Én a diplomamunkámat az óvónői pálya bemutatásáról írom. Szükségem volna hozzá mellékletként az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjára, de sehol sem találom magát az alapprogramot, csak rendelkezéseket, törvényeket erről. Van ötlete honnan tudnám letölteni, ill. megszerezni ezt a dokumentumot?
Tisztelettel
NY
Vlasz:
Kedves "NY" !
A Fővárosi Pedagógiai Intézet honlapja oldalunkon is megtalálható, szerintem keresse őket bizalommal, biztosan a segítségére lesznek majd!
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónéni!
Kislányom 5 éves,középsõs. 2 éves kora óta soha nem alszik délután, bár igen korán kel, ám este 7.30-kor magátol megy aludni. A csoportba ahová jár a délutáni pihenõ idõben folyamatosan feküdniük kell nem kelhetnek fel, ha mégis felül a matracán rögtön rászólnak,hogy feküdjön le. A plüss állatláját amivel itthon alszik magával viszi, csak alvásidõben van nála ám nem nézik jö szemmel, meg is mondták, hogy nincs szüksége rá (foglalkozás vagy játékidõben egyébként sem engedik bevinni).
A másik problémánk, hogy nagyon válogatós. A fõzelékeket, paradicsomos, lekváros, burgonyás, zöldséges ételeket nem szereti és még jó néhány dolgot. A gyermekorvosunk azt mondta próbáljunk meg megkóstóltatni vele ezeket az ételeket, de ha nem eszi meg nem baj. Mi ezt így is csináltuk eddig is, kapott mást enni.pl ha a fõzelék nem nyert tettszést megette külön a hozzá való húst kenyérrel. Teljesen jól fejlõdik, erõs, ritkán beteg, itthon nincs gond az evéssel. Az oviban a fõzelék kötelezõ, belerakják a husit, ha kap!, mert van hogy nem is adnak neki, mert azt mondja -nem kérem. De a fõzeléket sem kérte! azt persze nem kérdezték meg, hogy kéri-e. Nem tudom mit csináljak, már nem akar oviba menni. Próbáltam megbeszélni, hogy viszek neki külön enni, de nem partnerek ebben.
Az óvónõk szerint, azért nem eszik, mert hazaviszem ebéd után, haggyam ottaludni hátha akkor enni fog. Hallgattam rájuk most éppen ezt próbáljuk ki, de sajnos semmi eredménye. Ráadásul most nekem van lelkiismeret furdalásom, mert most ott éhezik az oviban, mikor itthon ehetne.
Mit tegyek? Vigyem másik oviba? Vagy mit csináljak?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az óvodai életben vannak bizonyos közösségi szabályok, melyek betartása többek között arra is jó, hogy felkészítse a gyermeket a későbbi, még több és nagyobb kötöttséggel járó iskolai életre. Ha jól belegondolunk, a mi életünk is sok-sok szabály keretei között zajlik, melyek nélkül nem lehetne elképzelni az optimális közösségi életet. Pl: Nem üvöltetem a magnót, hogy a szomszédot ne zavarjam, nem kapcsolom fel az éjszaka közepén a nagyvillanyt, nehogy a többiek felébredjenek, ha mondandóm van, nem szakítom félbe a másikat, hagyom, hogy először ő befejezze… stb. Ugyanúgy van ez az oviban is: a délutáni pihenőnél többek között azért is csöndben kell maradni, hogy a nem alvó csemeték ne zavarják a pihenni vágyókat. Másként lenne ez, ha a nem alvó gyerekek külön helyen történő foglalkoztatására meglennének a személyi és tárgyi feltételek. Erre azonban, azt hiszem, a mai viszonyok között hiú ábránd lenne gondolni. Előbbiek okán tehát el kell, hogy fogadja a kislány a csendes pihenő rendjét. Óvodát váltani sem emiatt, sem az étkezési problémák miatt nem érdemes, hiszen valószínűleg más intézmény sem tolerálná a külön ennivaló behordását ( a többiek irigykedve néznék, hogy miért eszik „Ágika” palacsintát, miközben nekik a spenóttal kell birkózni), valamint a csöndes pihenő alatti izgés-mozgást, beszélgetést. Fentieket, bármilyen nehéz is, el kell fogadni, be kell tartani. Az étkezéssel kapcsolatban pedig az a gyanúm, hamarosan bele fog rázódni a kislány az óvodai életbe, így a teljes napi ott tartózkodás során éhezni biztosan nem fog (!), hamarabb kóstolja meg a kezdetben elutasított ételeket.
Üdvözlettel: az Óvónő
Krds:
Kedves Óvónéni!
Kisfiam 3 éves múlt februárban és még mindig nem szobatiszta. A kakit idõnként közli, ha megtörtént, de általában akkor, ha megüt a szaga, és rákérdezek, de pisit soha. De leginkább akkor tudjuk meg, ha pelenkázás elõtt megkérdezzük mi van a bugyorban. Bilire egy idõben szeretett ülni, de összesen egyszer sikerült belepisilnie, azóta sem. Valószinûleg kényelmetlennek tartja. Próbáltuk a vécét is, arra még annyira sem hajlandó ülni. Ami elkeseritett, hogy az egyik nap pelenkázás közben kicsit magára kellett hagyjam, és mire visszajöttem, pisilt egy keveset, de észre sem vette! Ha 3 évesen ennyire nem érett még, akkor mikor lesz az? S hogyan vegyem rá arra, hogy ráüljön a bilire, anélkül, hogy erõltetném? A védõnénim a rendszerességet ajánlotta, alvások elõtt és után, de a fiam kategórikusan elutasitja, hogy ráüljön. Pedig vadonatújat kapott, õ válsztotta ki. Mikor beszélgetünk róla, hogy a kakinak és a pisinek a biliben a helye, mosolyogva közli, hogy a kakinak és a pisinek a pelusban a helye. Ugyanez a helyzet, ha azt mondjuk, hogy azok a gyerekek mennek oviba, akik már nem használják a pelust. (nagyon várja már egyébként az óvodát) Egyedül lefekvés után jelentkezik a biliért, de ezt inkább arra akarja felhasználni, hogy ne kelljen elaludnia, és beszélgessünk. Ha ilyenkor otthagyom, hogy tessék pisilni, akkor meg szivszaggató sirásba fog. Van egy 10 hónapos kishuga, akit imád, maximum a játékokon van vita, és állandóan utánozza õt. Lehet, buta ötlet, de ha esetleg õt is ráültetném a bilire (tud már ülni), akkor utánozná ezt is?
