Tisztelt Óvónõ! Gyermekem iskoláktól kezdve egyszerûen nem képes megenni a halat. Utána olvastam az interneten, hogy ez kihathat mentális fejlõdésére. Ez sajnos be is bizonyosodott, sokkal el van maradva a korabeliekhez képest.Találtam egy olyan készítményt, amely kifejezetten ilyen gyermekek számára készült nagy omega tartalommal. A kérdésem az lenne, hogy merjem-e neki adni a készítményt, nem lehet-e tõle valamilyen mentális megbetegedése?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Kérdése nem óvodapedagógiai jellegû, ezért nem az én kompetenciámba tartozik. Forduljon kérdésével gyermekorvosához, aki remélhetõleg megnyugtató választ fog adni Önnek. Ha óvodapedagógiai problémája, kérdése lenne, szívesen állok rendelkezésére!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
2006 októberében született kisfiamnak idén iskolába kellett volna mennie. Ma volt az iskolaérettségi felmérés, amely azt állapította meg, hogy a gyermek nem iskolaérett. A felmérés után szóba került, hogy a gyermek nagyon szorong, feszeng, nem tudja kinyilvánítani mit is szeretne, a feladatok elõl meghátrál és folyamatos segítséget ér a rajzolás során. Emberábrázolása jóval elmarad a korabeli átlaghoz képest (kb. egy pálcikaember nagy fejjel és nagy hassal). Nem tud hosszú távon odafigyelni, ceruza fogása merev, a logopédus tanárnénink azt mondta még nyelvileg is van mit fejlõdni(kb. 3-4 hang még mindig nem megy, pedig már 2 éve járunk logopédushoz). Emlékezõ képessége viszont nagyon jó, bármit megjegyez pillanatok alatt. Nekem az lenne a kérdésem, hogy mit tudok tenni annak érdekében, hogy a következõ felmérésig valami változzon ezekben a hiányosságokban, vagy hogyan tudom a legjobban fejleszteni kisfiamat? A fejlesztõpedagógus ajánlott már ötleteket, de egyik sem hozta meg a várt hatást. Az nagyon nagy baj, ha ennyi problémánk van 6 évesen? A felmérés után azt javasolták, hogy ha nem múlik el a szorongás, nyár végén induljunk el pszichológushoz. Nem kellene azt most elkezdeni? Elõre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: I.I.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Kisfia vélhetõleg mind szociálisan, mind pszichés területen éretlenséget mutat. Az Ön által említett problémák igen összetettek, melyre nem igazán lehet néhány mondatos iránymutatást adni. (Jómagam is két éven át tanultam a fejlesztõpedagógiát.) Elõbbiek ellenére azért megpróbálok némi támpontot adni a továbbiakhoz.
Az elsõ és legfontosabb dolog, amit a lehetõ leghamarabb el kellene kezdeni: a mozgásterápiás gyakorlatok NAPI VÉGZÉSE. Fontos, hogy ennek során egyensúly-, irány-, téri tájékozódást segítõ gyakorlatok is legyenek. (Érdemes ötletet kérni ehhez a fejlesztõpedagógustól) A testséma, így az emberábrázolás is csak ennek nyomán fog fejlõdni. A testkép, a testrészeink tudatosodása cselekvésben (mozgás közben) rögzül leginkább, ezért is a fejlesztõpedagógia alappillére a mozgásfejlesztés. Fontos, hogy a nagymozgásos gyakorlatok mellett a finommozgást (kéz ujjainak összehangolt mozgását) is hatékonyan fejlesszük. Ez nem keverendõ össze a grafomotoros (írómozgást célzó) fejlesztéssel! A garfomotorika, a ceruzával való bánni tudás csak a finommozgás megalapozása után várható el. A finommotorika fejleszthetõ a különbözõ barkácsjátékok, fûzõcske, vágás, ragasztás, hajtogatás, pötyizés, tépés, stb. tevékenységek nyomán. Gyakorolják ezt is minél többet!
A mozgás-, és testséma fejlesztésen túl rendkívül fontos még a percepció (észlelési folyamatok) tökéletesítése is. A fenti három terület (mozgás, testséma, percepció) együttesen határozzák meg, hogy a gyermek milyen tanulási képességekkel rendelkezik ill. fog rendelkezni.
Elõbbieken túl engedje meg, hogy a figyelmébe ajánljam az „Iskolaérettség játszi könnyedséggel“ termékcsomagokat, melyekben egyebek mellett megtalálható „Játékos suliváró“ c. könyvem is. (Megtekinthetõ és megrendelhetõ a fenti, képes linkre kattintva) Szeretettel ajánlom továbbá az általam alkotott „Suli-nyitogató“ fejlesztõkártyát is (ez egy SMS áráért letölthetõ itt az oldalon).
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves óvónõ!
Elkeseredettségemben találtam rá az oldalra, aminek meg is örültem, hisz segítségre lenne szükségem, vagy csak egy jó tanácsra.
Kisfiam decemberben töltötte be a második életévét, és azóta számomra kezelhetetlen szituációk sorozatát kell átélnem.
Egy konkrét esetrõl lenne most szó, a hétvégén ausztriában voltunk egy hosszú hétvégén. Amint a szállodába értünk, az én fiam rázenditett, hogy HAZA MEGYÜNK. Elõször nem vettem róla tudomást, gondoltam majd elfelejti. De sajnos nem úgy volt. a vacsoránál hangosan kiabálta e bûvõs mondatot, éjjel 2 órakkor felsirt, és ordította hogy hazamegyünk, ez 4 óráig tartott, majd másnap ezzel ébredt, és egész nap ezt hajtogatta. Aktív programot szerveztünk neki, a szánkózástól kezdve, a játszótérig, csak róla szólt az egész nap, de semmi nem volt jó, haza akart menni. Nem hatott rá sem az igéret, sem a szép szó, így egy nappal elõbb a tervezettnél hazajöttünk, mert ez már nem arról szólt, hogy jólérezzük magunkat, hanem a folyamatos kûzdelemrõl.
