Kedves Óvónõ!
Amikor elõször irtam, nem gondoltam, hogy ilyen gyakran fordulok majd Önhöz tanácsért. De egyrészt a tanácsok, amit kaptam nagyjából mûködtek a gyerekeimnél, másrészt a kislányom óvónõitõl megkérdezve ugyanezeket a dolgokat, mindig egy kicsit "közhelyes" válaszokat kapok, amikkel én is tisztában vagyok. Tudom, hogy miközben a gyerekekkel foglalkoznak nehéz figyelni a szülökre, nem igazán tudják átgondolni a válaszokat sem, ráadásul megbántani sem akarnak egy-egy okos tanáccsal. Ezért örülök, hogy Ön helyettük is megteszi ezt. Köszönöm!
Dóri
Vlasz:
Kedves Dóri!
Nagyon köszönöm kedves és elismerõ sorait, örülök, hogy több alkalommal is a segítségére lehettem. Természetesen a továbbiakban is boldogan állok rendelkezésére.
Üdvözlettel: Presserné Vér Katalin (az Óvónõ)
Krds:
Kedves kolléganõ!
A probléma ami engem nagyon foglalkoztat,nem a miénk, hanem egy rokon családban van, ám én ha lehet nagyon szeretnék segíteni a kicsi fiúcskának valamilyen módon.Õ egy három és fél éves kisfiú. Amennyire észrevettem igen súlyos emésztési zavarai voltak esetleg még ma is vannakám ebben nem vagyok biztos. Az azonban biztos,hogy mivel a székrekedése gyakori volt,ma már fél elengedni a fenekét és kakilni akkor is ha nincs semmi baj.Tudnám e rokon kivülálló ként valamilyen jétékkal,étellel mesévela helyzetét segíten? A találkozásaink akár mindennaposak is lehetnek.
Válaszát elõre is köszönöm.
Egy aggodó nagynén.
Vlasz:
Tisztelt aggódó nagynéni!
Mindenek elõtt javasolnám, hogy amennyiben a szülõk még nem tették meg, feltétlenül vizsgáltassák ki orvosilag is a kisfiút, hiszen a probléma hátterében nem csak pszichés, de szervi betegség is megbújhat. Amennyiben e tekintetben minden rendben, úgy "szakirodalomként" csak saját, korábbi ilyen témában adott válaszaimat tudom ajánlani, mivel más fórumokban sajnos kifejezetten elsiklanak a konkrét válaszadás felett. Javaslom, hogy olvassa át az e kérdéskörben megfogalmazott összes korábbi tanácsomat, melyek talán segíteni fognak a probléma megoldásában. Javasolt még a kisfiúval való gyakori beszélgetés, bábozás (ezekre is talál példát korábbi leveleimben), melyek szintén segíthetnek fényt deríteni az esetleges szorongások okaira.
Amennyiben "házilag" nem sikerül megoldani a problémát, úgy ajánlom, keressenek fel gyermek pszichológust!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A véleményére lennék kiváncsi abban a tekintetben, hogy az elkövetkezendõ idõszakban egy új rendelet alapján a sérült gyermekeket integrálják az egészséges gyermekek óvodai csoportjaiba.
Elõre szeretném vetíteni, hogy semmiféle fenntartásom nincs a tekintetben, hogy ez mindkétfél számára egy emberibb, elfogadóbb magatartásmintát jelent.
A tekintetben van némi félelmem, hogy a meglévõ rendszer hogyan tudja befogadni ezt az új szemlélelet, az óvónõk leterheltsége, szakirányú képzettsége megfelelõ alapot ad ezen új elvárásoknak.
Köszönettel: Fanni
Vlasz:
Kedves Fanni!
A szóban forgó integráció, véleményem szerint mindenképpen hasznos lehet mind a sérült gyermekek számára, mind egészséges társaik tekintetében. Ennek megvalósítása nyilván nem minden szakmai megalapozás, felkészülés nélkül fog történni, amelybe feltételezhetõen beletartozik az érintett óvodapedagógusok speciális irányú, kiegészítõ képzése is. Kiindulván abból a ténybõl, hogy nyilván minden egyes pedagógus kemény és lelkiismeretes munkával igyekezett az „általános” óvónõi munkát elsajátítani diplomája megszerzésekor, úgy feltételezhetõ, hogy e speciális kiegészítõ képzés sem fog gondot okozni az érintettek számára.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Két kislányunk van a nagyobbik jövõ õsszel négyévesként kezdené az óvodát. A kicsivel itthon vagyok jelenleg Gyed-en õsztõl Gyes-en. Férjem középiskolai tanár közalkalmazotti fizetéssel. A kettõnk netto jövedelme alig éri el a havi 150ezer Ft-ot összesen. Arról kérdeznék, hogy ki jogosult az oóvodai étkezési hozzájárulásra és ebben a kérdésben mi és ki dönt mi alapján?
