Kedves Óvónõ!
Kisfiam 25 hónapos. 22 hónapos kora óta bilibe, illetve wc-be kakilt és sokszor a pisi is sikerült. Minden eröltetés nélkül értük el, egyszerûen csak megkérdeztük, van-e kedve ráülni a bilire. Õ mindig igennel válaszolt és szívesen "produkált" bele. Egy hónappal ezelõtt beteg volt, ez idõ alatt nem akart bilizni, én pedig nem erõltettem. A probléma ott kezdõdik, hogy mióta meggyógyult, azóta sem! Minden kérdésemre kategorikus "NEM" a válasz. Inkább elbújik és a pelusba kakil. Hogyan térhetnénk vissza a szobatisztaság felé vezetõ útra?
Köszönöm válaszát: Beus
Vlasz:
Kedves Bea!
Még nagyon ráérnek, ne erõltesse a dolgot! Most egy darabig (néhány hétig vagy akár hónapig) egyáltalán ne hozza szóba a bilizést, majd mikor elérkezettnek látja az idõt, indirekt módon vezesse be a dolgot. Jó alkalom lehet erre pl. egy közös vásárlás, ahol "csoda bugyikat" választhat a gyermek, ill. "varázs bilit". (Érdemes egy csábító, új edénykébe invesztálni, úgy vélem, megéri az anyagi befektetés). Elõbbi kellékek nagyban motiválhatják a kisfiút arra, hogy újra használatba vegye az edénykét.
Sok sikert!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovónéni!
Két kérdéssel fordulok önhöz.
A kisfiam 4 éves volt márciusban és még éjszaka pelussal alszik. Többször is megprobáltuk pelus nélkül lefektetni. Éjjel többször is megnéztem mikor is történhet a baleset. Hajnali 3-4 körül pisil egyet. Ugy hallottam nem jó megoldás ha éjjel felkeltjük. Mit tehetek?
A kislányom októberben lesz 3 éves. Az oviba már felvették viszont még pelusos.
A bilit elfogadta, de csak játszik vele. Ráül, leszál, és igy tovább. Viszont ma a wc-be sikerült egyet pisilnie. Tanácsot szeretnék kéni, hogy szeptemberbe mehessen oviba és mi mindent tehetek hogy szobatiszta legyen.Köszönöm szépen a tanácsot:Vivien
Vlasz:
Kedves Vivien!
Úgy vélem, kisfia éjszakai bepisilése miatt kár lenne aggódni, mint azt egy másik kérdezõnek is írtam, ez meglehetõsen gyakori ebben a korban. Sok gyermeknél elõfordul, ennek oka lehet akár öröklött hajlam, akár kicsit lassabb (de semmiképpen nem kóros!) idegrendszeri érés, ill. a túl mély alvás.
Idõvel minden bizonnyal megoldódik a helyzet, addig is a következõket tanácsolom: elalvás elõtt már ne igya "degeszre" magát a kisfiú, ha szomjas, elég néhány korty folyadék is. Közvetlenül álomba szenderedés elõtt még egyszer kísérje ki WC-re. Biztosítson nap közben minél nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb családi légkört, ez is sokat segíthet a nyugodt, száraz alvás elõsegítésében. Soha ne fejezze ki csalódottságát, ha nedvesen ébred a fiúcska, mert ez felesleges szorongásokhoz vezethet.
Kislánya kérdésére térvén: jó úton haladnak a szobatisztaság felé, a WC-be pisilést mindig nagy dicsérettel jutalmazza! Ha gyermeke jobban szereti a WC-t, adja meg a lehetõséget a választásra: "most hova szeretnél pisilni? Bilibe vagy WC-be?" A választás lehetõsége mindig csáberõként hat a gyermekekre. További szobatisztasággal kapcsolatos, játékos ötleteimet korábbi, ilyen témájú válaszaimban olvashatja.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Lányom 5 éves múlt, az óvodai csoportban van egy kislány, akivel se veled se nélküled kapcsolatban vannak. Azonban ez a kislány rátelepszik a csoportra, csak az a jó, a szép, amit õ csinál, ami neki van, amit az apukája külföldrõl hozott. Ezen kívül minden csúnya, rossz. Az egyik óvónõ-szerintem vérbeli rendkívül jó pedagógus, kordában tudja tartani a helyzetet-, míg a másik "sztárolja" ezt a gyereket, de olyan szinten hogy volt már olyan helyzet, amikor megígértem a lányomnak, hogy beszélek a kislánnyal, hogy ne viselkedjen így, erre a lányom azt mondta: az ... néni (a másik óvónõ) azt mondta, vele gyûlik meg a baja annak, aki szólni mer a kislánynak. Nap nem telik el, hogy valamilyen történetbe bele ne szaladnánk. Figyeltem a kislányt amikor mi érkeztünk késõbb az óvódába, hogy viselkedik az én lányommal. Bement a lányom a csoportba, mire az említett kislány odament tõle 1 méterre, és alaposan végigmérte, tetõtõl talpig, de olyan kifejezést ült az arcán, amitõl leesett az állam, undorodó, gunyoros. Bár nem vagyunk gazdagok mindig tiszta rendes ruhában jár a lányom, még csak nem is használtban, de leginkább az óvódai életnek megfelelõben, kényelmesen, olyanban, amit ha baleset éri nem kár érte. Abban a pillanatban, ahogy észrevette hogy figyelem, rögtön váltott, mézesmázosan átölelte a lányom és puszilgatni kezdte. Ez nem egyedi eset volt. Mi õszinte családban élünk, nincs képmutatás, nincs hazugság, tehetetlennek érzem magam, mert a lányomat is bántja a mindennapos megaláztatás. Mitévõ legyek? Nem megkímélni akarom, hiszen az életben kap majd többet is, csak azt szeretném elérni hogy legyen biztos abban, hogy õ ugyanolyan értékes és semmivel sem kevesebb, azért mert neki "csak" csúnya cuccai vannak, bár ez a játékra is érvényes, mindenki a lány kívánságait teljesítheti egész nap, ha nem, ki van közösítve. Nem erõs ez egy kicsit 5-6 éves gyerekek között? Lehet hogy túlérzékenyen reagálok, de tisztelettel várom válaszát.Köszönettel BB.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Együtt érzek kislányával és Önnel is, a leírtak alapján nem gondolom, hogy eltúlozná a dolgot. Mindenképpen azt javaslom, beszélgessen el mind a két óvónõvel egyszerre, mondja el nekik õszintén aggályait, problémáját. Remélhetõleg Ön mellé fog állni az igazságosabb óvó néni, s talán közösen rádöbbenthetik a másik pedagógust arra, hogy a jelenlegi helyzetben nem így kellene reagálnia a dolgokra. Hozzon fel konkrét eseteket, kérdezzen rá, hogyan lehetne ezt vagy azt a problémát orvosolni szerintük?
