Két gyeremekem van.A 10 éves kis(nagy)fiam nyugodt, kiváló tanuló és sportoló. A kicsi 3 és fél éves kiscsoportos. Hamar megtanult mászni, járni,stb. Ekkor kezdõdtek a számomra eddig ismeretlen dolgok. Mivel a pici mindent amit akart meg is csinált(kiborított, összetört, tépett). Nagyon erõs fizikailag, soha nem sír, még tetanusznál sem, vagy ha vérzõ seb lett a lábán. Pedagógusnak tanuló ismerõsöm szerint koránál okosabb(pl.ismeri a napfogyatkozás menetét, állatokat a lexikonból, hogyan élnek.., kéri tanítsam meg a betûket írni, 10-es számkörben a kezemen összead, kivon). Én szóval próbálok fegyelmezni, ha kell 5x elmagyarázom mindkettõnek mit miért lehet vagy nem szabad csinálni. Alapvetõen 2 dolog aggaszt.
1.A kicsi nem beszél tisztán (l,r,dzs).
Az óvo néni szerint még nincs baj, nagycsoprtra kell teljesen tisztán beszélnie. Szopja az ujját. Ez oka lehet esetleg a hangképzésnek? Sokat énekelünk, mondókázunk. Ha észreveszi, hogy vmit ismételek vele figyelmeztet, hogy még kicsi, ezért nem tudja kimondani.
2. mostanában lecsendesedett a kicsi, de hirtelen indulatba jön ha,
- oviban játszik és belelépnek a játékába vagy szónélkül elveszik tõle. Nevelõje szerint ekkor elintézi 2 perc alatt a sérelmét, és tovább játszik. DE soha nem kezdeményezi a verekedést, veszekedést!
- ha összezördül a testvérével, vagy édesapjával, esetleg nem neki adunk igazat elkezd csapkodni. Ilyenkor szépen szólok hozzá, hogy mi nem bántottunk, te se bánts minket. Ezután a nyakamba omlik és zokog. Majd vége mintha mi sem történt volna.
Azt olvastam, a gyermek aggressziója a szülõ aggresszióját tükrözi. Ha mi nem bántunk senkit, nem vagyunk hirtelen lobbanékony ideges emberek, mivel lehet magyarázni a kirohanásokat?
Köszönöm válaszát,
Syl
Vlasz:
Kedves Syl!
Elsõ kérdésére válaszolván: a kisgyermekkori beszéd tisztasága bizony sok kicsi esetében jelent problémát. 3 éves korban még valóban korai lenne aggódni emiatt, ám a kisfiú rendkívül ravasz reagálásához (t.i.: "még kicsi vagyok és ezért nem tudom kimondani") a következõ hozzáfûznivalóm lenne: a gyermekkel kapcsolatos bármely aggályt, kérdést óvónõ és szülõ sohase a gyermek elõtt beszélje meg. Minden valószínûség szerint ennek köszönhetõ ugyanis, hogy a fiúcska ilyen okosan kivágta magát a problémából. (Meghallhatta az óvónõ "védõbeszédét" és ebbõl azonnal ötletet merített.)
Mindezek mellett javaslom, hogy amennyiben a beszéd tisztasága minden igyekezetük ellenére sem javul néhány hónapon belül, nem ártana felkeresni logopédus szakembert.
Második kérdése a gyermekénél tapasztalható agresszióval kapcsolatos. Az önvédelmi agresszió (csak akkor támad, ha õt is bántják) súlya nem olyan nagy, mint mondjuk a támadó jellegû agresszióé. Míg elõbbi oka pontosan feltérképezhetõ és kizárólag saját érdekeinek megvédésére irányul, addig az utóbbi szándékos provokációt takar. Az Ön gyermekénél tapasztalható megnyilvánulást mindenképpen az elsõ csoportba sorolhatjuk, mely, - valljuk be magunknak is, - nem tekinthetõ olyan nagy bûnnek. (A felnõtt társadalom törvénykezésében is teljesen másként értékelik az önvédelmi agressziót, mint a támadó jellegût.) Mindezek mellett azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy a gyermeknek muszáj megtanulnia és elfogadnia, hogy problémáit ne ilyen módon oldja meg! Ebben van óriási szerepe a felnõtt nevelõi hozzáállásának, következetességének!
Amit Ön a gyermeki agresszió egyik magyarázataként említett, (azaz: a szülõi agresszióra adott válasz), az semmiképpen nem ilyen esetekre vonatkoztatható. Pszichológiai szempontból akkor beszélhetünk errõl, mikor a túl agresszív (!) gyermek azért vezeti le feszültségeit, indulatait a gyermekközösségben, mert otthon teljes elnyomás alatt tartják, szabadságában, önállóságában durván korlátozzák. A felgyülemlett indulatok ezért az óvodában törnek a felszínre. Levele alapján azonban feltételezem, hogy Önöknél szó sincs ilyesmirõl, s az agresszió jellege sem támadó, mint az elõbbi példámnál jellemzõ, hanem kizárólag védekezõ.
A kisfiúra való rászólás nyomán tapasztalható kétségbeesést zokogást nem tartom kellõen megalapozottnak, ha valóban nyugodt, szelíd hangon figyelmeztették. Sokkal inkább itt is valamiféle okos reagálásról lehet szó, mellyel igyekszik meglágyítani szülei szívét, így vonva ki magát a felelõsségre vonás súlya alól. Fontos, hogy amikor valóban elfogadhatatlan módon viselkedik a fiúcska, ne engedjék magukat ellágyítani. Gyermeküknek is meg kell tanulnia, hogy bizonyos szociális szabályok rá is éppúgy vonatkoznak, mint bárki másra.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Nagyon örülök hogy megtaláltam ezt az oldalt. Négy és fél éves a kis fiam és most középsös az oviba de még mindig sirva marad ott,pedig az ö és mások megkérdezése alapján jol érzi ott magát.Azt mondja azért sir mert nem maradok ott vele.Most már ithon is sir ha én elmegyek és nem jöhet velem . Egyik nap a papa vigyázott volna rá de annyira sirt hogy az ájulás határán volt azért mert én elmentem. Máskor is vigyáztak már rá de eddig ezt nem csinálta,és azota sem de oviba még nem jár
Vlasz:
Általában a fiúgyermek és az édesanyja közötti szorosabb érzelmi kötõdés normális jelenség, ám az Önök esetében ez már kissé végletesnek, túlzásnak tûnik. Arról, hogy milyen kiváltó ok állhat a háttérben, csak Ön tudna igazán tájékozódni, tekintettel arra, hogy a külsõ szemlélõ számára (így nekem is) számos körülmény homályos, ismeretlen. Javaslom, hogy beszélgessen nagyon sokat a fiúcskával, és indirekt módon (!), anélkül, hogy a gyermek rájönne, hogy a beszélgetéssel mi a célja, próbáljon minél több információt kihúzni belõle. Pl.: „ Mit játszottatok a papával? Hû, azt biztosan nagyon élvezted… Nem? Miért? … és ekkor meg akkor mit szoktatok csinálni? … „ stb. Lényeg, hogy a legapróbb részletekig próbáljon mindent megtudni azokról a dolgokról, amik az Ön jelenléte nélkül történnek.