Válaszát elõre köszönöm:Móni
Vlasz:
Kedves Móni!
Kérdésében, illetve egyéb szociális alapon kapható kedvezmények ügyében az óvoda vezetõjét keresse meg, aki az aktuális törvényi szabályozás értelmében teljes körû információkkal fog szolgálni!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Lányom 1999. júniusában született. Csoportjában a legtöbb gyermek január és május közötti születésû, a foglalkozások középsõs tematika szerint vannak felépítve, jövõre pedig az iskolaérettségüket vizsgálják. Lányom képességei szerint elvegyül a többiek közt, sok barátra tett szert, és szívesen menne velük iskolába is, ezért kérdésem ennek lehetõségeivel kapcsolatos. Szükséges-e nevelési tanácsadóhoz fordulni, ha az óvónénik véleménye szerint iskolaérett a gyermek, és a szülõ is jónak látja a szeptemberi iskolakezdést, de a misztikus május 31-i születési dátumot néhány nappal lekéste az amúgy idõre és súlyra érett gyermek.
Válaszát elõre is köszönöm.
Enikõ
Vlasz:
Kedves Enikõ!
Az iskolaérett gyermek attól a naptári évtõl válik tankötelessé, melyben május 31 -ig betölti 6. életévét. A tankötelezettség kezdetérõl az iskola igazgatója dönt az óvoda (szükség esetén a nevelési tanácsadó) szakvéleménye alapján. Mint írja, kislánya minden jel szerint jó fejlõdési ütemben halad ahhoz, hogy jövõre szóba kerülhessen az iskolakezdés. Mivel a gyermek 2005. május 31 –ig nem tölti be a 6. életévét, így ha el is éri az iskolaérettséghez szükséges fejlettségi szintet, akkor sem kötelezhetõ iskolakezdésre. Abban az esetben azonban, ha a szülõk, pedagógusok is egyértelmûen támogatják a korábbi iskolakezdést, ennek törvényi lehetõségérõl az óvoda vezetõjétõl, illetve az iskola igazgatójától kaphat tájékoztatást. Amennyiben az életkori kicsúszás áthidalható probléma , úgy abban az esetben valószínûnek tartom a Nevelési Tanácsadó döntési jogát.
Amennyiben szeretne a lehetõ legrészletesebben informálódni az iskolaérettség összes kérdését, feltételét illetõen, illetve személyesen is részt venni kislánya szakszerû, játékos felkészítésében, úgy Önnek is jó szívvel ajánlhatom nemrégiben megjelent „Játékos suliváró” címû könyvemet. A kiadványt oldalunkon rendelheti meg, melynek segítségével Ön is reális képet kaphat gyermeke fejlettségi szintjérõl.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ
Kisfiam õsszel lesz 3 éves. egy magánoviba irattam, ahol 12 fõs homogén csoport indul.Illetve most derül ki, hogy kisebbek: 2 évesek is csatlakoznának a csoporthoz.Ön szerint mi a jobb :ebben a csoportban 3 évesnek lenni/ lesznek nála 2-3 hónappal idõsebbek is/. Vagy ragaszkodni ahhoz, hogy a mostani kiscsoportba tegyék, ahol
mondjuk õ lenne a kicsi. Hozzáteszem , nem sokkal, mert ez a csoport is miniként indult tavaly.Gyermekem egyébként jól beszél, sok-sok éneket, mondókát ismer, és van egy 7 évvel idõsebb testvére.
Válaszát elõre is köszönöm
Vlasz:
Kedves Szülõ!
Véleményem szerint, annak alapján, amit Ön felvázolt levelében, a fiúcska inkább a nagyobbak közé való. Ebben a csoportban sokkal intenzívebb ütemû fejlõdés várható nála, mint a picik közé elvegyülve. Míg ugyanis utóbbinál fõként a gondozási tevékenységekre helyezõdik a fõ hangsúly, addig a nagyobbacskáknál már sokkal inkább a nevelõi, fejlesztõmunkára összpontosít a pedagógus. Remélem, hogy véleményemmel sikerült segítséget nyújtanom döntésében.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Mivel korábban kétszer is hasznos tanácsokat kaptam gyermekeim nevelésével kapcsolatban, most ismét az Ön tanácsát szeretném kérni!
Kislányom 4 éves, nagyon értelmes, érdeklõdõ óvodás. Kisfiam szintén rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, csak õ fiatalabb kiadásban - júniusban lesz 2 éves. Mindketten szeretnek mesét hallgatni és képeskönyvet nézegetni. Kb. 1 hete együtt fektetem le õket aludni a gyerekszobában. Eddig a nagy velem, a kicsi a párommal aludt egy ágyban. Alvás elõtt mindig felolvasok 1-2,(3,4...) mesét. Valami szép, színes kialakítású könyvbõl, hogy a kicsi is élvezze. Ugyanakkor,a nagynak már nem elég a sok kép, kis szöveg. Õ inkább a fejbõl mondott meséket szereti a macijáról aki, amíg õ az óvodában van, mindig érdekes kalandokba keveredik. Ez viszont képek nélkül a kicsit nem köti le. A kicsi szereti ugyanazt a könyvet sokszor átlapozni, a nagy mindig új történetekre vágyik. Mit tanácsol, milyen mesét válasszak nekik?
