Tisztelt Óvónõ!
28 éves vagyok,van egy gyönyörû 2 éves kisfiam.3 éve élek eggyütt a férjemmel.Megromlott a kapcsolatunk,szeretnék elválni Tõle.Sajnos,nem vagyok könnyû helyzetben,mert imádja a kicsit,ragaszkodik hozzá,így megmondta,hogy nem fog elválni.Nap mint nap megaláz,ma este az Édesapáméknál voltunk,amikor kikelt magából,és ugyanolyan hangnemben,ahogy velem szokott beszélni,elmondta Õket minden rossznak.Én tanárnõ vagyok,ráadásul félállásban,Õ pedig sokat keres./vezetõi beosztásban van/Folyton azt mondja,hogy hiába próbálok elválni, a gyereket úgyis neki fogják ítélni,mert 5x annyit keres.Ezért van az,hogy nem merem beadni a válópert,mert nem tudnék a kisfiam nélkül élni.A lakást,amiben élünk,a Nagymamám vette még a házasságkötésünk elõtt 1 évvel.A férjem sohasem jelentkezett be,mert azt mondta,hogy nem akarja,hogy a szemére vessék valaha.Kérdésem:Mennyire döntõ az anyagi helyzet a gyermek elhelyezésénél,ill.a házasság elõtt vásárolt lakás 4 év eggyüttélés után közös vagyonnak számít?
Cs.B.Krisztina
Vlasz:
Kedves Krisztina!
Helyzete valóban nem irigylésre méltó, s ha úgy látja, hogy az egyre romló házastársi kapcsolat veszélyeztetheti a gyermek egészséges testi-lelki fejõdését, feltétlenül lépjen az ügyben! A levelében megfogalmazott két jogi kérdésre én, mint pedagógus, válaszolni sajnos nem tudok, ám mindenképpen azt tanácsolom, ez ügyben feltétlenül keressen fel ügyvédet!
Csak zárójelben jegyzem meg, szigorúan magán véleményként, hogy én sem a gyermekelhelyezés, sem a lakáskérdés tekintetében nem tartom annyira kilátástalannak az Ön helyzetét. Ebben, reményeim szerint, ügyvédje is meg fogja erõsíteni.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam õsszel múlt 3 éves. 2 éves koráig semmiféle probléma nem volt az elalvással, de egyszercsak egyik-napról a másikra követelni kezdte, hogy valaki vele legyen, mikor elalszik. Eleinte ez a személy lehetett bárki, de most már csak én vagyok jó. (Nagyon anyás.)
Késõbb már éjjel is felébredt, olyankor is ott kellett lenni, amíg visszaaludt.
Végül rájöttem arra, ha ebéd után nem alszik, akkor nincsen ilyen gond. Azóta is megfigyeltem, hogy elég csak 20 percet aludnia napközben, akkor este 11-ig, 12-ig fent van, vagy pedig, ha elalszik, akkor éjjel ébred fel.
Ezek után nem erõltettem az ebéd utáni alvást, és meg is szûntek ezek a gondok.
Két hónappal ezelõtt kistestvére született. Nem tudom, hogy összefüggésben van-e ezzel, de mostanában újra kezdõdött minden. Este elalvásnál nincs probléma. Igaz, hogy ott kell lenni vele, amíg elalszik, de ez az idõ nem több 10 percnél, nem jelent különösebb problémát. A nagyobb gond, hogy õ is felébred éjjelente. Olyankor menni kell vele, és nem alszik el rögtön, mint este, csak egy-másfél óra után. Közben szomjas, meg leveszi a zokniját, olyankor vissza kell rá adni,keresi a kispárnáját...stb. Van éjszaka, hogy kétszer is felébred. Közöttünk hamarabb elaludna, de nem szoktam megengedni neki, mert nem szeretném, ha odaszokna.
Az biztos, hogy nem a testvére sírására ébred fel.
Úgy gondoltuk, hogy jobb lesz neki, ha eleinte - amíg a kicsi át nem alussza az éjszakát - külön lesznek. A védõnõ is ezt tanácsolta. Így éjjel a kicsi velünk van egy szobában, de napközben együtt vannak.
Nem hinném, hogy fél a sötétben, mert sosem panaszkodott, meg idõnként õ kéri, hogy hadd legyen sötétben (Pl. bemegy a sötét fürdõszobába játszani egyedül.)
Azt észrevettem, hogy egy pár napja úgy alszik el, hogy teljesen fejére húzza a takarót. Mikor rákérdeztem, hogy miért, azt válaszolta, hogy azért, mert így nem hallja,hogy "beszélget a fal". De ha éjjel rákérdezek, hogy miért ébredt fel, nem azt válaszolja, hogy fél, vagy hogy hallott valamit, hanem azt, hogy azért, mert azt szeretné, ha vele aludnék.
Csak az a baj, hogy nem bírom már fizikailag ezt az egészet. Kezdtem mondogatni neki, hogy nem fogok vele aludni, mert mindenkinek a saját ágyában kell aludnia, és többet tudok vele játszani, ha kipihenem magam, de folyton csak azt hajtogatja, hogy akkor is aludjak vele.
Én már nagyon fáradt vagyok (több, mint egy hete tart ez az állapot), és Õ sem piheni ki magát, másnap fáradt, hisztis, nem bírok vele. Én is türelmetlenebb vagyok a fáradtságtól, õ is hisztisebb, és az egész csak egyre rosszabb.
Hogyan tudnám leszoktatni errõl az éjszakai mászkálásról? Ha betennénk az õ szobájába a Hugit, az lehet, hogy segítene? Attól félek, hogy akkor meg a sírástól nem tudna aludni. A testvérféltékenység megnyilvánulhat így is? Talán az bántja, hogy a kicsi velünk egy szobában alszik, õ meg nem alhat velünk? Azt sem szeretném, ha késõbb emiatt félne a sötétben. Viszont a villanyra sem akarom rászoktatni, ha nem muszáj, és nem igényli.
Elõre is köszönöm válaszát:
Anita
Vlasz:
Kedves Anita!
Ön végigzongorázta szinte az összes lehetséges alternatívát, ami szóba jöhet a kisfiú alvási nehézségének okaként. Levele végén említi az esetleges testvérféltékenységet is. Én a magam részérõl úgy gondolom, leginkább errõl lehet szó. Mindezek mellett ugyanakkor azokat az egyéb tényezõket is számba kellene venni, melyek szintén megnehezíthetik a nyugodt pihenést. Pl: említi, hogy gyermeke leveti a zokniját. Biztos, hogy az éjszakai alváshoz szükséges ez a ruhadarab? Nem lehetséges esetleg, hogy melege van? Vannak emberek, akik kifejezetten a kellemes hûvösben szeretnek pihenni. Úgy gondolom, egy próbát igazán megérne. (Szellõs, kényelmes pizsama, zokni használat mellõzése, lefekvés elõtti alapos szellõztetés, a fûtés alacsonyabb fokra állítása) Javaslom mindemellett a párologtató használatát is.
A testvérféltékenységre jó gyógyír lehet, ha nap közben kellõ idõt próbál szakítani a nagyobb gyermekkel való külön foglalkozásra, játékra is. Tudom, hogy ez pici baba mellett egyáltalán nem könnyû feladat, ám mégis azt javaslom, ha csak napi fél órára is, de igyekezzen idõt szakítani erre! A fiúcska hamarosan rá fog jönni, hogy a mellõzöttség, amitõl idáig tartott, nem megalapozott, így nyugtalanságra semmi ok.
Az éjszakai felriadásoknál pedig próbáljon olyan cselt alkalmazni, amikor " a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad." Pl: Egyezzen bele az "együttalvásba", de csak olyan módon, hogy Ön a másik szobában van, ám az ajtó résnyire nyitva marad. Próbálja meggyõzni a kisfiút, hogy ez is együttalvás, mert nincs ajtó közöttük. Az elõbbi alternatívát, megfelelõen tálalva, minden valószínûség szerint elfogadja majd a gyermek.
Sok sikert és álomszép pihenést kívánok: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam 3,5 éves. Kicsi kora óta borzasztóan anyás. Apukája - munkájából adódóan - korábban nagyon sokat volt távol. Régebben 1-2 évesen is jellemzõ volt, hogy mikor Apa hazaért a munkából, nagyon örült neki, de ez az öröm csak pár percig tartott és aztán napirendre tért felette. Viszont azt sem engedte,hogy én beszélgessek vele, közénk állt, kiabált, ha Apával váltani szerettem volna pár szót.
