testvérek
Kérdezni szeretnék
Üdvözlöm!
Kisfiam most lesz 21 hónapos. Úton a kis
tesó(fiú). Hogyan kerüljem majd el a testvérféltékenységet? Ő is babát kapjon? Februártól kezdi a bölcsit,mikor kezdjem átszoktatni ifjúsági ágyba? Szobatisztaság kérdéssel várjak a nyárig vagy kezdjem el március környékén? Már szól ha van nagy produkció de ált., alvást követően. Éjszaka még tele pelenkával ébred.
Válasz >>>
Kedves Óvónő!
Nagy segítségem lenne most Önre! Két gyermek édesanyja vagyok. A legidősebb most lesz 4 éves novemberbe a legkisebb pedig 3 hónapos. Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy olyan problémánk van hogy a lányom nagyon féltékeny az öcsére. Amikor terhes voltam a fiammal mindent úgy csináltunk, hogy vele együtt. Együtt mentünk babakocsit venni, a szobáját együtt rendeztük be, nagyon várta. Amikor elmentünk boltba ő kapott valamit akkor mondta, hogy a tesónak is kell venni valamit ha ő is kap. Nagyon boldogan vártuk, hogy megszülessen a második gyerek a férjemmel, úgy voltunk vele nem lesz semmi probléma a féltékenykedéssel. De májusba amikor megszületett a fiúnk minden más lett. A kislányunk mindent elkövet, hogy ő legyen a középpontba. Amikor nagy nehezen elalszik a testvére(nagyon rossz alvó+hasfájás)akkor kezd elkiabálni, hogy ha ő nem alszik akkor senki se aludjon. Most például azt vette a fejébe, hogy őt nem szeretjük mert már van más. Eddig szófogadó volt most meg már nagyon rossz, nem hallgat senkire sem. Az elején úgy voltunk vele, hogy majd jobb lesz, de egyre rosszabb ezt már kijelenthetem. Amikor teheti csak bántja a testvérét. Elmagyaráztuk neki, hogy most azért foglalkozunk kicsit többet a testvérével mert még pici nem tudja magát ellátni, de mint aki meg se hallotta tovább csinálja és már olyanokat amit régen nem. Pl. mostanában nem halandó enni csak babaételeket pedig kiskora óta mindig azt ette amit mi és néha olyan mintha vissza fejlődne. És mostanában nagyon beteg vagyis sokszor ez lehet attól, hogy testvére lett? Mit lehetne tenni, hogy jobb legyen, próbáltuk bevonni a fürdetésbe a sétákba de nem hajlandó mert látni rajta, hogy utálja ha ott van a kistestvére. Kérem segítsen. Előre is köszönöm a válaszát. Edina
Válasz >>>
Üdvözlöm!
Kérdezni szeretnék Öntől. Kislányom 2 éves. Eddig kiegyensúlyozott, okos érdeklődő, vidám beszédes kislány volt, aki keveset sírt és hisztizett. Most teljesen más... Hisztizik, mindenért sír, semmi nem jó. Most kezdtük a bölcsödei beszoktatást. Nemrég született kistestvére-1 hónapja-de ezt az akadályt zökkenőmentesen vettük.(itthon volt velünk játszottunk sétáltunk együtt. Amikor a kicsi szopizott közben játszottunk, olvastunk. Sokat szeretgetem, és a kicsit előtte nem szeretgetem.) Most viszont "gond" van Vele. A beszoktatás alatt vidáman ment bölcsibe. Most sír, hisztizik ha menni kell. Ha kérdezem mi a baj miért nem akar menni, akkor azt mondja, hogy azért mert sokan vannak a bölcsibe. (beszoktatást apával volt) Ott viszont játszik. Mikor apa, anya hiánya van akkor a gondozó nénihez bújik, ott megvigasztalódik. Este mikor hazaér akkor csak az Vele foglalkozom. De egész este hisztizik sír, semmi nem jó. Mindjárt aludni akar menni. Ha apának valami dolga van és elmegy akkor sír, hogy apa ne menjen el, nálam nem vigasztalódik meg.Aggódom, hogy többet ártottam Neki mit jót okoztam. Nagyon rossz és nagyon bánt a dolog.
