Kedves óvónő!
Kisfiam 3 és fél éves és mindenkivel nagyon barátságtalan.
Persze csak az idegenekkel.
Azt szeretném kérdezni,hogy mivel tudnám ösztönözni arra,hogy idegen emberekkel is kommunikáljon.
Köszönettel.
Kata
Vlasz:
Kedves Kata!
Kérdése nyomán felmerült bennem egy kérdés: vajon biztosan helyes-e, ha gyermekét arra próbáljuk motiválni, hogy számára teljesen ismeretlen emberekkel barátságos és nyílt legyen. Kérem, ne értsen félre, valóban nem jó, ha maximálisan elutasít mindenkit, de a mai világban bizony nem árt egy kis óvatosság. Lehet, hogy gyermekében ösztönösen benne van egyfajta elővigyázatosság, ami sok esetben bizony még hasznos is lehet. Azt, hogy melyek azok a helyzetek, amikor biztosan nem kell félnie, azt fokozatosan megtanulja. Menjenek minél többet olyan helyekre, (közért, posta, étterem ...stb.) ahol gyermeke személyesen is megtapasztalhatja, hogy neki és édesanyjának egyaránt idegen emberekkel is barátságos viszonyba lehet kerülni néhány szó erejéig. Mielőtt belépnek a postára, mondja el kisfiának: "A postás nénit még nem ismerjük, de kedvesek leszünk vele, hiszen segít nekünk feladni a levelet." Vagy: " A zöldséges bácsival is barátságosak leszünk, mert ő választja ki nekünk a legszebb és legegészségesebb gyümölcsöket." Motiváljuk arra, hogy igazi "férfiként" illedelmesen köszönjön, és ha ez megtörténik, nagy dicséret legyen a jutalom. Ilyen úton-módon a gyermek hamarosan ráérez a kissé közvetlenebb, barátságosabb emberi kapcsolatok ízére.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónő!
Második napja tapasztalom, hogy mikor viszem 3 éves lányomat a kiscsoportba a kisfiúk szoknyába öltözködve játszanak, bohóckodnak valószínűleg egész délelőtt, mert mikor ebéd előtt megyek Tamaráért, akkor is még mindig szoknyában vannak.
Ön szerint mennyire normális ez? Kell-e egy kisfiúnak lány ruhában játszani napokon keresztül? Mire szocializálja így az óvoda a fiúkat?
Köszönettel
Sojka Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Véleményem szerint az ilyen jellegű játék semmiféle személyiségformáló, pozitív hatással nem bír.
A gyermekek már egészen kis kortól kezdve igyekeznek elsajátítani a felnőttek mintája szerinti, a nemi identitáshoz kapcsolható viselkedési formákat. Pl: a kisfiúk édesapjuk példája nyomán szintén szeretnek barkácsolni, autókkal foglalkozni, valamint egyéb, "férfias" tevékenységeket folytatni. A lányok ezzel szemben édesanyjuk nőies dolgait utánozzák szívesen. Örömmel belebújnak a sok számmal nagyobb körömcipőbe, kifestik magukat, lakkozzák a körmeiket, stb. Ezeket a nemi hovatartozást sugalló viselkedési, megnyilvánulási formákat nem helyes keverni, ill. felcserélni, mert az érintett gyermekek (ideértve a szoknyás fiúk csoportjába járó többi csemetét is) személyiségfejlődésében zavart okozhat. Feltételezem, hogy a furcsa játékot egy bizonyos fiú kezdeményezte, a többiek pedig, jó poénként felfogva a dolgot, utánozni kezdték. Ennek azonban, - jómagam is osztom az Ön véleményét, - nem szabad teret adni. Ha továbbra is ilyen jellegű dolgokat tapasztal, mondja el az óvónőknek aggodalmát és kérje együttműködésüket a probléma megoldásában.
Üdvözlettel: az Óvónők
Krds:
Tisztelt Óvónő!
Egyszer írtam már 4 éves kisfiam problémájáról, megváltozott viselkedéséről. Sikerült kiderítenünk azokot, mégpedig azt, hogy az egyik kisfiú bántotta, ezért nem volt kedve óvodába menni. Most az óvónő azt mondta, hogy hiperaktív, így visszatartják egy évet. Nekünk ez hihetetlennek tűnt, hiszen eleven, ez tény, de nem ok arra, hogy októberben azt mondják egy gyerekre, hogy hiperaktív és szeptemberben visszatarsák. Elvittem neurológushoz(a háziorvos is kizárta a hiperaktivitást) és ő is azt mondta, hogy nem hiperaktív, hanem szorong.Ezt azért írtam meg, hogy mindenkinek legyen példa a mi esetünk és ne az óvónőre hallgasson, hanem keressen fel szakembert, hiszen könnyű ráfogni egy gyerekre, hogy hiperaktív=>nem kell vele foglalkozni. Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Mindenek előtt szeretném pontosítani a levelében megfogalmazottakat, mert sokak számára talán félreérthető lenne: Ön minden bizonnyal arra gondol, hogy ha előfordul kérdéses eset az óvodai nevelés során (t.i.: szülő és pedagógus nincs közös állásponton), akkor érdemes MÁS SZAKEMBER VÉLEMÉNYÉT IS kikérni. Itt szeretném zárójelben megjegyezni: az óvodapedagógus is szakember, (főiskolai diplomája erre a tanúbizonyság) a Nevelési Tanácsadó és egyéb szakemberek csak TOVÁBBI szakvéleményt mondanak. Természetesen előfordulhat tévedés óvónői részről éppúgy, mint pedagógusnál, orvosnál...stb, de ez természetes, emberek vagyunk. Senki sem hibátlan. Előbbieket csak pontosítás céljából tartottam fontosnak megjegyezni, valamint nagyon örülök, hogy annak idején segítségére lehettem tanácsommal!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kislányom 4 éves, kiscsoportos óvodás. Szeret óvodába járni, nem panaszkodnak rá az óvónők sem. Egy észrevételem azonban van. Mindennap meg szoktam kérdezni a lányomat, hogy viselkedett az óvodában. Elmondása szerint, többször előfordult, hogy kisebb rosszalkodások miatt ( beszélgetés evés közben, leugrott a mászókáról, elvett egy játékot a társától ), kiültették az óvónéni asztalához, sarokba állították, vagy az udvaron leültették a padra. Azzal egyetértek, hogy szóljanak rá, ha nem illő dolgot csinál, beszéljék meg vele a helyes szokást ( ezt mi is megtesszük otthon ), de a kiültetést, vagy a kiállítást nem tartom helyesnek ebben a korban, mert az szerintem megalázó a gyermek számára a többiek előtt, illetve még nem is igazán érti, hogy miért is kell neki ott állnia, ill. ülnie.
