Kedves Óvónõ! 4 éves, kiscsoportos, erõsen introvertált, nehezen oldódó leányom kapcsán szeretnék tanácsot kérni: tavaly szeptemberben kezdtük az óvodát, s leányom mind a mai napig nem eszik, nem iszik az oviban, és az esetek döntõ többségében a szõnyeg szélén ülve figyeli a többieket, még csak egyedül sem játszik. A foglalkozásokba nem kapcsolódik be (viszont otthon úgy meséli az eseményeket, mintha részt vett volna, minden dalt, mondókát, játékot otthon elõad), az óvónõk unszolására csak legörbül a szája, így mostanra mindenki elfogadta ezt a helyzetet. Lányom is már azt mondja, azért nem kóstolta meg kedvenc ételét az oviban, mert nem „szokott” ott enni. Az óvónõk is ráhagyják, már fogat sem kell mosnia, hisz úgysem evett, stb. Amikor belép a terembe, megáll az ajtó mellett/mögött, s nem megy beljebb, csak jóval késõbb. Jártunk már nevelési tanácsadóban és pszichológusnál is, mindketten megerõsítették, hogy valóban nagyon zárkózott kislány (amely személyiségvonás javarészt örökölt), valamint nehézségei vannak a kapcsolatteremtésben. Mindezzel egyet is értek, hiszen játszótéren, vagy bármilyen gyermekközegben, még a - ritkán látott – unokatestvérek körében is hosszú oldódási idõ után, és kis segítséggel tudja csak elkezdeni a játékot (ezzel szemben szûkebb családi körben igen oldott, szinte vezéregyéniség, rendkívül határozottan ki tudja osztani a szerepeket, s kezdeményezni a konkrét játékokat)
A pszichológus az óvodai környezetben is megnézte, s óvodaváltást javasolt azzal az indokkal, hogy leányunk a hosszú hónapok alatt nagyon beleragadt ebbe a helyzetbe/szerepbe, s nem kapja meg azt a támogató segítséget, amellyel megtalálhatná a kiutat ebbõl a passzív ellenállásból. Emiatt elkezdtük új óvoda keresését, de amikor ezt neki is említettük (s a váltás okának az én közeljövõbeli munkába állásomat mondtuk), hevesen tiltakozni kezdett a váltás ellen, és kijelentette, hogy szereti a jelenlegi ovit (holott elõtte pár héttel az ellenkezõjét mondta), és nem szeretne újat.
Nekem is igen ambivalens érzéseim vannak, jó lenne ezt a szorongást helyben feloldani, és kényelmesebb is lenne talán, ha maradhatna (pláne, hogy megszokta a helyszínt, illetve barátnõket is emleget, akikkel nálunk jókat is játszik, de ez a közös játék az óvódai színtérre nem tevõdik át). Viszont az óvónõk tanácstalan hozzáállása miatt attól tartok nem fog sikerülni. De egy új hely megint hosszú beszokási idõt hozhat magával, és nem garantált, hogy ott jobban részt fog venni az óvodai eseményekben….(fontos megemlítenem, hogy itt vidék-Bp viszonylatról van ráadásul szó, jelenleg agglomerációs kisvárosban vagyunk, s Budapesten keresünk ovit. Nem tudom, mivel ártunk többet, ha hagyjuk ebben a közegben elvegetálni, vagy átvisszük egy teljesen új közegbe (új városba), amelynek beválására nincs garancia (most fogunk több nyílt napra is elmenni, ahol reményeink szerint megtaláljuk azt a szimpatikus, elfogadó, e téren tapasztalt, illetve hasonló esetet már látott óvodapedagógust, akire nyugodt szívvel bíznánk a kislányt). Egyébként a 11. kerületben keresgélünk, ha esetleg tudna ajánlani a mi problémánkra várhatóan megoldást nyújtó intézményt / óvónõt, akkor nagyon hálás lennék.
Köszönöm szépen válaszát. Üdvözlettel: egy tanácstalan anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Ha Ön nem vetette volna fel, én magam javasoltam volna a kiszemelt óvodákban történõ, nyílt napon való, kötelezettségektõl mentes (!) ismerkedést. Fontos, hogy a kislány ne érezze, hogy bármiféle tétje is van a dolognak, azaz semmiféle kényszer ne fogalmazódjon meg ezzel kapcsolatban. (Pl. a munkahelyem miatt muszáj, hogy ezentúl oda járjál, ...stb.) Hasznos lehet, ha például így tálalja: bekukucskálunk más ovikba is, hogy megnézzük, más ovikban milyenek a játékok, a gyerekek, miket játszanak a kicsikkel az óvó nénik. Kíváncsi vagyok rá, más ovikban hogy zajlik az élet...
Problémájával kapcsolatban én sem tudok egyértelmûen állást foglalni. Egyrészt igazat adok a pszichológusnak, hiszen gyermeke minden jel szerint beleragadt ebbe a passzív szerepkörbe, másrészt megértem zárkózott gyermekét, aki retteg attól, hogy egy újabb idegen környezetbe csöppenjen bele. Mindkét érv igen nyomós, így azt javaslom, indirekt módon (!) bízza a döntést gyermekére. Ha Ön segíti a kislányt abban, hogy betekintést nyerjen az eddig ismeretlen, ám közelebbrõl megismerve tán igen szimpatikus másik oviba, úgy elképzelhetõ, hogy könnyebb szívvel válik meg a jelenlegitõl.
Ha azonban a nyílt napok ellenére mereven elutasítja a váltást, úgy azt javaslom, próbálja a jelenlegi óvodában megoldani a problémát. Az óvónõk helyében én például természetes módon olvadnék bele a játszó gyerekközösségbe, majd a kislányt elõször saját játszótársamként, majd a gyerekekkel közös játszótársunkként vonnám be észrevétlenül a játék forgatagába. Fontos, hogy ez mindenfajta kényszer és célzott játékra hívás nélkül valósuljon meg, így gyermeke remélhetõleg feloldódik egy idõ után. Ha indokoltnak látja, kérje ebben az óvónõk aktív együttmûködését!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
A kisfiam májusban tölti a 6.évet, szorgalmas jó képességû gyerek! Két éve jár fejlesztõ pedagógushoz az oviba (saját kérésemre) mert sajnos másként nem foglalkoznak a gyerekekkel.Mivel az óvónéni vissza szeretné tartani még 1 évet mi viszont iskolába szeretnénk vinni (már jár iskola elõkészítõbe) kértünk egy nevtanos vizsgálatot.Ma meg is kaptuk az eredményt nem javasolják õk sem a sulit . Indok még kicsi hagy fejlõdjön még egy évet. Egyébkén ügyes ,okos , kitartó, a figyelmével nincs gond .Ezt mind õk mondták írták le.Az emberrajza pl. 8 évesnek felel meg.inteligaenciaszintje 90-95 precentilis. Kérdésem az lenne hogy milyen megoldás van arra hogy mégis el tudjam vinni az iskolába. A fellebezésen már túl vagyunk . Köszönöm, és várom válaszát!
Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Abban az esetben, ha az óvodapedagógusok és a szülõk véleménye nem egyezik az iskolakezdést illetõen, szakértõi bizottság hivatott dönteni a kérdésben. Ez az iskolaérettségi vizsgálat azt az eredményt hozta, hogy a gyermeknek további egy év óvodai nevelést javasolnak. Ez nem csak hogy irányadó a továbbiakra nézve, de mindenképpen érdemes megszívlelni is. Ez a szakvélemény, - soraiból úgy ítélem meg, -testi fejlettség szempontjából kérdõjelezi meg az iskolaérettséget. Ez legalább olyan fontos tényezõ, mint az értelmi vagy a szociális érettség, így nem szabad és nem is lehet figyelmen kívül hagyni.
Ön minden jel szerint minden követ megmozgat, hogy kisfia szeptemberben elkezdhesse az iskolát, de nem biztos, hogy valóban ez szolgálná az érdekét. Nem lehetséges az, hogy valami okból Ön már elõre „menekülne“ az iskolához? Nem lehetséges, hogy gyermeke óvodájának keserû tapasztalatai sürgetnék idõ elõtt az iskola felé? Ha esetleg így van, arra kérem, ne tegye! Ha muszáj, inkább váltsanak óvodát a további egy évre, mint hogy idõ elõtt iskolába kerüljön a kisfiú! Két rossz közül utóbbinak lesz kisebb kára.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ! Kislányom márciusban lesz 3 éves, kezdené az óvodát. Ma bent voltam az oviba, hogy megbeszéljem velük a kezdés pontos idõpontját. Tudni kell a kislányomról, hogy nappalra teljesen szobatiszta, de kakilni csak a pelenkába hajlandó. Mikor ezt a vezetõ óvónõ meghallotta mereven elutasított ez miatt. Azt mondta, hogy amíg pelus kell a kakiláshoz, addig nem mehet. Én igyekszem ösztönözni kislányomat, hogy a bilibe kakiljon (ugyanis érzi, ha kakilni kell, mert szól érte, de amíg nem adok rá pelenkát, addig nem kakil), de nem vagyok az erõltetés híve. Kérdésem, hogy erre hivatkozva valóban elutasíthatják az óvodából? A problémám, hogy vissza kell mennem dolgozni, és nem tudom kire hagyni a gyereket. Bõlcsöde nincs a faluban, és a legközelebbi városban pedig csak akkor vennék fel, ha helyi lakos lenne (tehát, ha abban a városban lakna). Tudna nekem tanácsot adni? Elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Elméletileg nem támaszthatnak felvételi kritériumokat az óvodai felvételnél, gyakorlatilag azonban igen. Érthetõ ez abból a szempontból, hogy egy óvoda nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, hogy akár egyetlen gyermeket is pelenkázzon. Ön sajnos nem tehet mást, mint minden igyekezetével azon lesz, hogy kislánya mielõbb teljesen szobatisztává váljon. Egyetértek azzal, hogy semmit nem szabad erõltetni, ám, - be kell látni, - az idõ sürget és hatékony megoldásra van szükség.
Feltétlenül ajánlom figyelmébe „A játékos, könnyed szobatisztaságért“ termékcsomag hasznos szakirodalmát(a fenti, képes linkre kattintva megtekintheti és megrendelheti azt), melynek beszerzésével és a könyvemben található játékos megoldásokkal remélhetõleg gyorsan áthidalhatóak lesznek a problémák.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt óvodapedagógus!
Második éve vagyok gyakorló óvodapedagógus. Nagyon erõs személyiségû gyermekek járnak a csoportomba. Minden erõfeszítésem ellenére sem figyelnek rám. Igyekszek változatos érdekes tevékenységeket tartani, de sokszor mintha ott se lennék. Kéréseim hatástalanok. Nem csak nehéz, de szinte lehetetlen fenntartani a figyelmüket. Szabad játék idején sok a verekedés a konfliktus. A verekedések nagyon eldurvulnak, sokszor kell közbeavatkozni. Ilyenkor a bocsánatkérést kérem a gyerektõl és kérem, hagyja a társát, ne piszkálja. Gyakran fordul elõ az is, hogy ha éppen kívül van a játékon, akkor csak a másik bosszantásában leli örömét. Az egyik fiú nagyon durva, volt már olyan is, hogy irányomban is agresszivitást mutatott. Ennél fogva nem is igazán tud kialakulni az egymás közötti egészséges vezetõ és alárendelt szerep a játék során, hiszen nagyon erõsen üti a társait ellenszegülésük legkisebb megnyilvánulására, gyakran még az sem kell hozzá. (Számomra az is rejtély miért is játszanak így vele?) Az ha megkérem üljön le a gondolkodó székre, mert nem cselekszik helyesen még inkább felpaprikázza és elszalad, szólásra nem áll meg, nehéz leállítani. Ez nem tesz jót a többieknek sem mert így a eltanulják tõle ezt a viselkedést, már több követõ akad, akik hasonlóan viselkednek. Tehetetlennek érzem magam, a higgadt rezzenéstelen megnyilvánulást egyre nehezebb fenntartani magamon. Legszívesebben a kergetõzések és hasztalan kérések helyett kirohannék sírva. Nagyon sok fejtörést okoz számomra ez a helyzet, hiszen csak egyre rosszabbodni látom. A szülõk közremûködõek látszólag, de valahogy nem érzem ezt õszintének.Magam eleinte nem említettem a problémámat a gyermekükkel, de ez már nem tartható. Mióta elmondtam a gondot, inkább engem hibáztatnak.Kérem tanácsát, hogy ilyen szinte csoportszintû problémával miképpen birkózhatnék meg. Köszönöm elõre is a tanácsát. Tisztelettel: "Mit tegyek?"
Vlasz:
Kedves Kolléganõ!
Engedd meg, hogy kollégaként tegezõdve folytassam a levelem!
Soraidból azt érzem, inkább a (talán túlzottan is) engedékeny, ám a kimondottan szeretetteljes, türelmes pedagógiai attitûdöt képviseled. Utóbbival nagyon egyetértek, hiszen a gyerekekhez csak a szívükön keresztül vezet az út. Az engedékeny, (kissé talán liberális?) nevelõi stílust viszont nem tartom jónak, mert, ahogy mondani szokás, a gyerekek könnyen az ember „fejére nõnek“. Néhány gyerek ezt gyengeségként értékelheti, amire azonnal le is csapnak. Ne engedd, hogy elharapódzanak az indulatok! Fontos: az elõbb elmondottakkal véletlenül sem diktatórikus, sokkal inkább demokratikus irányt javasolok! Ez viszont kölcsönös tiszteleten, szereteten, megbecsülésen kell, hogy alapuljon! Joggal várod el mindezt, hiszen minden jel szerint te is hasonlóan állsz a gyerekekhez.
Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Ha foglalkozást kezdeményezel, adj a „fõkolomposoknak“ fontos megbízatást, ami leköti figyelmüket, felelõsnek és fontosnak érezhetik magukat általa. Pl: tornánál segítsen elõkészíteni az eszközöket, mert õ „olyan erõs“, ...stb. Az agresszív gyereknél a felelõs megbízatás külön is fontos, így anélkül terelheted a helyes útra, hogy õ ennek tudatában lenne. Pl: Ma béke-nagykövetet fogok választani, aki egész nap figyelheti, ki viselkedik helyesen. /Ki más is lenne erre alkalmasabb, mint a mindig verekedõs fiú? :) / Aki rendes, annak pici papír-szívecskéket oszthat. Meglátjuk, nap végére kinek gyûlik össze a legtöbb szívecskéje? Reményeim szerint ez a pozíció olyan magatartást vált ki a fiúból, hogy nap végén már õ maga is kaphat papír-szívecskét. :) Ha ez beválik, állandó megbízatás is lehet a béke-nagykövetbõl.
Elõbbieken túl segíthet még, ha büntetés helyett inkább jutalom-megvonást alkalmazol (a papír-szívecskék erre is megfelelnek), ill. hasznosak lehetnek még a különbözõ szituációs játékok. Tartsatok gyerek-színházat, ahol a csoport életében elõforduló konfliktusokat játsszátok el! Fontos, hogy itt sohase vonj párhuzamot játék és valóság között, azaz ne érezzék személyeskedésnek a játékot!
Kívánom, hogy fentiekkel mielõbb oldódjanak meg problémáid, ill. kívánok az eddigiekhez hasonló türelmet, szeretetteljes odafordulást és persze kitartást! Nincs könnyû dolgod, de a lehetséges sikerélmény, hidd el, kárpótolhat mindezért!
Üdvözlettel: Presserné Vér Katalin
Szaktanácsadó óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Tanácstalan vagyok nagyobbik gyermekem beiskolázásával kapcsolatban, ez ügyben szeretném kikérni a véleményét.
Kislányom július végén született, most lesz 6 éves, a jogszabályok szerint iskolaköteles idén szeptemberben. Az óvónõk segítõkészek, ha tartani akarom még, nyári gyerek lévén, õk segítenek. A tesztek alapján iskolaérett, okos ügyes kislány, mindig egy évvel elõrébb járt feladatmegoldásban és magasságban is kortársainál. Nagyon igényli a gyerektársaságot, mozgékony, kapcsolatot kortársaival rövid szemlélõdés után könnyen teremt. (Addig visszahúzódó, de ha a számára szimpatikus gyerek pozitívan reagál, egybõl megnyílik, csaknem fõkolompos lesz) Nagyon jó lelkû, érzékeny kislány, tele szeretettel. DE! Itthon, illetve bõvebb családi körben is, ahol szabadabban mozog (nem óvodai körben)sokszor kitör a hiszti, és nagyon nehezen nyugszik meg. Van, hogy fél órát is képes sírva ordítani "anya gyere" közben folyamatosan ordítja, de nem lehet meg se közelíteni mert még jobban rákezdi. A hiszti mindig akkor robban ki nála, ha a nagyok a belsõ feszültségei: nagyon csalódott, nagyon fáj vmi, bûntudata van, vmitõl fél, tehát vmiért frusztrált (társasjátéknál veszítéskor szintén). Ha fáradt szintén jó esély van a hisztire, nem az a típus, aki szól, hogy "anya fáradt vagyok". Elvittem független iskolaérettségi vizsgálatra, ahol ugyancsak jól teljesített, mondta a hölgy, hogy valószínûleg az iskolában is jól teljesítene, jól viselkedne, mert ugyanúgy tartaná magát a szabályokhoz mint az óvodában, nem valószínû, hogy hisztikre sor kerülne.Egyedül az önállóságban lehetne egy kicsit határozottabb a véleménye szerint (annyit rontott még, hogy a jobb-bal irányt, ha nem az õ testrészérõl volt szó, általában felcserélte, kicsit bátortalan volt amikor mondatokat kellett mondania képrõl, stb). A hölgy azt mondta, hogy a hisztiket lehet, hogy egy gyerekpszichológus segítségével lehetne kikezelni.
Én amiatt aggódok, hogy ha az iskolai leterheltség miatt nõ benne a feszültség (fáradtság, nem úgy sikerül neki vmi mint ahogy szeretné, társaitól esetleg bántást kap akár szóban) frusztrált lesz, nem lesz-e minden napos a hiszti, megkeserítve az egész családunk életét (van egy 3 éves húga). Néha nehéz tolerálni ahogy viselkedik, azt reméltük hogy eddigre kinövi a hisztiket. Volt idõszak, hogy pszichológushoz készültem vele (1,5éve), annyira kezelhetetlen volt (kb 3 hét kellett, hogy rájöjjünk hogy nagyon fél vmitõl, de aztán beszélgetésekkel "kikezeltük" a félelmét). Jelenleg egy olyan oviba jár, ahol egy csoport van egy kis épületben, iskolába nagy iskolába menne, kb 1000 gyerek közé (1-4 évfolyam). Ismerõsünk szerint ez is probléma lehet nála, ha nincs minden szinten beérve. Nincs meg még az iskolába vágyás nála, szívesen marad oviban is (csak a délutáni csendes pihenõt utálja), õ azt mondta, hogy neki mindegy. Ön mit javasol, mivel tennék jobbat a kislányomnak? Köszönöm elõre is!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Amirõl Ön említést tesz, az szociális éretlenségre utal, ezt támasztja alá a dacosságon túl a „nekem mindegy, hogy megyek-e suliba“ hozzáállás. A kislány idegrendszere még fáradékony, így az egész napos óvodai megfelelés, szabályokhoz való igazodás után otthon, természetes módon „kiereszti a gõzt“. Erre nem csak hogy számítani lehet majd iskolai szinten is, de az sem kizárt, hogy a tünetek fokozódni fognak. Ha a kis létszámú, családias óvoda után hirtelen a nyakába szakad egy zsúfolásig megtelt, zsibongó, kötelességektõl terhelt iskolai élet, elképzelhetõ, hogy lelkileg összerogy e súly alatt.
Azt javaslom, az értelmi és testi érettség ellenére is, fontolják meg a további egy év óvodában maradást!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ! Kisfiam márciusban lesz 3 éves, és kezdõdik számára az óvoda. A probléma az, hogy a nappali alváshoz még kell pelenka (néha száraz pelussal ébred, néha nedves pelenkával).Elutasíthatják ez miatt az óvodából? Nagyon aggódom, mert vissza kell mennem dolgozni, nagyszülõk távol laknak. Elõre is köszönöm. Gabrielle
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az óvodákban, a 3 éves gyermekeknél számítanak arra, hogy mind napközben, mind alvásidõ alatt stabilan szobatiszták a csemeték. Ennek hiányában, ha nem is erre hivatkozva, de elutasíthatják a jelentkezõ gyermeket. Ez tulajdonképpen érthetõ is olyan szempontból, hogy óvodai szinten már nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételek a pelenkázáshoz, ill. a rendszeres lemosdatáshoz.
