Kérdezni szeretnék
Fogorvosi vizsgálat (2011-06-30 07:56:25)
Levélírónk szerette volna megmutatni 3 éves kislánya fogait a fogorvosnak, ám a gyermek nem volt együttműködő, nem nyitotta ki a száját. Hogyan lehet játékosan oldani benne a feszültséget?
Kislányommal (3 éves) már két alkalommal meglátogattauk a gyermekfogorvost. A rendelőben azonban nem hajlandó kinyitni a száját, s nem mutatja meg a fogait. Nem együttműködő.
Otthon mesekönyveket nézegetünk együtt a tejfogak ápolásáról, sokat beszélgetünk róla, ha én megyek a saját fogorvosomhoz, Ő elkísér s nézi a folyamatot, tehát ismerős a környezet számára. Van esetleg ötlet arra vonatkozóan, hogy mit tehetnék azért, hogy fogait megnézhesse, esetleg kezelhesse a fogorvos?
Köszönöm szépen előre is a választ.
Válasz:
Kedves Levélíró!
Az én kislányomnál is 3 évesen történt meg az első fogorvosi ellenőrzés, én a következőképpen készítettem fel az eseményre: mindenek előtt megmutattam neki interneten a fogorvosi rendelőnek és a várónak a képét, elmondtam neki, hogy azokat a szép kék székeket a váróban a valóságban is látni fogja, sőt, ki is próbálhatja majd. Oldja a hangulatot, ha a várakozás perceit mesekönyv nézegetéssel, meséléssel ütik el. A hellyel való barátkozás fázisán Önök már túl vannak, így jöhet a következő lépés: a benti történések, események izgalmassá, érdekessé tétele. Ezt én a következőképpen oldottam meg: kislányomnak előre elmeséltem, hogy Beatrix néninek csupa varázslatos, csillogó-villogó csoda szerszáma van, amivel ügyesen be tud kukucskálni a szánkba. Beatrix néni a jó barátunk, aki elkergeti a szánkból a fognyűvő manócskákat. „Te is segíthetsz neki, ha jó nagyra kinyitod majd a szádat. Próbáljuk ki! Te mekkorára tudod kitátani a szádat? Nézd, én ekkorára, és te?“ Ezzel a kis játékkal már jó előre oldjuk a gyermekben a feszültséget, és mire ott lesz a fogorvosnál, ismerős lesz számára a szituáció.
Hasznos, ha első alkalommal az ellenőrzésen kívül semmiféle kezelést nem végez még a fogorvos. Ha szükséges, ezt majd a következő alkalommal tegyék meg, mikor a gyermekben már feloldódtak a feszültségek és az ellenérzés.
Nekünk nagy szerencsénk volt, hogy kislányomnál mindent rendben találtak, így mikor évekkel később tejfog húzásra kellett menni, már semmi gond nem volt. Javaslom Önnek is ezt a fokozatos, kíméletes megoldást, sok nehézségtől megkímélheti így gyermekét és saját magát is.
Üdvözlettel: az Óvónő