Kedves Óvón?!
Bátyám ötéves kislánya hiába fog papírt és ceruzát, hiába rajzol, nem kerekedik bel?le "semmi". Sokat foglalkoznak vele, együtt rajzolnak, de nem alakulnak semmiféle alakok, formák. A firkarajzok jellemz?ek még mindig, és megnevezi azokat, ahogyan a kisebbek. Ha valamit sikerül neki lerajzolni, azután, hogy együtt begyakorolták a vonalvezetést, 2 óra múlva már minden motorika elveszik a kis kezéb?l, nem emlékszik rá. Magatartási, fejl?dési gondok nincsenek. Id?ben beszélt, szókincse korának megfelel?, id?ben, óvoda el?tt lett szobatiszta. Igaz, óvodába kerülése idején született kishúga, és akkor némi viselkedés - és figyelemzavar alakult ki nála, de mivel az új testvér érketzését helyesen kezelték a szül?k, így ez elmúlt. A kislány értelmes, gyorsan tanul,logikusan gondolkodik, szeret énekelni. Az egyedüli gond a rajzolás. Testvérem attól tart, hogy iskolában gond lesz az írással. Hogy segítsünk a picinek?
Köszönettel:
Nagy Kaszap Ditta
Vlasz:
Kedves Ditta!
Levele alapján esetleg elképzelhető, hogy a kislány, mivel állandóan a rajzolást "forszírozzák" nála, már szinte görcsöl, ha erre kerül a sor. (Ha mégsem így van, akkor elnézést kérek a feltételezésért.) Nem túl szerencsés az sem, ha ráerőltetett sablonok szerint kell alkotnia. (Pl.: „ az ember kezét így, a lábát pedig így és így ábrázoljuk …stb.) Próbálják a szülők kicsit lazábban kezelni a kérdést, és fontos, hogy aggodalmukból a gyermek semmit ne vegyen észre! Fontos megértenünk azt is, hogy a finommotorika nem csak a rajzolással, hanem ezer más barkácsoló, ill. egyéb kézműves tevékenységgel is fejleszthető. (Vágás, ragasztás, gyurmázás, hajtogatás…stb.) A ceruzarajzot pedig mesés-játékos tevékenységek során észrevétlenül lehet nagyon jól fejleszteni. Engedje meg, hogy Önnek is ajánljam „Játékos suliváró” c. könyvemet, melyben garmadával talál a fentieknek megfelelő játékos feladatokat. (Beszerezhető az Alexandra könyvhálózat üzleteiben, ill. az Auchan áruházakban is) Ezen játékos tevékenységek során a kislány finommozgása, ceruzahasználata (is) úgy fejlődik, hogy észre sem veszi annak célirányos fejlesztőjellegét.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves ovonő lányom 6 éves és elkezdet menstruálni ez normális?
Bori
Vlasz:
Kedves Bori!
A lehető legsürgősebben keressen fel kislányával gyermek-nőgyógyászati szakrendelést. Bár jómagam nem rendelkezem orvosi végzettséggel, ám az eset meglehetősen szokatlan és sok kérdést vet(het) fel!
Ne késlekedjen!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónő!
A helyzetem ismertetése. A barátnőmmel megromlott a viszonyom, ezért külön élünk (Semmilyen papír nem köt össze bennünket). Az együtt töltött 3 év alatt született egy kisfiú, aki most 19 hónapos. Alig látom, mert az édesanyja szerint megzavarom a fejlődésben. Heti egy alkalommal láthatom csütörtökön néhány órát. Többet szeretnék vele lenni. Akkor sem engedi velem hozzám, ha nem ér rá, olyankor a barátnőire vagy a szomszédjára bízza. A történethez hozzátartozik, hogy egy 23 éves szociálpedagógus végzettségű nőről van szó, ezért állandóan a gyermeklélektannal hozakodik elő. Igaz, én is tanultam pszichológiát, mert tanári diplomával rendelkezem. Előfordult többször is olyan eset, amikor nem mehettem oda(!)pedig 3 méter távolságban voltak tőlem. A kisfiam szeret velem lenni, hiszen ha meglát jönne hozzám, de nem engedik, s én se mehetek. Mit gondolhat ilyenkor? Apa nem akar odajönni, Anya nem akar odaengedni?
A kérdésem nagyon egyszerű: Valóban (jobban) sérül (mert azzal tisztában vagyok, hogy a különválás miatt sérül) a kisfiam, ha többet vagyunk együtt, mint a törvényben meghatározott idő előír?
Gábor
Vlasz:
Kedves Gábor!
A különválás kérdése rendkívül kényes terület, melynél a lehető legjobb indulattal sem lehetne általánosságokba bocsátkozni. Minden család élete, előélete más és más, minden szülő személyisége más és más. Ezt megítélni nekem nem tisztem, az erre kijelölt jogi képviselők minden bizonnyal alaposan körbejárják az ügyet. Kérdéses esetben kérje az újratárgyalást, mely során minden bizonnyal figyelembe veszik az Ön indokait is.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kisfiam jelenleg 4 éves múlt márciusban. Tavaly januárban kezdte az óvodát. Nagyon szeret oda járni, imádja az óvónéniket, vannak barátai. Úgy néz ki, hogy a nyáron elköltözünk. A jelenlegi ovit csak kb. 3/4 órás sétával-buszozással lehet ezt követően elérni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a munkahelyemre újabb 1 órát kell buszoznom, így nagyon korán kellene kelni reggelente. Ennek ellenére én mégis úgy érzem, hogy a költözés amúgy is nagyon megviseli majd a fiamat, egy óvodaváltás félek, hogy nagyon komoly problémát fog okozni. Egyszerüen nem tudom eldönteni mit tegyek. 2 éve még biztosan van hátra az oviból. Szívem szerint hagynám a mostani oviban, de a reggeli és délutáni buszozás rengeteg időt elvesz. Az egész család, barátaim, környezetem, mindenki azt mondja, hogy 2 ovi is van a környéken, nézzem meg őket és írassam át a szimpatikusabba, ne hurcoljam reggel-délután órákat a buszon. Mi a tapasztalata ilyen esetben, érdemes váltanunk, nem okozok túl nagy lelki sérülést a teljesen új környezettel, a szeretett ovi elhagyásával? A fiamat kérdeztem a dologról, egyértelmüen örül az új lakásnak, végre saját szobája lesz, de az új oviról hallani sem akar.