Bízom benne, hogy e beszélgetés nyomán az említett óvónõ is ráeszmél, hogy a "kis sztárhoz" való viszonyán, hozzáállásán változtatni kellene.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Kisfiam három és fél éves. Szeptemberben kezdte az óvodát homogén csoportban. Nagyon félõs gyerek, még otthon is igényli a közelségünket. Játszani is csak úgy szeret, ha egyszobában vagyunk vele. A játszótéren minden eszközhöz oda kell kísérni, ruhámnál fogva húz magával, ha nem akarok vele menni.
Leginkább a vele azonos korú és kisebb gyerekektõl fél és persze a zajoktól. Az óvodában így aztán nem is áll szóba egy gyerekkel sem, csak az óvónõkkel beszélget. AZ udvarra nem szeret kimenni, mert ott nincs egy autó a kezébe, emivel eljátszhatna. Az óvónénik egy padon ülnek és õ csak mellettük ácsorog, nézelõdik. SZereti nagyon az egyik óvónõt, és vannak gyerekek, akik szimpatikusak neki, de nem tud velük kapcsolatot teremteni. AZt mondja, azért nem beszél,hogy ne vegye észre õt az a kisfiú, aki rugdosódik, durván viselkedik. Nem akar menni az óvodába, minden reggel sír. Amikor érte megyek viszont nem látszik rajta, hogy rosszul érezné ott magát, de lehet, hogy csak nekem örül.
Nem tudom nem lenne -e jobb neki esetleg másik óvodában. Van egy másik óvoda, ahol vegyes Waldorf csoport mûködik. Arra gondolok, hogy az ezzel a módszerrel mûködõ csoportban talán kevesebb feszültség érné, hiszen itt hangsúlyozott a szeretet és az egymásra odafigyelés. Mit gondol, érdemes átíratni a gyereket?
Köszönettel: Katalin
Vlasz:
Kedves Katalin!
Gyermeke a jelek szerint az átlagnál visszahúzódóbb, csöndesebb kisfiú, ez persze nem baj, de egy másik óvodában (pl. Waldorf) ugyanúgy nehezen oldódna fel eleinte. Nem biztos, hogy jót tenne neki a közösségváltás, mert ott a pedagógiai szemlélet ellenére is újabb ismeretlen emberek felé kellene nyitnia. A jelenlegi oviban a jelek szerint már kezd érdeklõdni bizonyos személyek iránt (óvó néni és egyes gyerekek), csak idõ kérdése, hogy mikor engedi közelebb õket magához. Véleményem szerint érdemes lenne továbbra is türelmesen, tapintatosan terelgetni a mostani csoport felé, hiszen napról-napra egyre jobban megnyílna irányukba.
Kérje ebben az óvónõk aktív, együttmûködõ segítségét is!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom 3 éves,2 hete kezdtük az óvit.Az óvónõk az elsõ bemutatkozásnál nagyon szimpatikusak, segítõkészek voltak,nagy örömmel, és bizalommal vittem el a kislányt az óviba.A lányomról tudni kell,hogy idegen környezetbe, idegen emberek között, borzasztóan félénk,gátlásos, nehezen barátkozik, nehezen oldódik.. stb.Az óviban is ez történt,még beszélni sem mert,tõlem még el sem távolodott.Reggelente belém csimpaszkodott, és nem volt hajlandó a többi gyerekekkel játszani.Az óvónõ viszont oda sem jött hozzánk, hogy beszélgessen vele, játszani hívja, hogy egyáltalán megismerje, ill. feloldja ezt a gátlást azzal, hogy megbarátkozik vele a gyerek ill. a környezettel. Én úgy érzem az óvónõknek az lenne a feladatuk a beszoktatásnál, hogy az ilyen próblémás gyereket kicsit "felkarolják" foglalkozzanak vele stb, de ehelyett a teljes közönyt tapasztaltam.Persze a kislányom nem akart elengedni az óviból, én meg nem szerettem volna magára hagyni, bár már volt rá precedens, hogy elmentem, a kislány viszont ott maradt a csoportszoba közepén egyedül bõgve, az óvónõ reakciója csak annyi volt, hogy becsukta az ajtót.Ilyenkor nem az lenne a természetes, hogy megvígasztalják, vagy egy kicsit foglakozzanak vele? Egyáltalán hogy várják el, hogy így beszokjon a gyerek, ha nem kezdeményeznek vele játékot, beszélgetéseket stb.A kilányom már 1 éve otthon szobatiszta, de amióta az óviba jár ott bepisil, szegény nem mer szólni az óvónéninek, az óvónéni meg nem viszi el pisilni.