Mások azt mondták, hogy ne erõltessem, ha ennyire tiltakozik, akkor hagyjuk pihenni a dolgot 2-3 hétig. De sajnos sok idõm nincs, mindjárt itt a szeptemberi óvodakezdés. Ahogy melegebb idõ lesz, mindenképpen leveszem róla a pelust, csak nem tudom, mit mondjak neki, ha a kisnadrágba fog pisilni állandóan. A "Szóljál mielõtt pisilned kell és akkor nem lesz nedves a kisnadrágod" jó lesz? De ha nem érzi, hogy nedves?
Nagyon tanácstalan és elkeseredett vagyok. Anyukám annak idején állandóan rágta a fülem, hogy már akkor rá kell tennem a bilire a gyereket, mikor meg tud ülni, de én ellenkeztem ezzel, mert nem láttam értelmét a "pisivadászatnak". Úgy gondoltam, ha eljön az ideje, enélkül is szobatiszta lesz. De most itt vagyunk, eredmény nélkül.
Nagyon megköszönném a segitségét!
Boglárka
Vlasz:
Kedves Boglárka!
Levelében, úgy gondolom, benne van a válasz a miértre. A kistesó állandó utánzása, a vele való azonosulás lehet az oka a szobatisztaság hiányának. Nem akar nagy gyerek lenni, hanem (és ez is a burkolt testvérféltékenység egyik formája) ő is körülajnározott kisbabaként szeretné élni életét. Így ő is legalább annyi figyelmet csihol ki szüleitől, mint amennyit kishúga kap. Ennek kiküszöbölésével, valamint néhány egyéb csellel talán megoldható a probléma. Javaslatom tehát a következő:
Foglalkozzanak minél többet a fiúcskával úgy, hogy napi egy-két órában csak vele játsszanak a szülők. Talán egyszerűbb lesz az előbbiek kivitelezése, ha apu és anyu felváltva vállalja be ezt a napi programot. A lényeg, hogy a kisfiú érezze, ő is kap legalább annyi odafigyelést, mint kishúga, nem kell a figyelem felkeltéséhez "kisbabába átmenni."
A szobatisztaság kérdését pedig ne forszírozzák direktben, hanem inkább észrevétlen módon próbálkozzanak annak elérésével. Ezt a következőképpen képzelem el:
Amikor a picit pelenkázza és kisfia ott sertepertél Ön mellett, egy kötetlen beszélgetés során mintegy véletlenül (!) említse meg a fiúcskának: „ – Látod, a hugi még egyáltalán nem tud a bilibe pisilni, mert ő még nem olyan ügyes. Viszont emlékszel rá, hogy neked már sikerült? Hát igen, aki nagyfiú, az nagyfiú! Majd ha megint meg akarod mutatni a huginak az ügyességed, szóljál, mert akkor odaadom a bilit. Biztos nagyon fog téged irigyelni, hogy te már ezt is tudod!” Ezek után viszont pihentesse a témát. Ha nincs foganatja a burkolt célzásnak, próbálkozzon ismét. Kezdjen el beszélni kislányához, de úgy, hogy kisfia is hallja: „ – Ne szomorkodj hugi, hamarosan te is kaphatsz bilit, de nem most, mert még nem vagy elég nagy hozzá. Tudom, hogy nagyon szeretnéd már, minden gyerek szeretne bilibe pisilni, de egyelőre még pici vagy. Most még csak a bátyus kaphat bilit, mert ő már olyan nagy és ügyes!” Ezen szavak hatására remélhetőleg felébred a kisfiúban egyfajta hiúság, ill. a nagyok ügyességének bizonyítási vágya. Az is hasznos lehet, ha egy korabeli, ám már szobatiszta barátot hívnak meg magukhoz rendszeres időközönként, hiszen az ő jó példája, a gond nélküli bili (WC) használat gyermekében is elindíthat pozitív változásokat.
Fontos, hogy a gyermek ne érezzen teljesítési kényszert a bili használattal szemben, ehelyett inkább vegye kitüntetésnek, ha használhatja.
Reményeim szerint a fentiekkel hamarosan megindul egy pozitív változás, melynek következményeként nyárra elérhető a teljes szobatisztaság.
Sok sikert!
Az Óvónő
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kérdésem az iskolakezdéssel kapcsolatos. Milyen jogköre van a nevelési tanácsadónak az iskolaérettség megállapításál: a szakvélemény tanács értékû, vagy megfellebbezhetetlen döntés? Van-e joga a szülõnek visszatartani testileg fejletlen (16 kg, 102 cm) és szociálisan éretlen gyermekét, ha a nevelési tanácsadó az értelmi képességei és születési dátuma (1998. december) miatt a másik két tényezõt nem kezeli kellõ súllyal, és beiskolázásra alkalmasnak nyilvánítja a gyermeket? Sajnos estig napköziben kell majd maradnia, és meggyõzõdésem szerint egyidõs társainál kevésbé terhelhetõ fizikailag és lelkileg a fáradékony, kis teherbírású gyermekem. Óvodánkban helyhiánnyal küzdenek, az az érzésem, hogy ez nem szakmai, hanem gazdasági kérdés az óvoda és a nevelési tanácsadó részérõl. Kié a végsõ döntés?
Tisztelettel: Edina
Vlasz:
Kedves Edina!
Az iskolaérettség megállapításánál valóban számos feltételnek kell megfelelnie a gyermeknek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az értelmi képességek vizsgálata mellett a csemete szociális érettségét, testi fejlettségét sem. Fizikális vonatkozásban az a gyermek tekinthetõ iskolaérettnek, akinek testmagassága eléri legalább a 110 cm-t, súlya a 18-20 kg-ot, mellkas térfogata pedig kilégzéskor 55 cm. Ezen adatok az iránymutatók a testi fejlettség megítélésénél, így az Ön aggodalma, úgy hiszem, jogos. Nagy problémát vethet fel, ha a gyermek, - gyenge fizikuma következtében, - pl. nem bírja el a csöppet sem könnyû iskolatáskát. Ez többek között különbözõ gerincproblémákat, betegségeket okozhat.
Szociális és értelmi vonatkozásban viszont, úgy hiszem, leghelyesebb, ha mindannyian elfogadjuk a Nevelési Tanácsadó szakvéleményét. Mivel gyermeke iskolaérettségének megítélése csöppet sem egyértelmû, így javaslom, hogy szülõi döntésjoga gyakorlása elõtt üljön le az óvónõkkel egy alapos, minden aggályos kérdésre kitérõ beszélgetésre. Mondja el kételyeit, véleményét, ugyanakkor hallgassa meg és alaposan rágja át a pedagógusok észrevételeit is. Úgy gondolom, helyes és felelõsségteljes döntést csak úgy lehet hozni adott esetben, ha az érvek és ellenérvek egymás mellé sorakoztatásával közös nevezõre jut szülõ és pedagógus egyaránt.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A mi problémánk is a szobatisztaság. Kisfiam 2 hét múlva lesz 3 éves, és nem hajlandó a wc-re ülni. Bilire fõleg nem. Már néha szól, hogy pisil, üljünk a wc-re, de a kakilást semmiképpen nem hajlandó a wc-n csinálni. De utána szól, hogy cseréljük ki a pelust. Bölcsibe jár, látja, hogy a többiek is wc-re járnak, pisilni el is megy. Már mi is próbálkoztunk, hogy a wc-be kakilásért kinder tojás jár, mondja is, mégsem ül rá. Azt mondják erõltetni nem szabad. De akkor hogyan lesz szobatiszta? És mikor?