Vlasz:
Kedves Szülő!
Levele alapján valóban lehet arra számítani, hogy kisfia eleinte nehezen tolerálja (tolerálná) az új ovit. Erre utal, hogy hallani sem akar az új helyről, új közösségről. Természetes, hogy fél az ismeretlentől, bizony sokan vagyunk így ezzel. Az éremnek azonban két oldala van: a rengeteg utazás fáradttá, nyűgössé tenné a gyermeket, és elképzelhető, hogy ez még az óvodaváltásnál is nagyobb lelki terhet jelentene számára. Arról már nem is beszélek, hogy a napi több órás ingázás a szülőket is megviselné, leterhelné, méghozzá nem is kicsit. Megéri az áldozatot? Nehéz erre válaszolni, hiszen a közelebb lévő óvodáról egyelőre nincs érdemi információ. Javaslatom a következő: legelőször Ön menjen el a kiszemelt ovi(k)ba körülnézni, felmérni a terepet. Miután megismerte az ottani óvónőket, gyerekeket, ill. helyi viszonyokat, és a felvételnek sincs akadálya (van elegendő férőhely), üljön le beszélgetni az érintett óvó nénikkel. Mondja el problémáját, kérje segítségüket kisfia „elcsábításához”. Ha az első (minden kötelezettség nélküli) látogatáskor gyermekét a lehető legnagyobb szeretettel és barátsággal fogadják a felnőttek, gyerekek egyaránt, biztosan nem fog ellenkezni az újabb látogatások ellen. Jó, ha erre az alkalomra az óvónők a kisfiú kedvenc játékaival várják a fiúcskát. (pl: dömper, legó...stb.) Az első benyomás rendkívül fontos, ha sikeres lesz, valószínűleg nem lesz akadálya az ovicserének.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Ovono. Kislanyom 26 honapos, ejszakankent teljesen szaraz, es a delutani alvaskor sem pisil be. Megy is szepen a bilire otthon is meg a bolcsiben is (ott orankent viszik oket). Az egesz folyamatot tudja, lehuzzuk, leulunk, ulun, felallunk, torolunk, felhuzzuk..... kiveve hogy semmi nem megy a bilibe! Lehet hogy meg tul fiatal ehhez? En abban remenykedem hogy ha egyszer sikerul, akkor rajon mi a titka es minden menni fog. De ezt hogy lehet megtanitani? Vagy hagyjam hogy gyakorolja aztan majdcsak lesz valami?
Koszonettel,
Muranyi Eszter
Vlasz:
Kedves Eszter!
Gratulálok, az Ön kislánya nagyon jó úton halad a teljes szobatisztaság felé, csak így tovább! Az eredmény hamarosan jön magától, addig is dicsérje, motiválja az edényke ügyes használatáért is! „ Milyen szépen tudsz ülni rajta… milyen ügyesen húzod már fel a bugyit”… stb. Ha valóban szeretne eredményt látni, érdemes előtte kicsit több folyadékot itatni a picivel. Az eredmény szinte garantált lesz, ez után pedig természetesen jöhet a nagy-nagy dicséret.
Örömmel tölt el mindemellett, hogy ilyen bölcsődékről is hallani, ahol ennyire lelkiismeretesen odafigyelnek a gyerekek szobatisztaságára.
Még egyszer gratulálok rendkívül ügyes kislányához, további sok sikert kívánok!
Az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónő!
Bár a mi babánk érkezését csak a következő hónapra várjuk, én mégis már most szeretnék segítséget kérni Öntől.
A férjemmel együtt mindketten magyar anyanyelvűek vagyunk, de külföldön élünk és nem tudom, hogyan kellene helyesen elkezdeni gyermekünk nevelését. Mindegyikünk magyarul szeretne otthon továbbra is társalogni, vonatkozik ez a babával történő beszélgetésre is. Így azonban kétségeim támadnak, hogyan tud a gyermek majd kommunikálni az idegen nyelven. Nem szeretném, ha lemaradna a kortársaitól és ezáltal gondjai lennének az oviban, vagy esetleg az iskolában. Ha jól tudom, nem elég az oviban elkezdeni az idegen nyelvre hangolást.
Ön szerint elég, ha a játszótéren a többi hasonló korú gyermektől tanulja az idegen nyelvet, vagy szükséges lenne bevonni a mindennapokba esetleg egy harmadik személyt, gondolok itt egy babysitter-re, (bár ezt nem szívesen tenném), aki naponta 1-2 órát foglalkozna vele, illetve megengedett-e az, hogy a szülők, mindkét nyelven szóljanak a gyerekhez? Ezt persze csak úgy tudnám elképzelni, hogy otthon magyarul beszélgetünk, a lakáson kívül pedig az idegen nyelven. Nem okozunk ezzel zavart a fejlődésben?
Segítségét nagy örömmel vennénk, esetleg egy a témába vágó könyv címe is előbbre juttatna minket a problémánk megoldásában.
Köszönettel
Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
Véleményem szerint az idegen nyelv elsajátítása minden gond nélkül meg fog történni anélkül is, hogy ezt külön is megtámogatnák. A gyermeket körülvevő világ a pici számára napról-napra egyre jobban kitágul. Ha akarnánk, se tudnánk elzárni a jelenlegi ország nyelvétől, kultúrájától. Gondoljunk csak bele: családi barátok jönnek-mennek, beszélgetés a szomszéd nénivel, vásárlás az üzletben, játszótéri ismerkedés, összejövetelek, zsúrok. Ezek szinte észrevétlenül hozzák be a kisgyermek életébe az idegen nyelv ismeretét, használatát anélkül, hogy erre nagyobb hangsúlyt helyeztek volna. Ha a baba már nagyobb lesz, menjenek el rendszeresen babfoglalkozásokra (babúszás, babatorna…stb.), később játszóházakba, bábszínházba, stb., hogy minél több lehetősége nyíljon a kicsinek az idegen nyelven történő kommunikáció megszokására.