Segítségét elõre is köszönöm!
Dóri
Vlasz:
Kedves Dóri!
Elõször is köszönöm kedves, dicsérõ sorait, nagy örömömre szolgál, hogy már több hasznos tanáccsal tudtam Önnek szolgálni.
Kérdésével kapcsolatban javaslatom a következõ: elsõként kezdje a mesélést egy (két) rövidebb, a kisebbik gyermek igényeihez igazodó mesével. Ez után a kisfiúnak ajánlja fel, hogy amíg a macis mesét mondja a nagyobbnak, õ nézegetheti az elõzõ rövid mesék képeit, vagy hallgathatja a nagy gyermeknek szóló történetet. (Elképzelhetõ, hogy ezalatt el is alszik már.) Ezzel a megoldással valószínûleg mindkét gyermek igényeit maximálisan ki tudja majd elégíteni.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovonõ!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha nema körzeti oviba iratkozunk, van rá esély, hogy a szabadon választhato ovodát válasznuk. Mennyire nyitottak ezen irányba az önkormányzati ovodák?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A gyermeket elsõsorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek a körzetében lakik, illetve ahol a szülõ dolgozik. Amennyiben mégis más körzetben szeretne felvételt biztosítani csemetéjének, úgy az illetékes vezetõtõl kell érdeklõdni ennek lehetõségérõl.
Krds:
Tisztelt Óvónõ! Egy négyéves kisfiú és egy kétéves kislány anyukája vagyok. Kisfiam óvodás és sajnos nagyon sok problémám van az óvodával, illetve az óvónõkkel kapcsolatban. Csak azokat említeném, amik a legjobban bántanak:kisfiamat nagyon megviselte, hogy bár az óvónõk a 0. szülõi értkezleten arról tájékoztattak, hogy az óvodai beszoktatás 2 hétig tart, valójában nem engedték meg, hogy a szülõk ott maradjanak a gyerekekkel az elsõ napokban egy kis idõre. Szeptember óta semmilyen információt nem kapok a gyerekemrõl, az óvónõk nem kommunikálnak a szülõkkel még heti szinten sem, pedig igazán nem várom el, hogy komplett jellemrajzot kapjak a gyermekemrõl, beérném hetente 1-2 információval /pl. kivel játszott, hogyan viszonyul a többiekhez stb. / . Ebéd után a gyerekek csak egy kis pohár vizet kapnak, nehogy bepisiljenek alvás közben, alvás idõ alatt nem szabad wc-re menni, szinte soha nem mosnak fogat ebéd után, ha pedig alma van az ebédhez, a fogmosás gondolata szóba sem jöhet, ritkán és keveset vannak levegõn, sokszor ragyogó idõben sem viszik ki õket az óvónõk, és ha néha kimennek, nem is az óvónõvel, hanem a dadus, vagy a konyhásnéni kíséri ki õket. Keveset mozognak, a heti egyszeri tornaóra csak papíron létezik, szinte soha nem tartják meg az óvónõk, pedig a kisfiam nagyon szeret mozogni. Az óvónõk rendszeresen "cimkézik" a gyerekeket pl. buta vagy, aranyos vagy stb. mindezt ráadásul indoklás nélkül. Ebéd után az óvónõk a "döntõbíró" szerepébe bujnak és kiválasztják azt az egy-két gyereket, aki aranyos volt /mindenféle indoklás nélkül/ és aki fent aludhat a galérián. Meggyõzõdésem, hogy az ilyen fajta megkülönböztetések nem ösztönzik a gyerekeket a jó viselkedésre, ahogy ezt az óvónõ szeretné, inkább csoportbeli széthúzáshoz vezetnek. Nem akarom a problémákat tovább sorolni, rengeteg mindennel kellett szembesülnöm szeptember óta. Sajnos tûrõképességem határán vagyok, így elhatároztuk, hogy Montessori óvodába adjuk gyerekeinket jövõ évtõl, mert ott meggyõzõdésem, hogy több odafigyelést kapnak. Szeretném, a véleményét hallani a fenti problémáimmal kapcsolatban. Hogyan lehetséges, hogy óvónõk ennyire nem gondolják át a dolgok pszichológiai hátterét?
Üdvözlettel H.Kinga
Vlasz:
Tisztelt Kinga!