Önnek mi erről a véleménye?
Válaszát köszönöm: Henriett
Vlasz:
Kedves Henriett!
Bizony, nem könnyű válaszolnom a kérdésére, hiszen a nevelés során olykor adódó büntetés, mint fegyelmező-nevelő tényező kettős arculatú. Egyrészt néha muszáj élnünk vele, hiszen az erkölcsi-társadalmi szabályok betartása elengedhetetlen egy gyermek személyiségfejlődésében. Másrészt viszont egyfajta fájó megkülönböztetésként is megélheti a gyermek. Van, mikor a jó szó, verbális meggyőzés és minden játékos próbálkozásunk hiábavaló, ám a szabály betartatása feltétlenül szükséges! Ilyen pl. az Ön által is említett mászókáról való leugrálás, hegyes tárggyal való hadonászás, mozgó járműből való kihajolás, és még sorolhatnám a különböző fegyelmezetlenségeket. Komolyan mérlegre kell tennie szülőnek és pedagógusnak egyaránt, hogy melyik az a pont, mikor már a balesetveszélyes helyzet elkerüléséhez nem elég a puszta "ejnye-bejnye". Ilyenkor a gyermek saját és társai testi épsége, netán élete érdekében muszáj határozottabban fellépni. Abban bizonyára egyetért velem, hogy inkább egy büntetés, mint elveszíteni egy emberéletet egy tragédia miatt. Egy azonban bizonyos! A büntetésnél is meg kell tartania a nevelőnek a fokozatosságot, és nem minden apró-cseprő dologért kiültetni a "szégyenpadra". Ez csak a legvégső megoldás. Az elkülönítés célja egyébként nem a megalázás, hanem az, hogy - pedagógiai szóhasználattal élve - lehetőséget adunk a gyermeknek arra, hogy magában feldolgozza értelmileg és érzelmileg a tiltás jelentőségét. Ezt kiegészíti egy "lélekemelő" elbeszélgetés a csemetével, minek során mi is megpróbáljuk őt rávezetni a tiltás értelmére.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Üdvözlöm!
Kislányom augusztusba múlt két éves.Októbertől jár bölcsödébe, ahova igen könnyen beilleszkedett.Nem sír, sem az elválásnál, sem máskor, a nap folyamán.A bölcsibe szépen,nyugodtan alszik,eszik.A gyerekekkel eljátszik és szépen fejlődik,néha verekszik is.Két hete viszont elalvás után nem sokkal felriad,sír és remeg,sokszor verejtékezik is.Ha a karomba veszem elég sok idő mire megnyugszik,de utána újra le tudom tenni a helyér és alszik tovább.Kérdéseimre nem válaszol,ha azt kérdezem fél,igent mond,ha az,hogy rosszat álmodott,arra is igent.Igazán nem tudom mi lehet az oka,hisz olyan szeretet veszi körül ami szerintem minden gyermek vágya.A lefekvések elött is vidáman bohockodunk,mesét olvasunk neki és boldogan vekszik le,aztán meg jönnek a felriadások.Mit tudok tenni?Azt érzem,hogy számít neki a nyugtatásom,de nem értem az okát.Ez természetes?Meddig tarthat ez az állapot, és mi a szülők mit tudunk tenni?Talán forduljunk orvoshoz?
Kérem kérdésemre mihamarabb válaszoljon.Köszönettel egy aggódó apa.
Vlasz:
Kedves Apuka!
Leveléből az tűnik ki számomra, a családi háttér valóban ideális, így valószínűleg az okok sem ott keresendők. Mindenek előtt talán nem ártana egy alaposabb orvosi kivizsgálás, hogy nincs-e valamilyen egészségi probléma a gyermeknél. Amennyiben egyértelműen megállapítható, hogy nem, akkor érdemes lenne a bölcsődei gondozónőkkel tapasztalatot cserélni, beszélgetni, hátha kiderül valami, ami idáig rejtve volt. Javaslom, próbáljanak arra az időszakra koncentrálni, amikor a nehéz időszak kezdődött. Pl: Volt-e azokban a napokban valamilyen változás, nem került-e esetleg akkoriban új gyerek a csoportba, nem lett-e akkoriban új gondozónője a gyerekeknek ...stb. Mindennemű, akár aprónak tűnő változást is érdemes átgondolni. Lehet hogy számunkra jelentéktelen momentumnak tűnik, de gyermekére az ismeretlenség félelmetességével hat. Amennyiben ez sem vezet eredményre, úgy elképzelhető, hogy megkésett beszoktatási nehézségről van szó, mely várhatóan napról-napra enyhülni fog.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
A kérdésem az lenne, hogy a gyermek mennyi idős korára kell kialakulnia a tiszta beszédnek. Az én kisfiam júliusban töltötte be a harmadik életévét, óvodába jár, de sok hangot nem ejt tisztán. Akik napi kapcsolatban vannak vele, többnyire megértik, de néha nekem is rá kell kérdeznem egy-egy szóra, mit is mondott. Kérdésem tulajdonképpen az, hogy ha ez a probléma nem rendeződik (teljesen), mikor, mennyi idős korban kell vele logopédushoz fordulnom.