A kérdésem az lenne, ilyenkor mi a helyes döntés, hagyjak teret a gyerek akaratának, vagy küzdjünk a végtelenségig a saját akaratunkért?
Válaszát köszönöm!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
1-3 éves korban, azaz kisgyermekkorban a felnõtt számára sokszor érthetetlen szokások üthetik fel a fejüket. Ezek azonban nem rigolyák, nem tekinthetõk „tyúkszemességnek“, egészen másról szólnak. A gyermek ebben a korban még intenzívebben igényli a biztonságot, a megszokott napi ritmus kiszámíthatóságát, a megszokott személyek, családtagok biztonságot nyújtó közelségét. Ezért is van az, hogy sokszor nehezen megy a bölcsõdei, óvodai beszoktatás (ismeretlen környezet, ismeretlen személyek, ismeretlen napirend), ill. hirtelen elkezd félni olyan dolgoktól, amiktõl korábban nem. Minden ilyen jellegû megnyilvánulása mögött a biztonságkeresés, a megnyugtató ismerõs dolgok keresése áll. Ne aggódjon, ez a félelem az életkor elõrehaladtával el fog múlni. Egyre többet megtapasztal a világból, az ismeretlen felé egyre nagyobb kíváncsisággal, nem pedig félelemmel fordul majd. Ennek bekövetkeztét türelmesen ki kell várni. Addig is, tanácsolom, hogy ne tervezzenek hosszabb utat, inkább csak rövid kiruccanásokban gondolkozzanak!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovono!
Kisfiam 2 es fel eves, es az utobbi idoben nagyon fel az eros zajoktol. Pici baba koraban a hajszaritora aludt el sokszor, most pedig a hajat nem szabad szaritani, par napja meg a botmixertol is fel, mikor a gyumolcsot pepesitem. A szomszedban lakasfelujitas van es furasok, amitol teljesen lemered( majd kezd sirni), a sarkara all es ugy totyog, a kezebe nem lehet semmit ilyenkor adni, nem nagyon lehet a figyelmet elvonni, csak a furasra koncentral, pedig neha alig hallszik, most mar attol is megijed, ha a szomszedban valamit elmozditanak. Vigasztaljuk es a figyelmet is probaljuk elterelni, de latszik, hogy nagyon fel, mit lehet tenni, sokan mondjak, hogy majd kinovi? Elore is koszonom valaszat.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az alap probléma valószínûleg a szomszédtól áthallatszó erõs zajokból ered. Ennek kiterjesztéseként jelent meg az egyéb, sokkal enyhébb zajoktól való félelem is. Kisgyermekkorban ezek gyakoriak, és megértéssel kell kezelni õket.
Az én kislányom például kiskorában elkezdett félni a hajmosástól. Ordított, ha víz érte a haját, ezért az erõltetés helyett inkább játékos módon oldottam fel a szorongást. Vásároltam egy hajas babát, amivel szerepjátékot játszottunk: fürdéskor a babát is bevittük a vízbe, meg akartam mosni a haját, mire „Berni baba“ elkezdett sírva tiltakozni a hajmosás ellen. Kislányommal próbáltuk megnyugtatni, majd felajánlottam a babának, hogy majd kislányom megmutatja neki, hogyan mosnak hajat a nagy és ügyes gyerekek. A lányomat mintha kicserélték volna: boldogan bizonyította be babájának, hogy nem kell félni a hajmosástól. Elõször csak villám hajmosást végeztem a fokozatosság jegyében, majd mindig egy kicsit alaposabban. Rövid idõ múlva aztán nyoma sem volt a korábbi félelemnek. A játékosságot tudom javasolni Önnek is: menjenek el egy játékboltba, majd vegyenek játék hajszárítót, botmixert, hang nélküli fúrógépet, stb. Otthon aztán kezdõdhet a szerepjáték. A kisfiú mackója sírjon a hajszárító, fúró, ...stb. hangjától, gyermekét pedig biztassa, mutassa meg a macinak, hogy csinálnak a bátor nagyfiúk. „Szárítsák meg a maci haját“, készítsenek játék ebédet „botmixerrel“, ill. kisfia javítsa meg valamelyik bútort „fúrással-faragással“. A pedagógiában közismert tény a szerepjáték feszültségoldó hatása, éljen vele Ön is!
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tiszteletem!
Lehet hogy túl korán írok, de nem tudom hogy mit és hogyan is csináljak. A kislányommal (2 éves) a héten kezdtük a bölcsit. Addig amíg ott vagyok, minden rendben. Persze próbálok a háttérben meghúzódni, hogy játszon a kispajtásaival, de ez csak ideig óráig megy, mert ahogy valami eltereli a figyelmét egybõl elkezd keresni engem. És persze visz játszani. Eddig egyszer tudtam kimenni (wc-re) a szobából, amikor jöttem vissza már hallottam az üvöltését. Mint akinek a lábát vágták volna le.... Sajnos olyan típus, hogyha elkezd sírni és nem tud megnyugodni akkor mindent összehány. Hát most is ez lett a vége. A gondozó nénitõl meg kifejezetten elzárkózik. Így õ nem is tudja megnyugtatni. Nem keresi a társaságát, ha hozzászól "rámorog", ha megsimogatja, ellöki a kezét. Én úgy gondolom, hogy ez azért van, mert a csoportban van három iszonyatosan rossz kisgyerek akit folyamatosan "nevelni" kell. Szegény kislányom meg azt hallja, hogy az a néni akivel neki jóban kellene lenni egész nap csak szabályoz.... persze nem õt, de több erõteljes beszédet hall, mint kedves hozzászólást tõle. Amikor neki szól akkor nagyon aranyos a gondozó néni, de hát másokat meg meg kell nevelni... Valahogy nem érzem azt hogy a lányom egyáltalán be tudna szokni a bölcsibe. Ahogy felhozom neki hogy megyek wc-re, papírzsebkendõért stb. akkor egybõl fogja a kezem és jönni akar õ is. Megszökni nem akarok, mert az megint nem jó. A gyerek elõtt próbálok erõs lenni és "kemény" de szinte egész nap görcs van a torkomban (eléggé érzékeny típus vagyok). Igazából szerintem lelkiismeret furdalásom is van, hisz nem lenne muszáj bölcsibe járatni a gyereket mert úgy néz ki hogy hamarosan kistesó érkezik, de így talán nekem is könnyebb lenne a késõbbiekben, ha egyáltalán sikerül. Mit tudok ilyenkor tenni? Vannak olyan gyerekek akiknek nem sikerül a bölcsõdei beszoktatás?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Egyik gyermek sem egyforma: vannak érzékenyebb, anyásabb típusok, míg más gyerekek sokkal könnyebben veszik a szülõtõl való elválás gondolatát. Kislánya az elõbbi típusba tartozik, amiben ezek szerint édesanyjára hasonlít. Ez nem gond, csupán másképp kell megtalálni a hozzá vezetõ utat. Vannak olyan óvónõk, gondozónõk, akik esküsznek a „kitépem a gyereket a szülõ kezébõl“ címû módszerre, jómagam azonban egyértelmûen elutasítom ezt a fajta „megoldást“. Miért kellene, hogy traumaként élje meg a gyerek a beszoktatást, ha ez megoldható másként is?