Ilyen esetben, azt hiszem, indokolt óvoda helyett a bölcsõdei beíratáson elgondolkodni, ahol rugalmasabban tudnak alkalmazkodni a még pelenkás kisgyermekekhez. Hangsúlyozom: semmiképpen nem bûn, ha egy ennyi idõs kisgyermek még nem érett meg a szobatisztaságra (vannak olyan gyerekek, akik már 2 évesen szobatiszták, de akadnak olyanok is, akik még 4 évesen sem. Nem vagyunk egyformák), de hasznosabb, ha az õt körülvevõ intézményi közeget tudatosan, hozzá alkalmazkodva választják meg.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Gyermekünk 2007 november 29-én született.Nagycsoport elején elvégezték nála ezt az iskolaérettségi felmérést.Az eredmény közlésekor úgy kezdte a hölgy: " a gyermek iskolaérett de fejlesztésre szorul" Közben többször hiányzott az oviból betegség miatt.így pár fejlesztõ óráról elmaradt.Az óvónõk felmérést készítettek,megkérdezték a szülõket szeretnék e hogy most menjen iskolába gyermekük. Mi jeleztük ,hogy igen.
Ennek ellenére a fejlesztõ pedagógus szülõi értekezletére mikor behívattak minden szülõt,értesültünk arról hogy a hölgy elkönyvelte magában ,hogy a gyermekünk nem megy iskolába .Ezért mikor mondtuk neki mondja el mibõl szorulna fejlesztésre ekkor derült ki hogy még a mappáját sem volt képes elhozni magával.
Próbált a hiányzásokra szorítkozni és ,hogy bátortalan és némelyik téren pontatlan.próbált rábeszélni minket az újabb iskola érettségi vizsgálatra.Kérdezném én .Muszáj e ezt elfogadnunk vagy kötelezõvé tehetik e a gyermeknek ezt a vizsgálatot ahhoz,hogy iskolába
mehessen ??? Itt el kell mondanunk a nagy lányunkal is ugyan ezt eljátszotta. Õ 4.3-mal végezte el a 8.osztályt két tannyelvû iskolában.Holott az õ javaslatára egy gyengébb iskolába kellett volna íratnunk.válaszát elõre is köszönjük .
Tisztelettel:
Agodó szülõk
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Iskolaérettségi vizsgálatra akkor van szükség, ha az óvodapedagógusok és a szülõk véleménye nem egyezik, azaz egyik vagy másik oldalról megkérdõjelezõdik az iskolaérettség ténye. Amennyiben véleményük egybehangzóan az, hogy a gyermek érett az iskolára, úgy a fenti vizsgálat értelmét veszti. Javaslom, kérdezzen rá erre az óvónõknél, kérje véleményüket, támogatásukat a továbbiakkal kapcsolatban.
Ha a tervezett õszi iskolakezdésig szeretné további, játékos fejlesztésben, célirányos iskola elõkészítésben részesíteni gyermekét, szeretettel ajánlom az általam vezetett Játékos suliváró foglalkozásokat. Ha Budapesten, vagy Buda környékén laknak, érdemes csatlakozni hozzánk.
Részletekrõl itt tájékozódhat:
http://fejlesztes.gyermeksziget.hu/index.php
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt óvónõ!
Kicsit aggódó középsõ csoportos gyermek édesanyja vagyok. Aggodalmam oka a következõ: 5 éves kislányom gyakran hoz haza az óvódából hibásan, illetve félig hibásan megoldott feladatlapot. Az óvónõk felhívták a figyelmemet arra, hogy kislányom figyelme nagyon csapongó, foglalkozásokon is, ezért sok segítséget igényel a feladatlapokm kitöltésénél. Ezek egyszerû feladatlapok, amit úgy gondolom az 5 éves lányomnak, már illene tudni.Kérdésem hogyan tudnék Lili lányomnak segíteni, hogy figyelme tartósabbá válljon. Gyakoroljunk otthon is hasonló feladatokat! válaszát elõre megköszönve. Üdvözlettel: Marcella
Vlasz:
Kedves Marcella!
Fejlesztõ-, és óvodapedagógusként semmiképpen nem ajánlom, hogy a figyelem fejlesztését feladatlapokon való gyakorlással kezdje! A figyelmi tevékenységhez, ahhoz, hogy ez ne csapongjon, fluktuáljon, a legfontosabb dolog: az idegrendszeri gátlások kiépítése. Érthetõ ez, ha arra gondolunk, hogy mennyi, - köznapi nyelven szólva, - önuralom kell egy-egy elterelõ inger leküzdéséhez. A pedagógiában ezt hívják idegrendszeri gátlási folyamatoknak. Felmerül a kérdés, hogyan lehet ezt fejleszteni, ha nem a feladatlapokkal? Lehet, hogy furcsának tûnik, amit mondani fogok, ám mégis igen megszívelendõ: mozgással! Kezdeményezzen sok-sok mozgásos játékot, mely során egy-egy külsõ inger (pl. taps, kézjel, stb.) hatására a gyermeknek meg kell állítania a mozgását. Ilyen lehet például a közismert szobor játék, a székfoglaló, de még lehetne napestig sorolni a hasonlóan remek játékokat. Ezen keresztül a keresztcsatornák is aktiválódnak, azaz két különbözõ jellegû inger (példánkban a mozgás és a hang) egyszerre hat a gyerekre. Nem szeretnék mélyebben belemenni az elõbbiek taglalásába, inkább egyszerûen azt javaslom: mozgásos játékokon keresztül próbálja fejleszteni gyermeke figyelmét. Ha ez szemmel láthatóan kiépült, úgy következhet a cselekedtetéses (!), tehát még mindig nem a feladatlapos problémamegoldás. Mivel egy 5 éves óvodás gondolkodása még cselekvõ-szemléletes, így butaság lenne tõle elvárni, hogy szemléletes-képszerû szinten (ld: feladatlapok útján) oldjon meg probléma helyzeteket. Tehát: mielõtt bárki is elõvenne egy 5 éves gyereknek egy „3 almám volt, kettõt megettem, mennyi maradt?“ típusú feladatlapot, ne legyen rest elõvenni 3 db. valódi (esetleg játék) almát és azon eljátszani a történetet. Biztos vagyok benne, hogy így kislánya azt a teljesítményt fogja nyújtani, ami életkora szerint elvárható tõle.
Üdvözlettel: Presserné Vér Katalin
Fejlesztõpedagógus, óvodapedagógus
Krds:
A lányom2007.08.30-án született. A megkésett beszédfejlõdés okozott problémát. 2011-ben mozgásterápiára, logopédushoz, pszichológushoz járt. A 2012 õszén a pszichológus véleménye szerint életkorának megfelelõ a viselkedése, problémái a megkésett beszédfejlõdésbõl alakultak ki. Ezt követõen heti egy alkalommal foglalkozott vele logopédus. Nem látták szükségét a további fejlesztésnek és a nevelési tanácsadóba sem küldtek bennünket. 2013 õszé vált tankötelessé. Az óvodavezetõ javasolta a további egy évi óvodai nevelést. MOst hogy beíratkozás elõtt állunk, kérik az iskolaérettségi vizsgálatát. Köteles vagyok ennek alávetni a gyermekemet, ha évekig minden tökéletesen rendben volt az óvónénik szerint? A logopédiai probléma enyhébb fokban áll fenn, de azt már magánúton fogom orvosolni. A gyermekem szeretne iskolába menni 7 éves korában, elmondása alapján az óvoda már semmi újat nem tud nyújtani neki. Mindenképpen szükséges az iskolaérettségi vizsgálat?
