 |
beszoktatás
Kérdezni szeretnék
Kedves óvónõ!
A problémánk sajnos szerintem nem egyedi. Kisfiam október óta jár oviba. Elég nehezen szoktuk meg, de már egészen jól haladtunk. Most viszont egy hónapig beteg volt. Azóta rémes a helyzet. Éjszaka bepisil. Reggel már ébredéskor sír, hogy utálja az ovit és ez folytatódik is amig odaérünk. Azt mondják hogy délelõtt is sírdogál, aztán amikor többiek ebéd után hazajönnek megint. Sajnos csak 3-4 után tudok érte menni mert ugy dolgozom.
De az óvónéniket nagyon szereti. Mindig jó dolgokat mesél és mégis.
Aztán sajnos általában az lesz a dologbol hogy addig sír és kínlódik amig 1-2 hét után belebetegszik. Bármikor képes pl. lázat produkálni hogy ne kelljen mennie oviba. Már kezdek kétségbeesni. Pedig mindent kitalálok amivel esetleg megszereti az ovit. Vittünk játékot, beszélgetünk sokat. stb.
Köszönöm Válaszát: Koósné
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 3 éves, néhány napja kezdtük el az óvodába szoktatást. Azon szerencsések közé tartozom, akik kisfia az elsõ beszoktatási napon felháborodva kérdezte meg, hogy miért nem alhat itt a többiekkel..... Azonban szeptembertõl egy évre Floridába költözünk. Mindez 2 nappal ezelõtt dõlt el, amikor már megkezdtem a beszoktatást. Kérdésem az, hogy nagy törést okozok-e kisfiam életében, ha 1 évre elszakítom mindattól, amit eddig megszokott, attól a kis közösségtõl, ahol láthatóan megtalálná a helyét? A férjemnek mindenképpen muszáj mennie, én pedig nem hiszem, hogy egy család szétszakítva tud mûködni, mégcsak 1 évig is, hiszen kisfiamnak apára is ugyanúgy szuksége van, mint rám. Ugyanakkor én nem vagyok elragadtatva a helytõl - éltünk már ott Ádám születése elõtt-, talán ezért ódzkodom. Kisfiam életrevaló, mindig a talpára esõ kisgyerek, aki bárkivel megtalálja a hangot- de nem várok el tõle túl sokat, ha viszem magammal egy új országba, nyelvközösségbe? Nagymamájával különösen jóban van, szinte rokonlelkek, együtt csintalankodnak és anyukámazt kérte, hagy nevelje addig, míg mi kint vagyunk, õt ne vigyük el. Természetesen számításba sem jöhet ez a megoldás, mégis tele vagyok kétségekkel. Ön mit javasol? Kisfiam és én itthon tudnánk maradni, nem is lenne ellenemre, csak a férjem hiányozna nagyon-nagyon, akit csak 4 havonta látnék. Mi a legjobb megoldás ebben a bonyolult helyzetben? Szeretném, ha senki nem sérülne maradandóan a megoldás után!
Köszönettel: Bea
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Nem tudom, hogy a mi problémánkat beszoktatási gondnak lehet-e nevezni.
Kristóf 2007. novemberében volt 3 éves, így már már 5 hónapja ovis.
Amig ebéd után mentem érte, majd 2 hétig, nem volt gond, aztán ez elsõ pár ottalvós napon sem. Aztán egy reggel elkezdte a sírást, hogy õ nem megy oviba és otthon is gyakran emlegette, hogy nem szereti az ovit. Sokszor éjszaka is felsírt. Otthon azóta nem foglalkozik vele olyan sokat, bár mostanában az a legújabb, hogy azt mondja, hogy utálja az ovit. A gyerekeket és az óvonéniket szereti, szeret különféle dolgokat készíteni,szeret az udvaron játszani, de az ovit, a termet - gondolom nála ez az ottmaradást jelenti - azt utálja.
