Egyéb

Kislányom 4 és fél éves, az óvónői szerint koránál fejlettebb az értelmi képességeit illetően, kisiskolás…

Megválaszolva: 2005. január 12.

A szülő kérdése

Tisztelt Óvónő!

Kislányom 4 és fél éves, az óvónői szerint koránál fejlettebb az értelmi képességeit illetően, kisiskolás szintű szóhasználattal és néha észjárással rendelkezik.
Abban a problémában szeretném a tanácsát kérni, hogy miként nyugtathatnánk meg őt a halál kérdésében.
Sajnos a napokban elpusztult a család kutyája, mert már nagyon öreg volt. A kutya elvesztése nem is annyira rázta meg, bár idő kellett, míg észrevette, mit jelent ez fizikailag és mitagadás, sajnos, vagy nem, de tanúja volt annak is, hogy mi felnőttek megsirattuk a kutyát.
A problémát most az jelenti, hogy ezen gondolkozva felfedezte a párhuzamot és most attól fél, hogy mi is meghalunk.
Ez már odáig fajult, hogy nem akar oviba járni, az ott töltött időt végigsírja és senki sem tudja meggyőzni, hogy ennek nem most kell bekövetkeznie, noha a sok beszélgetésben mi soha nem akartuk félrevezetni, így nem titkoltuk, hogy a halál egy természetes dolog.
Amint érte megyünk az oviba, a rosszhangulat és a bizonytalanságérzet megszűnik, újra a régi mosolygós, vidám, cserfes kislány lesz.
Persze a gyerekek kegyetlenek egymással néha, így az állandó sírással azt érte el, hogy csúfolni kezdték, ez pedig hatványozottan nyomasztja és erősíti benne a szándékot, hogy inkább beteg akar lenni, mintsem oviba járjon.
Neki, aki meghökkentően kisfelnőtt tud lenni és persze mégis csak gyerek, hogyan segíthetnénk feldolgozni ezt a problémát?
Ebben kérném a tanácsát.
Köszönettel
Gné

Az óvónő válasza

Kedves G.né!

A halál tényét az óvodáskorú gyermekek másként és másként élhetik meg, érzékenységük, ill. egyéb lelki tényezők befolyása alapján. Gyermeke retteg a most megismert haláltól, fél, hogy szüleit is, akárcsak kutyáját, tragikus hirtelenséggel elveszítheti. Ezt a bizonytalanságérzetet kell mihamarább és a lehető legtökéletesebben oldani nála.
A halál-okozta lelki bánat leginkább és legjellemzőbben az óvodában csúcsosodik ki, hiszen olyankor nem tudja féltő, óvó szemeit szülein tartani és megnyugvással konstatálni, hogy mindenki jól van. Úgy gondolom, e problémát ennél a pontnál kell megközelíteni és a megoldáshoz az óvónők együttműködését kérni. Javaslatom a következő: amikor a pedagógusok látják, hogy a leányka ismét kezd sötét, szorongató gondolataiba süllyedni, mintegy mellékesen említsék meg neki, hogy most beszéltek mobilon apuval, ill anyuval. Szülei arról érdeklődtek, hogy kislányuk mit csinál, mert ők éppen kávéznak a kollegákkal, ebédelnek, esetleg azt írják össze, mit vegyenek a boltban délután. A lényeg az, hogy az „üzenet” maximálisan meggyőzze a kicsit arról hogy szülei élete ezekben a percekben is a lehető leghétköznapibb módon zajlik, semmi tragédia és baj nem történik e pillanatokban.
Fentiek mellett a halálról, amennyiben a gyermek beszélni akar róla, beszéljenek nyugodtan. (Így valószínűleg könnyebben feldolgozza majd a traumát.) Próbálják vele megértetni, hogy anyu és apu még sokáig élni fog, még akkor is, amikor gyermeküknek gyermeke születik, de még az is lehet, hogy annál is tovább. A nagyon távoli jövő remélhetőleg megnyugtatja a gyermeket.

Remélem, hogy a fentiekkel sikerül mielőbb megnyugtatóan rendezni a helyzetet.

Üdvözlettel: az Óvónő

További kérdések – egyéb