem fenyítjük, inkább apróbb büntetésekkel vagy jutalmakkal próbáljuk terelgetni a helyes út felé.
Viszont sokszor beszélgetni sem hagy minket a férjemmel, teljesen kisajátít bennünket, csak vele szabad foglalkozni. Tudom, hogy nem egy átlagos gyerek, szerintem sokkal okosabb az átlagnál, és nagyon érzékeny is egyben.
Köszönettel várom segítségét!
Egy vidéki anyuka

Vlasz:

Kedves Anyuka!

Fontos a szülõk részérõl is a kellõen következetes, határozott magatartás, értse meg a kisfiú, hogy nem mindig akarata szerint zajlanak a dolgok. Ha ez ellen hisztivel, daccal tiltakozik, várja meg, míg magától lenyugszik. (Éreztessék a kisfiúval, hogy akaratos, dacos magatartással semmire nem megy Önöknél) Csak ez után próbálja megbeszélni vele a dolgot, elmondani neki, miért fontos, hogy úgy legyen, ahogy anyu vagy apu szeretné. Ne engedje, hogy gyermeke akár csekély mértékben is manipulálja Önöket, mert csak elõbbiekkel fogja megtanulni és elfogadni, hogy bizonyos viselkedési szabályokat be kell tartani akár az óvodában, akár otthon.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Tisztekt Óvónõ,

Kisfiam tavaly 2 és fél évesen szeptemberben kezdte meg állami bölcsi hiányában a magánbölcsit. Egy évig járt oda, állandóra csak õ volt az egyetlen de voltak beugró gyerekek is. Nem utolsó sorban a bölcsis néninek három gyerekével is jól kijött fõleg a legkisebb lánnyal aki az elsõ évét kezdte meg az iskolában. Nagyon sok szépet és jót tanult csak dicsérni tudom azt az egy évet. Idén szeptembertõl ovisok lettünk, a beszoktatás egy hétig tartott. Volt sírás, volt hogy a kezembõl vették ki a gyereket reggel. Ma már csak azt halljuk a fiamtól reggelente, hogy nagyon fogunk hiányozni neki de nem sír. A probléma ott kezdõdik, hogy állítólag az oviban lökdösõdik és rugdos és az óvónõje azt mondta nem tud ezzel mit kezdeni. (Egyedül ugrálóvárban láttam hogy arrébb lökött egy kisgyereket, de nem dühbõl és mindig megbeszéljük ha butaságot csinál) A héten büntetésbe állították nem játszhatott sokáig. A bölcsiben ilyen probléma nem volt egyáltalán, mindig le volt kötve a figyelme. Lehetséges, hogy az oviban nem kap elég figyelmet, az óvónõ nem csak vele foglakozik és ezt nem tudja feldolgozni. Az ügyeletes óvónõ mesélte az egyik kislány fülébõl kitépte a fülbevalót. Aztán javított és úgy mondta, hogy kikapcsolódhatott a fülbevaló és a fiam hogy nem tudom kiszedte a fülébõl. Azóta találkoztunk a kislány anyukájával és egybõl leírt minket, hogy a mi fiunk egy agresszív gyerek kezeltessük. Persze teljesen másképp mondta el a történteket. Egyáltalán nem tartom agresszívnak a fiamat, inkább eleven és több odafigyelésre van szüksége szerintem. Otthon is ezt tapasztalom, ha nem játszunk vele vagy nem köti le valami butaságok jutnak eszébe. Arra rájöttünk, hogy hancúrozni (pl: csikizés) nem szabad vele sokáig, mert belelendül és játékból ütöget leállítani pedig nehéz. Egyik nap egy nagyobb sebbel jött haza a combján, megkérdeztük és az volt rá a válasz, hogy a kislány aki okozta kezelhetetlen.
Ha megyünk érte egybõl mennünk kell nem marad tovább ott. A bölcsiben úgy kellett könyörögni, hogy hazainduljunk. Amióta ovis lett az éjszakai felsírások is elõjöttek amit nem tudok mire vélni. Egyébként egy kiegyensúlyozott állandóan mosolygós kisfiú. Nem volt jellemzõ a hiszti sem nála, de amióta ovis lett apró dolgokért is tud hisztizni és mindennaposak lettek. Régebben szépen meglehetett beszélni vele bármit.
Segítségét szeretném kérni mit tehetek azért, hogy a fiam ne sérüljön lelkileg örömmel menjen oviba.
Köszönettel: K.N.-né

Vlasz:

Kedves Anyuka!