Fentiek mellett ugyanakkor megfogalmazódott bennem az a kérdés is, hogy ezek az alkalmak, amikor a kisfiú nélkülözni kénytelen az édesanyját, nem fordulnak-e elõ túl gyakran, illetve nem kezdenek-e egyre gyakoribbá válni? Ha a válasz igen, akkor feltétlenül azt javaslom, hogy a gyermek lelki biztonságának visszaállítása érdekében, ha lehetséges, próbálja minimálisra szorítani a „külön programok” számát és igyekezzen minél több idõt gyermekével tölteni! Természetesen kivételt képez ez alól az óvodai tartózkodás, innen csak a legindokoltabb esetben hiányozzon a gyermek!
Végezetül pedig még egy dolog: levele alapján úgy vélem, hasznos lenne a kisfiúnak, ha minél jobban kitágulhatna körülötte a környezet, azaz minél több emberrel, minél változatosabb körülmények között ismerkedhetne folyamatosan. (pl: játszóházak, óvodai külön programok, zsúrok ...stb.) Így a késõbbiekben valószínûleg kevésbé ijedne meg azoktól a helyzetektõl, amelyekben nélkülöznie kell édesanyja oltalmazó jelenlétét. Ekkorra u.is az anyukán kívül mások jelenléte is adna számára egyfajta biztonság érzetet.
Krds:
Nekem egy kissé különös problémém van. A párom már évek óta nem él házastársi kapcsolatot a feleségével, de eddig együtt éltek. Nincsenek veszekedések, viták.Most azonban mi szeretnénk összeköltözni és a feleségének is van új barátja. Van egy hat éves kislányuk, akivel mi nagyon szeretjük egymást. A párom viszont nagyon félti a kislányát a költözéstõl (joggal)és az az ötletük támadt, hogy egy ikerház két részébe költözzünk. Nekem ez teljesen elfogadhatatlan, hiszen ez már- már kommunához hasonlatos. A gyereknek sem tudom, hogy jó- e ha nem tisztázódik a fejében, hogy egy család nem 2 apukából és 2 anyukából áll. Félek nem azt fogja gondolni, hogy mindenhol otthon van, hanem azt, hogy sehol. Tényleg nem tudom, hogy mi a helyes, kérem próbáljon meg nekem tanácsot adni! Köszönettel: Ilona.
Vlasz:
Ebben az esetben feltétlenül osztom az Ön véleményét, a tervezett ikerházas megoldással nem valószínû, hogy jobb lenne a gyermeknek, sõt! Összezavarodna a kialakult kusza helyzettõl, hiszen az eddig megszokott családi egység képét egészen másfajta felállásban lenne kénytelen elfogadni. Vajon mennyire tudná tolerálni egy ilyen idõs kislány, hogy szeretett édesapja anyukája szeme láttára más nénit ölel, míg az anyuka is már mást szeret? Megértené-e az új helyzetet és fel tudná-e ezt ilyen szituációban dolgozni? Én a magam részérõl nem hiszem. Ezzel szemben viszont egy „hagyományos különélés” során a társas viszonyok sokkal áttekinthetõbbek lennének számára, ezen keresztül sokkal könnyebben megszokná az új körülményeket. A tisztességesen betartott láthatások, látogatások sokkal tisztább helyzetet teremtenének, mint a szóban forgó megoldás.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvóvnõ!
Ismételten Önhöz fordulok egy a kisfiammal Petivel (3,5 éves) kapcsolatban felmerült naponta visszatérõ (látszólag bugyuta)kérdéssel.
Peti nagyon szeret társasozni az utóbbi idõben és mi sokat játszunk vele. Eleinte (2-3 hónapja) hagytuk õt nyerni. Egyszer azonban elõfordult, hogy nem õ nyert amitõl kisebb fajta dührohamot kapott. Akkor gonolkodtam el rajta, hogy talán nem kellene mindig neki nyerni, de ha nem õ nyer dühös lesz, sírva fakad... Sõt újabban azt tapasztalom, hogy amint az én bábum megelõzi az övét rögtön kitalál valamit, persze nem nyíltan csinálja (pl. véletlenül többet lép, kétszer akar dobni egymás után mondván megint õ jön.. ). Ha megjegyzem neki, hogy pl. ne lépjen többet, akkor betartja de szóvá teszi hogy "Én akarok nyerni".
Sokszor szinte még el sem kezdjük a játékot és pl. a férjem megkérdezi viccesen, hogy "Ki fog nyerni?" akkor õ automatikusan azt válaszolja, hogy "Én fogok nyerni" és tudom, hogy el sem tudja képzelni, hogy ne õ nyerjen.
Másrészt viszont az oviban, ahol vele egykorúakkal játszik biztos vagyok benne, hogy nem mindig õ nyer, tehát tudja, hogy nem evidens, hogy mindig neki kell nyerni.
Eddig azért is hagytam nyerni, mert úgy gondoltam,hogy azért játszunk együtt otthon hogy jól érezzük magunkat, és ha õ így érzi jól magát, minket felnõttekeket pedig nem zavar, hogy mindig õ nyer akkor miért ne jó hangulatban teljen az a kis idõ, amit hétköznaponént együtt tudunk tölteni.
Lehet, hogy ez helytelen nézet? Rá kellene szoktatnom, hogy nem mindig õ gyõz? Akkor is ha az oviban folyamatosan "szoktatva van" ehhez?
Kérem válaszoljon nekem, mert hol így, hol úgy gondolom, de nem tudom eldönteni melyik vállna inkább elõnyére anélkul, hogy megútálná a társasjátékozást.
Köszönettel: Andrea
Vlasz:
Kedves Andrea!