Minden reggel meg kell várnunk, míg mindenki bemengy az öltözõbõl és akkor lehet búcsúzkodni, de addigra már sír, azt mondja, hogy õ sírni akar, és azért sír, mert én hiányzom neki. Kifelé menet integetünk egymásnak az ablaknál, akkor már potyognak a könnyei. Az óvonõk azt mondják, hogy ez csak pár percig tart nála, és utána egész nap jókedvû. Mikor délután érte megyek tényleg vidám, és sokszor elõfordul, hogy nem szalad egybõl hozzám, hanem még várnom kell rá 5 percet, mert még be akarja fejezni a rajzát. Már kezdtem megnyugodni, hogy talán rendben lesznek a dolgok, mert a sírást nem éreztem annyira szomorúnak, inkább csak egy megszokott "szertartásnak", mikor egy reggel vigasztalás közben sajnos feldobtam a magas labdát. Úgy próbáltam vigasztalni, hogy majd egész nap játszik a barátaival, milyen jó lesz neki. Erre tényleg keserves sírásban tört ki. "De anya nekem egy barátom sincsen"!" Nagyon megsajnáltam. Tudom, hogy 3 évesen a gyerekek még nem feltétlenül együtt játszanak, de úgy érzem, hogy ezekkel a reggeli sírásokkal ijeszti el magától a többi gyereket.Próbáltam neki mesélni róla, hogy a mosolygós gyerekekkel szeretnek a többiek barátkozni, de aztán úgy döntöttem, nem stresszelem ezzel is.
Volt a csoportban több gyerek akinél nehéznek látszott a beszoktatás, egész napos sírásokkal, de mostanra már õk sem sírnak, legfeljebb nagynéha jut eszükbe, hogy nem akarnak oviba menni, de nem minden nap. Tanácstalan vagyok.
Véleményét elõre is köszönöm.
Judit
Válasz >>>
Van egy másfél éves kisfiúnk. Mi is mint sok más család arra kényszerültünk, hogy bölcsibe adjuk. Voltunk is már párszor, a bölcsis nénijét szerti vele el van, dehát õ sincs mindig ott, ilyenkor, illetve reggelenként, vagy délutánonként már más van vele, és mondják is, hogy olyankor sír. Mint minden szülõ, mi is féltjük, sajnáljuk gyermekünket, és azt szeretnénk kérdezni, hogy ezek az események, körülmények valamilyen befolyásoló, esetleg késõbb visszamaradó pcichikai hatással van-e a gyerekre, és, hogy még másfél évesen beszokik-e, beilleszkedik-e, való neki még-e a bölcsi.
Válaszár elõre is köszönöm !
Válasz >>>
Kedves ovónõ! Van egy 4 éves fiú unokám tavaly február óta jár ovódába ,de még mindig nem tud igazán feloldodni az oviba: Ha teheti egésznap csak az ovónénit kisérgeti.Otthon be nem áll a szája az oviba meg csak a legszükségesebb dolgokat mondja.Néha hatalmas dûh kitörései vannak üt vág mindenkit és elég akaratos is mindenek úgy kell történie ahogy Õ akarja. Tehetünk-e valamit hogy Õ is vidám kiegyensúlyozott legyen az oviban is? A játszótéren is fél a gyerekektõl inkább nem játszik. Válaszát elõre is köszönöm egy nagyaon aggodó nagymama
Válasz >>>
Tisztelt Ovónõ!
2 és fél éves kisfiamat viszem két héte minden reggel a bölcsibe, mivel a feleségem is munkát kapott. Eddig otthon volt vele, de sajnos szükségessé vált, hogy õ is dolgozzon. Egy játszóház jellegû bölcsiben kapott helyet, ami egy normál bölcsi de ilyen szolgáltatást is vállalnak. Mindenesetre az elsõ napon még szívesen ment Ákos de a második naptól kitört a balhé, minden reggel szinte könyörög, hogy ne kelljen a bölcsibe mennie. Biztos velem is van a gond, de engem stresszel, amikor hallom, hogy még utánam ordít "Apa ne menj el, ne hagyj itt!" Mindamellett tudom, hogy sajnos nem megy másként. Azóta otthon is 10 percenként megkérdezi, otthon maradunk-e. Az ovónõ azt mondja egy kis idõ után abbahagyja a hisztit és el van, de többször még napközben is azért felsír eszébe jut. Hétvégén meg állandóan nyugtatgatni kell, hogy ne aggódjon nem kell mennie. Most inkább úgy vagyunk a nejemmel, hogy hétvégente nem is merjük neki említeni a bölcsit. Mekkora stressz ez neki, félek véglegesen csalódik bennem, és elveszítem a bizalmát. Kérem segítsen, hogyan kezeljük ezt a dolgot!
