Problémám - ha egyáltalán az -, sok levélíróéhoz hasonló: kisfiam teljes (azaz éjszakai) szobatisztasága. Augusztusban lesz négy éves; tavaly õsz óta jár óvodába (délben elhozom többnyire).Múlt nyáron vetettük le elõször nappalra a pelenkát (tehát 3 éves kora elõtt), s nagyon gyorsan "szobatiszta" lett, igaz, nekem kellett pisiltetnem, de mindig szólt. Majd bekerült az óvodába, ahol is eleinte egyáltalán nem akart pisilni: kb. pár hét elteltével már hajlandó volt, de csak úgy, mint itthon: ha az óvó néni pisiltette. Hál'Istennek, türelmesek voltak Vele (relatíve), s lassan, de biztosan elértük, hogy mára már e tekintetben teljesen önálló, csak ritkán kér meg arra, hogy segítsek (ha pl. fáradt). Délután itthon van, többnyire alszik is, és csak nagyon ritkán fordul elõ, hogy bepisil - pl. ha sokat iszik elõtte. Ilyenkor megilyed, én megnyugtatom, s nem is beszélünk a dologról, hisz "bárkivel elõfordulhat". Tehát szép lassan haladunk a végsõ megoldáshoz. Ott vannak viszont az éjszakák... Az a helyzet, hogy eddig még meg sem próbáltuk a pelenkalevételt, melynek részben kényelmi, részben szemléletbeli okai vannak (B.Spockot, s a relatíve liberális nevelét követem). Illetve én minden eset megkérdezem, de a válasz kategorikus NEM; majd ha nagyfiú lesz, ill. akkor sem, mert Õ mindig kicsi akar maradni. Valószínüleg lelki okai vannak, vagy nevelési hibák (szervi nem, hisz abban a két hónapban, mialatt nappalra szobatiszta lett s még nem járt óvodába, estétõl reggelig csontszáraz volt a pelenkája, viszont mióta ovis, szinte alig (egy-két adag pisit érzek benne). A lelki problémáit elõidézheti az, hogy alkalmanként egy-egy hétre imádott nagyszüleinél van (sokszor Õ kéri, hogy menjünk); az, hogy édesapja és köztem néha vannak nézeteltérések; az, hogy nincs segítségem, s a munkámat el kell végezni: Õ ilyenkor vagy egyedül játszik, vagy mesét néz (próbálom megszûrni).
Kérdésem: hogyan fogjak egyáltalán hozzá az éjszakai szobatisztaság eléréséhez? Válaszát megkönnyítendõ, annyit még el kell mondanom, hogy kisfiam meglehetõsen makacs természet: ha valamit nem akar, azt nem akarja, azaz várni kell addig, míg Õ maga be nem látja annak helyességét vagy szükségességét, tovább a már többször is javasolt mesék, szerepjátékok "nem hatják meg".
S reggel - percre pontosan ugyan akkor mindig - pelenkába kakil. (Természetesen kakilt már a WC-be is, de egyelõre ehhez ragaszkodik.)
Elrontottam valahol? Túl engedékeny vagyok? Sok lehet a lelki baja: mióta ovis, úgy látom, hogy frusztrált, s nem szívesen beszél a benti dolgokról, s ott teljesen visszahúzódó, míg máshol mindenre nyitott.
Várom válaszát, s elnézést, a hosszú e-mailért.
Szívélyesen üdvözli: Erika.
Válasz:
Kedves Erika!
Szinte biztosra vehetõ, hogy gyermekénél az éjszakai bevizelés problémáját az óvodába lépés, ill. az ezzel járó változás elviselésének nehézsége okozza. Nagyon dicséretes, hogy ekkora türelemmel, odafigyeléssel próbál minél tudatosabban segíteni gyermekének, ami már idáig is jelentõs elõrelépést eredményezett.
Levelében említette, hogy a liberális nevelési elveket vall és alkalmaz a gyakorlatban is. A pedagógiában három fõ nevelési irányt különböztethetünk meg: a liberális, a demokratikus és a diktatórikus nevelést. A liberális nevelés során a gyermeknek nem kell szinte semmiféle szabályhoz, korlátokhoz alkalmazkodnia, szinte teljes egészében rá van bízva mindennemû döntés. A demokratikus nevelésben a nevelõ és a nevelt között, - mint a neve is mutatja, - egyfajta demokratikus viszony, egyenrangúság van. Ilyenkor bizonyos esetekben a gyermeknek is el kell fogadnia biz. szabályokat, elkerülhetetlen kötöttségeket, melyek az õ érdekét szolgálják.(Szabályokkal, korlátokkal mindenütt szembe kell néznie az embernek az élete folyamán, ilyenek lesznek pl. az iskolai élet kötöttségei is.) E szabályok elfogadása természetesen nem a tekintélyelvûségen alapul, hanem a nevelõ igyekszik ésszerû érvekkel megértetni, elfogadtatni a gyermekkel ezeket. Ha szoros érzelmi kapcsolat van nevelõ és nevelt között, ez semmiféle problémát nem okoz. A demokratikus nevelésben a gyermek érvei, gondolatai természetesen szintén meghallgatásra találnak a felnõttnél és ezt is figyelembe veszik a döntésnél. Legvégül említeném a diktatórikus nevelést, mely teljes egészében a felnõtt tekintélyelvûségén alapul. A pedagógia mai álláspontja szerint a demokratikus nevelés irányvonalát hasznos követni. Valószínû, hogy az óvodában is így történik mindez. Elképzelhetõ viszont, hogy a kétfajta nevelés (az otthoni liberális és az óvodai demokratikus) bizonyos ellentmondásai, az ún. „kettõs nevelés” is okozhatja a problémákat. Érdemes lenne ebben a kérdésben elbeszélgetni a kisfiú óvónõivel. E beszélgetés más szempontból is nagyon hasznos lenne, t.i. hogy a gyermek óvodai életérõl közelebbi képet kapjon. Kikkel barátkozik, milyen a gyerekekkel való kapcsolata, mennyire aktív, kezdeményezõ,…stb. Feltételezem, hogy így talán feltérképezhetnék, hogy milyen óvodai tényezõk okozzák azt a szorongást, mely az éjszakai bevizelést kiváltja. Véleményem szerint mindenképpen hasznos lenne egyeztetni és szinkronba hozni az otthoni és az óvodai nevelési módot.
Javaslom, hogy az óvónõkkel történõ konzultálás mellett kérje gyermekpszichológus segítségét is, mivel a „nem akarok nagyfiú lenni” és az indokolatlan pelenkába történõ székletürítés jelezheti azt is, hogy a kisfiú valamilyen pszichés okból tudat alatt vissza akar térni egy korábbi fejlettségi szintre, így menekülve az óvodáskor-adta elvárásoktól.
Biztos vagyok benne, hogy az eddigi példaértékû türelmével és a fentiek figyelembevételével hamarosan megoldódnak a fiúcska problémái.