Meg kell, hogy mondjam, az értelemfejlesztõ szabályjátékok (klasszikus szóhasználatban: társasjátékok) nem kifejezetten a 3-3,5 éves gyermekek fejlettségi szintjének valók. Ennek megítélése nem csak az értelmi képességek tekintetében mérvadó (azaz, hogy megérti-e a szabályokat), hanem abból a szempontból is, hogy a gyermek szociálisan érett-e a játékhoz. (Gondolok itt pl. a szabályokhoz való alkalmazkodásra, illetve a veszíteni tudásra is) Elõbbiek miatt értelemfejlesztõ szabályjátékot inkább csak a nagyobbakkal szoktunk játszani. Mindemellett természetesen nem azt szeretném tanácsolni, hogy egy idõre hagyjanak fel a társasjátékozással, hiszen Peti már megízlelte ennek az örömét. Ehelyett néhány taktikai tanács:
Ha Peti ismét szorgalmazza a társasjátékozást, mielõtt bármibe is belekezdenének, tisztázzák az alábbit:
„ - Petikém! Csak akkor tudok veled társasjátékozni, ha okos, nagyfiú módjára megígéred, hogy ha veszítesz, nem fogsz haragudni. Ilyet csak a kicsik szoktak csinálni. Aki ilyen okos és nagy gyerek, mint Te vagy, az már azt is elfogadja, ha én vagy Apa fog nyerni. Meg tudod ezt tartani? Ha igen, az azt jelenti, hogy Te már olyan ügyes vagy, mint egy nagycsoportos, vagy egy iskolás!… No, majd kiderül…”
Ezt a beszélgetést követõen a szülõk gyõzelménél figyeljék a gyermek reakcióit. Minden valószínûség szerint majd be akarja és be fogja bizonyítani, hogy õ már tud nagy és okos gyerekként viselkedni. Ekkor természetesen nagyon dicsérjék meg! Ellenkezõ esetben legyenek következetesek, és néhány napig, ígéretükhöz híven valóban ne játsszanak vele! Ez majd minden bizonnyal gondolkodásra készteti a kisfiút és változtatni fog eddigi „játékmorálján”.
Fontos tudnivaló, hogy a gyermek személyiségfejlõdését a gyõzelem és a veszíteni tudás éppúgy elõreviszi, hiszen míg egyiknél az önbizalom fejlõdik, addig a másik szerénységre, mértéktartásra nevel.
Fentiek tükrében kívánok további jó játékot és ezen keresztül sok örömteli, közös percet az egész családnak!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Kati,
Újabb gond merült fel kicsiny csoportomban. Még sosem kerültem ilyen helyzetbe, és a lehetõ legjobban szeretném megoldani, sajnos nem mindig társ a kollégám ebben.
A problémám, ami eddig még sosem fordul elõ egyik csoportomban sem, hogy az egyik 3 és fél éves kislány rendszeresen, elalvás elõtt önkielégítést végez. Erre azután figyeltünk fel, mikor már napok óta a nem túl meleg szobában is teljesen leizzadt, nem volt teljesen betakarva sem. Aztán figyeltük, és a keze folyamatosan a takaró alatt volt, és mozgott.
Tudom, hogy létezik ilyen, de nem hallottam még ilyen korai idõszakban.
Talán az is közrejátszik, hogy az anyukája babát vár, 5 hónapos terhes.
A kislány nagyon értelmes, okos, de nem tudom, hogyan tudnám megoldani ezt. Tiltani konkrétan nem szeretném, azt hallottam, nem a legmegfelelõbb megoldás.
Kérem, segitsen, hogy egy ilyen pici, de akár idõsebb kisgereknél is, hogyan lehet ezt megoldani, egyáltalán ekll ezzel foglalkozni?
Köszönöm eddigi válaszaidat is,
Kata óvónéni :)
Vlasz:
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy ismét megtiszteltél bizalmaddal és újabb kérdéseddel is hozzám fordultál.
A gyermekkori önkielégítés kiváltó oka mindig valamiféle szorongás, mely, (nagyon jól látod) , valóban elképzelhetõ, hogy az anyuka újabb terhességében gyökerezik. Jómagam már találkoztam hasonló esettel egy 3 éves kislány esetében, kinél a következõképpen igyekeztem kezelni a problémát:
Szóvá tenni, „észrevenni” valóban nem tanácsos, hiszen ezzel csak újabb szorongásokat indukálnánk a gyermekben, anélkül, hogy valóban megoldanánk a kérdést. Én ehelyett így reagáltam le a dolgot: A csoport egészéhez szólva, anélkül, hogy bármiféle célzatosság érezhetõ lenne a mondandómban, így szóltam:
„- Tegyétek a kezeteket a takaró fölé, így kényelmesebben tudtok majd aludni!” Így mindenkihez szóltam, a kislány nem érezte magát megszégyenülve, de õrá is vonatkozott a kérés.
Remélem, fenti módon hamar sikerül megszûntetni a mindenki számára egyaránt kellemetlen szituációt.
További sok sikert kívánok munkádhoz!
Üdvözlettel: Kati
Ui: Legutóbbi leveledben érdeklõdtél könyvem megjelenése és megrendelése felõl. Ezzel kapcsolatban örömmel közölhetem, hogy a Játékos suliváró a napokban megjelent! A megrendeléssel kapcsolatos információkat oldalunkon olvashatod!
Krds:
Kedves Óvónõ!
A problémánk a következõ:Kislányunk lassan 6 éves, de nem mer egyedül elaludni. Próbáltunk már beszélgetni errõl vele, de ahányszor szóba kerül, elsírja magát és azt mondja, fél egyedül. Pedig sötét sincs a szobájában, amíg el nem alszik, ég a kis lámpája.Nekünk viszont már nagyon fárasztó, hogy minden este akár több órát is az ágya mellett kell ülnük. Válaszát elõre is köszönöm!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Valóban nem lehet könnyû Önöknek sem órák hosszat gyermekük ágya mellett üldögélni, ám mindenképpen úgy vélem, hogy az errõl való átszoktatás csak nagyon fokozatosan és kíméletesen történhet meg, ami bizony még továbbra is igénybe veszi idejüket egy darabig. Ezt a következõképpen oldanám meg:
A gyermek biológiai órájához igazítva próbálják abban az idõpontban ágyba küldeni a kislányt, mikor már valóban álmos és kb. max. fél óra választhatja el a tényleges álomba szenderedéstõl. Az elalvást mindig elõzze meg egy-egy rövid kis mese, valamint nyugodt hangvételû beszélgetés az elmúlt napról. Ezután történjen a részleges villanyoltás, a kislámpa további mûködése mellett. Maradjon a gyermek mellett egy darabig, majd jelezze neki, hogy „most kimegyek egy pillanatra, hogy megágyazzak a másik szobában, de egy perc múlva jövök vissza. Jó?” Fontos, hogy az elsõ néhány alkalommal valóban maximum egy perc múlva jöjjön vissza, hogy a kislány meggyõzõdjön a „szavahihetõségrõl.” Néhány nap múlva ismét jelezze, hogy néhány percre kimegy, de nyugtassa meg a gyermeket, hogy pár perc múlva megint jön vissza vigyázni az álmát. Ekkor már kicsit hosszabb idõre is eltávozhat, kb. 5 percre. Ezután azonban feltétlenül térjen vissza ismét! Fontos, hogy a gyermekben kialakítson egyfajta biztonság érzetet, azaz, hogy nem hagyja magára az elalvásában, pár perces eltávozása is csupán ideiglenes. Így a kislányban is fokról-fokra csökkenni fog a szorongás az egyedülléttõl, s hamarosan rövid idõ alatt, egyedül is képes lesz álomra hajtani a fejét.
Sok sikert!
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányunkat õstõl szeretnénk oviba adni. Az lenne a kérdésem, hogy létezik-e az óvodáknál is un. nyílt nap amikor el lehet beszélgetni az óvónõkkel ill. be lehet nézni az oviba? Ha igen akkor most télrn (gondolom májusi beiratás elõtt, hogy a szülõk dönthessenek).? Érdemes gyerekkel együtt megnézni vagy inkább csak a szülõ menjen?
