|
 |
Kérdezni szeretnék
Kislányom retteg a lufiktól (2011-04-21 11:34:05)
Levélírónk 5 éves kislánya hosszú ideje fél, retteg a lufiktól. Hiába a hangulatos szülinapi zsúrok, hiába a vidám koncertek, rendezvények, ha egyetlen lufi is úgy megrémiszti a kislányt, hogy azonnal haza akar menni. Mi a megoldás?
Kedves Óvonő!
A kislányom 5 éves, kb. 2 éves kora óta nagyon fél a lufiktól, kezdetben azt hittem ezt majd kinövi, de egyre jobban fél tőle, gyakorlatilag nem tud megmaradni egy helységben, ahol lufit lát, nem hiszti a gyerek remeg a félelemtől. A probléma csak az, hogy szinte minden gyerekeknek szóló rendezvényen van lufi, nagyon szeret koncertekre, színházba is járni, de többször előfordult, hogy a lufik miatt el kellett jönnünk. Hogyan próbáljam vele megkedveltetni a lufikat, mert azzal nem tudom, hogy folyamatosan beszélünk róla.
Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:
Kedves Levélíró!
A lufiktól való félelem általában abból ered, hogy a gyermek korábban megijedt a hirtelen leeresztő, ide-oda röpködő lufitól. Számára mintegy „életre kelt“ a lufi, mint például a szélben táncoló falevelek. (Az én kislányom pici korában utóbbitól félt.) Úgy vélem, ezt a szorongást úgy lehet leghatékonyabban oldani, ha rajzzal, képek útján elmagyarázzuk a csemetének, mitől mozog a lufi. Szánkkal is megmutathatjuk, hogyan ereszt ki a lufi száján a levegő, így a mókázással még jobban oldódik a hangulat. Érdekes felfedezést tehetünk arról is, hogy a gázzal töltött lufi miért repül, a levegővel teli viszont miért nem. Mikor kislánya szemmel láthatóan megenyhült a léggömbök iránt, akkor következhet a lufi fújás. Gyermeke szeme láttára fújjon fel egy lufit, és közös röptetésbe kezdhetnek vele. Ügyeljen arra, hogy kezdetben véletlenül se történjenek balesetek, pl: leeresztő lufi elszabadul vagy kipukkad a léggömb. Miután idáig eljutottak, egy hangulatos rendezvény során (pl. gyereknapon) kislánya maga választhat ki egy lufit, amit haza is vihet.
Ez a folyamat természetesen nem egy csapásra lesz megvalósítható, be kell tartani a fokozatosságot. Pl: Csak akkor kezdjünk közös lufifújásba, ha a képes-rajzos magyarázatunk nyomán a kislány egyértelműen elkezdett feloldódni, megenyhülni. Mindig csak akkor lépjünk tovább, ha az előző lépcsőfokot gond nélkül meglépte a gyermek.
Remélem, tanácsaimmal sikerült segítenem és kislánya szorongása hamarosan megszűnik.
Üdvözlettel: az Óvónő
|
 |
|
"Iskolaérettség játszi könnyedséggel" - 1. csomag
|
"LÜK-bajnokság versenyfeladatok" füzetcsomag - 2-3. osztály
|
BambinoLÜK Beszédkészség fejlesztő játékcsomag (4-5 éves kortól)
|
MiniLÜK "Kis matematikus" termékcsomag - 1-3. osztályosoknak
|
|
|
|
|
|