Mostanában (szeptember óta) sehol nem volt huzamosabb ideig távol a férjem, próbálunk sokat együtt lenni.
Kisfiam eddig nem járt oviba, mert sokat betegeskedett, majd most áprilisban kezdi.
Nagyon csúnyán viselkedik az apukájával. Sokszor van úgy, hogy valamit játszik, és Apa bemegy hozzá, esetleg szeretne vele játszani, de Bálint elkezd minõsíthetetlen hangon kiabálni vele, hogy: "Te tûnjél innen! Takarodj a szobámból..." Pedig mi nem szoktunk ilyeneket mondani a gyereknek, hogy "tûnj innen", vagy "takarodj".
Nem tudom, minek köszönhetõ ez a viselkedés. Valamilyen féltékenységet takar? Az igaz, hogy kettõnk közül én "megértõbb" vagyok, próbálom "szelídebben" megközelíteni a dolgokat. A férjem pedig keményebb, határozottabb. Idõnként elég lobbanékony is. Õ "férfiasabb" játékokat játszik a gyerekkel. (Már amikor hagyja). Ezalatt azt értem, hogy pl. szánkózásnál megengedi, hogy lecsússzon olyan magasról, amit én nem engednék meg, mert túl magasnak találom. De ezt nem szoktuk Bálint elõtt megvitatni, és ezeket a játékokat soha nem kényszerítette senki a gyerekre. Nem azért csúszik le pl. a magas dombról, mert Apa azt mondta neki, hanem mert szeretne és mert borzasztóan élvezi.
Úgy gondolom, nem is lenne jó, ha egyformán viselkednék a gyerekkel. Úgy értem - talán kicsit nehézkesen fogalmazom meg - ,hogy Bálint megkapja tõlem az anyai gyengédséget, Apa pedig máshogy szereti õt, nem olyan gyengéd. Vele lehet õrültködni, meg fiúsabb játékokat játszani.
Bálint amúgy szeret vele játszani, nagyon jó játékokat találnak ki együtt, de ha Apa megy valahova pl. kocsit mosni, vagy boltba, vagy egyszerûen csak el akarja vinni sétálni Bálintot, nem hajlandó elmenni vele. Inkább itthon marad velem. De ha én is megyek, akkor azonnal jön õ is.
Ha kér valamit pl. egy pohár vizet, és nem tudok neki rögtön adni, Apa ugrik, hogy majd õ ad, akkor el kezd ordítani, mint a sakál, hogy "majd anya!" Ha éjjel felébred, és vissza kell altatni, akkor is hiába akar menni Apa (pedig nagyon szívesen menne), mert akkor is üvöltés van, hogy "Te nem jöhetsz, menj innen, takarodj...!" stb. Aztán ezt szokta ragozni, Apát különbözõ jelzõkkel illeti, azt is mondta már, hogy gyûlöli (nem hinném, hogy érzi a súlyát annak, amit mond).
Próbáltam sokféleképpen kezelni ezt a helyzetet, de nem nagyon találom a megoldást. Magyaráztam neki, hogy Apa szereti õt, és hogy milyen jókat szoktak együtt játszani. Ilyenkor megígéri, hogy többet ilyen nem lesz. Próbáltam büntetni, de ezt hamar feladtam, mert a büntetés miatti haragját is Apára vetítette ki és még rosszabb volt a helyzet, mint elõtte. Csak a férjem is már egyre türelmetlenebb. Valahol megértem, de nem tudom mi motiválja a gyerek viselkedését. Hiába akar vele több idõt együtt tölteni Apa, ha Bálint nem hajlandó vele lenni. Úgy érzem, ez a 22-es csapdája.
Az is az igazsághoz tarozik, hogy idõnként nem felhõtlen a házasságunk. Nincsenek hangos szóváltások, de azért gondolom, érezhetõ a feszültség. Arra gondoltam, hogy mivel ennyire anyás, talán érzi az indulatot, ami bennem munkál az apukája iránt (soha nem tettem negatív megjegyzést, de ezek a gyerekek annyi mindenre ráéreznek), és talán ezért olyan ellenséges.
A másik dolog. Mostanában bármit csinál, ami nem helyénvaló, és rászólok, abban a pillanatban ordítani kezd (könnyei nem igazán jönnek), hogy "Anya, én csak jót akartam Neked." A másik védekezés az, hogy véletlen volt. Elküldi Apát melegebb éghajlatra és mikor megkérdezem tõle, hogy ez megint mi volt, akkor közli velem, hogy ez csak véletlen volt. Egy korábbi válaszában olvastam, hogy ez csak "mûbalhé" (nem ez volt a pontos megfogalmazás) és sokszor így szeretne kibújni a felelõsség alól...
Most éppen abban a korszakban vagyunk, hogy "kell, akarom...stb." Ha az utcán elesik, és idegen néni akar neki segíteni (ez többször elõfordult már, ahelyett, hogy megköszönné, ordítani kezd, úgy ahogy Apával szokott, hogy: "Te nem jöhetsz ide." Nagyon kellemetlen. Ha beszélgetni akarnak vele, akkor is közli, hogy õ most Morgó, vagy éppen bal lábbal kelt fel, és ehhez illõ stílust is ad elõ.
Biztosan unja is itthon magát, én már nem nagyon tudom lekötni, és hiányzik neki a közösség. Ráadásul egy hónapja született kistestvére. Látszólag nem féltékeny. Illetve abban jelentkezik nála, hogy ha felveszem a Hugit, akkor Õ is az ölembe mászik, vagy ha sír, néha nem engedi, hogy felvegyem.
Úgy gondolom, hogy elég összetett ez a probléma, és nagyon szeretnék segíteni neki, de nem tudom hogyan. Velem szemben egyébként nem viselkedik ilyen indulatosan.
Elõre is köszönöm válaszát:
Csilla
Vlasz:
Kedves Csilla!
A kisfiánál tapasztalható negatív érzelmi megnyilvánulások hátterében valószínûleg az édesanyához fûzõdõ túlzott ragaszkodás áll, illetve ennek az erõs érzelmi kapcsolatnak a kisajátítása. A gyermek úgy gondolja, hogy Anyu csak az "övé", nem részesülhet belõle sem az apuka, sem a kistesó.
Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon minek köszönhetõ a helyzet ilyen szintû kiélezõdése? A valószínûsíthetõ okok között szerepel véleményem szerint az apuka gyakori és hosszas távolléte a családtól, minek következtében a gyermek úgy viszonyul hozzá, mint egy közéjük csöppent idegenhez. A fiúcskát valószínûleg érzékenyen érinti, hogy (elnézést a kifejezésért) érzelmi zsarnokságának tárgyát valaki minden jel szerint el akarja venni tõle, ezért erre dühkitöréssel válaszol.
A gyermeknek idõ kell ahhoz, hogy a két „újdonsült” családtagot, az apukát és a hugit megismerhesse és elfogadhassa. Ezt, véleményem szerint kellõ körültekintéssel, kellõ tapintattal kell kezelni. Javaslom, hogy eleinte minden programba, amiben Ön és a kisfiú kettesben szokott részt venni, óvatosan vonják be a papát is. Egy-egy közös séta, a kollektív autómosás, a közös, családi bevásárlás során Bálint fokozatosan rá fog jönni, hogy apa is remek ember, csak õ másként mutatja ki a szeretetét. Más esetekben, mikor az apuka szívesen játszana együtt kisfiával, a dolgot semmiképpen ne egy direkt kezdeményezésben tálalja a gyermek felé. (Pl.: Akarsz velem autózni?…stb.) Próbálja inkább így: egy szó nélkül vegye elõ a kisautókat és kezdjen el velük játszani. Megmutathatja Önnek is, hogy pl: „ Ezt nézd, nem is tudtam, hogy a piros autó ilyen gyorsan tud gurulni! De a kék kocsi miért ilyen lassú? No, majd mindjárt megnézem, lehet, hogy valami elromlott benne…” A lényeg, hogy az apuka az elõbbi és hasonló szituáció(k) során semmilyen formában ne közelítsen Bálinthoz, a gyermek ne érezzen semmiféle szándékosságot a papa megnyilvánulásai mögött. Csupán egy a cél, hogy az apuka tevékenysége felkeltse a gyermek érdeklõdését olyannyira, hogy egy idõ után magától akarjon csatlakozni hozzá.
