Kisfiam 5 éves lesz októberben. Nagyon szeret oviba járni, és az óvó néni szerint az ottani foglalkozásokon aktív.
Régebben sokat foglalkoztunk vele itthon, mindennap volt játék, mesélés, festettünk, nyomdáztunk... stb. Sokat sétáltunk, beszélgettünk. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy különböző okok miatt ezek a közös foglalkozások elmaradtak. Nem azt mondom, hogy teljesen megszűntek, de jóval kevesebb idő maradt rájuk, mint régen. Ez egy 5-6 hónapos időszak volt, ami azért egy kisgyerek életében elég hosszú idő.
Most, hogy itt a nyári szünet, és úgy érzem, hogy rendeződött körülöttünk minden, szerettem volna picit többet foglalkozni a kisfiammal. A gondom az, hogy hiába hívom játszani, valahogy nem találjuk a közös hangnemet. Nem dacos velem, nem erre gondolok. Próbáltam vele különböző rajzolós játékokat játszani, de látom, hogy kelletlen. "Most nincs kedvem színezgetni..." Van egy csomó "feladatos" füzete, de azokhoz sincs türelme. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a gyerekkel való foglalkozás nálam abban merül ki, hogy feladatokat oldunk meg.) Csak azt hittem, hogy örülne neki, ha mellé ülnék, mint régen és együtt rajzolnánk. Javasoltam pl., hogy bújócskázzunk, de azt sem akart. Mikor Ő választ játékot, azzal meg én nem tudok, mit kezdeni, mert különböző harcolós játékokat szeretne játszani. Ma pl. műanyag állatokkal kezdtünk el játszani, de ez is - mint minden általa javasolt játék - oda lyukadt ki, hogy harcolnak egymással az állatok.
Azt óvó néni is mondta, hogy nagyon szeret harcolni, és "addig megy", amíg partnert nem talál hozzá. Bár igazából azzal nyugtatott, hogy ez a fiúknál ebben a korban elég jellemző.
Tudom, hogy az elmúlt hónapokat nem tudom visszahozni, amikor nem foglalkoztam vele annyit, mint kellett volna, de talán lehetséges még Őt kedvezőbb irányba terelgetni.
Nem tudok vele úgy játszani, mint egy kortársa, nem tudom úgy beleélni magam egy szerepjátékba, és ezt nyilván érzi is.
Nagyon szeret TV-t nézni, de szelektálom, hogy mit nézhet. Hiába nem engedem meg neki, hogy harcolós rajzfilmeket nézzen, Mamáéknál nézheti. Múltkor is szinte sírva könyörgött, hogy hadd nézze vmelyik ilyen jellegű rajzfilmet, mert már úgyis látta.
TV-t nézni mindig van kedve. Ha hagynám egész nap a TV előtt feküdne, az leköti.
Van egy kistestvére is, aki másfél éves. A lehető legroszabb korkülönbség abból a szempontból, hogy mindketten igényelnék, hogy foglalkozzam velük, de az érdeklődési körük teljesen más. Ha leülünk a nagyobbikkal mesélni, akkor a picike odajön, lapozgatná a könyvet, amiből mesélünk. Ha építünk, lerombolja... és így tovább. Ha a kicsivel játszom, az a nagyobbiknak dedós, ő mást követelne magának. Igazán nem tudom, mások, hogy csinálják, de én tanácstalan vagyok.
Hétvégén délelőttönként Apa el szokott menni sétálni a picivel, mert Ádámot hiába hívja, nem megy. Múlt héten bábszínházba akarta vinni, de nem volt hajlandó elmenni. Hiába mondtam neki, hogy én most nem tudok vele foglakozni, hiszen épp azért lenne jó, ha elmenne, mert nagyon sok dolgom van, de délutánra befejezem, és akkor együtt, négyesben elmegyünk valamerre. Megbeszéltük végül, hogy nem kell elmennie, ha nem akar, de én nem tudok vele foglalkozni. Alighogy apuka és a kistesó elmentek, Ő is rákezdte, hogy játsszam vele, nézzem meg amit rajzolt/épített...stb. Hiába mondtam el, hogy most nem tudok 5 percenként odarohangálni hozzá, sírva fakadt, megsértődött. Ettől pedig nekem lett ismét lelkiismeretfurdalásom, hogy nem foglalkozom vele, pedig előre megbeszéltük a dolgot.
Elnézést kérek a hosszúra nyúlt levélért. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Részletes beszámolója azt bizonyítja, Ön igyekszik mindent megtenni, hogy gyermekei igényét maximálisan kielégíthesse. Ám ez valóban nem egyszerű feladat, nincs mit csodálkozni azon, hogy akadozik a fogaskerék. Ne aggódjon, próbálja inkább kissé lazábban kezelni a közös foglalkozás kérdését. Mindig gyermeke érdeklődési köréből induljon ki, ahhoz próbáljon alkalmazkodni, ám mindezt úgy tegye, hogy az ne mehessen át durvulásba. Pl: Készítsünk kartonpapírból vágással, ragasztással egy nagyméretű várat, melyben majd a katonák fognak lakni. Ennél a tevékenységnél észrevétlenül fejleszthető a gyermek kézügyessége, úgy motiválja festésre, vágásra, ragasztásra, hajtogatásra,…stb, hogy annak célirányos voltáról gyermeke nem is tud. Ezután megrajzolhatják és kivághatják a katonákat, melyekből nagyszerű bábokat lehet készíteni. Később aztán a bábszínházi látogatást ezen keresztül is lehet motiválni. Pl: „Ebben a darabban katonák is lesznek, szeretnéd megnézni?…” A lényeg, hogy a kezdeményezett közös tevékenységek lehetőleg alkalmazkodjanak a kisfiú érdeklődési köréhez.
A nagyiéknál történő harcos filmek nézéséről pedig állapodjanak meg a nagyszülőkkel, mert a kettős nevelés komoly problémákat okozhat mind most, mind pedig a későbbiekben is.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Az engedetlen nagyfiú (2005.07.14.) levélre válaszolnék és megköszönöm gyors válaszát. Hasonlóan látom én is, hogy a fiamat zavarja kishúga "jósága" és ennek hangot is ad, ami viszont szerintem jó, hogy nem magában tartja. A kislányom egyébként átlag huncut kislány viszont, ha a két gyereket hasonlítom össze akkor e tekintetben bizony nagy a különbség. Amit ajánlott azzal próbálkozom (én vagyok többet a gyerekekkel), és megpróbálom kiegészíteni azzal, amit Ön tanácsolt.(ne mindig azt hallja, hogy ne tedd azt stb.)
A szobatisztasággal kapcsolatban is sok jó tanácsot olvastam, amikor a kislányomat szoktattuk. Minden jót kívánok
Üdvözlettel
Csilla
Vlasz:
Kedves Csilla!
Remélem, hogy legutóbbi tanácsaim nyomán is siker koronázza majd szülői igyekezetét, örülök, hogy a szobatisztasággal kapcsolatban is eredményesnek bizonyultak javaslataim. Köszönöm kedves sorait, én is minden jót, sok sikert kívánok:
Az Óvónő
Krds:
Kedves óvónő!
Kisfiam 4 éves és 3 hónapos, de magasabb az ilyenkor megszokottnál, és most öt-hat évesnek néz ki. A kislányom 11 hónapos. A kisfiam nagyon szereti a hugicáját, puszilgatja, utánozza amit lát tőlünk a pici felé pl.: rászól ő is, ha valamilyen nemkívánatos dolgot a szájába vesz, vigyáz rá, nevetteti stb. A probléma az, hogy bepisilési gondjaink vannak.A kakilás tökéletesen megy, de bepisilés nélkül csak néhány nap volt az is elszórtan. Éjszaka 23 és 24 óra között elvisszük pisilni, de a pisilést is átalussza. Szerintem nagyon mélyen alszik, és ezért nem veszi észre, hogy pisilnie kell. próbálkozunk azzal, hogy este hat óra után már nem iszunk, ha éjjel elvisszük pisilni, akkor többnyire száraz marad reggelre a lepedő, de a nagyobb gond, hogy napközben is bepisil. Sok mesefilmet néz, és főleg ilyenkor marad folt utána,lehetséges-e, hogy beleéli magát és ezért.Az óvódában is be szokott pisilni, de nem olyan túl gyakran, ott főleg ebéd utáni alvás ideje alatt. Megfigyeltem, hogy tartogatja és egy picit kienged, és továbbtartogatja, azután amikor nem figyel oda, akkor bemegy az egész. Voltak olyan napok is, amikor rendesen elment pisilni és egész nap száraz volt a bugyija (ebből gondolom, hogy nincs szervi gondja), de gyakoribb a balesetes nap, akár naponta többször is.