Nagyot csalódtam az óvónõkben, kezdetben annyira kedvesek , barátságosak voltak,igaz akkor is csak velem.De könyörgöm, nem Én szeretnék az óviba járni hanem a lányom,és vele kellene barátságosak, nyíltnak, közvetlennek lenni,hisz a fõiskolán biztosan tanultak gyerekpszychológiát,nem hiszem, hogy egy félénk, gátlásos gyerek szorongásainak megszüntetése a közönnyel oldható meg.
Mit tanácsol Ön mint szakember mit tegyek?Mivel segítsem elõ, hogy könnyebben beszokjon a lányom, ill. az óvónõk felé a gátlások félelmek csökkenjenek, úgy érzem ehhez partner is kellene ,az óvónõ személyében./de ha nincs?/Elég szomorú ez!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Teljesen egyetértek Önnel, a beszoktatás nehézségeiben szülõnek és pedagógusnak együttes erõvel, igazi partnerként kell felkarolnia a gyermeket. Javaslom, üljön le nyugodt körülmények között beszélgetni az érintett óvónõkkel, kérdezzen rá, õk konkrétan hogyan segítenek a gyerekeknek a beszoktatás megkönnyítésében. Konkrétan mit tesznek, mikor Ön távozik és a gyermek kétségbeesik? Kérje a segítségüket, így talán elkerülhetõ, hogy piszkálódásnak fogják fel az Ön kezdeményezését, s minden kérdését, aggályát részletekbe menõkig beszélje meg velük. Ha észreveszik, hogy Ön, bocsánat a kifejezésért, de "nem száll le róluk", kénytelenek lesznek kicsit jobban odafigyelni kislányára.
Sok sikert hozzá!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt ovónéni!
Az én kisfiam decemberben volt 2 éves,a bölcsiben bilibe pisil,állítólag teljesen szobatiszta,a pelenkát haza is hozzatták velünk.A kakilással gondunk van,mert renyhe bélmûködésû.,szinte sírva kakil,állva.Az én kérdésem az lenne,hogy ön szerint itthon miért nem akar bilire ülni?Igazából már mi is próbálkoztunk mindenféle játékkalPl:a plüss állatkák kakilnak,meglepetés következik ha van kaka,testvér ráül,stb.igazából úgygondolom,hogy nem vagyunk elkésve,de érdekelne az Ön véleménye
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Úgy hiszem, kisfia a bölcsiben igazi jó gyerekként igyekszik betartani a szabályokat, így a bilibe pisilés elvárásának is igyekszik megfelelni, ám sok más gyermekhez hasonlóan otthon már lazábban kezeli ezeket a dolgokat.
Valóban semmirõl nincs még lekésve, nem kell erõltetni a dolgot. Inkább többször fejezze ki felé reményét, hogy egyszer biztosan meglepi majd Önt azzal, hogy otthon is ráül a bilire. "Jaj, már úgy izgulok, mikor fogsz meglepni a bilizéssel. A gondozó néni azt mondta, hogy ügyes vagy, majd nekem is megmutatod egyszer, ugye?" Vagy: "Fogalmam sincs, hogyan kell ráülni erre a bilire? Vajon ezt a bilit is tudod használni vagy csak a bölcsis bilit?" Ha elõbbiek ellenére sem mutat hajlandóságot az otthoni edényke használatára, ne erõltesse! Egészen biztos, hogy idõvel otthon is elhagyja majd a pelenkát kis dolgokhoz és nagy dolgokhoz egyaránt. Addig pedig türelem, semmiképpen ne erõltessék a bilibe kakilást.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Bébiszitterként éltem át a következõket néhány napja: A kislány 2,5 éves. Elsõ ismerkedõs napon többször rámhúzott az esernyõjével. (Csukott állapotban.) Mire én elvettem tõle, mondván, hogy ha verekszik vele, akkor elveszem. Vísítva panaszolta a szülõknak, hogy mit tettem. (Elvettem). Az anya odajött, és mondta, hogy kérjen bocsánatot. Meg is tette, de úgy láttam, az egészbõl annyit érzékelt csak, hogy én elvettem tõle valamit. Amíg a szülõk ott voltak, addig kezelhetetlen volt eléggé. Késõbb már kezdtünk összecsiszolódni. Amikor a szülõk nem voltak jelen, teljesen kezelhetõvé vált számomra. Akkor megjelent egy idõs rokon kb. 10 napra. A kislány teljesen megbokrosodott, nem akart semmit csinálni, ami a napirendhez tartozott. Megint verekedett, és úgy fejbe rúgott, hogy bedagadt a homlokom. (Elõtte guggoltam, és rajzoltam neki.) A rúgásba beleszisszentem, dühös lettem, mondtam neki, hogy ez nagyon fájt, és kértem, kérjen bocsánatot, igérje meg, többet ilyet nem tesz. Nagy nehezen elhadarta a bocsánatkérést, de látszott, hogy nem érdekli az egész, és folytatta az újabb veréseket. Az idõs rokon nem is tette szóvá, ha õt verte. Kérdésem a következõ: Úgy látom, hogy semmiféle érzelem, fájdalom nem hatja meg, mint amit tanácsolt az egyik szülõnek, hogy azzal hasson rá. Még nem tudom, hogy megválok-e a kislánytól, de a szüõk is mereven ragaszkodnak hozzá, hogy visszaütni tilos. Én sem vagyok a verés híve, 3 saját gyereket felneveltem, nagyon ritkán vertem meg õket. De azt gondolom, hogy mindennek van határa! Nem tudja meg a gyerek, hogy mit csinál, szerintem, amíg egyszer-kétszer meg nem tapasztalja, hogy amit csinál, az fáj. Szóval, szerintem vissza kéne ütni, de csak akkorát, amekkorát õ. Mi a véleménye? Válaszát elõre is köszönöm!