A szülő kérdése
Kedves Óvónő!
Négyéves kislányunk ügyében kérem a tanácsát. Kicsi korától kezdve érzékeny, sérülékeny kislány, a legkisebb fájdalom, sérülés kihozza a sodrából, hangosan sir, kiabál, bár ha pl. gyorsan beragasztjuk a sebet, abbahagyja. Ugyanilyen a lelke is, ha pl. valami olyat tesz, amiért rászólunk, megsértődik és elvonul a sarokba duzzogni. Mostanában szinte minden napra jut valami olyan, ami miatt "kiakad", és nagyon nehéz lenyugtatni. Ezek általában olyan kivánságok miatt, amiket semmiképpen nem tudunk tejesiteni (tegnap pl. levest evett volna még, miután az már elfogyott..) Ettől aztán iszonyú hangosan üvölt, és semmivel nem lehet lecsillapitani. Mindenféle módszerekkel próbálkoztunk már. Kisebb korában még működött a gondolkodó szoba, ahová elküldtük (nem a saját szobája), mondván ha üvölt, csapkod akkor nem tudunk segiteni neki. Itt rendszerint néhány perc után abbahagyta a sirást, és meg tudtuk vigasztalni. Mostanában azonban ez nem segit. Én általában várok néhány percet, majd amikor bemegyek, felveszem és ő is belémcsimpaszkodik, megnyugszik. A férjem azonban nem tudja megnyugtatni, és ettől aztán ő is frusztrált, a végére már dühös és kiabál, és egyéb számomra durva eszközökhöz (pl. hideg zuhany) folyamodik. És mivel pl. tegnap erre Fruzsi abbahagyta a hisztit (én nem voltam otthon), szerinte ez jó módszer. Ami gondolom, fontos, hogy a házasságunk meglehetősen ingatag lábakon áll a nyár óta. Bár igyekszünk megkimélni a gyerekeket (a 12 éves fiam is velünk él), de gondolom, hogy a köztünk lévő feszültséget ők is érzik. Férjem egy rövid időre el is költözött, bár pont akkor, amikor a gyerekek nyaraltak, majd visszajött, mert nem tudta vállani azt, hogy nem lehet a kislányával minden nap. De érzésem szerint nem zárta le a másik kapcsolatát teljesen, főleg mivel kollégák és nap mint nap találkoznak. Ha el tudunk feledkezni az "ügyről", akkor teljesen normális családnak látszunk. Persze bennem ott van folyamatosan, és nyilván benne is a héttérben, de sajnos nem tudunk róla kommunikálni. Szeretném, Fruzsit kihagyni ebből a konfliktusból, és férjemben sem akarok felesleges plusz lelkifurdalást ébreszteni, tudom, neki sem könnyű (persze nekem még kevésbé, de úgy tűnik, még én kezeltem ezt eddig a legjobban, hiszen én nem omolhatok össze már csak a gyerekek miatt sem...). Kérem, ha tud, segitsen, hogy tudunk könnyiteni az életünkön.
Egy másik kérdés: Sajnos nekem viszonylag korán vissza kellett mennem dolgozni, bár egy ideig félállásában, eleinte apa, majd néni vigyázott rá. Tavaly óta óvodás (fél napos), és az oviban kedves, aranyos gyereknek ismerik, tavaly nem is volt gond vele. A délutánjait egy családi napköziben tölti. Itt a nyár óta egy nagyon kedves óvónő van a gyerekekkel. Az idén már többször mondta, hogy nem akar a "nagyoviba" menni, sőt néha reggelenként az úton végig sir. A családi napköyiben főleg kisebb gyerekek vannak, ezért félek, ha csak oda járna, nem fejlődne annyira. De sajnálom is, az óvodában harmincas a csoportlétszám, mig a másik helyen 7-8 gyerek van maximum.
Kérem, segitsen.
Üdvözlettel,
Kata
Az óvónő válasza
Kedves Kata!
A kislányánál tapasztalható dacos reakció, feltételezésem szerint, a problémás házasságra vezethető vissza. A gyermekek a legkisebb rezdülésből megérzik, ha valami nincs rendben, ha a szülők feszültebbek, idegesebbek az eddiginél. Javaslom, hogy próbálják a lehetőségekhez mérten jobban összefogni a családot, és ha lehetséges, sok közös programmal feledtetni az eddig elszenvedett dolgokat. Hasznos lenne, ha férjével le tudna ülni egy kiadós beszélgetésre, mely során kidomborítaná, hogy az általa okozott feszültségek tönkre tehetik a gyerekek lelki egyensúlyát, Önről nem is beszélve. Ha férjének valóban fontos Fruzsi, akkor a fenti módon igyekezzen megoldani a magatartási problémákat, nem pedig egy hideg zuhannyal.
A kislány dacos reakciója véleményem szerint egyfajta figyelem felhívás: "Hahó, itt vagyok én is! Miért csak a magatok gondjával foglalkoztok?" Úgy hiszem, hogy ha a fent említett módon, a problémák gyökerénél igyekeznek kezelni a gondokat, előbb-utóbb a helyzet rendeződése várható.
A túlzott és valóban értelmetlen dacot egyébként úgy lehet "helyileg" kezelni, ha a heves kitörésekről egészen egyszerűen nem vesznek tudomást. Jöjjön rá a kislány, hogy nem kell (és nem is érdemes) ilyen eszközökhöz folyamodnia ahhoz, hogy szülei rá is odafigyeljenek. Ennek kiküszöbölését hivatottak szolgálni az előzőleg említett közös, családi programok.
Másik kérdésére válaszolván a családi napközi valóban nem helyettesítheti az óvodát. Nem tudom, valóban elkerülhetetlen-e, hogy a kislány naponta, minden délután oda menjen az ovi után, hiszen ez természetes módon megzavarja őt. Úgy gondolja, két ovi közül választhat, és előbb-utóbb kiharcolja akaratát. Ha egy mód van rá, próbálják némileg ritkítani a családi napközibe járást, hogy egyértelművé váljon Fruzsi számára, az óvoda az állandó program, a családi napközi pedig egy más kategória.
Üdvözlettel: az Óvónő