Levélírónk kezdetben örült, hogy egy bizonyos óvodába felvételt nyert 3,5 éves kislánya, ám mostanra elbizonytalanodott. Idõközben ugyanis aggasztó tapasztalatokat osztott meg vele a többi szülõ. vélírónk kezdetben örült, hogy egy bizonyos óvodába felvételt nyert 3,5 éves kislánya, ám mostanra elbizonytalanodott. Idõközben ugyanis aggasztó tapasztalatokat osztott meg vele a többi szülõ.
Tisztelt Óvónõ!
A kislányomat idén felvették az oviba, három és fél éves. Elõször nagyon örültem, hogy végre bekerült, de aztán a környékbeli anyukáktól nagyon sok rosszat hallottam arról a csoportról ahová a kislányom is került. Írok néhány példát: Nem értesítik a szülõt a kisebb - nagyobb balesetekrõl, ha a gyerek bepisil nem engedik, hogy tiszta ruhát vegyen, hanem pisis ruhában kell aludnia, elõnyben részesítik azokat a gyerekeket akiknek a szülei így vagy úgy támogatják az ovit, nem reggelizhet a gyerek amíg nem köszön. Elõször nagyon szimpatikusnak találtam az óvónõket, egyikük a vezetõ óvónõ, de most nagyon aggódom, mert elég érzékeny a kislányom lelkivilága. Nem attól félek, hogy megszidják vagy büntit kap, hanem attól, hogy történik valami ami számára megalázó lesz. Nem tudom mit tehetnék, két lehetõség jutott eszembe. Az egyik, hogy nagyon odafigyelek és ha *rajtakapom* valamin õket akkor mindenképp *lerázhatatlanul* kérni fogom, hogy ezt megbeszélhessük. A másik lehetõség az, hogy megpróbálom *bevásárolni* magam, hogy jól bánjanak a gyerekkel. Van még egy lehetõség már az elsõ nap kérek idõpontot az óvónõtõl és megpróbálom ezeket a dolgokat megbeszélni vele. Aggódom, mert ha az amit a többi szülõ mond nem bizonyulna igaznak feleslegesen megbántanám/sérteném az óvónõt. Ön mit tanácsol, mi lenne a legjobb?
Válasz:
Kedves Levélíró!
Semmiképpen sem tanácsolom, hogy elébe menjen a dolgoknak, hiszen szubjektív véleményeket nem szabad objektív tényként kezelni. Természetesen megértem Önt, hogy óvodába készülõ kisgyermeke aggódó szülõjeként a legjobbat akarja csemetéjének, ám korántsem biztos, hogy az Ön által említett utak célravezetõek lesznek. A rosszhiszemû gyanakvást próbálja félretenni, és a kezdeti naiv lelkesedéssel várni a tanév elejét. Még az is elképzelhetõ, hogy komolyabb „bevásárlás“ nélkül is könnyen egymásra hangolódik kislánya és az óvó nénik. Próbálja meg, mert úgy vélem, pusztán anyagiakkal tényleges eredményt elérni, szeretetet vásárolni nem lehet!
A problémákat, melyek nyomják a szívét, másképpen is meg lehet beszélni, nem az elõzetes raportra hívás módszerével. Például egy egyszerû érdeklõdõ beszélgetés keretei között:
„- Ha elõfordulna egy-egy bepisilés, kihez fordulhat segítségért a gyermekem? Ki segít neki átöltözni? A pótruha természetesen a zsákban lesz, de kiscsoportosként elkél neki egy kis segítség a nedves ruha mielõbbi lecserélésénél. ... vagy:
- Ha ne adj Isten baleset történik, engem lehet keresni ezen és ezen a számon, hogy azonnal tudjak a gyerekért jönni... vagy:
- A kislányom eléggé zárkózott, csöndes gyermek, így elõfordulhat, hogy reggelente köszönni sem mer. Ne vegyék ezt rossz néven tõle, amint feloldódik, biztosan bátrabb lesz a terembe lépéskor. ... stb.“
Ha a lehetséges problémákat nem elõzetes vádaskodásként, hanem egyszerû érdeklõdésként, információ csereként tálalja, biztosan nem lesz belõle sértõdés, mégis tükrözi az óvodával szembeni elvárásait.
