Levélírónk és kisfia Amerikából települtek haza, ám az óvodai élet sok-sok problémát, kérdést vetett fel.
Kisfiam az USA-ban született és nevelkedett, gyökeresen más környezetben és kultúrában, mint az itteni. Idén januártól élünk Magyarországon (apjával jó kapcsolatban vagyunk, kulturáltan válunk, így pl idén az egész nyarat együtt töltöttük). Az amerikai kultura sajátossága, hogy õk nem igazán élnek közösségben, hanem inkább szeparáltan, így egy-két kisbarátot leszámítva, akikkel nagynéha összejöttünk fõleg én, daddy valamint féltestvérei voltunk a társasága. Idén márciusban kezdte az itteni ovit, ahol most élünk. Eleinte még nyelvi problémák is voltak, bár gyermekem kétnyelvû, azt szokta meg, hogy magyarul csak velem és nagymamamával beszél,ezért a gyerekekkel és az óvónénikkel angolul akart kommunikálni. Óvõnénik többször kérdezték: érti õ amit mondunk?, mondtam persze, hogy érti, csak szoknia kell. Másik kérdés: Miért nem néz ránk? Én (nem vagyok szakember, csak ösztönbõl): Mert túl sok inger éri egyszerre, ennyi gyerek, ennyi játék, ennyi szabály...elõtte semmi ilyesmi nem volt az életében. Nem is utcában laktunk, hatalmas park vette körül a házunkat és azt csinált, amit akart. Legtöbbször egyedül szeretett játszani, kutyáival, macskáival, estefelé pedig velem vagy az apjával. Ha valahova mentünk, autóba kellett ülni. Nyáron meg a féltestvéreivel volt.
Fiam másik baja, hogy bírja elviselni hogy nem õ van a középpontban. Ez nem az õ hibája, hiszen ahogy éltünk, eddig fõleg felnõttek között volt (és féltestvéreivel, de õk is 16 és 19 évesek akik szó szerint körülrajongták a kistestvért).
Így hát amikor idén márciusban kezdett oviba járni, akkor sok "viselkedés-probléma" volt vele, - ami azelõtt nem volt rá jellemzõ. Természetesen hosszasan elmondtam honnan jöttünk, milyen környezetbõl, hogyan éltünk, mihez szokott hozzá a kisfiam stb., hogy ne érje õket felkészületlenül, hogy valószínûleg más lesz mint a többiek. Ennek dacára már a harmadik nap után elküldtek a pszichológushoz, aki - miután összfoglaltam a "problémát", nagyon megdöbbent ezen. A pszichológus szerint a gyermekem egyébként - amit én, mint anya is tudtam ösztönösen - teljesen normális aki normálisan reagál egy gyökeresen új élethelyzetre amihez valószínûleg hozzájön egy válás miatti stressz is. Tudom, biztos volt baj vele. Nem akart leülni, nem akarta fogni mások kezét séta közben, zavarta a zaj, nem akart énekelni (befogta a fülét hogy csönd legyen, ilyenek). De ha tényleg meghallgattak volna, akkor értették volna, hogy ez mind érthetõ az elõtörténetébol (ezt mondta a pszichológus is, hogy semmi gond, csak türelem és idõ kell hozzá). A konzultációnk lényegében abból állt, hogy engem vígasztalt az óvónénik viselkedése miatt, mert nagyon el voltam keseredve:-)
No a lényeg, hogy kb májusra - az óvónénik szerint is - szépen beilleszkedett, bár mai napig jobban szeret egyedül játszani, mert amiket a gyerekek játszanak az õt már nem érdekli.