Válaszát elõre is köszönöm:
Mónika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Nyílt napot általában szoktak tartani az ovikban, ahol azonban ilyen nincs, oda elõre egyeztetett idõpontban lehet egyénileg ellátogatni. Ennek módját és idõpontját az óvoda vezetõjével illetve a csoportvezetõ óvónõkkel beszélje meg. Erre az alkalomra mindenképpen tanácsos a leendõ kisóvodást is elvinni, hiszen számos elõzetes, pozitív benyomást szerezhet már ekkor az oviról, ami megkönnyíti a késõbbi beilleszkedést.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Kisfiam október végén töltötte be 6. életévét és ez év szeptemberétõl iskolaköteles. Voltunk Nevelési Tanácsadóban, mert dyslexia gyanús volt - úgy tûnik azonban ezzel nincs semmi probléma - viszont van egy másik gondunk: nagyon bátortalan. Az átlagosnál bátortalanabb - így jellemezte a pszichológus. Nem tudom, mit tegyek, ill. tegyünk. Anyósom elmondása szerint a férjem is ilyen volt. Mi próbáljuk bátorítani dicsérgetjük és velünk nagyon bátor. Viszont már a rokonainkkal is kevésbé és a barátainkkal is kevésbé nyílik meg. Úgy érzem, hogy ez az iskolában gond lehet. Azt sem mondja el, amit tud, így hogyan fog felelni az órákon? Kérem adjon tanácsot, mit tegyünk? Egyébkén jó képességû gyerek, különösen a logikai feladatok megoldásai mennek jól számára.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Én is sokszor találkoztam az Ön kisfiához hasonlóan bátortalan, ám annál tehetségesebb gyermekkel óvónõi munkám során, ám én szívügyemnek tekintettem, hogy ezek a kis csemeték mihamarább visszanyerjék bátorságukat, önbizalmukat. Sajnos úgy tûnik, erre az Ön kisfiának óvónõje nem helyezett kellõ hangsúlyt, így a probléma az óvodáskor végére nem hogy csökkent volna, de kicsúcsosodott. Azt javaslom, errõl mielõbb beszélgessen el az óvónõkkel, hiszen még hátravan néhány hónap, ami alatt õk is segíthetnek a helyzet javításában. Ezt én pl. az alábbi módon oldanám meg:
A kezdeti gátlásosságot tiszteletben tartva, nem szabad, hogy az óvónõk egybõl "lerohanják" a gyermeket kérdéseikkel, illetve a szerepeltetés lehetõségével. Ehelyett inkább eleinte valahogy így csinálnám:
" - Gyere "Gáborka", súgd meg a fülembe a választ!" Miután ezt megtette: "- Hû de okosan válaszoltál, mondd el hangosan is a többieknek!" Így már nem kell félnie az esetleges megszégyenüléstõl, hogy helytelenül válaszol, hiszen miután megerõsítették a jó válaszban, bátran meg mer majd nyilatkozni.
Javaslom, hogy finoman próbálja a fenti megoldást javasolni az óvónõknek, hiszen ilyen módon könnyedén lehetne oldani a gyermekben felhalmozódott gátlásokat. Fontos, hogy eleinte mindig olyan témákban kérdezzék, melyekben biztosan nem fog téveszteni. (pl.: logikai kérdések)
Másik tanácsom, hogy feltétlenül beszélje meg a problémát a leendõ tanító nénivel is, kérdezzen rá, milyen pedagógiai megoldásokat szokott alkalmazni e nehézség kiküszöbölésére. Így minden bizonnyal tõle is megkapják a kellõ támogatást az önbizalom visszaállításában.
Önt pedig továbbra is csak bíztathatom, nagyon jó megoldást választott: az állandó, reális alapokon nyugvó dicséret valóban szárnyakat adhat a fiúcskának. Csak így tovább!
Önnek is szeretném figyelmébe ajánlani a hamarosan megjelenõ "JÁTÉKOS SULIVÁRÓ" c. könyvemet, mely több, mint száz fejlesztõjátékával nyújt hathatós segítséget az eredményes iskolakezdéshez, s nem utolsó sorban ezen keresztül egy tudással, önbizalommal teli személyiség formálásához. A kiadvány megjelenésérõl hamarosan oldalunkon keresztül adunk hírt!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Nagyobbik gyermekem 1997-ben született, idén õsszel iskolába mehet.A környékbeli iskolák elkezdték a nyitott napokat, az iskola- elõkészítõket.A választási lehetõség elég széles: vannak a különbözõ tagozatokat kínálók(ide hosszú a jelentkezni szándékozók listája),és vannak a kevesebb lehetõséget felmutatók. A kérdésem arra irányul, hogy amikor az egyes iskolákba járunk, elõkészítõn vagyunk, pedagógusokkal, szülõkkel beszélgetünk, mire érdemes odafigyelni? Mi a kritériuma a jó iskolának? Vagy méginkább: milyen iskolára, pedagógusra van szüksége egy elsõs gyermeknek? Én mint szülõ a legjobbat szeretném,de mi Neki a legjobb?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A legfontosabb kritériumok, amikre az iskolaválasztásnál érdemes odafigyelni, a következõk:
- mennyire „testhezálló” az adott iskola tagozata a gyermek számára?
- A tanító személyisége mennyire idomul gyermeke igényeihez? (Vannak, akik a csöndesebb, anyáskodó pedagógust részesítik elõnyben, míg másoknak a kissé határozottabb típus a szimpatikusabb.)
- mennyire rendezett az iskola épületének egésze, illetve hozzá tartozó udvar (érdemes szemrevételezni a díszítettséget, dekorációt is, hiszen ez is sok mindent elárul a suli szellemiségérõl)
- Érdeklõdjünk az írás-olvasás tanítás módszerérõl
- Kérdezzünk rá, mennyi idõ jut a beszoktatásra, az új környezethez való alkalmazkodásra?
- Végül, de nem utolsó sorban, a leendõ kisiskolásnak melyik meglátogatott suli nyerte el leginkább a tetszését? Legyen az õ szava is döntõ a mérlegelésben, hiszen neki kell majd itt töltenie fiatal évei nagy részét, fontos, hogy számára is vonzó legyen a kiválasztott iskola.
Remélem, a fenti szempontok segítségével sikerül mielõbb rátalálni az „igazira” és örömtelivé tenni az iskolakezdés nem könnyû, ám annál izgalmasabb és varázslatosabb idõszakát.
Végül pedig, engedje meg, hogy így elõzetesen is a figyelmébe ajánljam a heteken belül megjelenõ " JÁTÉKOS SULIVÁRÓ " c. könyvemet, mely minden bizonnyal nagy segítségükre lesz az iskolai életre való játékos és örömteli készülõdésben. A kiadvány megjelenésérõl rövidesen hírt adunk oldalunkon.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kislányom 2005 januárjában tölti be a 3-at,már idén szeptemberben oviba kell járnia vagy majd csak jövõ év szeptemberében?