Mit javasol?
Feri
Vlasz:
Kedves Feri!
Levele alapján úgy vélem, elképzelhető, hogy kisfia tudat alatt szorong. Ennek oka lehet pl. az elfojtott testvérféltékenység, melyet minden igyekezetével próbál elnyomni magában. (Ő is szülei mintájára, igazi nagyként, a lehető legnagyobb szeretettel és törődéssel igyekszik körbevenni kistestvérét, ám talán még magának sem vallja be, hogy neki is mennyire nagy szüksége lenne még szülei „babusgatására”.) Javaslom tehát, hogy próbáljanak picit még több időt szánni a bátyussal való külön foglalkozásra, játékra is, ez a kis plusz minden bizonnyal meghozza a gyümölcsét. Mint azt az előbbiekben már említettem, a testvérféltékenység, mint bepisilést kiváltó ok csupán feltételezés, előfordulhat, hogy más okok állnak a háttérben. Ezért tehát, ha a még nagyobb törődés, külön foglalkozás mellett sem javul a helyzet néhány hónapon belül, érdemes lenne gyermekpszichológus segítségét kérni.
A bepisiléssel kapcsolatban még egy kis technikai tanács: napközben, eleinte egy-két óránként, később ritkábban, mindenféle kérdés nélkül küldjék el Wc-re a fiúcskát, kezeljék állandó napirendi „programként” a dolgot. Nem kell, hogy produkáljon is, a lényeg, hogy legyen meg a lehetősége az ürítésre. Ekkor mintegy mellékesen említsék meg, hogy " szerintem hamarosan már magadtól fogsz elmenni a WC-re, annyira ügyes vagy ..." Fontos az állandó buzdítás, érezze, hogy szülei bizalommal telve fordulnak felé.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő,
A kisfiam 6,5 éves és nagy problémánk a szófogadatlanság. Vannak olyan időszakai, amikor egyik butaság követi a másikat és hiába beszéljük meg, hogy nem szabad ő mindent elkövet, hogy megcsinálja azt, amit a fejébe vesz. Próbáltunk vele többször is beszélni, hogy mi az oka, de kitérő válaszokat ad. Ráadásul a a kislányom 3,5 éves ennek az ellenkezője tudja mit szabad és mit nem, ha valami rosszat csinál akkor bocsánatot kér stb.
A kisfiam ha el is fogadja per pillanat, hogy valamit nem szabad megvárja a kellő pillanatot, amikor nem figyelek és akkor megteszi. Sok mindent próbáltunk már, de igazi eredményt nem értünk el, bízom benne hátha van valamilyen megoldás, amire még nem gondoltunk. Válaszát előre is megköszönve
Üdvözlettel
Csilla
Vlasz:
Kedves Csilla!
Nagyobbik gyermeke most éppen abban a korban van, amikor kezd ráébredni „nagyfiús”, öntudatos énjére, kipróbálja, ízlelgeti saját „erejét”, és ezzel környezetét is igyekszik szembesíteni. Elképzelhető mindemellett, hogy az is zavarja, hogy kishúga a „jóság szobra”, miközben ő csak fegyelmező szavakat kap. „Miért csináltad? … Ezt nem szabad! … Hányszor mondjam még?”…stb. Próbálják gyermeke erejét pozitív irányba hasznosítani. Pl: „ Látod, te már ezt is tudod, mutasd meg a huginak is, hogyan csinálják ezt vagy azt a nagyok!… Aki suliba megy, az már olyan okos, hogy ezt vagy azt így csinálja, biztosan te is tudod, csak most hirtelen elfelejtetted, ugye?… Ha ügyes leszel, segíthetsz nekem összeírni (lerajzolni) a bevásárolnivalókat és még a kosaramat is viheted”... stb. A lényeg, hogy ne azt mondjuk, hogy mit NE tegyen, hanem azt jelezzük felé, hogy mivel bizonyíthatja újra és újra „nagyfiúságát”, erejét. Kössük le, tereljük el figyelmét a rendetlenkedésről, hogy helyette hasznos és jó dolgokban bontakozhasson ki.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Lehet, hogy nem egészen ide tartozik a kérdésem, de talán tudna nekem segíteni. Kisfiam még csak 15 hónapos (nagyon okos kisfiú, mindent megért, amit mondok neki, ismeri a színek többségét, kiválasztja ami a számára a legjobb, akár az ételek közül is, ruhák közül is), de nem tudjuk miként reagáljuk le a következőket, amiket tesz: 1, eljött az idő, hogy hisztizik, toporzékol, de ami a legrosszabb az egészben az az, hogy közben teljes erővel elkezdi ütni a fejét. 2, minden átmenet nélkül odamegy az apukájához és egy hirtelen mozdulattal elkapja apukája nemi szervét(természetesen nadrágkon keresztűl) és belecsíp. Ugyan ezt teszi velem is, csak nekem a mellemet tépi meg. Ezt bárkivel megteszi, nem feltétlenűl mi vagyunk a célpont és nem tudom, honnét vette, hiszen még túl kicsi és nem jár oviba, bölcsibe. Hiába kértük ne tegye, beszélgettem vele, türelmesen eltoltam a kezét, volt büntiben 10 percre a járókában, de amint kiengedtük minden ment elölről. Már volt, hogy rácsaptunk a kezére, de ezzel csak annyit értünk el, hogy ő is verekszik. Mit tegyünk? Sok véleményt és tanácsot hallottam már, de nem váltak be! Nemsokára megszületik a kistestvére, ami annyit jelent, hogy egy pár napig nem leszek otthon. Nagyon anyás gyerek, az apukájával is alig marad el. Hogy kellene kezelnem ezt a szituációt, hogy ne sérűljön meg a fiam lelke. Hogy ne érezze azt, hogy én elhagyom őt?! Minden nap beszélek neki a kistestvéréről, no meg arról is, hogy be kell mennem pár napra a korházba és ő eljön meglátogatni engem és a kistestvérét, no meg neki kell majd vigyáznia apukájára, amíg én nem leszek otthon! Hiszen ő ügyes és okos kisfiú! Ilyenkor bólogat, de félek, még túl kicsi ahhoz, hogy mindent megértsen! Kérem, segítsen! Köszönöm!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Nem elképzelhető esetleg, hogy gyermekétől picit sokat várnak el a korához képest? Úgy vélem, egy ekkora csemetének még meglehetősen korai akár a színek „tanítása”, akár a néhány napos kórházi távollét megértetése. Elképzelhetőnek tartom, hogy gyermekében ez egyfajta belső konfliktust okoz, amit természetesen (ifjú kora miatt) még nem tud kezelni. Pszichés problémáit így különböző negatív megnyilvánulásokkal (csípés, hiszti …stb.) igyekszik „kezelni”. Javaslatom tehát a következő: igyekezzenek a fiúcskával korának megfelelően bánni, ne próbálják kihozni belőle a maximumot, inkább bízzák rá, hogy mikor, mivel, mit szeretne játszani és abban legyenek partnerei. Hagyni kell a gyermekeket saját tempójukban, saját érdeklődésüknek megfelelően fejlődni, ők a játék során úgy okosodnak, hogy az sokak számára szinte alig észrevehető. Ám ezek az önállóan megalapozott lépcsőfokok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy későbbi ismeretei, tapasztalatszerzése minél tökéletesebb legyen. Ne mi irányítsuk játéktevékenységét, hadd bontakoztassa ki ő saját magát! A negatív magatartásbeli megnyilvánulásokat pedig kellő határozottsággal kell kezelni, ám ez nem keverendő össze a kisebb-nagyobb testi fenyítéssel. Kézrácsapás nélkül is menni fog! Elég helyette egy határozott, ellentmondást nem tűrő hang, egy komoly arc, és kisfia érezni fogja, ezt valóban nem szabad! Jó néhány alkalom kell majd ennek elfogadtatásához, ám végül sikerülni fog. Ha pedig esetleg előfordult már, hogy puszta mókából megcsipkedték volna a pici popsiját, ez félreértésre adhat okot a gyermeknek, és ő is meg akarja csipkedni mindazt, ami méreténél fogva kicsit „kilóg” a sorból.