Köszönettel: Kata
Vlasz:
Kedves Kata!
Mint a hozzám íródott rengeteg ilyen témájú levél bizonyítja, a wc-be kakilás nehézsége sajnos sok gyermeket érint. Nem lehet pontosan tudni, melyik kicsit mi riaszt (riasztott) el a használatától, ám tény, hogy a probléma nagyon is jellegzetes. Elképzelhetõ, hogy a Wc-n ülés, az egyensúly hiánya a probléma, lehet, hogy fél, hogy beleesik a lyukba, másnál a lehúzás „misztikuma” vált ki félelmet. Láttam már olyan gyermeket is, akit maga a széklet naturális látványa riasztott. Mint látható, számtalan féle kiváltó okból eredhet a probléma. Elsõként javaslom ennek feltérképezését a következõképpen: mint azt már korábbi leveleimben részletekbe menõkig taglaltam, bábozással, mesébe ágyazott beszélgetésekkel indirekt módon kideríthetõ a kiváltó ok, valamint csökkenthetõ a szorongás. (Ültessük rá a macit a bilire, wc-re, … nem akar kakilni, de miért nem?… Tanácsos, hogy kisfia játsszon a macival, aki egy játék bõrébe bújva sokkal könnyebben megnyílik.)Talán kicsit szokatlan, ámde hasznos megoldás lehet a kaki látványától való félelem oldására, ha festett só-liszt gyurmából játék- székletet készítenek, ami egyszer csak odavarázsolódik a maci alá a bilibe. Ez után természetesen nagy dicséretet kap a mackó. Más esetben a macinak meg kell mutatni, hogyan kell bilibe, wc-be kakilni. Ebben kisfia segítségére lehet kis játékállatának, járjon elöl neki jó példával.
Ilyen és hasonló trükkökkel lassanként oldható a szorongás és a wc-be való ürítéstõl való félelem. Javaslom, olvassa át ilyen témában adott korábbi válaszaimat is, melyekbõl további ötleteket meríthet a probléma megoldására.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Kolléganõ!
Sajnos nem tudom hol van leírva, hogy a gyermek 10 óránál nem lehet többet benn az óvodában. (Ennek alapján már bekerült az SzMSz-be.) Hol nézhetnék utána?
Köszönöm szépen!
Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
Javaslom, hogy böngészd át a közoktatási törvény ide vonatkozó részeit, feltételezem, hogy ott megtalálod kérdésedre a választ. Érdeklõdhetsz még a helyi Önkormányzat oktatási osztályánál is, esetleg felhívhatod valamelyik Pedagógiai Intézetet is.
Üdvözlettel: Kati
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Egy számomra nagyon nehéz döntés meghozatalában kérném a segítségét. Kisfiam 1998. decemberében született. Az egész család úgy készült (beleértve a fiamat is), hogy idén megkezdjük az iskolát. Nem is volt vele semmi gond az oviban, könnyen beilleszkedett, nagyon sok barátra tett szert. Mind a csoporttársakkal, mind az óvónénikkel nagyon jó a kapcsolata. Az óvónénik elmondása alapján szeret feladatokat megoldani, szereti a meséket, logikai játékokat és nagyon értelmes, okos gyermek, de nem elég kitartó, hamar megun bizonyos dolgokat és utána nem csinálja, nagyon játékos, sokszor figyelmetlen, ezért nem tanácsolják számára az iskolakezdést.
Nagyon meglepõdtem, hogy nem tartják iskolaérettnek a fiamat, ez idáig eszembe sem jutott, hogy még egy évig óvódába járjunk. Mit tegyek? Tudom a döntés az enyém (miénk), de biztosan javát fogja-e szolgálni a fimanak, ha még egy évig óvodában marad?
Köszönettel: Kertész Anna
Vlasz:
Kedves Anna!
"Játékos suliváró" címû könyvem elsõ részében a szükséges részletességgel írok az iskolaérettség legfõbb kritériumairól, így a szociális érettségrõl is. (Amennyiben nincs meg a kiadvány, esetleg hasznos lenne beszerezni, melyet oldalunkon keresztül megtehet.) Megemlítem ott is, hogy akár értelmi, akár szociális (gyermekénél ez lehet kérdéses), akár testi vonatkozásban nem üti meg a kívánt szintet a gyermek fejlõdése, tanácsos elgondolkodni az iskolakezdés idõpontján. Mivel az idõ elõtt sulikezdés éppoly káros lehet (figyelmetlensége, kitartásának hiánya miatt gyakrabban téveszt, ami kudarcokhoz vezethet), mint az indokolatlan visszatartás, alapos átgondolásra van szükség. Érdemes lenne az óvónõkkel leülni és a tapasztalatokat, véleményeket egymás mellé felsorakoztatva „megrágni” a problémát. Kérdéses esetben kérje ki a Nevelési tanácsadó szakvéleményét is, akik minden bizonnyal meggyõzik mind Önt, mind a pedagógusokat a lehetõ legjobb megoldás elfogadásáról.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Igaz, hogy kisfiam még nem óvódáskorú, de szeretnék Öntõl segítséget kérni, mielõtt a rossz útra térnénk.
Másfél éves kisfiamnál soha nem volt egyszerû az evés. Egy éves koráig szoptt és imádott szopizni. Idõközben bevezetésre kerülõ fõzelékeket nem volt könnyû menet meg szerettetni vele. Volt egy pár hónapos idõszak, amikor szinte mindent megevett, aztán elkezdett egyre szûkülni a kör. Most ott tartunk, hogy másfél éves és semmi, de az égvilágon semmilyen fõzeléket nem eszik meg. Jó! gondoltam, egye már azt amit mi!