Fentiek nyomán valószínûleg idõvel csitulni fognak, késõbb meg is szûnnek a gyermek ellenséges érzületei édesapja iránt. Amennyiben semminemû változás nem mutatkozik a tapintatos próbálkozások ellenére sem, javaslom, keressenek fel gyermekpszichológust!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Segítséget szeretnék kérni .A barátomnak van egy 4 éves kislánya ,akit 2 hetente elhozhatunk reggel 11.00-tõl este 18.00-ig .A kérdésem az lenne ,hogy mennyit eszik egy ennyi idõs kislány ?Levest azt mindig megeszi ebédre a ,de a második fogásból éppen ,hogy csak eszik ,de desszertbõl is csak egy picit .Ebéd után viszont a gumicukrot a kindertojást korlátlan mennyiségben meg tudja enni ,csak a fõételét nem rajong .Már mindennel próbálkoztam ,állatfigurákat csináltam a húsiból a zöldségekbõl tavirózsát és különbözõfigurákat ,de sajnos ez sem segített .Megeszi a figurák szemét és eszik pár falat húsit és megköszönni ,hogy nem kér többet .
A másik a pisi kérdése lenne ,inni iszik rendesen ez alatt a 6-7 óra alatt ,de már 2-szer elõfordult ,hogy ez alatt az idõ alatt nem pisilt .Hiába ültetem a wc-re ,azt mondja nem kell ,hiába találok ki történeteket ,hogy wc manó örül ha valaki belepisil ,és tegyük boldoggá ez se segít .
Kérem segítsenek normális ez vagy mit tudok tenni ,mert így pótmamaként nem tudom mi a normális ,és persze ha az édesanyához fordulok segítségért csak üvölt a párommal ,hogy mennyire nem értünk a gyerekhez .
Kérem segítsenek!
Elõre is köszönöm!
Emese
Elérhetõségem:elettner@pgsm.hu
Vlasz:
Kedves Emese!
Az egészséges étkezés szokásainak kialakítása bizony nem könnyû feladat, és sokszor nem kis következetességet igényel. A kislány étvágyával, a leírtak szerint a világon semmi probléma nincs, teljesen természetes, hogy a második fogásnál már igazi gyerek módjára csak az ebéd utáni édességre tud koncentrálni. Így történhet meg, hogy a fõételrõl részben vagy egészében már örömmel lemond, hiszen az "édes" folytatás sokkal csábítóbb. Ezt azonban nem szabad megengedni! Nem kell félni attól, hogy Ön lesz a „gonosz mostoha”, ha csak akkor és egyes egyedül akkor kapja meg a csokit, ha minden ételbõl kielégítõen evett. Ez persze nem jelenti azt, hogy tömje az összeset magába, akár tetszik, akár nem, de legalább jórészét fogyassza el!
A „nem pisilésnek” több oka is lehet, pl.: elképzelhetõ, hogy a WC túl magas, esetleg túl nagy a lyuk rajta. Gondolják végig, nem lenne-e szükséges szûkítõt felhelyezni? Vagy esetleg nem adna-e a gyermeknek nagyobb biztonságot a bili a WC helyett? Az is elõfordulhat azonban, hogy a kislány nem érzi magát igazán otthon a bár barátságos, ám mégis idegen környezetben. Ha ez utóbbiról van szó, a probléma néhány hónapon belül biztosan megoldódik. Hasznos lehet még, ha egy bábbal eljátsszák, hogy a maci nem akar ráülni a WC-re. Ön kérdezze meg a bábfigurától, hogy miért nem? Elképzelhetõ, hogy a kislány, a macival válaszolva elmondja, amit õ személyesen valamiért nem akart megfogalmazni.
Legvégül pedig engedjen meg egy személyes véleményt: nagy örömmel tölt el, mikor nem csak az édes szülõk részérõl, de a nevelõ mamák, papák oldaláról is ekkora szeretetet, odafigyelõ törõdést tapasztalok a gyermek felé.
Nevelt lányához való lelkiismeretes hozzáállása nagyon dicséretes, melyhez az eddigiekhez hasonló türelmet és odaadást kívánok a továbbiakban is! :)
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kisfiam 6 eves es mar nagycsoportos ovodas. Harom eves koratol jar oviba, de igazan soha se szerette meg az ovodat. Evekig elhoztam ebed utan, mert az ottalvast traumakent elte meg es reggel sirt vagy tobbszor is WC-re ment, ha tudta, hogy aznap ott kell aludnia valamilyen oknal fogva.
Most 6 evesen elturi az ovit, de nem szereti. Az ovonok a sok problema lattan se voltak hajlandoak megoldast keresni arra, hogy amikor mar kenytelen voltam otthagyni delutan 4-ig gyerekemet, akkor se differencialtak az alvast illetoen. Kenyszeritik most nagycsoportban is fel1-tol fel3-ig a csendben es mozdulatlanul maradast az agyban, akkor is ha nem tud aludni.
A mesek rovidek vagy mar egy ora elott vege van es akkor kezdodik a kenyszeredett csend! Erre panaszkodik mindig a fiam. Azt is emlitettek egyik alkalommal az ovonenik,hogy az a baj, hogy Martonka este fel 9-kor mar agyban van es ezert nem almos masnap delben az oviban. Azok a gyerekek a "jo alvok", akik este keson fekszenek le..........
Nagyon elszomorit es kozben duhit is ez a hozzaallasuk. Valahogy olyan fasultnak erzem oket, mert az ok gyerekeik mar 14 es 20 evesek.
Nem szeretik a problemas gyerekeket.
Mit javasol ilyenkor? Nem lehet az ovodakat ellenorizni, vagy ezt a kenyszeritos delutani ket oras alvast abbahagyatni veluk???!!!
A vezeto ovono arra hivatkozik, hogy a gyerekek nem egyformak....
Differencialni nem lehetne? Hol van az ovoda a gyerekert????
Vlasz:
T. Levélíró!
Nem Ön az egyetlen szülõ, aki ilyen problémával küzd nagy gyermekét illetõen, és bizony valóban nagy önuralmat és fegyelmezettséget igényel az óvodástól ennek az állapotnak az elviselése. Tudomásul kell azonban venni, hogy a csoportba nem csak az Ön gyermeke jár, és a többi, nyugodtan pihenni vágyó gyermek szülõje is legalább annyira érvényesíteni kívánja saját (!) gyermeke érdekeit, mint Ön. Mi tehát a megoldás? Ami biztos, hogy egyetlen óvodást sem lehet a másik elé helyezni, mindenkinek biztosítani kell a lehetõségek szerinti (!) legoptimálisabb körülményeket. Ha azonban erre nincsenek meg a személyi és tárgyi feltételek (t.i. legyen külön hely és pedagógus az ébren maradókkal való foglalkozáshoz), akkor kénytelenek vagyunk bizonyos kompromisszumos megoldáshoz folyamodni. Ennek megvalósításához, fentiek összegzéseképpen, az alábbi tényezõket kell szem elõtt tartani:
1) Néhány nagycsoportos már nem igényli a pihenést, így õket, részben vagy egészben, lehetõségeink birtokában ajánlatos felmenteni ez alól.
2) Elõbbi azonban csak úgy történhet meg, ha mindeközben maximálisan odafigyelünk a pihenni vágyók nyugalmára is. Az õ álomba szenderedésüket semmiképpen nem akadályozhatják a nagyok!
3) A fenti két tényezõ összeegyeztetésénél egyik oldal érdekeit sem szabad kiemeltebben kezelni, mint a másikét!
4) Milyen személyi és tárgyi feltételek adottak ehhez az óvodában?