A magán bölcsiben, mint soraiból is kiderül, jóval kisebb csoport (?) létszám volt, mint az óvodában, így összehasonlítani sem lehet a két intézményt. Az egyértelmû, hogy kis létszám mellett az egyéni, differenciált bánásmód sokkal könnyebben megvalósítható, mint egy 25-30 fõs csoportban, s a konfrontáció lehetõsége is megsokszorozódik egy nagyobb gyerekközösségben. Az óvodai élet sajátosságait nem csak megszoknia kell kisfiának, de a közösségi szabályokat is magáévá kell tennie. Ez nem könnyû feladat számára, hiszen a magán bölcsiben a kis létszámú csoportban szinte családi légkörben nevelkedett. Az óvodában adódó konfliktushelyzeteket meg kell tanulnia kezelni, amely bizony senkinek nem könnyû feladat. Mit javaslok tehát, hogy könnyebben feldolgozza az óvodai élményeket?
Játssza ki a kisfiú az élményeit, ennek leghatékonyabb módja a bábozás. Ennek segítségével más bõrébe bújva könnyebben megnyílik, kiadja magából az esetleges elfojtott szorongásait, indulatait, titkos gondolatait. A bábokkal megszemélyesített mesés történetekben Ön is könnyebben megtaníthatja a fiúcskának, hogyan kezelje ezt vagy azt a konfliktushelyzetet. Feltétlenül ajánlom figyelmébe a www.gyermekabc.hu oldalán megrendelhetõ bábokat (pl. kisfiú-kislány bábok, egyéb figurák), paravánokat, melyekkel csodálatosan helyrebillentheti kisfia lelki egyensúlyát.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Ovónõ!
Kislányom 2 és fél éves, és fél éve jár bõlcsödébe. A szobatisztasággal küszködünk kissé, amióta bölcsödés lett. 1 éves korában kezdte meg az ismerkedést a bilivel, ami nagyon szépen ment, és 20 hónaposan levettem róla a pelenkát. Kb. 3 napon belül ügyesen szobatiszta lett, idõközönként kivittem a vécére (szûkítõt használtunk, ez nagyon tetszett neki) és hamarosan elkezdett szólni, ha pisilni kellett. A kakival soha nem volt gondunk, mindig ügyesen szólt. Amikor bekerült a bölcsödébe, ott természetesen kezdõdtek a problémák. Naponta kétszer bepisilt, és alvás közben is (a dadák kérték, hogy alávsra visszatehessék rá a pelenkát), ami otthon soha nem fordult elõ. 2 hónap elteltével nyári szünet lett. Szünet után újra kezdõdött a bölcsi, és teljesen megváltozott, soha nem volt pisi gond, alvásnál is levették róla a pelenát. Nagyon örültünk, hogy csak a stressz miatt lehetett minden.
Csakhogy új változás történt. Elment egy dadus, és jött egy új. A kicsi újra kezdte a bepisilést, kb. két héten keresztül mindig bepisilt. Aztán ez is elmúlt,újra rendezõdtek a dolgok. Most az a probléma, hogy a dadusok szerint nagyon szeret a középpontban lenni, szófogadatlan (szerintem ez a 2-3 éves kor közötti dackorszak lehet, bár nem hisztis!) azt akarja, hogy mindig csak vele foglalkozzanak, és ha ez nem így történik, akkor felhívja magára a figyelmet. Legtöbbször bepisiléssel. Mostanában megint alvás közben is néha néha becsorog. Otthon soha nincs vele probléma, szalad és szól, ha pisilnie kell, sõt sokszor egyedül is kimegy a vécére, és elintézi ügyesen a dolgát. Talpraestt, ügyes kislány, bár nagyon eleven, óriási mozgásigényû és kissé akaratos. Huncut is, én azt látom rajta, hogy sokszor figyel, hogyan reagálok a viselkedésére. Talán túl sok "letolást" kap a bölcsiben és ezért a sok bepisilés? Stresszes lenne egy kicsit? (Nagyon nehezen is szokott be, nagyon sokat sírt!) De mostmár nagyon szeret járni a bölcsibe, és nagyon sokat tanul, rengeteg verset tud. Néha úgy érzem, soha nem lesz vége a bölcsödei bepisilésnek. A dadusok sokszor rosszallóan néznek rám, nem hiszik el, hogy otthon semmi baj nincs. Szerintük az az ok, hogy a gyerek fel akarja hívni magára figyelmet, és ezért csinálja. Sajnos ezzel a dologgal nem tudok mit kezdeni, otthon kezelhetõ a kislány, és nagyon van szeretve, igaz testvére még nincs. Próbláljuk szépen nevelni, de az egyéniségén nem tudok változtatni!
Mit tegyek Kedves Ovónõ?
Vagy ne aggódjak? Ha eddig ilyen szépen haladtunk, kisebb-nagyon zökkenõvel, akkor talán jövõ szeptemberre - óvodakezdésre - teljesen szobatiszta lesz?
Néha kicsit elkeseredek!
Elõre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel:
Ilona

Vlasz:

Kedves Ilona!

A gyermekénél tapasztalható gyakori, rendszeres bepisilés oka elsõsorban lelki tényezõkben keresendõ. Valószínûleg szorong a bölcsõdében, és ezt a lelki terhet nem tudja máshogy levezetni, mint sírással, daccal, bepisiléssel. Véleményem szerint ez nem szándékos "figyeljetek rám!" felhívás, sokkal inkább a szorongás jele. Egy jó tanács Önnek: próbálja minél hatékonyabban építeni a gondozónõk és kislánya közti jó kapcsolatot, kérje ebben a nevelõk segítõ együttmûködését is.
Sokat segíthet ezen felül az is, ha a bilibe, WC-be pisilést nem kötelességként, sokkal inkább egy érdekes játékként éli meg a leányka. Ajánlom figyelmébe ehhez "A játékos, könnyed szobatisztaságért" termékcsomagot, melynek a gyakorlati útmutatójául szolgáló játékokat jómagam állítottam össze.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

Elõre is elnézést kérek, lehetséges, hogy nem a megfelelõ helyen teszem fel a kérdésemet, de tegnap óta nem találom a megfelelõ topicot, viszont azt látom, hogy Ön beható választ adott az elõttem kérdezõnek.

Kislányom 3 éves, szeptemberben kezdte az óvodát, viszont a szülõi értekezleten derült ki, hogy az óvónõk, igazgatónõ tiltják alvásnál a cumi használatát. Nos, az én lányom pedig anélkül nem tud elaludni, így azóta itthon próbálkozunk a leszokásáról, eddig semmi sikerrel:(

Történt tegnap, hogy megbeszéltük: kérhet valami nagy dolgot, de ahhoz ki kell dobnia két cumiját. Némi gondolkodás után egy játszóházat választott, saját maga vette kézbe a két cumit és vitte a leöntõbe. (nem tudta, hogy maradt még itthon egy)
Déli 12 órától este 20 óráig meg sem említette a cumit, de amikor az alváshoz kerültünk, hihetetlenül elkezdett sírni, rángatta a lepedõjét, és azt mondta: nagyon rosszul döntött, sajnálja, hogy a játszóházat választotta, mert neki nagyon hiányoznak a cumijai és nem bír nélkülük elaludni. Legalább negyed óráig önkívületi állapotban volt, nekem a szívem megszakadt és közös megegyezéssel a férjemmel arra a döntésre jutottunk, hogy megkapja az itthon maradt cumit.

Kérdésem az lenne Öntõl, hogy helyesen döntöttünk-e? Úgy érzem, hogy nem... erõsebbnek kellett volna lennem, de annyira szenvedett a gyerekem, szó szerint keservesen sírt, ez nem hiszti volt könnyek nélkül.

Válaszát elõre is megköszönöm,
üdvözlettel: Mónika

Vlasz:

Kedves Mónika!