Addig is pedig egészségben gazdag, békés várandósságot kívánok, a picihez pedig sok örömöt!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kisfiam 2001.07.10-én született, kétéves korától bölcsibe járt, most kiscsoportos óvodás. Az önkormányzat által meghatározott keretszámokra hivatkozva valószínűleg nem mehet szeptemberben a középső csoportba a jelenlegi pajtásaival, hanem őt, és még 2-3 nyári születésű gyereket beolvasztják az újonnan beíratkozottakból összeállítandó kiscsoportba. A gyermekem testi fejlettsége megfelel a korosztájának (103cm, 15 kg), a szellemi képességeiről pedig annyit, hogy százig számol, nyomtatott nagybetűkkel 4-5 betűs szavakat ír önállóan, és kis segítséggel hosszú szavakat is elolvas. Le kell szögeznem, hogy mindez nem hosszas nyüstölés eredménye, mindent kíváncsiságból tanult el, kérdezett, mi válaszoltunk. ő pedig megjegyezte. Az óvónő szerint jól viselkedik, örömmel vesz részt a foglalkozásokon. Itthon persze elengedi magát, rendkívül sokat mozog, szalad, beszél, és eléggé szófogadatlan. A lényeg az, hogy nem is az iskolaérettségét akarom bizonyítani, hanem félek, hogy a kiscsoportos közeg (sírós "új gyerekek", kevesebb foglalkoztatás, a megszokott pajtások elvesztése), károsan fog hatni rá. Kérem, adjon tanácsot, hol fellebezhetem meg a döntést, vagy törődjek bele a bürokratikus létszámelosztásba, mert hatévesen úgysem mehet majd iskolába, és inkább a kiscsoportot járja kétszer???
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Bár többnyire inkább a nagycsoportot szokták ismételtetni a gyermekekkel szükség esetén, ám vannak olyan helyzetek, amikor ez máshogy alakul. A csemetének persze valószínűleg jobb lenne, ha eddig megszokott csoporttársaival folytathatná tovább az ovit, ám a létszám miatti beosztás ezt sajnos felülírhatja. Érdemes lenne a végső döntés előtt leülni az óvónőkkel és az óvodavezetővel, és aggályait őszintén eléjük tárva megbeszélni a dolgot. Elképzelhető talán, hogy kis egy átszervezéssel mégis megoldható a jelenlegi csoportban maradás, ám ha mégsem, akkor se keseredjen el! Gondoljon azokra a gyerekekre, akik teljesen vegyes életkorú csoportba járnak, és évről-évre újra és újra végigélik az újonnan érkezett picik sírdogálását, a csoporttársak gyakori változását, stb.
Egy beszélgetést, azt hiszem, mindenképpen megér a dolog. Próba, szerencse!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kisfiam kiscsoportos óvódás. Nagyon szeret oviba járni, de sajnos, elég sokat beteg. Ilyenkor itthon van velem, mivel én a kistestvérével amúgyis itthon vagyok.
Problémám az, hogy amikor jobban van már, nem lázas, de még közösségbe nem mehet, gyakorlatilag "kezelhetetlenné" válik. Nem hajlandó együttműködni semmiben otthon, dacos, a testvérét is sokat bántja. Gondolom, hogy hiányzik neki az ovi, és a csalódását, hogy nem mehet a barátai közé, rám vetíti ki. Folyamatosan ellenkezik, nem fogad szót, tombol.
Azokon a reggeleken amikor oviba megy teljesen más, kedves, együttműködő, készséges.
Nem tudom, hogyan tudnám mindkettőnk számára könnyebbé tenné ezeket a napokat, tekintev, hogy teljesen elutasító velem szemben ilyenkor. Tudom, hogy unja magát. Hiába ülök mellé játszani, nem köti le a figyelmét.
Tanácsát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
Mint ahogy mondani szokták: „minden rosszban van valami jó!” Míg mások azért küzdenek, hogy a néhány napos betegség után a lehető legkisebb megrázkódtatás árán szoktassák vissza a „nemszeretem” oviba a kicsit, addig Önöknél ez pont fordítva van. Ennek alapjában véve örülni kellene, ám az „óvoda-elvonási tünetek” kezelése valóban nem lehet egyszerű. Hasznos lehet a „Játsszunk óvodásat!” kezdeményezés, melyben a kisfiú újra átélheti az óvodai élet szépségeit, örömeit. Fentieken túl beszélgessen sokat a gyermekkel, mit, mivel szokott játszani az oviban és ezekhez hasonló tevékenységeket kezdeményezzen otthonra is. Vetítse előre, hogy az oviban majd mindent elmesélhet, mi mindennel játszott itthon a betegsége alatt. Egyszóval: vigyen egy kis óvodai életet az otthoniba, így talán kiküszöbölhető lesz az említett problémásság.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónő!
Kisfiam ősszel volt 4 éves. A problémám az, hogy nagyon szereti az édességet, és míg régebben elfogadta, hogy akkor ehet édességet, ha én adok neki, ma már ez nem így van.
Nem szoktunk mindennap boltba menni, így ha bevásárolunk akkor pl. túró rudiból többet veszek egyszerre. Most már ott tartunk, hogy simán odamegy a hűtőhöz és - ha nem dugom el előle - addig eszi, ameddig van belőle. Ha tudja, hogy ebéd után van vmilyen desszert, akkor két kanál után abbahagyja az evést és utána pedig követeli a desszertet. Persze, fél óra múlva meg sír, hogy éhes. (Ilyenkor lehet, hogy nem kellene neki adni ismét enni?)
Volt olyan is, hogy vettem neki és a testvérének valami finomságot tízóraira. Ő gyorsan eltüntette a sajátját, ezután pedig kivette a kicsi kezéből a másikat és azt is megette.
Amúgy szívesen megeszik mindent, nem rossz evő, de ezt a falánkságot nem tudom, hogyan tudnám megfékezni. Ha kapott pl. rokonoktól Kinder tojást, megbeszéltük, hogy kibontjuk, de csak a játékot kapja meg belőle, utána megkereste hol van a csoki és "véletlenül" megette.
Nem tudom, mi a megoldás, egyáltalán ne vegyek semmilyen nyalánkságot? Csak az a baj, hogy ezzel a testvérét is büntetem.
A másik az, hogy ha boltba megyünk, hiába beszéljük meg előre, hogy hogy kell viselkedni a boltban, rendszeresen jelenetet rendez különböző okok miatt. Legtöbbször kitalál mindenfélét, hogy mit vegyek neki, általában ez a kiindulási pont.