E négy tényezõ figyelembe vételével én az alábbi megoldást tartanám kivitelezhetõnek:
A csendes pihenõ elsõ fél, ill. háromnegyed órájában mindenképpen szükséges a nagyok nyugodt ágyban maradása ahhoz, hogy a pihenni vágyók kényelmesen elalhassanak. Ezután az óvónõ, (ha egyéb elfoglaltságai ezt lehetõvé teszik pl: nem kell eszközök, dekorációk készítésével, adminisztráció írásával….stb foglalkoznia.) felvállalhatja, hogy az ébren maradt gyermekek nagyon csendes (!) játékát felügyelje. Én a magam részérõl hasonlóképpen szoktam e problémát áthidalni, ám hangsúlyozom, ez nem minden esetben kivitelezhetõ, a pedagógusok pedig nem kötelezhetõk erre! Amennyiben a fenti alternatívát nem lehet megoldani az említett óvodában, azt Önnek (is) el kell fogadnia, ahogy mások is teszik. Mindemellett ne felejtsük el azt sem, hogy a hamarosan bekövetkezõ iskolai életben is bõven lesznek olyan „nem szeretem” kötöttségek, amelyeket muszáj lesz elviselnie a gyermeknek.
Amennyiben nem sikerül az Ön és kisfia számára is elfogadható megoldást találni, úgy javaslom, Ön próbálja meg saját napirendjét, munkáját úgy szervezni, hogy a kisfiút ebéd után hazavihesse!
Az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 5 éves. Az oviban szülõin azt próbálta tudtomra adni az óvónéni hogy kisfiam hiperaktív. Magyarázat: napközben többször ugrál kétlábon, ha valami nem sikerül "reszket", nagyon eleven. Nem pisil az oviban, nem eszi meg azokat amiket otthon igen.
Itthon semmi gond, mindenáron azt kérdezgeti az óvónõ: Nincsenek veszekedések otthon? Nincs harmónikusan élünk. Arra gondoltam a megfelelni akarás lehet az ok. Itthon apával még 1 órát is képesek autózni, rajzoni stb. Ez nem hiperaktivitás...! Amikor elkezdtük az középsõt, ujból jöttek a beszokási gondok. Elsõ napokban hisztis rohamot kapott fiam, azóta a gyerek "nem teljes értékûként van kezelve. Gondolom a tanácsa az hogy beszéljek az óvónõvel. De ha õ teljesen a másik oldalról nézi a dolgokat, és többször megbeszéltük hogy minden oké itthon viszont az õ megkülönböztetése nem szûnt meg, holott a nyílt napon a többi fiú sem viselkedett különbül sõt.. /nem vagyok elfogult, ez az igazság/Várom tanácsát
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Azt, hogy gyermekénél valóban hiperaktivitásról van-e szó, vagy más probléma áll-e a háttérben, kizárólag szakember döntheti el egyértelmûen. Sem én, mint kívülálló pedagógus nem nyilatkozhatok errõl az Ön által említett néhány információ birtokában, sem más, akinek laikusként nincs erre megfelelõ szakmai alapja. Javaslom, e kérdéses ügyben feltétlenül keressen fel gyermekpszichológust, illetve Nevelési Tanácsadót, ahol minden részletre kiterjedõ vizsgálat után, teljes bizonyossággal megállapítják a magatartási zavar kiváltó okát!
Krds:
Kedves Óvónõ!
Az elõzõekben már fordultam önhöz, és igen jó tnácsokat kaptam,amit köszönök, egy pár probléma meg is oldódott. A szobatisztaságra viszont szeretnék visszatérni. Kisfiam december 30-án múlt 3 éves, az öccse 15 hónapos. Októbertõl óvodás (mivel nagyon szeretett volna unokatestvérével menni). A pisivel nincs gond, illetve elgondolkodtam, mert nekem eddig természetes volt, hogy éjszakára pelenkát adok rá, mivel még sosem volt száraz reggelre. Ezt rosszul teszem?
Probléma viszont még mindig a kaki. Már megpróbáltuk a bábot, a macit, vettünk új szûkítõt, beszélgettünk róla, volt olyan, hogy a pelust is elfogyott, bár ezt nem hitte el, hisz az öccse használja, így inkább nem kakilt. Tehetek még valamit? Válaszát elõre is köszönöm: vr
Vlasz:
Kedves "VR" !
Levele arról tanúskodik, hogy már minden tanácsomat "végigzongorázta", ám elõbbre lépés mégsem tapasztalható. A szobatisztasággal kapcsolatban, korábbi leveleimben adott tanácsaim mellett egyebet sajnos nem tudok ajánlani, mint az eddigi tanácsaim folyamatos próbálgatása mellett alkalmazza a türelmes kivárás politikáját. Mindemellett számítani lehet arra is, hogy az óvodai példa, más gyermekek WC-hez való viszonyulása gyermeke hozzáállásán is változtatni fog. (Érdemes errõl is minél többet beszélgetni!) Mindezek mellett javaslom továbbá, hogy kérje e problémában az óvónõk aktív, együttmûködõ segítségét is, akik az óvodai mindennapok során valószínûleg könnyebben rá tudják bírni a fiúcskát a WC-zésre.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tísztelt Óvónõ!
Az iskola választással kapcsolatba szeretnék kérdezni. Lányom augusztusba volt 6 éves. óvónõi szerint iskola érett nyugodt " jó" kislány. Türelmes, nyugodtan, érdeklõdve végigüli az óvódai foglalkozásokat. Ezzel szenben külön logopédushoz járunk, akinek az a véleménye, hogy valamilyen nagyon laza, gyerekközpontú, esetleg valamilyen alternativ pedagogián alpuló iskolában vigyem, mert nagyon mozgékony, figyelmetlen, és nem lehet lekötni a figyelmét. Nem tudom kinek higgyek, a vélemények teljessen ellentmondóak. Az óvónéni több év óta vele van, de sokan vannak az óvódában, és a lányom nehezen oldódik fel. A logopédus néni csak õsz óta ismeri, de hetente kétszer találkozik vele, csak egyedül van és csak rá figyel. Most már teljessen össze vagyok zavarodva, nem tudom melyik vélemény higgyem el.
Köszönöm a segítségét!
Vlasz:
Tisztelt Szülõ!
Úgy gondolom, mindkét szakember véleményében lehet valami, ám az alábbi tényezõket semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni: kislánya, az óvónõk elmondása alapján az egész óvodai idõ alatt nyugodt, kiegyensúlyozott, érdeklõdõ. Ez minden bizonnyal így is lehet, máskülönben nem állítanák ezt. Azon viszont, hogy a heti két alkalommal történõ (feltételezem, hogy délutáni) logopédiai foglalkozáson már nem tud úgy koncentrálni, nincs mit csodálkozni. Teljesen természetes, hogy kifáradt a délelõtti programokban, így délutánra elfogy a türelem, elillan a fegyelem. Fentiekre való tekintettel, úgy hiszem, nem kell készpénznek venni a logopédus által javasolt intézményválasztást, nevelési kérdésekben inkább hagyatkozzon a gyermekével több idõt eltöltõ, pedagógiailag jobban alátámasztott óvónõi véleményre!
Elõbbiek mellett feltétlenül ajánlom szíves figyelmébe „Játékos suliváró” c. könyvemet, mely részletes eligazítást ad arról, hogy milyen a minden tekintetben iskolaérett gyermek. Itt pontos információt kap egyebek között a figyelem fejlettségérõl, fejlõdésérõl is a számtalan egyéb hasznos tudnivaló, illetve a gazdag játékgyûjtemény mellett! Könyvem segítségével Ön is nagy biztonsággal eligazodhat az iskolaérettség minden kérdésében, így úgy gondolom, mindenképpen hasznos lenne megrendelni e kiadványt!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Hatéves lányom háromhónapos kora óta szopja az ujját, változó intenzitással. (Eleinte csak akkor ha éhes vagy álmos volt, majd bánatûzõnek, de számomra legijesztõbb az,hogy van olyan nap, amikor szinte csak akkor veszi ki a kezét, ha eszik) Egy cikkben azt olvastam, hogy nem az ujjszopást kell megszüntetnünk, hanem az okát. Na de hogyan? Én szülõként megfejthetem a titkot, vagy ezt csak pszichológusnak sikerülhet? Máshol azt olvastam, hogy az ujjszopás a gyengédség hiányát jelenti. Már pici babaként is, vagy a kisgyerekkorban?
Aggódom, hogy nem tudom feloldani szorongásait.
Válaszát várva és elõre is köszönöm:
Tandi
Vlasz:
Kedves Tandi!
