Kérdezni szeretnék
Tanköteles korban (2011-04-10 23:06:17)
Levélírónk kislányának fejlettségi szintje, - betegségéből adódóan, - kissé elmaradt kortársaihoz képest. Az édesanya bízik benne, hogy tanköteles korú gyermeke ennek okán még egy évig óvodában maradhat.
Kedves Óvónéni!
A következő problémával fordulok Önhöz, mert eddig sajnos nem sikerült senkitől pontos választ kapnom.
Kislányom maradhat-e még egy évet óvodában, ha 2004. július 19-én született, betegségéből adódóan későn lett szobatiszta, műteni kellett a vesevezetékét. Így csak 5 éves korában írathattam be óvodába,mert kritérium (volt) a szobatisztaság. Azóta is kontrollokra kell járnunk, tartós beteg a kislány, sajnos fogékony a betegségekre, sokat hiányzik az oviból. A közel két tanévből jó ha összesen egy tanévnek megfelelő napot töltött ott, ezért kissé elmarad vele egykorú társaitól érzelmi ás beszédfejlettsége. Szóltam az óvodában, hogy ilyen jellegű gondok vannak, tudom, hogy többször volt fejlesztő foglalkozáson, nevelési tanácsadóba azonban nem küldtek. Abban a kevéske időben, amit oviban tölt, szépen kezdi behozni a lemaradásait. Az óvoda engedélyezné, urológus szakorvosunk is javasolja, hogy maradjon még óvodás. A Közoktatási Törvényben viszont azt találtam, hogy abban az évben amikor betölti a 8. életévét a gyermek, már iskolába kell, hogy járjon, ha jól értelmeztem a törvényben leírtakat. Gyermekemre vonatkoztatva ez azt jelentené, hogyha még egy évet oviban marad, akkor 8. életévének betöltésekor még nem lenne iskolás, vagy az iskolai beíratástól számít az iskolás státusz? Mert akkorra mikorra betölti a 8.életévét már be lenne íratva, így maradhatna még egy évet óvodában? A fentiekre tekintettel, azt szeretném kérdezni, hogy maradhat-e Ön szerint óvodában a kislányom?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Anikó
"Iskolaérettség játszi könnyedséggel" - 1. csomag
Válasz:
Kedves Anikó!
A gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a 6., legkésőbb amelyben a 8. életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a 8. életévre, aki augusztus 31. utáni időpontban született.
Mivel azonban kislánya fejlettsége, betegségéből eredően bizonyos területeken elmarad korosztályától, így úgy vélem, ez indokolhatja a további egy év óvodában tartást. Részletekről érdeklődjön az óvoda vezetőjénél és a területileg illetékes Önkormányzat oktatási osztályán!
Üdvözlettel: az Óvónő