Köszönettel: Margó
Vlasz:
Kedves Margó!
3 éves korban még meglehetősen gyakoriak a beszédhibák, melyek idővel megszűnhetnek. Mivel így messziről nehéz lenne megállapítani, konkrétan milyen és milyen mértékű beszédben megnyilvánuló problémá(k)ról van szó, így állást sem foglalhatok az ügyben. Érdemes lenne az óvónőkkel konzultálni a kérdéssel kapcsolatban, és szükség esetén (véleményem szerint talán jövőre) logopédus szakértői véleményét kérni.
Üdvözlettel: Óvónő
Krds:
kedves ovonő 3 évesek ,a lányaim de még nem járnak ovodába majd csak,jövőre .mert még nem szobatiszták.Nagy probléma ez?
Vlasz:
Kedves Szülő!
Nem olyan nagy gond, ám szociális szempontból nem ártott volna ez éveben elkezdeni az ovit. Szobatisztaság híján azonban ez meghiúsult, ennek könnyebb eléréséhez, javaslom, olvassa el korábbi, ilyen témában adott tanácsaimat!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves óvónő!
Kislányom 3 éves volt májusba. Szeptemberbe kezdtük az ovit. Az elején elment, 1 hónap után rendszeressé váltak a sírások majd a szünet után apával ment és semmi baj nem volt. Most ismét sírdogál néha. De minden reggel látszik, hogy nagyon tűrtőzteti magát. Mondja, hogy rosszul érzi magát ott, nincs kivel játszania és miután bemennek apával idézem: "csak sétálok le-fel és várom hogy anya jöjjön értem". Nem tudom mit tehetnék, hogy azt a 2-2,5 órát valahogy lekössem a gyereket délelőtt. Az óvó nénik is mondták, hogy ha foglalkozás van akkor nincs baj vele, de máskor csak jön megy és nézelődik. Már mondtam, hogy esetleg próbálják bevonni valami játékba őt, de úgy látszik nem igazán hajlandóak rá az óvóv nénik. Vittünk be kifestős lapokat is, de azt is megunja 1 hét után. Mit tegyek?
Segítségét köszönöm
Mónika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Ne aggódjon, gyermeke idővel nem csak elfogadja, de reményeim szerint meg is fogja szeretni az óvodát. Még nem érzi magát ott kellően otthonosan, elképzelhető, hogy kislánya kicsit talán zárkózottabb, így nehezebben barátkozik. A jég azonban minden bizonnyal meg fog törni, hiszen egyre több gyereket ismer és szeret majd meg az egyre sűrűsödő közös tevékenységek kapcsán. A most tapasztalható szemlélődés nem gond, egyelőre csak figyelgeti társait, érdeklődik, ki mit csinál. Ebből alakul majd ki a mások játékába való bekapcsolódás, ami feltételezi a társkapcsolatok elmélyülését. Ön is segíthet a barátságok kialakításában, ha lehetőséget tud adni az ovistársak meghívására magukhoz. Itt u.is gyermeke minden feszélyezettség nélkül, igazi házigazdaként fogadhatja kis társait, ilyen körülmények között sokkal oldottabban tud viszonyulni a többiekhez.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Tisztelt ovónő!
1999 novemberében született a kislányom.Az óvodában nagyon játékos volt nem vonta be magát a foglalkozásokba, amik nem voltak kötelezőek egészen ez év szeptemberéig. Az év elejei iskolaérettségi vizsgálaton komplex fejlesztést javasoltak ,amire járunk.
Én úgy látom, hogy nem akar megtanulni bizonyos dolgokat. Szerintem még nem érdekli.A kérdésem az volna , ha nem engedem jövőre iskolába, muszáj neki az ötödik évet is ovodába töltenie 3 évesek között? Ugyanis nálunk életkor szerinti vegyes csoportok vannak,ami nekem nagyon nem tetszik.Hova lett az iskolaelőkészítő? Minap halottam egyik ismerősömtől ugynevezett iskolalátogatási lehetőségről,de ennek sehol sem tudtam utána járni. Ha tud segítsen ennek az információnak a nyomára bukkanni.
krisztina
Vlasz:
Kedves Krisztina!