Vlasz:
Iskolaérettségi vizsgálatra akkor van szükség, ha az óvoda és a szülõ véleménye nem egyezik az iskolába lépést illetõen. Ha az Önök esetében ez így van, akkor indokolt a vizsgálat elvégzése. Mielõtt erre sor kerül, javaslom, beszéljen az óvodapedagógusokkal és az óvodavezetõvel, hiszen nem kizárt, hogy sikerül megegyezésre jutni külön szakértõi vizsgálat nélkül is.
Krds:
2007.05.27-én születtek az ikreim.Extrém koraszülöttek voltak,580gr ill.730gr.Mára tökéletes gyerekek lettek.Kérdésem hogy mivel 2007.09.12.én kellett volna hogy szülessenek,így van esélyem hogy még egy év ovit kérjek.Köszönöm.Gabi
Vlasz:
Kedves Gabi!
Igen, tudomásom szerint a koraszülötteknél figyelembe kell venni a világrajövetel idõpontjában történõ differenciát. Részletekrõl érdeklõdjön az óvoda vezetõjénél!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvonõ!Szeretnék tanácsot kérni ,hogy hat éves fiamat hogyan tunám bátoritani?Nagyon félénk és zárkozott,az óvodában nem igazán barátkozik,keveset beszél.Ez okból még egy évet marad az óviban.De mire iskolába megy addigra hogyan tudnám otthon fejleszteni?Mit javasol?Válaszát elöre is köszönöm!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az otthoni fejlesztés ilyen esetekben csupán annyiból helytálló, hogy az ismeretek megszilárdulása, bõvülése nagyobb önbizalmat ad a gyermeknek. Az otthoni fejlesztés azonban önmagában kevés mindahhoz, hogy a kisfiú gátlásosságát, félénkségét hatékonyan oldja. Ehhez olyan társas feladathelyzetek kellenek, melyek az iskolainál sokkal oldottabb formában ugyan, de másokkal való együttmûködésre és hatékony kommunikációra motiválják a gyermeket. Játékos suliváró foglalkozásaimat ilyen esetekben is hatékonyan szoktam alkalmazni.
Amennyiben budapesti vagy környéki lakosok, ajánlom figyelmükbe az általam vezetett 3 helyszín valamelyikét.
Részletek:
http://fejlesztes.gyermeksziget.hu/index.php
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam májusban lesz 3 éves, és a félénkségével, visszahúzódásával kapcsolatban szeretném kérni a segítségét. Kicsi kora óta fél a hasonló korú gyerekektõl. Nagyobb gyerekek társaságát szereti, ha velük van hamar fel tud oldódni, igaz nem õ a társaság középpontja. Ellenben ha hasonló korú vagy kisebb gyerekek társaságába kerül, azonnal szorongani kezd. Egyáltalán nem keresi a társaságukat, meg sem szólal. Néhány hónapja elkezdtünk rendszeresen játszóházba járni, de nem sokat javult a helyzet. El sem mozdul mellõlem, ha valamivel játszik és egy másik gyerek is odajön, azonnal abbahagyja a játékot és közli velem, hogy haza szeretne menni. Ha elveszik tõle a játékot, szó nélkül odaadja és sírva néz rám. Itthon teljesen más a helyzet. Nagyon szépen és folyékonyan beszél, énekel, mondókázik. Szerepjátékokat játszik, amit saját maga talál ki. Futkározik, ugrándozik, velünk azonnal ellenszegül, ha valami nem tetszik neki. Ön szerint mi lehet az oka ennek az ellentétes viselkedésnek és hogyan tudnék segíteni neki? Elvileg 3 hónap múlva kezdi az óvodát. Véleménye szerint a fentiek alapján elkezdjük az óvodát vagy várjunk még vele? Elõre is köszönöm a válaszát. Üdvözlettel: egy aggódó anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Óvodás korban nagyon jellemzõ, de még kisiskolás kor elején is dominál, hogy a gyerekek erõsen felnõtt centrikusak. A nála nagyobbak, idõsebbek jelenléte érzelmi biztonságot ad nekik, míg a kisebbek értelemszerûen nem tölthetik be az „oltalmazó erõsebb társ“ szerepét. Ezért van az is, hogy sok óvodás, az érzékenyebbek különösen, beszoktatás idején az óvó néni védelmezõ, oltalmazó közelségét keresik, míg kortársaiktól tartanak.
Nem tartom indokoltnak, hogy emiatt elhalasszák az ovikezdést, hiszen a csoportban is lesznek érzelmi biztonságot adó személyek: az óvó és a dajka nénik, akik oltalmazó szeretetét élvezheti kisfia. Az óvodakezdés elhalasztása helyett inkább azt tanácsolom, hogy nagyon tudatosan válasszon óvodát, az óvó néni személye feltétlenül legyen szimpatikus gyermekének, és idejében kérdezzen rá a beszoktatás hogyanjára is! A „kitépik a gyereket a szülõ kezébõl, aztán majd abbahagyja az ordítást“ szemléletû intézményt semmiképpen nem ajánlom Önöknek. Fontos, hogy az ovi gyerekbarát módon, a fokozatosságot és a szülõi együttmûködést szem elõtt tartva fogadja a kicsiket.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kisfiam 2007 09 20-án született.Az óvonök nem engedik iskolába,mert nagyon zárkozott.Tudom én is a gyermekemröl,egyet értsek a döntésükkel?Nem lesz túl " koros" majd az osztálytársai között?
Vlasz:
Levele alapján az óvónõknek és Önnek is egybehangzó véleménye, hogy a kisfiú szociálisan még éretlen az iskolára. A félénkség, túlzott gátlásosság igen megnehezítheti egy iskolakezdõ gyermek életét. Ha egyszerû félénkségbõl nem mer megszólalni, úgy a tanító esetleg azt gondolhatja, nem tudja a választ. Ez könnyen alulértékeléshez, majd önértékelési zavarokhoz vezethet. Úgy vélem, a további egy év óvoda igen hasznos lehet, ha az óvodapedagógusok célirányosan, megfelelõ (közösségépítõ) játékokkal, tevékenységek és felelõs szerepek adásával (pl. rend felelõs, eszköz felelõs, stb.) igyekeznek építeni a fiúcska önbizalmát, magába vetett hitét. Úgy vélem, ez több elõnnyel jár, mint az, hogy nem „túlkorosként“ megy iskolába.
Krds:
Tisztelt óvónõ!Kisgyermeknevelõként kérdezem az alábbi esetrõl:a kisfiú áprilisban 3 éves.Rendszeresen bekakil a bugyiba és azt még utólag sem jelzi.Láthatóan nem is szégyelli,mert jókedvûen játszik,rosszalkodik tovább.Szülõ elmondása szerint soha,sehol nem szokott bekakilni,csak nálunk a bölcsiben.Na ez az,amit én nem hiszek .Ön mit gondol errõl,én úgy tudom minden ilyen esetben szülõ-gyermek konfliktus álla háttérben./Anyuka nem dolgozik./Mi a teendõ?Köszönöm válaszát!
