A 4 éves kislány szeptember óta jár óvodába, ám a mai napig nem sikerült beszoknia az új környezetbe. Elutasítja az óvodai játékot, az óvodai étkezést, és mindent, ami ott zajlik. A pszichológus óvodaváltást javasol.
Kedves Óvónõ! 4 éves, kiscsoportos, erõsen introvertált, nehezen oldódó leányom kapcsán szeretnék tanácsot kérni: tavaly szeptemberben kezdtük az óvodát, s leányom mind a mai napig nem eszik, nem iszik az oviban, és az esetek döntõ többségében a szõnyeg szélén ülve figyeli a többieket, még csak egyedül sem játszik. A foglalkozásokba nem kapcsolódik be (viszont otthon úgy meséli az eseményeket, mintha részt vett volna, minden dalt, mondókát, játékot otthon elõad), az óvónõk unszolására csak legörbül a szája, így mostanra mindenki elfogadta ezt a helyzetet. Lányom is már azt mondja, azért nem kóstolta meg kedvenc ételét az oviban, mert nem „szokott” ott enni. Az óvónõk is ráhagyják, már fogat sem kell mosnia, hisz úgysem evett, stb. Amikor belép a terembe, megáll az ajtó mellett/mögött, s nem megy beljebb, csak jóval késõbb. Jártunk már nevelési tanácsadóban és pszichológusnál is, mindketten megerõsítették, hogy valóban nagyon zárkózott kislány (amely személyiségvonás javarészt örökölt), valamint nehézségei vannak a kapcsolatteremtésben. Mindezzel egyet is értek, hiszen játszótéren, vagy bármilyen gyermekközegben, még a - ritkán látott – unokatestvérek körében is hosszú oldódási idõ után, és kis segítséggel tudja csak elkezdeni a játékot (ezzel szemben szûkebb családi körben igen oldott, szinte vezéregyéniség, rendkívül határozottan ki tudja osztani a szerepeket, s kezdeményezni a konkrét játékokat)
A pszichológus az óvodai környezetben is megnézte, s óvodaváltást javasolt azzal az indokkal, hogy leányunk a hosszú hónapok alatt nagyon beleragadt ebbe a helyzetbe/szerepbe, s nem kapja meg azt a támogató segítséget, amellyel megtalálhatná a kiutat ebbõl a passzív ellenállásból. Emiatt elkezdtük új óvoda keresését, de amikor ezt neki is említettük (s a váltás okának az én közeljövõbeli munkába állásomat mondtuk), hevesen tiltakozni kezdett a váltás ellen, és kijelentette, hogy szereti a jelenlegi ovit (holott elõtte pár héttel az ellenkezõjét mondta), és nem szeretne újat.
Nekem is igen ambivalens érzéseim vannak, jó lenne ezt a szorongást helyben feloldani, és kényelmesebb is lenne talán, ha maradhatna (pláne, hogy megszokta a helyszínt, illetve barátnõket is emleget, akikkel nálunk jókat is játszik, de ez a közös játék az óvódai színtérre nem tevõdik át). Viszont az óvónõk tanácstalan hozzáállása miatt attól tartok nem fog sikerülni. De egy új hely megint hosszú beszokási idõt hozhat magával, és nem garantált, hogy ott jobban részt fog venni az óvodai eseményekben….(fontos megemlítenem, hogy itt vidék-Bp viszonylatról van ráadásul szó, jelenleg agglomerációs kisvárosban vagyunk, s Budapesten keresünk ovit. Nem tudom, mivel ártunk többet, ha hagyjuk ebben a közegben elvegetálni, vagy átvisszük egy teljesen új közegbe (új városba), amelynek beválására nincs garancia (most fogunk több nyílt napra is elmenni, ahol reményeink szerint megtaláljuk azt a szimpatikus, elfogadó, e téren tapasztalt, illetve hasonló esetet már látott óvodapedagógust, akire nyugodt szívvel bíznánk a kislányt). Egyébként a 11. kerületben keresgélünk, ha esetleg tudna ajánlani a mi problémánkra várhatóan megoldást nyújtó intézményt / óvónõt, akkor nagyon hálás lennék.
Köszönöm szépen válaszát. Üdvözlettel: egy tanácstalan anyuka
Válasz:
Kedves Anyuka!
Ha Ön nem vetette volna fel, én magam javasoltam volna a kiszemelt óvodákban történõ, nyílt napon való, kötelezettségektõl mentes (!) ismerkedést. Fontos, hogy a kislány ne érezze, hogy bármiféle tétje is van a dolognak, azaz semmiféle kényszer ne fogalmazódjon meg ezzel kapcsolatban. (Pl. a munkahelyem miatt muszáj, hogy ezentúl oda járjál, ...stb.) Hasznos lehet, ha például így tálalja: bekukucskálunk más ovikba is, hogy megnézzük, más ovikban milyenek a játékok, a gyerekek, miket játszanak a kicsikkel az óvó nénik. Kíváncsi vagyok rá, más ovikban hogy zajlik az élet...
Problémájával kapcsolatban én sem tudok egyértelmûen állást foglalni. Egyrészt igazat adok a pszichológusnak, hiszen gyermeke minden jel szerint beleragadt ebbe a passzív szerepkörbe, másrészt megértem zárkózott gyermekét, aki retteg attól, hogy egy újabb idegen környezetbe csöppenjen bele. Mindkét érv igen nyomós, így azt javaslom, indirekt módon (!) bízza a döntést gyermekére. Ha Ön segíti a kislányt abban, hogy betekintést nyerjen az eddig ismeretlen, ám közelebbrõl megismerve tán igen szimpatikus másik oviba, úgy elképzelhetõ, hogy könnyebb szívvel válik meg a jelenlegitõl.
Ha azonban a nyílt napok ellenére mereven elutasítja a váltást, úgy azt javaslom, próbálja a jelenlegi óvodában megoldani a problémát. Az óvónõk helyében én például természetes módon olvadnék bele a játszó gyerekközösségbe, majd a kislányt elõször saját játszótársamként, majd a gyerekekkel közös játszótársunkként vonnám be észrevétlenül a játék forgatagába. Fontos, hogy ez mindenfajta kényszer és célzott játékra hívás nélkül valósuljon meg, így gyermeke remélhetõleg feloldódik egy idõ után. Ha indokoltnak látja, kérje ebben az óvónõk aktív együttmûködését!