A vegyes csoport önmagában nem zárja ki a tisztességes iskola előkészítő munka lehetőségét, bár kétség kívül nehezebb feladatot ró a pedagógusra. Én , -mint sok más kollégám is, - ilyen esetben egyénileg is, differenciáltan szoktam foglalkozni a nagyokkal. Ennek megszervezése, időpontja (mikor, hogyan) a csoport napirendjétől függ, de mindenképpen módot lehet és kell is erre találni. Ne aggódjon, biztos vagyok benne, hogy ez gyermeke ovijában sincs másként, ennek mikéntjéről érdeklődjön az óvodapedagógusoknál. Mindemellett Ön is sokat segíthet gyermekének a fejlesztőmunkában, szeretettel ajánlom ehhez "Játékos suliváró" c. könyvemet. Ennek segítségével játszva tanulhat a csemete, így biztosan szívesen részt vesz majd a közös tevékenységekben. Az iskolákban zajló előkészítő munkával kapcsolatban információval szolgálni sajnos nem tudok, ez ügyben keresse fel az illetékes oktatási intézményeket.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő,
szeretném kérni tanácsát egy számomra nagy fejtörést okozó problémában. 5 és fél éves fiam olyan természetű, bizonyos körülmények közt, bizonyos gyerekek nagyon szeretik "piszkálni". A dolog akövetkező koreográfia mentén zajlik: valaki megpiszkálja, megütögeti, ruháját húzkodja hátulról (csendben, angali mosollyal), s erre az én gyerekem visít és ordít mint egy kiscsacsi a provokatőrök nagy gyönyörűségére. Egy figyelmes és belátó pedagógus hamar átláthatja, mi történik, szerencsére több ilyen is van a közelünkben. Van viszont olyan helyzet/felnőtt, mikor az a reakció, hogy nocsak X. már megint visít, nem szégyeled magad, ne rosszalkodjál.... Mit mondjak a gyereknek, hogyan értessem meg vele, hogy mire megy ki a játék a provokatív gyerekek részéről? mert annak ellenére, hogy más dolgokban meglepően értelmes és gyors felfogású, ezt a helyzetet képtelen felfogni és megfelelően kezelni. (Természetesen az én fiam sem egy angyal, de az ő csínytevései mindig nyíltsisakosak ... s éppen ezért rakoncátlanabbnak TŰNIK néha a többieknél.) Árulkodás ennyi idős korban persze már nem szerencsés, rejtett visszapiszkálásra nem alkalmas (ha ő piszkál, azt nagy hanggal és feltűnően teszi), odacsapni nem szerencsés, arrébb meg nem megy, avagy utána mennek. Mit tanácsol Ön egy ilyen gyereknek (ill. a szüleinek)?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Kisfia felháborodása ezekben a piszkálódós helyzetekben teljesen érthető, amin változtatni kellene, az az erre adott reakció. A többiek ugyebár azért pécézik ki az Ön gyerekét, mert nála látványos "sikert" érhetnek el. Azonban, ha gyermeke nem a szokásos, hangos módon reagálja le a dolgot, hanem csöndesen, de határozottan, akkor előbb-utóbb leszállnak róla a piszkálódók. Ezt nagyon nehéz egy óvodás korú gyermekkel pusztán a megbeszélés szintjén megértetni, ezért javaslom, esténként találjon ki különböző mesés történeteket az okos óvodás fiúról, akinek sikerült túljárnia társai eszén. "Bántották őt a többiek, de ő igazi férfiként viselkedett, és egyáltalán nem kiabált. Csak rájuk nézett szigorúan, és bátran odaszólt: ha megint piszkáltok, megmondalak az óvó néninek!" Ehhez tarthatja is magát, hiszen a többszöri piszkálódásnál már hasznosabb a felnőtt segítségét kérni. Gyermeke minden bizonnyal teljes erejével azon lesz, hogy ezentúl igazi, kemény férfiként szerelje le a gonoszkodó társakat.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvonő !
Azért fordulok most Önhöz hogy tanácsát kérjem a kisfiam ügyében.
Kisfiam 6 éves lesz tavasszal s immár másfél éve ovit kellett váltanunk költözés miatt. A régi ovijában nem volt semmi problémánk sőt az első naptól kezdve úgymond szívesen jártunk oviba. A problémák másfél éve kezdődtek. Az oviváltás nagyon megviselte a gyereket mivel az új oviban más , szigorúbb nevelői lettek és más rendszer szerint nevelik őket . Az eltelt ezen időszakban kisfiam nagyon félénk és szorongós gyermek lett s mivel sok "kudarcélménye " volt a rajzolás terén így ha tudja hogy rajzolni kell akkor nem is akar oviba menni. A feladat teljesítésekor elsírja magát , van hogy a csoportból is kiszalad. Elmondása szerint előfordul hogy bűntetésből rajzolnia kell megadott témáról.
Az oviban emiatt visszafogták egy évet s most ismét középsősök vagyunk (ezt is kudarcként élte meg hogy ő nem lehet nagycsoportos ) Őszintén szólva nem értem hogy egy vegyes korosztályú csoportban miért annyira lényeges kihangsúlyozni a gyereknek hogy ő bizony nem nagycsoportos hanem ismét középsős !?
Az oviban ígértet kaptam hogy nevelési tanácsadó részéről foglalkoznak a gyerekkel de hogy ez nem így történt ( nincsen rá keret - kaptam a felvilágosítást) csak ma tudtam meg .
Most mit tehetnék ?
Javasolja hogy forduljak saját magam a területileg illetékes Tanácsadóhoz ?
Válaszát előre is köszönöm !
Tisztelettel :
J.Szilvia
Vlasz:
Kedves Szilvia!
Levele alapján képet kaphattunk arról, hogyan lehet egy kisgyermeknek módszeresen leépíteni az önbizalmát. A "középsős maradtál" ez esetben egyfajta megbélyegzést, megszégyenítést takar, mely tovább tépázta a fiúcska önértékelését. Javaslom, kérjen lehetőséget arra, hogy nyugodt körülmények között leülhessen beszélni az óvónőkkel! Mondja el nekik problémáit, ill. azt, mennyire megviselte a gyermeket, hogy továbbra is középsősként tartják számon. Kérdezzen rá, hogyan szokták motiválni őt az ábrázolótevékenységekre, mert gyermeke valósággal retteg ezektől. Hogy a szülő-pedagógus kapcsolat ne mérgesedjen el, (jogos) számonkérés helyett kérje segítségüket! Hogyan tudná otthon is segíteni a fiúcska kézügyességének fejlődését, ill. a kész műveket szívesen bevinnék majd az oviba egy kis elismerésben bízva. Kérje meg, hogy ilyenkor dicsérjék meg a fiúcskát, biztosan sokat lendítene borsónyi önbizalmán. Az óvónők elismerő szavai tudnák csak igazán oldani az eddig kialakult feszültséget, szorongást, sőt, a gyermek hozzájuk fűződő érzelmi kapcsolatán is sokat lendítene. Kérje, motiválják, dicsérjék a kisfiút minél többet!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves óvónő!