Vlasz:
Óvodába az a gyermek vehetõ fel, aki a 3. életévét betöltötte, a maguk esetében januárra esik az óvodakezdés. Az óvodai felvételt mindemellett érdemes már most tavasszal kérni!
Krds:
Kedves Óvónõ!
Korábban már kérdeztem Öntõl, és ezúton szeretném megköszönni a segítséget és a gyors választ, amit akkor kaptam.
Örömhírként közölhetem, hogy végül teljesen váratlanul, egyik-napról a másikra, kisfiam el kezdett bilibe pisilni. (Ezt a többi szülõnek is írom biztatásként.) Most már jó másfél hete bilibe pisil.
A kérdésem csak annyi, hogy még nem igazán szól idõben, egy kicsit mindig pisis lesz a bugyija. Persze, én ezt egyáltalán nem bánom, így is örülök a hatalmas elõrelépésnek, de szeretném tudni, hogy ezt a "szokást" idõvel elhagyja majd? Természetes, hogy ilyenkor még eljátssza, vagy kicsit késõbb szól? Be nem pisil, mert próbálja kontrollálni magát, és szól, de az eleje mindig bemegy.
Elõre is köszönöm válaszát: Á. Csilla
Vlasz:
Kedves Csilla!
Nagy örömmel olvastam, hogy tanácsom megvalósítása sikerrel járt. Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi probléma is hamar megoldódik majd. Ami fontos kiindulópont, hogy kisfia belsõ indíttatásból próbál produkálni, eredményt felmutatni a szobatisztaság terén. Ezt a motivációt, az önbizalom megerõsödésének virágzó folyamatát semmiképpen nem szabad letörni egy-egy kisebb végrehajtási malõr túlhangsúlyozásával. ( Az Ön által említett néhány cseppecske egyébként nagyon is gyakori jelenség ilyen esetekben.) Fentiek tekintetében tehát tanácsom a következõ:
Az eddig bevált módszert tovább alkalmazva, minden alkalommal a végsõ eredményre helyezze a hangsúlyt.
"- Ez igen, csak az igazi nagyfiúk tudnak ilyen ügyesen bilibe pisilni, ahogy Te csinálod!! Biztos, hogy rengeteget tanul majd tõled a tesód is! A bugyidat lecseréljük, mert egy kicsit pisis lett, és nem akarom, hogy megfázzál, de tudom, hogy legközelebb már egy pici sem fog belemenni. Biztosan ez lesz a következõ meglepetésed, igaz?"
Fentieket elmondva ne fûzzön többet a dologhoz. Így világosan a gyermek értésére adja a problémát, de most is úgy, hogy mindvégig a belé vetett bizalom sugárzik belõle, illetve egy újabb lehetõség arra, hogy Anyut meglephesse a fiúcska.
Remélem, hogy az elõbbiekkel sikerül teljesen tökélyre fejleszteni a bilibe pisilés tudományát. :)
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Kati Óvónéni,
Már irtam levelet máskor is, most viszont megakadt a szemem azon, hogy új könyv jelenik meg. Szeretném megtudni, hogy az esetleg korábban irt könyveket merre, hol lehetene megnézni, megtudni, mirõl szólnak, megrendelni stb?
Köszönöm,
Kata (óvónéni)
Vlasz:
Kedves Kata!
( Kollegaként engedd meg, hogy tegezõdést kezdeményezzek veled!)
Köszönöm az érdeklõdést, melyet könyvemmel kapcsolatban tanúsítottál, ezt egy kollegától még nagyobb kitûntetésnek veszem! :)
A hamarosan kapható JÁTÉKOS SULIVÁRÓ c. kiadvány lesz az elsõ könyv, mely megjelenik tõlem. Reményeim szerint erre már heteken belül sor kerülhet, melynek megjelenésérõl, megrendelésérõl pontos tájékoztatást fogunk adni az oldalon keresztül! Addig is néhány szóban a tartalmáról:
Könyvem nem más, mint vidám illusztrációkkal tarkított mesés játékgyûjtemény, mely több mint 130 mesés történetbe szõtt fejlesztõjátékot tartalmaz. Így az 5-7 éves óvodás gyermekek a szüleikkel (óvónõjükkel) való közös játékok során úgy készülhetnek a sulira, hogy a fejlesztési (oktatási) cél teljes egészében rejtve marad elõttük. Azaz: nem tudják, hogy ez most "tanulás" A gyermek örül, mert játszhat, a felnõtt szintén örül, mert mindeközben aktívan és sokoldalúan fejlõdik a csemete. Az elõzõekben említett, a gyermeki aktivitást maximálisan kiaknázó játékgyûjteményen túl a könyv tartalmazza az iskolaérettség kritériumait is. Ez a mindenki számára teljesen érthetõ nyelvezetben megfogalmazott elméleti rész lehetõséget ad az iskolaérettséggel kapcsolatos összes fontos tudnivaló feltérképezésére.
Remélem, hogy kellõ elõzetes információval tudtam szolgálni könyvemmel kapcsolatban, bízom benne, hogy a szülõk mellett Neked és pedagógustársainknak is sok hasznos ötlettel segíti majd munkáját e kiadvány.
További jó munkát kívánok Neked, üdvözlettel: Kati
Krds:
Kedves Óvónéni!
Gergõ, a kisfiam szeptemberben lesz 3 éves. Már találtunk egy szimpatikus ovit, bár az óvónénikkel még nem sikerült megismerkedni, majd a májusi beíratáskor kerül erre sor. Nekem kicsit soknak tûnik a 22 fõ körüli csoportlétszám. Elsõ kérdésem: mennyire átlagos ez a szám, találhatok-e olyan ovit, ahol kevesebb gyerek van egy csoportra/egy pedagógusra? Második kérdésem: mi elõnyösebb egy fizikailag nagyon aktív, de ugyanakkor nagyon figyelmes gyereknek, a homogén vagy a vegyes korosztályú csoport? Gergõ aki nagyon élvezi kortársai társaságát a babaklubokban és láthatóan nyitott, de nem tudom, hogyan fog reagálni kistesója április végi születésére. Tény, hogy nagyon anyás, ragaszkodó, sok figyelmet igényel. Kell attól tartanom, hogy szeptemberben nem akar majd oviba menni, hogy "ne lehessek a kistesóé"? Vagy addig bõven kiheverheti az életünk megváltozását (igyekszünk ezért tenni, sokat figyelni rá és minden tevékenységbe bevonni a tesó körül). Elõre is köszönöm válaszait! Üdvözlettel: Kranzné Niki
Vlasz:
Kedves Niki!