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A visszaütés politikáját semmiképpen nem osztom! Tudnunk kell, hogy az agresszió csak újabb agressziót indukál, ami ördögi körhöz vezet. Ön azért haragszik, mert õ megütötte, õ azért, mert Ön visszaütött, végül a szülõ is haragudni fog, mégpedig nem másra, mint a bébiszitterre. Ebben az esetben borítékolni lehetne a helyzet eldurvulását, ami fájdalmas következményekhez vezetne. Ehelyett javaslom, a durva megnyilvánulásokat kezelje kellõ határozottsággal, de semmiképpen nem agresszíven. Mutassa ki a gyerek felé, hogy ez fájt, és hagyjon idõt neki arra, hogy végiggondolja, "megeméssze" cselekedete súlyát. Ez azt jelenti, hogy egy darabig ne játsszon vele, nem lépjen túl könnyedén a történteken. A mosolyszünet végeztével (5-10 percnél ne legyen több!) üljenek le komolyan beszélgetni. Inkább a szívére próbáljon hatni, azzal megy a legtöbbre. Mondjon mesét a verekedõs gyerekrõl, akivel végül senki nem akart játszani, de miután megjavult, mindenki nagyon megszerette.
A fenti érzelmi ráhatással fokozatosan rá lehet ébreszteni a gyermeket tettének súlyára, mégpedig anélkül, hogy mi magunk durvák lettünk volna.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves óvónéni!
Kislányom 3 éves már ovodába jár. Szobatiszta másfél évesen lett nappalra viszont alváshoz még mindíg pelus kell alá, mert annyira mélyen alszik, hogy bepisil. Mostanában pedig az a probléma, hogy mindíg pisis a bugyija mert az eleje bemegy. Szerintem vagy nem figyel oda és tul késõn megy pisilni vagy nem tudja vissza tartani. Nagyon félek, hogy vizellet tartási problémája van vagy lessz nagykorában?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Véleményem szerint nem vizelettartási probléma áll a háttérben, mivel, mint írja, ez a gond csak mostanában lépett fel. Sokkal valószínûbb, hogy az elmélyült, élvezetes játék hevében egész egyszerûen megfeledkezik "kötelességérõl", így egészen a végsõkig tartogatja a pisit. Csak akkor szánja rá magát a WC-zésre, ha már égetõ a helyzet, azaz kicsit becsurgott. Javaslom, figyeljék a pisilés elõjeleit (pl. összeszorított lábak, ugrándozás, stb.) és szükség esetén küldjék el a WC-re. Ez a probléma a késõbbiekben biztosan megoldódik, nem érdemes különösebben aggódni miatta.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam Bence 2,5 éves. Január óta járunk bölcsibe, mivel én május 7-én visszamegyek dolgozni. Sajnos még mindig elég stresszes, nehezen szokja meg a közösséget, amihez hozzájárul, hogy 2 hétnél még többet egyhuzamban nem jártunk, mivel mindig beteg. Mire kezdené egy kicsit jólérezni magát, addigra lebetegszik és kezdjük elõlrõl a dolgot. Mivel november 27-én tölti a 3.-életévét, december 1.-jével mehetne oviba. Azon dillemmázzom, hogy hagyjam még a bölcsibe, és majdcsak jövõ év szeptemberétõl menne oviba, vagy pedig maradjon a bölcsibe. Mennyire viselné meg ez a váltás? Folyékonyan beszél, nagyon értelmes, okos kisfiú. A bölcsödében elég vegyes csoport alakult ki, nem fogja-e ez egy kicsit visszahúzni.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Nehéz a kérdés, hiszen két jelentõs érv áll egymással szemben. Ennek ellenére összességében talán az lenne a helyesebb, ha ezt a tanévet már bölcsõdében járná végig a kisfiú. Úgy hiszem, a gyakori közösségváltás nagyobb veszéllyel járna, mint a fejlettségét esetlegesen visszavetõ bölcsõdei élet.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom december 31-én lesz 3 éves. Nem vagyok tisztában azzal,hogy mikor kell õt beíratni az óvódába. Segítségét köszönöm, Anita
Vlasz:
Kedves Anita!
Ahhoz, hogy a gyermek a 3. születésnapját követõen azonnal óvodába léphessen, már most jelezni kell felvételi kérelmét a kiválasztott óvodában. Hasznos ezt mielõbb megtenni, hogy nehogy idõközben telített legyen a csoportlétszám.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A lányom 4 éves lesz nemsokára és az éjszakai szobatisztasággal még most sem vergõttünk zöldágra. Napközben semmi gond vele ügyesen szól ha nem vagyunk Wc közelben vissza is tudja tartani. Legutóbbi kísérletem az volt hogy elfogyott a pelus és nem vettem újabb csomaggal mondván õrá már nem lehet kapni ez kezdetben úgytûnt célravezetõ lesz de mégsem sikerült. Szoktam nézegetni hogy mikor pisil be és mielõtt felébredne, ill ha éjszaka is történik vele baleset akkor nyöszörög próbáltam felkölteni de nem ébred fel és csak nyûgösködik, mire a bilire teszem pedig bepisil. Szóval nehezen ébred. Az oviba van mikor hetekig nem pisil be és van mikor egy hétig folyamatosan. Az óvónénik nagyon aranyosak és mindig azt mondják hogy több gyerek is van így, ne aggódjak!