Azt szeretném megkérdezni,hogy honnan lehet megtudni a szülők óvodával kapcsolatos jogait?Nálunk most volt vezetőváltás,és sokminden megváltozott.Az én kislányom vegyes csoportba jár,jövőre megy iskolába.Közölték velünk,hogy az iskolaelőkészítő foglalkozások minden reggel8-fél9-ig lesznek,így nyolc órára kötelező beérni.Lehet-e kötelezővé tenni ezeket a foglalkozásokat,illetve nyitvatartási időn bellül kötelezni a szülőt,hogy meddig érjen be.10 hónapos kisbabával vagyok otthon,a pontos beérkezést ez is nehezíti.Illetve ha valaki véletlenül mégis egy foglalkozásról pl.(torna)elkésik a gyermeknek a folyósón kell megvárni a foglalkozás végét!Ez lehetséges?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Van, hogy az óvodai nevelő-oktató munka zökkenőmentessége megkíván bizonyos szabályokat. Elképzelhetőnek tartom, hogy az iskola-előkészítő munkát csak az Ön által említett módon és időben tudják beilleszteni a napirendbe a pedagógusok, ezért voltak kénytelenek ilyen kéréssel előállni. Természetesen maximálisan megértem Önt és együtt érzek problémájával, hiszen jómagam is kisgyermekes édesanya vagyok, ám sajnos vannak helyzetek, amikhez muszáj valahogy idomulnunk. Ha pl. már iskolába járna a gyermek, nem kérdőjeleznénk meg a 8 órai kezdés fontosságát, hanem zokszó nélkül alkalmazkodnánk hozzá. Úgy tűnik, ez a helyzet is megkíván némi lemondást, de ha óvodás gyermeke érdeke így kívánja, érdemes valahogy átszervezni eddigi életüket.
A testnevelés fogalakozásba pedig, véleményem szerint azért sem lehet bármikor belecsöppenni, mert annak tervszerű felépítése, megszervezése megkívánja a kezdetektől való részvételt. (pl: bemelegítés fontossága, mely a főgyakorlat előkészítését is szolgálja, vagy: egy-egy gyakorlat előzetes magyarázatánál való részvétel, melynek hiánya akár balesetveszélyes helyzetekhez is vezethet.) Egy szóval, az óvodában is, akárcsak az iskolában vagy bármely munkahelyen, vannak bizonyos szabályok, melyekhez gyermekünk jól felfogott érdekében meg kell próbálnunk alkalmazkodni. Jelentős akadályoztatás esetén (mint pl. Önnél is) érdemes beszélni az óvónőkkel, ill. vezetővel problémánkról, kérjünk segítséget gondunk közös megoldásához.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves óvónő!
! éves lányom most kezdte az ovit, mivel késik egy évet és 2 évig járt bölcsibe. Az óvodával semmi gondunk, szeret is járni, viszont van egy barátnője aki megfigyelésem szerint rátelepszik a gyerekre. Ha megyek érte és még ő ottmarad kiköveteli hogy a lányom puszival búcsúzzon el, ő hozza a ruháit, hazaküldi vele a saját rajzait. A lányom szereti a kislányt és nem is érzi terhesnek ezt. Engem viszont zavar, mert ezt a fajta anyáskodást nem tartom egészségesnek. Elvigyem másik oviba? Az óvónő étkezéseknél elültette a két lányt egymás mellől, mert ő is észrevette ezt, de többet nem tehet. Üdvözlettel: egy aggódó anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Megértem Önt, valóban nem lehet könnyű elviselni, ha egyik-másik embertársunk ilyen intenzíven (már-már erőszakosan) ránk telepszik. Gyermeke bizonyára nagyon toleráns, jóindulatú kis ember lehet, aki naív, gyermeki ártatlanságával semmi kivetnivalót nem talál társa viselkedésében. Ez szinte törvényszerűen kisebb-nagyobb visszaéléseket produkál, ami nem csoda, hogy bosszantja Önt. Ennek ellenére mégsem tanácsolom, hogy emiatt óvodát váltsanak, annak minden bizonnyal kislánya inná meg a levét. (A közösségváltás, új környezet, új óvó nénik ... stb. megszokása nagy lelki terhet jelenthetne számára!) Ehelyett inkább azt tanácsolom, próbálják kikerülni a barátnő próbálkozásait. PL: A rajzodat te vidd haza, mert az a tied! ... A ruhádat készítsd elő magadnak, mert nekünk a saját ruhánkat kell elővenni, és sietünk is .... stb. Jó, hogy ezt a problémát az óvónők is kellő odafigyeléssel kezelik, így valószínűleg továbbra is partnerek lesznek a kis társ tapintatos leszerelésében.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kislány unokám februárban lesz 3 éves,
1 hónapja jár óvodába. A beszoktatás elég nehéz volt, de már azt mondja szeret óvodába járni. Társait is szereti, sokat mesél róluk. Tegnap én mentem érte az oviba. Meglepődve tapasztaltam, hogy megharapta az egyik kis társát. Annyira ölelgette, olyan szorosan, hogy alig lehetett szétválasztani őket. Az óvónő is látta, elmondta neki, hogy amit tett az nagyon csúnya dolog, nem szabad ilyet tenni. Láttam elgondolkozott rajta, többször visszatértünk a dologra, de igazából nem értette meg, hogy fájdalmat okozott másnak. A kérdésem az, mit kell tenni ilyenkor a szülőnek. Egy aggódó nagymama.
Vlasz:
Kedves Nagymama!
A kislány, valószínűleg még fiatal korából adódóan, nincs tisztában azzal, hogy bizonyos cselekedeteivel árt a másiknak, sőt, fájdalmat is okoz neki. Azt javaslom, próbálják újra és újra megerősíteni benne, hogy ilyet tenni tilos, a fogait pedig csak evésre szabad használni. Ha ezt kellően hangsúlyozzák a gyermek felé, valamint kezdi átérezni azt is, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoz társának, hamarosan leszokik a harapdálásról.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Mint előttem oly sokan, én is a szobatisztaság témájában szeretnék tanácsot kérni.
A kisfiamról van szó, aki áprilisban volt 2 éves. Van egy nővére, aki másfél évvel idősebb nála. Azt hiszen fontos elmondanom, hogy a kislányom mindenben nagyon ügyes, nagyon sokat dicsérjük, hogyis mondjam, olyan "mintagyerek" (gyönyörűen beszél, értelmes, szépen rajzol, stb.) A dicséreteket persze a kisfiam is mindig hallja.
