Eszter 3 éves kislánya korábban már sikerrel elérte a szobatisztaságot, ám egy kellemetlen bölcsõdei élmény mindent eredményt tönkretett.
Tisztelt ÓvÓvõ!
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy a kislányom szeptember 12-én töltötte be a harmadik életévét. Egy fél éve szobatiszta, most már éjszaka sincs pelenka. Két éves kora óta járt bölcsibe. Nagyon szeretett járni. Amikor szobatiszta lett eleinte ott se volt gond a pisiléssel, kakilással, de volt egy olyan eset, hogy kinnt voltak az udvaron, szólt a gondozónõnek egymás után kétszer hogy kakilnia kell, mikor bevitték nem kakilt, és mikor harmadszorra szólt hogy kakilnia kell, nem vitték be azt mondták neki, hogy ne szórakozzon biztos nem kell kakilnia és öt perc múlva bekakilt. A bölcsiben ez az eset óta minden nap bekakilt, eleinte itthon nem, de aztán itthon is elkezdete, hogy bekakil, és bepisil. Mikor vége lett a bölcsinek a nyáron sikeresen visszaálltunk a szobatisztaságra, most már éjszaka sincs pelusa. Most elkezdte az óvódát és ugyanazt csinálja , mint a bölcsibe. Akkor szól az óvónõknek, amikor már bekakilt.Szeret járni az óviba, mert minden nap megkérdezem, hogy jó volt-e, menjünk-e reggel, és ott is nagy örömmel fut be a csoportba. Azt mondja, hogy az óvó nénit is szereti. Itthon mondtunk neki, hogy ez más mint a bölcsi, más nénik vannak, õk segítenek, kiviszik. Itthon pedig semmi probléma nincs a szobatisztasággal. Errõl az esetrõl szeretnék tanácsot kérni, hogy mit csináljak, hogy az óviba is minden rendbe legyen, mint itthon.
Köszönettel: Eszter
Válasz:
Kedves Eszter!
A bölcsõdei élmény, miszerint nem vették komolyan a gyermeket, mikor szükségleteit jelezte, a mai napig kihat a gyermekre. Tudatosítani kell a kislányban, hogy az óvó néniknek, dajka néninek nyugodtan szólhat, ha kakilnia kell, rájuk biztosan számíthat. Játsszanak óvodás szerepjátékokat, amikor is az "óvodás" baba szól az óvó néninek, hogy kakilnia kell, õ pedig kikíséri.
Ossza meg problémáját az óvónõkkel is, kérje, hogy õk is biztosítsák a gyermeket segítõkészségükrõl.
Sok sikert!