Keresztfiammal kapcsolatosan lenn ekérdésem. A kisfiú december elején lesz 3 éves, és még nem beszél semmit. Megérteni mindent megért, de csak annyit mond, hog "ööö". Sajnos ritkán látom, az ezt okozó családi körülmények kicsit bonyolultak, de ennek ellenére aggódom a kicsiért. Nem tudom, meddig normális még, hogy megtanul beszélni egy kisgyerek, és mikortól kell elkezdeni aggódni miatta. Mit lehet tenni, hová érdemes fordulni? Orvos vagy logopédus tudna jobban segíteni?
Köszönet a segítségét: Andrea
Vlasz:
Kedves Andrea!
Amennyiben valóban egyetlen szót sem mond a gyermek, mindenképpen komolyan kell venni a problémát. Úgy gondolom, amennyiben a szülõk is szükségét látják, érdemes lenne szakember segítségét kérni. Elképzelhetõ, hogy elsõ körben egy orvosi kivizsgálásra lenne szükség, mely kizárja a csökkent hallás ill. a beszélõszervek fejletlenségének lehetõségét. Ha a diagnózis szerint minden rendben van, azt követõen érdemes felkeresni a logopédust.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A kisfiam 25 hónapos, és szeretném oviba adni. Elvileg nem lehet, tudom, ám mivel ismerem azóvónéniket, talán nem utasitanak el. El kell mondanom, hogy Aradról irok, itt nincs magyar nyelvû bölcsi, csak ovi, és dolgoznom kell. A szobatisztaság még nem mûködik, a kicsi beszél, magyaráz,de babanyelven. Mond értelmes szavakat is, meg persze fõként kezdõszótagokat. Mi úgy gondoltuk, hogy a férjem 10 óra után vinné (pár hónapig megoldható), én 13 órakor elhoznám, s ha megszokná, januártól már reggel vinném, és jövõ szeptembertõl ott is aludna (délután fogok dolgozni). Érdeklõdtem másik óvodában, ott azt mondták, hogy egy kétéves gyermek idegrendszerének nem való még az óvoda.
Árthat a fiókámnak a napi három órai óvoda?
Izgatottan várom válaszát.
Köszönettel: Erzsébet
Vlasz:
Kedves Erzsébet!
Az óvodának az egész napi programja, napi ritmusa a három éves korú, ill. ennél nagyobb gyermekek életkori sajátosságaihoz van igazítva. Az óvodapedagógusok már elsõdlegesen nevelõ-oktató, és nem elsõsorban gondozási feladatokat látnak el. Gyermekénél, mint írja, a szobatisztaság kérdése sem megoldott, a pelenkázás teendõit pedig egyetlen óvodapedagógus ill. óvodai dajka sem vállalja fel. Javaslom, hogy a kisfiú három éves koráig lehetõség szerint otthon, vagy bölcsõdében oldja meg a gyermek elhelyezését.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Egyik régebbi kérdésben egy GYES-en lévõ édesanya arról érdeklõdött, hogy jogosan szabályozza-e az óvoda nagyobbik gyermeke elhelyezésének idõtartamát (konkrétan arról volt szó, hogy ebéd után haza kell vinnie gyermekét). Ön válaszában azt írta, hogy "...a vezetõnek joga van ahhoz, hogy az óvodai elhelyezés idõtartamáról, körülményeirõl döntsön..."
Sajnos a fenti probléma nálunk is elõkerült, 6 éves kislányommal kapcsolatban. Úgy gondoljuk, hogy a picinek (most 3 hónapos) rosszat tenne a kötelezõ ébresztés, hurcolás stb. Az iskola elõtt álló nagyobbiknak pedig szerintünk jót tesz, ha felváltva tölti otthon és nagyobb közösségben a délutánjait.
Szerencsére sikerült kompromisszumot kötnünk (eleve csak akkor akartuk délutánra ott hagyni a kislányt, ha szükséges). Mindenesetre a jövõbeni hasonló esetek miatt érdekelne bennünket a dolog jogi háttere. A kérésen túlmenõen (amit nyilván lehetõségeink szerint igyekeznénk teljesíteni) milyen törvényadta lehetõségei vannak a vezetõnek az óvodai tartózkodás idõtartamának szabályozására?
Válaszát elõre is köszönöm.
Tisztelettel
Kiss Tibor
Vlasz:
Kedves Tibor!
Jómagam sajnos nem tudok pontos információval szolgálni a legújabb közoktatási törvénykezéssel kapcsolatban, ezért azt javaslom, keresse fel az illetékes Önkormányzat oktatási osztályát, ahol minden bizonnyal készséggel állnak rendelkezésére a szóban forgó közoktatási törvény pontos ismertetésével, ill. fellelhetõségével kapcsolatban.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Számomra egy teljesen ismeretlen dologról szeretném kérdezni Önt. 3 éves kislányom fehérnemûjén hüvelyváladékot találtam 2 napja, azóta rendszeresen többször váltunk egy nap bugyit, de minden alkalommal tapasztalom. Én még soha nem is hallottam ehhez hasonló dologról, kérném, hogy adjon tanácsot mit tegyek, illetve, hogy milyen orvost célszerû felkeresnem.
Válaszát elõre is megköszönöm.
Tisztelettel
Egy aggódó anya
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Legjobb tudomásom szerint a kisgyermekkori hüvelyváladékozást többféle dolog is kiválthatja. Elõfordulhat, hogy a kislány valamit a hüvelyébe dugott, ill. más fertõzések is okozhatják a panaszt. Fontos tudnivaló, hogy lányoknál a popsi törlését soha ne a hüvely irányába végezzük, hanem fordítva, u.is ez is fertõzések forrása lehet. Tekintettel arra, hogy a gyermek panasza semmiképpen nem tekinthetõ normálisnak, feltétlenül azt javasolom, keressenek fel gyermek nõgyógyász szakorvost!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvó néni !
Kisfiam 3,5 éves és most szeptemberben kezdi az óvodát.