Hat éves korban már nem csak az ujjszopás pszichés vetületeivel kell számot vetnünk (bár kétségtelen tény, hogy ezen áll vagy bukik minden), hanem annak a fogazatra és a beszédfejlõdésre gyakorolt sajnálatos következményeivel is.
Az ujjszopás kiváltó oka, (hangsúlyozom, csak óvodáskor végétõl!) - Ön jól tájékozott ez ügyben, - valóban valamilyen pszichés problémában, szorongásban gyökerezik. Ennek felszámolásához mindenképpen érdemes lenne végiggondolni, hogy családi életük zökkenõmentes-e, nem fordulnak-e elõ túl gyakran, esetleg túl nagy intenzitással perpatvarok, veszekedések, viták? Milyen a légkör, mekkora a gyermek felé megnyilvánuló türelem? Ezt mindkét szülõ részérõl megkapja? Mennyire kiegyensúlyozott, állandóságot, biztonságot sugárzó az otthoni életük? Amennyiben a fenti kérdések valamelyike elgondolkoztatta, érdemes lenne azon mihamarabb változtatni az ujjszopás kiküszöbölése érdekében. Amennyiben a „házi gyógymódok” nem járnak sikerrel, valóban hasznos lenne pszichológus segítségét kérni. Elõbbiek mellett még azt tanácsolom, a levelem elején említett egészséges beszédfejlõdés és fogazat érdekében, hogy az ujjszopásról szóbeli megerõsítéssel is igyekezzenek leszoktatni a gyermeket! (Ennek további játékos megoldására korábbi, ilyen témájú leveleimben is talál tanácsokat!)
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom mostanában lett 3 éves. Már több mint fél éve, megbízhatóan szobatiszta. (Egyedûl segítség nélkül megy a Wc-re. Még újságot is "olvas" közben. ) De éjszakára egyáltalán nem sikerûlt száraznak maradnia és a délutáni alvásnál is elvétve. Pedig mostanában sokszor kéri, hogy ne adjak rá pelust, de hiába... Szégénykém biztos szeretne megfelelni, hiszen sokszor beszéltünk róla, hogy milyen jó lenne, ha elhagyhatná alvásnál is a pelenkát. Olvastam a témával kapcsolatos válaszait és remélem nincs se szervi se lelki tényezõ. Talán a sok folyadék. A kérdésem inkább azzal lenne kapcsolatban, hogy hogyan szoktassam le, arról amire én szoktattam rá? Kislányom, mindig a cicin aludt el,majd terhes lettem és az elején még azthittem nem jó ha szopik és elõvettük a cumisüveget tele tejjel. Nem vált ugyan be, mert megitta a tejet és kérte a cicit.Amikor megszületett a kistesó, még 3 hónapig együtt szopiztak. De ez akkor már nekem igazán tehes volt, mert valahányszor evett a pici õ is kérte a másik oldalt.Egy kis nehéz napok és éjszakák árán megértette, hogy õ már mindent ehet a pici viszont csak az anyatejet, és leszokott róla. Viszont rászoktattam a cumira és a tejre. Most pedig úgy fektetem õket, hogy a pici szopik õ pedig cumisüvegbõl issza a részét. Lehet, hogy ez az oka a bebisilésnek? Hogyan tudnám ezt megvonni tõle? Remélem tud nekünk segíteni. Köszönettel: Gyöngyvér
Vlasz:
Kedves Gyöngyvér!
Úgy vélem, kislányánál leginkább hiúságára alapozva lehetne megközelíteni a problémát. Próbálja neki megmagyarázni, hogy õ már olyan nagy lett, hogy igazi óvodás módjára megmutathatja a kistesónak, hogyan lehet cumizás nélkül is lefeküdni. Mondja el neki, hogy ha ezt meglátja a tesója, biztos, hogy õ is ilyen „nagygyerekesen” akar majd viselkedni, ha nagyobb lesz. Hangsúlyozza kislánya fontos szerepét ebben a helyzetben, azaz, hogy csak õ tudja megmutatatni a kicsinek e jó példát.
A cumival kapcsolatban pedig, javaslom a következõ "eltûntetési" módot:
Egyik reggel a kislány kapjon egy levelet a Cumi-manócskától, az alábbihoz hasonló szöveggel:
"Kedves XY!
Te még nem ismersz engem, én azonban már olyan sok jót hallottam rólad, hogy elhatároztam, levelet írok neked! Én a Cumi-manócska vagyok, aki az okos nagylányoknak meglepetést küld a cumisüvegükért cserébe. Mivel hallottam, hogy tegnap is milyen ügyes voltál XY alkalommal, ezért téged mindenképpen meg akartalak jutalmazni. Fogadd hát szeretettel ezt az igazi varázs mackót, ami segít téged az elalvásban. Ám vigyázat! Ennek a kedves kis mackónak csak akkor van varázsereje, ha nincs a közelében cumisüveg, ezért azt elvittem magammal!
Légy jó továbbra is, és meséld el mindenkinek, milyen csodálatos meglepetést kaptál a cumisüvegedért cserébe!
Sokszor puszil jó barátod: Cumi-manócska"
Fentiekkel, remélhetõleg sikerül játékosan és minden gond nélkül áthidalni a cumisüvegrõl való leszoktatás problémáját, és ennek következményeként megszûntetni az éjszakai bepisilést.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
A fiam egy kicsi óvodába jár. A 35 gyerek két csoportra van osztva. Két óvónõ és két dadus van velük. A kis dolgozói létszámra hivatkozva nem lehet ott délután az a gyerek, akinek valamelyik szülõje egész nap otthon tartózkodik. Ez még valahogy érthetõ is. Engem az zavar, hogy keveset vannak kinn a gyerekek. 1-2 nap hetente, még jó idõ esetén is. Kevés a gondozó, és nem érnek rá –fõleg így télen - segíteni az öltözködésben a csemetéknek. Inkább bezavarják õket a tornaterembe szaladgálni.
Ha a gyerek vécére megy, nem megy vele ki senki, mert egyedül maradna a csoportban a 18 gyerek. A dadusok ugyanis leginkább a konyhai munkát látják el. A kicsi fiam meg rendszeresen koszos gatyóval jön haza, mert az óvónõ szerint neki már ki kellene törölnie a popsiját. Csakhogy még nem ér odáig a keze. A kérdésem az, hogy van-e valamilyen törvény, vagy szabályozás arra vonatkozóan, hogy adott gyermek létszám esetén mekkora a minimális dolgozói létszám?
Nem tudom, hogy ugyanerre a problémára vezethetõ-e vissza, de szerintem túl sokat néznek mesét (videón) a tévében. Normális az, vagy elfogadott, hogy átlag heti 2 alkalommal 30-45 percet ülnek a képernyõ elõtt játék helyett? Átlag mennyi idõt kellene foglalkozással eltölteniük a megfelelõ fejlõdés érdekében?
Válaszát elõre is köszönöm: Zita
Vlasz:
Kedves Zita!
Általában, állami óvodai keretek között egy gyermekcsoporttal (kb. 23-25 fõs létszámnál) két óvodapedagógus (délelõtti-délutáni váltásban), plusz a dadus foglalkozik. Ennél alacsonyabb a csoportlétszám kiscsoportosok esetében. Véleményem szerint azonban nem származhat kára egyetlen gyermeknek sem abból, hogy esetleg kevesebb a velük foglalkozó felnõttek száma. A kellõ számú alkalmazott biztosítása az óvodavezetõ feladata kell(ene), hogy legyen, érdemes lenne errõl õt magát megkérdezni!
A szabad levegõn való mozgás minden gyermek természetes és kiemelkedõen fontos igénye! Ezért, véleményem szerint csak valóban indokolt esetben (nem megfelelõ idõjárási viszonyok miatt) szabad ettõl eltekinteni! Minden más alkalommal fontos a naponta történõ kimenetel! Mivel nem írta, így nem tudom, mennyi idõs az Ön gyermeke illetve a csoport többi tagja, de kellõ, türelmes nevelõi hozzáállás mellett hamar és eredményesen kialakítható az önállóság az öltözködés terén is. Érdemes lenne az óvónõknek ezt az irányvonalat követni a kényelmesebb tornatermi megoldás helyett.