Nincs több ötletem, és néha az az érzésem hogy õ nem is akar szobatiszta lenni. Kérem szépen válaszoljon !
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az éjszakai bepisilés kisebb korban, mint amilyen az Ön kislánya is, még nagyon gyakori. 1-2 év múlva már kevésbé tekinthetõ természetesnek, abban az esetben már szorongásos állapotokra is gondolni kell.
Úgy vélem azonban, kislányánál még nem indokolt ennek a feltételezése, sokkal inkább az gyanítható, hogy fizikálisan még nem érett meg erre a feladatra. Ennek többféle oka lehet, pl: öröklött tényezõk (a bepisilõs gyermekeknek gyakran a szülei is hasonló problémákkal küszködtek korábban); ha a szervezet a vizeletkiválasztást gátló hormont nem termeli a kellõ mennyiségben éjszaka; ill. a gyermek nagyon mélyen alszik, ezáltal nehezen érzékeli, ha megtelt a hólyagja.
A fenti problémák idõvel maguktól megoldódnak majd. Amit Ön tehet: semmiképpen ne sürgesse a dolgot, hiszen az éjszakai bepisilés nem tudatos a gyermek részérõl. Helyette inkább kezelje természetesen a dolgot, legyen nagyon tapintatos, együttérzõ és türelmes. Sokat tehet továbbá a helyzet javítása érdekében, ha a fentiek mellett egy nagyon nyugodt, elfogadó, meleg családi légkört biztosít.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ! Nagyon köszönöm elõzõ válaszát. Megfogadtam, beszéltem az óvónénikkel.
A lényeg az volt, hogy a nevelési tanácsadós pszichológus véleménye szerint a 6.3 éves kislány nem iskolaérett, az óvónénik kitartanak amellett, hogy az õ szakvéleményük vizsgálatok nélkül is megállja a helyét, vagyis mehet iskolába. Ezért mi elkezdtük a gyereket felvételiztetni kéttannyelvû iskolákba, s egyik helyre sem vették fel. A kislány nem éri meg kudarcként, s amikor mondtam hogy mi lenne, ha maradnánk még egy évet oviban, akkor azt mondta, hogy jó, mert a négyes csoportban van barbi-baba és olyan aranyos az óvónéni.
Ön szerint jól teszem, hogy nem adom be a körzeti iskolába, ahova nem igazán szeretném?
Vagy rosszul döntök, hogy óvodában tartom, mert nem sikerült a felvételije egy kéttannyelvû iskolába? Nagyon megnyugodnék, ha megtudna erõsíteni az óvodában maradás helyességérõl. Elõre is köszönöm válaszát:
Köszönettel és tisztelettel: K. Csilla
Vlasz:
Kedves Csilla!
Az elõzmények ismeretében úgy vélem, helyesen teszi, ha még egy évre óvodában hagyja a kislányát. Megerõsített ebbéli véleményemben gyermeke hozzáállása is, miszerint nem baj, ha marad oviban, mert ott van Barbie baba, kedves óvónénik ... stb. Úgy gondolom, helyesen döntöttek!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A kislányom 4 és fél éves, és a sötétséget kivéve semmitõl sem félt.
A minap látott egy mesét, ahol a WC-bõl és a lefolyóból elõbújt valami szörny és elvitte az épp ott lévõ embert.
Azóta retteg egyedül kimenni olyan helyre, ahol lefolyó van, és zuhanyzáskor nem hajlandó a lefolyó közelébe menni.
Mit tegyek, hogy ez megszûnjön?
Elõre is köszönöm segítségét: Timi
Vlasz:
Kedves Timi!
Talán a leghelyesebb és legcélravezetõbb, ha Ön jár elöl jó példával a gyermek elõtt. Jó, ha minél többször "szemlélteti" neki, hogy Ön sem fél a lefolyótól, lám-lám anyu még rá is mer lépni zuhanyozás közben. Az is jó, ha együtt fürödnek, így még nagyobb lesz a kislány biztonságérzete. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a szülõk WC-zését sem kellene tabuként kezelni a gyermek elõtt, jó, ha látja, hogy Önök sem félnek a "szörnytõl", bátran használják az illemhelyet. Amikor a kislány szóvá teszi félelmét, magyarázza el neki, hogy ez csak mese, valójában semmiféle szörny nincs ott. A gyermekekben él a mesetudat, tehát el lehet fogadtatni velük, hogy a WC szörny nem létezik, akárcsak a gonosz sárkány vagy boszorkány.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 5 éves, középsõs. Ha megkérem, hogy rajzoljon valamit, általában csak "firkál" persze õ elmeséli mi van a rajzon. Ha leülünk ketten rajzolni, ami azt jelenti, hogy én rajzolok neki valamit, pl. embert, házat stb. azt szépen lemásolja. Rajzolni, színezni nagyon nem szeret, de gyurmázni, festeni stb.igen. Amúgy könnyen tanul verseket, ügyesen végez "matematikai mûveleteket".
Itthon és az óvodában sokat "rajzoltatjuk", de úgy veszem észre, ezzel még jobban megutáltatjuk vele a rajzolást. Az óvónõktõl szinte minden nap hallom, hogy nagyon el van maradva a rajzolásban, sokat kell rajzonia. Mit tegyek?