Sok óvoda közül Vele együtt válsztottuk ki azt mely úgy gondolom kisfiam lelkivilágának leginkább megfelel.Eddigi életében mindig velem és az apukájával volt.Munkánk megengedte,hogy eddig maximálisan együtt voltunk,hét hónapos kora óta van egy kedves Évikéje aki hetente egyszer vigyázott Rá.Saját irodámban is sokszor velem volt én és az apukája az üzleti életet inkább háttérbe szorítottuk csak a kisfiunkra figyeltünk.Ha külföldre utaztunk akkor is velünk jött 1,5 éves kora óta.Mióta az óvodáról beszéltünk neki hatalmas ellenállásba ütközünk.Oda jutottunk,hogy a nagymamájával sem akar együtt lenni ,zokogni kezd ha arról van szó,hogy a nagyi vigyázzon Rá.Barátságos, két nyelven folyékonyan beszélõ,értelmes és nagyon érzelmes kisfiú.Én úgy gondolom,hogy elérkezett az idõ hogy barátai legyenek,hogy ne egy "felnõtt világban "hanem gyerekek között legyen de megrettenek,hogy ha a nagymamájánál sem akar maradni és zokog,hisztizik akkor mi lesz az óvodában.Amikor sír én nem is nevezném hisztinek hanem valami tehetetlen félelmet és szomorúságot látok a szemében.Nagyon érzékeny kedves kisfiú pici kora óta semmilyen probléma nem volt vele eddig még dackorszakot sem tapasztaltunk Nála.Akkor miért fél ennyire az elválástól miért mondja folyton,hogy ha nem puszilgatjuk õt egész nap akkor õ szomorú.Rájöttem,hogy érvelni sem lehet Vele mert azt mondja,ha eddig vele dolgoztunk akkor most miért nem így folytatjuk tovább.Úgy gondolom túlságosan figyelembe vesszük mindenben a véleményét, persze nem volt nehéz hiszen eddig mindenben egyett értettünk.Én és az apukája tanácstalanok vagyunk.
Tisztelettel: Ildikó
Vlasz:
Kedves Ildikó!
Bár feltette nekem a kérdést, ám én mégsem hiszem, hogy valahol legbelül ne érezné, hogy hol is gyökerezik a probléma kiváltó oka. Az állandó kényeztetés, "túlajnározás" gyakran ilyen reakciókat vált ki a gyermekbõl, mindig és minden körülmények között követeli a "jussát", az állandó(!) és kizárólagos törõdést A szülõknek, a gyermek szerint, csupán egyetlen dolguk lehet: õt kényeztetni, puszilgatni, szeretgetni. Most, hogy az óvodába lépés rémképe ott lebeg elõtte, az eddigi ajnározás, a kiváltságos helyzet megingani látszik. Minden olyan helyzetet mereven elutasít a gyermek, amelyben el kell távolodnia szüleitõl, még ha kis idõre is. (Errõl szól a Nagyi esete is.) A kisfiú pontosan tudja, hogy az óvodában már nem lesz éjjel-nappal mellette a szeretett szülõ, mint óvó-védõ bástyafal. Félõ, hogy a gyermek, aki idáig (és ezért kérem, ne haragudjon meg) burokban nevelkedett, most úgy érzi, egyedül nem lesz képes megállni a helyét az új körülmények között. Úgy érzi, nem lesz, akire támaszkodhat.
Fentiek jegyében azt javasolom, adjanak nagyobb szabadságot és önállóságot a gyermeknek, próbálják úgymond elengedni a kezét egy kicsit! Meglátják, ezzel tehetnek legtöbbet gyermekükért. Így jöhet rá a kisfiú, hogy õ egyedül, önállóan is mennyi mindenre képes, felfedezheti saját ügyességét. Az óvodai beszoktatást pedig, javaslom, nagyon fokozatosan és eleinte az Önök aktív közremûködésével próbálják megvalósítani! Tán lassabban és nehézkesebben, de biztosan sikerülni fog!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
A kisfiam karácsony után tölti be a 3 évet, de még nem beszél csak kb. 10 alapszót.Értelmi szinvonala megfelel a már beszélõ társai szinvonalával.A rokonság és ismerõsök mind azt mondják,
hogy legyünk türelemmel és ne erõltessük a dolgot olyan görcsösen, majd fog Õ beszélni ha majd nem tudja
megértetni magát...Igen ám csak mikor?
Lehet, hogy Mi vagyunk türelmetlenek, de
már a vele egykorú társai mind beszélnek.Sokan mondták azt, hogy majd
ha oviba megy akkor fog elkezdeni beszélni, de nálunk sajnos csak 3 éves kortól veszik be a gyerekeket az oviba.
Ön szerint várjunk még vagy forduljunk
szakemberhez most?
Elõre is köszönettel: T. Tünde
Vlasz:
Kedves Tünde!
Három éves korban a gyerekek többsége már több száz szót használ, ám ezt nem lehet általánosságban minden gyermekre sablonként értelmezni. Vannak, akiknél késõbb indul be az igazán aktív beszéd, míg más gyerekek már két éves koruk elõtt „mondják a magukét”. Véleményem szerint nem kell megijedni, és fõként ne akarják direkt módon beszéltetni a gyermeket! Az óvodába lépéssel valóban várható egy hirtelen, ugrásszerû fejlõdés, hiszen ott aztán akad történés, mindig van kihez és van mit mondani. Javaslom, hogy a decemberi óvodakezdésig legyen türelemmel, valamint addig is biztosítson indirekt körülmények között, aktív beszélõ környezetet a kicsi számára!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónéni!
