testvérek

Kérdezni szeretnék

Kérdés: (2006-06-29 22:43:09)

Kedves Óvónő!

Kisfiam 5 éves, második éve jár óvodába. Elégedettek vagyunk az ovival, de főleg az óvónénijeivel. A kislányom alig 3 éves volt, hogy elkezdte az óvodát. Nehezen szokott be, még tavasszal is pityergett, hogy ő nem akar oviba menni.Őt egy másik csoportba vették fel, holott szerettem volna, ha ő is azokhoz az óvónőkhöz kerüljön. Most viszont lehetőség nyílt arra, hogy együtt járjanak. A dilemmám a következő: a kisfiamék jövőre 27-en lesznek, a gyerekek nagy része idősebb kisfiú. Kortárs kislány egy lesz csupán. A mostani csoportja az ő korosztálya (ők 25-en lesznek, itt is fiútöbbség van), állítógal jól összeszokott kiscsoport. Ám idén is a nagyobb lányokkal játszott szívesen. A kislányom egyértelműen mondta, hogy ő át szeretne menni. A mostani óvónénijei szeretnék viszont, ha velük maradna. Kíváncsi lennék Ön véleményénre. Köszönöm: Sebestyén Kriszta

Válasz >>>

Kérdés: (2006-03-19 21:57:17)

Kedves Óvónő!

Két kislányom van, másfél év köztük a korkülönbség. A nagyobbik októberben lesz 3 éves. Már most nagyon szépen eljátszanak együtt, nagyon szeretik egymást. Kérdésem, hogy jó ötlet-e őket vegyes csoportba iratni, akkor, amikor a nagyobbik 4 éves lesz, a kicsi meg 2és fél (ez az óvoda testvérek esetén engedélyezi 2és fél éves korban az óvoda kezdést) hogy ott is együtt legyenek. Heti egy-kétszer már hónapok óta járok velük zenés-tornás foglalkozásra, a nagyobbik még nincs két és fél éves, de már rengeteg mondókát, dalocskát tud, viszont azt nem veszem észre, hogy különösebben élvezné a vele egykorúak társaságát. (Babazsúron is szívesen játszik inkább egyedül)
Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel:
Patricia

Válasz >>>

Kérdés: (2006-03-14 09:42:24)

Kedves Óvónö!

Két gyermekem van, a nagyobbik 5 éves, a pici pedig 2 múlt. A kisebbik jövö januárban kezdi majd az ovit, amikor a nagytestvérének már csak egy fél éve lesz vissza az iskolakezdésig. Ez azért érdekes, mert nálunk az oviban vegyes csoportok vannak, és a testvéreket egy csoportba szokták rakni.
Nem tudom, hogy kisfiamat nem zavarja-e meg ez a dolog. (Ö a nagyobbik.) Nem tudom, hogy jó lenne-e ha egy csoportba járnának. Ha a pici beszoktatós lesz, akkor elvileg ö - legalábbis látszólag - nagyobb figyelmet kap az óvó néniktöl. Amúgy is van közöttük bizonyos fokú féltékenység, félek, hogy ez a helyzet még jobban kiélezné.
Persze, lehet, hogy csak én bonyolítom túl a dolgot, és ök sokkal könnyebben feldolgoznák ezt a helyzetet, de én laikusként azt gondolom, hogy talán jobb lenne, ha mindegyik gyereknek megmaradna a saját, külön kis "magánszférája". Nem tudom, adjam arra a fél évre bölcsibe a picit? Csak akkor meg öt teszem ki annak, hogy egy éven belül kétszer kell valahova beszoknia. Gondolkoztam azon is, hogy esetleg ovin belül másik csoportba kérem, de neki az ovi az a hely, ahova a tesó is jár. Nem tudom, ezen gondolkozom napok óta, rövidesen jön a beiratás, nem tudom, mit tegyek.
A tapasztalatom azt mutatja, hogy sokszor egy-egy szituációt a gyerekek sokkal lazábban vesznek, csak mi, szülök komplikáljuk túl. Remélem, ezúttal is csak erröl van szó.
Válaszát elöre is köszönöm. Dóri

Válasz >>>

Kérdés: (2004-12-02 13:49:32)

Kedves Óvó néni!