Kérem, adjon nekem tanácsot, hogyan tudnék változtatni ezen a helyzeten. Köszönöm: Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
A legfontosabb tanácsom Ön felé: következetesség minden helyzetben! Evés előtt minden alkalommal beszéljék meg, hogy ma lesz-e, ill. milyen és mennyi finomság várható ebéd után. Szigorúan csak ebéd után! Itt természetesen nem azt értem, hogy ha nem eszi meg az utolsó falatig a főzeléket, nem kaphat semmit. Azt azonban mindenképpen lehet látni, hogy valóban „tisztességgel” fogyasztott-e a főételből, vagy éppen csak beleszagolt, számítva az azt követő desszertre. Amennyiben ezt látja, semmiképpen ne adjon utána édességet. Ez ugyanis, túl azon, hogy egészségének sem tesz jót ( fogai károsodnak, elhízás veszélye…stb.), hozzászoktatja egy rendkívül egészségtelen táplálkozási szokáshoz, melytől megszabadulni sokkal nehezebb, mint megelőzni. Az első néhány alkalommal számítani lehet több-kevesebb hisztire, hangos tiltakozásra, de miután látja, hogy ezzel nem ér el célt, hamarosan felhagy vele. Rájön, hogy a főzeléknek, husinak is lehet örülni, és nem csak a csoki és a túró rudi jelentheti a desszertet, hanem adott esetben a zamatos gyümölcsök is. Vezessenek „étkezési naplót”, melybe gyermeke írhatja bele, hogy a heti pl. kétszeri édesség mely napokon kerüljön terítékre. Az ezeken kívüli napokra egy-egy kedvenc gyümölcsöt rajzoljon be a fiúcska, amiket adott alkalommal enni szeretne. (Külön hangsúlyozom: nem édesség mellé, hanem helyette!) Így gyermeke úgy érzi, az ő kezében maradt az irányítás, hiszen ő osztja be, hogy mely napokra essen az édesség fogyasztás, ám ő csak azzal és olyan mennyiségben „gazdálkodhat”, amit Ön is jóváhagyott. A heti terv alapján aztán megvásárolható a néhány darab finomság. Azt pedig semmiképpen ne engedje, hogy kistestvére kezéből is megkaparintsa a „zsákmányt”, szokja meg a kisfiú, hogy mindenki csak a saját adagjára számíthat.
Meséljen sokat a fognyűvő manócskáról, beszélgessenek az édességek veszélyeiről, ill. a gyümölcsök hasznáról. Előbbiek kapcsán minden bizonnyal könnyebb lesz elfogadtatni a gyermekkel a kissé szűkebbre szabott desszert adagot.
Végezetül, mint azt már levelem elején is kiemeltem, újra visszakanyarodnék a következetesség fontosságára. Bármilyen nehéz is kezdetben, akkor is megéri a határozottság, a ragaszkodás az elveinkhez.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Szeretném megkérdezni, hogy iskolába íratás előtt/után az óvoda adhat-e ki olyan szakvéleményt az iskolás korú gyermekről a választott iskolának, melyet előzetesen a szülővel nem egyeztet? Köszönöm válaszát! Gabriella
Vlasz:
Kedves Gabriella!
Az óvodapedagógusok és a szülők egyeztetni szokták tapasztalataikat, véleményüket, megfigyeléseiket egymással, és ennek szellemében alkotják meg véleményüket az iskolaérettség kérdéséről. Amennyiben szükséges, a szülő kérjen lehetőséget az előbb említett eszmecserére, amennyiben a pedagógus ezt nem kezdeményezi. Mindenképpen hasznosabb, ha mindkét fél egyöntetű véleményen van (ill. kerül) e meglehetősen kényes kérdés ügyében. Bár a pedagógus szakavatottabb, ám a szülőnek sokkal több tapasztalata, egyéni megfigyelése van a gyermekről! Ne feledjük: egyik szempont sem hagyható figyelmen kívül!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves ovonéni!Ma 5 éves a fiam és éjszaka bepisil még.végig csináltam már minden vizsgálatot stb.azt mondták mélyalvó és ezért nem tud felkelni és énis nehezen tudom ébreszteni.a kérdésem hogy tényleg van ilyen mélyalvásos dolog más is irt már ilyet?válaszát el.köszönöm.Tünde.
Vlasz:
Kedves Tünde!
Elképzelhetőnek tartom, (bár én csak pedagógusként, nem pedig szakavatottabb gyermekpszichológusként, ill orvosként ítélkezem) hogy valóban van ún, mélyalvás egyes gyerekeknél. Ezt amiatt is el kell fogadni, hogy erre hivatott szakemberek állították fel a diagnózist gyermekénél.
Bár lehetnek kivételek, sok esetben azonban nagyon is gyakori, hogy a felszín alatt elfojtott szorongások okozzák az éjszakai bevizelést. Amennyiben még ilyen aspektusból nem vizsgálták a csemetét, nem ártana esetleg gyermekpszichológus szakvéleményét is kikérni.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Van egy 4 éves fiunk. A televíziózással kapcsolatban lenne kérdésem. A mi életünkben nincs központi szerepe a TV-nek, bár nem is tiltjuk, mégis úgy gondoljuk a párommal bizonyos korlátok közé kell szorítani mind mennyiségileg, mind minőségileg.
A probléma ott van, hogy a nagyszülők nem fogadják el a kérésünket: ha náluk van a gyermek ne abból álljon az ott töltött idő 90%-a(!!!), hogy a TV előtt bambuljanak. Sajnos bár már sokszor próbáltunk velük erről beszélni, lassan úgy néz ki mintha csak azért is nem hallanák meg mit mondunk. Úgy hiszem egy 4 éves gyereknek nem kell 3 db 1,5 órás mesét végignéznie, hogy mikor hazahozzuk mi kínlódjuk végig a hisztiket, amik megfigyeléseink szerint a Tv"bombák" után zajlanak. Volt, hogy az itthoni mese után nem engedtük, hogy többet nézzen és hisztizve ránk kiabált: akkor elmegyek mamáékhoz ott annyit nézek amit akarok.
