A szülő kérdése
Kedves Óvónő!
A kérdésem a felbukkanó agresszióról és annak kezeléséről szól (3 tételben). A lányom 3.5 éves (róla írtam már 1x az elhibázott óvoda választás és a fogmosás kapcsán, a válaszát nagyon köszönöm, rendkívül hasznosnak bizonyult!). 1 hónapja furcsa magatartásforma ütötte fel a fejét a lányom részéről. Reméltük, hogy nem állandósul, de egyenlőre sajnos tartja magát. Többször és többféle formában kifejezi (verbálisan és non-verbálisan, hogy nagyon szeret bennünket) ennek ellenére, ha rászólunk (bármelyikünk) vagy megpróbáljuk megakadályozni valamiben ami pl.: a testi épségét veszélyezteti vagy nem kivitelezhető, elkezd ütni bennünket vagy/és elkezd ordítani (néha harap is, de ezt szeretetkitöréskor is igen ritkán megteszi). Természetesen mi nem ütjük őt és nem ordítunk vele - harapni pláne-, a legtöbb amit kap, hogy felemejük a hangunkat a nyomaték kedvéért adott esetben. Mindehhez a csapkodáshoz olyan elképesztő dolgokat mond, hogy:-Te buta; levágom a fejedet és kidoblak az ablakon; menjél világgá és vissza se gyere; stb. Hozzá tartozik, hogy nincs TV elé ültetve, nagyon sokat foglalkozunk Vele stb. tehát fogalmam sincs, hogy honnan veszi ezeket az elképesztő szófordulatokat és a magatartásformát.(a lányom egyébként extra érzékenységgel bír). Amikor lenyugszik, közli, hogy már megnyugodott és szeret bennünket. A dolog másik része az, hogy minden esetben megmagyarázzuk neki, hogy nem jó ha bárkit megüt mert az fáj; nem játszunk vele addíg amíg így viselkedik és a gyerekek sem stb. Tegnap, egy nagyon meglepő dolgot kérdezett Tőlünk. Aja, akkor hogy vezessem le a hajagomat? Mit mondjunk neki? Üsse pl.: a párnát?
A harmadik dimenzió az, hogy fél 2 gyerektől az oviban. Mindekttő fiú, heves vérmérséklettel bír. 2x (ennyiről tudok) már ellökték a Tündérrózsát. Megkérdezte, hogy ha ellökik, mit csináljon? Visszalökje? Azt mondtuk, hogy szóljon az óvónéninek és ne játsszon azokkal a kisfiúkkal. Helyesen tettük? Olyan borzasztóan nehéz ezeket a helyzeteket kezelni... Nagyon köszönöm a válaszát mindannyiunk nevében!
Ajucika
Az óvónő válasza
Kedves Anyuka!
Az elsőként említett problémát, az agresszív érzelmi kitöréseket nem tanácsos szabadjára engedni, mert könnyen állandósulhatnak. Mivel a rászólás elmondása szerint minden esetben jogos (tehát nem apróságokért "froclizzák" a kislányt) és legtöbbször balesetveszély elhárítására szolgál, így a gyermeknek meg kell tanulnia, hogy ezeket komolyan kell venni. Ha pl. felfelé mászik a csúszdán, határozottan utasítsák el ezt a viselkedést, megmagyarázva a lényegét. Ehhez természetesen nem kell kiabálni, veszekedni, többnyire elég egy szigorú tekintet és néhány jelentőségteljes szó. " Ha ezt teszed, leeshetsz vagy rád esnek azok, akik fentről csúsznak. Ezt nem szabad!" Az erre válaszul adott hisztire pedig közölje, hogy amíg nem nyugszik meg, nem beszél vele. Ezek után pedig ne vegyen róla tudomást, bárhogy is hisztizik. Ha ütni akar, azt soha ne engedje meg! Ilyenkor határozottan (de nem durván!) fogja meg a kezét és higgadtan utasítsa el a próbálkozást. A lényeg, hogy a kislány tanulja meg, hol van az a bizonyos határ és hogy hisztivel nem megy semmire.
Miután megnyugodott, beszélgessen el vele. Mondjon mesét a verekedős kisgyerekről, akivel a végén senki nem akart barátkozni, és aki mindig nagy bajba került, mikor nem fogadta meg a szülei intelmeit.
A harag levezetéséről szóló kérdésre igen egyszerű a válaszom: jogos szülői figyelmeztetésért nem haragudnia kell a csemetének, hanem örülni annak, hogy a szülők vigyáznak rá. Ezt is értessék meg és fogadtassák el vele.
Végezetül a durva fiúk lökdösődésére adott válaszával teljesen egyetértek, a kislány mindenképpen szóljon az óvónőnek, ez nem számít árulkodásnak. Emellett javaslom, Ön is beszéljen a pedagógusokkal, hogy tartsák rajta a szemüket a verekedős csoporttársakon.
Üdvözlettel: az Óvónő