Köszönettel: Ani
Vlasz:
Kedves Ani!
Ön ráérzett a megoldásra: nem csak a szó szoros értelmében vett rajzoltatással ügyesedik a gyermek finommozgása, fejlõdik a kéz koordinációja, de más egyéb barkács tevékenységekkel is. Pl: ragasztás, vágás, gyûrés, tépés, hajtogatás, gyurmázás és még sorolhatnám. Ha pedig kimondottan rajzoltatni szeretné, arra játékosan, indirekt módon gyönyörûen motiválhatók a gyermekek. Pl: ha szereti az autókat, akkor csináljunk gyufaskatulyákból kicsi járgányokat, majd egy óriási fehér kartonra rajzoljuk meg az utakat, zebrát, készítsünk közlekedési lámpát, fákat, stb. Ezek megrajzolása, színezése, ragasztása természetesen elsõsorban a fiúcska feladata lesz, de minden bizonnyal szívesen végzi majd e munkát. Ha kedveli a katonásdit, akkor az elõbbihez hasonló módon készíthetnek papír katonákat, ill. kartonból egy hatalmas várat. A lehetõségek tárháza végtelen, némi fantáziával tökéletesen ki lehet használni azokat.
Talán segíthet ebben még "Játékos suliváró" c. iskola elõkészítõ kiadványom is, melyben szintén sokféle játékos megoldást találhat a kézügyesség fejlesztésére. A könyvet oldalunkon megrendelheti.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Kisfiam májusban lesz 4 éves, pisilés terén teljesen önálló, éjszakára sem kell pelus, már lassan egy éve. De sajnos ugyanennyi ideje "kínlódunk" a kakilással. Már minden játékos megoldást végigcsináltunk, a gyurmakakitól kezdve a kismanóig, aki ajándékot hoz, ha bilibe sikerül kakilni. Tavaly augusztusban kezdte az ovit,nagyon várta, hogy mehessen,amikor a nõvérét reggel vittük, rendszeresen sírt, hogy Õ még nem maradhat az oviban. Talán ott rontottuk el, hogy akkor még néha becsúszott a kaki, mégis vittük. Az óvónéni azt mondta, hogy majd motiválja az, hogy már nagy ovis fiú és csak akkor járhat, ha bilibe kakil. Nos ez egy rövid ideig mûködött, de aztán megfordult a dolog. Kb két hét múlva rájött, hogy mégsem akar ovis lenni, és attól kezdve, minden nap bekakilt az oviban. Megbeszéltük és nem vittük, azóta anyukám vigyáz rá amíg én dolgozom. Az óvónénik tanácsára voltunk pszichológusnál is, aki szerint nem olyan nagy a baj, és ezt mi nélküle meg tudjuk oldani.Most az a helyzet, hogy belekakil a bilibe, de mindig addig szorongatja, hogy kakis lesz a bugyija. A pszichológus szerint ez szép eredmény egy ilyen kicsi gyerektõl, én mégsem vagyok elégedett. Volt átmenetileg egy-egy hét, amikor idõben szólt, és nem lett kakis a bugyi, tehát képes rá, csak a motiváció hiányzik. Az egyik karácsony körül volt, amikor valahogy összekapcsolta a dolgot a Jézuska várással, a másik pedig kb egy hónapja, amikor minden kakilás után kapott egy kindertojást. Kifogytam az ötletekbõl, kérem adjon tanácsot, mit csináljak, szeretném, ha szeptembertõl oviba mehetne. Elõre is köszönöm: Móni
Vlasz:
Kedves Móni!
Nagyon jó úton haladnak a teljes szobatisztaság felé, bár megértem, hogy a kisebb-nagyobb zökkenõk zavarják Önt. Gyermeke igazi eszességrõl tett tanúbizonyságot, mikor a bekakilást tudatosan az óvodába járás elhárítására használta fel, bár nem szeretném elbagatellizálni a dolgot. Egy megoldást még érdemes lenne kipróbálni: amikor egyértelmûen látja, hogy a fiúcska minden erejével próbálja visszatartani a kakit, ültesse le a bilire ezzel a szöveggel: "Pisiljél most nekem jó sokat, rendben?" Ekkor már valószínûleg képtelen lesz arra, hogy a kakit visszatartva csak pisit produkáljon a bilibe, így "megszületik az eredmény". Ekkor nagyon-nagyon dicsérje meg, hogy teljesen MAGÁTÓL kakilt a bilibe, és ezt biztosan meglepetésnek szánta Önnek. Néhány ilyen alkalom után oldódik a szorongás, késõbb meg is szûnik majd.
Remélem, segítségemmel sikerül megoldani a gondokat, sok sikert kívánok hozzá!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves ovoneni, eloszor is sok szeretettel gratulalok az uj babahoz, remelem mindenki jol van es egeszseges.
Kislanyom, Isabel, betoltotte negyedik eletevet, no mint a gomba. Uj ovit kezdett, uj hazba koltoztunk. Ez egy kisebb ovoda, fele olyan high-tech mint a masik volt, a gyerek megis sokkal tobbet tanul, okosodik, es eletvidam. Nekem az szamit hogy bannak a gyerekkel, es Mrs. Williams tobbet er mint harom komputer es tiz kilo konyv. Nagyon boldog vagyok.
Egy dolgot figyeltem meg viszont Isanal, most hogy kezugyessege novekedett:
1. Jobbrol ir es rajzol (nem balkezes es nem ketkezes)
2. Valamely szamokat es betuket konzekvensen forditva irja: S, 4, F, pl.
3. A cipojet es szandaljait amiknek megkulonboztetett a kulso es belso resze szinte allandoan forditva veszi fel.
A csaladban van diszlexia.