Néhány gyakorlati tanács: nem tartom célravezetõnek, ha a szülõ, akár egy pillanatra is, bemegy a csoportszobába. A gyermek sokkal jobban elfogadja a kialakult helyzetet, ha elejétõl kezdve megszokja: anyukája oda nem megy be vele, viszont kintrõl szívesen figyeli õt. Ez most már esõ után köpönyeg, de a késõbbi (akár óvodai) beszoktatásnál még megszívlelhetõ.
Jelen esetben azt tanácsolhatom, hogy lassítson a tempón. Mondja el kislányának, hogy „ma sajnos nem tudsz itt maradni a bölcsiben, ezért csak egy ici-picit játszhatsz, amíg elintézem a fontosat az irodában.“ Ha a gyermek számára egyértelmû lesz, hogy nincs „ott maradási kötelezettség“, sõt egyenesen lehetetlen, hogy ott maradjon a bölcsiben, úgy remélhetõleg csökkenni fog az ellenállás. Tudja, hogy anyukája itt van az épületben és pár perc múlva már mennek is el, így remélhetõleg csökkenni fog a tiltakozás.
A gondozó néni helyében én megpróbálkoznék a bábos-beszoktatással, azaz ne õ szóljon, barátkozzon a gyermekkel, hanem egy kedves bábfigura.
Bízom benne, hogy fentiekkel fokról-fokra csökkenni fog a beszoktatási nehézség, míg végül végérvényesen megoldódik.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ! Kisfiam 2007 februárjában született, azaz ebben a hónapban betöltötte a 6. életévét.
Szeptemberben elküldték iskolaérettségi felmérésre, ahol megállapították, hogy részképességi gondok vannak, és rejtett balkezesség, ami miatt fáradékonyabb, és nehezebben teljesít. Akkor ebben is maradtunk, ettõl függetlenül a gyermek óvónõje folyamatosan arról beszélt, hogy õsszel már majd úgyis iskolába megy.
Most a hónap elején megismételték az iskolaérettségi felmérést, ahol azt hozták ki, hogy minden nagyon jó, rendkívül értelmes, okos, beiskolázzák.
Én jeleztem, hogy a gyermek szociálisan nem érett, minden kudarcnál, apróbb sérelemnél sírva fakad (akkor is, ha valamelyik kisebb gyermek ledönti az általa épített várat). Erre azt a választ kaptam, hogy ez amiatt van, hogy 3 hetes kora óta egyedül nevelem, minden segítség nélkül (se nagyszülõk, se nagynéni, nagybácsik nincsenek), és változtassak én a körülményeken, aztán majd nem lesz érzékeny a gyerek.
Egyáltalán nem használja az "az" névelõt, úgy beszél, hogy " a óvoda, a orvos, a anya, stb", jelenleg is hetente kétszer logopédiára jár (s,sz,zs,z,cs,c,r hangok képzésével voltak gondjai, ebbõl az "s" és "zs" hangokat vette már vele a logopédus.
Az óvónõ külön kiemelte, hogy egyetlen gond van csak vele, nem követi és nem tartja be egyáltalán a szabályokat (az az érzésem, hogy emiatt is szeretné minél hamarabb elküldeni).
A fent említettek miatt én egyáltalán nem érzem úgy, hogy a fiam iskolaérett lenne, ám nem tudom, hogy milyen lépést kell tennem, kihez fordulhatok a problémával.
Szeretném, ha Ön is elmondaná a véleményét arról, hogy a felsorolt hiányosságok valóban azt jelzik-e, hogy a gyermeknek még egy évet az oviban kéne maradnia, vagy csak feleslegesen aggódok emiatt.
A válaszát elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Ön joggal aggódik a szociális érettséget illetõen, hiszen a szabálytudat és szabálykövetés rendkívül fontos és elengedhetetlen feltételei a sikeres iskolai életnek. A beszéd nagyfokú fejletlensége szintén jogos érv, hiszen kisfiánál nem csak beszédmotorikai elmaradottságról beszélhetünk (t.i.:azért nem ejti tisztán a hangokat, mert beszédmozgása fejletlen) , de valószínûsíthetõ a beszédhallás fejletlensége is. (t.i.: nem képes pontosan differenciálni a hangokat, beszédet, így nehezített a beszéd pontos reprodukálása). Miért fontos ez? Az olvasás-írás során alkalmazott ún. „hármas asszociáció“ miatt. Ez azt jelenti, hogy a gyermek egy hang kimondásakor egyidejûleg pontosan kell, hogy lássa a betûképet, hallja és a többi hangtól megkülönböztesse a kimondott hangalakot, valamint beszédmozgásban pontosan reprodukálja azt. Ha nincs meg a hármas asszociáció egysége, az gondot okozhat az írás-olvasás folyamatában.