De ez sem mûködik! Ránézésre eldönti, hogy neki az adott ebéd nem kell. Azt sem tudja mit kap, meg sem hajlandó kóstolni. Vagy! ha már evett olyat, akkor is gyakori, hogy egyszer kell egyszer nem. Délelõtt direkt nem adok neki sok tízórait, hogy ebédre éhes legyen, és megegye amit kap. Sokszor amint belenéz a tányérba elkezdi a hisztit, amit aztán nem bír abba hagyni fél órán kersztül sem. Én nem hagyom, és nem teszek elé mást, mert tapasztalatból tudom, hogy amit akartam adni, azt szereti. Van, hogy minden nap inkább éhesen alszik el, és mikor felébred sem hajlandó még mindíg megenni az ételt. Nem azért nem eszik, mert nem éhes, mert egyébként jó étvágyú gyerek. Ilyenkor megy mindíg a konyhába, húz magával és mutogat a pultra, hogy ham-ham- A kenyeret és a hasonló pékárúkat imádja. Neki az is jó lenne, ha azt kapna minden étkezésre. Az sem megy, ha a fõzeléket kenyérrel adom, mert akkor csak a kenyér kell. Már egyre idegesebb és ingerültebb vagyok ez miatt. Nem szeretném, ha Õ szabná meg ilyen kicsi létére, hogy mit akar enni. De nem tudom, hogy mivel ártok neki, és meddig mehetek el. Mi lesz ha erõltetem, és kialakul nála valamilyen rossz táplálkozási szokás? De engedni sem akarok neki, általában nem is szoktam. Mindíg együtt eszünk, tehát azt is látja, hogy mi is azt esszük amit Õ. Megköszönném, ha tudna nekem tanácsot adni.
Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Bár problémája valóban nem óvodás korosztályú gyermekrõl szól, én (szintén szülõként) mégis megpróbálok némi ötlettel szolgálni. Az együtt étkezés nagyon jó gyakorlat, sok gyermeknél már pusztán ennek a ténye is „terápiás” hatású lehet. Elképzelhetõ, hogy kisfiának sokkal izgalmasabb lenne az evés rituáléja, ha mondjuk az Ön tányérjából (ám természetesen külön kanállal) „egy tálból cseresznyéznének”. Felejthetetlen emlékem, amikor édesanyám tányérjából sokkal ízletesebbnek, mi több finomnak tûnt a barna pörkölt, a halacska és egyéb „gyanús” ételek. Nem elvetendõ ötlet az sem, ha a csemete által kedvelt kenyérkatonákkal fogyasztás elõtt tunkolnának a fõzelékbõl. Így kenyeret is ehet kedvére, ám a fõzi sem marad ki az étkezésbõl. Találjon ki hozzá egy-egy meseszerû kis történetet, amivel elterelheti gyermeke figyelmét és az evés egyfajta játéknak tûnik majd számára. Pl: A kis kenyérkatonák úsznak egyet a fõzelék-tóban, majd az „Aki nem lép egyszerre” dallamára bemasíroznak az óriás (jelen esetben gyermeke) szájába. Fentiekkel reményeim szerint hamarosan könnyebbé válik az egyelõre keserves étkezés.
Amennyiben még nem tette meg, érdemes lenne ez ügyben a Picursziget nevû fórumunkon is tanácsokat kérni a szülõtársaktól.
Sok sikert!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
3 és fél éves kisfiam óvodás,érzékenysége ellenére különösebb nehézségek nélkül szokott be a csoportba, szerencsére nagyon jó óvónõi vannak. Probléma azonban, hogy nem hajlandó meginni a vizet /általában csak víz van /. Délben a leveseket mindig megeszi, mert már annyira szomjas. Késõ délutánra viszont már ki van száradva a szája mire odaérek. Itthon sem hajlandó vizet inni, próbáltam csak vizzel kínálni,de inkább nem ivott és sírás lett a vége. Megpróbáltam meggyõzni, hogy beteg lesz ha nem iszik, de nem fogad szót. Az óvónõk azt mondják, hogy ha jó idõ lesz és sokat lesznek az udvaron akkor megoldást kell a problémára találni, javasolták vigyek szörpöt, persze akkor el kell látnom az egész csoportot. Nem is ez a gond, de nem szeretném ha kilógna a sorból. Egyébként már csecsemõ korában sem itta meg a vizet, kiköpte ha kínáltam. Sokáig /16 hó/szopott, az édes anyatej után nem ízlett a víz. Kérem adjon tanácsot, hogyan szoktathatnám rá a vízivásra, vagy maradjon az óvónõk által tanácsolt megoldás?
Köszönettel:
Norina
Vlasz:
Kedves Norina!
Nem egy tipikus probléma, amirõl beszámol levelében, de talán akad rá jó megoldás. Véleményem szerint csak leges-legvégsõ esetben folyamodjon a szörpös variációhoz, helyette inkább fokozatosan, nagyon finoman, lépésrõl-lépésre próbálja vele megszerettetni a vizet. Az üzletekben kapható kifejezetten a kisgyermekek számára készített „szívófejes” flakon, benne ízesített ásványvízzel.(Pl.: citromos) A színe olyan, mint a vízé, ám enyhe íze kellemessé, egyedivé teszi az üdítõt. Javaslom, eleinte ezt próbálja adni neki. Mikor ezt már gond nélkül megissza, egy alkalommal csempésszen bele ízesített nedû helyett tiszta vizet. Ha észreveszi a különbséget, érdemes azzal elütni a dolgot: „ - Lehet, hogy a boltban nem tettek bele elég citromot. Nyomjak bele egy keveset?” Ha ez a kisfiút megnyugtatja, a szeme láttára facsarjon bele néhány csepp (!) citromot. Az ízén alapvetõen nem változtat, de a gyermek máris „szörpiként” issza, nem pedig vízként. Néhány ilyen eset után már a sima vízrõl is elhitethetõ, hogy korábban ízesítve lett, így elkerülhetõ az ellenkezés. Eleinte valószínûleg folyamatos megerõsítést kér majd a gyermek, hogy „ugye ez a víz citromos?”, ám remélhetõleg néhány hét elteltével feloldódik a korábbi ellenállás.
Sok sikert: az Óvónõ
Krds:
Kedves óvónõ!
Kislányom tavaly novemberben volt öt éves, kisöccse márciusban lesz három. Decemberben elváltunk, a kislány az apánál, a kisfiú nálam van. A válás kimondása után az addigi normálisnak mondható viszonyunk teljesen tönkrement a volt férjemmel. A kislányt eltiltotta az imádott anyai nagyszülõktõl, hozzám nem engedi, a fiáról 10 hónapja nem is vesz tudomást. A kislány 8 hétig nálam volt a válás kimondása után, amikor tudatosodott benne az, hogy vissza kell mennie, akkor kezdõdtek a bajok. Körmöt rág, az ujját korábban is szopta, de ez most már egész éjszakás cselekvés lett, felsírt, nem akarta a kezem elengedni.A gyermekpszichológus vizsgálata szerint, ahová elvittem, a kislányt nagyon megviselte az anyjától való elszakítás és ez csak rosszabb lesz. A volt férjem hallani sem akar a gyermekelhelyezés megváltoztatásáról; a kislány szorong, sír a telefonba, hogy mennyit kell még aludnia, amíg újra velem és a kisöccsével lehet.(Külföldön élünk, ahová elõször a volt férjem õt is elengedte.) A kérdésem az lenne, hogy miután az óvodában DURVA elutasításban volt részem, amikor a kislány hogylétérõl és elõmenetelérõl érdeklõdtem volna, mit tehetek még a gyerekeimért? A kisfiam minden nap kérdezi, hogy hol a nõvérkéje, a kislány pedig nyilvánvalóan napról-napra nehezebben viseli a helyzetet.
