Kedves Ovónő!
Együtt élek a párommal,már lassan 2 éve,akinek van egy 6 éves kislánya.A kislányt eleinte egyedül nevelte az anyukája,(kb.fél évig)majd lett egy barátja,akivel öszeköltözött és együtt nevelték a kislányt.Ez a kapcsolat kb.fél évig tartott.A párom rendszeresen tartotta a kapcsolatot a lányával,sokat volt velünk,engem is elfogadott és megszeretett a kislány.Foglalkoztunk,és törődtünk vele,hogy minél kevesebb rossz élménye legyen a különválás miatt.Az édesanyját soha egy rossz szóval nem illettem előtte.Miután az édesanyának nem sikerült a kapcsolata,elköltözött a párjától,azóta nálunk lakik a kislány,mi neveljük.Eleinte nagyon anyás volt,ami érthető is,hiszen szinte éjjel-nappal együtt voltak.Soha nem volt beszabályozva,hogy mikor viheti el a kislányt,most viszont van egy új kapcsolata,és nagyon keveset törődik a lányával az édesanyja,ritkán viszi el,és ha elviszi,akkor sem foglalkozik vele.Ezt a kislány elmondásából tudjuk.Úgy érzi,hogy nem szereti őt az anyukája,pedig mondtuk neki,hogy ez nem így van.Ennek következtében már nem is igényli annyira az édesanyjával való találkozást.Amit továbbra sem tiltunk,ha az édesanyja szól hogy elvinné a gyereket,semmi akadálya,csak sajnos egyre ritkább..
A kérdésem az lenne,hogy mi mit tehetnénk,hogy a kislány a lehető legkevésbé sérüljön lelkileg?Mi mindig biztosítjuk arról,hogy szeretjük és érzi is hogy szeretjük és foglalkozunk vele.A kis titkait is elmondja nekem,amit az apukájának nem mond el.Úgy érzem,hogy jó viszony alakult ki közöttünk.De nyilván az édesanyját nem tudjuk pótólni maradéktalanul.
A végleges elhelyezése pedig még nem dőlt el.Nem tudjuk,hogy az édesanyja meddig gondolja úgy,hogy nálunk maradjon a kislány.Válás még hivatalosan nem volt-egyéb okokból.
Válaszát előre is köszönöm.
"Zoerka"
Válasz:
Kedves Levélíró!
Nagyon sajnálatos tény, hogy az Ön által felvázolt helyzet egyáltalán nem ritka manapság. Véleményem szerint két dolgot lehet tenni: az egyik, hogy elhívják egy hat szemközt történő barátságos (!) beszélgetésre az édesanyát, és elmondják neki észrevételeiket. (Kislánya mennyire hiányolja, valamint, hogy ez konkrétan mikben nyilvánul meg) Próbáljanak anyai szívére hatni, szerintem sikerül. Egyeztessék elképzeléseiket a jövővel kapcsolatban minden olyan tekintetben, amely a kislányt is érintheti. Fontos, hogy ezt az anyuka ne számonkérésnek, sokkal inkább együttműködő segítségnyújtásnak vegye! Diplomatikus hozzáállással sikerülhet a dolog.
A másik, amit tenni lehet a gyermek érdekében, hogy ha már édesanyja nem tud szilárd érzelmi támaszt nyújtani számára, azt édesapjától és Öntől megkapja. Leveléből úgy tűnik számomra, Ön valóban szereti és őszintén félti a kislányt. Óriási segítséget nyújt a gyermeknek azzal, hogy ebben az átmeneti (netán tartósabb) időszakban, amíg Önöknél lakik, anyai gondoskodással fordul felé. Hálás köszönet Önnek ezért, kívánok hozzá sok erőt és minden jót!