- Lehet-e ezt egy negyeves gyereknel diagnosztizalni
- KELL-E DIAGNOSZTIZALNI vagy hagyjuk hogy fejlodjon
- Kell-e a profi segitseg minden esetben a gyereknek vagy valszleg megoldodik magatol?
Megkoszonnem pedagogusi velemenyet, melyet nagyra ertekelunk.
UI. Voltunk Mo-n februar elejen, Isabel a vegere mar szepen beszelt is magyarul. Bar a gyerekek tobbsege akivel egyutt jjatszott inkabb angolul tanult, HA HA HA. Nagyon jo volt.
Tisztelettel:
Muranyi Eszter, VA USA
Vlasz:
Kedves Eszter!
Nagyon köszönöm kedves sorait és gratulációját kisfiam születésével kapcsolatban, valamint azt, hogy sokadszor is bizalommal fordul hozzám kérdésével.
Örülök, hogy Isa jól érzi magát az említett óvodában és ebben az említett óvónéni is partner igazi, jó pedagógusként. Az Ön által említett dolgok bizony utalhatnak diszlexiára, melyet Ön, mint odafigyelõ, lelkiismeretes szülõ azonnal észrevett. Igen, mindenképpen ajánlott lenne már most szakembert felkeresni a problémával, hiszen minél hamarabb fény derül a dologra, annál korábban és hatékonyabban megvalósítható a fejlesztés.
Ajánlom szíves figyelmébe a diszlexia.lap.hu oldalt, melyen keresztül sokoldalú információkhoz juthat az említett kérdéssel kapcsolatban.
Remélem, tudtam segíteni válaszommal!
Szeretettel üdvözlöm Önt és a kis Isát: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
A fiam idén, novemberben (2007) betölti az 5-ik életévét. Eddig nem járt oviba, mert nem dolgozom, jelenleg várandos is vagyok, úgy otthon van velem. Mivel évvesztes és más bizonyos okokból is, az iskolát majdnem 7 évesen szeretnénk elkezdeni (2 év múlva). A kérdésem a következõp: van e lehetõségünk arra, hogy az iskola megkezdése elõtt 1 évvel elkezdjük az oviba járást (vagyis nem idén 5 évesen, hanem jövõre majdnem 6 évesen)? Elõre köszönöm válaszát.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Kérdésével kapcsolatban az alábbi jogszabály az irányadó:
" Az óvodai ellátás igénybe vétele a gyermek 5 éves koráig nem kötelezõ, azonban ezt követõen, az óvodai nevelési év elsõ napjától (minden év szeptember 1-jétõl) kezdõdõen óvodába - legalább napi 4 órában - kell járnia."
"Ha a szülõ nem kívánja gyermekét óvodába járatni, az óvoda vezetõjétõl kell felmentést kérnie. Az óvoda vezetõje akkor adhatja meg a felmentést, ha a gyermek családi körülményei, képességének kibontakoztatása vagy sajátos helyzete ezt indokolja."
Elõbbiek mellett én nagyon hasznosnak tartanám, ha legalább az említett 4 órás idõtartamban óvodába járna a kisfiú, hiszen közösségi-szociális fejlõdésében nagy segítség lenne az óvoda.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Két gyermekem van: Viktória (3,5éves) és Barnabás (május 1-jén lesz 2 éves). Viki már tavaly októbar óta óvodás, Barni most kezdte a bölcsit. Mindketten kissé fejlettebbek a koruknál (mozgás, beszéd, stb.), de Viki kissé zárkózott típus. Egyikõjüknél sem volt gond a közösségbe való beszoktatásnál. Vikinél csak annyi volt a "nehézség", hogy õ mindig ahhoz a személyhez ragaszkodott, akihez beadtam reggel, kissé nehéz volt a váltás és épp ezért a külön foglalkozásokra sem akar elmenni, mert az adott óvónéni mellett akar maradni. Mostanra kissé feloldódott. Barni viszont nagyon kis barátkozós, ismerkedõs típus. Már nagyon szépen, mondatokban beszél, sõt már mondókázik, énekel. Kérdésem a következõ: mivel jövõre májusban tölti a 3. évet, nem tudom, hogy érdemes-e és jó lenne-e neki, ha beadnám az oviba a nõvére mellé, mivel nekem így egyszerûbb lenne megoldani a nyári szünidõt, ami nem egyszerre szokott lenni a két intézményben. Kérdés, hogy a gyereket nem viselné-e meg nagyon a sok változás (az Óvónénik is szabin lesznek+összevont csoport). Viszont, mivel ilyen fejlett, arra gondolok, hogy talán a bölcsi már nem fog tudni annyit nyújtani neki!? Talán az is megkönnyíti a beszokást, hogy ott a nõvére!?
Válaszát elõre is köszönöm! Yvette
Vlasz:
Kedves Yvette!
Mindenképpen az lenne a legjobb megoldás, hogy - amennyiben mód van rá - , csak jövõ szeptemberben adja be óvodába a kisfiút. Megértem, hogy nem könnyû megoldani a nyári idõszakot, de kisfia érdekében ez lenne a legjobb. Egy összevont csoport állandóan változó gyerekei, óvónõi csöppet sem tesznek jót a beszoktatás sokszor nehéz folyamatának. Kell az állandóság, hiszen ez adja a gyermek érzelmi biztonságát az idegen környezetben. Annak ellenére is ezt mondom, hogy kisfia közvetlen, nyílt, talpraesett gyermek, valamint nõvérkéje is ott lesz az oviban.
