Ismételten Önhöz fordulok egy a kisfiammal Petivel (3,5 éves) kapcsolatban felmerült naponta visszatérõ (látszólag bugyuta)kérdéssel.
Peti nagyon szeret társasozni az utóbbi idõben és mi sokat játszunk vele. Eleinte (2-3 hónapja) hagytuk õt nyerni. Egyszer azonban elõfordult, hogy nem õ nyert amitõl kisebb fajta dührohamot kapott. Akkor gonolkodtam el rajta, hogy talán nem kellene mindig neki nyerni, de ha nem õ nyer dühös lesz, sírva fakad... Sõt újabban azt tapasztalom, hogy amint az én bábum megelõzi az övét rögtön kitalál valamit, persze nem nyíltan csinálja (pl. véletlenül többet lép, kétszer akar dobni egymás után mondván megint õ jön.. ). Ha megjegyzem neki, hogy pl. ne lépjen többet, akkor betartja de szóvá teszi hogy "Én akarok nyerni".
Sokszor szinte még el sem kezdjük a játékot és pl. a férjem megkérdezi viccesen, hogy "Ki fog nyerni?" akkor õ automatikusan azt válaszolja, hogy "Én fogok nyerni" és tudom, hogy el sem tudja képzelni, hogy ne õ nyerjen.
Másrészt viszont az oviban, ahol vele egykorúakkal játszik biztos vagyok benne, hogy nem mindig õ nyer, tehát tudja, hogy nem evidens, hogy mindig neki kell nyerni.
Eddig azért is hagytam nyerni, mert úgy gondoltam,hogy azért játszunk együtt otthon hogy jól érezzük magunkat, és ha õ így érzi jól magát, minket felnõttekeket pedig nem zavar, hogy mindig õ nyer akkor miért ne jó hangulatban teljen az a kis idõ, amit hétköznaponént együtt tudunk tölteni.
Lehet, hogy ez helytelen nézet? Rá kellene szoktatnom, hogy nem mindig õ gyõz? Akkor is ha az oviban folyamatosan "szoktatva van" ehhez?
Kérem válaszoljon nekem, mert hol így, hol úgy gondolom, de nem tudom eldönteni melyik vállna inkább elõnyére anélkul, hogy megútálná a társasjátékozást.
Köszönettel: Andrea
Válasz:
Kedves Andrea!
Meg kell, hogy mondjam, az értelemfejlesztõ szabályjátékok (klasszikus szóhasználatban: társasjátékok) nem kifejezetten a 3-3,5 éves gyermekek fejlettségi szintjének valók. Ennek megítélése nem csak az értelmi képességek tekintetében mérvadó (azaz, hogy megérti-e a szabályokat), hanem abból a szempontból is, hogy a gyermek szociálisan érett-e a játékhoz. (Gondolok itt pl. a szabályokhoz való alkalmazkodásra, illetve a veszíteni tudásra is) Elõbbiek miatt értelemfejlesztõ szabályjátékot inkább csak a nagyobbakkal szoktunk játszani. Mindemellett természetesen nem azt szeretném tanácsolni, hogy egy idõre hagyjanak fel a társasjátékozással, hiszen Peti már megízlelte ennek az örömét. Ehelyett néhány taktikai tanács:
Ha Peti ismét szorgalmazza a társasjátékozást, mielõtt bármibe is belekezdenének, tisztázzák az alábbit:
„ - Petikém! Csak akkor tudok veled társasjátékozni, ha okos, nagyfiú módjára megígéred, hogy ha veszítesz, nem fogsz haragudni. Ilyet csak a kicsik szoktak csinálni. Aki ilyen okos és nagy gyerek, mint Te vagy, az már azt is elfogadja, ha én vagy Apa fog nyerni. Meg tudod ezt tartani? Ha igen, az azt jelenti, hogy Te már olyan ügyes vagy, mint egy nagycsoportos, vagy egy iskolás!… No, majd kiderül…”
Ezt a beszélgetést követõen a szülõk gyõzelménél figyeljék a gyermek reakcióit. Minden valószínûség szerint majd be akarja és be fogja bizonyítani, hogy õ már tud nagy és okos gyerekként viselkedni. Ekkor természetesen nagyon dicsérjék meg! Ellenkezõ esetben legyenek következetesek, és néhány napig, ígéretükhöz híven valóban ne játsszanak vele! Ez majd minden bizonnyal gondolkodásra készteti a kisfiút és változtatni fog eddigi „játékmorálján”.
Fontos tudnivaló, hogy a gyermek személyiségfejlõdését a gyõzelem és a veszíteni tudás éppúgy elõreviszi, hiszen míg egyiknél az önbizalom fejlõdik, addig a másik szerénységre, mértéktartásra nevel.
Fentiek tükrében kívánok további jó játékot és ezen keresztül sok örömteli, közös percet az egész családnak!