A WC önálló használatára pedig szintén kellõ körültekintéssel, odafigyeléssel lehet rászoktatni a gyerekeket, úgy, hogy abból egészségügyi problémák ne legyenek.
Egy szó, mint száz, az eddig felsorolt problémákat mindenképpen orvosolni kell! Hogy ezt alkalmazotti létszámbõvítéssel, illetve a dolgozók munkájának átszervezésével oldja-e meg a vezetõ, az az õ dolga. Ám azt soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden intézkedéssel elsõsorban és legfõképpen a gyermekek érdekeit kell szolgálni!
A heti két alkalommal történõ óvodai TV nézés nagyon-nagyon sok !!! Véleményem szerint évente maximum kétszer-háromszor szabadna ilyen tevékenységre lehetõséget adni. Javaslom, hogy ez ügyben Ön és a többi szülõ feltétlenül kérjék az azonnali változtatást!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Kati,
Gartulálok a Játékos suliváró c. könyvedhez, nagyon jó és hasznos öteletekkel van tele, s bár még kicsikkel vagyok, azért átvariálva az ötleteket, talán velük is tudok még többet játszani ezek alapján. A nagycsoprotos kollégák meg biztosan örömmel fogadják majd (még csak ma eset kaptam meg, s vettem a kezembe)
Köszönöm szépen ezt a gyüjteményt!
Szia,
Kata
Vlasz:
Kedves Kata!
Köszönöm kedves, elismerõ soraidat, valamint õszintén remélem, hogy hozzád hasonlóan más kolleganõk tetszését is elnyeri e könyvecske. Kívánom, hogy pedagógusi munkád során mind Neked, mind a kis óvodásaidnak sok öröme teljék benne!
Üdvözlettel: Kati
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Teljes kétségbeesésemben fordulok Önhöz. Kisfiam 3 éves múlt januárban. Még nem szobatiszta. Tavaly nyár óta rendszeresen próbálkoztam õt rávezetni a bilizésre, (vagy egyéb alternatíváira), de kategorikus elutasításban volt részem. Elszaladt,látni sem akarta a bilit, én pedig úgy voltam vele, hogy jó, akkor nem eröltetem rá a bilire. Az idõre bíztam a dolgot, gondoltam, majd ha nem ennyire elutasító elkezdem a módszeres rászoktatás. Szeptember vévén, tehát közel 3 éves korában bölcsõdébe ment. Novemberben kezdõdtek a kakilási problémák. Továbbra sem volt hajlandó hallani sem a bilizésrõl, de kakilni egyáltalán nem kakilt, még a pelenkába sem. És ezzel elkezõdött a mai napig is tartó és úgy érzem egyre komolyabbá váló, begyûrûzõ probléma. Nem kakil. Tartogatja, amikor érzi, hogy kell kínlódik, de nem nyomja ki, visszatartja napokig. Eltelik három nap széklet nélkül, ekkor jön a kúp, a Tamarin lekvár, vagy paraffin olaj kúra. Gyakorlatilag 3 hónapja nincs spontán széklete. 3-4 nap kínlódás, ami részemrõl hol biztatással, kéréssel, könyörgéssel tellik, hol szidással. Részérõl pedig mélységes elutasítással és persze kínokkal. A bölcsõdében biztos, hogy nem vették le róla a pelenkát, néha persze próbáloztak odaállítani a WC elé, de soha nem produkált semmit. 1 hete kb. õ maga kezdte el kérni a bilit kakilási, pisilési ingernél. Örömmel hoztam, ráült, ott ülök vele, mesélünk,beszélgetünk, de produktum semmi. De a pelenkába sem hajlandó kinyomni a kakit. Sehova. Pisilni néha szokott a bilibe, de a kakilás a fent leírtak szerint zajlik, illetve nem zajlik. Fogalmam sincs mit csináljak. Adjak rá pelenkát, hátha abba belekakil? Ne adjak rá, várjam, hogy kakiljon a bilibe, ha már végre eljutott odáig, hogy kéri magától? Nekem már mindegy lenne, hogy hova kakil, csak kakiljon újra magától, mert ez borzalmas amit átélünk és persze félek a rendszere kúp, hashajtó, vagy paraffin-olaj használatának orvosi mellékhatásaitól is.
Várom válaszát. email címem: kmarian@axelero.hu
Vlasz:
Tisztelt Levélíró!
Véleményem szerint nem kellene annyira elkeseredni, tekintettel arra, hogy ha lassan is, de a probléma megoldódni látszik. Említette, hogy eleinte még a bili használatától is mereven elzárkózott a fiúcska, most viszont már (hála az Ön türelmes hozzáállásának) nem csak, hogy ráül, de néha-néha még bele is pisil!
A kakilással kapcsolatos helyzet súlyosbodásának okát, véleményem szerint, nem kizárt, hogy a bölcsõdei gondozónõk hozzáállásában kell keresni. Szöget ütött u.is a fejemben, hogy miért röviddel a bölcsõdekezdés után súlyosbodott a probléma. Nem elképzelhetetlen, hogy néhány negatív megjegyzéssel (pl: "Egy 3 éves miért kakil még pelenkába?" ) teljesen leépítették a gyermek önbizalmát, miután már végképp nem mer se ide, se oda kakilni. Elképzelhetõ, hogy ilyen védekezõ mechanizmussal próbálja elhárítani magától a problémát. Hangsúlyozom azonban, hogy ez csak egy feltevés, melynek hátterérõl érdemes lenne finoman tájékozódni a gondozónõktõl. Amennyiben az elõbbi gyanú beigazolódik, a gondozónõkkel komolyan el kell beszélgetni e gond közös, együttmûködõ megoldásáról.
Fentiek mellett azonban javaslom, hogy mielõtt a lelki eredetû okok feltárásába belekezdene, mindenképpen ajánlott alapos orvosi kivizsgálással kizárni az esetleges szervi problémák lehetõségét.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy otthon Ön milyen játékos módszerekkel segítheti a bilibe kakilás megindítását, elõzõ, számos ilyen témájú válaszomból meríthet ötleteket.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Nagyon köszönöm gyors és pontos válaszát a Játékos suliváró könyvesboltokban való megvásárlásához.
Üdvözlettel,
L. Csilla
Vlasz:
Kedves Csilla!
Örülök, hogy segíthettem Önnek, valamint bízom benne, hogy akár csak másoknak, Önnek is elnyeri a tetszését e kiadvány.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Bár az én fiam még csak 20 hónapos, mégis már érdekel az óvoda. Sajnos a mi városunkban olyan döntést hozott az önkormányzat, hogy csak azt a gyereket veszik be az oviba, akinek mindkét szülõje dolgozik. Mi szeretnénk a közeljövõben egy kistestvért, de azt is szeretném, ha a fiam három évesen mehetne gyerekek közé. Már most nagyon szereti, ha gyerekek veszik körül. Mit tehetek az ügy érdekében?
Virág
Vlasz:
Kedves Virág!
Sajnos valóban sok esetben elõfordul, hogy az óvodák nem, vagy csak fél napos idõtartamra veszik fel azokat a gyermekeket, akiknek édesanyja GYES-en (ill. otthon van) van a kisebbik testvérrel. Ennek ellenére mégis azt javaslom, amint aktuális lesz a beíratás, próbáljon meg beszélni az illetékes óvodavezetõvel! Elképzelhetõ ugyanis, hogy talán mégis fel tud ajánlani valamilyen méltányos megoldást.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Az én helyzetem nagyon hasonló, mint Ilonáé, csak épp a másik oldalról, én egy apuka vagyok.
Gyermekem 7 éves, és már hosszú ideje tisztában van az õt körülvevõ helyzettel, elfogadja, és nem zavarja, sõtt, azt gondolom megérdemli, hogy ne hazudjunk neki, és ismerje az igazságot.
Tudja, hogy Apu újra szerelmes lett (mert a szerelem ilyen, jön, és elmúlik...), és nagyon boldog. Anyu is szerelmes, de egymást is nagyon szeretik, csak már másképp.
A gyerek tudja, hogy a család nem az Apukák, és Anyukák számának szummájától függ, hanem a szeretettõl, és a törõdéstõl lesz az, ami.