Megnyugtathatom, én sem tettem volna másként az Önök helyében, én is adtam volna cumit a kislánynak. A leszoktatást nem lehet egyik pillanatról a másikra kivitelezni, így ezt az óvodában sem várhatják el!
Javaslom, beszéljen az óvónõkkel, szükség esetén a vezetõvel is, kérje türelmüket, hogy a leszoktatást kellõen tapintatosan, türelmesen oldhassák meg. Nekem is volt olyan óvodásom, aki csak cumival a szájában tudott elaludni, rövid idõ elteltével azonban gond nélkül leszokott róla. Nem siettettem ebben, helyette türelmesen, megértõen fordultam felé. "Képzeld, amikor aludtál, magadtól kivetted a szádból a cumit. Úgy látszik, te hamarosan olyan nagy leszel, hogy egyáltalán nem akarsz majd cumizni, igaz? ... Majd szólj, ha meg akarsz lepni engem, jó?" A döntést ezzel a gyermek kezébe adjuk, ám megcsillogtatjuk elõtte a "nagy gyerekek címért" járó elismerést.
Hasznos lehet az is, ha az elsõ idõben kétféle alvós kelléket visz be az oviba a kislány, amibõl õ választhatja ki, hogy melyiket kéri. pl: A mesés kispárnát (ezt a www.gyermekabc.hu weboldalon megrendelheti) vagy a cumit. Kezdetben valószínûleg az utóbbit fogja választani, ám hamarosan eljön az idõ, amikor nagy gyermekhez méltó módon inkább a párna mellett teszi le a voksát.
Összefoglalván, kérje a pedagógusok megértõ együttmûködését, hogy ezt az átmeneti, nehéz idõszakot könnyebben átvészeljék.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