Válasz >>>
Kedves Óvonõ! Kislányom december 26-án töltötte be a 3 évet, az ovit most márciusban kezdte. Meglepõdtünk, hogy az elsõ és második napon nem volt sírás, holott ismerve a természetét, arra számítottunk, hogy egész nap sírni fog. Ami sajnos be is következett a harmadik napon. Egész nap sír, kisebb megszakításokkal. Õ az elsõ aki elalszik, mert már annyira kimerûl (szerintem). Ébredés után megint sírás. Az unokatesójával együtt kezdték az ovit, de ott nem játszanak együtt. A nagyobb gyerekek csúfolják és kinevetik, amiért sír. Az óvónénik különösebben nem mondanak semmit. Nem nagyon eszik, a baj, hogy már reggelizni se akar itthon.Azt mondják, hogy ebédet eszik, de viszont azt is mondják, hogy ebéd közben is sír. Úgy meg szerintem elég nehéz enni, nem? Nagyon szerény, és nem szereti a kiabálást és a verekedésben sincs "otthon". Próbáltam tanítani, hogy védje meg magát, de azt mondta, hogy õ nem akar verekedni. Eddig nem volt szüksége rá, de már az oviba volt konfliktusa, mikor õ "kapott". Itthon több játéka van egymagának mint a csoportba, van saját játszótere is. Nem irigy, igaz vannak olyan dolgok, amihez nagyon ragaszkodik. Jártunk baba klubba, ahol sokat játszott a gyerekekkel. Nem gondoltam volna, hogy az ovi ennyire megviseli. Itthon is többször elsírja magát, ha már csak megemlítjük az ovit. Kérdeztem tõle, hogy mondja el, hogy mi az amit nem szeret, mi a rossz az oviba, mi az oka, hogy sír? A válasza, hogy "nem mondom meg". Délutánonként vörös dagadt szemekkel hozom haza, így látszik is a sok sírás. A szívem meg megszakad...Nem tudom mit csináljak!!??? Válaszát elõre is köszönöm! Renáta
Válasz >>>
Tisztelt óvónõ!
Kislányom 4 éves múlt, kiscsoportba jár.Semmi problémánk nem volt a beszoktatással, elsõ naptól kezdve szívesen ottmaradt, (pedig elõtte aggódtam, mert nagyon anyás egyébként).Szóval minden szép és jó, az óvónõ dícséri,milyen értelmes,aktív, érdeklõdõ.De agyik reggel-több mint fél évnyi ovibajárás után- nem akart ottmaradni az óvodában.Elköszöntem tõle és bement, mint mindig, de aztán utánamszaladt és belémcsimpaszkodott.Hiába kérdezgettem, mi a baj. Nagysokára annyit mondott, hogynem hoztuk el a labdáját ( otthon egy szóval sem említette, hogy el akarja hozni, véleményem szerint ez csak ürügy volt, talán nem tudta megfogalmazni, mitõl szorong, hisz nyilvánvalóan szorongott valamitõl.)Közben odaért az egyik csoporttársa, aki szintén nem akart bemenni, de õ hangos sírással nyilvánította ezt ki. A nagymama nem tudta, mit csináljon vele, erre jött a dajka néni, felkapta az üvöltõ, kapálózó gyereket és erõvel bevitte. Közben a lányom ült az ölemben és pityergett.A dajka megkérdezte, hogy bevigye-e, de én tiltakoztam.A lányom ismételt kérdéseimre megint csak a labdát emlegette. Megkérdeztem tõle, hogy ha elmegyünk és hozunk neki egy labdát, akkor hajlandó-e bemenni. Azt felelte , hogy igen.Elmentünk hát a labdáért, és utána gond nélkül elbúcsúzott és vidáman bement a csoportba. Azóta nem volt hasonló problémánk, azért mesélem ezt ilyen hosszan, mert az eset után az óvónõ megjegyezte az egyik anyukának, hogy szerinte nem jó nevelési módszert alkalmaztam.Azóta se tudok napirendre térni efölött.Nem tudom elhinni, hogy a szakemberek szerint az lett volna a legjobb megoldás, hogy