 |
válás a családban, válás a házastársak között
Kérdezni szeretnék
Kedves Óvónõ!
23 éves nõ vagyok. Kedvesem 36 éves, 1 éve elvált, és van egy 3 éves kisfia. A házassága már igencsak romokban hevert mikor mi összejöttünk, odaköltözött hozzám.Általában hetente többször is találkozik a kisfiával, és néha én is velük tartok. A problémám az, hogy a kisfiú nem tûr meg maga mellett. Kifejezetten utál, és ennek hangot is ad. Próbálok a kedvében járni, nem nevelni, igyekszem vele játszani, mesét olvasni,tv-t nézni együtt, de sajnos 20ból egyszer ha megengedi. A legtöbb alkalommal csúnyán elküld jó messzire hogy ne is lássam se õt, se az apját, ha mégis ott maradok,üvölt és hisztizik, sokszor még teljes erejébõl ütlegel is. Autóban sem tûri a jelenlétem, rugdossa a székem és azt üvölti hogy szálljak ki, hosszú órákon keresztül fülsértõ hangon. Szinte egyáltalán nem lehet a jelenlétében kapcsolatom az apjával, mert közénk áll és nekifeszülve széttaszít minket. A családomban is vannak gyermekek és nem tapasztaltam ilyet, nagyon szeretek velük lenni, és õk is szoktak szeretni. Tudom hogy jelen helyzet jóval bonyolultabb, mert a válás biztosan kihat a kicsire,a szülõk beszélgetése csak és kizárólag a gyerek dolgaira szûkül,tehát nincsenek túl jóba. Szeretném a kisfiút boldognak látni és minél több idõt együtt tölteni. Tudom hogy a kicsi nem hibás, és én vagyok a ’felnõtt’, de egyre inkább tanácstalan vagyok. Mindenesetre úgy érzem minden tõlem telhetõt megteszek mégsincs semmi változás. Mi a jobb ha hagyom hogy így vislkedjen (ezt azért tenném mert úgy érzem nem posztom a nevelés), vagy álljak a sarkamra és mondjam hogy ha nálam vagyunk akkor az én szabályaim érvényesek, vagy esetleg szóljak a páromnak hogy tegye helyre a fiát? Más alternatívát is szívesen várok, szeretnék megoldást találni erre a problémára.
Köszönettel: Kinga
Válasz >>>
Tisztelt Óvónõ!
Kislányom áprilisban lesz 4 éves, 1 éve óvodába jár.Sajnos 1 hónapja külön költöztünk az édsapától(pénzügyi viták miatt) a szüleimhez egy másik városba. Emiatt óvodát is kellett váltani.Feltehetõleg a változások, és az Apa hiánya miatt kislányom nagyon agresszív lett a nagyszülõkkel(elzavarja, közli, hogy nem szereti õket, rugdossa, kiabál velük),noha korábban nagyon szeretett náluk lenni akár napokig is.
Férjem gyakran(heti 2 alkalom) jön látogatni, amik után ez az agresszió csak fokozódik. Nem neveljük egymás ellen, elmondtuk neki, hogy errõl nem a nagyszülõk tehetnek.
Kérem segítsen, hogyan kezeljem ezt a dolgot, mert nekem nagyon fáj, hogy éppen azokat az embereket bántja, akik segítenek nekünk.
Köszönettel: M
Válasz >>>
Tisztelt Óvónõ!
Nagy kétségek gyötörnek és azért írok mert remélem segíteni is tud a tanácsával. Gyermekelhelyezés iránt per van folyamatban férjem és köztem. Fiúgyermekünk 2,5 éves. Én, az édesanyja, gyes-en vagyok vele. A bíróság ideiglenes intézkedése szerint egy hétig az anyánál, egy hétig az apánál lakik gyermekünk.
Kérdésem az, a gyermek érdekeit tekintve helyes volna-e ez a döntés a végleges döntésként is? Gyermekünk azóta ugyanis gyakran / szinte állandóan / beteg és nem olyan, mint korábban. Lehet ennek okát abban keresni, hogy nincs állandó helye, otthona a gyakori helyváltoztatás – „kétlakiság” – miatt? Nem volna inkább érdekében álló, ha az egyik szülõnél helyezné el a bíróság és a különélõ szülõ kapcsolatot tarthatna vele?
A közös szülõi felügyeleti jog esetünkben kizárt megoldás, mert a szülõk között nincs kommunikáció. Egyébként mindkét szülõ alkalmas a gyermek gondozására, nevelésére a bíróság szerint. Megtisztelne a minél elõbbi válaszával, amely úgy érzem nagy segítség lenne a számomra.
Köszönettel: egy pici kisfiú anyukája
Válasz >>>
Kedves Óvónõ! Azt szeretném megkérdezni öntõl hogyha van 3 gyermekem 2 saját a férjemtõl és nemigazán értünk egyet sok mindenben és ezért sokat veszekszünk és rájöttem arra hogy én Õt nem annyira szeretem hogy elviseljem a rigojáit és együtt éljek vele és ezt már a gyerekek is kérdezték hogy szeretjük e egymást és ez nagyon váratlanul ért mit gondol jogom van elválni és a gyerekeket elválasztani az apjuktól.Válaszát elõre is köszönöm.