> Tisztelt Óvónõ!
>
>
>
> A problémám a következõ:
> A kisfiam augusztusban töltötte be a harmadik életévét. A bilizést május elsõ napjaiban kezdtük, akkor még csak ismerkedtünk vele mert elõtte nem sok érdeklõsét mutatott a fiam utánna a WC-tõl pedig egyenesen félt. Kicsit több mint 1 hónap alatt odáig jutottunk, hogy a wc-vel már megbarátkozott és esetenként szólt ha neki pisilni kellett de többnyire inkább a bilibe intézte a dolgát alvásnál, délben, éjszaka és a sétáknál még adtam rá pelust. Mikor már alakulni látszott a dolog akkor valami miatt egy nap folyamatosan bepisilt és bekakált, én pedig itt követtem el életem legnagyobb hibáját. Egy sajnálatos családi tragédia miatt rendkívül feszült és ideges voltam és úgy éreztem ez csak egy csepp a pohárban amivel betelt és már a sokadik bepisinél letoltam és mondtam neki, hogy anya most már nagyon mérges és estére el is sírtam magam, sajnos a gyerek elõtt, láttam rajta, hogy nem nagyon tud ezzel mit kezdeni mert még soha nem látott ilyennek, nem mentegetni akarom ezzel magam, tudom, hogy óriásit hibáztam.
>
> Onnantól kezve 4 héten át minden nap bepisilt és bekakált és én minden alkalommal nagyon türelmesen tanulva a hibámból elmondtam, neki, hogy semmi baj majd legközelebb szóljon, próbáltam neki játékosan, viccesen, de nem nagyon hatotta meg, de soha többé nem mondtam semmilyen negatív dolgot ha nem sikerült a dolog, viszont a pelust nem adtam vissza rá csak éjszakára. Amikor már kifogytam az ötletekbõl akkor azt találtam ki, hogy minden alkalommal mikor én mentem a wc-be bejelentettem, hogy pisilni kell és megyek pisilni, illetve a kakával ugyanígy még azt is megengedtem ha utánnam jött, hogy belessen a wc-be, hogy tényleg ott ülök rajta és ez volt rá a legnagyobb hatással mert egyszer csak átfordult a fogas kerék és elkezdett szólni, ez július eleje körül volt.
>
> Otthon már minden szépen ment július közepére éjszakára levettem róla a pelust mert már akkor két hete nem volt semmi reggelre a pelusban. Viszont ha elmentünk otthonról maradt a bepisi, bekaka, házon kívül nem volt hajlandó szólni. Augusztus elsõ heteiben egyszer csak elkezdte mondani házon kívül is a pisit viszont a kaka maradt és azzal házon kívül csak agusztus közepe után barátkoztunt meg, azt is úgy, hogy egyszer sikerült séta közben elkapni, hogy azért maradozik le, mert valószinûleg kakálnia kell, A férjem munkahellyéhez nagyon közel voltunk és bevittem oda, ott játszott az udvaron, és szólt, hogy kakálnia kell, ez volt az elsõ eset amikor nem tagadta le amikor megkérdeztem tõle, hogy kakálnia kell-e és mondtam neki, ha kell szóljon és szólt is. Direkt nem vittem be a wc-be, mert azt akartam, hogy lássa, hogy ha nem vagyunk otthon akkor is szólhat, úgyhogy az udvaron egy popsitörlõre sikerült anya nyakába csimpaszkodva legugolva az elsõ házon kívüli nem bekakálós mû. Innentõl kezdve egy pozítív változás állt be, szépen elkezdett szólni,egy két pici hiba százalék becsuszott mert minden hellyel külön meg kellet barátkoztatni a kakálás terén, legyen az nagymamánál vagy a tesvéreméknél, de augusztus végére különösebb gond nem volt vele. Mígnem eljött a várvavárt elsõ óvodai nap, 3 napig úgy tünt nincsen gond, szerda délután vettem elöször észre, hogy olyan furcsán viselkedik, aznap kapott egy kis letolást az oviban mert egy gyerekkel összebalhéztak valamin és az érte járó szankciót nagyon zokon vette a gyerek, pedig itthon sincs neki minden megengedve, egyébbként a gyerekre egyéltalán nem jellemzõ a verekedés, fõleg nem a kezdeményezése, inkább elsírja magát vagy hisztizik. Csütörtökre a délelõtti udvari játék közben kétszer is bepisilt, pénteken pedig bepisilt és be is kakált, szintén az udvaron. Az óvónõk nem nagyon tudták ezt hová tenni mert õ nem sírt egyszer sem amikor ott hagytam, hanem nagyon jól elvolt a játékokkal. Azt gondolták emiatt, hogy biztosan úgy vittem a gyereket, hogy nem szobatiszta, itt mondták meg elõször nekem, hogy egész héten egyszer sem szólt nekik, hogy pisilnie, illetve kakálnia kell csak kedden kakált az oviban, de akkor is azt mondta, hogy pisilnie kell és ez is az udvaron történt. A pénteki bekakinál azt mondták az óvónõk neki, hogy most már haragszanak, meg anya is haragszik.
> Másnap a gyerekem belázasodott és két hétig nem tudtam vinni az oviba. Otthon továbbra sem volt vele probléma mindig szólt hogy pisilni, illetve kakálnia kell annyi változás történt, mindig nagyon az utolsó percre hagyta, de szólt.
>
> Két hét kényszer szabadság után az oviban elsõ nap ott maradtam vele, hogy amikor majd nekem szól, hogy pisilnie kell akkor én átírányítom az óvónõkhöz, hogy nekik szóljon. Alapvetõen küzdünk azzal ha nem az van amit a gyerekem akar, hogy ne hisztizzen sokat rá kell szólni, hogy azonnal hagyja abba hisztizést mert ki fog kapni, legkevésbé azt tolerálja ha elveszik tõle azt a játékot amivel õ is játszik pedig ebben bõven van része mert van egy 1,5 éves kisöccse, de amit az oviban mûvelt azon le voltam döbbenve nekem ilyen szintem nem mer hisztizni otthon, ott meg hasra vágta magát ha valami nem úgy történt ahogy õ elképzelte. Az oviban kétszer szólt is, hogy pisilnie kell, de a kakát hazavittük és érdekes módon otthon hosszú idõ óta elõször, már csak akkor szólt csak amikor a kaka eleje becsúszott a kisgatyóba, csak a második felét tartotta meg a wc-be. Pont egy Thomasos kisnadrág volt rajta és viccesen mondtam neki, hogy most mi lesz Thomassal ha te lekakáltad, szomorú lesz Thomas, na ezen õ is nevetett. Másnap viszont az oviban szintén az udvaron egy fa tövében szorongatta a pisit, ezt látva az óvónéni elvitte megpisiltetni, lejöttek és rövid idõn belül bekakált. Reggel szóltam az óvónõknek, hogy ha bekakilna, egyet ne tegyenek, ne mondják neki, hogy én haragszom rá, erre azt mondták, hogy õk nem szoktak ilyet mondani soha a gyereknek, hogy haragszanak, pedig pont ez az óvónõ mondta nekem az elsõ hét végén, hogy ezt mondta Árminnak. Biztos vagyok benne, hogy amikor felvitték pisiltetni õ már akkor tudta, hogy neki kakálni is kell, de nem akart vagy nem mert szólni.
>
> A két óvónéni közül az egyik nagyon szigorú katonás a gyerekkel a másik viszont nagyon szeretgetõs és puszilgatós, jól kegészítik egymást. A dajka néninek meg nem nagyon lehetünk a kedvencei, mert a kakás gatyót neki kell kivenni a fiam alól, amirõl tudom, hogy nem egy felemelõ élmény. A katonásabb ovónéni mondta délután amikor mentem Árminért, hogy azzal amit mondtam nem ért eggyet, mert nem dicsérhetik meg a gyereket ha bekakál, pedig én csak azt mondtam, hogy azt ne mondják már neki, hogy én haragszom rá, de azt is csak azért mondtam, mert tudom, hogy ez nállunk csak ront a helyzeten.
>
> Mondtam, hogy ha hisztizik azt ne hagyják szó nélkül nyugodtam szóljanak neki, de a bekakálás az más kategória.
>
> Ezek után nem tudom meddig lesznek velünk toleránsak az óvodában és fogalmam sincs hogyan vehetném rá fiamat, hogy szóljon ha kakálnia kell. A legutóbbi bekaki után próbáltam vele beszélni errõl nem volt hajlandó tárgyalni velem a témában mindig csak terkózott, viszont az apukájának amikor hazajött rögtön elkezdett mesélni az oviról és azt is elmesélte teljesen magától, hogy bekakált.
>
> Még annyit mondanék, hogy a csoportban Ármin a legfiatalabb. A két kiscsoport közül ami indult, nem a minibe került hanem a normál kiscsoportba, mert van egy nála fél évvel idõssebb kis barátja és amiatt, hogyha együtt vannak, hátha könnyebb a beszokatás. A gyerekek többsége bölcsibõl jött és hozzá van szokva a közösséghez és ellentétben a fiammal többségben nagyon barátságosak, kommunikatívak az óvónõkkel, Ármin nem adja könnyen a barátságát, és nem sok embert enged magához közel, de volt már olyan ember akivel elsõ perctõl cimbizett és ezek többnyire férfiak. Még ráadásként tejérzékeny is és nagyon rossz evõ, ebbõl kifolyólag az ebédje és a tízóraija nagyon sokszor más mint a többieké lehet az is benne van, hogy sokszor látja, hogy a többiek kapnak sütit, õ nem kap, a többiek kenyeret kapnak felvágottal õ puci zsömlét kakaóval. olyankor csak ácsingózik, hogy õ is kér olyat.
> Kérem adjanak tanácsot ilyenkor mit lehet tenni, mi a helyes és mi a helytelen mert nem tudom mit csináljak. Nekem az óvónõk hozzáállása is furcsa egy kicsit, mert szerintem túl sokat várnak tõle rövid idõn belül, de lehet, hogy ez a normális és csak én vagyok elfogult fiammal. Már nem tudom mit gondoljak. Tudom, hogy nagyon elszúrtam a szobatisztaság kezdetét, de nem tudom, hogy ez jóvátehetõ-e és ha igen hogyan.
>
> Elõre is köszönöm a választ és sok sikert kívánok a munkájukhoz!
> Üdvözlettel: Mezõsi Krisztina
>
>
>

Vlasz:

Kedves Krisztina!

