Azt szeretném megkérdezni,hogy óvónõképzõ szakközépiskolával és Szociálpedagógiai fõiskolával elhelyezkedhetek-e óvónõként.Válaszát elõre is köszönöm.Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Sajnos csak az helyezkedhet el óvodapedagógusi munkakörben, aki kifejezetten óvodapedagógusi szakot végzett a tanítóképzõ fõiskolán. Ha másoddiplomát szerez a fenti keretek között, nem lesz további akadálya az áhított munka végzésének.
Krds:
Már egy ideje furdalja az oldalamat a kiváncsiság hogy mit jelenthet 4 éves kisfiam emberábrázolása. Remélem, ha nem is pontos, de körülbelüli magyarázatot kaphatok. A következö képpen rajzol le egy embert: fej, mindkét oldalról két-két kéz, aztán következnek a lábak. Nem rajzol hasát. mikor megkérdezem hogy mért van két keze minden oldalon, azt mondja hogy az a szárnya. Egyébként inkább csak firkákat rajzol, általában minden vonalat összeköt.betüket viszont nagyon ügyesen irja két éves kora óta. Ha épp rájön szeret rajzolni, festeni és ollózni.
Szeretném még megkérdezni hogy ha elküldenék egy rajzot e-mailben lenne e lehetöség részletesebb elemzésre? Elöre is köszönöm! Enikö B.
Vlasz:
Az óvodások kezdeti rajzaiban még nem a közvetlen szemlélet, hanem sokkal inkább emlékképeik, képzeteik szolgálnak alapul. Ezek többnyire tagolatlanok, hiszen a gyermek a dolgokat egészében õrzi képzeteiben, részletkiemelés nélkül. Ez az oka annak, hogy a lerajzolt bácsinál csak fej, karok és lábak láthatók, egyéb testrészek nem. Az egészben a részletek felfedezése csak fokozatosan történik meg, ami az ábrázolásban is fokról – fokra megmutatkozik. A gyermek, tapasztalatai gyarapodásával rajzában is egyre több részletet kiemel.
A konkrét gyermekrajz elemzésre sajnos egyenlõre nincs módunk, ám az ötletet nagyon köszönjük, nem kizárt, hogy hamarosan ilyen alrovattal is gazdagítjuk oldalunkat.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kérdésem nem épp ideillõ, de eddig sajnos sehol sem találtam rá választ. Milyen szintû végzettséggel lehet valaki óvónõ?
Vlasz:
Ahhoz, hogy valaki óvodapedagógus lehessen, a Tanítóképzõ Fõiskola óvodapedagógusi szakán kell diplomát szereznie. Törvényileg ez a feltétele annak, hogy óvónõi munkát végezhessen valaki.
Krds:
Kedves Óvó néni!
Kérdésem szintén az óvodai elhelyezésre vonatkozik. Albérletben lakunk, és természetesen nem vagyunk bejelentve. Nem is lehetünk. A múlt nyáron kemény 4 hónap mindennapi elfoglaltsággal végül is sikerült a gyermekek számára megfelelõ bölcsit, illteve ovit találnom. Kérdésem az, hogy ha az egyiket már felvették az óvodába, a másikat is felveszik-e, vagy adott esetben ismét kálváriát kell járjak? Ha igen, mivel rövidíthetném meg az ügyintézést?
Sajnálatos módon igencsak keménykednem kellett, és a hosszas utánajárások akkor szakadtak meg, mikor látták eltökéltségemet, és ügyvédhez fordultam volna a jogi háttér miatt.
Azóta tökéletes az összhang a szülõ és az intézmény között, sõt a gyermek is kitûnõen érzi magát, mind az óvónõk, mind a vezetõnõ örömmel veszi, hogy hozzájuk került a gyerek. Köszönettel:
Finderné Hadházy Claudia
Vlasz:
Kedves Claudia!
Helyzete valóban nem túl irigylésre méltó, ám örömmel olvastam, hogy végül is sikerült az óvodai, ill. a bölcsõdei elhelyezést megoldani, legalábbis elsõ körben. Köszönöm, hogy bennem bízva hozzám fordult kérdésével, ám tekintettel arra, hogy az ügy inkább jogi tájékozottságot kíván, mint pedagógiait, segíteni sajnos nem tudok.
Amit viszont mindenképpen javasolnék, hogy az óvodavezetõvel egyeztessen a másik gyermek ügyében is. Mint írta, õ is és az óvónõk is végül örömmel vették az elsõ gyermek érkezését. Bízzunk benne, hogy ez a kisebb testvér esetében sem lesz másként és ez esetben gördülékenyebben fog lezajlani a felvétel.
Sok sikert!
Krds:
Kedves Óvónéni!