Problémáinak nagy része valóban megalapozott, ám az ezek feletti ítélkezés már nem tartozik a feladataim közé. Mivel Ön már döntött az óvodaváltás mellett, (amin a felsorolt dolgok mellett nincs mit csodálkozni), úgy azt gondolom, konkrét tanáccsal szolgálni esetükben már nem tudok. Talán a továbbra is az ominózus oviba járó gyerekek szüleinek javasolnék egy, az õ kezdeményezésükre szervezett szülõi értekezletet, melynek témája a szülõkben felmerülõ gondok, problémák megoldása lenne.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
3 és másfél éves kisfiam nyuszit kapott húsvétra. A nyuszi 4 napja van velünk, nagyon szeretik, vigyáznak rá. Sajnos ma a nagyobbik fiam hányt este, a kisebbik fiamnak is úgy érzem van valami szokatlan a gyomrával. Az utóbbi napokban étkeztünk étteremben is, tehát ez is kiváltó ok lehet. Én azt szeretném tudni, hogy a nyuszi okozhat-e hasonló tûneteket. Köszönettel, Melinda.
Vlasz:
Kedves Melinda!
Orvosi, egészségügyi kérdésekben én sajnos nem tudok tanácsot adni, javaslom, hogy mihamarább keressenek fel gyermekorvost! Õ minden bizonnyal pontos válasszal szolgál majd e kérdésben.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni,
egy másik anyuka levelében találkoztam egy számomra nagyon ismerõs szituációval.
Hasonlóan ahhoz a 3 és fél éves kisfiúhoz, az én 4 éves fiam is hasonlóképpen "mûködik": figyel, figyel, figyel egy jó darabig, "fizikailag" nem igazán gyakorolja az adott tevékenységet, míg egyszer... elõáll egy majdnem tökéletes "produkcióval". (Mostanában például a kedvenc verses meséit tanulja úgy, hogy én elõmondom-elõolvasom, õ végig velem halad, nagyon figyel, némán mondja magában, kerekíti a száját, de csak akkor rukkol elõ a tudományával, ha érzése szerint az már tökéletes.)
Nagy szerencsénk van, igazán jó oviba került, az Óvónénik is csodálatosak (bölcsivel annak idején nem volt ilyen szerencsénk). Egy nagyon picit azonban aggódom a leendõ iskolai szereplése miatt, hogyan fogja ezt a tanulási stílust tolerálni a leendõ tanító néni.
Laikus szülõ számára a fiam furcsa különcnek tûnhet, de az óvónénik-tanítónénik azért gyakrabban találkoznak ezzel a jelenségel, ugye? Hogyan tudják õk az ilyen gyerkõcöket a csoportmunkába (illetve nem érzik-e nagy bajnak látszólagos visszavonultságukat?)
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Ezt a "különcséget" egy jó pedagógus (óvónõ és tanító egyaránt) megfelelõ módon tudja kezelni. Az állandó dicséret, motiválás, ill. annak az elfogadtatása a gyermekkel, hogy "nem csak a tökéletes lehet jó, kis hiba nem hiba" mind-mind közelebb viszi a megoldáshoz. Fontos a fiúcskával elfogadtatni, hogy senki sem lehet tökéletes, mindenki hibázhat, aminek felvállalása egyáltalán nem szégyellnivaló. Ezt Önök is gyakorolhatják vele otthon, illetve az élet különbözõ szituációiban úgy, hogy saját esetükben meg-megemlítik: "Jaj, ezt egy kicsit elrontottam, eltévesztettem, de nem baj, majd legközelebb jobban odafigyelek…stb." Így látja a kisfiú, hogy mindenki tévedhet, és ennek elfogadása nem szabad, hogy problémát okozzon számunkra.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
7 éves kisfiam iskolakezdés elõtt áll. Ismeretei és képességei alapján már tavaly mehetett volna iskolába, de magatartási problémái miatt maradt még egy évig oviban. (nehezebben irányítható, öntörvényû, kudarctûrõ képessége gyenge, csoporthelyzetben bátortalan, feladattartása gyengébb)
Nem egy "átlaggyerek". A meséket 2-3 elmondás után kívülrõl visszamondja és szívesen elbábozza. A nyomtatott kis és nagy betûket már ismeri, az egyszerûbb szavakat hallásból leírja. Egyéb erõsségei: logikai játékok, kirakós játékok ("puzzle" és térbeli építõjátékok egyaránt), rajzolás, történetek kitalálása és eljátszása, stb. A gondom az, hogy gyermekemet kis létszámú osztályba javasolták az iskolaérettségi vizsgálaton. Kerületünkben csak egy iskola indít ilyen osztály (fejlesztõ osztály). Más kerületbe nehezen tudnánk megoldani kisfiam hordozását és neki is igen fárasztó lenne. Az említett fejlesztõ osztályba fõként tanulási problémás gyerekek lesznek. Úgy érzem, gyermekem nem oda való. Nem fog tudni a saját tempójában haladni, ha az osztály zöme lassabban halad. Normál létszámú osztályokba nem veszik fel. Az alapítványi iskolák drágák és igen vegyes véleményeket hallottam róluk. Mit tegyek? Mónika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Önnek abban igaza van, hogy a magatartási problémák - okozta nehézségeket (szociális éretlenség) valóban nem lehet a tanulási problémákkal (értelmi képességek milyensége) egy kalap alá venni. Ez a két terület, bár mindegyik egyaránt befolyásolhatja az iskolaérettség szintjét, mégis két különbözõ dologról szól. Kérdésem, hogy ki állapította meg a gyermek kis létszámú osztályba való irányítását? Amennyiben ez csak óvónõi vélemény, és ezt még idáig nevelési tanácsadóban nem támasztották alá, úgy feltétlenül javaslom ezen intézmény felkeresését és szakvéleményezését. Amennyiben ott is az óvodapedagógusokhoz hasonlóan vélekednek, úgy el kell fogadni a kis létszámú osztályba való beíratást. Akkor viszont, ha más vélemény születik, úgy tanácsos lenne kérni az óvónõi vélemény újraértékelését.