A szobatisztaság dolog most nyáron kezdődött. Egyik napról a másikra nem kellett neki a pelenka (augusztus elején). Éppen nyarali mentünk repülővel, nem adtunk rá pelenkát, és kb. 15 percig vissza is tudta tartani a pisit azután, hogy szólt, hogy pisilnie kell és a gép leszállása között. Ez ment 1 hónapig. Nem kellett rá pelenka, mindig szólt, ha pisilnie, vagy kakilnia kellett. Gyakran már kisalváshoz sem adtunk rá pelenkát. Éjszakára még igen, bele is pisilt.
Aztán szeptemberben jött az óvoda (minicsoport, ahova úgy is felvesznek gyerekeket, hogy még pelenkások). (fontos itt elmondanom, hogy két éves korától kb. 3 hónapig bölcsibe járt.)És egyszer csak elkezdett bepisilni. Eleinte csak egyszer-egyszer, nem csináltam én sem és az óvónők sem belőle nagy ügyet. A helyzet aztán fokozatosan romlott. Itt jut eszembe, hogy amikor még "szobatiszta" volt, nagyon gyakran előfodult, hogy amikor szólt, hogy pisilni kell, a kis nadrágjába már pár csepp pisi befolyt. Szóval egyre gyakrabban bepisilt. Eleinte csak az óvodában, majd itthon is. Én persze, gyakran mérges voltam rá, azért, mert nem értettem, hogy ami egyszer működött, az most miért romlik el, úgy gondoltam, a gyerekek csak előre haladnak a fejlődésben, visszafelé nem. Eleinte az óvónők azt mondták, hogy próbálkozzunk még, nem adtak rá pelenkát, amikor kollektiv vécézés volt, a kisfiam is produkált. Aztán előfordult, hogy bepisilit-bekakilt és még csak nem is szólt. Akkor mondták, hogy kellene rá pelenka. Most ott tartunk (1,5-2 hónap után), hogy ha van rajta pelenka - mi is adunk rá itthon - belepisil, belekakik, anélkül, hogy szólna, vagy zavarná, hogy tele van a pelenka, ha leveszem a pelenkát (képtelen vagyon beletörődni abba, hogy visszaesett) bizonyos időközönként elviszem vécére - nagyon sokszor ellenkezik, hogy "nincs pisi" - inkább játszik. Unalmas elmenni a vécére. Ha engedelmesen eljöt, belepisil a Wc-be, megdicsérem, viszont gyakran mégis bepisil. És nem is szól, hogy pisis a kisgatya. A kérdésem az lenne, hogy hagyjam rajta a pelenkát itthon is és az óvodában is, várjam, mig megint hajlandő lesz szólni, még ha hetek, hónapok is telnek el, vagy rendszeresen vigyem el a WC-re? Az óvónők azt mondják, várjuk meg a tavaszt, de én (bár tudom, hogy nem helyes), szeretném elérni azt, amit nyáron produkált a gyerek.
Szives válaszát várva,
Üdvözlettel:
Gyimesi Éva
Vlasz:
Kedves Éva!
Megértem, hogy nem tud belenyugodni a visszaesésbe, az előzmények ismeretében, úgy vélem, nem is kell. Próbálja meg az alábbiakat: mivel a nagytesó az állandó példakép, akit mindig dicsérnek, mi lenne, ha mostantól fordítva is lenne? Sokszor mondja el a nővérkének: Látom, te már milyen ügyesen használod a WC-t, képzeld, az öcsi is pont ilyen ügyes volt nemrég, pedig ő sokkal kisebb. Megmutatod, kisfiam? ... Hűha! Ez igen! És képzeld "Marcsi", a kisöcséd nemrég még igazi bugyis is volt, egyáltalán nem kellett neki pelus. Szerintem most is éppen ilyen ügyes lesz... Hát igen, "Peti" már úgy használja a WC-t, mint a nagy 8 évesek.
Játszhatnak még állatóvodát is. A kis nyuszira még pelenkát kell adni, de az ügyes mackó már bilibe pisil. Tanítsuk meg a nyuszit is, mutassuk meg neki, hogyan kell használni a bilit (WC-t). Ha kell pisilnie a nyuszinak, mindig szól a fiúcskának, aki előtte megmutatja neki, hogyan kell. Így talán könnyebb lesz WC-re csábítani a gyermeket.
Beszélgessenek arról, kik a legügyesebb bugyisok a csoportban, mesélje el, idézzék fel, hogy a kisfiú is tudott nemrég hasonlót. Kérje meg, hogy szóljon, ha megint ilyen ügyes akar lenni, és nem kér majd pelenkát. A kisfiú valószínűleg hamarosan élni fog a lehetőséggel, mivel hajtja a bizonyítási vágy.
Ha néha-néha becsurran valami, semmiképpen ne szidja le, helyette előlegezze meg számára a bizalmat: "Most egy pici pisi bement, de már látom, hogy kevesebb, mint tegnap. Szerintem csak későn jutott eszedbe a WC, de legközelebb biztosan másként lesz..."
A pozitív hozzáállással csodákat tehet, próbálja ki!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvonő!
Felmerült a kérdés a családban, hogy a 3 és fél éves kisfiúnknak vegyünk-e játék fegyvert vagy katonai ruhát? Nem tiltom a katonai játékokat, de próbáljuk megmagyarázni neki, hogy miért nem jó ez a fajta játék és amíg van más békésebb, általa is kedvelt játék, addig szívesebben ajándékoznám inkább azt. A kisfiam ennek ellenére minden nap elmonja, hogy születésnapjára és Karácsonyra is katonai ruhát szeretne. Ön szerint mi lenne a helyes.