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Olvasgattam a kérdéseket és a válaszokat is.Természetesen az a legjobb a gyermeknek,ha boldog,kiegyensúlyozott családban él...de!Mi van akkor,ha próbálkozások sora után sem javul a helyzet,ha a házasság pokollá válik.
És ez lesz a természetes állapot.Nálunk már odáig fajult a helyzet,hogy a férjem gyakorlatilag levegõnek néz.Még az alapvetõ kommunkációra sem hajlandó velem.Pl.ha megérkezik nem köszön,stb.
És ugyebár ezt a kisfiam látja.Érzékeli és a maga módján levonja a következtetéseket.
Anya olyan rosz,hogy neki köszönni sem kell.Ha szól nem kell rá odafigyelni...még válaszolni se...
Mindez kezd természetessé válni.Elfogadni persze nem tudom,nem akarom.
Elválni?
Szeretnék.
De annyi a rossz példa...a magányos nõ.
Nincs bátorságom
Pedig belül tudom,hogy ez lenne az egyetlen megoldás.
De van hozzá jogom,hogy elszakítsam a fiamat az apjától?
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Az én problémám a következõ: Párommal rövid ismeretség után összeköltöztünk, mert terhes lettem. Minden félelmemet elhessegetett, és megnyugtatott, meg kell tartanunk a babát. Így is lett. Viszont az addig felhõtlen kapcsolatunknak befellegzett.
Rossz anyagi helyzetünk volt, és párom mindenáron elõ akarta teremteni a megélhetésünket.
Ezért nagyon- nagyon sokat dolgozott, keveset volt velem, és ha otthon is volt, kimerültségében vagy tévét nézett, vagy internetezett.
Anyagilag helyrejöttünk, mire a babánk megszületett, de ahogy az megjósolható lett volna, a kapcsolatunk tönkrement.
Gyakorlatilag több, mint egy éve szexmentes a kapcsolatunk, nem beszélgetünk, hiába kezdeményezném, mindig elbagatellizálja a gondokat.
Úgy élünk, mint a lakótársak.
Elkeseredésemben odáig jutottam, hogy ez így nem mehet tovább, inkább válljunk szét, mert ez hosszútávon senkinek sem jó, pláne nem a kislányunknak, aki egy hibás családképet lát maga elõtt.
Ezt közöltem is a párommal, aki elsõ reakciójaként közölte velem, én mehetek, de a gyereket hagyjam, mert jeleneg ugye gyesen vagyok, amibõl nem lehet eltartani egy gyereket.
Ami tény persze, de más is elment már gyesrõl dolgozni, ha úgy hozta a kényszer.
Azaz minden maradt a régiben, mert én nem hagyom itt a kislányomat, ezt õ is tudta.
Próbáltuk kismilliomodjára megbeszélni, hol és mit rontottunk el, miben kell megváltoznunk.
Majd ez is maradt a régiben, mintha nem is beszéltünk volna róla.
Eközben az életembe bele, vagyis inkább visszacsöppent a NagySzerelmem.
Akivel átbeszéltünk sok mindent, közte azt is, hogy mindketten úgy érezzük, már 10 éve, hogy nem élhetünk egymás nélkül, eddig csak a körülmények nem engedték ezt.
Most ott tartunk, hogy õ türelmesen megvárná, ameddig megalapozom az anyagi függetlenségemet, és akkor esetleg elkezdhetünk egy közös életet.
A kérdésem pedig az lenne, mikor is "ideális" ez egy gyermeknek, milyen idõs korban sérül ettõl a legkevésbé?
Most másfél éves, igazából ugye velem van egész nap, az apukáját napi 1-2 órára látja.
Siessek e mielõbb talpra állni, vagy éppen az lenne jó a kislányomnak, ha már megértené a válásunk miértjét és okát?
És persze az új partnerrel mi legyen? Fokozatosan legyünk vele egyre többet, vagy teszem azt, egybõl költözzünk össze? Bár ez nekem nem nagyon tetszene, úgy gondolom, a kislányom ezt már tényleg nem értené, hogy tegnap még apa, aztán csomagolás, és egy másik lakásban egy majdnem vadidegen bácsi...
Nem beszélve arról, hogy ha szétválunk, elköltözünk, akkor ugye nekem el kell mennem dolgozni, vagyis a kicsi lányt bölcsibe, vagy oviba kell íratnom, ami egyébként is nagy változás egy gyermek életébe.
Nem tudom, mitévõ legyek. Jobban mondva nem tudom, mi tévõ legyek, hogy a kislányom a legkevésbé legyen az én régi rossz döntésem elszenvedõje?
Hogyan legyek okos???
Válaszát elõre is köszönöm: Cs.P.
Válasz >>>
Kedves Óvonõ!
