Gyöngyi 6 éves kislánya szemmel láthatóan érett az iskolakezdésre, ám az anyukát elbizonytalanítja a mostanában oly gyakori óvodában tartás gyakorlata.
Kedves Katalin!
Egy hete vásároltuk meg a Játékos Suliváró c. könyvét, nagyon örültem, hogy rátaláltam, éppen ezt kerestem tulajdonképpen. A kislányom 5 éves volt május 4-én, nagyon értelmes, nyitott lányka, nagyon érdekli minden, kreatív, szeret barkácsolni, rajzolni akár órákon át, szeret mindenféle foglalkoztató füzetet, újságokat, feladatozni, vágni, ragasztani, érdeklik a nagybetûk, a számok világa is. Volt már a középsõ csoportban logopédiai szûrés, de eredményt még nem kaptunk, de szerintem nincs hiba a beszédében, iskolaérettségi szûrés még nem volt. Az óvónéni szerint érett az iskolára, de természetesen õ is megvárná más véleményét, valamint ránk bízza a döntést, hogy engedjük e iskolába a kislányt.
A nagyszülõk és nagynénik (hasonló korú és idõsebb gyerekes testvéreim) véleménye szerint korai még az iskola egy hat éves és pár hónapos gyereknek, bár valóban õk is eszesnek tartják a kislányomat. De hát hagynunk kellene szerintük még játszani egy évet, hisz a követelmények magasak, kitehetem kudarcélményeknek, stb. (Óvónénink szerint ki fog lógni, unni fogja az ovit a nagycsoportban kétszer.)
Én ismerem õt a legjobban, szerintem agyilag, fizikailag maximálisan érett, a legjobb barátnõje egy 7 éves, most iskolát kezdõ kislány és eszességben, kézügyességben teljesen egy szinten vannak, szinte semmiben sem érezhetõ ez a két év különbség. Ugyanakkor a lányom nem tud kétkerekûn biciklizni, görkorizni, bátortalanabb, a szabadban néha órákig hintázik, homokozik, nem mindig érdekli a társaságban játszás, nem köt annyi gyerekkel barátságot a játszótéren itthon, az oviban persze sok barátja van, talán mert ott többen jutnak egy játékra és jobban hozzászokott a csoportban játszáshoz.
Az Ön könyvében lévõ feladatok megoldása alapján is nagyon érdekes dolgok jöttek elõ, mesél, élénk fantáziával válaszol a kérdésekre, nagyon jól szórakozunk. A bevezetõt magam elolvastam és az iskolaérettségrõl szóló gondolatai megnyugtattak, hogy magamra kellene hallgatnom. Miért van ez, hogy mégis hezitálok, mennyire érdemes figyelembe venni ezt az új dolgot, hogy akár 8 éves korig is lehetnek az oviban a gyerekek? Mennyire érdemes ezt kihasználni és kiknek és kiknek nem?
Egy dologgal van még gondunk, az önuralom és önfegyelem, azt hiszem, ezeket a szavakat használja Ön a könyvben, gyakran hisztizik, talán ennek az oka az, hogy kimaradt a két éves kori dackorszaka, 4 éves volt, amikor megszületett a kistestvére, akkor kezdõdött ez a dolog, hogy két felé kell figyelnem, ketten vannak, sorban tudom õket ellátni, és kötöttebb az esti program, a testvére után fürdik, együtt vacsoráznak, de neki nem mindig van ideje, kedve a kötelezõ programokhoz éppen akkor és ezekbõl adódnak viták, nem mindig igyekszik induláskor öltözni, cipõt húzni, stb.. Remélem, hogy ezeket a hisztiket kinövi még egy év alatt, én türelemmel fordulok felé, a nyarat végig együtt töltjük, remélem ez is sokat segít majd benne. Szívesen vennék Öntõl ötletet erre az önuralom, önfegyelem fejlesztésében, magamnak a kezeléshez.
Elnézést a hosszú leíráshoz, elõre is köszönöm a szíves segítségét!
Tisztelettel,
Gyöngyi
Válasz:
Kedves Gyöngyi!
Köszönöm elismerõ szavait, mellyel könyvemet illette, kívánom, teljen benne továbbra is sok örömük, hasznuk.
Látatlanban természetesen nem lehet és nem is szabad állást foglalnom a kérdésben, de az Ön által leírtak alapján én sokkal inkább az iskolakezdés mellett voksolok. Az életkor puszta ténye csupán egy adat, egyetlen tényezõ a sok között. Azt kell, hogy mondjam, mára már szinte divattá vált, hogy a gyereket óvodában tartják 7-8 éves koráig ha kell, ha nem. A jelszó: hadd játsszon az a gyerek, amíg megteheti. Csakhogy! Vannak olyan gyerekek, akik 6 éves korukra tökéletesen éretté válnak az iskolai életre, s nem a játékban, hanem más jellegû tevékenységben (tanulás) tudnának igazán kiteljesedni. Esetükben az óvodában tartás károsan hatna fejlõdésükre.
Javaslom, hogy amennyiben az iskolaérettségi vizsgálatok is ezt támasztják alá, bátran kezdjék el a sulit!
Az önfegyelem, önuralom fejlesztése a komplex nevelési folyamat része, mely áthatja mindennapjainkat is. Türelmes, szeretõ, elfogadó nevelés során, mely minden valószínûség szerint az Önök családjában is megvalósul, fokról-fokra kiteljesedik majd a gyermek ezen a téren is. Hasznos, ha a legapróbb eredményeket is dicsérettel jutalmazza, észrevételezi. Pl: " Hú de szépen kivártad, amíg befejezem az öcsi (hugi) etetését, igazi nagylány vagy már! ... vagy társasjátéknál, ha vesztesként végez: " Igaz, hogy nem te nyertél, mégis milyen okosan viselkedtél! Majd ha öcsi (hugi) nagyobb lesz, neki is megtaníthatod, hogy így kell viselkedni, ha nem nyerünk a játékban." ... barkácsolásnál, ha nem sikerül elsõre a dolog: " nagyon ügyes vagy, hogy ilyen szépen, türelmesen próbálkozol, az iskolások is így szokták a suliban. ... stb.
Egy szóval: a mindennapok eseményeiben meg kell látni az önuralom, önfegyelem legapróbb eredményeit is, és azokat kellõ dicsérettel kell megerõsíteni.