Ha egy mód van rá, próbálja jövõ szeptemberig biztosítani a változatlan körülményeket, azaz kisfia óvodakezdését csak õsztõl javaslom.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Tanácsát szeretném kérni: 2 éves, eddig jó étvágyú kislányom táplálkozási szokásai egyik-napról a másikra megváltoztak. Eddig szerette a leveseket, húst, burgonyát, rizst, néhány fõzeléket és gyümölcsöket minden mennyiségben. Tehát táplálkozása igazán kiegyensúlyozott volt. Valóban egy-két nap leforgása alatt az említett ételek legnagyobb részét elutasítja. Jelenleg kizárólag gyümölcsöt, esetleg péksüteményt szeretne enni. Folyadékot kb. 1,5 litert iszik naponta tea, víz és tej formájában. Szinte azonnal sírni kezd, ha csak megkínálom valamilyen étellel, pedig igazán nem erõltetem. Amikor beszélgetünk felsorolja milyen sokféle ételt szeret, azonban amikor evésre kerül sor, elutasítja azokat. Aggódnom kellene e miatt, vagy esetleg életkori sajátosság az étvágy ilyen hírtelen változása mind ételfajtára, mind mennyiségre vonatkozóan? Még néhány rágófogának ki kell bújnia, de nem gondolom, hogy fogzási fájdalmak miatt utasítaná el az evést. Válaszát elõre is nagyon köszönöm!
egy aggódó édesanya
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Tapasztalatom szerint a gyermekek étvágya ilyen korban változó lehet, egyszer kicsit több, másszor valamivel kevesebb ételt kívánnak. Mivel azonban Önnél drasztikus étvágycsökkenésrõl van szó, mindenképpen javaslom, hogy keressék fel a gyermekorvost és vele konzultáljon a kérdést illetõen!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Mindenki!
Az én gyermekem sem szobatiszta még (3,5 éves, fiú, alváshoz pelust kap, abba belepisil, kaki ügyben nagyjából "pelenkába szobatiszta"), de hogy öszinte legyek, ez engem annyira nem zavar. Inkább az irritál, hogy a többi szülö akkora ügyet csinál belöle. Szerintem, ha egy gyermek mentálisan és testileg egészséges (és ez egyéb jelek alapján nem kétséges), akkor elöbb-utóbb rá fog szokni a bilire-vécére, akkor is, ha nem aggódom, nem trükközöm, hanem akkor, ha ö majd elérkezettenk érzi az idöt.
Lehet, hogy túlzásnak tünik, amit írok, de szerintem akkor, ha folyton beleavatkoznék a gyermeknek ebbe a legeslegintimebb magánügyébe, az ürítkezésbe, az majdnem olyan lenne, mintha análisan megeröszakolnám a gyermekemet.... Én az anyja vagyok, tehát szolgálom a gyermekemet, ahogy éppen szüksége van rám. Például azzal, hogy kiszedem alóla a kakit, meg megpucolom a popóját. Egy szép nap majd ö is vécébe fog ja végezni a nagydolgát, addig meg csinálom, amit kell.
Nem tudom, mit szól ehhez a tanácsadó. De kíváncsian várom a válszt.
Vlasz:
Tisztelt Levélíró!
(Ha megengedi, én ragaszkodnék a kölcsönös tiszteleten alapuló személyes megszólításhoz, mivel zárómondatában tõlem kérdez.)
Sajnálom, ha a szobatisztaság elérését segítõ játékos, fokozatos, tapintatos megoldási módokat Ön trükközésnek, sõt mi több, erõszakosnak érzi. Azt hiszem, bátran kijelenthetem az összes érintett, talán nem ok nélkül megbántott szülõ nevében: szándékuk sokkal inkább SEGÍTÕ (!), mint erõszakos. Jómagam is így vagyok ezzel.
Elmélete mindenesetre érdekes, miszerint nem kell segítõ kezet nyújtanunk gyermekünknek a szobatisztaság eléréséhez, mert elõbb-utóbb úgyis megtanulja. Biztosan így van, érdekes lenne ezt az elméletet a járás megtanulásánál is alkalmazni. Miért nyújtanánk segítõ kezet tipegõ kisbabánknak, ha elõbb-utóbb egyedül is megtanul közlekedni? Nem hinném, hogy lenne szülõ, aki jó szívvel hagyná elesni gyermekét, kitéve ezzel mindenféle sérülésnek. Ha semmiféle segítséget, hangsúlyozom: segítséget(!) nem adunk csemeténknek a szobatisztaság elérésében, számtalan lelki sérülés célpontjává tehetjük. Muszáj ez, ha el is kerülhetnénk?
Megnyugtathatom, hogy a szobatisztaság elérésében segíteni vágyó szülõk sem hagyják kakisan, pisisen gyermeküket, õk is megteszik kötelességüket. Higgye el, a kakis, pisis ruhák, ágynemûk sikálása, folyamatos mosása sokkal nagyobb áldozattal jár, mint az Ön által említett pelekacsere. Természetesen nem szeretném rosszhiszemûen azt gondolni, hogy saját kényelme érdekében söpri szõnyeg alá a megoldásra váró feladatokat, sokkal inkább elhiszem, hogy gyermekét szeretné óvni. Ennek okán viszont én is hasonló hozzáállást kérnék Öntõl: a segítõ szándékú szülõk igyekezetét ne hasonlítsa anális megerõszakoláshoz, lássa benne inkább a szeretetteljes segítõ szándékot!