Mivel könnyíthetem meg neki a helyzet elfogadását, mert bár én a tehetetlenségbe lassan beleroppanok, õértük tovább kell harcolnom.
Köszönöm elõre is válaszát!
Vlasz:
Kedves Édesanya!
A levelében leírtak sajnos nem mondhatók ritkaságnak, ám ezen történetek hallatán újra és újra összeszorul az ember szíve. Mivel nem csak az Ön megfigyelései, de a gyermekpszichológusi szakvélemény is egyértelmûen arról tanúskodik, hogy a kislány érzelmileg rendkívül nehezen viseli az anyuka hiányát, javaslom, kezdeményezze a gyermek elhelyezési per újratárgyalását. Bár jómagam kívülállóként, látatlanban nehezen tudnám objektíven és reálisan megítélni a tényleges helyzetet, de a leírtak alapján, a csemeték érdekében mindenképpen újra bíróság elé vinném az ügyet!
Az óvodai, telefonon történõ érdeklõdéssel kapcsolatban pedig, szülõi jogai védelme érdekében konzultáljon ügyvédjével!
Kívánok ehhez sok erõt, kitartást és a dolgok lehetõ legjobb alakulását!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovoneni,
Van egy 20 honapos kisfiam. A lefektetes mindig is gond volt. Amig szopizott addig minden egyszeru volt. Velunk egy szobaban alszik s mindegy, hogy a delutani vagy esti alvasrol van szo, mindig ott kell vele lenni mig elalszik. En probaltam olyat, hogy meseltem neki, enekeltem, konyvet neztunk, s mondtam, hogy most mesz aludni szepen, de amint kimentem a haloszobabol rogton elkezdett sirni. A ferjem nem turi ha sir s o bement hozza. Majd delutan probaltam ugyanezt, amikor nem volt otthon a ferjem. Sokaig sirt a gyerek, majd talalt valamit amivel eljatszott, de el nem aludt. O maga mutatja, hogy faradt, aludni szeretne, de egyedul nem megy neki. Hulla faradt, de csak sir amig nem megyek vele. Sajnos sokszor elofordul, hogy faradtan nez ki, bemegyunk a haloba es o szinte felelenkul, ugral, jatszik, nevetgel. Egy ideig varok, s kerdezem tole, hogy akkor nem akar aludni. Kimegyek, visszahuz a haloba, s az egesz kezdodik ujra. Sokszor erelyesen raszolok, mert nem tartom jonak ezt a jatekot es szep szoval nem megyek semmire. Majdnem mindennap kint vagyunk a jatszoteren. Sokszor ketszer is naponta. Egy aktiv kisfiurol van szo, aki szeret futni, maszni s ez megadatik neki naponta. Napi fel ora az amikor kepes egyedul jatszani. Olyat nem ert meg, hogy neha valamit meg kell neznem gyorsan a szamitogepen, vagy a konyhaban van dolgom. Mindig megfogja a kezem, vagy huzza a puloveremet, hogy menjek vele jatszani. Az ejszakat atalussza, ott nincs gond. Kulonben aranyos, eletvidam, sok szeretettel halmozzuk ot el. Azt is megprobaltam, hogy nem kesztetem a delutani alvasra, de akkor pedig d.u. 5 korul mar annyira nyugos volt, hogy nem lehetett vele birni, s nem sokara agyba dolt, s este 10-11-kor felebredt mint aki kialudta magat.
A kocsiban neha elalszik, ha uton vagyunk, de emiatt nem akarok vele kocsikazni, hogy ott aludjon el.
Ha esetleg tudna valamit tanacsolni nagyon megkoszonnem.
Sok hasznos tanacsot olvastam valaszaiban. Udvozlettel Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
Örülök, hogy hasznosnak találja válaszaimat, igyekszem Önnek is praktikus tanácsokkal szolgálni.
Kérdésére térvén az alábbi megoldást javaslom:
Gyermeke soha ne maradjon elalváskor teljes sötétségben (este sem), mert ez alaptalan félelmeket, szorongásokat indukálhat. Tanácsos egy kislámpát égve hagyni neki, ami a biztonságérzetét megerõsíti. Az egyedül alvást véleményem szerint úgy kellene kialakítani, hogy eleinte csak néhány percre, késõbb egyre hosszabb idõkre menjen ki a szobából. Ezekrõl mindig elõre tájékoztassa a gyermeket:
„ – Most kimegyek egy pillanatra, keresek egy jó játékot délutánra. Egy perc múlva jövök is vissza” … stb. Fontos még, hogy ne kényszerítse gyermekét a szem becsukására, mert ezzel pont egyfajta ellenkezést válthat ki belõle. Helyette inkább közölje vele: „ – Ha esetleg úgy érzed, hogy fárad a szemed, becsukhatod. Így látni fogod az álom-manócskát, aki elvisz mese-országba.” ... stb. Összegezvén, nem szabad hagyni, hogy a kisfiú "görcsöljön" már az alvás puszta gondolatától is. Ehelyett inkább egy kellemes ellazulást kell kiváltania a lefekvés rituáléjának.
Sok sikert!
Az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvonõ!
A kisfiam júniusban lesz 3 éves. Az egyik problémám, hogy nem tudom mikor kezdje az ovit, júniusban vagy szeptemberben. Az óvodában azt ajánlották, hogy szeptemberben indul az õ csoportja, júniustól a jelenlegi kiscsoportba járna egy-két hónapig.
De nekem vissza kell mennem dolgozni, és nem lesz annyi szabadságom, ami szeptemberig kitartana, és akkor még hol van a beszoktatás?
A másik problémám, hogy nehezen tudunk elszakadni egymástól, 3 éves mindig együtt vagyunk, mivel sajnos nincs nagyszülõi segítségem. Voltunk már több alkalommal 1-2 órára a leendõ oviba, nagyon tetszett a kisfiamnak, de egy percre se mozdult el mellõlem. Minden nap mondja, hogy akkor megy oviba, ha én is ottmaradok.Próbáltam 2 évesen bölcsibe vinni a kisfiamat 4 órára, hogy kicsit a gyerekek között legyen, nagyon tetszett neki az elsõ pár nap, de mikor próbálták ott tartani ki kellett tépni a kezembõl, és végig sírt. Nekem megszakadt a szívem, és nem mentünk bölcsibe.Ma már tudom, hogy nem volt következetes döntés, mert most még nehezebb az ovi gondolatával megbarátkoztatni.