A másik problémám, hogy csúnyán beszél a gyermekem. Többször hallom az óvodában, hogy lassan már kötőszó a hülye, de ettől cifrábbakat is mondanak a gyerekek. Sajnos itthon is előfordul, hogy a 8 éves lányom lehülyézi a kisfiam. Mit tudunk tenni?
Előre is köszönöm válaszát, Anikó!
Vlasz:
Kedves Anikó!
Nehéz kérdés a katonásdi kérdése, hiszen ha már van "harci öltözet", dukál hozzá néhány fegyver is. Ez utóbbi pedig biztosan nem segíti a pozitív irányú személyiségfejlődést. Ám a dolgok azért nem ilyen egyértelműen feketék vagy fehérek. A katonásdi nem csak agressziót takarhat, hanem szimbóluma lehet egyfajta férfias modellnek is. (Erős, bátor, a nők és elesettek rettenthetetlen védelmezője) Feltételezem, hogy kisfia inkább ez utóbbi szerepkörben szeretne tetszelegni, nem pedig agressziói kiéléséről van szó. Összefoglalván tehát a katonai öltözék viselése önmagában nem biztos, hogy rossz, ha előtte kellő érzelmi felkészítés előzi meg a játékot. Ha ekkor megértetjük és elfogadtatjuk a gyermekkel az ezzel kapcsolatos erkölcsi tudnivalókat, (a katonák a gyengék védelmezői, bátrak és igazságosak...stb.), valamint nem adunk a ruha mellé "kötelező kellékként" játékkést és gránátot, (inkább iránytűt, távcsövet...stb.), a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.
A csúnya beszédet pedig továbbra is utasítsa el, ne engedje, hogy a "hülye" és társai észrevétlenül beékelődjenek gyermekei szókincsébe. Ha továbbra is ekként áll a dologhoz, és legalább otthonról nem hall hasonlókat, már nagyon sokat tett az ügy érdekében!
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Tisztelt ovónő!
Gyermekem '99. júliusában született, így ebben az évben (2005) nem engedtem iskolába, mondván érjen még egy évet. Jövőre 7 évesen szerettem volna iskolába küldeni.Eddig az óvónők dicsérték, azt mondták okos, ügyes. A feladatlapjai amit az óvódában oldanak meg általában kb. 80%-ban jók. Múlt hónapban egy pszichológus felmérte a gyermekeket, aki 90%-ban iskolaérettnek nyilvánította. Múlt héten újra jött egy pszichológus aki újra felmérte a csoportot egy újabb feladatsorral, melyet a kislányom egyáltalán nem tudott megoldani, illetve nagyon hibás lett, ami alapján ott helyben az én megkérdezésem tájékoztatásom nélkül, közölték a gyerekkel, hogy nem mehet iskolába. Természetesen amint lehetett megkérdeztem az óvónőket, ők azonban nem adtak megfelelő választ arra kérdésemre, hogy miért lehetett sikertelen ez a feladatlap. Most igazán bizonytalan lettem, akkor iskolaérett vagy sem a gyermekem ?? Mit tegyek ennek eldöntésére?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Nem igazán értem az említett pszichológusok felmérőmunkájának miértjét, ill. hogy mindez miért így és ilyen körülmények között zajlott le. Úgy vélem, egy óvodapedagógus meg tudja önállóan ítélni (kérdéses esetben a Nevelési Tanácsadó segítségével), hogy az érintett gyermekek a tanév során milyen fejlődési utat jártak be, természetesen figyelembe véve egyéni sajátosságaikat is. Én az Ön helyében az óvónők véleményét tartanám irányadónak. Végtére is ők foglalkoznak a gyermekkel már évek óta, ők ismerik, ők tudják, hogy milyen körülmények között milyen szinten tud teljesíteni. A pszichológusok már kevésbé tudnak valósághű képet rajzolni a csemetéről, pláne, hogy a felmérések hogyanjáról, körülményeiről nem is tudunk semmit?! Azt javaslom, üljön le beszélgetni az óvónőkkel, próbálja tisztázni velük az esetleges félreértéseket, problémákat, ill. minden Önt foglalkoztató kérdést. Nézzék át együtt (a gyermek nélkül!) a szóban forgó feladatlapokat, próbáljon minél többet megtudni a felmérőmunka körülményeiről. Lehet, hogy gyermekét valami vagy valaki megzavarta, ezért teljesített önmagához képest alacsony szinten. Mondja el őszintén, mennyire bántja, hogy gyermeke feje fölött ilyen nemes egyszerűséggel pálcát törtek (t.i: "Nem mehetsz iskolába"), hiszen ezen kérdésbe a szülőnek is van beleszólása.
Végezetül engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam "Játékos suliváró" c. könyvemet, melyből nem csak reális képet kaphat gyermeke fejlettségi szintjéről, de eredményesen segítheti is őt a további fejlődésben.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Ovónő!
Nem tudom hogy problémám ide tartozik-e, mivel kisfiam csak 14 hónapos, de az utóbbi napokban "verekszik". Ez annyit tesz, hogy ok nélkül odamegy korabeli társához és fejbekólítnja. Ha van a kezébe valami akkor azzal, ha nincs akkor a kezével. Hiába mondom hogy nem szabad, mert fáj a babának, odamegy megöleli de utána újra kezdi. Azt sem akarom hogy azt higyje, "megütöm megölelem és minden rendben". Nem tudom hogy ez ebben a korban mekkora probléma. Tudna valamit tanácsolni?
Válaszát előre is köszönöm: Kulcsárné
Vlasz:
Kedves Kulcsárné!
