Ezzel kellett szembesülnie Rékának, akinek közel 3 éves kislányán kívül három két hónapos ikerbabáról is gondoskodnia kell. Réka szeretne fellebbezéssel élni az óvodai döntés ellen.
Kedves Óvónõ!
Fellebbezéssel kapcsolatban kérem a segítségét. Petra lányom szeptember végén lesz 3 éves, testvérei az ikrek 2 hónaposak, ma kaptam a levelet, hogy Petrát elutasították helyhiány miatt. Hogyan tudnám megértetni, az óvódavezetõvel és a jegyzõvel, hogy jelenleg úgymond 3-as ikreim vannak. Úgy gondolom Petrának nagyon okos, szüksége lenne a fejlõdésre, a közösségben való foglalkozásokra, barátokra. Mindenképpen segítség lenne számunkra ha Petra oviba tudna járni, még akkor is ha csak fél napos lenne és az ikrekkel kéne hoznom, vinnem õt.
Elõre is köszönöm válaszát.
Üdvözlettel: F.Réka
Válasz:
Kedves Réka!
Kislánya, koránál fogva még nem „óvodaköteles", ezen kívül a helyhiány miatti elutasítás is igen nyomós érve az óvodának, ám esetükben mégis indokoltnak tartanám a helyzet egyéni mérlegelését.
Ebben a helyzetben mindenképpen érdemes fellebbezéssel élni az Önkormányzat Jegyzõjénél, aki a körülmények ismeretében talán felülbírálja az elutasítást. Mindemellett azt javaslom, feltétlenül beszéljen az óvodavezetõvel is, mondja el neki részletesen problémáját, aki remélhetõleg újragondolja lehetõségeit.
Ennek ellenére sajnos nem tudom sok reménnyel kecsegtetni, mert az idõsebb „óvodaköteles“ gyermekek elsõbbséget élveznek az aug. 31. után született gyerekekkel szemben.