Ön a kezdeti hibájából tanulván nagyon megfontoltan, dicséretes önfegyelemmel terelgette kisfiát a szobatisztaság rögös útján. Az idõszakos visszaesések, amelyek az óvodában tapasztalhatók, szinte biztosra vehetõ, hogy beszoktatási gondokra vezethetõk vissza. A bepisilés, bekakilás, a hihetetlen hiszti, amik az oviban tapasztalhatók, mind-mind egyfajta tiltakozásként értékelhetõek. Ármin nem tudja elfogadni, magáévá tenni az óvodában uralkodó keményebb, szigorúbb körülményeket. A verekedõs gyerekek és a katonás óvónõ miatt szorong, ami bepisiléshez, bekakiláshoz, más esetben az érzelmek féktelen felszínre töréséhez (hisztihez) vezetnek.
Ezeket a negatív érzelmeket fel kell oldani. Ez történhet otthoni szerepjátékkal (játsszunk óvodásat), sok-sok õszinte beszélgetéssel, ill. a pedagógusok aktív együttmûködésével. Kérje segítségüket, beszélje meg velük kételyeit, tapasztalatait, és a lehetséges megoldási módokat a fogadó óra alkalmával.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ,

Kisfiam most múlt 3 éves és néhány hete kezdte el az óvodát. Gond nélkül ment a beszoktatás, reggelente lelkesen kel fel, és boldogan búcsuzik tõlem, amikor ott hagyom.
Ezzel egyidõben viszont, amióta ovis lett naponta többször is hisztirohamai vannak, sõt mostanában már éjszaka is. Az elmúlt éjszaka például hajnali 3-tól 5 óráig volt képes sírni és üvölteni.
Körülbelül két hete zajlik ez, és lassan úgy érzem teljesen elvesztem a fonalat, nem tudok már kommunikálni vele.
Ezeket a kitöréseket általában apróságok indítják el, hogy pl. miért nincs otthon éppen méz, mert õ mézes kenyeret enne, vagy miért nem vitte õt apa magával vásárolni, stb. vagy éjszaka néha azt mondja, hogy éhes, vagy szomjas, de ha bármivel kínálom, mégsem kell neki.
Ha egyszer "beindult", akkor hiába minden, szép szó, magyarázat, lelkére beszélés, fenyegetés, büntetés, semmivel sem lehet rá hatni. Egyszerûen azt hiszem meg sem hallja amit mondunk. Néha a roham, fõként éjszaka, nem is társul semmihez, nem is kér semmit, ha kérdezem mi baja, fáj-e valamilye, szomjas-e azt mondja nincs semmi baja és csak folytatja az üvöltést tovább. Ilyenkor azt hiszem fel sem ébred teljesen, félálomban van, oda sem figyel, hogy mit mondok neki, csak sír. Ha magára hagyom, akkor viszont üvölt, ahogy a torkán kifér...
Korábban is elõfordult ilyen, de sokkal ritkábban, és általában mindig konkrét dologhoz fûzödött, amit el szeretett volna érni. Ilyenkor azzal büntettük, hogy elküldük egyedül a szobájába, és addig nem beszéltünk vele, amíg meg nem nyugodott. Most ezzel a módszerrel már szinte semmit sem érünk el, csak annyit, hogy órákig üvölt. Az éjszakai, ok nélküli hiszti teljesen új jelenség, és azóta van, amióta oviba jár.
Az óvónõk szerint ott viszont nagyon jól viselkedik, gond nélkül elalszik, játszik, és eddig még csak pityergés sem volt semmiért.
Annyit még elmondanék, hogy tulajdonképpen pici kora óta sosem aludta át ébredés nélkül az éjszakát, de általában elég volt, ha éjszaka megébredt és átmentem hozzá, vagy õ bújt be hozzánk, és aludt tovább. Valamint azt, hogy nemrég, az ovi kezdése elõtt pár héttel vettük ki teljesen a cumit ("elromlott" és el kellett dobni), ugyanis addig a tejet/kakaót cumisüvegbõl itta, és esténként azzal aludt el. Akkor úgy tûnt, hogy ezt teljesen elfogadta, és néhány napig ébredés nélkül átaludta az éjszakát.
Tisztában vagyok vele, hogy valószínû, hogy a cumi megvonása és az óvoda mint új napirend befolyásolja ezeket a kitöréseket, de sajnos már teljesen tanácstalan vagyok és nem tudom hogyan kezelni. Mit tehetek, hogy a kitöréseket megakadályozzam vagy hogyan viselkedjek ilyenkor?
Ha foglalkozom vele, akkor mindefélét kitalál, amiket teljesítenem kell, hogy üljek az ágya mellé, hadd foghassa a kezem, majd felkel, hogy ez nem jó, és inkább velem szeretne aludni, szóval tisztára mintha csak azért csinálná, hogy "ugráltasson", hogy lássa, hogy ott vagyok és kívánságait teljesítem.
Ha sírni hagyom, és nem foglalkozom vele, órákig nem hagyja abba, és pokollá teszi az egész család életét.
Kérem, mondja el mit gondol, mi lehet az oka, és mit tehetnék, hogy ez a helyzet változzon?
Válaszát elõre is köszönöm.

Vlasz:

Kedves Anyuka!

A kétségbeesett sírás oka, véleményem szerint, az óvodakezdésben keresendõ. Látszólag minden lelki megrázkódtatás nélkül sikerült beszoknia, ám az édesanyától, az otthontól való átmeneti elszakadást mégis nehezen éli meg. Nem mondja ki, nem fogalmazza meg, nem tiltakozik reggelente az ovi ellen, a lelke legmélyén azonban komoly viharok dúlnak. Ez nem dac és nem hiszti, így ezeket az érzelmi megnyilvánulásokat nem eszerint kell kezelni. A gyermek elhallgattatása egyébként is csak "felületi kezelés" lenne, ehelyett sokkal célravezetõbb, ha a probléma gyökerénél (az óvoda tényleges elfogadtatása, megszerettetése) keressük a megoldást. Meséljen esténként az óvodáról, (pl. Már óvodás vagyok c. könyvbõl), mondja el saját, gyermekkori pozitív élményeit, beszéljék ki az aznapi óvodai élményeket, játsszanak ovis szerepjátékot, engedje, hogy bevigye az oviba kedvenc alvókás kispárnáját, stb. Elõbbiek megvalósításához, az óvoda megszerettetéséhez nélkülözhetetlen kellékeket talál "Óvoda-nyitogató" termékcsomagunkban, amit a www.gyermekabc.hu oldalon rendelhet meg. Mindenképpen ajánlom Önnek!
Amikor pedig felsír a gyermek, türelmes, szeretetteljes odafordulással nyugtassa meg.
Bízom benne, hogy a fentiekkel hamarosan enyhül, majd megoldódik a probléma.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Tisztelt Óvónõ!