Vlasz:
Tisztelt Levélíró!
Mibõl gondolja, hogy a szobatisztasági problémák hátterében csak és kizárólag szülõ-gyerek konfliktus állhat? Ez korántsem igaz! Ha már korábban kialakult, stabilizálódott a szobatisztaság, a visszaesést sokféle tényezõ kiválthatja. Ugyanígy megzavarhatja a még folyamatban lévõ, kialakulóban lévõ szobatisztaságot is egy-egy rendkívüli esemény. (A kisfiúnál valószínûleg utóbbiról, azaz lassúbb érésrõl lehet szó, hiszen még csak 3 éves!) Kiváltó ok lehet például: bölcsõdei beszoktatási nehézség, az új környezet-okozta feszültségek, türelmetlen nevelõi magatartás, ...stb. Ha egy 3 éves kisgyermeknél szobatisztasági nehézségek adódnak, korántsem biztos, hogy akár a szülõben, akár a gyerekben kell a hibát keresni. Ha Ön nevelõnõ, akkor tudnia kell, hogy ez ebben az életkorban nem egy ritka, „beteges“ probléma, hanem egy igenis gyakorta elõforduló dolog, amit csak és kizárólag türelemmel, szeretettel lehet kezelni. Elõbbiekkel, valamint sok-sok játékossággal szép eredmények érhetõk el. (Ajánlom figyelmébe „Szobatisztaság játékkal, könnyedén c. könyvemet)
Fejlesztõpedagógusként felhívnám a figyelmét arra is, hogy például a hiperaktivitás (ez nem betegség, hanem egy állapot!) egyik jellemzõ kísérõ tünete a szobatisztaság lassúbb kialakulása. Ha a kisfiúnál a pedagógiai vizsgálatok erre engednek következtetni, ott a hiperaktivitást kell célirányosan kezelni, óriási hiba lenne tisztán a szobatisztaságra fókuszálni!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Végig olvasgattam ebben a témában a leveleket, de a helyzetünkhöz hasonlót nem találtam.
A kislányom 3 éves elmúlt. 2013. októberétõl jár óvodába. A beszoktatás idõszaka nem ment zökkenõmentesen, bár lehetõségem volt az elsõ két hétben ottmaradni vele. Fokozatosan több idõt hagyva Õt egyedül, amíg elértük azt, hogy már egész napra egyedül maradt. Az ovi megkezdése után 1-1,5 hétig újra bepisilt éjszaka, de ezt a problémát sikerült megoldani. Sok szerepjátékot játszunk és ilyen alkalmakkor szokta igazán elmesélni az ovis élményeit.Két óvó nénije van.A fiatalabb óvónénit már a kezdetektõl a barátjának mondta. Azután történt valami amitõl már nem a barátom" kifejezést használta. Ha Õ volt délelõttös nem is szívesen ment oviba. Újra elkezdett sírni reggelente. Ezt megpróbáltam az óvónõvel megbeszélni, hogy történt-e valami olyan, ami ezt indokolja. Annyit sikerült kideríteni és ezt a kislányom is hasonlóképpen állította, hogy az öltözésnél erõteljesebben szólt rá az óvó néni és ezzel õt megbántotta. Az óvónõ is hasonlóan mesélte el a dolgokat. Ezt sikerült azzal kezelni, hogy itthon több teret kapott az önálló öltözésre-vetkõzésre, amit dicséret követett. Ez a problémát is sikerült úgymond megoldani. Most viszont valami ok miatt ott tartunk, hogy az oviban nem hajlandó inni és enni semmit, egész nap. Sikerült az óvónénikkel megegyezni abban, hogy itthonról viszek neki kis üvegben teát, hátha azt szívesebben issza. Ez mûködött is egy ideig, hogy legalább ivott. De enni sajnos nem hajlandó. Ha hazaér, akkor alig gyõzi bepótolni az egész nap kimaradt evést és ivást. Az óvónõkkel ezt is próbáltuk valahogy megoldani, de sajnos eddig eredménytelenül. Minden nap azzal fogadnak, hogy nem vagyunk elégedettek vele. Nem volt ma ügyes. Ezt a kislányom is hangoztatja mostanában, hogy anya én nem vagyok ügyes, és nekem nem fog sikerülni. Minden nap erõsítem benne, hogy attól még õ igenis ügyes mert nem eszi meg az ebédet. A közös foglalkozásokon részt vesz. Sokat rajzol. Ügyes a keze. Amit az óvónénik is elismernek. Arra megkértem az óvónéniket, hogy ne általánosítsák a gyerek egész napos tevékenységét az ebéd nem elfogyasztásával, és ne erõsítsék benne azt, hogy Õ nem ügyes. Ez többé kevésbé sikerül. De sajnos még most is ott tartunk, hogy nem eszik, és csak néhány kortyot iszik. Az óvónõk szerint nekem kellene odahatnom, hogy egyen az oviban, mert õk nem tudnak ezzel mit kezdeni. Játszottunk itthon a babákkal ovisat és próbáltam vele megértetni, hogyha nem eszik, nem iszik akkor könnyebben megbetegszik és súlyos esetben kórházba is kerülhet a baba, és felhívtam a figyelmét arra, hogy úgy, mint ahogy Õ az oviban. De ez is reménytelen. Van olyan étel, amit itthon is elutasít. Mióta ovis nagyon válogatós lett. Amit eddig megevett azt már itthon sem hajlandó. kérdésem az, hogyan vehetném én rá itthon, hogy Õ egyen az oviban?
A másik problémám, hogy szoba- és ágytiszta, de a kakilással gondjaink vannak. Sajnos volt egy rossz élménye a szobatisztaság kialakulása után. Szépen pisilt, kakilt biliben, de egyszer nagyon kemény volt a kakija és ez fájdalmas székletürítéssel járt. 2 éves körüli volt ekkor. Azután csak pelusba volt hajlandó kakilni. Diétával sok folyadékkal elértük, hogy ne legyen kemény a kakija. Volt idõszak amikor bilibe kakált, majd újra csak pelusba. A széklete nem kemény, de mégis a fenekét összeszorítva lábujjhegyen szaladgál a lakásba és azt mondja nem akar kakilni. Majd bilibe kakilás szépen kialakult hosszabb idõre, tavaly februárban azonban 3 napra kórházba kellett mennem (indukált vetélésem volt, ami megviselt lelkileg). Ekkor anyukám és édesapja voltak vele. 3 napig nem kakilt, mert csak anyával volt hajlandó. Onnantól kezdve újra küzdünk ezzel. Volt, hogy 4 napig tartotta a kakit, de szerencsére a rost dús diétának akkor sem volt kemény. A téli szünet alatt nagy örömünkre újra kakilt bilibe és WC-be is, de most, hogy újra kezdtük az ovit megint visszatért a pelushoz.A kérdésem az, hogy miért van az, hogy egyszer sikerül, egyszer nem a bilibe kakilni. És miért nem sikerül sokszor még a pelusba sem, csak 2-3 próbálkozás után. A pelust nem szoktam rajta hagyni, ha látom, hogy nincs ingere. Mit tehetnék, hogy szépen a bilibe vagy WC-be kakiljon. Vagy egyáltalán akarjon kakilni. A kakilásnak szándékosan úgymond nem kerítünk nagy feneket, de sokszor a három négy napos kaki visszatartás, ami már az éjszakai pihenését is megzavarja számomra is megterhelõ lelkileg.