Mindemellett engedje meg, hogy Önnek is ajánljam „Játékos suliváró” c. könyvemet, mely azt hiszem kisfia esetében is rendkívül hasznos lehet!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kérdésem nem is igazán a gyermekemmel kapcsolatos, hanem sokkal inkább velem. Úgy gondolom, és ebben férjem is meg szokott erõsíteni, hogy túlzottan ragaszkodom kislányomhoz. Õ most márciusban múlt két éves. Ragaszkodásom talán még nem beteges, újabban már 1-2 órára a nagyszülõkre is rábízzuk a gyereket, de nem tudok nyugodtan lazítani. Ami igazán aggaszt, az az, hogy júliusban kistestvére fog születni. Már most érzem, hogy várandósságom alatt sem foglalkozom az új jövevénnyel, mint amikor lányomat vártam. Vele már magzati korban is sokat foglalkoztam, beszéltem hozzá, simogattam a pocakomon keresztül, és már akkor úgy éreztem, hogy õ csak az enyém lesz. (Talán ez abból ered, hogy nekem nem volt felhõtlen, igazi anya-lánya viszonyom az édesanyámmal, és talán rajta keresztül próbálom kárpótolni magam.) De lényeg a lényeg, félek attól a pár naptól, míg bent kell lennem a kórházban, mikor a tesó születik. Már az orvosommal is elkezdtem alkudozni, hogy a lehetõ legrövidebb idõt kelljen ott eltöltenem. Aztán meg attól is félek, hogy a féltékenység elkerülése végett nem szánok majd elég idõt a tesóra. Nem szeretném, ha majd nagyobb korában a kicsi érezné magát túlzottan nélkülözöttnek, és azt sem szeretném, hogy ez problémát szüljön közöttük. Tele vagyok kérdéssel, aggodalommal. Nem tudom, mit csináljak. Ön szerint forduljak szakorvoshoz, vagy bízzak az ösztöneimben, hogy majd csak megtalálom az arany középutat? Szerencsére férjem még segítõkész, de azt hiszem, kezdek az idegeire menni. Kérem segítsen!
Köszönettel: Ágnes
Vlasz:
Kedves Ágnes!
Meg kell, hogy nyugtassam, aggodalmai korántsem számítanak ritka jelenségnek az édesanyák körében, ezért nem hiszem, hogy „kórosak” volnának. A kislányától való néhány órás távollét nem csak Önnek okoz szorongást, hanem majd` minden szülõ (különösen anyuka) így érez. Tapasztalataim szerint ez a gyermeki önállóság kibontakozásával párhuzamosan, mikor is kislánya kezd nagylány lenni, fokozatosan enyhülni fog. Az pedig, hogy a júliusban születõ kis jövevényre egyelõre nem tud az elsõ gyermekhez hasonló módon ráfigyelni, teljes mértékig érthetõ. Elég, ha belegondolunk abba, hogy egy két éves gyermek az édesanya szinte minden pillanatát leköti, elég ha csak a gondozási, nevelési teendõkre gondolunk. Megnyugtathatom, ezzel szinte minden édesanya így van! Egy azonban bizonyos: a pici világrajövetelének pillanatától kezdve ez az érzés megosztottá válik. Attól a perctõl kezdve, hogy karjába veheti, szemébe nézhet kisebbik gyermekének, a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy a dobogós elsõ hely igazságosan megosztottá válik. Innentõl ugyanis kisebbik csemetéje is ugyanolyan „kézzelfogható valóság” lesz, mint a nagyobbik leányka.
