Krisztina aggódva tapasztalja, hogy 3 éves kisfia az óvodába lépéssel egyidejûleg újra bepisil-bekakil, s szokatlanul dacossá vált.
> Tisztelt Óvónõ!
>
>
>
> A problémám a következõ:
> A kisfiam augusztusban töltötte be a harmadik életévét. A bilizést május elsõ napjaiban kezdtük, akkor még csak ismerkedtünk vele mert elõtte nem sok érdeklõsét mutatott a fiam utánna a WC-tõl pedig egyenesen félt. Kicsit több mint 1 hónap alatt odáig jutottunk, hogy a wc-vel már megbarátkozott és esetenként szólt ha neki pisilni kellett de többnyire inkább a bilibe intézte a dolgát alvásnál, délben, éjszaka és a sétáknál még adtam rá pelust. Mikor már alakulni látszott a dolog akkor valami miatt egy nap folyamatosan bepisilt és bekakált, én pedig itt követtem el életem legnagyobb hibáját. Egy sajnálatos családi tragédia miatt rendkívül feszült és ideges voltam és úgy éreztem ez csak egy csepp a pohárban amivel betelt és már a sokadik bepisinél letoltam és mondtam neki, hogy anya most már nagyon mérges és estére el is sírtam magam, sajnos a gyerek elõtt, láttam rajta, hogy nem nagyon tud ezzel mit kezdeni mert még soha nem látott ilyennek, nem mentegetni akarom ezzel magam, tudom, hogy óriásit hibáztam.
>
> Onnantól kezve 4 héten át minden nap bepisilt és bekakált és én minden alkalommal nagyon türelmesen tanulva a hibámból elmondtam, neki, hogy semmi baj majd legközelebb szóljon, próbáltam neki játékosan, viccesen, de nem nagyon hatotta meg, de soha többé nem mondtam semmilyen negatív dolgot ha nem sikerült a dolog, viszont a pelust nem adtam vissza rá csak éjszakára. Amikor már kifogytam az ötletekbõl akkor azt találtam ki, hogy minden alkalommal mikor én mentem a wc-be bejelentettem, hogy pisilni kell és megyek pisilni, illetve a kakával ugyanígy még azt is megengedtem ha utánnam jött, hogy belessen a wc-be, hogy tényleg ott ülök rajta és ez volt rá a legnagyobb hatással mert egyszer csak átfordult a fogas kerék és elkezdett szólni, ez július eleje körül volt.
>
> Otthon már minden szépen ment július közepére éjszakára levettem róla a pelust mert már akkor két hete nem volt semmi reggelre a pelusban. Viszont ha elmentünk otthonról maradt a bepisi, bekaka, házon kívül nem volt hajlandó szólni. Augusztus elsõ heteiben egyszer csak elkezdte mondani házon kívül is a pisit viszont a kaka maradt és azzal házon kívül csak agusztus közepe után barátkoztunt meg, azt is úgy, hogy egyszer sikerült séta közben elkapni, hogy azért maradozik le, mert valószinûleg kakálnia kell, A férjem munkahellyéhez nagyon közel voltunk és bevittem oda, ott játszott az udvaron, és szólt, hogy kakálnia kell, ez volt az elsõ eset amikor nem tagadta le amikor megkérdeztem tõle, hogy kakálnia kell-e és mondtam neki, ha kell szóljon és szólt is. Direkt nem vittem be a wc-be, mert azt akartam, hogy lássa, hogy ha nem vagyunk otthon akkor is szólhat, úgyhogy az udvaron egy popsitörlõre sikerült anya nyakába csimpaszkodva legugolva az elsõ házon kívüli nem bekakálós mû. Innentõl kezdve egy pozítív változás állt be, szépen elkezdett szólni,egy két pici hiba százalék becsuszott mert minden hellyel külön meg kellet barátkoztatni a kakálás terén, legyen az nagymamánál vagy a tesvéreméknél, de augusztus végére különösebb gond nem volt vele. Mígnem eljött a várvavárt elsõ óvodai nap, 3 napig úgy tünt nincsen gond, szerda délután vettem elöször észre, hogy olyan furcsán viselkedik, aznap