Nem tudjuk mit tegyünk, sajnos a nagyszülők nem járnak hozzánk, mert ők mindíg fáradtak, nem jönnek el velünk kirándulni, tehát mindíg mi megyünk és ott ugye egész nap megy a TV.
Köszönöm
Diána
Vlasz:
Kedves Diána!
Megértem és egyetértek az Ön álláspontjával, valóban nem tesz jót sem egy ilyen korú, de még a pár évvel idősebb gyermeknek sem az állandó tévézés. A nagyszülők általában sokkal engedékenyebbek, mint a szülők, ezt azt hiszem nagyáltalánosságban is el lehet mondani, ám az ebből eredő kettős nevelés sok veszélyt rejthet magában. A gyermek egy-egy konfliktushelyzet esetén egyből rájön a számára legkedvezőbb megoldásra: az engedékenyebb fél felé pártol át. Nem helyes, és ezt a nagyszülőkkel is meg kellene értetni, ha a gyermeknek alternatívát adunk arra, hogy egyik-másik szülőhöz (nagyszülőhöz) menekülhet a nagyon is jogos korlátok elől! Amennyiben erről sehogyan sem tudják meggyőzni az érintett nagyi(ka)t, javaslom, váltson taktikát! Próbálja a kérdést nem a nagyszülők felől, hanem a gyermek irányából megközelíteni a következőképpen: Valamilyen ünnep, jeles alkalom kapcsán ajándékozzon diavetítőt gyermekének, hozzá többféle diafilmet. Ezentúl, amikor csak mennek a nagyszülőkhöz, ezeket mindig vigyék magukkal. Mielőtt odaérnének, beszélje meg kisfiával, aznap melyik mesét szeretné hallani. Ő minden valószínűség szerint, (mint a többi ilyen korú gyermek) boldogan fog tallózni a filmek között, és eszébe se jut majd a Tv-t választani a nagyiékkal történő közös, sokkal hangulatosabb és személyesebb vetítés helyett. Ugyanezt teheti még mesekönyvvel, ill. kedvenc játékokkal is. Ha kifejezetten a kisfiú kéri a nagyszülőket a tv helyetti más tevékenységre, játékra, egészen biztosan ők sem mondanak nemet.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Két kérdésem lenne.Az első:A 2 éves kislányom mániákusan retteg a sötéttől, pegig soha nem volt vele ilyesztgetve vagy egyedül hagyva. Akkor is fél, ha a vele vagyunk.
A második pedig,normállis-e hogy minden egyes éjszaka (órát lehetne igazítani hozzá) pontban 2 órakkor a takarójával és a párnájával átköltözik.
Válaszát előre is öszönöm: Regina
Vlasz:
Kedves Regina!
A két dolog, véleményem szerint csak látszólag különböző, valójában nagyon is egy tőről fakad. A kisgyermekkori félelmek tényleg gyökerezhetnek ijesztgetésből, de mint az Önök példája is mutatja, ez sokszor anélkül is kialakul. Sötétben minden más, valljuk be, sokszor nekünk, felnőtteknek is félelmetes lehet. Az éjszakai, sokszor egy bizonyos időpontban történő megébredés nagyon gyakori kisgyermekkorban. Mikor szép álmaiból felocsúdik a kislány, rendkívül riasztó lehet számára az őt körülvevő sötétség, mely elől szülei ágyába menekül. Próbálják meg a félelem oldására a következőt: szerezzenek be egy halvány fényű, barátságos kislámpát (pl. mesealakokkal díszítettet), melyet az éjszaka folyamán végig égve hagynak. Így a gyermek elalváskor, ill. éjszakai megébredésekor nem a korom sötétben kénytelen rettegni, hanem a barátságos félhomályban bátran nyugovóra térhet. Segíthet továbbá, ha valamilyen alvós játékot is visz magával az ágyba, pl. kedvenc játékmaciját, amihez odabújhat, ha bizonytalanság, félelem keríti hatalmába.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kisfiam márciusban múlt 2 éves. Méreteit és szellemi fejlettségét tekintve is beillik 3-4 évesnek. Észre kellett vennem, hogy sokkal jobban vágyik a gyerektársaságra, mint hogy naponta csak velem legyen. Beirattam egy alapítványi bölcsi-oviba, ahol nagy szeretettel, és hozzáértéssel bánnak vele. Zökkenő mentesen ment a beszoktatás, és szemmel láthatóan nagyon szeret oda járni. Egyetlen problémám, hogy életkora szerint még jövőre is bölcsibe kellene járnia. Itt megadják a lehetőséget, hogy ősztől kiscsoportos legyen, de ez azt jelentené, hogy iskolába indulás előtt valamelyik csoportot kétszer kellene járnia. Félek, hogy még egy év a bölcsiben nem elégítené ki az igényeit, de azt sem szeretném, hogy bármilyen törés érje azért, mert készer kell járnia valamelyik csoportot. Ön mit javasol?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Véleményem szerint mindenképpen érdemes lenne szeptembertől az óvodai nevelést választani, hiszen a bölcsiben való visszatartás semmiképpen nem válna előnyére a legénykének. A várható évismétlés semmilyen problémát nem okozhat, gondoljuk csak el, hány és hány nagycsoportost tartanak vissza különböző okokból az oviban. Nagycsoportosként minden bizonnyal sok csoporttárs marad még egy esztendőre oviban, így kisfia sem fogja magát "számkivetettként" érezni.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónő!
nagyon aggódom iker unokáim miatt,akik áprilisban töltik be a 6. évüket és az anyjuk ismeretségre hívatkozva felvetette őket az iskolába. Fél éve még pelenkásak voltak, folyamatosan beszélni, csak 3,5 éves korukban kezdtek.Nagyon mozgékonyk, és picik. 104 cm-sek és 16 kg-osak. Az egyik balkezes és logopédushoz hordják.
Milyen hátrányai lehetnek,ha ősszel elkezdik az iskolát?Egy nagymama
Vlasz:
Kedves Nagymama!