Kislányom márciustól jár óvodába. Az óvónénik elmondása szerint talpraesett, szerepelni szeretõ kislány. Volt. Júniusban megszületett a kistestvére. Egyrészt már az nagy trauma volt neki, hogy 5 napra eltûntem az életébõl a szülés után (szerintem ez lehet a nagyobb gond), valamint a szokásos féltékenység is jelen van. Azóta a cserfes, mindenkivel rögtön barátkozó leányzóm visszahúzódóbb lett. Eddig gond nélkül szervezhettek a nagymamák neki programot nélkülünk, más anyukákkal baj nélkül elvolt a játszótéren, amíg én felugrottam pár percre otthonfelejtett dolgokért, most ha minket (apját, engem) nem lát, akkor iszonyú sírásban tör ki, és rábízni senkire sem lehet. Szeptembertõl az óvodában is gond volt, gyakorlatilag újra be kellett szoktatnunk, de ez már szerencsére nem probléma, az óvó nénijeit nagyon szereti. Ami az óvodában még aggaszt, az az, hogy az óvó néni elmondása szerint a kisányom a foglalkozásokon a tavalyi évadban mindig jelentkezett, nagyon aktív, szerepelni vágyó gyerek volt. Az idén pedig ha felkérik, szívesen szerepel, de magától nem jelentkezik semmire.
Az a kérdésem, hogy ezek természetes dolgok-e ilyen élethelyzetben, és majd maguktól elmúlnak, vagy vegyem igénybe pszichológus segítségét
Elõre is köszönöm a válaszát.

Válasz >>>

Kérdés: (2004-10-01 20:16:53)

Kedves Óvónõ!

Nagyfiam 4 éves, a pici lányom pedig 8 hónapos. Mindig is éreztem féltékenységet a nagyobb testvér részérõl, de eleinte kezelhetõ volt ez a dolog. Mikor Hugi megszületett, viszonylag enyhe formában nyilvánult meg. Gondolok itt arra, hogy, mikor pl. fürdetés volt, hiába próbáltam bevonni, olyankor tombolni kezdett, fel-alá rohangált a szobában. Ha valaki meg akarta nézni a picit, felhúzta a babakocsi "ernyõjét", hogy senki nem nézheti meg az õ hugikáját. Aztán ezek a dolgok valamelyest enyhültek. Próbáltunk vele sokat foglalkozni, rajzolni, festeni, meséltünk sokat. Késõbb már csak abban nyilvánult meg a féltékenység, hogy pl. ha a picit felvettük, akkor Õ is egybõl az ölünkbe akart ülni. Soha nem bántotta a húgát. Ott mertem vele hagyni bármikor.
Most viszont olyan méreteket öltött a féltékenysége, hogy nem tudom kezelni. Folyamatosan olyan játékokat játszik, aminek az a lényege, hogy Õ most "Hugitaposó óriást" épít, csapdát épít a picinek, és karjánál fogva akarja belevonszolni, üti a pici fejét a játékkalapáccsal és még sorolhatnám. Szinte mindegyik játékában benne van, hogy elpusztítjuk a hugit. Ezen kívül vannak apró kis "gonoszkodó" dolgai pl. a pici mászik, õ odamegy és kihúzza a kezét, vagy megfogja a ruháját, hogy ne tudjon menni. Mikor feláll a kicsi, olyankor leül mögé, és az ölébe ülteti, és lefogja. Hiába kértem, hogy ne tegye, mert nem bírja megtartani, és múltkor is nekiesett a szekrény élének. Gyakorlatilag nem merem két percre sem egyedül hagyni õket, mert féltem a kislány testi épségét. Ha egy pillanatra kimegyek a szobából, biztos, hogy meghallom a sírást, erre kisfiam kirohan: "Nem bántottam Lilikét!" Ilyenkor nem szólok neki, mert nem tudom cáfolni a dolgot, elvileg megszavazom neki a bizalmat, pedig tudom, hogy bántotta és azért sír. De soha nem kérdõjeleztem meg azt, amit állított.
Mai eset például az volt, hogy a picike elvett egy újságot. Természetesen enni kezdte, én elvettem tõle, erre kisfiam visszaadta neki. Hiába kértem, hogy ne adja oda a kicsinek, 3x adta neki vissza, egészen addig, míg el nem vettem tõlük végleg. Kockákból pisztolyt épített és a húgát lövöldözte vele. Próbáltam úgy tenni, mintha nem venném észre, nem szóltam. Figyeltem, hogy mit csinál. Elõször csak "lõtt rá", de miután látta, hogy nem reagálok, egészen belenyomta a kockát Hugi hátába, addig, amíg sírni nem kezdett. Ekkor már kénytelen voltam közbeavatkozni. Hiába foglalkozom folyton vele, hiába büntettem meg, hiába próbáltam elmondani, hogy mennyire szeretem, egyszerûen olyan, mintha a falnak beszélnék. Ha rászólok nem is reagál. Iszonyatosan hisztizik, pedig eddig nem volt ilyen. Folyton dacol, egyáltalán nem fogad szót. Este elküldtem fürdeni, nagy nehezen rávettem, beszaladt a fürdõszobába és ruhástul feküdt be a kádba. A türelmem egyre kevesebb, aminek folyton kiabálás a vége. Ettõl persze, még dacosabb a gyerek, és nincs kilépés ebbõl az ördögi körbõl. Az én idegeim már cafatokban lógnak, a nagyfiam hisztis és veri a kicsit, aki persze üvölt... és így telik a napunk. Nem akarja, hogy meséljek neki, már az esti mesét sem akarja, anélkül fekszik le. Pedig - komolyan mondom, és nem magyarázkodásképpen - sokkal többet foglalkoztunk vele mindenféle tekintetben. Emiatt is lelkiismeretfurdalásom van, mert kislányommal csak töredékét tudok foglalkozni, õ csak felnõ a nagy árnyékában, de nagyfiamnak ez is kevés. Mitévõ legyek?
Elnézést kérek a terjedelmes levélért, elõre is köszönöm válaszát: Tünde