Kisfiam 3 és fél éves, most kezdi a kiscsoportot úgy, hogy elõzõ évben már járt 5 hónapot minicsoportba. Már nagyon várja az ovit, alapjában véve nyitott, barátkozó és érdeklõdõ kisfiú. Már korábban felfigyeltünk rá, hogy kifejezetten élvezi a zenét, legyen az hangszeres vagy vokál, komolyzene vagy népzene. Legutóbbi alkalomal, a Visegrádi palotajátékok rendezvényen a következõ történt: már este felé járt az idõ, kissé fáradt és hisztis volt, ölben vittük õt, mert "már nem bírt menni". Amikor a színpadhoz értünk, ahol egy hölgy énekelt (fõként fohászokat) minden zenei kíséret és egyéb látványosság nélkül, fekete ruhába öltözve, Peti kérte, hogy álljunk meg és onnatól kezdve több, mint 20 percig mozdulatlanul állt a színpad elõtt és szinte áhítattal hallgata a dalokat. Akkor gongoltam rá, hogy lehetõséget kellene neki adni, hogy többet találkozzon zenével. Sajnos mi nem játszunk semmilyen hangszeren, énekelgetni ugyan szoktam neki és rengeteg gyermek-dalos CD-nk van otthon, de azokat újabban már nem szereti hallgatni.
Egyrészt abban szertném a tanácsát kérni, hogy érdemes-e erre külön energiát fordítanunk vagy elég az a zenei hatás amit az oviban, TV-bõl, rádióból, rendezvényeken éri. (Nem az a célom, hogy most már ha törik ha szakad minden héten zenei foglalkozásokra járnánk inkább az, hogy elmennénk egyszer kétszer és ha tetszik neki járunk, ha nem tetszik, akkor nem)
Márész javaslatot szeretnék kérni, hogy Budapesten hol találunk olyan helyet, ahol játékos formában ilyen kicsi gyermekekkel megszerettetik a zenét úgy hogy annak nincs kötelezõ jellege.
Elõre is köszönöm szíves válaszát: Andrea
Vlasz:
Kedves Andrea!
Az Ön által leírtak alapján úgy vélem, a kisfiú zenei adottságainak kibontakoztatására feltétlenül lehetõséget kell adni, a tehetség nagy kincs, amit gondozni, ápolni kell. Az, hogy a gyermeknek meg kívánja adni a szabad választás, döntés jogát,(azaz csak akkor és oda járjon, ahová tényleg kedvvel és örömmel megy) szintén nagyon pozitív nevelõi hozzáállásról tanúskodik.
Javaslom, hogy keressék fel valamelyik közeli mûvelõdési házat, ahol minden bizonnyal találnak kedvükre való, gyermekek zenei tehetséggondozását célzó foglalkozásokat. Hasznos lehet még, ha kérdését felteszi a "Szülõk egymás közt" c. rovatban is, ahol feltehetõen más hasznos ötlettel is tudnak szolgálni Önnek az Olvasók.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvó néni!
Mint iskolába készülõ 7 éves kisfiú apukája szeretnék Öntõl tanácsot kérni.
Kisfiam nem a lakóhelyünk ill. az óvoda vonzáskörzetébe fogja elkezdeni az iskolát. Így leendõ osztálytársai közül még nem ismer senkit. Tanácsot szeretnék kérni, hogyan segíthetnénk neki mi szülei az új közösségbe való beilleszkedésbe, milyen tanácsokat adhatnánk neki. Gyermekünk szorongó, izgulós típus, új közegben lassan oldódik.
Segítségét, tanácsait elõre is köszönöm.
László
Vlasz:
Kedves László!
Az iskolakezdés a gyermek számára általában izgalmakkal, de várakozással teli idõszakot is jelent, melyre valóban hasznos lehet felkészíteni a leendõ kisdiákot. Sokszor, sokat beszélgessenek az elkövetkezõ iskolai életrõl, s e beszélgetések kapcsán tegyék minél vonzóbbá a kisfiú számára ezt az új "életformát". Sokat segíthet, ha a szülõ a régi iskolakezdési tapasztalatait is megosztja gyermekével, természetesen úgy, hogy az ne elriasztó, hanem minél inkább motiváló legyen a kicsinek. Elmondhatja, Ön is mennyire izgult, de fölösleges volt, mert nagy élmény volt elkezdeni a sulit és megismerni annyi új embert. Meséljen arról, mennyi új barátot szerzett az iskolában, milyen jók voltak az osztállyal szerzett közös élmények.
Szerepjátékokban el is játszhatják az elsõ iskolai napot, melyben a gyermek gyakorolhatja a bemutatkozást. Bátran, érthetõen mondja el nevét, lakcímét, születési idejét, ill. szülei nevét, amit a "tanító néni" kedves mosollyal, esetleg dícsérõ szóval nyugtáz. (Soha sem fogom elfelejteni saját iskolakezdési élményemet, mikor az osztályból egyedül én tudtam szüleim segítsége nélkül is megmondani pontos születési dátumomat. Az akkor érzett büszkeséget máig nem felejtem.) A játék során a tanító néni személyét is tegyük minél vonzóbbá, szimpatikusabbá a gyermek számára.
Õszintén remélem, hogy fentiek segítségével sikerül örömtelivé és igazán pozitív élménnyé varázsolni az iskolakezdést.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Az én kislányom most töltötte be 3. életévét. Napközben teljesen szobatiszta, de a délutáni illetve az éjszakai alváshoz bizony kell a pelus, mivel rengeteget iszik és nem tud elaludni minimum két cumisüvegnyi tea nélkül(a vizet nem issza meg). Napközben is rengeteget iszik és ebbõl kifolyólag szinte állandóan pisil. Mit tegyünk, hogy errõl a folytonos ivászatról leszoktassuk, illetve hogyan tudnánk elérni az éjszakai szobatisztaságot?
Köszönettel: Bonyhai Zsuzsanna
Vlasz:
Kedves Zsuzsanna!
Az éjszakai bevizelésnek általában lelki okai vannak, ám ebben az esetben, azt hiszem, nem ott kell keresni a dolgok gyökerét! Valóban, a túlzott mértékû folyadék fogyasztás lehet az oka a bepisilésnek, így mindenképpen változtatni kellene az elalvás elõtti szokásokon.
Javaslom, hogy csak egy-két korty teát adjon elalvás elõtt a kislánynak, mondja meg neki, hogy sajnos elfogyott, mert mindet megitta napközben. Remélhetõleg elfogadja majd a helyzetet és nem fanyalodik rá a vízre.