Luxemburgban élek férjemmel és kétéves ikreimmel(Boldizsár és Csenge), akik most augusztus elsején kezdték meg a bölcsit. Sajnos itt, ha problémám van, nem nagyon tudok szakemberhez fordulni segítségért, ezért kérném, írja meg véleményét az esetünkrõl.
Nagy sírásokkal kezdõdött a beszoktatás (ami itt 1 hét alatt zajlik, rögtön az elején már rövidebb távollétekkel), de a második hét utolsó napján már nem sírtak a Picikék. Ez azért megnyugtatott picit. Megpróbáltam ebéd után elhozni õket(háromszor is), de mind a háromszor óriási hisztibe csapott át a találkozas, hazamentel, fektetés itthon (jó másfél órával késõbb, mint eredetileg szoktak). Nagyon ki voltak már fáradva,kezelhetetlenek voltak. Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbáljuk az ott altatást. Nem volt probléma. Leszámítva az én lelkiismeretfurdalásomat, hogy így többet lesznek távol, mint azt én elterveztem.
Két hét után azonban, ahogy egyre jobban megismertem a bölcsit, több dologgal kapcsolatban merültek fel kételyeim:

1. Amikor megérkezem (mindig 9 körül) , az összes gyerek egy asztal körül, széken üldögélve játszik. Nekem ez nagyon furcsa, hogy az összes 2 éves gyereknek ez legyen a természetes igenye, hogy üljön és ne járjon-keljen a teremben. Túl fegyelmezettek!

2. Utána, eddig minden nap igy volt, 10-11-ig sétálnak az utcán, a környéken(a nagyobbak egy kötelet fogva, a kisebbek, ugyanehhez a kötélhez vannak gumizva kezüknél fogva). Megint csak kontrollálva a mozgásukat! (Pedig a bölcsinek van egy udvara, ami ugyan betonozott, de ki lehetne veluk menni néha oda is, hogy szabadon ugráljanak a szabadban, mert ugye Luxemburg úgysem a sok napsütéses órákról híres. Az én Boldikám, aki itthon is szaladgál, ugrál, rohan, ott megint csak “viselkednie” kell. Ezután meg persze készülõdnek az ebédhez, egy órát esznek és készülõdnek a lefekvéshez és alszanak 2 órát. Utána jövök értük. Értem, hogy fegyelmet kell tanulniuk elõbb-utóbb a gyerekeknek, de nem túl korai ez? Nem túl sok kötött idõ ez? Gyakorlatilag 9-10-ig játszhatnak szabadon, utána 15.30-ig valamit mindig kell(!) csinálni. Ez normális egy bölcsõdében?
Jobb ez egy elég "öntörvényû" gyereknek, mint a kisfiam, hogy rendet tanuljon? csengét nem annyira féltem.
3. A gondozók. Nekem elég szenvtelennek tûnnek. Amikor megjövök, elmondják kissé kelletlenül, hogy ettek-ittak, játszottak és aludtak másfél órát. De hogy mit csináltak még, kivel játszottak, jól érzik-e magukat, nehezen kapok választ. Olyan furán is érzem magam, mert úgy tûnik, mintha ilyen kérdéseket más szülõ nem tenne fel. Kissé csodálkozva néznek rám.

Váltanom kéne? Nem rosszabb a gyerekeimnek, hogy járnak valahova 3-4-5 hétig és mert én bizonytalan vagyok (õk nem tudom, hogy érzik magukat, bár két hét alatt mindketten lebetegedtek már egyszer), átviszem õket máshova, ahol szintén nem biztos, hogy minden rendben lesz? (És tulajdonképpen kb. 2 órát töltenek ott, ami tényleg aktív idõ az alváson és evésen kívül, akárhol vannak.) Újra kellene szokniuk mindent. Nem fogják érezni rajtam, ha nem váltok, hogy nem szívesen viszem õket a jelenlegi bölcsibe? Tele vagyok kétségekkel. Ennyire mellé lehet fogni egy bölcsivel (egy látogatás után) vagy én dimenzionálom túl a dolgot? Fokozza a rossz érzésemet, hogy amikor értük megyek (alvás után!), elég egykedvûek, és a legszuperebb játszótér,leglelkesebb anya se hozza õket lázba. Ennyire fáradtak lennének még alvás után is? Vagy rám haragszanak, hogy otthagyom õket? Kérem segítsen eligazodni ebben a zûrzavarban, ha így a távolból, (nem ismerve az itteni viszonyokat) ez lehetséges. Elnézést kérek, ha túl hosszúra sikerült ez a levél, de úgy gondoltam, hogy a helyzet megértéséhez szükséges volt minden információ. Elõre is nagyon szépen köszönöm válaszát! Üdvözlettel:

Anita

Vlasz:

Kedves Anita!

Nem hinném, hogy túlreagálná a dolgot, az Ön által leírtak valóban elkeserítõek. Legyen szó akár 2 évesrõl, akár 4 éves óvodásról, minden gyermeknek lételeme a szabad mozgás, az ésszerû kötöttségek közti szabad önmegvalósítás. Erre pedig nincs lehetõség, ha , - bocsánat a kifejezésért, - de pórázon sétáltatják az embert, illetve folyamatosan olyan szûk mozgásteret adnak a játékra, ami sokkal inkább stresszel, mint segíti a személyiség kibontakozását.
Azonban, mielõtt messzemenõ következtetéseket próbálnánk levonni a helyzetbõl, javaslom, kérdezzen rá ezekre a gondokra a gondozónõknél. Mennyire jellemzõ ez a fajta séta, ill. milyen gyakorisággal mehetnek szabadon a kertbe, játszótérre a gyerekek.
A leülõs (vagy inkább leültetõs?) játék felõl szintén érdemes informálódni, nyugodtan kérdezzen rá, hogy ezt valamiféle szabály írja-e elõ.
Összességében, ha semmiféle érdemleges változást nem lát az ügyben, hasznos lenne elsõ körben csak körülnézni egy másik bölcsiben is. Ha Önnek tetszik és a fenti szempontok alapján is megfelelõnek tûnik, akkor , - ha mód van rá, - írassa be oda is a kicsiket, és vigye el õket egy-egy alkalommal. Ez után már szabadon dönthetik el, hogy melyik intézményt választják.
Elõbbiek mellett mégis azt javaslom, ha esetleg megoldható és nincs égetõen szükség arra, hogy Ön is dolgozzon, akkor ebben az évben még maradjon otthon a kicsikkel. 3 évesen õk is sokkal jobban megérnek rá és igényükké válik, hogy kortársi kapcsolatokat építsenek ki óvodai keretek között.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