kapott egy kis letolást az oviban mert egy gyerekkel összebalhéztak valamin és az érte járó szankciót nagyon zokon vette a gyerek, pedig itthon sincs neki minden megengedve, egyébbként a gyerekre egyéltalán nem jellemzõ a verekedés, fõleg nem a kezdeményezése, inkább elsírja magát vagy hisztizik. Csütörtökre a délelõtti udvari játék közben kétszer is bepisilt, pénteken pedig bepisilt és be is kakált, szintén az udvaron. Az óvónõk nem nagyon tudták ezt hová tenni mert õ nem sírt egyszer sem amikor ott hagytam, hanem nagyon jól elvolt a játékokkal. Azt gondolták emiatt, hogy biztosan úgy vittem a gyereket, hogy nem szobatiszta, itt mondták meg elõször nekem, hogy egész héten egyszer sem szólt nekik, hogy pisilnie, illetve kakálnia kell csak kedden kakált az oviban, de akkor is azt mondta, hogy pisilnie kell és ez is az udvaron történt. A pénteki bekakinál azt mondták az óvónõk neki, hogy most már haragszanak, meg anya is haragszik.
> Másnap a gyerekem belázasodott és két hétig nem tudtam vinni az oviba. Otthon továbbra sem volt vele probléma mindig szólt hogy pisilni, illetve kakálnia kell annyi változás történt, mindig nagyon az utolsó percre hagyta, de szólt.
>
> Két hét kényszer szabadság után az oviban elsõ nap ott maradtam vele, hogy amikor majd nekem szól, hogy pisilnie kell akkor én átírányítom az óvónõkhöz, hogy nekik szóljon. Alapvetõen küzdünk azzal ha nem az van amit a gyerekem akar, hogy ne hisztizzen sokat rá kell szólni, hogy azonnal hagyja abba hisztizést mert ki fog kapni, legkevésbé azt tolerálja ha elveszik tõle azt a játékot amivel õ is játszik pedig ebben bõven van része mert van egy 1,5 éves kisöccse, de amit az oviban mûvelt azon le voltam döbbenve nekem ilyen szintem nem mer hisztizni otthon, ott meg hasra vágta magát ha valami nem úgy történt ahogy õ elképzelte. Az oviban kétszer szólt is, hogy pisilnie kell, de a kakát hazavittük és érdekes módon otthon hosszú idõ óta elõször, már csak akkor szólt csak amikor a kaka eleje becsúszott a kisgatyóba, csak a második felét tartotta meg a wc-be. Pont egy Thomasos kisnadrág volt rajta és viccesen mondtam neki, hogy most mi lesz Thomassal ha te lekakáltad, szomorú lesz Thomas, na ezen õ is nevetett. Másnap viszont az oviban szintén az udvaron egy fa tövében szorongatta a pisit, ezt látva az óvónéni elvitte megpisiltetni, lejöttek és rövid idõn belül bekakált. Reggel szóltam az óvónõknek, hogy ha bekakilna, egyet ne tegyenek, ne mondják neki, hogy én haragszom rá, erre azt mondták, hogy õk nem szoktak ilyet mondani soha a gyereknek, hogy haragszanak, pedig pont ez az óvónõ mondta nekem az elsõ hét végén, hogy ezt mondta Árminnak. Biztos vagyok benne, hogy amikor felvitték pisiltetni õ már akkor tudta, hogy neki kakálni is kell, de nem akart vagy nem mert szólni.
>
> A két óvónéni közül az egyik nagyon szigorú katonás a gyerekkel a másik viszont nagyon szeretgetõs és puszilgatós, jól kegészítik egymást. A dajka néninek meg nem nagyon lehetünk a kedvencei, mert a kakás gatyót neki kell kivenni a fiam alól, amirõl tudom, hogy nem egy felemelõ élmény. A katonásabb ovónéni mondta délután amikor mentem Árminért, hogy azzal amit mondtam nem ért eggyet, mert nem dicsérhetik meg a gyereket ha bekakál, pedig én csak azt mondtam, hogy azt ne mondják már neki, hogy én haragszom rá, de azt is csak azért mondtam, mert tudom, hogy ez nállunk csak ront a helyzeten.