A lefekvés elõtti folyadék fogyasztás erõteljes csökkentésével valószínûleg megoldódik majd a probléma.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom októberben lesz hároméves. Az elmúlt évben súlyos betegségen esett át, sajnos rengeteget voltunk kórházban. Az orvosok tanácsára nem kezdi el most szeptembertõl az óvódát - immunrendszerét védendõ - így még egy évet otthon maradunk kettesben. Szeretném aktívan, jól eltölteni ezt az idõt, lehetõleg úgy, hogy gyermekem ne maradjon le a közösségbe járó társaitól. Nem szeretném,ha úgy telne el egy év, hogy mindketten itthon unatkoznánk. Van már pár ötletem (torna, ének, játszóházak, esetleg magán óvónéni heti rendszerességgel pár órára), igazából azt szeretném, ha kialakulna valamilyen heti program, órarend, mely biztosítaná lehetõség szerint mindkettõnk számára az idõ hasznos és kellemes eltöltését.
Tudna-e nekem ebben tanácsot adni, ön mit tenne a helyemben? Hol találok 3 éves korú gyermek számára foglalkozásokat heti rendszerességgel? Vagy erre nincs szüksége, inkább folytassuk tovább a megszokott "gyeses" életünket?
És lenne még egy kérdésem:
Bizonyos nevelési kérdésekben szakember segítségére lenne szükségem, tudna nekem gyermekpszichológust ajánlani?
Válaszát, tanácsát megköszönném:
Annaanyu
Vlasz:
Kedves Anna!
Levelébõl az õszinte tenni akarás és egy igen pozitív szülõi hozzáállás sugárzik felém. Nagyon jó, hogy ennyire szívén viseli gyermeke nem csak testi, de pszichés érését is. Kérdéseivel kapcsolatban azonban a legfõbb tanácsom: a leghasznosabb, amit kislánya érdekében tehet: játszani és játszani! Ebben az életkorban még leginkább a gyakorlójáték a jellemzõ, melynek lényege a tárgyak, játékeszközök funkciójának gyakorlása.(pl: tologatás, gurigatás, egymásba rakás…stb.) E tevékenység során a gyermek tapasztalatokat szerez az õt körülvevõ dolgok tulajdonságairól. Célszerû ehhez pl: egymásba helyezhetõ hordós játékot, mûanyag tojást, egyéb manipulatív tevékenységre ösztönzõ játékeszközt beszerezni.
Fontos még az aktív, beszélõ környezet is a kicsi számára. Sokszor kísérje szóbeli közlés is a tevékenységeket, sokat mondókázzanak, verseljenek, ha módjukban áll, énekelgessenek!
Hasznos, ha idõközben megismerkedik a különbözõ barkácsoló anyagokkal, így pl: a gyurma, a papír , a festék, a zsírkréta használatával.
Remélem, használható információkkal tudtam szolgálni az otthoni fejlesztést illetõen, ám gyermekpszichológust ajánlani sajnos nem tudok. Azt javaslom, e-mail címét megadva próbáljon segítséget kérni a Szülõk egymás közt rovatban, talán úgy sikerül jó szakemberre lelni.
Kislányának jó egészséget kívánok, üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
A minap egyik ismerõsõmmel beszélgetve, azt hallottam, hogy ha egy kisgyerek nem szeret ceruzával rajzolni az baj, mert majd az iskolában gondot fog okozni. Kislányom 4 éves, és inkább a filctollat valamint a festéket részesíti elõnyben a ceruzával szemben. Festeni nagyon szép dolgokat tud, a filctollal nem bánik olyan ügyesen. Valóban gondot okozhat ez majd a késõbbiekben?
Köszönettel
Marianna
Vlasz:
Kedves Marianna!
Véleményem szerint nincs olyan nagy baj, mivel, - levelébõl számomra úgy tûnik, - kislánya kellõen kreatív, szívesen vesz részt különbözõ ábrázoló tevékenységekben. Elképzelhetõnek tartom, hogy a ceruza azért nem tartozik gyermeke kedvencei közé, mivel ennek használatánál több munkát és energiát igényel az igazán élénk színek papírra varázslása. Festésnél és filctoll használatnál ez kevésbé probléma.
Tanácsolom, hogy eleinte zsírkrétát is adjon gyermeke kezébe, ennek használata u.is elõbb-utóbb elvezet a ceruza használathoz. Ezt követõen ajándékozzon valamilyen alkalomból gyönyörû, jó minõségû ceruzakészletet kislányának esetleg egy színezõvel együtt, ami azonnal meghozza a kedvet a kevésbé szeretett rajzeszköz kipróbálására.
Sok sikert, jó szórakozást kívánok a közös ábrázoló munkához.: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ !
Kisfiunk október 24-én tölti a 3.életévét és még mindig nem indult be a beszéde.A mozgása nagyon jól koordinált,értelmes is,mert mindent megért és megértet(lehet,hogy ezért nem is töri magát a beszéddel)Egyfolytában mondja a magáét,de csak 10-15 tényleges szót használ,azt sem kifogástalanul,a többi bla-bla,amit hangsúlyoz.
A viselkedése sem mondható átlagosnak.Akaratos és nagyon öntörvényû.Nagyon jó a memóriája úgyhogy nehéz elterelni a figyelmét,arról,amit nem szabadna csinálnia.Van egy 11 éves fiunk is,õvele negyed ennyi probléma nem volt.Azt szeretném megkérdezni,hogy mit tudna javasolni,hogy segíthessünk a problémán ? Köszönettel: Hédi.
Vlasz:
Kedves Hédi!
Kisfia beszédfejlõdését érdemes lenne logopédus szakemberrel megvizsgáltatni, hiszen ebben a korban még a legminimálisabb szókincs is jóval száz szó fölött van.