A kórházi kimaradás miatt pedig ne aggódjon, próbálja lazán és könnyedén kezelni a dolgot, a fiúcska túl fogja élni. Csak annyi kommentárt fűzzön a dologhoz, ami a legszükségesebb, és a kisfiú biztosan megérti. A „ kistesótól küldött” ajándék játék pedig minden valószínűség szerint kárpótolni fogja édesanyja néhány napos nélkülözéséért.
Sok sikert, a bővülő családnak pedig jó egészséget, sok örömöt kívánok!
Az Óvónő
Krds:
Tisztelt Ovónő,
A lányom három éves. Jelenleg bölcsödébe jár, ősztől oviba. Igyekszem mindent megtenni, hogy egy jó ovit, jó ovónénit találjak neki. Sok ovit megnéztem mert a lakóhelyünkhöz közel (vidéken) csak egyetlen ovi van és ott nagyon nagy a túljelentkezés. Végül is két oviba is felvették: a vidékibe meg egy belvárosi oviba is. A belvárosi ovi nagyon szimpatikus, az ovónénivel is beszéltünk, ő is nagyon szimpatikus, az ovóda is nagyon családias. De sajnos nincs udvara az ovodának, így naponta egy órára a közeli játszótéren levegőznek a gyerekek.
A vidéki ovi ovónénijével is beszéltem. Kellemes gyerek létszám a csoportban, de az ovónéni szerint az ovoda 5-kor bezár. Többször is rákérdeztünk az ovodavezetőnél és az ovoda 6-kor zár be. Sőt, már az első találkozásunk alkalmával a leendő ovónéni elmesélte, hogy a gyereknek nem jó túl sokáig oviba lenni, mert pl. most is van egy iskolaköteles kisfiú a csoportjába akit 5.15-kor visznek el a szülei (a többi gyerek 5.31-kor megy el) és ez a kisfiú mindig sírva kérdezi tőle, hogy érte mikor jönnek. Az ovónéni meg az válaszolja, hogy NEM TUDOM!!!
Kérdem én: milyen lelketlen ez az ovónő? Egyáltalán szégyen ovónőnek hívni az ilyet. És ezt maga az ovónő tanulságos példaként mesélte el nekem.
Tudom, hogy nem minden ovonő ilyen. Hiszen jelenleg is a bölcsödében a lanyom az utolsók közt jön haza (nem egyszer legutolsóként) 5-5.15-kor, de még sohasem jött el sírva.
A tanácsát szeretném kérni: mit tegyek ebben az esetben: már 5-ször jártam ebben a vidéki oviban és az a gyanúm a többi szülő véleményét is hallva, hogy itt hasonló a mentalitás az ovónők körében.
Vagy járassam a szimpatikusabb belvárosi oviba ami naponta plusz 2 óra utazást jelent a lányom számára és a számára oly nagyon élvezetes udvaron való játék is csak 1 óra? (U.i. azóta szeret bölcsibe járni mióta több órát kinn tudnak lenni az udvaron).
Sajnos a munkahelyemen 6-ig kellene dolgoznom, de most 4.31-kor indulok a lányomért a bölcsibe. Ahhoz, hogy a vidéki (lakhelyünkhöz közeli) oviba 5-re beérjek már 4 előtt el kellene indulnom. Kisgyerekes anyaként nem könnyű munkahelyet találni, nemhogy olyat amelyikben már 4 előtt vége a munkaidőnek. Már a sok betegség (betegszabadság) is épp elég teher az anyákon, hát még az ilyen ovodai mentalitás ...
Tisztelettel,
Monika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Bizony érthető, hogy sok szülőnek, így Önnek is gondot okoz a gyermek „időben történő” elhozatala az óvodából. Nem egy olyan kisgyermeket ismerek, akit valóban érzékenyen érintett, ha szülője csak későn, az utolsók között vitte el, míg másoknak ez meg sem kottyant. Másik, szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a kései elvitel után a gyermek csak nagyon rövid időt tud szeretett családja körében tölteni, hiszen mire hazaérnek, már jön is a fürdetés, vacsora, alvás. Úgy gondolom, hogy ebben a nehéz helyzetben mindenkinek át kellene gondolnia, lehetőségeihez képest hogyan javíthat a helyzeten. Ön minden bizonnyal kivétel, ám sajnos sok olyan szülő van, aki pusztán kényelmi okokból egyedül megy bevásárolni, ügyeket intézni munka után, és csak ezt követően hozza el (sokszor egyedül árválkodó) gyermekét az óvodából. Ez természetesen nem elfogadható, hiszen csemetéinket sem szabad kivonni közösen is kivitelezhető, számára nagyon is érdekes közös programokból. Ha erre odafigyelnek a szülők, és lehetőségeikhez képest a lehető leghamarabb elhozzák az oviból a gyermeket, mindent megtettek az ügy érdekében. Más a helyzet természetesen, ha a szülő valóban akadályoztatva van munkabeosztása miatt, és ezen okból tud csak később menni a gyermekért. Erre a pedagógusnak is tekintettel kell lennie, és az oviban töltött időt a lehető leghasznosabban kell felhasználnia. (pl: iskolába készülő gyermekekkel fejlesztőjátékokat játszani, …stb.) A pozitív, valóban gyermeki érdekeket előtérbe helyező hozzáállás mindkét részről elengedhetetlen!
A két óvoda közti dilemmában nem könnyű tanácsot adni, hiszen mindegyiknél vannak pozitív és negatív tényezők. A döntés az Ön kezében van, én csupán külön bejáratú véleményemet mondhatom el: a belvárosi intézmény számomra a rövid szabadtéri játék ellenére is szimpatikusabb, hiszen ott mind az óvónők, mind az egyéb tényezők pozitívabb képet adnak, a munkahelyről történő gyorsabb megközelítésről nem is beszélve. Ennek ellenére, mint mondtam, a döntés az Öné, biztos vagyok benne, hogy a lehető legnagyobb felelősséggel, a gyermek érdekeit maximálisan szem előtt tartva fog élni vele!
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Én is a szobatisztatságról szeretnék kérdezni, mint előttem már olyan sokan. A lányom 2,5 éves és már pár hete folyik a bilire szoktatás.
A kakilással nincs probléma, mert ha látom az előjeleket ráültetem a WC-re vagy a bilire és gond nélkül belekakil. A pisilis kicsit problémás, mert nagyon gyakran a bugyiba folyk, hiába mondja, hogy szól, ha pisilnie kell. Előfordulhat, hogy még nem érzi? Azt is megfigyeltem, hogy gyakran pisil, de csak keveset.
Tudom, hogy erőltetni nem szabad, de van, hogy tiltakozik, nem akar ráülni se a bilire, se a WC-re, és a pisi rövöd idő múlva a bugyiba folyik?
Mi lenne a helyes dolog, adjak rá napközbe is pelust, és próbáljuk meg újra pár hét múlva, vagy próbálkozzunk tovább?