A kérdésem a felbukkanó agresszióról és annak kezelésérõl szól (3 tételben). A lányom 3.5 éves (róla írtam már 1x az elhibázott óvoda választás és a fogmosás kapcsán, a válaszát nagyon köszönöm, rendkívül hasznosnak bizonyult!). 1 hónapja furcsa magatartásforma ütötte fel a fejét a lányom részérõl. Reméltük, hogy nem állandósul, de egyenlõre sajnos tartja magát. Többször és többféle formában kifejezi (verbálisan és non-verbálisan, hogy nagyon szeret bennünket) ennek ellenére, ha rászólunk (bármelyikünk) vagy megpróbáljuk megakadályozni valamiben ami pl.: a testi épségét veszélyezteti vagy nem kivitelezhetõ, elkezd ütni bennünket vagy/és elkezd ordítani (néha harap is, de ezt szeretetkitöréskor is igen ritkán megteszi). Természetesen mi nem ütjük õt és nem ordítunk vele - harapni pláne-, a legtöbb amit kap, hogy felemejük a hangunkat a nyomaték kedvéért adott esetben. Mindehhez a csapkodáshoz olyan elképesztõ dolgokat mond, hogy:-Te buta; levágom a fejedet és kidoblak az ablakon; menjél világgá és vissza se gyere; stb. Hozzá tartozik, hogy nincs TV elé ültetve, nagyon sokat foglalkozunk Vele stb. tehát fogalmam sincs, hogy honnan veszi ezeket az elképesztõ szófordulatokat és a magatartásformát.(a lányom egyébként extra érzékenységgel bír). Amikor lenyugszik, közli, hogy már megnyugodott és szeret bennünket. A dolog másik része az, hogy minden esetben megmagyarázzuk neki, hogy nem jó ha bárkit megüt mert az fáj; nem játszunk vele addíg amíg így viselkedik és a gyerekek sem stb. Tegnap, egy nagyon meglepõ dolgot kérdezett Tõlünk. Aja, akkor hogy vezessem le a hajagomat? Mit mondjunk neki? Üsse pl.: a párnát?
A harmadik dimenzió az, hogy fél 2 gyerektõl az oviban. Mindekttõ fiú, heves vérmérséklettel bír. 2x (ennyirõl tudok) már ellökték a Tündérrózsát. Megkérdezte, hogy ha ellökik, mit csináljon? Visszalökje? Azt mondtuk, hogy szóljon az óvónéninek és ne játsszon azokkal a kisfiúkkal. Helyesen tettük? Olyan borzasztóan nehéz ezeket a helyzeteket kezelni... Nagyon köszönöm a válaszát mindannyiunk nevében!
Ajucika

Vlasz:

Kedves Anyuka!

Az elsõként említett problémát, az agresszív érzelmi kitöréseket nem tanácsos szabadjára engedni, mert könnyen állandósulhatnak. Mivel a rászólás elmondása szerint minden esetben jogos (tehát nem apróságokért "froclizzák" a kislányt) és legtöbbször balesetveszély elhárítására szolgál, így a gyermeknek meg kell tanulnia, hogy ezeket komolyan kell venni. Ha pl. felfelé mászik a csúszdán, határozottan utasítsák el ezt a viselkedést, megmagyarázva a lényegét. Ehhez természetesen nem kell kiabálni, veszekedni, többnyire elég egy szigorú tekintet és néhány jelentõségteljes szó. " Ha ezt teszed, leeshetsz vagy rád esnek azok, akik fentrõl csúsznak. Ezt nem szabad!" Az erre válaszul adott hisztire pedig közölje, hogy amíg nem nyugszik meg, nem beszél vele. Ezek után pedig ne vegyen róla tudomást, bárhogy is hisztizik. Ha ütni akar, azt soha ne engedje meg! Ilyenkor határozottan (de nem durván!) fogja meg a kezét és higgadtan utasítsa el a próbálkozást. A lényeg, hogy a kislány tanulja meg, hol van az a bizonyos határ és hogy hisztivel nem megy semmire.
Miután megnyugodott, beszélgessen el vele. Mondjon mesét a verekedõs kisgyerekrõl, akivel a végén senki nem akart barátkozni, és aki mindig nagy bajba került, mikor nem fogadta meg a szülei intelmeit.
A harag levezetésérõl szóló kérdésre igen egyszerû a válaszom: jogos szülõi figyelmeztetésért nem haragudnia kell a csemetének, hanem örülni annak, hogy a szülõk vigyáznak rá. Ezt is értessék meg és fogadtassák el vele.
Végezetül a durva fiúk lökdösõdésére adott válaszával teljesen egyetértek, a kislány mindenképpen szóljon az óvónõnek, ez nem számít árulkodásnak. Emellett javaslom, Ön is beszéljen a pedagógusokkal, hogy tartsák rajta a szemüket a verekedõs csoporttársakon.

Üdvözlettel: az Óvónõ

Krds:

Kedves Óvónõ!

A kislányom 3.5 éves. Szeptember óta jár egy 100%-ban angol nyelvû oviba. Az Apukája - akivel már nem élünk 1ütt-, német anyanyelvû (magyarul egyáltalán nem beszél). Mi angolul kommunikálunk (mármint az apukája meg én); egy éve másik kapcsolatban élek a legnagyobb boldogságban (egy magyar fiúval) közös háztartásban.
A lányom óriási (magyar) szókinccsel rendelkezik. Rendkívül kommunikatív és nagyon gyorsan vág az esze.

A problémáink a következõk:
1. Elment a lányomat beszoktató óvónõ az oviból (saját hibáján kívül). 2 másik ottmaradt. Az elsõ héten még nem, a második héten azonban a lányom 'szétesett'. Az új óvónõre a gyerekek rávágják az ajtót, nem figyelnek rá - olybá tûnik nekem, hogy nincs tekintélye-, megütik, kiabálnak Vele. A lányom elkezdett nyafogni. Esténként sírdogál, hiszti rohamai vannak, állandóan rajtam tekereg szegény és kérdezget, hogy ugye nem megyünk oviba. Azt mondja, hogy elment az óvónõ, neki ott nincsenek kis barátai. Lépten nyomon gyerekeket szólít le az utcán és játszana velük. A csoportjába 12 gyermek jár, ezek közül 2 magyar. A többi Tündérrózsa a világ minden tájáról. Nem tudnak még egymással kommunikálni; amire a lányomnak egyre inkább igen nagy szüksége lenne. A 12 gyerekbõl általában 7-en vannak bent permanensen. Részletes keresgélés után a neten és a szakirodalomban úgy látom, hogy ennyi gyerek nem elég a 'közösséghez' (ott kezdõik, hogy nem járhatnak el egy jó körjátékot %-/) Angolul már elkezdett beszélni. Mondatokat alkot alapszókinccsel.
Kérdésem: Hagyjam-e az angol oviba vagy keressek neki egy magyar óvodát, ahol ’körtáncolni lehet’ tehát a saját anyanyelvén túl van közösség és van egy ’gyerekeket vezetni képes’, szeretetteljes óvónõ? Ha ezt megtenném, nem lenne-e sok ennyi változás egymás után? Ha ennyire kommunikatív, inkább hátrány az angol, mint elõny? Talán keressek kétnyelvû ovit? Jaj.

Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy 3 évet otthon voltam vele. Meglehetõsen ’felnõtt-központú’, talán az elõbbi ténytõl, talán nem. Kicsit olyan, mintha nem az óvónõje, hanem a barátja is elment volna. Az új óvónõt alapvetõen kedveli, de nem tudja a lányomat ’megfogni’ ahogyan láthatóan a többi gyereket sem. Ennivalót dobál, nem marad a helyén, olyan dolgokat mûvel, amit elõtte soha.

2. Minden este én mosom meg a lányom fogát. Mindig Õ, csak este én. Egyre „nyögvenyelõsebben és tiltakozósabban” fogadja a dolgot, és mindent megtesz, hogy kibújjon alóla. A szép estéket lezáró balhé egyre jobban kibuktat Õt is engem is. Magának akarja megmosni (de szerintem még nem tudja elég alaposan). Sajna az alaposságra szükség lenne, mert bár hibátlanok a fogai, az Édesapjától örökölten a fogorvos véleménye szerint – nagyon kell vigyázni a fogaira, mert szuvasodásra fokozottan hajlamos.
Próbálkoztam már – „Fogynyûvõ-manó kergetéssel a szájában”, „érdekes dolgot láttam sztorival közben becsempészett fogmosással” stb. Hogyan legyen kedves Óvónõ, mert a hajam már ebbe õszül bele?!

Köszönöm a válaszát! 1 Anyucika

Vlasz:

Kedves Anyuka!

Elképzelhetõ, hogy a 100%-ban angol nyelvû óvoda valóban nem a legjobb kislánya számára. Nem tud igénye szerint kommunikálni társaival, s a gondokat tetézi az óvónõ kiegyensúlyozatlansága, bizonytalansága. Valóban nem egy ideális helyzet...
A kétnyelvû óvoda gondolata jónak tûnik, tekintettel arra, hogy az édesapával való kapcsolattartás miatt az angolra, egyéb tekintetben pedig a magyar nyelvre elengedhetetlenül szüksége van a gyermeknek. Úgy vélem, érdemes lenne keresni egy ilyen intézményt, szem elõtt tartva azonban az óvónõk személyét, ill. egyéb olyan tényezõket is, melyektõl valóban "jó óvoda" az óvoda. Tanácsos lenne mindenre kiterjedõ alapossággal feltérképezni a következõ ovit (elõször csak Ön egyedül, késõbb kislányával közösen is), hogy elkerüljék a további kudarcokat, nehézségeket.
A fogmosás nem állítja könnyû helyzet elé a szülõket, hiszen az önállósodni vágyó gyerekek egyes egyedül maguk akarnak megbirkózni a feladattal. Az alaposságra való törekvés teljesen érthetõ az Ön szempontjából, jómagam is mindig besegítek hasonló korú kislányomnak a következõképpen: elsõ körben hagyom, hogy egyedül kibontakozzon. Kislányom ilyenkor kérni szokta, mondjam meg, mit mond most a fognyûvõ manócska. Én elõadom, hogyan kiabál a sok elkergetett manócska, ám a végén egyikük megszólal: "Ne féljetek, srácok! Én jól elbújtam oldalt, hátra, engem nem talált meg a fogkefe!" Ekkor felajánlom kislányomnak, hogy segítek megkeresni. Belekukucskálok, és én is megdörgölöm a nehezen elérhetõ helyeken a fogacskákat. Így mindenki boldog: kislányom is, aki az elején kiélvezhette az önállóságot, és én is, hiszen a végén besegíthettem a tökéletesség kedvéért. Próbálja Ön is hasonlóan, mesével-játékkal biztosan könnyebb lesz!
Sok sikert!

Üdvözlettel: az Óvónõ

Kvetkez 20


KIEMELT HIRDETÉS
  Horváth Szilvia
(Babysitter)
14..15., 16., 17.
h-p 8-19
havi fix bér megegyezés szerint
  Vincze Kornélia
(Babysitter)
Budapest
H-Cs 10-15
Megbeszélés szerint
  Hodonicki Krisztina
(Babysitter külföld)
London
h-sz 7-17
10 £/h
  Váradi Katalin
(Babysitter)
Budapest
, bármikor
1500/ó/gyerek
  Süni Óvoda
(Dajka állást kínál)
Halásztelek
Dajka
Megegyezés szerint
Hírlevél feliratkozás
Forum
  Autista a gyerkőc?
  meleg allergia
  mit tegyek még?
  HIRSCHSPRUNG-BETEGSÉG
  Franciaorszagban élek
  Két tannyelvû általános iskola
  A mese hatása a gyermekekre
  Gyermekpszichológus
  Szülői vélemények zuglói általános iskolákról....
  konyvek kulfoldre
Óvónõ válaszol
Linkek
  Fogyókúra
  Manó terhesség naplója
  Szájpenész
  Jelmez
  Családi pótlék
  láthatási jog
  Terhesség hétrõl hétre
  teherbeesés
  GYED
  GYES
  Anyák napja
  Terhesség
  Duphaston
  Diszkalkulia
  Farsangi jelmezek
  Diszlexia
  Farsangi ötletek
  óvodapedagógus állás
  dajka állás
  iskolaérettség
  babysitter állás
  budapesti óvodák
  terhesség tünetei
  Magányos szülõk klubja
  Terhességi teszt
  Bárányhimlõ
  gyerektartás
  Szülés
  babysitter
 
  Fejlesztõ játékok | Állássziget | OVIK | Picursziget | Fogyókúra | Könyvek | Kapcsolat