Amikor most szeptemberben újrakezdtük az évet, a fiam meglepõen izgatott volt, hogy végre ott alhat az oviban (felkészítgettem rá, eddig négyórás volt, gondoltam, most már ideje váltani). Kértem az óvónénit, hogy próbáljuk meg, ha nem megy, itt ülök kint a kispadon, hazaviszem (otthon dolgozom). Az óvónéni azonban mereven elzárkózott még attól is, hogy megpróbáljuk. Ezt nem értettem, miért? Háromszor kértem majdnem könyörögtem, de nem. Esélyt sem kapott, ez nagyon rosszul esett. Nem vettem észre, hogy a fiam ott áll a hátam mögött. Rá következõ héttõl a fiam ilyeneket kezdett el mondani, hogy a "nem akarok oviba menni", mondom miért? "mert a fiúk durvák" miért durvák? mit csinálnak? "ordítanak" - válaszolta és "verekednek". Tényleg idegesíti a közös éneklés, hangos is, és ha hamis attól megbolondul (kiskorától csak a klasszikus zenét viseli el, autóban is). Ez van, mit tegyek? Ha kiveszem az oviból, akkor hogy tanulja meg a társas együttélés szabályait? Pont itt van a legtöbb behozni valója! Ha csak délig van, akkor hogyan fogom rávenni arra valaha, hogy ott aludjon az oviban? Mióta visszautasították ott is "rosszalkodik" és itthon is nehezebben kezelhetõ. Lehet, hogy véletlen egybeesés, de határozottan onnan lett "ovikerülõ", hiszen tényleg izgatott volt, hogy "vajon hol lehet a csizmás (ez a jele) ágy"?
Azóta is szeret egyedül játszani és inkább betükkel és számokkal, mint játékokkal (vagy ilyesmikkel). Erre az egyik óvónéni, hogy talán autista. Meg hiperaktív. Én nem utasítok el semmilyen vizsgálatot, de tudom, hogy a gyermekem nagyonis normális. Rengeteget foglalkoztam vele, három éves koráig szopizott, intelligensebb az átlagnál (jóval) DE nem átlagos. Az zavar, hogy mindenféle "problémákat" keresnek benne, ahelyett, hogy kicsit türelmesebbek lennének vele. Mert így csak az lesz, hogy a gyerek valóban el fogja hinni, hogy õ "problémás" és "valami baj van vele". Ez teljesen az ellentétje, mint ahogyan én eddig neveltem.
Azóta a gyerek csimpaszkodik belém, nem akar az oviban maradni. És minden nap rosszabb, nem jobb. Mai volt a legrosszabb eddig, ezért is fordultam ide tanácsért. Községünkben még egy ovi van, ma már elmentem beszélni az ottani vezetõvel, szimpatikusnak tûnt és a légkör is barátságosabb volt. De vajon jót teszek-e ha megint egy újabb változást "erõltetek rá"? Hiszen már annyi minden történt vele idén. Vigyem el pszichológushoz? Hiszen õ azt mondta, "csak" türelem kell hozzá. Részemrõl megvan, de én is egyre feszültebb vagyok a reggeli cirkuszok miatt és délután is agresszívabb itthon, tehát engem is érint. Hova lett az én angyalkám? Mi történik abban az oviban? Hogy tudnék segíteni?
Nem bántom az óvónéniket, õk is túlterteltek. Szerintem nonszensz, hogy 27-en vannak egy csoportban és ebbõl 19 fiú. Mégiscsak egy másik ovi a megoldás?
Elnézést a hosszú hozzászólásért, de nehéz lett volna röviden leírni a problémát.
Válasz:
Kedves Anyuka!
Így a messzi távolból meglehetõsen nehéz lenne egyértelmûen véleményt alkotnom, így nem is merek egyértelmûen A-t vagy B-t mondani. A pszichológusi vélemény alapján kizárható, hogy autizmus vagy hiperaktivitás állna a háttérben, a vizsgálat nyomán íródott szakvéleményt, javaslom, adja át az óvónõknek! Mindemellett kérjen idõpontot a pedagógusoktól egy fogadó órára, ahol pontról-pontra elmondhatja nekik problémáit, illetve megbeszélhetik tapasztalataikat. Egy kiadós, alapos beszélgetés sokat javíthat a helyzeten. Mondja el nekik, Ön otthon hogyan, milyen módon tud hatni kisfiára, valamint Ön hogy látja a gyermekével kapcsolatban felmerült kifogásokat.
Remélem, hogy ennek az alapos beszélgetésnek meglesz a gyümölcse és hamarosan normalizálódik majd a helyzet.
Az ott alvással kapcsolatban: amennyiben továbbra is mereven elzárkóznak az óvónõk a dologtól, érdeklõdjön az óvodavezetõnél a lehetõségekrõl.