Elsõ kérdésére válaszolván, nem tudom, hogy ez a 22 fõs létszám homogén kiscsoportot takar-e, illetve vegyes korosztályú csoportot. Homogén kiscsoportnál u.is ez egy kicsit (!) talán soknak mondható, ám cseppet sem ritkaság. Vegyes csoport esetében pedig egyáltalán nem tekinthetõ magasnak e létszám. Véleményem az, hogy emiatt igazán nem érdemes azon aggódni, hogy esetleg rosszul döntött.
A vegyes és a homogén csoportok elõnyeit és hátrányait összahasonlítván nehéz lenne egyértelmûen "a" -t vagy "b"-t mondani a témában, hiszen mindegyiknek megvannak a maga pozitívumai, illetve hátulütõi. Én a magam részérõl szívem szerint inkább a homogén felé húzok, bár tudom, mostanában sokkal inkább a vegyes korcsoportos beosztás felé kacsingatnak az óvodák. Ez véleményem szerint elsõsorban praktikusság miatt alakult így, bár kétségtelen tény, hogy mint azt már említettem, pedagógiai érvek a vegyes mellett is szólnak. Az Önök esetében, lévén, hogy egy kiegyensúlyozott gyermekrõl van szó, úgy gondolom, bármilyen összetételû csoportban kiválóan megállja majd a helyét.
A kistesóval kapcsolatban pedig meggyõzõdésem, hogy ha az eddigi odafigyeléssel veszik körül Gergõt a kicsi születése után is, nem lesz semmi probléma, hiszen õ is megkapja a maga "szeretet adagját".
Sok sikert kívánok, Önnek pedig jó egészséget a pici világrahozatalához!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
5 éves unokám (fiú) gyakran végez kényszeres mozgást úgy, hogy karjait széttárja és jobbra - balra billeg, fejét lehajtja. Kóros? Szóljunk rá? Mit tegyünk?
Vlasz:
Úgy gondolom, a probléma nem kifejezetten óvodapedagógiai kérdés, javaslom, keressen fel gyermekpszichológus szakembert!
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kérem adjon tanácsot!
A kislányom nyáron lesz 5 éves. Most már 3 hónapja nevelem az apukája nélkül. A szüleimhez költöztünk és nagyban áthárul az én anyukámra az õ felügyelete. Sokszor õ viszi illetve hozza ovibóli stb. Új óviba jár, állitólag ott nincs különösebb gond vele! Sajnos az új munkahelyem végett én elég kevés idõt tudok vele eltölteni. De valójában a problémák a kislánnyal már egész kiskorban jelentkeztek. Nagyon eleven és akaratos gyerek. Szinte sehova se merek vele elmenni, például vásárolni, mert rendkívül rossz! Hangoskodik, szaladgál, mindent megfog tiltás ellenére. Nem tudom kordában tartani. Mindig mielött elmegyünk valahova beszélek a fejével, hogy jól kell viselkednie, mert ez nagyom roszz nekem, és különben nem viszem többet sehova. Mindig meg is ígéri, de valahogy sohase sikerül betartania!
Otthon is nagyon fegyelmezetlen, és megnehezíti a szüleim életét. Ezt szörnyû leírni, de így van. Amikor az apjánál töltött hétvégérõl hazajön, akkor utánna 2 napig szinte örültek háza van miatta, olyan rossz!
Milyen nevelési formát javasolna?
Mit tehetek, hogy javuljon a helyzet?
Mennyi idõs korában változhat meg ez a viselkedés?
Például nagyon rossz szokása, hogy mindig mászik az emberre, bírkózik, illetve tépi az ember ruháját. Ez egy ideig vicces, de nem tudja abbahagyni!
Ha valami rosszat csinál akkor mondom neki, hogy ne csinálja, mert rá verek a seggére, ilyenkor tovább folytatja, akkor rácsapok egyet és peckes hangon visszaszól, hogy úgy se fájt, pedig biztos fájt neki!
Nagyon okos gyerek, mindent amit lehet nagyon korán elkezdett, pl. beszélni, járni, számolni, logikai feladatokat megoldani, szépen rajzolni stb. De amilyen okos olyan neveletlen és szabadszájjú is. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz a gyerek nevelés! Ahogy nõ egyre több a probléma a viselkedésével!
Mit javasolna nekem?
Elõre is köszönöm a válaszát!
Bridzsit
Vlasz:
Kedves Bridzsit!
Amit elsõként és leges-legfontosabb tanácsként adni tudok, az a KÖVETKEZETESSÉG! Amit egyszer kilátásba helyez, pl.: "ha ezt csinálod, ez vagy az lesz...", azt minden esetben tartsa is be! Legyen súlya minden szavának! Ám mindezek mellett, úgy gondolom, meg lehetne próbálni egészen más alternatívát is a fegyelmezésre, pl. az ominózus közös bevásárlást én az alábbiak szerint bonyolítanám. Elindulás elõtt így szólnék a kislányhoz:
" - Ma egész nap olyan aranyos voltál ( csak akkor mondja, ha valóban úgy is volt), hogy jutalomból, ha van kedved, segíthetnél nekem a közértben bevásárolni." Ez után következhet a játékos figyelemelterelés bevezetése: " – Te is kapsz majd egy saját kosarat, amibe Te fogod beletenni ezt az öt dolgot: pl: kifli, papír zsebkendõ, egy kis csoki,…stb. Jól jegyezd meg ezt az ötféle dolgot, nehogy a boltban valamit elfelejtsünk! Jó?" Gyermekénél így nem a fegyelmezetlenség rémképét vetíti elõ, hanem mintegy megelõlegezi neki a bizalmat, valamint játékos feladat adásával eltereli figyelmét arról, hogy a boltban rosszalkodjon.
Más esetekben, így az otthon zajló, nehéz mindennapok közepette a korábban említett következetesség mellett még annyit javasolhatok, hogy igyekezzen a lehetõségekhez mérten minél több idõt gyermekével tölteni, együttjátszani vele! Ilyenkor hasznos lehet bábozásba, mesébe ágyazva eljátszani saját kitalálású történeteket (pl: a fegyelmezetlen kisnyúl meséje), amely során gyermeke mutathatja meg a nyuszinak, hogy hogyan is kell rendesen viselkedni, ezt vagy azt csinálni …stb. Az ilyen közös játszódélutánokat mindig egyfajta jutalomként helyezze kilátásba a gyermeknél, amit neki is ki kell érdemelnie. Így még inkább motiválva lesz a fegyelmezett viselkedés megvalósításában.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovonõ
Kisfiam idén kezdi az iskolát 7 évesen. A gyermek balkezes amit én teljesen elfogadtam, igaz néha a jobb kezét is használja. Már most szépen olvas és számol fejben (amirõl megoszlanak a jó és rossz vélemények), viszont soha nem szeretett rajzolni, nem szereti a színeket használni, pedig ez irányban is sokat foglalkoztam vele, de soha nem kényszerítettem. Az írás tanulása miatt aggódom nála.