Javaslom, kérjen ismételt felülvizsgálatot, illetve független logopédiai szakvéleményt is! Ennek hivatalos menetérõl érdeklõdjön az óvodavezetõnél vagy szükség esetén az Önkormányzat oktatási osztályán.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves ovonõ!Kisfiam 2013 oktober 16-án tölti be a3életévét.Mi egy kis faluban élünk ahonnan 2013 Augusztusában szeretnénk elköltözni városba.Akérdésem az lenne ön felé,hogy mivel biztosan költözünk igy májusban belehet e abba az oviba iratni a gyermeket ahová költözünk,valamint kell e ottani lakcimkártya?Várom válaszát!Maradok tiszteletel:Kovács Enikõ
Vlasz:
Kedves Enikõ!
Az óvodai beiratkozáshoz a gyermek lakcímkártyája is szükséges. Arról azonban nincs pontos információm, hogy költözéskor mi az irányadó. Javaslom, hogy mind a jelenlegi, mind a leendõ óvodában mihamarabb érdeklõdjön a lehetõségekrõl!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Faluban lakom sajnos 1 óvodával. Az óvónõk viselkedése zavar, amit már nehezen tudok palástolni. Úgy érzem nem fogadják a gyerekemet szívesen. Mi vagyunk a korán jövõk, mi vagyunk akik péntek délután is ott alszunk és nem tudok érte ebéd után menni, mert még dolgozom. Édesanyám nem túl fiatal 3 kisgyereket visz haza (+ 2 a tesómé) minden nap délután mert már 1/4 5-kor mire én odaérnék nincs gyerek. Csepp a pohárba az volt mikor az unokahuga szülinapi tortájából amit bevittek az oviba, nem kapott a bátya mert nem ette meg az ebédjét, ez a cirkusz sajnos az én kislányomat is megviselte. 1 éve járunk lassan de még mindig sírva reggelente, erre az volt a válasz, hogy a 2 nagyfiam után a kislányt biztos elkényeztettem. Már mondtam az óvónõnek szépen és legutóbb csúnyán is, hogy "sajnos" szükségünk van az óvodára, nem tudok minden héten ha kitalálnak valamit elkéredzkedni a munkahelyemrõl, hogy délben hazavigyem a gyereket. A legrosszabb az hogy pl.: csütörtök reggel kiírják, hogy pénteken délben vigyük haza a gyerekeket,vagy pl.: hétfõn szólnak hogy aznap vigyük haza ebéd után õket. Úgy érzem a gyerekemet büntetik mert én dolgozom. 4 éves és nem tudja elmondani mi történik vele egész nap, csak azt tudom, hogy utál óvodába járni. Próbáltam beszélni a vezetõ nõvel is de õ is az óvónõt védte nem tudom már mit tegyek, a legközelebbi óvoda nagy kerülõvel korai keléssel járna.
Vlasz:
Amit az óvónõk tesznek, az nem szabályos! Az óvodának hivatalos nyitvatartási rendje van, melytõl eltérni csak igen ritkán, nagyon indokolt és engedélyezett esetben szabad! Javaslom, tegyen még egy kísérletet az óvónõknél, valamint az óvodavezetõnél. Mondja el nekik problémáját, valamint kérje el az óvoda hivatalos nyitvatartási rendjét. Ezt közölniük kell Önnel, valamint tartaniuk kell magukat az ebben foglaltakhoz. Jelezze feléjük, hogy a rendszeres, rendkívüli hazaküldések komoly problémát jelentenek Önnek, így ha ebben változás nem lesz, az Önkormányzatnál fogja jelezni problémáját.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Gyermekem 2007. augusztusában született. Elküldte az óvoda iskolaérettségi vizsgálatra, ahol azt mondták, nagyon okos, ügyes gyerek----iskolaérett, menjen. Mi ( szülei) nem szeretnénk, ha menne. Igaz az, hogy ha a szülõ nem akarja, hogy menjen és az óvónõ se tanácsolja, akkor nem kell mennie? Kell ebben az esetben fellebbezni a vizsgálat eredménye ellen? Válaszát nagyon köszönöm!
Tisztelettel: V. Gabriella
Vlasz:
Kedves Gabriella!
Ha sem Önök, sem az óvoda nem látja iskolaérettnek a gyermeket, olyankor külön iskolaérettségi vizsgálatra nincs szükség, és ezt ilyen esetben nem is szokták elvégezni. Ha azonban egyetértés volt Ön és az óvoda között, akkor nem értelmezhetõ számomra, hogy miért küldték el mégis szakértõi vizsgálatra a gyermeket? Ezt abban az esetben szokták meglépni, ha nincs a szülõ és a pedagógus között egyetértés!
Esetükben sajnos elképzelhetõ, hogy a már elvégzett szakértõi vizsgálat eredménye lesz a mérvadó. Hogy fellebbezésre van-e lehetõsége, arról érdeklõdjön az Önkormányzat oktatási osztályán.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm!
A kisfiam miatt írok, õ márc. végén lesz 4,5éves. Nagyon aggódom, mert még nem alakult ki nála, melyik kezét használja. Egyértelmûen bal szemes, és lábas (ha fél lábon ugrál az a bal, és a bal szeméhez emeli a távcsövet is), de a kezét felváltva használja. A pici csavarokat úgy csavarja ki, hogy a bal kezével illeszti a csavarhúzót a helyére, és jobb kézzel tekeri. Általában jobb kézzel rajzol, és ezek szebbek is, mint amikor a másik kezét használja. Értelmes okos gyerek, tisztán érhetõen beszél, a mozgásban is nagyon ügyes (2,5 évesen tanult meg pótkerék nélkül kerékpározni), szereti a társaságot, nyílt, barátkozó típus.
