Gyermeknevelés

Hétéves kisfiam kora szerint már mehetett volna iskolába, da az óvónőkkel egyetértésben úgy döntöttünk,…

Megválaszolva: 2003. május 13.

A szülő kérdése

Kedves Óvónő!
Hétéves kisfiam kora szerint már mehetett volna iskolába, da az óvónőkkel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy még egy évet az óvódában marad.
A kötelező délutáni alvás mindig is nehéz volt számára, bár nyugodtan viselte el a kb másfél órát, amit alvással kellett volna eltöltenie.
Kb egy hét óta, mióta az óvódában csoportösszevonásra került sor (bár reggelente gyakran előfordul, hogy a gyerekek egy rövid ideig a másik csoportban "szomszédolnak")már nem csak az alvás miatt panaszkodik, de szinte óvódába sem akar menni. Folyton hasfájásra panaszkodik, főként amikor tudja, hogy reggel vendégeskedni fognak a másik csoportban. Látszik rajta a szorongás, izgalom, ami gyakori kakilási ingerrel is együttjár. Gykori a sírdogálás is.
Természetesen beszéltünk erről az óvónővel is, aki szerint kisfiam nagyon aktív a csoportban. Többet játzsik a gyerekekkel, mint egy évvel ezelőtt, figyel, sokat szerepel. A másik csoportban sem vettek nála észre semmi jelét annak, hogy borzasztóan egyedül lenne, visszahúzódna. Az otthoni beszélgetések során kiderült, hogy néha "paradicsomleves"-ként "csúfolják" a lányok. Próbálok hatni rá, hogy ez nem is olyan szörnyű, főleg abban az esetben, ha bizony ő is kitalál mindenféle "becenevet". Elhintette azt is, hogy az 1-es csoportban unatkozik, mert nem akar vele játszani senki. Ezt viszont az óvónők nem erősítették meg.
Időközben egy másik probléma is felmerült. Veleszületett fejlődési rendellenességéből kifolyólag az óvódában hetente 4 alkalommal foglalkozik vele gyógypedagógus. Az utóbbi időben azonban, (főként, ha gyakornokoknak van bemutató óra) irányíthatatlan, gyakran pimasz. Az óvónők sem értik a helyzetet, hisz velük szemben soha nem viselkedik így.
Mindig is szorongó típus volt, ami talán visszavezethető az orvosoknál eltöltött sok időre. Egy röntgenvizsgálat is hihetetelen streszt jelent számára, bár tudja,legalábbis próbáljuk megmagyarázni neki, hogy ez semmiféle fájdalommal nem jár. Igazán felszabadult csak a vizsgálat elvégzése után lesz. Legutóbbi kontrolon az orvos kézmeghosszabító műtétet javasolt, amitől aztán teljes lett a kétségbeesése.
Hogy a fent felsorolt problémák összefügnek-e, egy okra vezethetők-e vissza sajnos számomra nem egyértelmű. Ezért kérném a segítségét.
Köszönettel:
Katalin

Az óvónő válasza

Kedves Katalin!

Kisfia valóban szorong, és ezt a szorongást egyértelműen az új helyzet, a csoportösszevonás váltotta ki nála. Az, hogy ki milyen könnyen tudja megszokni az új helyzeteket, körülményeket, egyénenként más és más lehet. Az Ön gyermeke,- leírásából ítélve,- a kissé gátlásosabb, visszahúzódóbb típusba tartozik, aki számára minden változás és minden új dolog egy külön kihívást jelent. Ilyen esetben ki kell deríteni, hogy a változás okozta megrázkódtatásokon kívül nincs-e esetleg valami komoly oka is a szorongásának. Ezt sok-sok beszélgetéssel lehet feltérképezni. Mint írja, Ön lelkiismeretes anyaként már próbált utánajárni a lehetséges okoknak, ám komolyabb magyarázat eddig nincs a gyermek szokatlan megnyilvánulásaira. Véleményem szerint a csoportban történő csúfolódások is okozhatják kisfia elhatárolódását az új közösségtől. E problémát feltétlenül beszélje meg az óvónőkkel, hiszen a csúfolódás egy érzékeny gyermek lelkében sokkal mélyebb nyomokat hagyhat, mint másoknál.
Az új csoportba való beilleszkedésben legtöbbet az óvónők segíthetnek. Sok-sok dicsérettel ill. a gyermekek közti jó társkapcsolat megerősítésével sokat tehetnek a félénkebb gyermekek érdekében. Minden nap részletesen kérdezze ki az óvónőt, hogy kisfia kikkel játszott, mit játszott, ill. hogyan "épült be" a csoport életébe. Az óvodapedagógusok ezen keresztül kénytelenek még jobban odakoncentrálni a kisfia körül zajló eseményekre, így a szorongás okai könnyebben felszínre kerülhetnek.
Úgy gondolom, hogy a gyógypedagógus gyakornokoknál újabban tapasztalt „pimasz” magatartás okai is az óvodai változásokban keresendők. Az óvodai csoportban elfojtott feszültségek egy lazább, oldottabb légkörű helyzetben könnyebben kitörhetnek. Ez teljesen természetes, valahol a kisfiúnak is ki kell adnia magából az addig elfojtott indulatokat. A kissé bizonytalanabb gyakornokoknál,- úgy érzi,- ezt végre megteheti. Biztos vagyok benne, hogy az óvodai beilleszkedést követően a gyógypedagógusoknál tapasztalt viselkedés is pozitív irányba fog változni.

Üdvözlettel: az Óvónő, aki szintén Katalin

További kérdések – gyermeknevelés