Van még egy problémánk. Egy éve meghalt a nagymama, akihez nagyon közel állt a kisfiam. Azóta gyakran emlegeti a halált(gyakran kérdezi hogy mi a szülei is meghalunk egyszer?), és nagyon agreszív lett. Türelmesek voltunk és vagyunk vele, de már annyira elszemtelenedett(úgymond:elkapattuk), hogy néha nem lehet vele bírni.
Henrietta
Vlasz:
Kedves Henrietta!
Mivel minden gyermek más és más, így érthetõ, hogy míg egyesek kifejezetten szeretnek rajzolni, illetve különbözõ ábrázolómunkában részt venni, addig mások inkább más irányú tevékenységek iránt érdeklõdnek. Feltételezem, hogy kisfia is az utóbbi csoportba tartozik, ám ez egyáltalán nem probléma. Erõltetni valóban nem kell és nem is szabad, ám indirekt módon nyugodtan motiválhatja ilyen jellegû tevékenységekre. Pl: ne a hagyományos "rajzoljunk a papírra!" irányt kövessék, hanem különbözõ játékos barkácsoló munkákban igyekezzenek fejleszteni a fiúcska kézügyességét. Többféle gyermekeknek szóló barkácsoló könyvet lehet kapni, melyek jó ötletekkel szolgálhatnak a megszokottól eltérõ, minden gyermek számára motiváló ábrázoló tevékenységekhez. Pl: komplett papírvár készítése a papírkatonáknak, doboz-kisautó készítése…stb. E hónapban, januárban megjelenõ könyvem is több, mint százféle játékkal, illetve sokoldalú barkácsoló ötletekkel szeretne segítséget nyújtani az iskolai életre való felkészítéshez. A Dinasztia Tankönyvkiadó gondozásában megjelenõ „Játékos suliváró” heteken belül megrendelhetõ lesz oldalunkon, melyet Önnek is szeretettel ajánlok figyelmébe!
Másik kérdésére válaszolván, kisfia érzelmi labilitása, tekintettel a halálesetre, teljesen érthetõ. Félelemmel tölti el, hogy nagyikája elvesztése után esetleg szüleit is elragadhatja mellõle a halál. Beszélgessenek vele sokat, magyarázzák el neki, hogy apa és anya még akkor is élni fog, amikor õ felnõtt lesz, úgyhogy nem kell aggódnia. Mint az elõzõekben említettem, ne azt domborítsák ki, hogy a halál egy elkerülhetetlen dolog, ami egyszer mindenkit utolér, hanem azt, hogy még nagyon-nagyon sokáig fognak élni. Még akkor is, amikor õ felnõtt lesz, akkor is, amikor gyerekei lesznek…stb (Kívánok mindehhez jó egészséget Önöknek, hogy valóban így legyen! ) A nagyon távoli jövõkép feltehetõen megnyugtatja majd a kisfiút, minek következtében viselkedésében is pozitív változások várhatók.
Üdvözlettel : az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvó néni!
Érdeklõdni szeretnék, van-e valami korlátozás az óvodai televíziózással kapcsolatosan.Szerintem nem az óvodában kéne a gyermekemnek megnézni pl. a Harry Pottert, de ebben az óvodapedagógussal nem egyezik a véleményem. Lehet-e, kell-e beleszólnia ebbe a szülõnek, és mit tehetek?
Elõre is köszönöm a válaszát:
Szabó Krisztina
Vlasz:
Kedves Szabó Krisztina!
Az óvodapedagógusok, szakmai képzésük birtokában (fõiskolai tanulmányaik alatt u.is gyermekirodalomból ezt a kérdést is érintik) minden valószínûség szerint képesek az igényes, az adott korosztálynak megfelelõ alkotások kiválogatására. A szülõ, amennyiben ezzel nem ért egyet, természetesen megvitathatja az óvó nénikkel kérdéseit, véleményét bátran ossza meg velük! Biztos vagyok benne, hogy pedagógus kollegáimnak e beszélgetés kapcsán sikerül minden aggályát eloszlatni a mûsorkiválasztással kapcsolatban.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
kedves ovonö
kislänyom szeptembertöl jär ovodäba,ahol igazän jol erzi magät. az ovodäval amugy megvagyok elegedve. mivel ketnyelvü csaläd vagyunk nem lepett meg,hogy az ovo neni 2 het utän sem ertette mit mond a gyermekem. november vegen "megnezettem" a törpet az ovodai logopedussal aki azt mondta,hogy karäcsony utän az ujevre hagyjuk el a cumit,mert nem tudja a kicsi rendesen kimondani az Lbetüt,es meg igy is honapokat fog tartani mig sikerül majd neki.december elsö heteben megbeszeltem a törpevel(aki amugy nagyon värta a karäcsonyt),hogy karäcsonykor jön az angyalka ,hoz a jo gyerekeknek ajändekot(neki is)de jön a mano es elviszi a cumijät,mert a nagyoknak nem kell(neki az a nagy gyerek aki oviba jär)azota teljesen "visszafeljödött" . a vilägert sem szolna,hogy kakilnia kell.(szinte minden nap bepisil mikor delben lerakom aludni)pedig ugy örültem,hogy a nyäron szobatiszta lett. gözöm sincs,hogy mit tegyek.a cumit el kell hagyni.de ö ragaszkodik nagyon hozzä. (egyszer elhagytuk 3 napig nem aludtunk csak oräkat)ön szerint mit tegyek? esetleg keressek fel egy mäsik logopedust? vagy maradjak (szigoru)következetes es majd elhagyja a dolgot.?eszrevettem,hogy mikor nem kap cumit akkor befalja az ujjät.mit tudnek tenni ami megkönnyitene szämära a cumitol valo elväläst?
välaszät elöre is köszönöm
bälintne
Vlasz:
Kedves Bálintné!
Másik logopédust ebben az esetben, azt hiszem, nem igazán érdemes keresni, mivel az ujjszopás elhagyását más szakember éppúgy javasolná, mint a jelenlegi. Nem mindegy azonban, hogy ez a szükségszerû (!) leszoktatás hogyan megy végbe. A cumit elkobzó, szigorú manó alakja, úgy gondolom, némi szorongást váltott ki a kislányból, aminek következtében egyfajta visszafejlõdési tüneteket kezdett produkálni.(pl: szobatisztaság terén) Javaslatom ez esetben a következõ: a leszoktatást érdemes lenne minél fokozatosabban véghezvinni, melyet az alábbi módon képzelek el:
A cumit "véletlenül" találják meg a lakásban, melyhez Ön jegyezze meg: "Úgy látszik, a manócska mégis elfelejtette magával vinni!" Pár nap múlva, mikor a lelki egyensúly újra visszazökkenni látszik, "találjanak" egy dobozkát az asztalon, mellette egy titokzatos levéllel. Ebben a levélben a Matrica-Tündér szóljon a kislányhoz, arra buzdítva, hogy ha majd magától (!) úgy gondolja, hogy egy-egy estére kölcsön adja a Tündérnek a cumit, akkor másnap reggelre ajándék matrica fogja várni az asztalon. Fontos, hogy a cumi-mentes esték másnapján a matrica mellett megtalálja a dobozba helyezett cumiját is, tehát ne érezzen semmiféle direkt elszakítást kedvenc tárgyától. Ezt követõen, minden valószínûség szerint a cumi varázsa napról-napra csökkenni fog, míg egyszer csak teljesen megkopik. Kislánya esetében, azt hiszem, mindenképpen törekedni kell a fokozatosságra, hiszen úgy tûnik, õ másoknál érzékenyebben reagál a külsõ változásokra.