Nyugodjon meg, vegye egy kicsit lazábbra a dolgot, és ne tegyen másként, mint eddig: egyszerûen szeressen! Örüljön, hogy júliustól ezt a szeretetet megduplázhatja!
Jó egészséget kívánok mindnyájuknak: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom márciusban múlt két éves, nem is vagyok kétségbe esve, hogy még nem szobatiszta, hisz van még rá idõnk. Kérdésem inkább arra vonatkozna, mi a teendõ akkor, ha a pelusát már magától leveszi (mint minden más ruhadarabját), újat nem hajlandó elfogadni, bugyit látni sem akar, ha tehetné, egész nap pucér fenékkel szaladgálna. Ez nyáron nem is lenne gond, de azért még nincs olyan jó idõ. Igaz, néha már belepisilt, sõt, kakilt is a bilibe, de újabban újra teljes elutasítással van a dologgal szemben. Szólni meg csak akkor szól, legjobb esetben, ha már bepisilt. De sokszor inkább azt is letagadja. El lenne egész nap a pisis ruhában. Nem tudom, mit tegyek. Bízzak az idõben, meg abban, hogy talán majd nyáron? De akkor meg a kistesó fog megszületni, és úgy tudom, akkor még nehezebb lesz megválni a pelustól.
Válaszát elõre is köszönöm: G. Ágnes
Vlasz:
Kedves Ágnes!
Kislánya már elég nagy és okos ahhoz, hogy az alábbi módon megbeszélje, megegyezzen vele a szobatisztaság kérdésében: közölje vele, hogy csak és csakis akkor nem ad rá pelust, ha bármikor, mikor Ön hívja, hajlandó ráülni a bilire. (Ezt eleinte legalább másfél-kétóránként érdemes megtenni.) A gyermek feltehetõen ezt az alternatívát fogja választani és nem a pelenkát. Ha megbeszélésük ellenére mégsem tartja magát a megállapodáshoz, feltétlenül legyen következetes, és adja rá a pelenkát! (Ez nem csak nevelési, de egészségvédelmi szempontból is nagyon fontos, hiszen az órákon át viselt nedves, átázott ruhadarabok súlyos betegségeket okozhatnak!) Egy-két ilyen alkalom után a gyermek rájön, hogy a hõn áhított pelenka nélküliségért bizony tenni is kell, és hajlandó lesz a rendszeres bili használatra.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
2 éves kislányom idáig mindent megevett,(még a fogzás alatt is)de néhány hónapja nem hajlandó megenni a fõzelékeket(egyiket sem,SENKITÕL).hogyan tudnám rávenni,hogy megegye?Válaszát elõre is köszönöm!Rita
Vlasz:
Kedves Rita! (Engedje meg, hogy én ragaszkodjak a hagyományos levélformához, így a megszólításhoz is!)
A gyermekénél tapasztalt hirtelen változásnak, a fõzelék félék elutasításának minden bizonnyal van valamiféle konkrét kiváltó oka. Pl: idegen helyen, (esetleg rokonoknál) fogyasztott szokatlan ízû étel, ami elvette a kedvét az otthonitól is. Vagy: nem fordult elõ esetleg, hogy egyszer a szokásostól eltérõ módon készítette el a fõzeléket, túlfûszerezte, stb.? Javaslom, gondolja át az összes lehetséges kiváltó okot, majd játékosan, csak egy-egy falat erejéig próbálja újra kóstoltatni, újra megszerettetni a gyermekkel az ominózus ételeket.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiunk három és fél éves. Egyedüli gyerek, valószínûleg több kényeztetést kap, mint a társai. Már három éves kora elõtt elkezdett oviba járni. Egy rokon gyerekkel került egy csoportba, akivel itthon sokat játszott. Az oviban, kezdetben annyira ragaszkodott hozzá, hogy sírt, ha magára maradt, csak ezzel a kisfiúval játszott sokáig. Az óvó nénik 2 hét után elkezdték õket szétültetni, az ágyuk is távolabb került, de látták egymást. Aztán nehezen de beszokott és már nem volt probléma, hogy mással is játsszon, lettek barátai. A gyerek nagyon értelmes, de semmit nem próbál egybõl megcsinálni, ha már elégszer látta hogy kell, megpróbálja és általában megdöbbentõen jól csinálja. Persze vannak dolgok, amit csak azért sem próbál.
