A szülő kérdése
Kedves Óvónő!
Jól esik. hogy van ez a lap, ahol segítséget, támogatást kaphatunk, mi, szülők. Két hónapja szeretnék már írni, de várakozásom megoldást is hozott már. Kétgyermekes anyuka vagyok. Fiaim 1,5 és 3,5 évesek. Nagyobbik fiam egy falusi óvodába jár, kislétszámú (10 fő) csoportba. Én itthon vagyok a kisebbikkel. Ovis kisfiam barátkozó, okos, szeretetteljes ember. Szerető, teljes családban nevelkedik, az apuka is nagy szerepet vállal a nevelésben. Nagyon várta az ovit (2 éves kora óta), de most fél év ovi után már nem akar menni. Nincs hiszti, sírás, de minden reggel panaszolja, szünetekben szóba se hozza az ovit, ahol eddig napi 7-8 órát töltött. Szereti az óvónéniket, dajkákat, és a társait is. És minden reggel szépen megy az oviba. Most fél naposra kértem át, mert rövid volt a délutáni itthon töltött idő, illetve jobb szeretném, ha még az én nevelésemből jutna neki több (szép beszéd, mese, együtt játszás, testvér), mert ebből úgy érzem hiány van az oviban. Vagyis fél év alatt néhány versnél több jót nem hozott haza. Viszont csúnyán beszél (közvetlenül ovi után), árulkodik, zsarol, mintha nem is ő lenne. Ez a viselkedés néhány óra itthon lét után jelentősen javul, majd hétvégén, szünetekben megszűnik. Ezért vettem ki félnaposra. Védőnőm sokat segít, támogatott ebben is. Szóval ezt a problémát azt hittem megoldottam. DE! Súlyosabb gondok merültek fel. Én már kétszer láttem, hogy ovis társa erőszakosan lép fel a fiammal szemben (nyakszorítás), amikor ő tehetetlenül tűri. Ez nem az oviban történt, de megriasztott. Gyerekeinket erőszakellenesen neveljük. Nincs puskája, kardja, stb. Itthon nem lát, nem hall erőszakot. Itthon a kisebbik fiamon próbálja ki most az erőszakot, amit az oviban, társaitól(mivel máshol mindenütt ott vagyok velel) tanulhat. Persze nagyon ritkán, de fojtani ritkán se szabad, ezt persze határozottan mondtuk is neki. Sőt az ölni kifejezést is használja (Öljük meg a farkast,stb.), amit tőlünk még csak nem is hallott életében, érteni se hiszem, hogy érti a kifejezést, de sűrűn használja. Mindez megrémít. Mit tegyek? Kinek szóljak és mit? Hogyan tudom önvédelemre tanítani őt (verekedés,stb. esetére), mert verekedni se tanult meg. Úgy érzem, hogy nemcsak a jó nevelés , hanem a rossz is éppúgy hat az ilyen kicsi gyerekekre, hiszen nem tudja kire hallgasson (anyára, társakra). Kértem őt szóljon az óvónéninek, ha baj van, de társai azt mondják nem szabad árulkodni, így ő nem mer. De az óvónéninek nem kellene minden percben a gyerekeket figyelni és látni ezeket a helyzeteket? Tudom, így most tömör és velős a probléma, de valóban szépen megy az oviba, nem félve, tehát a fenti esetek valószínűleg ritkák. De íjesztőek. Jobb lenne minél előbb megoldani a problémát, míg még sűrűbb és súlyosabb lesz. Elnézést a hosszú sorokért. Várjuk, szíves válaszát!
Nera
Az óvónő válasza
Kedves Levélíró!
A mindannyiunkat körülvevő agresszió, durvaság a világban bizony sokunkat érint érzékenyen. Minket, akiket valóban zavar ez a probléma, igyekszünk a lehető legjobban kizárni ezt saját és gyermekünk életéből, ám ez sokszor nem sikerül. Nem sikerülhet, hiszen ahhoz sokszor teljesen el kellene magunkat izolálni a világtól, amit ugyebár nem lehet. Vagyis tünetileg kell kezelni a problémát, mert megszüntetni, felszámolni sajnos nem lehet.
A fojtogatást, nyakszorítást semmiképpen nem szabad csöndben elszenvedni, fontos, hogy ezeket mindig jelezzük, ill. a gyerekek jelezzék az óvónőknek. (Megjegyzem, tényleg érthetetlen, ők ezt miért nem veszik észre maguktól?)
Próbálja kisfiának elmagyarázni, hogy az nem árulkodás, ha szól az óvó néniknek, mert így megakadályozza, hogy nagy baj történjen akár vele, akár másokkal.
Üdvözlettel: az Óvónő