A viselkedést illetõen az akaratosság és az önfejûség könnyen megszûntethetõ, melynek elengedhetetlen feltétele a demokratikus, de ugyanakkor szükség esetén következetes és határozott nevelõi magatartás. Nem árt, ha a „rosszaságról” nem csak elterelik a gyermek figyelmét, de egyértelmûen a tudtára adják, hogy ezt vagy azt nem szabad és miért nem. Fentiek segítségével remélhetõleg hamarosan szûnni fognak a problémák.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Kislányom 4,5 éves, õsszel középsõ csoporba megy. Sajnos a nyáron bizonyossá vált, hogy nem lát jól, emiatt szemüveget kapott. Itthon eddig csak pozítiv megerõsítést kapott ezzel kapcsolatban így szívesen viseli, aminek nagyon örülünk, de nagyon félek, hogy mi lesz õsszel amikor újra óvódába fog járni. Társai hogyan fogják fogadni, hiszen eddig nem ilyennek ismerték? A csoportban eddig nem volt szemüveges. Nem lesz e gúnyolódások céltáblája? Ha esetleg mégis, hogyan tudjuk ezt mi szülõk tompítani, nehogy emiatt utálja meg a szemüveget? Mekkora szerepe lesz az elfogadásban az óvónõjének?
Tanácsát megköszönve
Anna
Vlasz:
Kedves Anna!
Utolsó mondatában benne volt a válasz: valóban az óvónõk tehetnek a legtöbbet az ügy érdekében! Az elsõ óvodai nap elõtt próbáljon beszélni mindkét pedagógussal e kérdésrõl. Kérje meg õket, hogy próbálják a többi gyermek felé mesékkel, történetekkel, ill. kötetlen beszélgetés formájában felvezetni a témát, amennyiben a helyzet ezt szükségessé teszi. Nagyon hasznos lehet, ha ebben a beszélgetésben kitérnek arra is, hogy megkérdezik a csoportot, kinek a családjában van szemüveges és tudják-e, hogy miért kell ezt hordani? Ilyen és hasonló kérdések kapcsán könnyen meg lehet értetni és el lehet fogadtatni a többi gyermekkel ezt a kis "furcsaságot".
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Szeretném a véleményét kérni abban, hogy a kislányom számára melyik ovit válasszuk? Két óvoda között gondolkozunk az édesapjával. Idén õsszel lesz a kislányunk 3 éves és szeptembertõl szeretnénk oviba járatni, persze ezt már õ is nagyon várja. Mindkét ovi mellett vannak jó és kevésbé jó érvek, de igazából még nem döntöttünk.
Az egyik egy kis óvoda, 3 csoporttal : 20-24 fõsek. Két korosztály kerül egy csoportba: kicsi-középsõ; ill. középsõ és nagy. Az ovisok ugyanolyan környezetbõl jönnek ki mint mi - családi házakból. Az ovi tágas, az óvónõk is szimpatikusak voltak. Ami ellene szól, hogy azt az elvet követik, hogy nincs beszoktatás! Az elsõ naptól ott van a gyerek reggeltõl estig, nics fokozatos hozzászoktatás, vagy hazamenetel napközben. Szerintem ez túlzás, bár állítólag náluk már bevált.
A másik óvoda egy nagy óvoda 8 csoporttal :30-32 fõs létszámmal. Pedagógiai programja epochális, kicsit szûkösnek tûnik az épület, jó készségekkel, képességekkel kerülnek a gyerekek az iskolába /iskolai visszajelzések/. Az óvónõk itt halk szavúak , s talán egy kicsit gyerekcentrikusabbak: a beszoktatás alatt egyszerre 3-4 gyereket szoktatnak be s az elsõ héten a fokozatos elv hívei. Itt a probléma a nagy létszám a csoportokban, s az, hogy mindhárom korosztály kicsi - középsõ - nagy csoport képviselve van mindegyik csoportban. Számomra szimpatikusabb, amikor csak két korcsoport kerül össze. Persze nem ez a legnagyobb gondom hanem, a magas létszám és az, hogy a másiknál drasztikus a kezdet.
Köszönettel egy anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Bizony mindkét alternatíva egyaránt hordoz pozitívumokat ill. negatívumokat, így teljesen érthetõ, hogy nehezen tud dönteni. Összességében, én azt hiszem, talán az elsõ óvoda lenne a kedvezõbb, bár õszintén megmondom, ilyent még soha nem hallottam, hogy nincs beszoktatás. Pszichológiai szempontból kifejezetten káros lehet a gyermek lelki egyensúlyát tekintve egy ilyen drasztikus megoldás. Úgy gondolom, ha ezt az ovit választják, úgy mindenképpen kellene a vezetõvel megbeszélve egy mindenki számára elfogadható megoldást keresni, t.i. hogy szükség esetén igenis lehessen némi átmenet, fokozatosság a folyamatban.
A másik óvoda, bár a beszoktatást tekintve sokkal kedvezõbb lehetõségeket kínál, ám a túl magas létszám és a vegyes korcsoport nem a legideálisabb egy 3 éves kisgyermek számára. Ezek a tényezõk szintén legalább olyan nehezítõ körülmények lehetnek a beszoktatást illetõen, mint az elsõ óvoda szemellenzõs nézete.
Összegezvén tehát, én, a magam részérõl az elsõ ovit választanám, hiszen összességében talán kevesebb negatívumot hordoz, mint a második óvoda. A döntés természetesen az Ön kezében van, fontolja meg alaposan!
Sok sikert!
Krds:
Kedves Óvónéni!
Fiam 4 éves elmúlt és éjszaka még mindig bepisil. Este már nem adunk neki inni, ha lehet. Ha nagyon kér, akkor is csak vizet. Lefekvés elõtt közvetlenül elmegyünk pisilni és reggelre mindig bepisil. Megbeszéltük vele, hogy levesszük a pelust, gondolva arra, hogy ez majd ösztönzõleg hat, de sajnos nem használt. Most éjszakánként 1-2 alkalommal kivisszük pisilni és így reggelre száraz marad a pizsama, ha idõben cselekszünk. Ha éjfél után megyünk már többnyire elkéstünk. Szerintünk nagyon mélyen alszik és nem veszi észre a bevizelést. Jó-e az ha az alvó gyermeket pisilni visszük? Nem okozunk-e újabb problémát ezzel? Orvosnál már voltunk, ott a húgyhólyag falának megvastagodását mutatták ki és azt mondták, hogy ez nagyon gyakori és emúlik magától. Köszönöm válaszát. Tibor
Vlasz:
Kedves Tibor!