Levele alapján, úgy vélem, nem alaptalan az aggodalma. Mindenképpen ajánlatos lenne a Nevelési Tanácsadó véleményét is kérni ügyükben, hiszen nem csak fizikális szempontból, de egyéb tényezők tekintetében is megkérdőjelezhető az érettség. Gondolok itt elsősorban a pelenka használatra, az esetleges túlmozgékonyságra és az ebből eredő figyelemzavarokra, ám a balkezesség és a logopédiai kezelés nem lehet kizáró ok! Beszéljen a szülőkkel, hiszen az elfogulatlan szakmai vélemény (t.i. Nevelési Tanácsadó) figyelembe vétele sokat segíthet a gyermekek későbbi sorsának optimális alakításában.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő! Az én lányom l999.januárjában született.Most 15kg és 105 cm. Az óvodai orvosi vizsgálaton a doktornő kis súlyára hivatkozva,
nem ajánlja,hogy iskolába menjen. Más tekintetben az óvónőknek sincs kifogásuk, de én úgy vettem észre,hogy azt látnák jónak, ha maradna még egy évet. A lányom már nagyon várja, hogy iskolás legyen, szeret rajzolni, próbál szavakat írni, érdeklik a betűk, számok. Szóval mi is úgy látjuk,hogy érett az iskolakezdésre. Ha valamilyen okát látnánk, biztos visszatartanánk egy évre. A termetére visszatérve, biztos vagyok benne, hogy jövőre sem felelne meg az előírt legalacsonyabb súlynak. Ő ilyen alkat, eleve kis súllyal született. (Én, az édesanyja is ilyen voltam). Gondoltam bemegyek az iskolába az Ő véleményüket kérni,hogy nekik mi a tapasztalatuk ezzel kapcsolatban.
Köszönettel: Brigitta.
Vlasz:
Kedves Brigitta!
Valóban van egy körülbelüli határérték a testi fejlettség megállapítása szempontjából, mely alapja az iskolaérettség megítélésének. (Ez a min. 110 cm-es testmagasság és a 18-20 kg-os testsúly. ) Ezek az adatok többek között azért is fontosak, hogy pl. elég erős legyen a gyermek egy nehéz iskolatáska cipeléséhez,…stb. Nagy árat fizetne a csemete, ha emiatt történnének fizikális torzulások (gerincferdülés,...stb.) nála. Előbbiek okán nagyon alaposan át kell gondolni, milyen előnyei, ill. hátrányai származnának az iskolakezdésből, vagy az oviban maradásból. Az első alternatíva hátulütőjét már említettem, az oviban maradásnál pedig önértékelési és érzelmi zavarok jelentkezhetnek az indokolatlan visszatartás esetén. Arról, hogy gyermeke esetében valójában merre billen el a mérleg nyelve, a Nevelési Tanácsadó tudna biztosat mondani. Ajánlom, hogy kérjék ki az ő véleményüket is, valamint saját gyermekorvosát, ill. a leendő iskola pedagógusait is megkérdezheti tapasztalataikról. Ezek tekintetében minden bizonnyal könnyebb lesz a döntés.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónő!
Kislányom májusban lesz 3 és fél éves, egyedüli gyermek. Ősszel szeretnénk óvodába járatni, de még nem szobatiszta. Jelenleg bölcsödés, és a gondozónői is (akiket nagyon szeret) próbálják a bilire szoktatni, de nem produkál bele semmit. Otthon egy picit jobb a helyzet: ha ő is akarja, akkor egész nap pelenka nélkül van és ügyesen belepisil a bilibe. Alváshoz és a nagydologhoz azonban még ekkor is kell a pelenka. A vécére egyáltalán nem akar ráülni.
Soha nem erőltettük a dolgot, de néha elveszítem a türelmem és egy kicsit leszidom érte, hogy még mindig a pelenkába végzi el a dolgát. Tudom, ez nem helyes, de vészesen közeleg az óvoda, és nem tudom, hajlandó lesz-e addigra megszbadulni a pelenkától!
A környezetemben mindenki - a gyermekorvos és a védőnő is - biztat, hogy majd nyáron eljön a nagy nap, legyek csak türelemmel. Ezt én is nagyon szeretném, ha így lenne, de sajnos az akaratossága, az ellenkezése eddig még minden erre irányuló kísérletünket meghiúsította!
Mit tehetnénk, hogy az előttünk álló pár hónapban elérjük nála a szobatisztaságot?
Üdvözlettel:
Nagyné Henriett
Vlasz:
Kedves Henriett!
Sajnos sokszor előfordul, hogy a bölcsődei munka során kényelmi okokból nem sokat tesznek a szobatisztaságra szoktatás érdekében. Mennyivel egyszerűbb lecserélni a pelust, mint állandóan azt figyelni, kérdezgetni, és türelmes segítőkészséggel támogatni, hogy a pici használatba vegye a bilit. Ezt támasztja alá, hogy otthon többnyire gond nélkül próbálgatja az edénykét.
Az éjszakai szobatisztaság és a nagydolog bilibe ürítése már a következő fokozat, mely minden bizonnyal a pisiléshez hasonlóan rendeződni fog. Az ennek elérését célzó játékos módszerekről korábbi, ilyen témájú válaszaimban olvashat.
Végezetül azt javaslom, ne aggódjon, kislánya jó úton halad a szobatisztaság felé, mely meglátásom szerint elsősorban az Ön érdeme. Türelem rózsát terem! Őrizze meg hidegvérét, ne engedje, hogy néhány sikertelenség elbizonytalanítsa Önt! Legkésőbb nyárig minden bizonnyal eléri a kislány a teljes szobatisztaságot, ha másért nem, hát azért, mert abban az időszakban nem a bölcsiben, hanem Önnel lesz a kicsi. A bölcsődei gondozónőket pedig részletekbe menőkig kérdezgesse nap, mint nap, hogyan és miként segítik gyermeke szobatisztaságát a bölcsiben.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónéni!
Nagyon köszönöm a tanácsait, mindenképpen fel fogom használni őket! Ha nem haragszik, továbbra is zavarnám soraimmal. Kisfiammal igyekszünk külön is foglalkozni, hetente kétszer magával viszi őt anyukám és külön programokat csinálnak, hétvégenként pedig a párommal mennek "metrózni" (imádja a tömegközlekedést), ill. esténként mindig együtt fociznak, de megpróbálok én is minél több időt csak vele foglalkozni - persze azért a hugi mindig ott van a háttérben, de azért vannak közös homokozások, hintázások stb. Ez a kisbabásodási hajlam előjött már olyan formában is, hogy ebédnél néha megkér, hogy én etessem, vagy a karomban vigyem az ágyába, stb.