A védőnő azt tanácsolta, hogy egy héten keresztül csak éjszakára adjak rá pelenkát, és ha ezután is bepisil várjak egy hónapot. Helyes ez a meglátás?
Köszönettel: Éva
Vlasz:
Kedves Éva!
Levele alapján számomra úgy tűnik, a gyermeknek alapvetően nincsenek (nem voltak) félelmei a bili, WC használatával. Ezt bizonyítja, hogy még a más gyerekek számára oly problémás kakilás sem okozott gondot neki. A gyakori vizelési inger pedig jelezhet kisebb, tudatalatti szorongást is (akár a teljesíteni akarás miatt), ám az sincs kizárva, hogy valamilyen kisebb gyulladás, felfázás áll a háttérben. Ez utóbbinak kizárása érdekében érdemes orvosi vizsgálatot végeztetni. Amennyiben biztosan nincs szervi elváltozás a gyermeknél, úgy Ön sokat segíthet az ügy megoldásában. Legfontosabb a türelem. A leányka ne érezze, hogy ez valami kötelező dolog, ami, ha nem sikerül tökéletesen, az ő kudarcát, ügyetlenségét jelzi. Ehelyett inkább minden kakilásért nagyon dicsérje meg, és ha egy-két csepp pisi is jött mellé a bilibe, azt is kellően domborítsa ki. Pl: „ – Hűha! Te aztán igazi nagylány vagy, kakiltál is, pisiltél is … mint a nagy óvodások! Szuper ügyes voltál … Biztos vagyok benne, hogy legközelebb is ugyanilyen ügyesen fogsz a bilibe pisilni … ” stb. A dicséret valószínűleg szárnyakat ad a kislánynak, ami további próbálkozásra fogja ösztönözni. Következő alkalommal úgy csalogassa a bilire a kicsit, hogy az számára ne egy kellemetlen kötelességet, hanem egy újabb dicséret lehetőségét jelentse. „ - Készítesz nekem valami meglepit a bilibe?” Amennyiben ezek után sincs érdemi változás a gyakori bepisiléseket illetően, úgy valóban pihentetni kell néhány hétig a dolgot. Ám ne feledje: a bili használat lehetőségét ekkor is biztosítani kell a kicsinek! Közölje vele, hogy amikor pisilni, kakilni kell, nyugodtan szóljon, és bármikor ráülhet az edénykére. Várja meg gyermeke jelzését, aki előbb-utóbb élni fog a lehetőséggel!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Egy számomra igen érdekes problémával keresem meg Önt.
Van a rokonságban egy 2,5 éves kisgyermek, aki igen értelmes, okos. A gond csak az, hogy beszélni nem tud rendesen. Pontosabban mindent elmond, amit akar, de a mássalhangzók hiányoznak beszédjéből. Rendszerint h betű hallható valamennyi mássalhangzó helyett. Ezért nehezen értik meg, ami néha ingerültté teszi. Kérdeztek már meg szakembert, de a válasz az volt, hogy majd kinövi. Kinövi, de mikor?
Megfigyeltem, hogy beszéd közben a kis nyelve nem igen mozog. S megfigyeltem még egy érdekes dolgot, ami ezzel lehet, hogy összefüggésben van. Evés közben többnyire nem rág, hanem a nyelvével próbálja meg szétnyomni a szájpadlásán az ételt. Szóval aggódunk és ezért kérem tanácsát. Mit lehet tenni, hová érdemes fordulni, vagy valóban kinövi?
Várva megtisztelő válaszát.
Egy aggódó rokon.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Nehéz így a messzi távolból, látatlanban erről nyilatkozni, ám amit mindenképpen tanácsolnék: vessék alá alapos orvosi vizsgálatnak a picit, hogy nyelve (mint beszédünk és étkezésünk legfőbb szerve) minden szempontból ép-e. Nem írja, milyen szakember és milyen aspektusból vizsgálta korábban a gyermeket, ám másik logopédus véleményét is hasznos lenne kikérni. Előbbiek nyomán minden valószínűség szerint felfedhető, ha komolyabb baj áll a háttérben. Amennyiben ezek sem adnak magyarázatot a problémára, akkor tényleg lehet reménykedni abban, hogy majd kinövi a gyermek.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves ovono,
halas koszonet ezert az oldalert. Oly sok jo tanacsot talaltam itt.
Kerdesem volna. 2 eves kisfiam negy hete kezdett bilibe pisilni. Az elejen szolt ha nagy dolgot kellett vegeznie. Ennek nagyon orultun, hogy ilyen siman megy. Most viszont mintha elege lenne az egeszbol. A nagy dolgat inkabb a pelenkaba vegzi es sir ha beviszem a furdoszobaba, hogy megtitsztisam a feneket. A pisiles tobbe kevesbe megy, ha rendszeresen raultetjuk a bilire vagy a wc-re. De jatek kozben nem hajlando pisilni, akkor annyira elllenkezik, hogy inkabb visszatartja. Pedig meg a jatekat is visszem amivel eppen jatszik. Normalis-e ez a "regresszio", hogy most elege van az egeszbol egy idore? Egyebkent egy nagyon aktiv kisfiurol van szo.
Valaszat koszonom es kivanok minden jot.
Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
2 éves korban valóban nagy eredménynek számít, ha a gyermek minden probléma nélkül elkezdi használni a bilit vagy a wc-t. Úgy vélem, regresszióról nem kell beszélnünk ez esetben, sokkal inkább arról, hogy a kisfiú rájött, mennyivel kényelmesebb a pelenka a macerásabb bilinél. Ez nem fejlődési megrekedés, sokkal inkább a kényelmi szempontok előtérbe helyezése. Rádöbbent a gyermek, mennyivel egyszerűbb és mennyivel „praktikusabb”, ha az „időpocsékoló” bilizés helyett megszakítás nélkül játszhat, tehet-vehet. Ezért a következőt javaslom: illessze bele az állandó napirendbe a bilizést, mint programot, lehetőleg a játék megkezdése előtt, ill. lefekvéseket megelőzően. A délutáni, ill. esti pihenés előtt, majd meglátja, kifejezetten szívesen fog ráülni az edénykére a kisfiú, hiszen ezzel is el lehet húzni a "nemszeretem" lefekvés előtti időt. Ezen alkalmakkor, minden valószínűség szerint addig trónol majd a bilin a kicsi, amíg egyszer csak sikerülnek a dolgok. Onnantól pedig már nincs megállás a teljes szobatisztaság felé!
Örülök, hogy oldalunk elnyerte a tetszését, remélem, továbbra is lelkes olvasóink között tudhatjuk Önt is!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvó néni!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. A nagy fiam egy hónap múlva lesz 3 éves, ősztől pedig ovis. Kb. egy hónapja szinte 2-3 nap alatt tanulta meg a bilibe pisilést. A WC-től sem idegenkedik oda is szépen pisil. Olyannyira jól megy ez a téma, hogy gyakran csak azt veszem észre, hogy tele a bili és jön ki a fürdőből. Nem szól, megy lehúzza a kis gatyóját, beleprodukál a bilibe, kezet mos és jön ki, mint a nagyok.Csakhogy a kaka....Na, az csak a gatyóba sikerül.
Pedig tudja, legalábbis mondja, hogy "jó majd holnap szólok, hogy kaka kell, kaka van".De aztán másnap is ugyanaz történik.
Próbáltam együtt mellette ülni azokban az időpontokban amikor "ideje" volt a kakának. De semmi. Aztán próbáltuk, úgy hogy a gatyóból kihalászott kakit ő lehúzhatja a WC-n és utána fújhat az illatosítóból. Kakált együtt a plüs kutyájával. Bíztattam, de olyan is előfordult, hogy hangot adtam a csalódottságomnak, hogy már megint a gatyóba sikeredett.
Sajnos kifogytam az ötletekből. Lehet, hogy még időre lenne szüksége? Csak attól félek, mivel a pisilést is elég későn tanulta meg, hogy kifutunk az időből. Gondolok itt a szeptemberi óvoda kezdésre.
Várom válaszát.