Az éjszakai bevizelésnek sok esetben lelki okai vannak. Miután a szervi kivizsgáláson túl vannak, javaslom, gondolják át, ill. a gyermekkel való spontán beszélgetéseken keresztül próbálják feltárni, hogy nincsenek-e pszichés okok a háttérben.
Mivel pedagógusként orvosi ismeretekkel nem rendelkezem, így nem tudom, a húgyhólyag falának megvastagodása milyen mértékben befolyásolhatja az éjszakai bevizelést. Amennyiben az orvos úgy nyilatkozott, hogy ez is a lehetséges kiváltó okok között van, úgy az ezzel kapcsolatos egészségügyi teendõkrõl már minden bizonnyal felvilágosították.
Ha másként nem megy, véleményem szerint egy darabig érdemes lenne folytatni az éjszakai ébresztgetéseket, mivel ennek kára még így is kisebb, mint ha a bevizelés miatt kialakulna a gyermekben egy állandó szorongás és szégyenérzet.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvonõ!
Kisfiam októberben lesz három éves, és nagyon értelmes és okos kisfiú. Nagyon szereti a gyerekeket, ugyanakkor nagyon visszahúzódó. Január óta jár egy maganóvodába, ahol jól érzi magát, néha már haza sem akar jönni, viszont még most is érzõdik rajta, hogy nem oldódott fel rendesen. Pl:Nem meri megkérdezni az óvonénit, hogy hol van a pólója, pedig nagyon jóban vannak. Ha sétálunk nem köszön az ismerõsöknek sem, amikor meg megkérdezzük tõle , miért, akkor azt mondja, hogy nem tudja, mert neki pici szája van. Persze megmosolyogjuk, mert nagyon aranyos, de félek, hogy õ is olyan bátortalan lesz, mint én. Milyen játékokkal vagy programokkal tudnánk neki segíteni, hogy bátrabb legyen és jobban bízzon önmagában, és ne féljen bármit megkérdezni, akár idegen emberektõl is? Sajnos én is nehezen veszem rá magamat, hogy akár telefonon is elintézzek valamit, bár rengeteg munkával már le tudtam gyõzni valamennyire a félénkségemet, de tudom, hogy ez mennyire megkeserítette az életemet, szeretnék segíteni neki, hogy ebben neki ne legyen része csak nem tudom, hogyan fogjak hozzá. Várom mielõbbi válaszát
Köszönettel: Molnár Katalin
Vlasz:
Kedves Katalin!
Mint ahogy minden ember más és más, így személyiségük is különbözõ: egyikük gátlásosabb, félénkebb, míg mások kifejezetten szeretik, ha középpontban vannak és mindenki csak rájuk figyel. Gyermeke az elsõ csoportba tartozik, ám ez egyáltalán nem baj, a gátlásokat pedig megfelelõ nevelõi attitûddel oldhatjuk.
Óvónõi munkám során én is nem egyszer találkoztam hasonló esettel, melynek kapcsán meggyõzõdésem, hogy ragyogóan lehet "kezelni" ezt a fajta félénkséget. Tapasztalataim azt mutatják, hogy sok esetben ezek a csöndesebb gyerekek sokkal fogékonyabbak, mint nagyhangú társaik, csak õk inkább a csendes (de annál figyelmesebb!) módját választják a tevékenységekben való részvételnek. Nagy hibának tartom, ha a pedagógus ezt a visszahúzódó magatartást úgy fogja fel, hogy „a gyerek azért nem szerepel, mert nem tud”! Ilyenkor minden nevelõnek kötelessége, hogy a kissé bátortalanabb gyerekeknek fokozatosan (!) visszaadja az önbizalmát. Kérje az óvónõt, hogy eleinte kisebb feladatokkal, szerepekkel bízza meg gyermekét és a legkisebb eredményért is nyilvánosan dícsérje meg. Ezt követheti, hogy mindig egyre nagyobb és jelentõsebb feladatokat kapjon a fiúcska, ám nagyon oda kell figyelni arra, hogy ezek mindig legyenek arányban a gyermek képességeivel. Ellenkezõ esetben u.is nemhogy visszaadnánk, hanem még inkább aláássuk a gyermek önbizalmát egy-egy elõforduló kudarccal.
Ön is sokat tehet a kisfiú önbizalmának megerõsítése érdekében, a jelszó: dícsérni, dícsérni! Fontos azonban, hogy a dícséretek mindig reálisak legyenek, csak valóban indokolt esetben éljünk vele!
Hasznos lehet még, ha van rá mód, hogy az ovis társakat többször meghívják magukhoz. Hazai környezetben u.is, jó „házigazdához” méltó módon bátrabban mer megnyilatkozni a kisfiú, mintegy vezetõ szerephez jutva irányít. Ennek következményeként óvodai közegben is egyre bátrabb lesz, egyre kevésbé okoz majd neki problémát a mások elõtt való megnyilatkozás.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Van egy kisfiam, aki októberben lesz 5 éves. Több gondom is van vele. Az egyik az, hogy semmire nem becsüli a játékait. Rátapos, rálép és még csak észre sem veszi, hogy ezzel eltöri õket. Azonkívül elõszed valamit, de pár perc után megunja és másikat vesz elõ és a végén az egész lakás tele van játékokkal. Rengeteg játéka van mivel 20 év óta õ az egyedüli pici gyerek a családban (szüleink és testvéreink vannak, akik elhalmozzák játékokkal õt, meg mi is sokat vettünk neki) Most ott tartunk, hogy mûanyag rekeszekben vannak a játékok és addig nem szedhet elõ másikat, míg az elõzõt össze nem pakolja. Ezzel elértük, hogy valamennyire összeszedi õket, de a játékokra való "vigyázás" még mindig gond. Hogy tudnám megértetni vele, hogy amink van arra vigyázzunk, óvjuk, ne törjük össze? Ez bizonyos mértékben figyelmetlenség is a részérõl, mert rendszeresen rátapos a lábunkra és már sokszor mondtuk neki, hogy figyeljen oda másokra, de valahogy mindig sikerül neki a "letaposás". De legalább már bocsánatot kér ha észreveszi.