Fentiek mellett még tanácsos lenne azt is alaposan átgondolni, hogy a cumizás, mint pótcselekvés miért kap ilyen jelentõs szerepet még mindig a gyermek életében. Tapasztalataim szerint kiváltó okként szerepelhet ebben akár a szülõk túlzásba vitt rajongása a gyermek iránt, vagy más esetben a túl szigorú nevelés. Javaslom a fentieket alaposan átgondolni, így talán még közelebb jutnak a probléma megoldásához.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 3 hónapja múlt 3 éves. Sajnos, még nem szobatiszta. A kakinál szépen szól, és bárhol vagyunk, nem kakil be. Ebbõl a szempontból teljesen megbízható.
A pisivel viszont gondok vannak. Egyszerûen nem hajlandó szólni,ha pisilnie kell. Már nagyon sokféle módszert kipróbáltam, nem vált be egyik sem. Érdekes módon, este, mikor nem akar még aludni, vagy fürdés után felöltözni, akkor mindig jön az, hogy "Pisilni kell." Nem merem azt megcsinálni, hogy ilyenkor nem ültetem bilire, pedig tudom, hogy csak idõhúzás a célja. Persze, addig ül a bilin, amíg valamit sikerül produkálnia. Ilyenkor mindig megdicsérem, pedig tudom, hogy egyáltalán nem azért bilizett, mert tényleg kellett neki.
Sokat beszélgettünk már a témáról, tudja ezeket a dolgokat, tisztában van mindennel, de nem szól, ha pisilnie kell. Elõfordul, hogy Õ kéri, ne pelenkát vegyünk, hanem bugyit. Utána bepisil, rögtön kéri vissza a pelenkát.
Nem tudom, mivel vehetném rá. Már ígértem neki mindent, minden lehetséges módszert kipróbáltunk, de ígéreteken túl nem jutottunk.
Szervi baja biztosan nincs, mert elég sokat volt beteg, és sokféle vizsgálatot elvégeztek rajta. (Óvodába azért nem jár, mert a sok betegség miatt azt mondta a háziorvos, hogy várjunk még. Meg nem is szobatiszta.)
Beszéltem már a gyerekorvossal is, azt mondja, hogy erõltetni nem szabad, de ne hagyjam rá. Viszont télen ne vegyem le róla a pelenkát sem, mert megfázik. Meg azért, mert ha itthon pelenka nélkül van, séta közben meg pelenkában, akkor összezavarodik.
Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Nem erõltetem a dolgot, de hiába várok arra, hogy majd õ szól. Ha kérdezem, sose kell pisilnie. Neki csak a fent említett esetekben kell pisilnie. Ilyenkor úgy érzem, hogy szórakozik velem. Ennek az érzésnek megpróbálok, nem adni hangot. Tudom, hogy nagyon sok türelemre van szükség, de úgy érzem, egyre kevesebb van belõle. Nagyon elkeseredett vagyok, és tehetetlennek érzem magam.
Valamit biztosan másképp kellene csinálnom, de nem tudom, hogy mit.
Igazából sosem volt teljesen szobatiszta, én a "kivárásos módszerre" esküdtem, de ez nem jött be. A férjem szerint nem vagyok elég határozott, és keményebben kellene fellépni, többször mondogatni, ráültetni, és nem kivárni, míg magától szól. Én meg attól félek, hogy ha túl sokat kérdezgetem, akkor meg azért nem fog ráülni.
Amúgy teljesen értelmes gyerek, hatalmas szókincse van, nincs vele semmi probléma, de bilibe pisilni nem hajlandó.
Mivel vehetném rá? Várjak tavaszig? Már mehetne óvodába, de emiatt nem veszik fel.
Elõre is köszönöm válaszát. Tisztelettel: Tünde
Vlasz:
Kedves Tünde!
Férjének bizonyos szempontból igaza van: nem elsõsorban a konkrét értelembe vett "bekeményítésre" gondolok, hanem arra, hogy a pisilést, mint naponta többszöri teendõt rendszeres idõközönként, állandó programként kellene kezelni a gyermek életében. Gondolok itt arra, hogy minden nap, a világ legtermészetesebb módján, mindenféle elõzetes kérdezõsködés nélkül rá kell ültetni a kisfiút a bilire. Fontos, hogy ezt ne érezze egyfajta kényszernek, hanem egy természetes és rendszeresen elvégzendõ teendõnek. Eleinte érdemes másfél, kétóránként ezt megtenni, késõbb lehet ritkítani. Hasznos lehet, ha a bilire ültetéskor elõre vetíti a fiúcskának, hogy ha hamar elkészül, milyen érdekes dolgot fognak játszani, csinálni. Ezzel még inkább motiválja õt a gyors "végrehajtásra." Ekkor azonban semmiképpen ne árulja el magát, hogy Önt elsõsorban az eredmény érdekli. Csináljon úgy, mintha meg lenne gyõzõdve arról, hogy a pisilésnél nem történhet semmiféle fennakadás. Rövid idõ elteltével gyermeke valószínûleg már magától is fogja jelezni a szükségletét, addig azonban javaslom az elõbb elmondott dolgok betartását.
A séta idejére valóban feltétlenül szükséges a pelenka, ám amikor feladja gyermekére, mintegy mellesleg említse meg, hogy "ezt csak a biztonság kedvéért adom rád, de tudom, hogy te már úgysem pelenkába fogsz pisilni, hanem bilibe!" Így megerõsíti önbizalmát és indirekt módon erõt ad a gyermeknek az elõbbiek betartásához.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
mivel én is óvónõ vagyok így a saját gyermekemre is fokozottabban odafigyelek. A kisfiam mostanában gyakran pörög körbe-körbe míg el nem szédül. Kezdek aggódni, hogy valamilyen problémája lehet!
szeretnék segítséget kérni, hogy ilyen és ehhez hasonló mozgással kapcsolatos dolgoknak hol tudnék utána nézni?
Tisztelettel: Kádár Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Most konkrét szakirodalommal sajnos nem tudok szolgálni, de azt javaslom, ha valóban komolyan aggasztanak a tapasztalt dolgok, mindenképpen keressél fel gyermekpszichológust! Amit még tanácsolhatok, hogy keressél rá pl. a google-ben a "kényszeres mozgások", illetve más, jellemzõ címszavakra, hátha találsz olyan site-okat, ahol ilyen témában információkat gyûjthetsz.