Úgy érzem elrontottam, hogy bölcsődébe adtam.
Fog változni a helyzet? Mit csináltam rosszul? Miben változtassunk?
Válasz >>>
Kedves óvónő!Van egy három éves kislányom és májusra várjuk a kistestvérét,kislányom már kb fél éve szobatiszta csak éjszakára kell pelus,két hete pedig napközben is bepisil és ráadásul akarattal.Onnan tudom hogy tudatosan csinálja mert volt hogy észre vettem hogy mire készül kivittem a wc-re de nem volt hajlandó pisilni bement a szobába és bepisilt.Ha idegen helyen vagyunk szól hogy pisilni kell csak otthon csinálja és mosolyogva jön szólni hogy bepisilt.Sajnos nemtudom mit tegyek hogy reagáljak rá,leszidjam vagy sem,visszaadjam a pelust napközben is?volt hogy nem szóltam rá semmit szónélkül átöltöztettem és megkérdezte hogy most miért nem szidom le miért nem vagyok mérges?Tanácstalan vagyok és kétségbe esett nemtudom meddig fog tartani.Előre is köszönöm válaszát,tisztelettel Anita!
Válasz >>>
Kedves Óvónő,
olvastam más fórumon, hogy nem szerencsés ha egy időbe esik a testvér érkezése az óvoda kezdéssel. Kisfiam októberben volt 2 éves és tervezzük a kistestvért. Mi az ideális? ha az óvodakezdés előtt néhány hónappal vagy utána érkezik a kistesó. Kb. hány hónapot kell kivárni, hogy ne érezze azt hogy "száműztük az oviba"?
Köszönöm,
Erika
Válasz >>>
Tisztelt Óvónő!
A kisfiam már 5 éves, 1,5éve jár oviba, igaz nagyon sokszor beteg, jelenleg is beteg, 1 hét oviba járás után, az ovit egyáltalán nem szereti, alig vannak barátai, van egy-két gyerek akikhez ragaszkodik, de ha betegek akkor nem tud kivel játszani és állandóan panaszkodik, nincs túljó élménye az oviról. A kistesó jan.-ban lesz 3éves és beírattam Őt is, de egy másik csoportba, a két csoport egymás mellett van, de ez a jobb csoport, anno nem érdeklődtem után a csoportoknak és sajnos nem a legjobb csoportba került a kisfiam, és nem szeretném, ha kislányom is odajárna.
Mit gondol, jól tettem, hogy különcsoportba fognak járni? A kislányom nagyon könnyen barátkozik, nem félénk, feltalálja magát, sajnos a kisfiam nem ilyen, itthon elég sokat összekapnak vmin és ezért is gondoltam a különcsoportot.
Várom véleményét!
Köszönöm.
Válasz >>>
Kérdés: (2006-09-16 15:24:31)
Tisztelt Óvónő!
Kislányom kétévesen lett szobatiszta.3 éves kora előtt néhány hónappal éjszakára is.Előfordult néha éjszakai baleset de igen ritkán.Nappali alváshoz már kétévesen sem kellett pelus.3 éves volt márciusban, februárban született testvére.Abban az időben kezdődtek az éjszakai bepisilések de még ritkán.Kis szünet,majd egy makacs felfázás de vizelete azóta negativ az éjjeli bepisilés mindennapos lett,néha többször is.Augusztusban kezdte az óvodát,gond nélkül beszokott.Viszont most kezdődött a testvérféltékenység mióta a húga mászik,igényli a figyelmet.Soha nem szidtuk meg a balesetért,de többször rászólunk mikor a húgát megszorítja megüti.Egyébként imádja testvérét csak néha megharagszik rá.Orvosunk szerint várjak mert még kicsi a lányom.A gondom az hogy egy éve ilyenkor sokkal előrébb tartottunk és félek hogy maga a visszaesés is megviselheti a kislányt.Még annyit hogy nagyon mélyen alszik,rendkivül okos kislány és próbálok vele is sokat foglalkozni. Köszönöm válaszát.Mariann.
Válasz >>>
Kérdés: (2006-06-30 00:43:09)
Kedves Óvónő!