Nem tudom, hogy egy ilyen esetben jobb lenne-e gyermekemnek egy hagyományos különélés, ha azzal csak azt érjük el, hogy kevesebbet látja valamelyik szülõjét a távolság miatt.
Esetemben a gyerek nagyon szereti, és elfogadja mind a "négy szülõt" külön-külön, és együtt is.
Nem tudom szerencsés lenne-e mesterségesen kialakítani benne egy távolságot a "szülõi csoportok" között, ami azt gondolom mindenképpen egyfajta megosztottságot teremtene, az eddigi egységgel szemben.
Tisztelettel várom válaszát: László
Vlasz:
Tisztelt László!
Azt, hogy jómagam miért tartom helyesebbnek és a gyermek egészséges szociális fejlõdése szempontjából elfogadhatóbbnak a különélést, elõzõ válaszomban már megírtam, így ismétlésekbe bocsátkozni nem szeretnék. A döntés természetesen mindenkinek a saját joga és felelõssége, én csupán pedagógiai szempontból tudom ezeket megerõsíteni illetve cáfolni. A válás és a különélés gyermekre gyakorolt hatása olyan bonyolult és szövevényes pszichológiai kérdés, melynek minden részletére kitérni lehetetlen lenne. Ezért csupán összegzõ választ tudok adni a levélben megfogalmazott kérdésre. (Azaz pedagógiai szempontból melyiket tartom elfogadhatóbb megoldásnak.) Természetesen ezzel nem kötelezõ egyetérteni, csupán a dolgok pedagógusi szemszögbõl való megvilágítását tárom az olvasók elé. Az ebbõl levont konzekvencia (azaz egyetért-e vele és aszerint cselekszik, ill. másként tesz) legyen mindenkinek a magánügye. Én mindenesetre gratulálok Önnek, hogy saját esetükben sikerült e helyzetet a lehetõ legoptimálisabb módon kezelni.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves óvónéni!
Kisfiam márciusban lesz 5 éves. Tavaly kezdte az óvodát, együtt választottuk ki. A beilleszkedése problémamentesnek mondható, sírás nélkül váltunk el, még mosolygott is. Vegyes csoportba jár, akkor még voltak nála idôsebbek. Azt mondták az óvónénik, hogy minden foglalkozáson ô az elsô aki odaül és figyel. Akkor nekem még nem volt állásom, érte tudtam menni uzsonna után. Lehetett választani az úszást, a kisfiam választotta is. Azt mondták az óvónénik, ha nem akar úszni járni, akkor oldjam meg, hogy aznap nem viszem óvódába. Ez akkor még megoldható volt, hisz nem dolgoztam. Idén kezdôdtek a problémák. Végre van munkahelyem. A kisfiamnál nagyobb gyerekeket, akik még nem mehettek iskolába, átrakták egy másik csoportba, vagyis a kisfiam korosztálya lett a legidôsebb. Szeptembertôl jöttek a kicsik. Az óvónéni folyamatosan panaszkodik, hogy a kisfiamat nem köti le semmi. Van egy nála kisebb kisfiú azzal szoktak játszani, de csak rosszalkodni. Odáig fajultak a dolgok, ha együtt vannak szét kell ôket ültetni. Állítólag más gyerekek szülei is panaszkodtak a fiamra, hogy terrorizálja ôket. Én nem hiszem hogy ennyire rossz lenne a fiam. Az óvónô még azt is mondta, hogy visszafelé fejlôdik nem elôre. Elküldött minket a Nevelési Tanácsadóba. Ott az elsô három alkalommal bent voltam, mert egyedül nem akart bemenni. Nagyon szépen megcsinálta azokat a feladatokat amit a pszichológus kért tôle. (néha kellett csak segíteni). Reggelente, amikor megyünk az oviba néha sírva ereszt el, mindig megkérdezi, hogy melyik óvónéni lesz most. A dadusnéni is folyamatosan a fiammal üzenget nekem, hogy miért ennyi ruhát készít anyukád (tavasszal, vastagabb és vékonyabb pulcsi). A gyerek már reggel úgy kel fel, hogy annya ne pakolj be két pulóvert és közben sír. Nem hiszem, hogy ennek így kéne mûködnie. Szóltam is az óvónônek ezért, azt mondta majd beszél a dadussal. Ez egy is volt. Egy darabig nagyon kedves volt hozzá a dadus, még mosolygott is, ami nála nagyon ritka. Most beteg lett a kisfiam, náthás és köhög, de nincs hôemelkedése és láza sem, ezért viszem az oviba, de úszni nem engedem. Mondtam az óvónéninek, hogy most nem úszhat, mert náthás. Egybôl azt kérdezte, hogy nem tudom-e megoldani, hogy otthon maradjon. Nem mert dolgozunk. Elvitték magukkal az usziba, ott ült a padon. Közölte vele a dadus, hogy ô nem is beteg csak lusta és nem akar úszni. Még mindig egy kicsit taknyos, most sem engedtem úszni, de ô reggel sírt hogy akar úszni, mert a dadusnéni azt mondta, hogy ô csak lusta. Az óvónô is húzta a száját, hogy megint nem úszik és hogy mit fog vele csinálni.
Kötelezhetô a szülô, hogy úszásnapokon otthon maradjon a gyerekkel? Még akkor is, ha mondjuk egyáltalán nem akarna a gyerek úszni járni, mégha egészséges is? Mit tegyek ez ellen a terror ellen, a dadus ellen.
Azt szeretném még kérdezni, hogy a középsôsöknek kell-e tartani kötelezô foglalkozásokat.
Van-e olyan, hogy személyiségi lap, ezt kell-e vezetniük az óvónôknek? Én máshonnan úgy hallottam, hogy van, de nekem azt mondta az óvónô, amikor megkérdeztem, hogy ôk nem vezetnek. Nem tudom, hogy akkor mi alapján mérik fel az egyes gyerekek fejlôdését. Kihez forduljak a problémáimmal, ha például kellene hogy vezessenek, de ôk nem vezetik.
Fogadóórát kértem az óvónôtôl, február 5-re.
Ha nem probléma megkaphatnám a válaszát addig? Nagyon megköszönném.
Elôre is köszönöm válaszát és segítségét!
Üdvözlettel
Gyöngyi
Vlasz:
Kedves Gyöngyi!
Levele alapján úgy hiszem, joggal feltételezhetõ, hogy valamelyik óvónõ ill a dadus nem kifejezetten jóindulatúan viszonyul kisfiához. Köznapi nyelven szólva, úgy tûnik, mintha "pikkelnének" rá. Önnek igaza van, ezt a helyzetet azonnal kezelni kell, a problémáknak utána kell járni! Véleményem szerint nem csak az óvónõvel, de a dadus nénivel is feltétlenül el kellene beszélgetni, tekintettel arra, hogy a múltkori, óvónõn keresztüli üzenet hatása csak ideig-óráig tartott. Javaslom, hogy ez az elbeszélgetés a kisfia által kevésbé kedvelt óvónõvel, illetve a dadussal mindenképpen külön-külön történjen! (Ezzel elkerülhetõ, hogy "egymásba kapaszkodva" próbálják Önt lehengerelni.) Õszintén tárja fel nekik aggályait, gondjait, valamint adjon hangot abbéli kérésének, hogy a gyermekkel kapcsolatos összes problémát kivétel nélkül Önnel beszéljék meg! (ahelyett, hogy a védtelen kisfiúra szállnának rá!)
Véleményem szerint balgaság lenne azt állítani, hogy a gyermek tehet arról, ha semmivel nem lehet lekötni, hiszen az egyes tevékenységekre való játékos motiválás egy az egyben a pedagógus feladata. Amennyiben ez nem sikerül, az sokkal inkább a nevelõ szégyene, semmint a gyermeké.
Az ún. "kötelezõ foglalkozások" kérdésére kitérvén, mint arról már a fentiekben is szóltam, lehet úgy is kezdeményezni, motiválni egy-egy tevékenységet, hogy a gyerekek ne kötelezõ tevékenységként, hanem pusztán egy élvezetes, közös játékként fogják fel azt. Az óvodai nevelésben általában ezt a szellemiséget követjük, ám ez senkit ne tévesszen meg: zord és merev foglalkozások nélkül, szinte észrevétlenül is lehet ismeretet átadni a kicsiknek!