Válasz >>>

Kérdés: (2003-05-13 10:05:29)

Kedves Óvónõ!

Nagyobbik kislányom öt éves, kisebbik kislányom négy éves lesz, 16 hónap a korkülömbség. A nagyobbik lányban már kis korban is megvolt a féltékenység a kisebb iránt, annak ellenére is ,hogy próbáltunk vele is ugyan annyit foglglkozni mint a kicsivel. Számunkra teljesen úgy tünt, hogy nem szereti a testvérét, ezt sokszor hangoztatta is. Ez a "Nem szeretem a Tesót" idõszak aztán szép lassa elmúlt, sülve-fõve együtt játszottak, csak együtt voltak hajlandóak mindent csinálni. Eljött az óvóda ideje. Az oviba nagyon nehezen tudott beilleszkedni: nem volt hajlandó játszani a gyerekekkel; annak ellenére hogy otthon imádta ha feladatokkal láttuk el, az oviban nem volt hajlandó semmit csinálni. Mindig elöbb a testvérét kellett elvinni a bölcsibe ami messze volt tõlünk, és csak utánna vihettük õt az oviba, ami ott van melletünk, mindig csak én vihettem-hozhattam õt (természetesen délután érte kellett menni elõbb, és csak utána együtt mehettünk a kicsiért. Ez idõ alatt is nagyon undokul viselkedett a testvérével. Mikor az óvodában rendezõdött nála a helyzet, szó szerint 180 fokos fordulatott vett (azóta is csak dícsérik az óvónõk, hogy nem hitték volna hogy középsõ csoport elsõ félévében idáig eljutunk), a két gyerek között ismét harmonikus volt a kapcsolat.
A kisebbik lányom beteg volt idén márciusban, be kellett vinni 1 hétre a kórházba, és a férjemmel felváltva bennt voltunk mellette éjjel-nappal. A nagylány ezt is nehezen viselte: azt mondta hogy nem szeret se engem, se a kisebbet; mikor én voltam vele otthon, sírvafakadt hogy õ csak az apucikájával akar otthonlenni (elõtte hozzám ragaszkodott nagyon). Azóta is folyamatosan ellenséges a testvérével. Csúnya hangnemben beszél vele, irígy hozzá, azt monja neki hogy nem szereti. Hozzám is egyre többször undok. Kérem, adjon tanácsot hogy hogy lehet errõl a hullámzó állapotról leszoktatni, mert úgy veszem észre, hogy a kistestvért bántja ez a helyzet, nagyon szomorú szokott lenni ilyenkor. Már próbáltunk beszélni a nagyobbik lánnyal errõl, de végig sem akarja hallgatni amit mondunk, nagyon makacs természete van. Mit csináljunk vele? Hogy hassunk rá? Mi lehet az oka ennek a magatartásnak?

Segitségét elõre is köszönöm: Kné Tímea

Válasz >>>

Kérdés: (2003-05-13 10:05:29)

Kedves Ovono!