A másik gond, hogy mennyire várhatom el tõle, hogy egyszerre csak egy dologgal foglalkozzon. Itt leginkább arra gondolok, hogyha megyünk fürdeni akkor képtelen levetkõzni úgy, hogy közben ne mászkálna el két ruhadarab között. Ugyanez megvan az evésnél is. Nem tud megülni addig míg megeszi a levest, leugrál a székrõl ha meglát valamit (valakit). Elvárjam tõle, hogy képes legyen csak az evésre, vetkõzésre figyelni, vagy még kicsi ahhoz, hiszen minden érdekli ami a környezetében van.
Válaszát elõre is köszönöm.
Tisztelettel
egy anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
4-5 éves korban a figyelem tartóssága még általában nincs azon a szinten, hogy a gyermek hosszabb idõn keresztül egyvalamire tudjon odakoncentrálni. Ha sok egyéb elterelõ inger is újabb és újabb tevékenységre ösztönzi (itt a rengeteg játékra gondolok), akkor végképp felületessé válik játéka. Azt javaslom, hogy próbálják megszûntetni a játékeszközökben való tobzódást és szelektálják azokat. Csak a legtöbbször használt és a leghasznosabb fejlesztõértékû eszközök maradjanak elöl, a többit egy idõre tegyék félre. Bizonyos idõközönként frissítsék a játéktárat. Így elkerülhetõ lesz a kapkodó, mindig másra átterelõdõ játék.
Hasznos lehet még, ha a felnõtt is részt vesz a gyermek játékában és ötletekkel, mintákkal szolgál a kicsinek arra, hogy hogyan lehet egyetlen játékkal is élvezetesen, elmélyülten tevékenykedni.
Az, hogy a fiúcska nem vigyáz a játékra, valószínûleg szintén a rengeteg felhalmozott játékból ered, hiszen „minek becsüljem meg, ha úgyis olyan sok van belõle?”
Valószínûnek tartom, hogy a játékban megszokott felületesség az oka a más tevékenységekben is fellelhetõ kapkodásnak, így azt gondolom, a fentiek segítségével nem csak a játékban, de más területeken is jobban tud majd koncentrálni gyermeke.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves ovónõ, kicsi fiam másfél éves, dumál, magyaráz de nem beszél (cica, vauvau a szókincse...), sõt a megértés se egyértelmû még nála (legalábbis nem érzem, hogy a szavaim értelme eljutnának hozzá).
Mostanában dacosabb mint eddig, és ha veszélyben érzi magát, vagy a tárgyait, akkor bizony harapassal védi meg magát. Nehezen viseli, ha valaki megfogja azt dolgot ami az õ hatáskörében van, letolja a mások kezét (csúzdára lehetõleg ne másszon más, ha õ ott van...) NEm kirívóan agresszív, csak ha oka van rá akkor támad, de félek, hogy ez erõsödni fog. Õszintén szólva a harapás az ami jobban aggaszt, túlságosan kézenfekvõ fegyver. Hogyan lehet fegyelmezni egy olyan gyereket aki a kommunikáció hagyományos formáira még nem igazán vevõ? Számára a "nem"-nek mintha nem lenne értelme...Amikor a "ne harapj" felszólítás csupán anya viccességét jelzi?
Válaszát elõre is köszönöm,
Ildikó
Vlasz:
Kedves Ildikó!
A beszédfejlõdés terén, - úgy gondolom, - nem lesz különösebb probléma, mivel gyermeke beszélõkedve megvan, szívesen próbálkozik a szavak kimondásával. Megfelelõen beszédes környezetben továbbra is aktívan fog fejlõdni a gyermek szóbeli megnyilvánulásának kelléktára.
Az agresszív viselkedés egyáltalán nem ritka ebben a korban, a harapás pedig szintén kifejezetten jellemzõ védekezõ eszközük a kicsiknek. Mivel õk még szavakkal és erõvel nem tudják megvédeni magukat, így hamar kitapasztalják, hogy a fogukkal kellõ „hatást” érhetnek el. Fontos, hogy ezt a meglehetõsen veszélyes módot a lehetõ leghatározottabban utasítsuk el. Biztos lehet benne, hogy közléseit szinte maradéktalanul megérti kisfia, az, hogy úgy tesz, mintha nem így lenne, az egyfajta ravaszságot takar.
Az agresszivitást semmiképpen ne engedje "elharapózni" :) , minden szavával és gesztusával egyértelmûen adja a tudtára a kisfiúnak, hogy ez tilos!
Sok sikert!
Krds:
Házasságunk már lassan 3 éve romokban hever. Ennek meghatározó oka, hogy köztem és egy kollégám között elsöprõ szerelem alakult ki. A férjem tisztában van a helyzettel, s gyakorlatilag más semmi más nem tart minket egymás mellett csak a gyerekek (Fiú-15, lány 10,5).
A szerelmem és közöttem már jóideje feszültséget okoz, hogy hazugságok között kell élni. Õ szeretné ha legalább eljutnánk oda, hogy a gyerekek elõtt se legyen titok a kapcsolatunk, s lassan fokozatosan el lehessen jutni a férjemmel egy váláshoz, még ha együtt lakás mellett is.
A szerelmünket is egyre jobban megviseli ez a helyzet. A férjemmel nem tudom és nem is akarom már rendbe hozni az életünket.
Kérem adjon tanácsot, mit tegyek, s fõleg azt, hogy miként beszéljem, ezt meg a gyerekeimmel.
Vlasz:
Nehéz helyzetben vagyok a válaszadást illetõen, tekintettel arra, hogy e házasság sorsa még bárhogy is alakulhat (gondolok itt pl. arra, hogy hajlandó-e válni a férje, megoldható-e a különköltözés, a bíróság hogyan döntene a válás során a gyermekelhelyezésrõl, megértéssel vagy elfordulással fogadják majd a gyerekek a hírt…stb.), másrészt a gyermekek már nem óvodás korúak, a serdülõkorban pedig óvodapedagógusként nem kifejezetten vagyok kompetens.