Több mint egy hete kezdõdõt, hogy látszik rajta reggel – valami baja van. Aztán az oviba érve sírva fakad. Nehezen búcsúzik el – „szeretlek anya” – zokogja és az ajtóból vissza akar fordulni. Már reggel indulás elõtt megkérdezi, hogy melyik óvó néni lesz. A délelõttös óvó nénirõl régebben többször elmondta, hogy fél tõle és volt idõszak, amikor látszott, hogy miatta nem megy szívesen, de sírásig nem jutott a dolog, sõt egy idõ múlva megszûnt a probléma. Akkor az óvónõt megkérdeztük a dologról és õ nem tudott mit válaszolni. Most, hogy újra elõjött a probléma kérdésünkre azt válaszolta, hogy az öltözésnél sír – õ úgy látja a gyerek nem tud egyedül öltözni, holott itthon semmi probléma nincs, bár néha segíteni kell neki -, nem akar tornázni, a foglakozásokon nem aktív, és már a rokon fiúval sem akar játszani. Délután viszont másik óvó néni van, akkor a gyerek játszik és nem akar hazajönni. A gyerekkel próbáljuk megbeszélni mi a gond, de nem sok sikerrel. Sajnos arra kicsi az esély, hogy megtudjuk történt-e közte és az óvónõ között valami. A gyerek valószínûleg több odafigyelést igényelne.
Szeretnénk a tanácsát kérni, mit tegyünk, mi lehet a probléma.
Szívességét elõre is köszönjük! Aggódó szülõk.
Vlasz:
Kedves aggódó Szülõk!
A probléma valószínûleg abban gyökerezhet, hogy gyermekük valamiért nem mer kibontakozni az említett óvónõnél. (Sem tevékenységeiben, sem önellátás, így pl. az öltözködés…stb. terén) Levelük alapján feltételezhetõ, hogy a szóban forgó pedagógus meglehetõsen erõs személyiség, aki mellett a kissé szerényebb, visszahúzódóbb gyerekek ijedten visszabújnak kicsi csigaházukba. Elképzelhetõ, hogy ez áll a dolgok hátterében az Önök kisfiánál is. Ezt azonban feltétlenül "kezelni" kell, amit a következõképpen lenne tanácsos megvalósítani:
Feltétlenül beszéljen az említett óvónõvel, és konkrétan kérdezzen rá, egészen pontosan mik az önállósággal kapcsolatos aggályai? (Az öltözködésen belül mit csinál rosszabbul, mint „kellene” és miért? ) Kérdezzék ki a legapróbb részletekig a pedagógust! Miután az óvónõ közölte aggályait, Ön ajánlja fel aktív együttmûködését a nehézség megoldásában. Ajánlja fel, hogy otthon majd Önnel "gyakorolnak", ám addig is, ha lehet, semmiképpen ne "egrecíroztassa" a kicsit. (Ezt persze nem ilyen szavakkal, hanem finoman erre utalva kérje az óvónõtõl.) Mondja el neki, mennyire bántja gyermekét, ha figyelmeztetik, rászólnak, mivel kissé érzékenyebb társainál. Erre hivatkozva kérje meg, hogy ha egy mód van rá, a problémákat kisfia helyett inkább Önnel beszélje meg, és Ön majd otthon ráérõsen, pontról-pontra mindent megmutat és begyakorol a gyermekkel. Nem árt, ha a másik óvónõtõl is érdeklõdik, õ hogy látja a gyermekével kapcsolatban felmerült problémákat. (Van-e egyáltalán ténylegesen probléma???)
Fentiek segítségével valószínûleg sikerül a gyermeket kivonni az óvónõ szigorúan kémlelõ „célkeresztjébõl”, minek hatására remélhetõleg visszatér önbizalma és kiegyensúlyozottsága.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Nagyon tanácstalan vagyok! Kislányom júniusban lesz 5 éves, és még mindig nem akar WC-be kakilni. Teljesen szobatiszta, önállóan használja Wc-t, ha pisirõl van szó.Próbálkoztunk , hogy elvesszük a pelust, hashajtó, kúp segítségével majd csak kénytelen lesz használni a WC-t, de még a legfolyékonyabb székletet is képes volt tartogatnia görcsök között. Amikor már nem tudtuk tovább nézni a kínlódását, kapott pelenkát, ahova pillanatok alatt elvégezte a dolgot. Nagyon el vagyok keseredve, mert nem tudom mit csináljak. Nagyon értelmes, okos kislány, nem sokára iskolás lesz, és nem tudjuk leszoktatni a pelenkáról.A bili szóba sem jöhet, oda még pisilni sem hajlandó.
Minden segítséget nagyon köszönök.
Kati
Vlasz:
Kedves Kati!
5 éves korban ez a probléma már nem igazán tekinthetõ "hagyományos", gyakran elõforduló nehézségnek. Javaslom, hogy mindenek elõtt próbálja ki a korábbi leveleimben ilyen kérdésekre adott tanácsaimat, majd ha ezek egyike sem válna be, feltétlenül kérje gyermekpszichológus segítségét. Elképzelhetõ ugyanis, hogy mélyebben gyökerezõ, lelki eredetû okokról van szó, melyek feloldásában leginkább az említett szakember tud hathatós segítséget nyújtani.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvnõ!
Iker lányaim iskola köteles korba léptek.A körzetes iskolába fognak járni ahol az alsó tagozatot nagyon dicsérik de a felsõ tagozattal nincsenek megelégedve a szülõk.