Én nagyon érzékeny anyuka vagyok, és már elõre félek, ha véletlenül sír a kisfiam az elsõ hetekben, hogyan fogom kibírni.
Várom segítõ tanácsát, köszönettel:
Renáta
Vlasz:
Kedves Renáta!
A leírtak ismeretében mindenképpen azt ajánlom, ha egy mód van rá, csak szeptembertõl kezdjék az ovit. Tekintettel arra, hogy kisfia ennyire érzékeny lelkû és „anyás” , szinte teljesen biztos, hogy nagyon nehezen tolerálna rövid idõn belül kétszeri új közösségbe való beilleszkedést. Mire megszokná a nyári kiscsoportot, már kerülne is be az újabb társaságba. Fentiek miatt tehát azt javaslom, próbáljon minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy Ön is csak szeptembertõl kezdje a munkáját. A zökkenõmentes beszoktatáshoz számos ötlettel szolgálhatnak korábbi, ilyen témában adott válaszaim. Tanácsolom, olvassa el ezeket és éljen az ajánlott "praktikákkal"!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Fiam 6 éves, szeptemberben kezdi az iskolát.Értelmi szintjével nincsenek gondok, inkább túl érett és komoly a korához képest (nevelési tanácsadó is látta). A gyerek sokat szorong (részt is vett emiatt szorongás oldó csoportban, és azóta körmét sem rágja,elõtte 3 évig rágta)., maximalista, bele se akar kezdeni valamibe ha úgy érzi kudarc érheti (pl: szinezés, vágás csak mert nem lesz "tökéletes", és amilyennek elképzelte), ebbõl kifolyólag nehezen lehet “fejleszteni” képességeit mivel bele sem akar kezdeni. Amit szeret azt viszont folyamatosan gyakorolja, használja, pl: összead, kivon, (kétszámjegyüeket is) és magától jött rá, hogyan. Egyszer magyaráztam neki el 4 évesen mikor kérdezte , hogy a 2 meg 1 hogyan lesz három, azóta számol. Képességei emiatt bizonyos területeken nem megfelelõek: finommozgások, nagymozgások, valamint nagyon figyelmetlen. Sokat játszunk vele, az ön könyvébõl “Játékos Suliváró” is elkezdtük azokat a játékokat amik a figyelmet fejlesztik, de nekünk szülöknek az az érzésünk, hogy nem annyira a figyelmével van gond mint az akaratával. Mert ha figyelmes akar lenni akor az, pl. olyan útvonalakat, helyszineket képes megjegyezni és felidézni amiket egyszer látott, de sajnos képességeit csak akkor hajlandó használni ha úgy érzi muszály (pl: tényleg el hitetjük vele, hogy eltévedtünk és kérjük segitsen visszatalálni, mert ha egy kicsit is játékosan kérjük, vagy érzi ismerjük az utat akkor nem segítene és azt mondaná, hogy õ semmire nem emlékszik).
Másik fontos probléma, hogy folyamatosan a konfliktus helyzeteket keresi, otthon is és az ovodában is (de csak a felnõtekkel, a gyerekekkel nem), és egyre messzebb próbál elmenni, emiatt naponta most már többször hiszti és sírás a vége. Eddig a fiammal úgy bántam mint egy 6-8 évessel de egyre inkább az az érzésem egy kamasz áll szemben és emiatt nem sikerül vele megfelelõ kapcsolatot teremteni, hiszen kisgyerekként kezelem.
Fiam volt márt feljesztõ pedagógusnál, nevelési tanácsadónál, mindenki egyetért, hogy értelmi szintje jóval meghaladja a korát de érzelmileg még egy gyerek, az ovónõk sem tudják már “kezelni”, mert manipulálja õket (az ovónõk használták ezt a kifejezést), az ovodában a fiam minden szituációban higgadt marad és ravaszul mosolyog, jelezve hogy tudja, hogy a szembe lévõ felnött már teljesen tanácstalan. Otthon ellenkezõleg, nem higgadt, inkább hisztizik, kiabál, ami eredménytelen, mivel nem engedek a módszereinek, igy a napjaink folyamatos hisztik.
Tudna-e ajánlani valmilyen könyvet, ahol konkrét, praktikus tanácsok vannak, hogyan kezeljem ezeket a hisztiket és hogyan lehessen motiválni a fiam. Az általános mindenhól ismertetett tanácsok mind kudarcba fulladtak (következetesség, fegyelem, jutalmazás, …). Több könyvet is olvastam, mind ugyanazt tartalmazta. Valami “mást” keresek, ogy minél hamarabb segíthessek fiamon, mert az idõ múlik, az iskola egyre közelebb van és az ovónõk semmi jóval nem bíztattnak. Azért önhöz fordulok, mert a könyve is annyira más a megszokott “feladat” füzetektõl. Segitségét, tanácsait elõre is köszönöm.
Vlasz:
Tisztelt Szülõ!
Mint ahogy a felnõttek személyisége, egyénisége is más és más emberenként, úgy a gyermekek mindegyike is egy-egy egyedülálló individum: személyiségjegyei csak rá jellemzõek, minden megnyilvánulása „csak az övé”. Elõbbiek okán a nevelési eljárások közül különbözõ gyermekeknél különbözõ „praktikák” válhatnak be. Minden gyermek személyisége, „elõtörténete” más, így személyiségfejlõdésük elõsegítése is csak ezek figyelembevételével történhet. A játékos fejlesztés az óvodások nagy többségénél kitûnõen beválik, ám vannak gyermekek, akiknek nem erre van szükségük. Gyermekénél minden valószínûség szerint az okozhatott belsõ konfliktust, hogy bár õ már magát 100%-osan nagyfiúnak érzi, környezete nem úgy tekint rá. Próbáljanak egy szemléletváltást megvalósítani: kezeljék gyermeküket önökkel egyenrangú félként, kérjék ki véleményét komoly szituációkban is! Érezze a fiúcska, hogy õ már nagyfiúként van számon tartva, így nem érzi majd szükségét a „kisóvodás” szerepkörtõl való hisztis szabadulásnak.