Kislányom október 29-én lesz 3- éves. Nagyon kiegyensújozott vidám kislány, annak ellenére is, hogy mikor kisebb volt egyedül neveltem az apukája heti 2 alkalommal látogatta, 1 és 1/2 éves korában már nagyon sírt, ha elment az apukája néha még este is felriadt sírva. Azután ismét visszaköltöztünk az apukához akit igy is naponta keveset lát, de nagyon ragaszkodik hozzá mert mindent megenged neki, én határozottan következetesen nevelem, de nagyon megromlott a kettönk kapcsolata, nem veszekszünk, de külön szobában alszunk (én még a kislányommal alszom este, de egyedül is elalszik).Semmiképp nem lehet ezt már rendezni, tervezem az elköltözést,de november 1-tõl kezdjük az óvodát egyszerre sok változást nem szeretnék, de ez az állapot egyikünk számára sem egészséges. Nem tudom a kislány hogyan fogja vielni a külön költözést, és mivel tudnám ezt ugy megvalósítani, hogy ne legyen ez számára nagy trauma. Válaszát elõre is köszönöm: Andrea
Válasz >>>
Tisztelt Ovónõ!
Két éve váltam el most 9 éves fiam Apukájától. Lassan egy éve van egy új kapcsolatom, akivel nem élek együtt , csak a fiammal, de párom viszonylag sûrûn velünk van. Fiam egy ideje elég ellenségesen viselkedik vele sajnos, pl. idõnként nem köszön Neki, vagy hisztizéssel próbálja magára vonni a figyelmem. Én igyekszem nagyon sokat törõdni a fiammal, hogy tudja hogy nagyon szeretem, fontos nekem. De félek, hogy ezzel a viselkedésével tönkreteheti a kapcsolatomat a párommal, pedig ezen a problémán kívûl minden rendben köztünk. Belátható idõn belül szerettük volna a két külön lakásunkat egy nagyobbra váltani és együtt élni, de félünk lépni (elsõsorban a párom, de megértem) emiatt. Szeretném a tanácsát kérni, hogyan viselkedjünk a fiammal, a párom is és én is, hogy ez a probléma megoldódjon.
Köszönettel
Rita
Válasz >>>
Kedves Óvónõ!
Szeretném az alábbiakban kérni segítségét illetve véleményét. Válófélben vagyunk a férjemmel és van két gyermekünk egy 5 éves kislány és egy 7 éves kisfiú. Külön élünk már a férjemmel március óta és nagyon jó a viszony kettõnk között. Férjem rendszeresen tartja a gyerekekkel akpcsolatot, nem veezttük be a csak kéthetenkénti láthatást, akkor jön és találkozik velük amikor akar. Szerencsére él is a lehetõséggel. Gyerekek imádják õt, nagyon jó apa, csak sajnos mint házasság nem mûködött. Neki is van másik kapcsolata és nekem is. Gyerekek nevelésében maximálisan egyetérünk, ugyanazokat alkalmazzuk, nem teszünk keresztbe egymásnak. Próbálunk velük mindent együtt 4-en megbeszélni, ami fontos esemény vagy bekövetkezendõ változás. Számomra most nyílt egy lehetõség Oalszországban dolgozni, de férjem ellenzi, hogy a gyerekeket is vigyem, én viszont nem szívesen hagynám ki, több okból kifolyólag sem. Sajnos sok kifizetni valóm van és kint a 3xorosát keresném, mint itthon, valamint az olasz nyelvet is magasabb szinten el tudnám sajátítani. Kérdés az, hogy én maximálisan megbízom a férjemben, hogy itthon merem hagyni a gyerekeket, de tudni szeretném, miképp mondjuk el a gyerekeknke úgy, hogy a legkevesbé bántsuk õket vagy a legkevésbé sérüljenek. Egyenlõre félévre mennék ki, de természetesen haza jönnék kb. kéthavonta. Kérem válaszoljon.
Válasz >>>
Tisztelt Óvonõ!
3 év házasság után a férjem itt hagyott egy 2 éves kisfiúval. Ez három hónapja történt, és õ azonnal összeköltözött a "harmadikkal". Legutóbbi találkozásunk alkalmával bejelentette, hogy õ többet nem nálam szeretne találkozni a fiával, hanem elvinné õt magukhoz, egész hétvégékre. Nagyon megdöbbentett ez a bejelentés, és a véleményemben nyilván benne van az én fájdalmam is, de egy 2 éves kisgyerek érzelmi biztonságának megalapozásához (amihez tudtommal az életének elsõ éveiben történt események leginkább hozzájárulnak) talán nem a legjobb eszköz egy hirtelen jött másik "anyuka", akihez az apja nem fokozatosan szoktatja hozzá, hanem egyszerûen csak elkezdik a kéthetente egy hétvége címû "közös életet". Hogyan kell ezt úgy csinálni, hogy a kicsi gyerek lehetõleg ne zavarodjon össze? Most szokik bölcsibe, az sem megy túl könnyen, és hamarosan kisebb lakásba is kell költöznünk, mert ezt nem bírjuk majd fizetni. Úgy ítélem, túl sok változás ez egyszerre neki. Sajnos én is nagyon feszült vagyok, sokszor ok nélkül kiabálok vele. Nehéz ez neki is és nekem is. Hogyan kell ezt úgy csinálni, hogy valamelyest "jó" legyen...?
Válasz >>>
Következõ 10 válás a családban
|
|