Nagy törést jelent ha ötödikosztályba átiratom õket egy másik iskolába?
Válaszát elõre is köszönöm
EMESE
gidaie@freemail.hu
Vlasz:
Kedves Emese!
Az iskolaváltás bizony okozhat némi lelki terhet a gyerekeknek, kinek nagyobb, kinek kisebb mértékben. Ez a csemete személyiségétõl függ. Javaslom, hogy a felsõ tagozatos váltás elõtt azért igyekezzen minél több szempontból, nem csak mások, hanem saját és gyermekei meglátására, véleményére is adni. Lehetséges ugyanis, hogy a negatív kritikák közel sem annyira reálisak, mint azt sokan állítják.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A minap megkérdeztem az óvónõt, h. van-e valamilyen dokumentáció arról, h. milyen foglalkozások folynak az óvódában,(napló, stb.) és ebbe bele lehet-e tekinteni? A válasz az volt, hogy van, és én kivételesen belenézhetek, de egyébként ehhez a szülõknek semmi köze. Valóban nincs közöm ahhoz, hogy mit csinál a gyermekem az alatt a fél nap allat, míg nem vagyunk együtt? Gyanítom, hogy gyakrabban néznek pl. videót, mint én azt jónak látom. Egyáltalán számomra az is kérdése, hogy ahol annyi gyerek és játék van, miért van szükség tévézésre. Ez aztán tényleg "kreativitás gyilkolás", de ha csak ritkán fordulna elõ, és fõleg ismerném a film "minõségét" még szemet is húnynék a dolog fölött. De persze ez csak egy része a dolognak, ettõl függetlenül is érdekel, hogyan, mivel fejlesztik, kötik le a gyerekem. Az is érdekelne, hogyan viselkedik az oviban, de az óvónõk kedvesen ugyan, de kimérten válaszolnak ezekre a kérdésekre. Tényleg ne lenne közöm ezekhez? Válaszát elõre is köszönöm: vr
Vlasz:
Kedves "VR" !
A pedagógusok által vezetett dokumentációk valóban nem a szülõk számára íródnak, hanem más, pedagógiai célzatossággal. Mindezek mellett azonban a gyermekkel kapcsolatos összes felmerülõ kérdésben, problémában teljes körû, szóbeli felvilágosítást kell, hogy adjanak az óvónõk. Ha kérdése van, bátran álljon elõ vele, a pedagógusok nem tagadhatják meg a válaszadást.
A rendszeres óvodai tévézést én sem tartom helyesnek, javaslom, ezzel kapcsolatos aggályait is fogalmazza meg az érintett óvónõknek!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Elõször is engedje meg,hogy megjegyezzem,hogy Ön nagyon sok családnak ad megnyugvást válaszaival.Úgy érzem,hogy az Ön tanácsai a legjobbak,amit az ember abban a szituációban tehet.Minden elismerésem az Öné.Ön kitûnõ óvónõ!!!
Egy kérdést szeretnék én is feltenni Önnek.Az oviban a jelválasztás legyen az óvónõ feladata,vagy a gyermekek választhatnak a nekik tetszõkbõl,ezáltal kellemesebbé téve az oviba járást?
Úgy érzem és gondolom,hogy az óvodai jel meghatározza a gyerek további életét.
Pl:aki virágot kapott,abból nõies lány,aki pedig fiús dolgot kapott,abból fiús lány lett.
Ez igaz,vagy csak én látom rosszul.
Válaszát elõre is köszönöm.
Tisztelettel:Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Elõször is szeretném megköszönni kedves, elismerõ sorait, nagyon örülök, hogy tanácsaimmal sok szülõnek, pedagógusnak tudok a segítségére lenni.
Kérdésére válaszolván, a jelválasztást a legtöbb óvodában a gyerekek döntésére, választására szokták bízni. (Én mindig így csinálom.) Elõfordulhat azonban olyan eset, amikor már csak néhány adott jelbõl választhat a csemete, (pl.: év közben kerül a csoportba, ill. technikai okok miatt a jelek csak az adott repertoárból választhatók. Gondolok itt az elõre felmatricázott szekrényekre, fogmosó poharakra...stb.)
Véleményem szerint, ha nem is lehet feltétlen összefüggésbe hozni a választott jel és a késõbbi személyiség kapcsolatát, annyi azonban bizonyos, hogy a választásnál a gyermek mindig érdeklõdési körének megfelelõen dönt. (pl.: én világ életemben nagyon szerettem az állatokat, talán nem véletlen, hogy jelem halacska, illetve kismadár volt.) Ám, mint azt már említettem, a választható jelek palettáját sokszor egyéb tényezõk korlátozzák. Fentiek miatt, pusztán a jelekbõl nem lehet messzemenõ következtetéseket levonni.
