Kisfiam 4 éves lesz nyáron, szeptember óta óvodás. A gondom az lenne, hogy már a kezdetek óta gondok vannak az óvodával. Az első napokban nem engedték a beszoktatásnál, hogy mi szülők egy pár órára ott maradjunk, mindjárt az első napokban ott kellett hagyni egyedül a gyereket. Az én kisfiam addig még a nagyszülőknél sem volt egyedül hagyva, tehát a 2 óra alatt végig keresett, mire az óvonők azt válaszolták neki, hogy anya majd jön. Erre (mire anyát hallotta) megint sírt. Erre az volt a válasza az óvonőnek, hogy nem érdemes a fiammal foglalkozni, mert csak anyát keresi és sír, nem lehet vele mit kezdeni, ezért a sarokban ült és hagyták sírni. Ez alapvetően nagyon felbosszantott, de szóltam, hogy foglalkozzanak vele, próbálják meg elvonni a figyelmét rólam játékkal stb. amire szerintem egy óvonőnek egyedül kellett volna rájönnie. Ettől kezdve a kisfiammal ilyen téren nem is volt gond. A többi probléma pl. hogy a kiscsoportosokat is arra nevelik, hogy mindent egyedül kell csinálniuk, ez persze jó, mert sokat fejlődik, de pl. a fenekét kakilás után nem tudja kitörölni, mert valamennyire kakis marad és azt nem viseli el. Az óvonők nem adnak nekik segítséget akkor sem, ha a WC-n ülve sírnak, kérik, ezért a fiam egész nap visszatartja a székletét, és csak otthon kakil, ami szerintem nagyon egészségtelen. Ünnepeket egyáltalán nem tartanak, még anyák napját sem, mivel szerintük a szereplés nem jó a gyerekeknek. A szülőkkel nem igazán kommunikálnak, ha megkérdezek valamit a fiamról, hogy pl. miért tiszta vér az arca, arra az a válasz, hogy megoldottuk. Persze jó ha megoldják, de én azért szeretném tudni, hogy mi miatt veszekedtek, szerintem ez normális, és nagy könyörgés árán sem mondják el, mert ez véleményük szerint az ő dolguk. Ezen kívül is vannak kisebb problémák, de ezeket most már nem sorolom fel. A kérdésem az lenne, hogy én úgy gondolom, hogy a gyereknek jobb lenne, ha másik óvodába iratnám, de nem tudom, hogy ez egy négy éves kisgyermeket mennyire viselne meg, és persze egy kicsi rosszat sem szeretnék neki okozni, de úgy vélem, hogy az elkövetkezendő években jobb lenne neki. És persze a kishugának is ha nem ilyen óvodába kerülne. Ön szerint nem teszek vele rosszat a gyeremeknek?
Köszönettel
Eszter
Válasz:
Kedves Eszter!
Felindultan olvastam sorait, és be kell, hogy valljam, „kolléganőim” helyett is szégyellem magam. (Elnézést, de az előbbi kifejezést csak idézőjelben voltam képes leírni!) Az írása alapján kijelenthetem, hogy ami abban az óvodában folyik, az minden, csak nem gyermekközpontú, demokratikus nevelőmunka. Megértem Önt, én sem járatnám ilyen helyre a gyermekemet, hiszen az óvodaváltás minden nyűge elhanyagolható az ottani negatívumokkal szemben. Mielőtt azonban lépne ez ügyben, javaslom, próbáljon meg szembeszállni az ott uralkodó kritikátlan helyzettel! Fogjon össze a szülőtársakkal, (akik, feltételezem, szinte kivétel nélkül hasonló gondokkal küszködnek) és álljanak ki problémáikkal az óvodavezető elé. Ő már csak hivatalból is kénytelen lesz foglalkozni az üggyel és kellő gondossággal eljárni annak megoldása érdekében.
Az Ön konkrét panaszaival kapcsolatban meglátásaim a következők:
1)A beszoktatás fokozatosan, kíméletesen, a szülőkkel igazi partnerként együttműködve valósítható csak meg zökkenőmentesen. A játékos elterelésről az óvónők még sohasem hallottak?
2)Az önállóságra szoktatás szép és jó dolog, én magam is nagyban támogatom, egyvalamit azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: az életkori sajátosságokat! Hasznos, ha középsőtől kezdve a kicsik is megpróbál(hat)ják a popsitörlés fortélyait, ám utána a tökéletes befejezés érdekében az óvónők „utómunkája” elkerülhetetlen. A tiszta popsiért sírva könyörgő gyermek, valamint a „tisztátalanságtól” szorongó, székletét erőszakkal visszatartó kisember nem önálló lesz, hanem lelkibeteg! Nem ártana ezzel az óvónőket is szembesíteni.
3)Az óvoda (óvónők) és a szülők közti kapcsolattartás, a problémák állandó megbeszélése nem csak hasznos, de egyenesen kötelező! Nem fordulhat elő, hogy egy nagyobb (pláne testi sérüléssel is járó) konfliktus hátteréről nem adnak információt! Problémát csak úgy lehet kezelni, ha annak teljes hátterével tisztában vagyunk. Még belegondolni is rossz, milyen lelki traumák alakulhatnak ki a csemetékben, ha az őket ért óvodai atrocitások elkendőzésre kerülnek és nem foglalkoznak velük.
Fentiek nyomán tehát mindenképpen javaslom, hogy éljenek panasszal a vezetőségnél és ne hagyják annyiban ezeket a felháborító dolgokat!