A személyiségi lapról: a félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy a személyiségi lap és a fejlõdési napló két különbözõ dolog! Amelyrõl jelen esetben szó van, az a fejlõdési napló. Az óvodások fejlettségi szintjét a pedagógusok rendszeres idõközönként fel szokták mérni, és tapasztalataikat írásban rögzítik a fenti dokumentumban. Így sokkal egyszerûbb a különbözõ területeken nyújtott egyéni teljesítmények összehasonlítása a korábbi szinttel, ill. megkönnyíti a további egyéni fejlesztés terv kidolgozását is. Õszintén szólva nagyon csodálkozom, hogy az érintett óvónõk miért nem vezetnek ilyen dokumentációt??? Ha tõlük erre nem kap kielégítõ választ, javaslom, kérdezzen rá a vezetõnél!
Végezetül az úszással kapcsolatban: véleményem szerint semmiképpen nem kötelezhetõ egyetlen gyermek sem a hiányzásra, akár úszik, akár nem. Meglehetõsen furcsa e hozzáállás, ne hagyja, hogy az óvónõk és a dadus befolyásolják Önt a döntésében! Érvei egészségvédelmi okokból teljesen érthetõek és megalapozottak!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Érdeklõdni szeretnék, hogy a Játékos suliváró címû könyv megvehetõ-e könyvesboltban és ha igen, akkor hol?
Köszönettel
L.Csilla
Vlasz:
Kedves Csilla!
Köszönöm a könyvem iránti érdeklõdést, az Ön és több Olvasónk kérésére honlapunkon közzétettük a Játékos suliváró kiadványát árusító könyvesboltok címeit!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Szeretném a segítségét kérni!
Kislányom 4 és fél éves és két éves kora óta szobatiszta napközben.
A gond azzal van, hogy alvás közben viszont még mindig nem tudja kontrollálni a vizelettartási ingert.
Délután mostmár csak ritkán, de éjjel rendszeresen bepisil szerintem 2-3-szor is.
Nagyon sok mindent próbáltunk már, volt, hogy éjszaka kétszer is felkeltünk, hogy kimenjünk pisilni, de belefáradtunk és magától nem kelt fel csak az ébresztés miatt.
Úgy érzem és többen is megerõsítettek abban, hogy meg kell érnie a szobatisztaságra és ez akkor is bekövetkezik, ha éjszakára pelust adok rá. Én csak várok, várok, hogy mikor lesz tiszta a pelus reggel, de kezdek aggódni, mert nyáron már 5 éves lesz és úgy tudom, hogy addig rendezõdnie kellene ennek a problémának.
Nem stresszeljük vele, de õ is szeretné már, ha nem lenne pelus.
Napközben kevés alkalommal megy el pisilni, de lefekvés elõtt mindig pisil és este már nem is kap olyan sokat inni.
Várom a tanácsát, elõre köszönettel!
Anita
Vlasz:
Kedves Anita!
Úgy gondolom, hogy kislánya esetében ez már nem igazán tekinthetõ gyakori és egyszerû értelemben vett szobatisztasági problémának, mivel lassan betölti 5. életévét. Mint már korábbi, ilyen témájú leveleimben is említettem, az éjszakai bepisilés okait gyakran lelki tényezõkben kell keresni. Érdemes lenne átgondolni, illetve szükség esetén pszichológus szakember segítségével feltérképezni, hogy gyermekük esetében milyen tényezõk válthatták ki az esetleges szorongásos idegállapotot, amely az enuresis (éjszakai bevizelés) leggyakoribb oka.
Elõfordulhat azonban, hogy szervi elváltozás okozza a problémát. Ennek kizárása érdekében mindenképpen keressenek fel szakorvost!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Korábban már fordultam Önhöz tanácsért kiscsoportos kislányom óvodai viselkedésével kapcsolatban. Utólag is köszönöm!A kakilási problémája már a téli szünetben megoldódott. Azóta már az óvodában is kakilt néhányszor. Az oviba járással mostanában nincsen gond. Egyrészt január eleje óta - kegyes hazugságként - azt mondom neki, hogy minden nap dolgozom és a nagymama vigyáz az öcsire. De délután ugyanúgy én megyek már érte.Másrészt az óvónõk a kérésemre kitettek az ajtóra egy kis hetirendet, amin a napi foglalkozások találhatók (ének-zene, testnevelés, természetismeret...), így minden napra tudok valami lelkesítõt mondani, amiért úgy érezheti érdemes bemenni. Ez szuper!
Problémánk, amiben a tanácsát kérném most máshol jelentkezett! A kislányommal 2,5 éves kora óta járunk a közeli mûvelõdési házba hetente egyszer 1/2 órát zeneoviba. Ez olyan babás-mamás foglalkozás, amit az elsõ perctõl kezdve imádott. Azonban mostanában sehogyan sem akaródzik neki odafigyelni. Szívesen jön, de ott nem marad meg egyhelyben. Állandóan mocorog, amint lehet csintalankodik. Korábban viszonylag bátran énekelt, mondókázott a többiekkel, kommunikált az foglalkozás vezetõvel. Most azoknál a daloknál (mondókáknál) is, amit itthon (és az óvodában is) fennhangon énekel, ott csak tátog. Itthon szépen üti az egyformát és a ritmust is. Ott amint egy picit is szerepelnie kell, rögtön elnémul, elbújik. Többször beszéltünk róla, hogy ha nem csinálja szívesen, akkor ne is menjünk. Keressünk másfajta közös programot.De õ szeret járni.Mivel ez a fél óra rövid idõ, illetve itt sokkal jobban elméllyednek a zenében egy kiváló zenepedagógus segítségével, mint az óvodában, jó lenne, ha kihasználva ezt az idõt én is, és õ is oda tudnánk figyelni. Ugyanakkor erõltetni sem akarom. Mit tanácsol kedves óvónõ, mit tegyek? Folytassuk, vagy keressünk másfajta foglalkozást?
Segítségét elõre is köszönöm!
Dóri
Vlasz:
Kedves Dóri!
Örülök, hogy korábbi válaszaimmal már segíthettem Önnek, remélem, ezúttal sem lesz másként. A foglalkozások alatti bohóckodás kifejezetten gyakori ilyen idõs korban, melynek okai között szerepelhet többek között az is, hogy a gyermek egyre magabiztosabb mind óvodai keretek között, mind pedig az egyéb foglalkozások alkalmával. Megszokta a helyzeteket, helyszíneket, társait, és az eddig visszatartó erejû gátlás kezd feloldódni. Felszabadult, jókedvû és ezt ilyen módon próbálja kifejezésre juttatni. Úgy gondolom, hogy az eredményesebb zeneovis tevékenység érdekében a következõ módon lehetne tenni:
Zeneovi elõtt semmiképpen ne hozza szóba a korábbi bohóckodások miatti félelmét, aggodalmait, ehelyett inkább a gyermekébe vetett bizalom sugározzon Önbõl. Mondja el a kislánynak, hogy ha a zeneoviban is olyan szépen el fogja énekelni ezt vagy azt a dalt, mint otthon, akkor este bemutatót tarthat apunak és a kistesónak is. Sõt, egyik hétvégén még a nagyiéknak is elénekelheti. Ilyen elõadást viszont csak azok a gyerekek tarthatnak, akik a zeneoviban is nagyon ügyesek voltak. Biztosítsa a gyermekét a belé vetett bizalmáról: „Hû, ma egész nap annyira ügyes voltál, hogy biztos vagyok benne, hogy a zeneoviban is Te leszel a legjobb. Szerintem ma szebben fogsz énekelni, mint a „Kinga” és jobban fogsz tapsolni, mint az „Ákos”! Jól sejtem?” Ezek után a kislány valószínûleg minden erejével azon fog munkálkodni, hogy valóban kiérdemelje a megelõlegezett bizalmat.
Fentieken kívül véleményem szerint jó módszer az is, ha zeneovi elõtt elszopogathat a kislány egy „varázscukorkát” vagy „varázscsokit”, melyet a Zenemanó küldött csak neki, hogy ezzel õ fog a legszebben énekelni.
Remélem, az elõbbi játékos motiválásokkal sikerül fokozatosan kiküszöbölni az említett problémát.
Sok sikert, a zeneoviban pedig jó szórakozást kívánok!