Előre is köszönöm.
Üdvözlettel;
Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
Ne aggódjon, gyermeke jó úton halad! A lényeg, hogy a bili-, ill WC használattól nem berzenkedik. Semmiképpen ne adjon hangot gyermeke előtt csalódottságának, mert ezzel erőteljesen kedvét szegheti a további próbálkozásoktól. Helyette inkább optimistán közelítse meg a kérdést: „- Jaj, de ügyes voltál, teljesen egyedül pisiltél … és még kezet is mostál … húha, ezt még a nagyok sem tudják ilyen ügyesen csinálni! Szerintem egyszer csak meg fogsz lepni egy kakilással is!” Ezek után pedig ne forszírozza tovább a kérdést. Legközelebb pedig legyen résen, hogy amikor szemmel láthatóan kakiláshoz készülődik, feszeng a gyermek, azonnal ültesse rá a bilire. Fontos azonban, hogy ilyenkor csak azt domborítsa ki: „- Gyere, pisilj egyet a bilibe!” , mintha nem is tudná, hogy kaki is várható. Ekkor valószínűleg sikerülni fog az eddig lehetetlen, és a sikerélmény a továbbiakra nézve megtöri majd a jeget.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kaptam már jól hasznosítható tanácsot Öntől, ezért ismét a véleményét kérném. Kisfiam a következő hónapban lesz 4 éves, a kishúga pedig 8 hónapos. Eddig, mivel év vesztes, bölcsibe járt, de szeptembertől kezdődik az ovi. A közösségben jól érzi magát, a barátainak is szokott játékot vinni, mégis, kínszenvedés reggelente rávenni, hogy elinduljunk. odáig fajult a dolog, hogy szerintem lelki eredetű nála a sok betegség, amit az utóbbi időben produkált. Persze okos, és tudja, hogy anya otthon van a hugival, akkor ő is otthon maradhat. Már csak fél naposra redukáltuk az ottlétet, de félek, hogy ez az oviban gondot fog okozni, ugyanakkor sajnos semmire nem jut időm otthon. A kislánnyal is kevesebbet tudok így foglalkozni, mert mire reggel hazaérünk a bölcsiből, 1,5 óra vagy 2 és mehetünk is a kisfiúért. Nagyon fáraszató így, mert a kicsinek is felborul a napirendje teljesen.
a másik problémám a kakilással van. Sajnos még mindíg csak a pelusba hajlandó a dolgát végezni. Ez független a kistestvér születésétől, mert előtte sem mutatott hajlandóságot a wc-zéshez. A pisiléssel nincs semmi problémánk, bilit nem használunk, persze szűkítő rendelkezésre állna több színben is.
Már próbáltam ajándékkal is rábírni, de egyszerűen nem hajlandó, inkább tartogatja hasfájásig. Várom válaszát, Köszönettel: Kata
Vlasz:
Kedves Kata!
Elképzelhetőnek tartom, hogy a bölcsitől való húzódozás hátterében az ottani unatkozás áll. Egy négy éves gyermeknek már sokkal többre van igénye egy bölcsődei programnál. Mivel ott elsősorban a gondozási feladatokra koncentrálódik a nevelők tevékenysége, így fejlesztőmunkára többnyire nincs lehetőség. (Az ott dolgozók éppen ezért általában egészségügyi végzettséggel, nem pedig pedagógusival rendelkeznek.) Feltételezem tehát, hogy az óvodába kerüléssel megoldódik majd ez a probléma.
A szobatisztaság kapcsán felmerülő nehézséget számtalan dolog előidézheti. Javaslom, hogy olvassa át korábbi, ilyen témában adott válaszaimat, ahol nem csak a lehetséges okokra, de esetleges megoldásukra is választ kaphat. A lényeg, hogy igyekezzen a lehető legjátékosabban megközelíteni a dolgot, és akkor se adjon hangot csalódásának, ha nem sikerül WC-be produkálni. Az oviban egyébként minden valószínűség szerint ez a kérdés is megoldódik majd, ahol mások példáján keresztül is láthatja a kisfiú, hogy WC-be kakilni nem is olyan nagy dolog.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kisfiam 5 éves múlt. Szeptemberben már a nagycsoportot kezdi az oviban. Otthon semmi problémánk nincs vele. Aranyos, értelmes kisfiú. Imád játszani, szereti a meséket, a számítógépet is sokkal jobban kezeli, mint sok kis társa, az oviban mégis gondok vannak vele. Nem barátkozik senkivel, félénk, nem akar semmit csinálni - mint pl.: gyurmázás, festés, rajzolás - Elég nehezen szokott be az oviba, hiába jár már két éve közösségbe, még most sem tudom otthagyni, ebéd után mindig haza kell hoznom. Nagyon szeretném, ha végre az oviban is felszabadultan tudna viselkedni és végre jól érezné magát, de nem tudom, hogy hogyan segíthetnék neki ebben?
Szeretnék még tanácsot kérni, hogy egy ekkora gyermeknek milyen tipusú feladatokat lehet adni a nyári szünet idejét - ami az ő szintjének megfelelő - mert az ovival ellentétben itthon nagyon szereti megoldani azokat.
Köszönettel: Sz. Ildikó
Vlasz:
Kedves Ildikó!
A megoldás kulcsa mindenképpen az óvónők kezében van. Ők azok, akik óvodai berkeken belül sokat tehetnek és kell is, hogy tegyenek a fiúcska önbizalmának megerősítése érdekében. Mindenképpen beszéljen velük, kérje őket, hogy támogassák, motiválják és bíztassák a gyermeket. A reális alapokon nyugvó dicséret fontos és nélkülözhetetlen eszköze a pedagógusoknak, mellyel valóságos csodákat lehet elérni. Kérje segítségüket!
Az otthoni játékos fejlesztéshez, engedje meg, hogy saját könyvemet: a Játékos suliváró-t ajánljam. Ebben a kis kötetben reményeim szerint minden együtt van, ami 5 éves kortól a csemeték sokoldalú, játékos fejlesztését szolgálja. Jó szórakozást kívánok hozzá!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kisfiam 4 éves múlt, okos, értelmes kisgyerek. 3 hónapos volt, mikor szopni kezdte az ujját. Próbáltam neki cumit adni (még ujjszopás előtt), de nem kellett neki, utána pedig hiába is adtam volna.
Azt gondoltam sokáig, hogy ez a kérdés is megoldódik magától, mint annyi minden, de úgy veszem észre, hogy egyre jobban szopja az ujját. Azért is zavar nagyon, mert egyszerre két ujját szopja, ráadásul a jobb kezén. Amikor fognia kell, azt a két uját nem használja egyáltalán. Félek attól, hogy ez később - pl. írásnál - gondot okozhat. Attól is félek, hogy csúfolni fogják miatta, vagy nem akarnak vele játszani, mert nyálas a keze. Most az oviban nagyon jó csoportunk van, ott biztos, hogy nem bántják, de nem tudni, hogy később az iskolában milyen osztályba kerül. Nagyon aranyosak az óvónénik is, szeret oviba is járni, ezzel tehát nincsen gond.
Próbáltuk bekenni a körmeit keserű lakkal, de semmit nem ért. Mikor be volt ragasztva az ujja, mert megsérült, nem vette a szájába, de helyette más pótcselekvést keresett, rágni kezdte a ruhája ujját, illetve a párnája csücskét.
Azt is megfigyeltem mostanában, mikor beszélgetünk, és nem tudja szopni az ujját, akkor a száját simogatja körben.
Nem tudom, mit csináljak. Teljesen tanácstalan vagyok emiatt. Olvastam, hogy az ujjszopásos gyerekek szoronganak. Ha ez valóban így van, nem igazán tudom, mi lehet az oka a szorongásának. Körömvágásnál azt is észrevettem, hogy több körme le van rágva, nem csak azokon az ujjain, amelyeket szopni szokott.