Gyermeke teljesítményére vonatkozóan az alábbiakat tudom hozzáfûzni: vannak sikerorientált csemeték, akik mindent megtesznek azért, hogy mindig és mindenben õk legyenek a legjobbak, ám vannak ún. kudarckerülõk is, akik a sikertelenség legkisebb gyanúja esetén messzire elkerülik a kihívást. Levelébõl számomra úgy tûnik, kisfia éppen ebbe a csoportba tartozik. Ezen a következõképpen lehet segíteni: saját példáján keresztül adjon észrevétlenül mintát a gyermeknek arra, hogy senki sem tévedhetetlen, mindenki hibázhat, ami nem feltétlenül bûn. Pl: „Nézd, kivágtam neked ezt az autós képet, de a szélein kicsit belevágtam. Nem baj, attól még mutatós, igaz?” vagy: „ Ezt a rajzot most én színeztem ki, de eléggé kimentem a vonalból. Na, mindegy, majd legközelebb! Kérd meg aput is, hátha õ ügyesebb lesz! (Apu se színezzen szebben!) … Nézd, fiam! - így apu. – én sem tudok anyunál ügyesebben színezni… De attól még szép lett szerintem. Ki is teszem a falra!” …stb. Elképzelhetõ, hogy ilyen és hasonló trükkök vonzataként a fiúcska bátorságot merít ahhoz, hogy megmutassa „kétbalkezes” szüleinek, hogyan is kell színezni, vágni. Mindezek által szembesül azzal is, hogy a nagyok, felnõttek is tévedhetnek, hibázhatnak, ám ez nem feltétlenül szegi kedvüket a további cselekvéseknél.
Mivel „csodakönyvet” ajánlani a levelem elején leírtak miatt nem tudok, így e helyett tanácsolom inkább a fentiek kipróbálását. Bízom benne, hogy így mihamarább megoldódik e nehéz helyzet.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Kati!
Szeretném kikérni a véleményét, hogy a lányomat küldjem-e szeptemberben iskolába. Ezidáig kétségem nem volt a felõl hogy lányom megy-e iskolába, vagy sem. Nekem egyértelmûnek tûnt, hogy megy. 1999. januárjában született, és én azt gondolom, hogy bõven idõn belül van. Tegnap azonban az óvónõ megkérdezte, hogy mit szeretnék. Csodálkoztam, hogy miért kérdi, de ezzel el is bizonytalanított. A beszélgetésünk alatt végig csak dícsérni tudta a lányomat, hogy nincs vele semmi gond, a többiekhez képest nincs lemaradva semmiben sem. Azonban tudni kell, hogy a többiek (kivéve két kisgyereket), mind mehettek volna tavaly iskolába, csak vissza lettek tartva. Most már azóta folyamatosan ott motoszkál bennem, hogy lehet hogy az én lányom fog csak kullogni mindig a "nagyok" után? Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Sajnos azt kell, hogy mondjam, mostanában szinte „divat” lett az óvodában marasztalás iskolakezdés helyett. Sok szülõ és pedagógus szentül meg van gyõzõdve arról, hogy plusz egy év nem árthat a gyereknek akár iskolaérett, akár nem. Engedje meg, hogy egy hasonlattal éljek: a gyümölcsöt, - ha még nem érett meg, - a fán hagyjuk addig, amíg el nem éri igazi zamatát. Attól viszont nem lesz jobb a gyümölcs íze, ha korlátlan ideig fent hagyjuk, hiszen elõbb-utóbb beérik, és ha le nem szedik, magától lehullik. Így vagyunk ezzel az iskolaérettség tekintetében is. Ha a pedagógusi vélemény semmi jelét nem látja az iskolai alkalmatlanságnak, a sulit mindenképpen érdemes elkezdeni! Ellenkezõ esetben a gyerek már nem érzi jól magát az oviban, úgy érzi, kinõtt ebbõl a szerepbõl, „ki kell törnie” onnan. Õ nem hullhat le egyszerûen a fáról, mint a beérett alma, nem léphet ki az óvodai életbõl csak úgy, ezért helyette tiltakozó álláspontba helyezkedik. Nagyokhoz méltó módon szinte sértve érzi magát a „dedós feladatoktól”, amikbõl nemes egyszerûséggel kivonja magát. Önértékelése is csorbát szenvedhet, nem érti, miért nem adnak számára valóban neki való feladatokat. Ugye ez sem ideális állapot? Összegezvén elmondhatom, hogy sem az indokolatlanul sokáig való óvodában tartás, sem az indokolatlanul korai suli kezdés nem válik hasznára a gyermeknek. Helyette inkább válassza a gyermeke egyedi fejlettségi szintjéhez igazított, reális alapokon nyugvó alternatívát. Ha a pedagógusok is úgy látják, bátran kezdjék meg az iskolát!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Szeretném kisfiamat a számára legmegfelelõbb óvodába beiratni. Léteznek nyilt napok az óvodákban is,ahol meg lehet ismerkedni a környezettel és a leendõ óvónénikkel?
Köszönettel:Georgina
Vlasz:
Kedves Georgina!
Sok óvoda tart ún. nyílt napokat, ill. betekintést enged a szülõk számára az ott folyó munkába. Ezekrõl, valamint pontos idõpontjukról kérjen információt a kiszemelt ovik vezetõitõl!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom szeptemben közepén lesz 3 éves.Kíváncsi lennék az Ön véleményére, hogy beirassuk-e már óvodába, vagy majd késõbb, ugyanis az illetékes óvoda nem szívesen látná õt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bár 2 éves kora óta éjszakára is, 22 hónapos kora óta nappalra szobatiszta, de a beszéde nem a korának megfelelõ. Kevest beszél, akkor is max. 2-3 szavas mondatokban. Gyógypedagógus szerint kicsit megkésett, de határozottan fejlõdik, nincs vele gond. Kicsit én is félek, hogy emiatt hogyn fog boldogulni az oviban.
Másik ok, amiért nem szívesen vennék fel az, hogy ápriils végén születik meg a kistestvére. Mondták, hogy úgyis itthon leszek vele, akkor miért járjon a kislány oviba. De én az óvodai élet, közösség miatt szeretném. Természetesen ebéd után hoznám el, mert itt így szokás, hogy akinél az anyuka otthon van másik gyerekkel, ebéd után kötelezõ eljönnie.
Válaszát elõre is köszönöm!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Mindenképpen azon a véleményen vagyok, hogy gyermekének rendkívül hasznos lenne a szeptemberi óvodakezdés. A beszédfejlõdésben nem hogy hátráltatná az intézményes élet, de kifejezetten elõnyére válna. A kislány beszélõkedvét egészen biztosan meghozná a körülötte lévõ, állandóan beszélõ-kommunikáló környezet. Ennek pedig egyenes következménye lenne az ugrásszerû beszédfejlõdés. Javaslom, ha egy mód van rá, éljenek a fél napos óvodázás lehetõségével!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ,
sok hasznos tanácsot olvastam már az oldalán. Az én kérdésem talán kisebb fajsúlyú, mint az itt megjelentek többsége, de mivel csemetémet egy ideje nagyon foglalkoztatja, megkérdezem az Ön véleményét is. "Az óvónénik miért nem mosnak fogat ebéd után?" szól a kérdés, immáron hetek óta. Mert közösen étkeznek, elõtte közösen mosnak kezet, közösen mennek ki az udvarra ... Javasoltam a gyerkõcnek, érdeklõdje meg az óvónénitõl, meg azt is mondtam, biztosan ebéd után kimegy és fogat mos, de "Nem! Ebéd után ott van velünk!" ... Hogyan tudnám a fejében ezt a kérdést elrendezni?