Levelem irása óta eltelt egy hét, azóta vettünk közösen kisnadrágokat és nagy lélegzetvétellel belecsaptunk a közepébe. Egy hét után, azt hiszem egészen jól állunk: majdhogynem önállóan cserélgeti a kisgatyákat és a nadrágokat, képes akár egy egész délelőtt vagy délután is visszatartani a pisit, egyedül a délutáni alváshoz és éjszakára kap már csak pelenkát. Összeismerkedtünk egy vele egykorú kislánnyal is, aki már szobatiszta, együtt járunk zenés-énekes foglalkozásra, hátha kedvet kap tőle a vécére járáshoz. Ugyanis a bilire (vécére sem) azóta sem hajlandó ülni, heves tiltakozásban tör ki hallatára. Kicsit félek attól, hogy teljesitménykényszernek érzi, már nem is merem ajánlgatni, pedig látszik rajta, hogy már igencsak fesziti az inger, de inkább elszalad és magában megkönnyebbül valahol (ami láthatóan szintén frusztrálja), minthogy a bilit használja. (Ugyanakkor esténként még mindig ráül a bilire, de mivel pont ilyenkor nem kell pisilnie, szerintem ez is a kedvét szegte.) Úgyhogy ilyenkor csak bólintok, hogy semmi baj, előfordul, gyere, menjünk, cseréljük ki a kisnadrágot. Ma a délutáni alvásnál (vagy mondhatnám, helyett...) viszont boldogan közölte velem kétszer is, hogy jön a pisi - igaz, ekkor pelenkában volt. Mivel a dicséret ellen is hevesen tiltakozik, csak rábólintottam, hogy nagyszerű, akkor hamarosan már a bilibe is menni fog a pisi. Tartok attól, hogy mindent a pelenkába intéz inkább, mint a bilibe, de már azt is nagy haladásnak tartom, hogy érzi, mikor pisil, mert egy hete még fel sem tűnt neki. Azt nem tudom, hogy vehetném rá arra, hogy akkor üljön rá a bilire, amikor tényleg pisilnie kell? Úgy érzem, márcsak egy lépés választ el minket a komoly sikerélménytől, de ezt sajnos helyette nem tudom megtenni, ő pedig mintha megakadt volna, pedig láthatóan ki van éhezve a sikerre. Amit még megfigyelhettem nála, hogy az elmúlt két napban jóformán szándékosan lovallja magát bele hisztis sirásokba a délutáni alvás terén, pedig még tényleg szüksége lenne a pihenésre, valamint ma a játszótéren is hisztizni kezdett, mikor hazaindultunk, pedig erre már legalább féléve nem volt példa. Jól gondolom, hogy igy vezeti le a feszültségét a szobatisztaság problémái miatt?
Azt hittem, hogy ez egy természetes fejlődési folyamat. Nagyon nem szeretném ha emiatt rosszul érezné magát, és több kárt csinálnék a kis lelkében, mint hasznot.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Boglárka
Vlasz:
Kedves Boglárka!
Ne aggódjon, sorait olvasván én is úgy látom, nagyon jó úton haladnak! Fontos, hogy a fiúcska továbbra se érezze, hogy teljesítenie KELL, helyette inkább azt tudatosítsa nála: LEHET! A pici babának továbbra se mulassza el a bátyus érdemeit méltatni: " – Látod, hugi? A bátyus már igazi nagyfiú, mert ő már bugyis. Te is lehetsz majd bugyis, de csak ha nagyobb leszel, mert ezt csak a nagyok tudják!" ...stb.
A kis barátnővel való közös programokat továbbra is szorgalmazzák, annak is be fog érni a gyümölcse előbb-utóbb!
A külön foglalkozások, amikor egy kicsit a bátyus van előtérbe helyezve a kishúggal szemben, nagyon pozitív hatásúak, ezt bizonyítja, hogy már büszkén vállalja a nagygyerek szerepét, nem akar kisbabába átmenni. (Pl: hordja a bugyit, lemond a pelusról, mert ő már nagy.) A szervi problémák elkerülése végett (t.i. a vizelet visszatartás káros következményei) legalább két óránként kérdezze meg a fiúcskát: „Kell pisilni? Adjak pelust vagy bilit?” A két választható alternatíva megnyugtatja a gyermeket, hogy nincs bilire kényszerítés, ha akar, produkálhat, ha viszont nem akar, az sem tragédia. Ennek nyomán valószínűnek tartom, hogy rövid időn belül MAGÁTÓL fogja a bilit választani. Ezt türelmesen ki kell várni!
A gyakori hiszti valóban eredhet a szobatisztaság kérdés miatti belső konfliktusból, ám ez a fenti szülői attitűd nyomán oldódni fog. Elképzelhető azonban, hogy nem emiatt, hanem az ebben a korban oly gyakori dacosság miatt próbálkozik a fiúcska. A dackorszakról sokat olvashat korábbi, ilyen témájú válaszaimban, ahol megoldási módokat is ajánlok.
Összegezvén tehát: ne aggódjon továbbra sem, jól csinálnak mindent és valóban jól alakulnak a dolgok! Csak így tovább!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvonő!