Ha rászólunk, akkor sem hagyja abba, sőt még rosszabb. Vagy valamilyen viccelődő válasszal elüti a dolgot. Nem igazán hiszek abban, hogy attól, hogy rászólok, abbahagyja, vagy odafigyel rá. Úgy érzem, túl erős neki ez a "kötődése". Nem tudom, mitévő legyek. Válaszát előre is köszönöm. Tünde
Vlasz:
Kedves Tünde!
Ha szemmel láthatóan nincs is semmi, ami gyermekénél szorongásos állapotot idézhetne elő, én mégis nagyon valószínűnek tartom, hogy erről van szó. Az ujjszopás, a körömrágás, a különböző (Ön nagyon jól fogalmazta meg) pótcselekvések egyértelműen erre utalnak. Elképzelhetőnek tartom, hogy minden szeretetteljes óvónői és csoporttársi hozzáállás mellett is valami kibillentette a fiúcskát lelki egyensúlyából, esetleg megzavarta önértékelését. Elég lehet ehhez egy félreértelmezett (esetleg látszólag teljesen ártatlan) megjegyzés, mely mély sebeket okozhat egy átlagosnál érzékenyebb gyermek kis lelkében. Ennek feltárása bizony nem könnyű feladat. Megpróbálkozhat vele Ön is (csakis indirekt módon, bábozással, mesébe ágyazva, szerepjátékban…stb. Pl: „Nézd, szomorú a Jancsi bohóc és mindig az ujját szopja, kérdezzük meg, mi bántja?”), ám ha az okok túlságosan mélyen el vannak rejtve, lehet, hogy gyermekpszichológus segítségét kell kérni. Ha a két szopis ujjacskát is fejleszteni akarja, különböző játékos feladatokkal ezt észrevétlenül megteheti, pl: kézzel történő árnyjáték, saját tenyerünk körberajzolása másik kezünkkel … stb. A lehetőségek tárháza végtelen, próbálja elterelni a kicsi figyelmét az ujjszopásról! Esetükben, azt hiszem nem tanácsos rászólni, figyelmeztetni a gyermeket, hogy „nem szabad”, mert elképzelhető, hogy ezzel még nagyobb szorongásokat indukálnánk. Helyette inkább próbálkozzanak meg a fent említett eltereléssel, ill. az okok észrevétlenül történő feltérképezésével.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónő!
Kisfiam 5 éves lesz ősszel, de még mindig problémát jelent a hajvágás. Hatalmas cirkuszt rendez minden egyes alkalommal. Én szoktam itthon nyírni, amennyire sikerül. Próbáltam fodrászhoz is vinni, de ott sem engedte levágni a haját, csak az egyik oldalon.
Mialatt nyírnám, sír, üvölt és rángatja a fejét, amitől még rosszabb az egész.
Próbáltam már neki "tanmesét" mondani közben a kisegérről, aki nem engedett hajat vágni, lecseréltük a nyírógépet olyanra, amelyiknek nincs hangja, kipróbáltunk több fodrászt is, nyírtam előtte Apát, Papát, mindenkit, ő is kipróbálhatta, de nem sikerült eredményt elérni.
Kérem, adjon tanácsot, vagy valamilyen apró trükköt, hogy oldódjon a félelme, ellenállása. Köszönöm: Ágnes
Vlasz:
Kedves Ágnes!
Az óvodáskorú gyermekek szorongását leginkább játékon keresztül lehet oldani. Gondolok itt elsősorban a szerepjáték áldásos hatására. Tanácsom egyszerű: játsszanak fodrászosat, amin keresztül a gyermek kiélheti a lelke mélyén kavargó félelmeket, aggodalmakat. Osszák be a szerepeket, ki legyen a fodrász, ki legyen a kliens. A játékos hajformázás végén játékpénzzel fizessenek és apa is dicsérje meg a hajkölteményt. Legjobb lenne, ha mindehhez a valóságot hűen tükröző játék fodrászos-felszerelést vennének, amivel a kisfiú is garantáltan élvezni fogja a dolgot. Miután a játékban százszor és ezerszer átélhette, megtapasztalhatta (egyenlőre imitálva) a hajvágás, fodrászkodás élményét, valószínűleg a valóságban is könnyebben kötélnek fog állni a dologra. Másik javaslatom még, hogy papírból rajzoljanak és vágjanak ki hosszú hajú emberfejeket, melyek frizuráját gyermeke formázhatja kedvére az ollóval. (Itt a hosszabb-rövidebb fogalmakat is jól gyakorolhatják.)
Bízom benne, hogy előbbiekkel könnyebbé és szorongás mentesebbé válnak majd a hajvágások.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kislányom most nagycsoportos óvodás, és szeretnénk elbúcsúztatni az Óvónéniket. Ebben szeretném kérni a segítségét, valami ide illő verset, vagy mondókát keresek amit megtudnak tanulni a gyerekek.
Segítségét előre is köszönöm:
Orsolya
Vlasz:
Kedves Orsolya!
Feltételezem, hogy az óvodákban már szinte hagyományosan, évről-évre előkerülő óvodabúcsúztató gyermekdalok ( Autó, vonat… , Kedves óvodám… , A, a, a, ma van búcsúzás napja… stb.) az Ön gyermekének évzáróján is terítékre kerültek, így ezeket nem ajánlom a búcsúhoz. Helyette inkább az alábbi, tréfás mondókákkal lehetne felejthetetlenné és vidámmá tenni az elválás egyébként szomorkás pillanatait. Remélem, elnyerik tetszését!
Iskolába menőknek
Egy, kettő,
Három - te leszel a párom,
Négy – hová mégy?
Öt – majd fellök,
Hat – majd felhajt,
Hét – majd felvét,
Nyolc – leszakadt a polc,
Kilenc – kis Ferenc,
Tíz – tiszta víz,
Minek az a tiszta víz?
Kerteket locsolni.
Minek az a kert?
Tököt belerakni.
Minek az a tök?
A disznónak adni.
Minek az a disznó?
A vásárra vinni.
Minek az a vásár?
Piros ruhát venni.
Minek az a piros ruha?
Iskolába menni.
Iskolások csúfolására
Első osztály i-i-i,
Második osztály bicikli,
Harmadik osztály krumpliszár,
Negyedik osztály pipaszár,
Ötödik osztály kiskirály,
Hatodik osztály nagykirály,
Hetedik osztály kis szamár,
Nyolcadik osztály nagy szamár.
Krds:
Kedves Óvónő! Kedves Kati!
Néhány hónapja megvettük a könyvét, aminek már lassan a végén járunk. Szeretném megköszönni, nagyon kreatív, szellemes munka. Kislányom az első pillanatban megszerette és nagyon szívesen játssza a „feladatokat”.
Természetesen a tanácsát szeretném kérni kislányommal kapcsolatban.
Sajnos, az óvoda választásunk nem sikerült. Kifogtunk egy fiatal óvónő párost, akiknek az óvónői munka leginkább nyűg volt. Kislányom az eltelt 3 év alatt alig tanult egy-egy dalt, vagy mondókát, nem sikerült közösséget formálni a gyerek csapatból. Egy olyan bölcsödéből került oviba, ahol a két gondozó néni a szívét-lelkét adta és a gyerekek imádtak oda járni.
Az óvodában az Anyák napi ünnepségek rendre megijesztettek bennünket szülőket, mert semmi kedvesség, semmi játékosság, semmi emberi nem volt. Lélektelenül elhangzott 10 vers (még karácsonyi is). Soha sehova nem mentek, és ha esett az eső, videóztak, „hiszen valamivel le kell őket kötni” (a dadus szerint).
Az én aktív, irányító, kedves, majdnem hogy túlmozgásos, be nem áll a szája kislányomból egy nehezen barátkozó, közösségbe nehezen beilleszkedő, passzív, szorongós, önbizalomhiánnyal küszködő gyerek lett, aki nem tudja kezelni a kudarcot.
Tavaly elhatároztam, hogy az nagycsoportra óvodát váltunk, de a férjem lebeszélt azzal, ha ide ilyen nehezen illeszkedett be, ne terheljük meg közösség váltással, hiszen egy év múlva úgyis iskolába fog menni.