erõszakkal beviszik a gyereket a csoportba.Ismerem a lányomat, tudom hogy egy ilyen trauma hatására másnap már be se akarta volna tenni a lábát az óvodába.Ezenkívül két lehetõségem volt: vagy az, hogy hazaviszem ( amibõl szerintem azt a következtetést vonta volna le, hogy bármikor hazamehet, ha nincs kedve ottmaradni); vagy az, amit végül is tettem.Az óvónõ talán azt gondolta, hogy helytelen dolog a gyerek pillanatnyi szeszélyét kielégíteni, de számomra ennél többrõl volt szó. Meg akartam nyugtatni a lányomat,elterelni a figyelmét arról ami esetleg nyomasztotta.Azzal, hogy fordultunk egyet, helyrebillent a lelki egyensúlya.Ön mit gondol minderrõl?Tényleg szakmailag elfogadott és támogatott az a gyakorlat, hogy a síró gyereket erõvel le kell tépni a szülõrõl?Engem elborzaszt ez a dolog. Nem vagyok kezdõ szülõ, van két nagyobb fiam is.Mindkettõjüknél nehezen ment az ovis beszoktatás, és mindkettejüknél megtörtént sajnos a fent említett erõszakos elszakítás.Akkor még bizonytalanabb, határozatlanabb voltam ,nem mertem ellentmondani a szakembereknek.A mai napig bánom. 3 évig keservesen kínlódva járt óvodába mindkét fiam.Tudom, hogy ennek lehettek egyéb okai is, de akkor is úgy érzem, hogy másként kellett volna kezelni ezeket a helyzeteket.
Kissé irritálónak tartom azt is, ami a szülõi értekezleten elhangzott az óvónõ részérõl.A lényege az, hogy õk ott az óvodában pontosan tudják, hogyan kellene gyereket nevelni, míg mi, balga szülõk csak botladozunk; nem vagyunk elég határozottak és következetesek.Azt kérték tõlünk, hogy úgy neveljük a gyerekünket, hogy mindenben alkalmazkodjunk az óvoda elképzeléseihez.Persze tudom, hogy nem rosszat akarnak õk, de kikérem magamnak az ilyen lekezelõ magatartást. Persze szép az, hogy a 3-4 éves kiscsoportosok milyen fegyelmezetten ülnek, sorakoznak ill. csinálnak bármit, amire utasítást kapnak,de könyörgöm, ne akarják uniformizálni ezeket a kis emberkéket. Hadd legyenek kicsit szertelenek, önfeledtek, ahogy az õ életkorukban ez természetes.
Nagyon köszönöm, ha válaszra méltat.
Karolin
Válasz >>>
Tisztelt Ovónõ!
Kisfiam decemberben múlt 4 éves és mereven elzárkózik az ovitól.Jövõre még itthon leszek a kicsivel,úgyhogy megoldható lenne,hogy itthon maradjon velünk.Kérdésem az lenne,hogy mivel teszek neki jobbat:ha beszoktatom az oviba sírva,abban bízva,hogy megszereti vagy ha csak nagycsoportba íratom be?Mi a véleménye arról,ha csak nagycsoportba jár a gyerek?Egyébként mindent meg lehet vele beszélni,értelmes viszont nagyon érzékeny és zárkózott kisfiú.
Válaszát köszönöm:Anikó
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Hasonló kérdést olvastam, de mégsem olyat mint amit én szeretnk kérdezni. Nekünk a kislányunk 26 hónapos és szeptember körül szeretnénk külföldre költözni amikor is õ utána nem soká óvodába fog menni. Az lenne a kérdésem, hogy milyen hatással lehet rá egy idegen nyelvû környezet? Nagyon tanulékony -mint gondolom minden idõs kisgyerek- nagyon sok mondókát és éneket tud, mindent beszél, könnyen barátkozik idegenekkel, kiegyensúlyozott gyermek. Ismerõseim azt mondják, hogy õ könnyebben be fog illeszkedni mint mi, mert õ még gyorsabban tanul. Önnek mi a véleménye errõl? Válaszát elõre is köszönöm!
Julianna
Válasz >>>
Következõ 10 beszoktatás
|
|