Ön szerint normális ez a dolog? Erõltessem az egyik kezét, vagy majd kialakul?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Semmiképpen ne erõltesse sem a bal, sem a jobb kezet, hiszen elképzelhetõ, hogy kisfia „kétkezes“. Ez azt jelenti, hogy mindkét kezét gyakorta használja. A kétkezes emberek általában bal kézzel rajzolnak szebben, míg jobb kézzel szoktak írni, ám ez ne befolyásolja Önt sem az egyik, sem a másik kézre való átszoktatásra. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Vidám mesék c. könyv írója-rajzolója: Szutyejev is kétkezes volt. Jobb kézzel írta a csodás meséket, míg bal kézzel rajzolta hozzá a kedves képeket. Ha egy gyermek kétkezes, az nem probléma, ha majd biztonsággal (magától) kialakul, hogy melyik kezével fog írni és melyikkel rajzolni, akkor nyugodtan rögzíthetjük benne, hogy „ez a rajzolós kezed és ez az írós kezed“. Ezt azonban ne mi akarjuk helyette eldönteni, inkább adjunk neki lehetõséget a változatos, sokszínû barkácsoló és ábrázoló tevékenységekre (gyurmázás, vágás-ragasztás, hajtogatás, rajzolás, egyéb barkácstevékenységek) hogy ezt maga tapasztalhassa ki.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 2006.11.16-án született. Volt már kiscsoportos, a középsõt 2x járta, jelenleg nagycsoportos. Óvónõváltás a 2. középsõben volt. Ceruzafogása hibátlan, szépen rajzol, számol, a kapott feladatok elvégzésében a kitartása kortársaitól jobb. Logopédushoz nem kellett vinni (az ovis csoport 80%-át igen.) A gondok most nagycsoportban kezdõdtek. Középsõben örömmel szerepelt, szavalt, a középpontban akart lenni. Talpraesett volt. Idén viszont nem hajlandó a közösségi foglalkozásokon részt venni. Duzzog és sértõdékeny. Az egyik óvónõnek szót fogad, a másikra viszont nem hallgat. Emiatt iskolaérettségi vizsgálatot nem is végeztek vele. Még 1 év óvodát javasolnak. Családi helyzetünk harmónikus, semmi változás nem történt. Mi a véleménye?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Esetükben mindenképpen ajánlott az iskolaérettségi vizsgálat elvégzése, ahol egyértelmû választ adnak gyermeke fejlettségét illetõen. Ott az is kiderül, hogy valójában milyen a feladattartása, kötelességtudata a kisfiúnak, ill. szociálisan kellõen fejlett-e az iskolai életre. Ha a vizsgálat során sem hajlandó elvégezni az ott kapott feladatokat, nem tud adekváltan viselkedni feladathelyzetben, az azt mutatja, hogy valóban nem érett az iskolára. Mivel az óvodában más-más óvónõnél eltérõek a tapasztalatok, így feltétlenül szükséges egy objektív, mindkét pedagógustól független mérés.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt óvónõ!Kisfiam február elején töltötte be a hatot.A szeptemberi,nevelési tanácsadó által végzett felmérõ eredménye nem lett rossz,bár megállapították,hogy helytelenül használja a ceruzát,és az ember rajza egy 4 éves és 9 hónapos gyermek szintjének felel meg.Nem hajlandó rajzolni a kisfiam.A DIFER teszt kiértékelésérõl,még nem tájékoztattak.Tudom,hogy képességei tekintetében,nincsen csoporttársaihoz képest lemaradva a gyermekem.Viszont,állandó megerõsítésre szorul feladat végzés közben,bátortalan,és tele van szorongással,ami miatt pszichológushoz járunk.Attól tartok,hogy nem tudna megbirkózni az iskola magas követelményeivel.Õ nagyon szeretné elkezdeni az iskolát,én úgy gondolom,hogy még egy óvodában töltött év elõnyére válna. Önnek mi errõl a véleménye?Köszönöm válaszát.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A hibás ceruzafogás, ha iskolába lépés idején is fennáll, sok problémát okozhat a gyermeknek. Keze begörcsölhet vagy akár elkezdõdhet egy fájdalmas és kellemetlen bütykösödés. Azonban mind a ceruzafogás, mind az emberrajz minõsége célirányos fejlesztõmunkával jelentõsen javítható egy tanév alatt (levelében nem írta, mi a jelenlegi helyzet), ám egészen más a helyzet szociális érettség szempontjából. Mint írja, kisfia erõsen szorong, feladathelyzetben folyamatos megerõsítést igényel.
Ilyenkor hiába fejlett értelmileg, akkor is komoly kudarcok érhetik félénksége, bizonytalansága miatt. Ha a fentiek nyomán látszik, hogy szociálisan éretlen a gyermek, akkor érdemes még egy évig óvodában tartani. Ez idõ alatt jelentõsen erõsödhet önbizalma, hiszen a csoportban immár a legnagyobbként sokkal magabiztosabbá válik.
Mi történik, ha a szociálisan éretlen gyermeket mégis iskolába küldik?
- iskolában nem mer majd jelentkezni, megszólalni, ergo a tanítónõ azt gondolhatja, hogy nem tudja a választ.
- Félénksége a teljesítményhelyzetben (pl. versmondás az egész osztály elõtt) fokozott szorongássá nõheti ki magát, ami akár teljesen le is blokkolhatja a gyermeket.
- Ha nehezen fog hozzá egy feladathoz, a tanítónõ azt hiheti, hogy nem érti, nem tudja. Ha mégis rájön, hogy csak félénkségrõl van szó, ezen feszültség oldása, a gyerekhez való megnyugtató, egyéni odafordulás egy osztálynyi másik elsõs mellett szinte lehetetlen vállalkozás, de nem is várható el a pedagógustól.
- Ha a szociális bizonytalanság érzése a félénkségbõl eredõ kudarcok nyomán egyre fokozódik, ez akár még nagyobb szorongásokat generálhat, ami hosszú távon akár traumatizálhatja a gyereket.
Összefoglalván tehát, levele alapján feltétlenül megfontolandónak tartom a további egy év óvodát.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom 2007 augusztus 29-én született,2x járta a kiscsoportot,most középsõs,tehát a törvény ismeretének ellenére sem tették nagycsoportba. Most iskolaérettségi vizsgálatra fogunk menni. Abban az esetben,ha iskolaérettnek nyilvánítják,a szülõ mit tehet? Koraszülött volt,ha akkor születik,amikor ki volt írva,akkor ez fel sem merül....