Annyit azonban feltétlenül javasolnék, hogy nagyon gondolja át a tervezett lépést, ugyanis ezt, bárhogy is igyekeznének, egyetlen gyermek sem úszhatja meg kisebb-nagyobb lelki sérülés nélkül. Vajon hogy élné át mindezt a még kiskamasz leánya, akinek ilyen korban még inkább szüksége van egy stabil érzelmi, családi háttérre, ill. milyen hatással lesz középiskolai évei kezdetén lévõ fiára e döntés?
Természetesen befolyásolni semmiképpen nem akarom és nem is fogom, ám legyen õszinte saját magához és reálisan mérlegelje: vajon el tudja-e fogadni, ha esetleg (mert sajnos ez is benne van a pakliban) gyermekei elfordulnak Öntõl, elveszti Õket egy elsöprõ szerelem árán?
Kívánom, hogy döntésében a megfontoltság vezérelje, melynek nyomán ne kelljen késõbb semmit megbánnia.
Krds:
Kedves Óvó néni!
A tanácsára lenne szükségem ismét 7 éves kisfiammal kapcsolatban.
Gyermekem az utolsó óvodai évét zárta, szeptembertõl iskolába megy.
Rendkívül jó eszû kisfiú, ami az óvónõk szerint a "probléma" egyik okozója. Ugyanis az utóbbi idõben feltûnõen elszemtelenedett. Ha bármilyen szituáció adódik mérlegel, hogy vajon milyen "kára" származhat abból, ha éppen nem teljesíti a vele szembeni elvárásokat. Kétségkívül azzal is tisztában van, hogy kinél meddig mehet el. Sokesetben felnõttekkel szemben megengedhetetlen hangot használ. Ha valami nem úgy történik, ahogy õ azt elképzelte dûhrohamba tör ki, ami "puffogásban" és szemtelen szavakban, gyakran tehetetlen sírásban merül ki. Elõfordul, hogy mérlegelés nélkül oda is csap, hol játékból, hol dühbõl. Utána jön a megbánás, próbálja a helyzetet szépíteni.
Óvónõi szerint kiskamaszkorát éli, amit mi próbálunk is tolerálni, de sok esetben az általa használt hangnem és viselkedés már szinte bántó.
Kérem segítsen tanácsaival, hogyan lehetne ezt az idõszakot megoldani, átvészelni. Most, hogy itt az iskolakezdés megijedtem, hogy valamit elrontottunk gyermekünk nevelésében, s félek, hogy ebbõl problémák lesznek az iskolában. Igyekeztünk következetességre (amit sajnos a nagyszülõk sokszor már nem tudtak betartani, bár tudom,nem is ez az õ feladatuk)és arra törekedni párommal , hogy egyenlõ félként kezeljük õt. Bevonjuk azokba a döntésekbe, amelyek õt is érintették, érintik. Édesanyám mindig azt mondja, hogy csak türelemmel lehet ezeket a problémákat megoldani, de én sajnos azt látom, hogy ez nem igazán válik be gyermekem esetében.
Veleszületett fejlõdési rendellenességébõl kifolyólag egyik karja rövidebb, mint a másik, amit õ láthatóan teljes elfogadással kezel. Holott én már arra is gondoltam, hogy tudat alatt az évek múlásával - bár nem mondja - ilyen jellegû viselkedést vált ki nála ez az állapot.
Válaszát várva.
Üdvözlettel és köszönettel:
Katalin
Vlasz:
Kedves Katalin!
Nem hiszem, hogy a kisfiú testi problémái állnának a háttérben, hanem a következõk:
Feltételezem, hogy a fiúcska a csoport legnagyobbjai közé számított az oviban, ahol Õ, mint egyik vezéregyéniség szolgáltatta a mintát a többieknek, hogyan is lehet adott esetben a felnõttek akaratával szembehelyezkedni: nyíltan ellentmond a nevelõnek, és ha ezzel nem ér célt, dühkitöréssel válaszol. E „megoldási módot” otthon is igyekszik gyakorolni, amivel (levelébõl úgy tûnik számomra) legtöbbször célt is ér. E viselkedés kiváltó oka legtöbbször az, ha saját vágyai, törekvései nincsenek összhangban képességeivel (pl.: túl nehéz feladatot kap), ill. ebben különbözõ külsõ körülmények akadályozzák õt. Megoldást ilyenkor az jelent, ha a nevelõk kiemelten odafigyelnek arra, hogy a gyermek mindig képességeinek megfelelõ feladatokat kapjon, ill. ebben örömét lelje. Amennyiben mindezek mellett mégis elõfordul dacos megnyilvánulás, úgy erre semmiképpen nem szabad az alábbiak szerint reagálni, hogy: "na jó, legyen ahogy akarod, csak hagyd már abba..." A dacos magatartástól teljes egészében zárkózzunk el, mintha észre sem vennénk, hogy a gyerek tombol.(Így rájön, nincs foganatja a kis „különszámának”) Miután lenyugodott, csak akkor beszéljük meg vele a történéseket és a megoldást. Fontos, hogy a követeléseket ne teljesítsük, csak a kéréseket, de csak azokat, melyeket valóban elfogadhatónak tartunk. Ha mégsem, közöljük a gyerekkel, hogy miért nem megoldható a dolog. Ezzel egy idõben viszont mondjuk el neki, hogy egy nagy gyermek, aki iskolába megy, ezt már megérti, mert az iskolások nagyon okosak. :)
Másik dolog, mely hozzájárulhat a magatartási zavarokhoz, az az iskolakezdéstõl való félelem. Ez talán nem is tudatos, de valószínûnek tartom, hogy mégis a problémák egyik kiváltó oka. Ezt iskolás játékkal lehetne a legegyszerûbben leküzdeni. Fontos, hogy a szerepjáték során az iskolát és a tanító néni személyét mindig nagyon vonzónak, kellemesnek tüntessük fel, így feloldhatjuk a gyermekben lévõ esetleges szorongásokat, melyeket az iskolával szemben táplál.
Remélem, a fentiek segítségével sikerül elérnünk, hogy kisfia boldog és elégedett kisdiákként kezdje szeptemberben a sulit.
Sok sikert: az Óvónõ