Üdvözlettel,
Cseresznye anyuka
Vlasz:
Kedves "Cseresznye Anyuka!”
Kérdése valóban érdekes, és egyáltalán nem meglepõ, hogy az óvódás gyerekeket épp az ilyen részletkérdések érdeklik. Én az Ön helyében a következõket mondanám: „ - Kis csapnál csak kezet mosni tudnak az óvó nénik, a fogmosáshoz annyira le kellene hajolniuk, hogy az nem megy. Egészen biztos, hogy amint kimennek a felnõtt mosdóba, azonnal megmossák a fogukat a nagy csapnál. Ezt azonban Ti sajnos nem láthatjátok!” Remélhetõleg megnyugtatja majd e magyarázat a fiúcskát.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Egy ismerõsöm kislánya 2. osztályos, és még mindig szopja az ujját. Az nélkül nem tud elaludni, és ha ideges, mérges, duzzog vagy bántja valami, akkor is bekapja a hüvelykujját.
Ez ebben a korban szerintem már nem normális dolog. Vagy mégis?
Válaszát elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az ilyen korban tapasztalható ujjszopás szinte mindig valamilyen szorongást takar. Ennek hátterérõl, kiváltó okáról legjobban az érintett szülõk tudnának nyilatkozni. Nekik javasolnám, hogy gondolják át, milyen családi, ill. egyéb (pl. iskolai…stb.) körülmények miatt szoronghat a kicsi, u.is ennek feltárásával és megoldásával lassanként leszoktathatnák e pótcselekvésrõl a leánykát.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvó néni!
Mit lehet tenni ha a két megszokott óvónéni közül az egyik gyakran beteg. Ha õ a soros délelõtt, a kisfiam már reggel nyûgös, nem akar menni. Az oviban az elsõ dolga belesni az ajtón, hogy ott van-e a Valika néni. Ha helyettesítik a másik csoportból rossz kedvû, kezelhetetlen. A másik óvónénijét is nagyon szereti, de szegény nem lehet állandóan az oviban! Meddig lehet tûrni, hogy egy óvónéni ennyit hiányzik? Mit tehetünk mi szülõk?
Köszönettel: Bevi
Vlasz:
Kedves Bevi!
Sajnos volt módom saját bõrömön is megtapasztalni, milyen az, mikor a kolleganõ állandóan beteget jelent, melynek vagy van valós alapja, vagy nincs. Ennek megítélésére sajnos nem vagyunk felhatalmazva, így nem is törhetünk pálcát senki felett. Elképzelhetõ, hogy az érintett óvónéni valamilyen súlyosabb, krónikus betegség elszenvedõje, ebben az esetben természetesen indokoltak a hiányzások. Ha viszont egyszerû munkaundorról lenne szó, akkor valóban felmerülhetne a felelõsségre vonás kérdése. Mivel, mint ahogy azt már korábban említettem ezt bizonyítani ill. cáfolni sem tudjuk, nem tehet mást az érintett, mint tûr. Nagy baj, ha mindezek következtében gyermeke lelki egyensúlya is kárt szenved. Javaslom, beszéljen errõl az érintett óvónõvel (anélkül, hogy betegességének valósságát egy percig is megkérdõjelezné), hátha megszólal benne egy hang, mely változtatásra sarkallja majd.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Szeretném a segítségét kérni egy nehéz döntés meghozatalához: Kisfiam most fog iskolába menni, ahol kétféle osztálytípusból lehet választani: vagy iskolaotthonos, ahol délutánig a saját osztályukban vannak és a kapott feladatokat együtt oldják meg, de a tankönyveket nem hozzák haza, vagy napközis, ahol vegyes korosztályú gyerekek vannak délutánonként összezárva, önállóan kell tanulniuk, de a tankönyveket hazahozhatják.
Nem tudom, melyik megoldás a jobb, mert az egyik önálló tanulásra nevelõ, de talán nem annyira ellenõrzött, a másik kötöttebb, de én nem tudom annyira ellenõrzini.
Ön mit javasol?
Üdvözlettel:
Kõmûves Éva
Vlasz:
Kedves Éva!
A döntést természetesen nem hozhatom meg Ön helyett, még csak befolyásolni sem akarom ebben, ezért csupán az érveket, ill. ellenérveket sorakoztatom fel egymással szemben. Az iskolaotthonos megoldás elõnye, hogy a délutáni, szigorúbban ellenõrzött közös tanulás után már nem vár a gyermekre egyéb feladat, hazatérve már csupán szabadidõs tevékenységek (játék, sport …stb.) várják õt. Hátránya viszont, hogy amennyiben mégsem volt elegendõ az elõzõ napi délutáni foglalkozás pl. egy vers megtanulásához, azt este már nem ismételheti át. Ebbõl számtalan kudarcélmény születhet, a gyermeknek elmehet az önbizalma, és a délutáni tanulás alatt is csak stresszel, szorong, hogy „mi van, ha megint nem tudom ennyi idõ alatt rendesen megtanulni” …stb. Ez a fajta megoldás elsõsorban azoknak a családoknak ideális, ahol a közös tanulás valóban megoldhatatlan otthon, akár családi, akár munkahelyi, ill. egyéb okok miatt.
A másik, napközis megoldást inkább azoknak a családoknak javasolnám, ahol hamarabb haza tudják vinni a nebulót a suliból és otthon még van „kapacitásuk” a szülõknek türelemmel segíteni a tanulásban. Ennek nagy elõnye, hogy az otthoni stresszmentes, nyugodt légkörben mindenféle egyéb zavaró tényezõt kizárva tanulhat a gyermek, valamint, hogy bármikor ismételhet. Ebben az esetben nem érzi magát megbéklyózva, hogy „ csak ennyi és ennyi idõm van a tanulásra, utána pedig már nincs lehetõségem ismételni”.
A fentieket alaposan mérlegelve, valamint gyermeke személyiségét, ill. körülményeit kellõképpen átgondolva talán már nem lesz annyira nehéz a választás.
Végezetül engedje meg, hogy Önnek is a figyelmébe ajánljam nemrég megjelent könyvemet, a Játékos sulivárót, mely segítségével játékossá és örömtelivé tehetik az iskolára való felkészülés idõszakát.
