Kérdezni szeretnék
Alvás helyett kínlódás (2009-01-26 10:00:39)
Ágnes, akinek 3 éves lánya nem alszik a bölcsődében, felteszi a kérdést Óvónőnknek: vajon nem sajnálja-e azokat a kicsiket, akik 2-3 órát kínlódnak végig alvásidőben, mert nem tudnak álomba szenderülni?
Tisztelt Óvónő!
Az óvodában nem alvó gyerekek problémáját szeretném tovább feszegetni egy kérdéssel. Ön nem sajnálja azt a gyereket, aki az óvodában napi 2-3 órát kínlódik az alvás reményében? Az én lányom még csak bölcsődés, novemberben volt 3 éves, de már ott gondot okoz neki. Nem akar bölcsődébe járni, mert "unalmas", már reggel attól fél, hogy nemsokára "aludni kell", és ő nem akar aludni, nem is szokott. Néha unalmában elalszik fél háromkor, háromkor pedig ébresztő van, de sok szenvedés jut neki addig. Legtöbbször nem alszik. Egy ilyen kis gyereknek napi három óra szenvedés túl sok szerintem. Nem lehetne ezen segíteni esetleg valahogyan? Miért olyan nagyon fontos azzal kínozni egy kisgyereket, hogy három órát kelljen csendben feküdnie? Én biztos vagyok benne, hogy ez nem segíti elő a testi-lelki fejlődését, inkább hátráltatja.
Válaszát előre is köszönöm: Ny. Ágnes
Válasz:
Kedves Ágnes!
De igen, sajnálom, de még jobban azokat a gyerekeket, akik egy-két nyughatatlan társuk miatt, hiába szeretnének, nem tudnak pihenni. Egy közösségben vannak bizonyos közösségi szabályok, amiket magunkévá kell tenni. (t.i.: csöndben, nyugton feküdni, amíg a többiek érdeke ezt megkívánja.) Ezt egy bölcsődei csoportban természetesen nem lehet elvárni, hiszen kisgyermekkorban még nincs közösségi tudat, nem lehet megértetni a kicsikkel az "együtt, egymásért" elvet. Ez az életkor előrehaladtával, a folyamatos szociális érés nyomán valósulhat meg, óvodáskor táján. Az Ön gyermeke már lassan eléri ezt a szintet, és sokkal hasznosabb lenne számára az óvodai élet, mint a bölcsőde. (Ott egyébként is csak 2 órás a pihenő idő)
Amit tehet, hogy nem küldi ágyba már kora este kislányát, így a másnapi programok után, délben biztosan álomba tud szenderedni.
Vitán felüli, hogy egy 3 éves kisgyermeknek szüksége van a nap közbeni pihenésre! Ehhez, mint mondtam, nem kell más, mint az otthoni élet kisebb átszervezése. Előbbiek szem előtt tartásával (életkornak megfelelő nevelési intézmény, az otthoni életnek a gyermek igényeihez való átalakítása) biztosan megvalósul az egészséges, kiegyensúlyozott fejlődés.
Üdvözlettel: az Óvónő