>
> Mondtam, hogy ha hisztizik azt ne hagyják szó nélkül nyugodtam szóljanak neki, de a bekakálás az más kategória.
>
> Ezek után nem tudom meddig lesznek velünk toleránsak az óvodában és fogalmam sincs hogyan vehetném rá fiamat, hogy szóljon ha kakálnia kell. A legutóbbi bekaki után próbáltam vele beszélni errõl nem volt hajlandó tárgyalni velem a témában mindig csak terkózott, viszont az apukájának amikor hazajött rögtön elkezdett mesélni az oviról és azt is elmesélte teljesen magától, hogy bekakált.
>
> Még annyit mondanék, hogy a csoportban Ármin a legfiatalabb. A két kiscsoport közül ami indult, nem a minibe került hanem a normál kiscsoportba, mert van egy nála fél évvel idõssebb kis barátja és amiatt, hogyha együtt vannak, hátha könnyebb a beszokatás. A gyerekek többsége bölcsibõl jött és hozzá van szokva a közösséghez és ellentétben a fiammal többségben nagyon barátságosak, kommunikatívak az óvónõkkel, Ármin nem adja könnyen a barátságát, és nem sok embert enged magához közel, de volt már olyan ember akivel elsõ perctõl cimbizett és ezek többnyire férfiak. Még ráadásként tejérzékeny is és nagyon rossz evõ, ebbõl kifolyólag az ebédje és a tízóraija nagyon sokszor más mint a többieké lehet az is benne van, hogy sokszor látja, hogy a többiek kapnak sütit, õ nem kap, a többiek kenyeret kapnak felvágottal õ puci zsömlét kakaóval. olyankor csak ácsingózik, hogy õ is kér olyat.
> Kérem adjanak tanácsot ilyenkor mit lehet tenni, mi a helyes és mi a helytelen mert nem tudom mit csináljak. Nekem az óvónõk hozzáállása is furcsa egy kicsit, mert szerintem túl sokat várnak tõle rövid idõn belül, de lehet, hogy ez a normális és csak én vagyok elfogult fiammal. Már nem tudom mit gondoljak. Tudom, hogy nagyon elszúrtam a szobatisztaság kezdetét, de nem tudom, hogy ez jóvátehetõ-e és ha igen hogyan.
>
> Elõre is köszönöm a választ és sok sikert kívánok a munkájukhoz!
> Üdvözlettel: Mezõsi Krisztina
>
>
>
Válasz:
Kedves Krisztina!
Ön a kezdeti hibájából tanulván nagyon megfontoltan, dicséretes önfegyelemmel terelgette kisfiát a szobatisztaság rögös útján. Az idõszakos visszaesések, amelyek az óvodában tapasztalhatók, szinte biztosra vehetõ, hogy beszoktatási gondokra vezethetõk vissza. A bepisilés, bekakilás, a hihetetlen hiszti, amik az oviban tapasztalhatók, mind-mind egyfajta tiltakozásként értékelhetõek. Ármin nem tudja elfogadni, magáévá tenni az óvodában uralkodó keményebb, szigorúbb körülményeket. A verekedõs gyerekek és a katonás óvónõ miatt szorong, ami bepisiléshez, bekakiláshoz, más esetben az érzelmek féktelen felszínre töréséhez (hisztihez) vezetnek.
Ezeket a negatív érzelmeket fel kell oldani. Ez történhet otthoni szerepjátékkal (játsszunk óvodásat), sok-sok õszinte beszélgetéssel, ill. a pedagógusok aktív együttmûködésével. Kérje segítségüket, beszélje meg velük kételyeit, tapasztalatait, és a lehetséges megoldási módokat a fogadó óra alkalmával.