Bár ez a korosztály nem tartozik óvodapedagógusi kompetenciámba, ám megpróbálok saját, szülői tapasztalataim alapján válaszolni kérdésére. Úgy vélem, a kisgyermekkori agresszív(nak tűnő) megnyilvánulások nem kifejezetten "rosszaságot" takarnak, sokkal inkább azt, hogy ebben a korban a picik gyakran nem tudják, hogy felfokozott (akár pozitív!) érzelmeiket hogyan fejezzék ki. Az intenzív érzelmek intenzív viselkedésre sarkallják, s koordinálatlan mozdulatokkal, csapkodással, hadonászással fejezik ki érzelmi felfűtöttségüket. Néhány hónapja, mikor kislányommal sétálni voltunk, hasonló esetnek volt elszenvedője gyermekem. Egy másfél év körüli fiúcska odajött hozzá, látszólag kedves, barátságos szándékkal közelített. Kislányom boldog mosollyal fogadta a kis "udvarlót", ám ekkor váratlan dolog történt: a kisfiú, amint testközelbe került, egy hirtelen mozdulattal megragadta kislányom gallérját és sapkáját és erőteljesen rángatni, cibálni kezdte. Gyermekem a döbbenettől teljesen lemerevedett, ám a felnőttek közbelépésének köszönhetően nem lett baj. Előbbiek ellenére biztos vagyok benne, hogy a gyermek nem akart rosszat, sőt, ám még nem tanulta meg, hogyan fejezze ki érzelmeit. Éppen emiatt tartom fontosnak, hogy az érintett szülő mindig kellő határozottsággal és maximálisan egyértelmű elutasítással kezelje az ilyen helyzeteket, hogy mindez ne csaphasson át félreértésekbe, verekedésbe, stb. A gyermek hamarosan meg fogja tanulni, sőt, később érteni is, hogy miért nem szabd így viselkedni.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő,
régóta figyelemmel kísérem ezt az oldalt, s nagyon tetszik. Most saját fiammal kapcsolatban merült fel kérdésem, s kérem válaszát. Fiam tavasszal lesz 6 esztendős. Homogén nagycsoportba jár. A csoportnak csupán egyharmada kislány - ők az óvónénik elmondása alapján igazi lányos kislányok, jólneveltek, kultúráltak, kedvelik egymást. A nagyobb hányadot kitevő fiúk közt erős a klikkesedés, és az ezzel járó ricsaj, szekatúra és verekedés, s több jelből úgy látom, hogy az óvónénik nem akarják? tudják? kicsit szorosabbra venni a gyeplőt a fegyelem és a kisfiúk érdekében. --- Nagyjából itt kezdődik a problémám: óvónénik jelezték, hogy fiamat nem szeretnék elengedni iskolába ("mertbár mindent tud, amit egy iskolába lépő gyereknek tudnia kell, például az elétett feladatlapokat is pillanatok alatt megoldja; meg feladattartása is megvan, de fegyelmezetlen"). Tudom, hogy a fegyelmezett viselkedés az iskolában (is) alapkövetelmény, de úgy gondolom tyúkvagyatojás esettel állok szemben: a gyerek azért fegyelmezetlen, mert iskolaéretlen, vagy azért, mert nincsenek feladatai és a csoport általános fegyelmi szintje nem valami fényes (iskolaelőkészítő és más feladatok megoldására rotációs rendszerben félreültetnek néhány gyereket, míg a többi hangosan és veszekedve játszik hátul pl.) --- Én úgy gondolom, a fiam számára az iskolai feladatok és napirend fejlesztőbb hatású lenne, mint a plusz (ilyen) óvodai év. --- Vagy nagyon rossz irányban gondolkozom; mit tanácsolna számomra? Köszönettel, Sára anyu.
Vlasz:
Kedves Sára!
Problémájában így távolról, látatlanban nehéz lenne véleményt alkotnom, hiszen feltételezhetően mind az Ön, mind a pedagógusok álláspontját meg lehet érteni. Ezt mérlegre tenni és objektíve megítélni véleményem szerint egy külső szakember tudná igazán, így javaslom, forduljon az illetékes Nevelési Tanácsadóhoz. Ebbéli tervéről mindenképpen informálja gyermeke óvónőit is, hiszen ők is érintve vannak a kérdésben.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Gyermekem 2000. november 24-én született. Mikor köteles ovis lenni?
Én úgy hallottam, egy év kötelezö iskolába járás elött, ezek szerint 2006 szeptemberétöl kellene óvodába járnia!? Ez valóban így van? Ellenörzi ezt egyáltalán valaki? Mi történik azzal, aki nem jár még ekkor sem óvodába?
Barátnöm gyermeke hamarosan 8 éves lesz és senki nem kereste se ovis korában, sem az iskolai beíratkozások ideje elött se, sem a kötelezö oltások alkalmából!
Elöre is köszönöm válaszát!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Sok szülőben megszólal a kisördög, mikor gyermeke eléri az óvodáskort, mi lenne, ha még nem kezdené el az ovit a csemete? A 3 év együttlét gyakran olyan erős anya-gyermek kötődést eredményez (teljesen normális módon), ami nem engedi vagy csak nehezen engedi elszakítani ezt a szálat. A szülő remegő szívvel engedi el gyermeke kezét, félelemmel tölti el, hogy nem lehet ott minden pillanatban, nem kísérheti figyelemmel minden percét a kicsinek. Az óvodakezdés nem csak a gyermeknek, de a szülőknek is rendkívül nehéz próbatételt jelent, ám ezen túl kell esni.
A törvényi rendelkezés értelmében a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától kezdődően óvodai nevelés keretében folyó iskolai életmódra felkészítő foglalkozáson köteles részt venni. Ezt betartani nem csak kötelesség, de gyermekünk érdekében mindenképpen tanácsos is! Jómagam azon a véleményen vagyok, hogy az óvodai életet megkezdeni nem a fent említett időponttól, de 3 éves kortól a leghasznosabb, hiszen ilyenkor sokkal könnyebb a kicsinek beilleszkedni a közösségbe, mint néhány évvel később. Javaslom, ha még nem tette meg, gyermeke érdekében feltétlenül keresse meg a kiválasztott ovit és adja be felvételi kérelmét!