Kulfoldon elunk, kislanyom nagyon felenk, nemsokara elkezdi az ovit(3 eves lesz akkor). Nagyon fel az idegen nyelven beszelo gyerekektol, felnottektol, de meg a magyaroktol is kicsit. Fontos lenne azonban hogy megtanulja a nyelvet, mert itt negy eves korban kezdodik az iskola. Mi meg nem beszeljuk a hollandot, angolul beszelunk igy o inkabb az angolt hallja tolunk ha idegenekkel beszelunk, persze egymas kozott mindig magyarul beszelunk. Kerdesem hogyan szoktassuk be az oviba, ami itt igazibol csak ket delelottot jelent, hogyan oldjuk meg a nyelvi problemat? Masik kerdesem a testverfeltelkenyseg. Testvere 10 honapos o ket es fel eves. Eleinte imadta a kistesot par honapja azonban eros feltekenysegi tuneteket produkal. Mindent reszletesen utanoz amit a kicsi csinal, neha ugy nez ki mint egy szellemi fogyatekos, tokeletesen kisbabva valik, a masik oldalon viszont a macijaval mindent eljatszik amit en csinalok a kicsivel. Meddig normalis ez az utanzas ? Igyekszem vele meg tobbet is foglalkozni mint a kicsivel.
Koszonom valaszat!
A.A

Válasz >>>

Kérdés: (2003-05-13 10:05:29)

Kedves óvónõ!

Kislányom 4 és fél éves, kisfiam öt hónapos. Az a problémám, hogy újabban a "nagytesó" :) rettentõ hisztis és szófogadatlan lett, sokat bõg, ha nem éri el, amit akar. Korábban már túlvoltunk egy hisztis idõszakon, de ez most tán még rosszabb. Igyekszem következetes lenni vele, ha hisztizik, nem állok vele szóba, amíg abba nem hagyja, de a baj az, hogy a szüleimmel lakunk egy házban, s mindig akad, akihez mehet - õ meg persze a legkisebb ellenállás felé tart. Az apja imádja. Ugyan ritkán látja, de ahogy hazaér, azonnal kész játszani vele. Igaz, hamarabb elveszti a türelmét, kiabál, bár most már ritkábban üt rá - a kislány mégis sokszor küldi el, s sírva hív engem, amit persze iszonyú hallgatni, pláne, ha épp szopizunk, s nem tudok menni. Amikor meg játszanék vele, többször kitalál valamit, ami miatt megint lehet nyávogni, követelõzni - ahelyett, hogy játszanánk. Gondolom, a féltékenység játszik szerepet ebben; az apját is provokálhatja, aki mindig azzal fenyegetõzik, hogy elmond mindent az egyik óvó nénijének ("de komolyan!"), a kislány meg szerintem direkt szórakozik vele, ma már mondta is: "nem hiszem"... Mi a baj? Hogyan tudnék a dolgon változtatni? Válaszát elõre is köszönöm.

Válasz >>>

Kérdés: (2003-05-13 10:05:29)

Kedves Ovono!

Elnezest, hogy ekezetek nelkul irok.
Nagyobb lanyom, Eszter, 5 eves, kozepso csoportos ovodas. Oktoberben kistestvere szuletett, aki most 5 honapos. Sajnos nalunk is jelentkezett a feltekenyseg, de nem ezzel kapcsolatban kerem a velemenyet, bar lehet, hogy a ket dolog osszefugg. A kistestver szuletese elott Esztivel nem volt gond az ovodat illetoen, szeretett jarni es a delutani alvas miatt sem panaszkodott, bar itthon mar 3 eves koratol nem alszik ebed utan. Kistestvere megszuletese utan azonban tobbszor sirva kert, hogy ebed utan hozzam haza, igy amikor csak tudom, hazahozom. A problemam, amelyre varom tanacsat az, hogy amikor ebed utan erte megyek, mindig hisztiben tor ki, hogy a legjobb baratnojet is hozzam haza. A kis baratnojet mar 1 eves kora ota ismeri, mindig egyutt szoktak jatszani, hiszen a szomszedunkban laknak. A ket lany az utobbi idoben tulzottan ragaszkodik egymashoz, es gyakran elofordul,hogy mindket lany nyafog, hogy atmehessen a masikhoz jatszani. Termeszetesen a kis baratno anyukajaval gyakran megengedjuk nekik, hogy egyutt legyenek, de mostanaban a "siras egymasert" sajnos mindennapos lett. Hogyan lehetne kicsit "leszerelni" oket, hogy azert a baratsag megmaradjon, de oldodjon a tulzott ragaszkodas? Koszonom valaszat.

Válasz >>>

Kérdés: (2003-05-13 10:05:29)

Csókolom!Én egy 10 éves lány vagyok.Nem tudom hogy fogalmazzak,de túl sokat vagyok együtt a testvéremmel,és szeretnék önállósodni!Kérem segitsen!

Válasz >>>