Válaszát elõre is köszönöm:
M-N. Andrea
Vlasz:
Kedves Andrea!
Levelébõl az derül ki, hogy kislánya kortársainál érzékenyebb emberke, Ön pedig szülõként aggódósabb az átlagnál. Aggódását gyermeke azonnal érzékeli, ami tovább fokozza bizonytalanságát, a környezete felé megnyilvánuló bizalmatlanságát. Úgy vélem, ebbõl eredhet, hogy a gyermek a legkülönfélébb módon opponál (ellenáll). Ellenáll az óvodai életnek: a beszoktatási nehézségeket nem csak a sírás jelezheti, de az étel-ital elutasítása, a szobatisztaságban való visszaesés vagy az érzelmi labilitás is. Javaslatom egyrészt Önnek szól, másrészt az óvónõknek. Önnek azt tanácsolom, próbálja kicsit lazábban venni a (talán nem is olyan eget rengetõ) problémákat, és tudatosan igyekezzen elengedni a kezét gyermekének. Engedje, hogy minél jobban az önállóság útjára lépjen, ne akarjon a legapróbb részletekig belefolyni gyermeke életébe, inkább hagyja, hogy szabadon, önállóan kibontakoztassa személyiségét. Ha a gyermek érzi, hogy bíznak benne és - nagyon fontos!- bíznak a vele foglalkozó pedagógusban, õ is sokkal magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb lesz. Ennek pedig egyenes következménye lesz az óvodai evés-ivás és a szobatisztaság rendezõdése is. Az óvónõknek pedig azt javaslom, ha bármi észrevételük van az óvodással kapcsolatban, ami nem dicséret, azt soha se a gyermek feje fölött vitassák meg a szülõvel!
Fentiek nyomán joggal lehet bízni abban, hogy gyermeke helyzete rendezõdni fog. Sok sikert kívánok!
Az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kislányom 3,5 éves. 4 hete itthon van (Karácsony elõtt egy héttel megfázott, köhög) és még mindig nem mehet a héten oviba. (Nagyon szeret oviba járni, hiányoznak neki a gyerekek). Egyik éjszaka annyira köhögött, gondoltam adok neki inni. Ahogy lefeküdt, máris visszajött neki. Nagyon megijedt, fél óráig csak remegett az ölemben, alig tudtam megvígasztalni. Azóta mindig fél, hogy megint "hányni" fog. Többször is odajön hozzám sírva, hogy õ fél. Amikor megkérdezem, hogy mitõl, hol azt válaszolja, hogy attól, hogy hányni fog, hol azt, hogy nem tudja, de sír, belebújik az ölembe és egy idõ után megnyugszik, de aztán megint kezdõdik elõlrõl. Tegnap este a fürdõkádtól félt, de ha fáj a hasa, akkor is sír és mondja, hogy fél. Ma azonban jött sírva, hogy õ attól fél, hogy megfog halni. (Igaz, a Dédi 98 évesen meghalt, de két éve, õ akkor 1,5 éves volt). Nem tudom mitévõ legyek, legyen szíves tanácsot adni, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. A félelem szót nem is emlékszem, hogy említettem neki, amúgy egy nagyon kedves, vidám, de nagyon érzelmes kislány. Köszönöm a válaszát elõre is! Klára
Vlasz:
Kedves Klára!
Kislányában minden jel szerint mély nyomot hagyott az említett eset, ami bizony félelemmel, szorongással töltötte el. Mint írja, azóta gyakori az éjszakai felriadás, felsírás, sõt, a gyermektõl szokatlan módon elkezdte használni a „félelem“ szót is. Utóbbit valószínûleg Öntõl hallhatta, talán mikor apukának, nagymamának mesélte az esetet, és ezért került az aktív szókincsébe. Az eset kapcsán kialakult szorongás remélhetõleg magától is csökkenni, késõbb szûnni fog, de talán Ön is tehet a folyamat felgyorsítása érdekében. Gondolok itt a megélt élmény játékos elaborálására, feldolgozására például babázás során. Pl. a baba beteg lett, belázasodik, majd elkezd köhögni. Innentõl kezdve Ön hagyja, hogy a kislány szabadon bontakoztathassa ki a további eseményeket. Elképzelhetõ, hogy kijátssza majd a köhögés-ivás-hányás negatív élményét is, amin keresztül egyre jobban feldolgozza a felgyülemlett félelmet, szorongást. Olyan ez, mint az orvosos játékban a szuri újraélése. Kijátssza az élményt, hogy az érzelmileg feldolgozhatóvá váljon benne. A gyerekek gyakran használják ezt a módszert, mintegy öngyógyító folyamatként.
Elõbbiek mellett sokat segíthet a köhögés kikezelése, késõbb megelõzése, hogy az eset mielõbb a feledés homályába vesszen. Úgy vélem, az idõ is segíteni fog a szorongás feloldásában. Ha elõbbiek ellenére sem tapasztal érzelmi enyhülést, és a félelem hosszú távon megmarad, érdemes gyermekpszichológus segítségét kérni.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kislányom 2 éves. Otthon kiegyensúlyozott, mosolygós gyerek. Felnõtt társaságot szereti, viszont a gyerekektõl retteg. Sokat járunk játszóházba, játszótérre, de ha közeledik hozzá egy kisgyerek, õ rögtön mögém bújik, és haza akar menni. Van két 5 és egy 3 éves unokatestvére, akivel szinte nap mint nap találkozik, de nem tud velük sem felszabadultan játszani, sõt mintha félne tõlük. Igaz, hogy õk nagyon eleven gyerekek. Mostanában érlelõdik bennem a gondolat, hogy bölcsödébe iratnám a kislányomat, hogy szokja a gyerektársaságot. Egyenlõre csak heti 2-3 délelõttre gondoltam. Az lenne a kérdésem, hogy ezzel nem ártanék-e neki? Nem akarom, hogy lelkileg sérüljön. Vagy mit tudna javasolni, hogy ez a félelem megszûnjön? Válaszát elõre is köszönöm!
Vlasz:
Tisztelt Szülõ!
Ebben az esetben biztosan nem célravezetõ a „kutyaharapást szõrével“ szemlélet, azaz semmiképpen nem ajánlott gyerekközösséggel „kezelni“ a gyerekektõl való rettegést. Ezt a folyamatot nem lehet erõnek-erejével siettetni, hanem a gyermek igényeihez maximálisan alkalmazkodva, lépésrõl-lépésre kell megnyitni elõtte a világot. Ez pedig csak úgy képzelhetõ el, ha mindeközben érzi az édesanyja-adta érzelmi biztonságot. Ha enélkül a védõháló nélkül próbálná gyermekével megszoktatni a gyerektársaságot (t.i: bölcsõdébe íratná), az olyan lenne számára, mintha kihúzná alóla a szõnyeget.