Kisfiam 4 éves lesz nyáron, szeptember óta óvodás. A gondom az lenne, hogy már a kezdetek óta gondok vannak az óvodával. Az első napokban nem engedték a beszoktatásnál, hogy mi szülők egy pár órára ott maradjunk, mindjárt az első napokban ott kellett hagyni egyedül a gyereket. Az én kisfiam addig még a nagyszülőknél sem volt egyedül hagyva, tehát a 2 óra alatt végig keresett, mire az óvonők azt válaszolták neki, hogy anya majd jön. Erre (mire anyát hallotta) megint sírt. Erre az volt a válasza az óvonőnek, hogy nem érdemes a fiammal foglalkozni, mert csak anyát keresi és sír, nem lehet vele mit kezdeni, ezért a sarokban ült és hagyták sírni. Ez alapvetően nagyon felbosszantott, de szóltam, hogy foglalkozzanak vele, próbálják meg elvonni a figyelmét rólam játékkal stb. amire szerintem egy óvonőnek egyedül kellett volna rájönnie. Ettől kezdve a kisfiammal ilyen téren nem is volt gond. A többi probléma pl. hogy a kiscsoportosokat is arra nevelik, hogy mindent egyedül kell csinálniuk, ez persze jó, mert sokat fejlődik, de pl. a fenekét kakilás után nem tudja kitörölni, mert valamennyire kakis marad és azt nem viseli el. Az óvonők nem adnak nekik segítséget akkor sem, ha a WC-n ülve sírnak, kérik, ezért a fiam egész nap visszatartja a székletét, és csak otthon kakil, ami szerintem nagyon egészségtelen. Ünnepeket egyáltalán nem tartanak, még anyák napját sem, mivel szerintük a szereplés nem jó a gyerekeknek. A szülőkkel nem igazán kommunikálnak, ha megkérdezek valamit a fiamról, hogy pl. miért tiszta vér az arca, arra az a válasz, hogy megoldottuk. Persze jó ha megoldják, de én azért szeretném tudni, hogy mi miatt veszekedtek, szerintem ez normális, és nagy könyörgés árán sem mondják el, mert ez véleményük szerint az ő dolguk. Ezen kívül is vannak kisebb problémák, de ezeket most már nem sorolom fel. A kérdésem az lenne, hogy én úgy gondolom, hogy a gyereknek jobb lenne, ha másik óvodába iratnám, de nem tudom, hogy ez egy négy éves kisgyermeket mennyire viselne meg, és persze egy kicsi rosszat sem szeretnék neki okozni, de úgy vélem, hogy az elkövetkezendő években jobb lenne neki. És persze a kishugának is ha nem ilyen óvodába kerülne. Ön szerint nem teszek vele rosszat a gyeremeknek?
Köszönettel
Eszter
Vlasz:
Kedves Eszter!
Felindultan olvastam sorait, és be kell, hogy valljam, „kolléganőim” helyett is szégyellem magam. (Elnézést, de az előbbi kifejezést csak idézőjelben voltam képes leírni!) Az írása alapján kijelenthetem, hogy ami abban az óvodában folyik, az minden, csak nem gyermekközpontú, demokratikus nevelőmunka. Megértem Önt, én sem járatnám ilyen helyre a gyermekemet, hiszen az óvodaváltás minden nyűge elhanyagolható az ottani negatívumokkal szemben. Mielőtt azonban lépne ez ügyben, javaslom, próbáljon meg szembeszállni az ott uralkodó kritikátlan helyzettel! Fogjon össze a szülőtársakkal, (akik, feltételezem, szinte kivétel nélkül hasonló gondokkal küszködnek) és álljanak ki problémáikkal az óvodavezető elé. Ő már csak hivatalból is kénytelen lesz foglalkozni az üggyel és kellő gondossággal eljárni annak megoldása érdekében.
Az Ön konkrét panaszaival kapcsolatban meglátásaim a következők:
1)A beszoktatás fokozatosan, kíméletesen, a szülőkkel igazi partnerként együttműködve valósítható csak meg zökkenőmentesen. A játékos elterelésről az óvónők még sohasem hallottak?
2)Az önállóságra szoktatás szép és jó dolog, én magam is nagyban támogatom, egyvalamit azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: az életkori sajátosságokat! Hasznos, ha középsőtől kezdve a kicsik is megpróbál(hat)ják a popsitörlés fortélyait, ám utána a tökéletes befejezés érdekében az óvónők „utómunkája” elkerülhetetlen. A tiszta popsiért sírva könyörgő gyermek, valamint a „tisztátalanságtól” szorongó, székletét erőszakkal visszatartó kisember nem önálló lesz, hanem lelkibeteg! Nem ártana ezzel az óvónőket is szembesíteni.
3)Az óvoda (óvónők) és a szülők közti kapcsolattartás, a problémák állandó megbeszélése nem csak hasznos, de egyenesen kötelező! Nem fordulhat elő, hogy egy nagyobb (pláne testi sérüléssel is járó) konfliktus hátteréről nem adnak információt! Problémát csak úgy lehet kezelni, ha annak teljes hátterével tisztában vagyunk. Még belegondolni is rossz, milyen lelki traumák alakulhatnak ki a csemetékben, ha az őket ért óvodai atrocitások elkendőzésre kerülnek és nem foglalkoznak velük.
Fentiek nyomán tehát mindenképpen javaslom, hogy éljenek panasszal a vezetőségnél és ne hagyják annyiban ezeket a felháborító dolgokat!
Sok sikert!
Az óvónő
Krds:
Kedves Óvónő,a következőt szeretném kérdezni:magán óviba jár a 4 éves kisfiam.Ortopédiai vizsgálatra küldött az óvi doki bácsi,mert befelé dőlő boka és kissé "x" lábú a gyerek.Javaslatra lábtornát és emeltsarkú cipőt kaptam,de kérdem én egy magánóviban mennyire kötelező a reggeli 10 perces torna és a lábtorna?utána érdeklődtem az óviban és nem tartanak tornát csak heti 1szer 45 perces tornatermi foglalkozás van.Mi irja elő az óvodáknak ennek a betartását vagy szabadon választhat a vezetőség?köszönettel,Diána
Vlasz:
Kedves Diána!
Felvetése teljesen jogos: a napi rendszeres, 10 perces testnevelés minden óvodai munka része kell, hogy legyen! Mint a neve is jelzi: "mindennapos testnevelés”
", tehát napi rendszerességgel kell, hogy történjen. Ennek megtartása szükségszerű és fontos feladata az óvónőknek az egészséges életmód kialakítása érdekében. Ezen felül heti egy, ill. két alkalommal a "nagy tesi" is megtartásra kerül, mely "torna foglalkozás" néven vált közismertté. Azt sajnos nem tudom, hogy a kisfiának előírt gyógytornás gyakorlatok mennyire építhetők bele a csoport számára tartandó testnevelés folyamatába, ám ha ez nem megvalósítható óvodán belül, otthoni, ill. gyógytornászi segítséggel végezzék a speciális gyakorlatokat.
Mint az előbbiekben említettem, ha a speciális gyógytorna végzését nem is, ám a mindennapos testnevelés megtartását feltétlenül vesse fel a vezetőnek! Mivel a Nevelési Program ennek megtartását előírja, így egy óvodában, pláne magánóvodában nem szabad, hogy elsikkadjon a téma!