Kisfiam 5 éves, második éve jár óvodába. Elégedettek vagyunk az ovival, de főleg az óvónénijeivel. A kislányom alig 3 éves volt, hogy elkezdte az óvodát. Nehezen szokott be, még tavasszal is pityergett, hogy ő nem akar oviba menni.Őt egy másik csoportba vették fel, holott szerettem volna, ha ő is azokhoz az óvónőkhöz kerüljön. Most viszont lehetőség nyílt arra, hogy együtt járjanak. A dilemmám a következő: a kisfiamék jövőre 27-en lesznek, a gyerekek nagy része idősebb kisfiú. Kortárs kislány egy lesz csupán. A mostani csoportja az ő korosztálya (ők 25-en lesznek, itt is fiútöbbség van), állítógal jól összeszokott kiscsoport. Ám idén is a nagyobb lányokkal játszott szívesen. A kislányom egyértelműen mondta, hogy ő át szeretne menni. A mostani óvónénijei szeretnék viszont, ha velük maradna. Kíváncsi lennék Ön véleményénre. Köszönöm: Sebestyén Kriszta
Válasz >>>
Kérdés: (2006-03-19 22:57:17)
Kedves Óvónő!
Két kislányom van, másfél év köztük a korkülönbség. A nagyobbik októberben lesz 3 éves. Már most nagyon szépen eljátszanak együtt, nagyon szeretik egymást. Kérdésem, hogy jó ötlet-e őket vegyes csoportba iratni, akkor, amikor a nagyobbik 4 éves lesz, a kicsi meg 2és fél (ez az óvoda testvérek esetén engedélyezi 2és fél éves korban az óvoda kezdést) hogy ott is együtt legyenek. Heti egy-kétszer már hónapok óta járok velük zenés-tornás foglalkozásra, a nagyobbik még nincs két és fél éves, de már rengeteg mondókát, dalocskát tud, viszont azt nem veszem észre, hogy különösebben élvezné a vele egykorúak társaságát. (Babazsúron is szívesen játszik inkább egyedül)
Válaszát előre is köszönöm
Üdvözlettel:
Patricia
Válasz >>>
Kérdés: (2006-03-14 10:42:24)
Kedves Óvónö!
Két gyermekem van, a nagyobbik 5 éves, a pici pedig 2 múlt. A kisebbik jövö januárban kezdi majd az ovit, amikor a nagytestvérének már csak egy fél éve lesz vissza az iskolakezdésig. Ez azért érdekes, mert nálunk az oviban vegyes csoportok vannak, és a testvéreket egy csoportba szokták rakni.
Nem tudom, hogy kisfiamat nem zavarja-e meg ez a dolog. (Ö a nagyobbik.) Nem tudom, hogy jó lenne-e ha egy csoportba járnának. Ha a pici beszoktatós lesz, akkor elvileg ö - legalábbis látszólag - nagyobb figyelmet kap az óvó néniktöl. Amúgy is van közöttük bizonyos fokú féltékenység, félek, hogy ez a helyzet még jobban kiélezné.
Persze, lehet, hogy csak én bonyolítom túl a dolgot, és ök sokkal könnyebben feldolgoznák ezt a helyzetet, de én laikusként azt gondolom, hogy talán jobb lenne, ha mindegyik gyereknek megmaradna a saját, külön kis "magánszférája". Nem tudom, adjam arra a fél évre bölcsibe a picit? Csak akkor meg öt teszem ki annak, hogy egy éven belül kétszer kell valahova beszoknia. Gondolkoztam azon is, hogy esetleg ovin belül másik csoportba kérem, de neki az ovi az a hely, ahova a tesó is jár. Nem tudom, ezen gondolkozom napok óta, rövidesen jön a beiratás, nem tudom, mit tegyek.
A tapasztalatom azt mutatja, hogy sokszor egy-egy szituációt a gyerekek sokkal lazábban vesznek, csak mi, szülök komplikáljuk túl. Remélem, ezúttal is csak erröl van szó.
Válaszát elöre is köszönöm. Dóri
Válasz >>>
Következő 10 testvérek