Egyébként okos,figyelmes kislány,de véleményem szerint fizikailag még nem érett az iskolára.
Mit tehet a szülõ,ha a gyereke még nem is volt nagycsoportos,és mégis iskolaéretté nyilvánítják?
Köszönöm a választ!
Tisztelettel: Koovácsné
Vlasz:
Kedves Kovácsné!
A koraszülöttség ténye feltétlenül indokolja, hogy esetükben igenis méltányosságot gyakoroljanak. A szakemberek tudják, - és ezt remélhetõleg a szakértõi bizottság is figyelembe veszi majd, - hogy a koraszülött babák esetében minden fejlõdési, érési folyamatnál legalább annyit rá kell számolni, amennyivel korábban jött világra a gyermek. Ha ez az idõbeli eltérés a kiírt idõponthoz képest jelentõs, akkor még nagyobb lemaradásokkal lehet számolni.
A törvény értelmében az óvónõnek joga van iskolaérettségi vizsgálatra küldeni a 6. életévét augusztus végéig betöltõ gyermeket, ám esetükben még ez sem bizonyos. Javaslom, a koraszülöttség tényére hivatkozva próbálja meg elkerülni, hogy jelen vizsgálaton részt kelljen vennie a gyermeknek. Az óvodavezetõnél, ill. a helyi önkormányzat oktatási osztályán érdeklõdjön ennek hivatalos módjáról!
Érdemes tudni azt is, hogy az óvónõ, - önálló döntési jogának birtokában, - dönthet úgy, hogy a gyermek nem iskolaérett és ezért az óvodában maradást javasolja. Tanácsos lenne elsõ körben vele beszélni a problémáról, aki remélhetõleg újragondolja véleményét és felülírja korábbi döntését. Ha nem megy, akkor marad a hivatalos út, melyhez, ha szükséges, keresse fel a helyi önkormányzat oktatási osztályát.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
A mi óvodánkban akkor sem mehet a gyermek óvodába ha folyik az orra. Az óvonõnek mikor lett szólva hogy minek visszük akkor a 100 db-os zsebkendõt, válasz ha kimegyünk legyen nálunk erre én kimentem az övönõ vezetöhöz panaszt tenni és most annyira megsértödöt rám az óvonö, hogy ma reggel megkérdeztem tõle hogy menyibe kerül a báb elõadás mert akkor befizetném, erre ö nyolc ora van ö ezzel ilyenkor már nem foglalkozik, mire én máskor volt idõ errõl beszélgetni, de ha egy nyalizos szüli kérdezte volna meglehetett volna beszélni!!Most pedig azon aggódok hogy nehogy a gyermekemmel szívozzanak mert akkor nem álok jót magamért!!!
Vlasz:
Levele meglehetõsen nagy zaklatottságról, felindultságról árulkodik. Az óvónõknek igazat kell hogy adjak abból a szempontból, hogy beteg gyermeket nem engednek a közösségbe. Akinek erõsen folyik az orra, azt a gyereket a szülõ, már csak rá való tekintettel is, természetesen orvoshoz viszi. Csak a gyerekorvos döntheti el, hogy mehet-e közösségbe a gyermek vagy sem, ergo senki nem sértõdhet meg azon, ha orvosi igazolást kérnek minderrõl. Az óvónõknek ez törvény adta joguk és kötelességük, másként nem tudnák megfékezni az oly gyakori betegség, ill. fertõzés hullámokat. Ez jelen influenzás idõszakban hatványozottan is igaz!
Zsebkendõre pedig minden csoportnak szüksége van, ám korántsem azért, hogy erre hivatkozván a beteg gyerekeket is fogadják az egészséges gyerekek közé, „úgyis van mibe kifújni az orrát“ felkiáltással.
Kérem, gondolkodjon el mindezen, és ne vegye rosszindulatú piszkálódásnak, ha az óvónõk védik a gyerekek egészségét.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 2,5 éves. Családi Napközibe kezdtünk járni, hogy a szeptemberi ovis kezdés ne legyen teljesen új a számára! 8 alkalommal voltunk eddig....ebbõl az utolsó két alkalommal elmentem 1, illetve 2 órára. Az elején volt némi sírás, de 15 perccel az elválás után felhívtam az óvónénit és megnyugtatott, hogy már nincs sírás, és a játékba is be-be áll a fiam! Egy héten 2X járunk, az utolsó alkalom egy szerdai nap volt. Csütörtökön egyfolytában mondogatta, hogy nem ovi, nem ovi.....én mondtam neki, hogy most nem megyünk, de szólok, ha menni fogunk (hétfõn). Pénteken sírva kérdezte, hogy nem ovi? Nem hagyom ott? (minden éjszaka többször felsírt)Ez már kicsit gyanús lett! Leültünk és kezdtem kifaggatni, hogy miért nem szeretne oviba menni? Kérdeztem, hogy történt-e valami, amit elmondana? Mivel még nem beszél tisztán, elmondta és mutogatta, hogy az egyik óvónéni ráütött a popsijára, mert nem játszott! Nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet....Mélységesen felháborít! Mi itthon soha nem verekszünk! Nem tudom, hogy "csak" noszogatás kép ütött a popsijára az óvónéni (és mivel nem volt túl jó hangulatban az elválás miatt, ez rosszul érintette), vagy direkt, de semmiképpen nem szeretném hogy ez újra megtörténjen! A kisfiam nagyon jó szándékú, kicsit érzékeny, szófogadó gyermek!
Tudna tanácsot adni, hogy mit tegyek?
Köszönettel: Krisztina
Vlasz:
Kedves Krisztina!
Mindenképpen utána kell járni a dolognak. Egy elõre egyeztetett idõpontban üljön le beszélgetni az érintett óvónõvel. Ez a beszélgetés természetesem soha nem történhet a kisfiú feje fölött, ill. füle hallatára! Mielõtt bármit is mondana, kérdezzen rá, mi történt pontosan azon a bizonyos napon? Érdeklõdjön arról is, hogyan szokták általában motiválni a gyerekeket a játékba való bekapcsolódásra? Hogyan történt mindez az Ön gyermeke esetében? Ezt követõen térjen rá gyermeke panaszára, mondja el, kisfiában hogyan csapódott le mindez.
