Iskolába lépés

A tanácsára lenne szükségem ismét 7 éves kisfiammal kapcsolatban.

Megválaszolva: 2003. június 23.

A szülő kérdése

Kedves Óvó néni!
A tanácsára lenne szükségem ismét 7 éves kisfiammal kapcsolatban.
Gyermekem az utolsó óvodai évét zárta, szeptembertől iskolába megy.
Rendkívül jó eszű kisfiú, ami az óvónők szerint a "probléma" egyik okozója. Ugyanis az utóbbi időben feltűnően elszemtelenedett. Ha bármilyen szituáció adódik mérlegel, hogy vajon milyen "kára" származhat abból, ha éppen nem teljesíti a vele szembeni elvárásokat. Kétségkívül azzal is tisztában van, hogy kinél meddig mehet el. Sokesetben felnőttekkel szemben megengedhetetlen hangot használ. Ha valami nem úgy történik, ahogy ő azt elképzelte dűhrohamba tör ki, ami "puffogásban" és szemtelen szavakban, gyakran tehetetlen sírásban merül ki. Előfordul, hogy mérlegelés nélkül oda is csap, hol játékból, hol dühből. Utána jön a megbánás, próbálja a helyzetet szépíteni.
Óvónői szerint kiskamaszkorát éli, amit mi próbálunk is tolerálni, de sok esetben az általa használt hangnem és viselkedés már szinte bántó.
Kérem segítsen tanácsaival, hogyan lehetne ezt az időszakot megoldani, átvészelni. Most, hogy itt az iskolakezdés megijedtem, hogy valamit elrontottunk gyermekünk nevelésében, s félek, hogy ebből problémák lesznek az iskolában. Igyekeztünk következetességre (amit sajnos a nagyszülők sokszor már nem tudtak betartani, bár tudom,nem is ez az ő feladatuk)és arra törekedni párommal , hogy egyenlő félként kezeljük őt. Bevonjuk azokba a döntésekbe, amelyek őt is érintették, érintik. Édesanyám mindig azt mondja, hogy csak türelemmel lehet ezeket a problémákat megoldani, de én sajnos azt látom, hogy ez nem igazán válik be gyermekem esetében.
Veleszületett fejlődési rendellenességéből kifolyólag egyik karja rövidebb, mint a másik, amit ő láthatóan teljes elfogadással kezel. Holott én már arra is gondoltam, hogy tudat alatt az évek múlásával - bár nem mondja - ilyen jellegű viselkedést vált ki nála ez az állapot.
Válaszát várva.
Üdvözlettel és köszönettel:

Katalin

Az óvónő válasza

Kedves Katalin!

Nem hiszem, hogy a kisfiú testi problémái állnának a háttérben, hanem a következők:
Feltételezem, hogy a fiúcska a csoport legnagyobbjai közé számított az oviban, ahol Ő, mint egyik vezéregyéniség szolgáltatta a mintát a többieknek, hogyan is lehet adott esetben a felnőttek akaratával szembehelyezkedni: nyíltan ellentmond a nevelőnek, és ha ezzel nem ér célt, dühkitöréssel válaszol. E „megoldási módot” otthon is igyekszik gyakorolni, amivel (leveléből úgy tűnik számomra) legtöbbször célt is ér. E viselkedés kiváltó oka legtöbbször az, ha saját vágyai, törekvései nincsenek összhangban képességeivel (pl.: túl nehéz feladatot kap), ill. ebben különböző külső körülmények akadályozzák őt. Megoldást ilyenkor az jelent, ha a nevelők kiemelten odafigyelnek arra, hogy a gyermek mindig képességeinek megfelelő feladatokat kapjon, ill. ebben örömét lelje. Amennyiben mindezek mellett mégis előfordul dacos megnyilvánulás, úgy erre semmiképpen nem szabad az alábbiak szerint reagálni, hogy: "na jó, legyen ahogy akarod, csak hagyd már abba..." A dacos magatartástól teljes egészében zárkózzunk el, mintha észre sem vennénk, hogy a gyerek tombol.(Így rájön, nincs foganatja a kis „különszámának”) Miután lenyugodott, csak akkor beszéljük meg vele a történéseket és a megoldást. Fontos, hogy a követeléseket ne teljesítsük, csak a kéréseket, de csak azokat, melyeket valóban elfogadhatónak tartunk. Ha mégsem, közöljük a gyerekkel, hogy miért nem megoldható a dolog. Ezzel egy időben viszont mondjuk el neki, hogy egy nagy gyermek, aki iskolába megy, ezt már megérti, mert az iskolások nagyon okosak. :)
Másik dolog, mely hozzájárulhat a magatartási zavarokhoz, az az iskolakezdéstől való félelem. Ez talán nem is tudatos, de valószínűnek tartom, hogy mégis a problémák egyik kiváltó oka. Ezt iskolás játékkal lehetne a legegyszerűbben leküzdeni. Fontos, hogy a szerepjáték során az iskolát és a tanító néni személyét mindig nagyon vonzónak, kellemesnek tüntessük fel, így feloldhatjuk a gyermekben lévő esetleges szorongásokat, melyeket az iskolával szemben táplál.
Remélem, a fentiek segítségével sikerül elérnünk, hogy kisfia boldog és elégedett kisdiákként kezdje szeptemberben a sulit.
Sok sikert: az Óvónő

További kérdések – iskolába lépés