Javaslom ehelyett az eddigiekben alkalmazott módszereket: járjanak minél többet gyerektársaságba, ill. olyan rendezvényre, ahol a többi gyerek nem mint játszótárs, hanem mint másik részt vevõ van jelen. (pl. bábelõadás megnézése, stb.) Ez azért lehet hasznos, mert itt kislánya nem érzi magát arra kényszerítve, hogy kapcsolatba lépjen a többi gyerekkel, így „ismerkedési kötelezettség“ nélkül egyre közelebbrõl, egyre alaposabban veheti õket szemügyre.
A felnõttcentrikusság és a kortársaktól való tartózkodás ebben az életkorban természetes, ám ez nem feltétlenül jelent szélsõséges rettegést. A kislányánál tapasztaltak, - mint azt fentebb írtam, - csakis tapintatosan, fokozatosan, a gyermek igényeihez maximálisan alkalmazkodva szüntethetõk meg.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm!!A kisfiam 2007.12.31-én született.Az óvonõk nem küldenék iskolába mert fáradékony de értelmi szintet viszont eléri elküldtek minket a nevelési tanácsadóhoz vigyük el mi a férjemmel beleegyeztünk.Mi nem vettük észre hogy fáradt már sétáltunk vele 1 órát sétáltunk semmi baja nem volt .Nagyon érdeklõdõ szeret már tanulni minden újdonság szívesen fogad .Elõre is köszönöm: Klaudia
Vlasz:
Kedves Klaudia!
Ha pedagógiai értelemben fáradékonyságról beszélünk, nem a köznapi értelemben vett fáradtságra kell gondolni (pl. séta után kimerül), hanem idegrendszeri fáradékonyságra. Például: figyelme rövid idõ után elkalandozik, fluktuál, feladattartása nehézkes, könnyen vált egyik tevékenységrõl a másikra, stb. Ha ez a probléma a szakértõi vizsgálaton bizonyítást nyer, az indokolttá teheti a további egy évnyi óvodai nevelést.
Mindemellett ajánlom figyelmébe a fenti, képes linken található "Iskolaérettség játszi könnyedséggel" termékcsomagot, mely kiváló segítségat nyújt a szándékos figyelem fejlesztésében is. Megtekinthetõ és megrendelhetõ a fenti, képes linkre kattintva. Karácsonyi ajándéknak kiváló! ;)
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Gyermekem januárban tölti be a 6 évet. Kora alapján mehetne iskolába. Az év eleji szintfelmérõje gyengén sikerült, 40/17 pontot ért el. A térbeli tájékozódása nem biztos és a kudarcot nem viseli.
Kérdésem, hogy Ön szerint ez a pár hónap elegendõ e ahhoz, hogy gyermekem felkészült legyen az iskolára, vagy maradjon még egy évet? Az egy év maradással annyi a probléma,hogy a barátai elmennek az iskolába és õ egyedül maradna, ami egy másik csoportba való áthelyezést vonna maga után.
Nem tudom, ezt hogyan fogadná gyermekem.
Köszönöm válaszát. Anyuka
Vlasz:
Nem ön az elsõ olyan szülõ, aki, - tartva a jövõ tanévi óvodai változásoktól (csoportváltás, óvónõ váltás, stb), - elõre menekülne az iskolakezdésbe. Emiatt iskolát kezdeni, figyelmen kívül hagyva, hogy iskolaérett-e a gyermek, hiba lenne. A téri tájékozódás hiányosságai pszichés éretlenséget jeleznek, míg a kudarctûrõ képesség gyengesége szociális éretlenséget mutat. Az, hogy mindez milyen mértékben korrigálható év végéig, nem csak a gyerek egyéni képességeitõl, de a fejlesztõmunka hatékonyságától is függ. Elõbbiek miatt felelõtlenség lenne kijelenteni, hogy az ön gyermekénél elegendõ-e az elkövetkezõ néhány hónap a felzárkóztatáshoz. Az iskolaérettség megtámogatásához ajánlom figyelmébe az alábbi képes link alatt található „Iskolaérettség játszi könnyedséggel“ termékcsomagot, ill. szükség esetén kérjen szakértõi vizsgálatot az iskolaérettség eldöntésére! Ha a vizsgálat nem igazolja az érettséget, nem javaslom a sulikezdést!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
T.Óvonõ!
Kislányom 6éves!Újítják az óvodájukat.A munkások 3héttel ezelõtt véletlenül elvágtak egy vezetéket így megszólalt a tûzjelzõ!Ettõl annyira megijedt, hogy azóta lehajtott fejjel,befogott füllel megy be minden intézménybe, üzletbe.(vagy amit elõtte nem néztem meg be sem mer jönni)Volt rá példa hogy én sem vettem észre a tûzjelzõt, de õ kibökte sírva fakadt és azonnal ki kellett menni!Reggel-este elmondja nem akar oviba menni a tûzjelzõ miatt.Minden nap beszélgetünk róla, mert felhozza és mi is elmondtuk neki, hogy hasznos tárgy...Próbálja feldolgozni rajzokkal, neveket ad a tûzjelzõknek, tûzjelzõset játszunk(az oviban rászoltak hagyja abba a tûzjelzõs játékot és mondja hogy mérgesek rá,hogy mindig ezzel van elfoglalva) táncot koreografált magának...stb.Igyekszem átsegíteni, de nem tudom még mit tehetnék, hogy könnyítsek félelmén???Megértõ vagyok vele beszélgetek a félelmekrõl, hogy én mitõl féltem gyerekként, más gyerekek mitõl félnek.Hogy érezze nincs egyedül ezzel az érzéssel.Annyit "enyhült" a félelme, hogy a hangjától már nem fél csak a látványától (a szerencsétlenségben a szerencse hogy csak ettõl az egy fajtától fél)de attól nagyon!Amúgy egy nyitott, barátságos kislány.
Várom errõl az ön véleményét,álláspontját!
Köszönettel
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Gyermekét nagyon megrázta a tûzjelzõ hangja, ami akkor valószínûleg párosult egy általános riadalommal, felbolydulással. Kislánya valószínûleg azonnal érzékelte, hogy a körülötte lévõ felnõttek és gyerekek is megrettentek abban a pillanatban, ami õt nehezen feldolgozható félelemmel töltötte el. Ami most zajlik kislányában, az ennek a félelemnek az elaborálása, azaz játékában újraéli, ezáltal fokozatosan csökkenti a benne feltornyosult szorongást. Ez a folyamat hasonlítható az orvosos játékhoz is, mikor a gyerekek gyakorta elõveszik az „injekciót“, hogy azzal „kezeljék“ társukat. Itt is, mint kislánya esetében, egy félelem játékos feldolgozása történik, ezt pedig, - Ön nagyon helyesen teszi!- támogatni kell! Minél többször újraéli játékában ezt a negatív élményt, annál hamarabb fog túljutni ezen. Az óvónõk helytelenül teszik, ha ezt a játékot tiltják vagy nem nézik jó szemmel, mert igenis gyógyító hatása van! Járjon el továbbra is az eddigiek szerint és a félelem múlni fog.