Ha ezt szóba hozza, valószínûleg soha többé nem folyamodnak ilyen „megoldási módokhoz“. Amennyiben semmiféle változás nem áll be a beszélgetést követõen sem, úgy azt javaslom, hagyják abba a családi napközivel való próbálkozást, nehogy a szeptemberi óvodai beszoktatás is kárát lássa.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Azt szeretném megkérdezni önöktõl hogy a kisebbik gyermekem 2 éves és állandóan megüt,csak nekem nem fogad szót ha hisztibe kezd semmivel nem tudok rá hatni, az édesapjának szót fogad.Mit rontottam el vele? Néha úgy érzem nem szeret.
Vlasz:
Kislánya viselkedése valószínûleg az ebben az életkorban oly gyakori dacból ered, nem pedig szeretetlenségbõl. És hogy miért éppen Önnel? Mert Ön valószínûleg kevésbé szigorú és következetes, mint az édesapa.
A kisgyermekkori dac általában azért alakul ki, mert a gyermek, - öntudatára ébredve- egyre több mindent akar egyedül és önállóan megoldani, ám a feladatok sokszor túlnõnek rajta. Ezen a ponton tud a szülõ hathatósan segíteni: ha gyermekének kizárólag olyan megbízatásokat, feladatokat ad, olyan elérendõ célokat jelöl meg, melyek életkorának és képességeinek megfelelnek, akkor kudarc helyett újabb és újabb sikerélményekben lesz része. A dicséretrõl persze sohasem szabad megfeledkezni.
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom szeptemberben lesz 6 éves. Vegyes csoportba jár, ahol van 8 nagycsoportos ( vele együtt) és 22 kiscsoportos. Az új törvény szerint a 7 nagycsoportos elmegy iskolába.( ebbõl 3 kislány nyári, július-augusztusi). Így õ ugyan nem tanköteles, de felmerült az óvónõkben, hogy talán pár nap nem számít és elkellene vinnem.
Számol, betûket ismeri, szociálisan érett és nagyon szeretne menni. De engem aggaszt, h lesz aki majd 8 évesen kezdi az elsõt , õ pedig épp csak a 6. életévét tölti.
Ön szerint mivel teszek jót? Ha otthagyom egyedül a sok kicsivel vagy ha elviszem iskolába?
Köszönöm válaszát.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az új törvény is lehetõvé teszi, hogy a gyermek, - ha abban az évben, mikor aug. 31-ig betölti 6. életévét, még nem iskolaérett, - legkésõbb az azt követõ évben menjen iskolába. Kislánya még az alsó korhatárba sem esik bele, hiszen, mint írja, szeptemberben tölti be 6. életévét. A korai iskolakezdésnek számos hátránya lehet: a hozzá képest túlkoros osztálytársak, akik koruknál fogva már nem olyan fáradékonyak, rugalmasabban kezelik az új helyzeteket, a sok-sok üléssel járó kötelezõ tanórákat, könnyen beelõzhetik az egyébként tán sokkal tehetségesebb, de még teljesen be nem érett, fáradékony gyerekeket. Ez pedig önértékelési zavarokhoz is vezethet, így nem tartom jó ötletnek.
Javaslom, fontolja meg alaposan a dolgot, hiszen esetükben igen sokat lendíthetne az egyébként is jó képességû kislány helyzetén a plusz egy év óvoda, még a sok kiscsoportos ellenére is. Így nem csupán jó lehet a késõbbi iskolai osztályban, de akár a legjobb is.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Olvastam korábbi írásokat és nagyon sok szülõnél gond az alvás az oviban. / és fél éves lányom már rég nem alszik az oviban délben, és a 2 órás kényszerfektetés miatt már utál oviba járni, egyébként okos kislány semmi baj nincs vele, de elképesztõnek tartom, hogy ilyen korú gyerekektõl elvárják, hogy végigkínlódja az alvásidõt. Vegyes csoportba járunk és megértem, hogy a kicsiknek alvásra van szüksége, de nem tudom elfogadni, hogy semmilyen ötlettel nem állnak elõ az óvónõk. Könnyû mondani, hogy vigyük el délben, de aki dolgozik és nincs nagymama az nem tudja megoldani. Szerintem a jó óvónõ, bocsánat óvodapedagógus legalább megpróbál valamilyen megoldást találni, de az a tapasztalatom, hogy meg sem próbálják, kell nekik az a 2 óra pihenés, ezért inkább mindent elkövetnek csakhogy aludjanak a gyerekek. Szerintem ez nagyon sok családban problémát jelent, nem értem miért zárkóznak zsigerbõl el az óvónõk. Illetve sejtem. Ezt nem tanítják a fõiskolán? Köszönettel. Eszter
Vlasz:
Kedves Eszter!
Az ezzel kapcsolatos válaszaimat korábbi leveleimben olvashatja, nem szeretném önmagamat ismételni. Ezen túlmenõen azonban visszautasítom azt a feltételezést, miszerint az óvónõk lustaságból, hanyagságból vagy szakmai kompetencia hiányából nem tudnák vagy nem akarnák azt tenni, ami a gyermekek érdekét szolgálja. Én sem feltételezem Önrõl, hogy saját dolgát kívánja megkönnyíteni azzal, ha este hamarabb el tudja altatni a fáradt gyermeket.
Nyilván más lenne a helyzet, ha a személyi és tárgyi feltételek adottak lennének ahhoz, hogy minden gyermek egyedi igényei ki legyenek elégítve. Mivel azonban egyetlen személy egyetlen helyszínen nem tudja egyszerre az alvó gyerekek nyugodt pihenését és az ébren lévõk aktív foglalkoztatását megoldani, így marad a közösséghez való alkalmazkodás. Ez egyébként az iskolába készülõ gyermekeknél már nem jelenthet gondot. Ez nem feltétlenül jelent mozdulatlan, csukott szemmel történõ fekvést, egy csöndes, beszélgetést mellõzõ könyvnézegetés, - úgy vélem, - még tolerálható.