Ősszel a Difer-teszt két területen nem megnyugtató eredményt hozott. Az óvónők nem javasolták, hogy maradjon még egy évet óvodában. Abban állapodtunk meg, mivel az egyik óvónő fejlesztő pedagógus is egyben, ő fog külön foglalkozni a gyerekkel. Ez összesen 3 alkalom volt az egész év alatt, mindig azután, amikor rákérdeztem, hogy hogyan haladnak, hiszen a gyerektől tudtam, hogy nem ültek le együtt, nem foglalkozott vele.
Az év végi kontroll teszt eredményét még nem tudjuk, nem sikerült 5 hét óta kiértékelni.
Megkerestem kora télen egy szakembert, aki „megvizsgálta” a gyereket és azt mondta, hogy bizonyos területeken egy évvel el van maradva korához képest. Javasolta, hogy maradjunk még egy évet az óvodában, amire én azt válaszoltam, hogy ennek nem látom értelmét. Egyrészt, nem hiszem hogy bármit is profitálna a gyerek egy újabb évből ebben az oviban, új óvodát nem akarunk keresni, s fizikailag is koránál magasabb, fejlettebb kislány ( a legmagasabb volt a csoportjában a lányok között), ami újabb problémákat vethet fel, ha közel 8 évesen bekerül az első osztályba, ahol két fejjel magasabb a többieknél.
Ezt a szakember elfogadta, és javasolta, hogy foglalkozzak vele (Lexi iskolába megy), nem olyannak ítélte a helyzetet, hogy külön szakemberhez hordjam. Így került kezünkbe az Ön könyve is, s a Lexivel felváltva hol ebből-hol abból játszottunk, tanultunk.
Szeptemberben kezdjük az iskolát. Okulva az elmúlt 3 évből, több iskolát megkerestem, s végül a helyi körzetes iskolában találtam egy olyan tanító nénit, aki végtelenül jó benyomást tett rám, s úgy érzem a gyerek is megszerette az iskola előkészítő foglalkozások során.
Amitől félek az iskolakezdésnél, hogy kislányom túl érzékeny, a kudarcot még mindig rosszul kezeli (bezárkózik, elutasító lesz), önbizalma nincs. Nehezen barátkozik. Nem tudom, hogy a tanító néninek a 25 új kisgyerek mellett lesz-e energiája megnyitni az én gyermekemet. Hogyan erősíthetném az önbizalmát? Hogyan tudom neki megtanítani a kudarc kezelést, hogy ne adja föl azonnal, ha valami elsőre nem megy? Hogyan billenhetne helyre az önértékelése?
Várom mielőbbi válaszát. Köszönettel: Zsófia
Vlasz:
Kedves Zsófia!
Nagyon örülök, hogy az Ön kislánya is eredményesen profitált könyvem játékaiból, ám "ez a műsor nem jöhetett volna létre", ha nincs egy lelkiismeretes, odafigyelő anyuka, aki megfelelően támogatja a fejlesztőmunkát. Sajnálatos tény, hogy előbbiek nem mondhatók el gyermeke óvónőiről, akik, - levele alapján, - nem sokat tettek a csemeték érdekében. Kérdésével kapcsolatban a legfőbb tanácsom természetesen a sok-sok (reális alapokon nyugvó) dicséret, bíztatás. Fontos, hogy ezt ne csak Öntől, hanem másoktól is kapja meg. (Apuka, nagyszülők, barátok, ismerősök...stb.) Érdemes lenne a tanító nénivel ez ügyben tanév elején konzultálni, aki bokros teendői mellett is remélhetőleg talál majd időt és lehetőséget arra, hogy akár csak egy szó, mosoly, bíztató simogatás erejéig is, de lelket öntsön a kislányba. Másik fontos tanácsom a tévedés természetességére, elfogadására irányul. Amikor Önnek vagy az édesapának nem sikerül valami, a kislány szeme és füle hallatára kezeljék természetesen, mutatván, hogy "tévedni emberi dolog". Pl: jaj, de ferdén ütöttem be ezt a szöget a falba, na nem baj, a legközelebbi biztosan jobban sikerül... stb. Fontos, hogy a gyermek az Önök példáján keresztül is érezze, nem baj, ha valami nem sikerül elsőre, következő alkalommal orvosolható a dolog.
Előbbi "házi módszerekkel" remélhetőleg sikerül helyrebillenteni a leányka önbizalmát, reális önértékelését, és ezekkel felvértezve a lehető legeredményesebben fogja kezdeni az elkövetkező tanévet.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Olvastam az egyik anyuka írását és nálam is az a helyzet, hogy a 4 éves kisfiam véleményem szerint kevesebb odafigyelést kap, mint amennyit kéne. Tisztában vagyok vele, hogy az ovi nem bölcsi, sokkal több a gyerek a csoportban, még is én úgy gondolom, hogy az óvónőknek kellene összetartani a csoportot. Ha délután bemegyek a csoprtba úgy kell mindent a GYEREKTŐL megtudnom, mert az óvónő még szinte a köszönésre is alig méltat. Már többször küldtem minden féle anyagot, papírt és egyéb segédanyagot,de még csak arra se méltattak, hogy megköszönjék. Használni pedig még soha sem láttam, hogy használták volna.
A minap pedig az történt, hogy a gyerekem meglógott az oviból mire a férjem ment érte, kint várta a kapuban, pedig a főbejárat kóddal nyitható. Amikor a párom kérdőre vonta őket csak azzal mentegetőztek, hogy kevesen vannak. Kérdem én, ha egy gyerek még is elkóricál ki lesz a felelős?
Köszönettel Gica.
Vlasz:
Kedves Gica!
A válasz magától értetődő: a felelősség egészen addig az óvónőé, amíg a szülő csúnyán mondva „át nem vette a gyermeket.” Erre azonban csak úgy kerülhet sor, hogy szülő és pedagógus egyaránt és félreérthetetlenül jelezte egymás felé, hogy észrevette és nyugtázta a másik jelenlétét. (Köszönnek egymásnak, néhány szót váltanak a napi eseményekről, tapasztalatokról és ki-ki megy a dolgára.) A gyermek ilyenkor már optimális esetben megérti, hogy az óvodai játék ideje aznapra véget ért, folytatás másnap lesz. Ilyen egyszerű (lenne) ez. A gyermekre való oda nem figyelés nagy hiba, nem történhet meg, hogy az óvónő tudta nélkül a gyerekek „meglógjanak”. Feltételezem és remélem, hogy ebből a szerencsére nem súlyos végkimenetelű esetből tanultak az érintett pedagógusok, hiszen ilyen mulasztásra nincs mentség. Ha szükségét érzik, domborítsák ki ismételten feléjük (indokolt esetben a vezető óvónő felé is) aggályaikat, jogos panaszukat. Így talán elkerülhető lesz a dolog megismétlődése.
Előbbiekkel kapcsolatban szükségét érzem megjegyezni, (ez természetesen nem az Önök esetéről szól) hogy a gyermek távozása nem csak a pedagógus, de a szülők részéről is felelősséget feltételez. Előfordult már olyan u.is munkám során, hogy a szülők úgy vitték el a gyermeket, hogy az óvónők felé oda sem köszöntek, mintegy észrevétlenül vitték el a csemetét. Ez csupán azért nem okozott felesleges riadalmat, mert a pedagógus kellő szemfülességgel „vette az adást”, így nem történhetett semmi a háta mögött.
Összefoglalva: pedagógusoknak és szülőknek egyaránt kellő felelősséggel, kellő figyelemmel kell kezelnie az óvodai érkezés-távozás kérdését. Nem szabad elfelejtenünk, hogy legféltettebb kincsünkről: a gyermekünkről van szó!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónő!
KOmoly kérdéssel fordulok Önhöz!
Diplomadolgozatomat az óvónői pálya bemutatásáról írtam. Tehát azt mondhatom, hogy a témakört eléggé ismerem.
Egy barátnőm azzal keresett meg (mivel tudta, hogy ezen a téren kutatok), hogy kisgyermekét az óvónéni rángatja, és néha meg is pofozza. Barátnőm elmondta, hogy ezt a gyermek már nem először mondja, és más gyermekek szülei is panaszkodtak egymásnak ezügyben. Barátnőm, már nem bírta tovább nézni, hogy gyermekével agresszívan bánnak, bement az óvodába, és megpróbálta megbeszélni a problémát az illetékes óvónénivel, és az óvodavezetővel is. Sajnos azonban, sikertelen, mert a gyermek megint úgy jött haza, hogy az óvónéni pofonvágta.
Erre a barátnőm ismét felkereste az az óvodát. Az illetékes óvónéni, agresszívan, és fölényesen bánt a barátnőmmel, és behivta fogadóórára, mert szerinte barátnőm már olyan hangnemet engedett meg magának, amelyet nem lehet.
Barátnőm meg sem tudta védeni magát, mert ekkor a gyermekből (aki szintén ott volt)kitört az őszinteség, és megmondta az óvónéninek, hogy nem szereti, és gyűlöli. Az óvónéni erre azt mondta, hogy "pedig nem ezt szoktad mondani". Persze sohasem mondta, délutánonként búcsúzáskor, mindig úgy tett, mintha szeretné, és még ölelgette is. Aztán ezen a furcsa beszélgetésen megmondta anyukájának, az óvodából kifelé menet, hogy "végre megmondtam az igazat, hogy nem szeretem".
Még valami, ami szintén érdekes, hogy az egyik ilyen pofonvágás után az óvónéni azt mondta állítólag a gyermekeknek, hogy nem szabad árulkodni, mert aki árulkodik, intézetbe kerül"
Én felajánlottam a barátnőmnek, hogy elmegyek vele a fogadóórára, és, (minthogy végigjártam a téma jogi oldalát is), megpróbálom megértetni vele, hogy így előbb-utóbb az óvónénit pszichológiai alkalmassági vizsgálatra fogjuk küldetni, és a gyermeket pedig gyermekpszichológushoz. Ha a gyermek igazat mondott, és az óvónéni nem alkalmas pszichológiailag a pályára, abban az esetben az óvoda kénytelen lesz megválni. A barátnőmnek pert is ajánlottam.
A gyermek 5 éves, már csak egy éve lenne hátra. Abban a kerületben (XXII. kerület. ... úti óvoda) mindegyik óvoda egy üzemeltetőhöz tartozik, tehát, a gyermeknek nem lenne túl nagy a "népszerűsége" akkor sem , ha bármelyik kerületi óvódába vinnék, hiszen a hírek terjednek, mint tudjuk. Ha meg ebben az óvodában marad, a botrány miatt, tönkretehetik a gyermek óvodáskorának utolsó évét, és mint tudjuk későbbi életünket nagyban meghatározzák az óvodáskori korspecifikus fejlődésben a megélt élmények. Nem szeretnénk, ha a gyermek sérülne: mert az óvónénik nem szeretik, vagy kiközösítik, stb, stb.
Mit tegyünk.
Utolsó perspektívaként azon gondolkodom, hogy egy vizsgálatot (ellenőrzést) kellene elrendelni hatóságilag, amit egyébként is kötelező, bizonyos időszakonként. így nem derülne ki, hogy melyik óvodás miatt van vizsgálat, és a pályára alkalmatlan óvónőt végleg eltávolítanák remélhetőleg az egész szakmából!
Kérem írja meg, Ön mit javasol. Barátnőm, nagyon aggódik, és sokat idegeskedik emiatt, éppen elég gondja van botrány nélkül is. Sajnos az óvónénik a szépszóra meg nem hallgatnak.
Előre is köszönöm.
Tiszteletem
N.Y.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Levele, bevallom, megdöbbentett. Számomra elképzelhetetlen, de sajnos ettől még korántsem kizárt, hogy ilyen megtörténhet. A gyermek állítását viszont mindenképpen bizonyítani kell, e nélkül u.is akár fantáziahazugságnak is kezelhetik a dolgot. Ami biztos, hogy ennek a csúnya ügynek feltétlenül a végére kell járni. Az említett ellenőrzés kezdeményezését nem tartom rossz ötletnek, valamint az is célravezető lehet, ha a szülők néhanapján váratlan időben toppannak be a csoportba. Nem szép dolog a háttérből megfigyelni ezt-azt, de szükség törvényt bont, ahogyan mondani szokás. Itt pedig, ha igaz a gyermek(ek) állítása, nagyon is S.O.S a helyzet. Mozgassanak meg minden követ, hogy kiderüljön az igazság, hiszen agresszív, alattomos „óvónőknek” semmi keresnivalójuk a pályán!
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves ovonő!
Nem biztos hogy tud kérdésemre válaszolni de azért megkérdem.
Lányom Borcsi iskolát váltott
most negyedikes a régi iskolába
az énektanárt nagyon meg szerete.
Most szinte mindig miatta sir .
Mitt tehetnék!
Egy agodo anya
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Gyermekét valószínűleg nem csak és nem elsősorban a szeretett énektanár néni elvesztése viselte meg, hanem ebbéli ragaszkodása mögött a teljes környezet-, és közösségváltás problémája áll. Beszélgessen sokat a régi suliról, néha-néha (egyre ritkábban) el is látogathatnak oda. Így fokozatosan, kellő tapintattal oldani lehet a régi iskola elvesztése miatti bánatot. Fontos mindemellett, hogy fedezzék fel (segítsen gyermekének felfedezni) az új suli pozitív oldalait is. Támogassa őt barátok keresésében, a szabadidős tevékenységek osztálytársakkal történő eltöltésére…stb.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
kedves óvónő.
gyermekemet egyedül nevelem. nem is igen látják egymást az apjával, ugyanis külföldön él.
a legnagyobb gondom az, hogy nemigen találjuk meg a hangot más családok gyerekeivel.
majdnem mind vágtelenül elkényeztetett és elnyomják a gyerekemet. a tegnapi példa erre a legjobb.
vettem a gyerekemnek 1 csomag epret, ő kedvesen megosztotta a többi gyerekkel, még azt is megette, amit ők nem akartak megenni, mert bibis.
ezek után az egyik anyuka vett egy zacskó csipszet. a kisfiam az ölábe vette, mert az előbb is így tett. erre a többi gyerek kikiáltotta önzőnek, meg irigynek és nem álltak vele szóba, persze a csipszből sem adtak neki...
és még nekünk kellett szabadkoznunk...
és persze az összes felnőtt, akik megtehették, hogy otthon maradtak a gyerekeükkel 4 éves korukig, rögtön a "bűnös" bölcsire fogtak mindent.
szóval talán többet nem kellene összejárnunk ezzel a társasággal?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Érdekes végkövetkeztetés, amit a többi szülő levont az esetből, a bölcsődének ugyanis éppen a szocializáló hatása a legkiemelkedőbb. A bölcsis gyerekek általában jobban be tudnak illeszkedni a gyermekközösségbe, mint a családból jövők, hiszen megszokták, hogy társaikhoz alkalmazkodni kell. Konzekvenciájuk tehát teljesen megalapozatlan. A dolog igazságtalanságáról már nem is beszélve, szomorú, hogy ha a gyerekek nem is, de még felnőtt szüleik sem veszik észre az ellentmondást. Sajnos magam is nem ritkán találkozom hasonló esetekkel, és ilyenkor bizony le kell vonnom a tanulságot: a csemetéket még lehet formálni, ám szüleiket megnevelni sajnos már lehetetlen. Amennyiben többször is tapasztal hasonló problémákat, talán valóban hasznosabb lenne új barátok után nézni. Megnyugtathatom, nem csak és nem elsősorban ilyen emberek vesznek körül minket. Ellenpélda is van bőven, csak meg kell találni őket!