Hogy mit tanítanak a fõiskolán? Semmiképpen sem azt, hogy miként helyezzük elõtérbe az egyes gyerekek igényeit a közösség érdekeivel szemben! A szociális nevelés fontos része azonban a közösséghez való alkalmazkodás (t.i: nem zavarjuk a többieket és tekintettel vagyunk az õ igényeikre is) és a szabályok betartása!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ,
Kislányom (2 éves) október végén kezdte a bölcsõdét. Az elsõ pár napban úgy tûnt, minden rendben lesz, de aztán fordult a kocka... Hosszú hétvége, betegségek, ünnepek következtek, így a múlt évben összesen 20 napot jártunk. Egy hét után már nem is hagyhattam a csoportszobában, mert sírt, és a gondozónõk szerint, jobb volt, ha vele maradtam. Most, 2 hónap elteltével pedig ordít, már az itthoni készülõdés közben is. Õ nagyon kötõdik hozzám, és még szopik is, fõként este. Elkezdtem ugyan a leszoktatást, de úgy vettem észre, hogy a helyzetet ez még súlyosbította, attól tartok, hogy túl nagy megrázkódtatást jelent számára. Védõnõ és orvos is azt tanácsolta, a szoptatásról leszoktatást halasszam tavaszra, hiszen az anyatej valamelyest megvédi az oly gyakori bölcsõdei fertõzések ellen is. Két hét múlva munkába kell állnom, s most ott tartunk, hogy a gyerek délig van a bölcsõdében, de sajnos nem érzi jól magát. A probléma csak az, hogy vissza kell mennem dolgozni, s a bölcsõdén kívül a gyermekvigyázásra más lehetõségünk nincs. Ön mit javasol annak érdekében, hogy a gyermekem ne szenvedjen, és ne okozzon ez az elválás maradandó sérülésket a lelkében?
Üdvözlettel,
Lívi
Vlasz:
Kedves Lívi!
A szoptatás olyan szoros testi-lelki kötõdést jelent, ami nem egyeztethetõ össze a bölcsõdei beszoktatás miatti elválással. Éppen ezért vannak a pszichológusok is és jómagam is egyértelmûen azon a véleményen, hogy a leválasztást már a beszoktatása kezdete elõtt meg kell(ett volna) valósítani. 2 éves korban az elválasztás még inkább indokolt.
Bármit is tanácsolnék, az már sajnos esõ után köpönyeg, ám esetleg érdemes megpróbálkozni az alábbiakkal: tartsanak egy kis szünetet a bölcsõdézésben, és ez idõ alatt valósítsa meg az elválasztást. Ha kislánya leszokott a szopiról, utána következhet a lépésrõl-lépésre történõ bölcsõdei beszoktatás. Elõször csak egy ottmaradás nélküli látogatás a bölcsiben. Közösen szétnéznek, játszanak, ismerkednek a többi kicsivel. A következõ alkalommal picit tovább maradnak. Legközelebb Ön „kiugrik egy pillanatra“ a csoportszobából, pl. telefonálni. Azt követõ napon már kintrõl nézi õt a folyosóról. Amikor pedig úgy tûnik, kezdi megszokni és elfogadni az új környezetet, akkor tûnhet el rövidebb, késõbb hosszabb idõre is a folyosóról. Fontos, hogy ilyenkor minél hamarabb menjen vissza, hogy kislánya lássa és érezze, hogy anya távozása sohasem végleges.
Bízom benne, hogy a nehéz kezdet ellenére könnyebb lesz majd a folytatás.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam októberben kezdte el az óvodát. A beszoktatás teljesen zökkenõmentes volt, nagyon könnyen beszokott, minden reggel vígan ment óvodába. December közepén azonban véletlenül eltört az oviban egy pohár, amitõl õ nagyon megijedt(az óvónõk nagyon jól és kedvesen kezelték a dolgot), azóta minden reggel sírdogál induláskor és fél egy csomó dologtól, amit az oviban csinálnak(ebédelés, öltözködés stb)Az óvónõk szerint az oviban együttmûködõ, játszik, társai vannak, itthon viszont nagyon nehezen indul a nap, sokszor mondja, hogy nem szeret oviba járni. Ön szerint mi tévõk legyünk, hogyan tudnánk segíteni neki?
Köszönettel
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Nem vagyunk egyformák: míg egyik ember fel sem veszi, ha bármiféle „szégyenteljes“, nyilvános baleset éri, ami ráadásul ijesztõ csörömpöléssel is jár, addig az érzékenyebb lelkû emberkékben ez mély nyomot hagy. Amíg az elõbbieket az sem zavarja, ha egy egész tálcányi poharat törnek ripityára, utóbbiak borzasztóan érzik magukat egyetlen pohár miatt is. Nem vagyunk egyformák, mindenki másként reagál az eseményekre. Az óvó nénik nagyon dicséretesen jártak el, mikor kedvesen és megértéssel kezelték a helyzetet, így nem fokozták a fiúcska riadalmát. Ön egyetlen dolgot tehet: segítheti kisfiát az elaborációban, azaz a lelki öngyógyításában. Ez sokféle módon történhet: óvodai szerepjátékban eljátsszák az esetet egy mûanyag pohárral, esetleg elbábozzák, lerajzolja a poharas esetet, azaz kirajzolja magából a feszültséget, ill. beszélgetés a témáról, ha kisfia szóba hozza. Ekkor ne mulassza el elmondani, hogy bizony Önnel is megesett hasonló eset, de nem történt semmi baj. Ilyenkor az ember összesöpri a szilánkot és elõvesz egy még szebb, új poharat. A régi már egyébként is karcos, ócska volt.
Ha ilyen és ehhez hasonló módon feldolgozzák a feszültséget, kisfia félelme fokról-fokra oldódni fog.