Kisfiam 19 hónapos, egészséges, vidám, mozgékony, minden iránt érdeklõdõ, okos gyerek. Azt hiszem elkezdõdött nála valamilyen dackorszak. Lehet ez? Külföldön élünk (Németország), mert férjemet a cége ide küldte. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy a gyermek fél éves korától "hétvégi apuka", mert amíg Mo-on éltünk is, hónapokon keresztül csak a hétvégén láttuk. Sajnos a helyzet nem változott, mert, bár kiköltöztünk, megint másik orszában kell dolgoznia. 3 hónapja péntektõl reggeltõl vasárnap estig tudunk együtt lenni. Ebbõl következõen a kisfiúnk nagyon ragaszkodik hozzám, hiszen a hét nagy részében csak én vagyok neki. Egyedül nem hajlandó játszani, csak úgy, ha én is ott ülök vele. Hiába vezetem be a játékba, maradok 15-20 percet, amint felállok, jön õ is. Természetesen sem a WC-n, sem a fürdõben nem lehetek egyedül. Tulajdonképpen engem nem zavar, mert olyankor is elténykedik, felfedez, megvizsgál, játszik. Csak azt nem bírja, ha pl. szeretnék egy hírt, mûsort megnézni a Tv-ben (20 perc, és egész nap nincs bekapcsolva a Tv) és nem rá figyelek, vele foglalkozom. A napirendet úgy alakítottam ki, hogy nagyon sok idõt tudok rá fordítani, talán ezért is lett egy "kicsit" követelõzõ?
Legjobban azt szereti, ha az ölemben ülve mesélek neki könyvet lapozgatva, de ha vonatozunk, vagy építõzünk elég hamar érdektelenné válik. Néha dobálja a játékait is, ami csak azért aggaszt, mert, ha a fejére esik, fájdalmat okoz neki (és nekem, ha az én fejemre dobja) és mégis csinálja. Ilyenkor sír(10 mp-et), de inkább dühös. Mostanában, ha valami nem tetszik neki, pl. megtiltottam vmit, vagy továbbra sem engedek meg bizonyos dolgokat, földhöz csapja, ami a keze ügyébe kerül. Ez hiszti? Én ilyenkor megkérem szépen, hogy vegye fel, s ha nem, elveszem tõle az új dolgot (ami épp leköti) a kezébõl, s azt mondom, visszaadom, ha felveszi. Közben próbálom megmagyarázni a helyzetet, hogy nem szabad, eltörik, anyu sem dobál stb. Erre teljesíti a kérést. Helyes ez így? Nagyon félek, hogy valami nagy baklövést vétek.
Egyébként az apukáját is nagyon szereti, minden nap úgy kel fel, hogy Apát emlegeti, s amikor végre itthon van, bújik hozzá, ugrál, örvendezik neki. Férjem nem kényezteti a gyereket, annak ellenére, hogy keveset van vele, de nagy-nagy szeretettel foglalkozik vele. Inkább mindketten sok puszit, ölelést, símogatást adunk neki. Férjemmel megállapodtunk, hogy ugyanazokat engedjük és tiltjuk neki, hiába néz egyikünkrõl a másikunkra.
Úgy láttuk, hogy a környezetváltozás sem viselte meg, rögtön elaludt az új szobájában, és azóta is gond nélküli a lefektetés-éneklés-alvás ceremóniája.
Sajnos úgy vettem észre, hogy itt nem nagyon szokás játszótérre vinni a gyerekeket, mert a bölcsikben, ovikban szinte egész nap kint vannak. Ráadásul sokkal több az esõs nap, mint otthon, ezért kevesebbet lehet sétálni is.
A gyerekek társaságát nagyon szereti, bár nála is fellelhetõ a símogatás utáni hajhúzkodás, de ahogy tudom, elmondom neki, hogy nem szabad.
A kérdésem az (is) lenne, hogy szeptembertõl adjam-e itt óvodába, vagy bölcsibe (4 órára)? Még csak most kezdi jelezni, ha pisilt, vagy kakilt, szóval még messze a szobatisztaság. Ráadásul, mi magyarul beszélünk vele, és nem tudom, hogy az idegen, anya nélküli környezet mellet a nyelvi "nehézségek" társulása milyen hatással lenne rá. Akkor 27 hónapos lesz. Mi úgy gondoljuk a férjemmel, hogy hasznára lenne a gyerektársaság.
Az idegenekkel tartózkodó, de fél óra múltán már közelít, ha szimpatikus az illetõ. Az utcán a néniknek, bácsiknak integet, sokat nevet.
Köszönettel: Daneel
Vlasz:
Kedves Daneel!
Kisfia nemrég múlt másfél éves, ám ez alatt a rövid idõ alatt is számtalan újabb és újabb körülménybe, környezetbe csöppent bele az édesapa munkakörülményei miatt. Errõl természetesen senki nem tehet, ám valamennyire megmagyarázza a kisgyermek érzelmi hullámzását. Az ezzel is összefüggõ dacosságról a késõbbiekben teszek említést.
Kisgyermekkorban a kicsik még elsõsorban inkább a felnõttek felé fordulnak, mint kortársaik felé, ez az Ön kisfiánál sincs másként. Az Önhöz való intenzív, túlzott (?) ragaszkodás pedig, - mint ezt Ön is jól gondolta, - valószínûleg abból ered, hogy Ön az elsõ számú társa a gyermeknek a mindennapokban. Az ölben történõ mese, könyvnézegetés sem azért élmény a gyereknek ebben az esetben, mert a mese, ill. a képek lekötik, hanem az édesanya testközelsége, a közvetlen testi kontaktussal járó foglalkozás öröme adja a tevékenység igazi vonzerejét. A többi játék is csak addig érdekes, amíg az anyukájával tevékenykedhet együtt. Ez, - mint már írtam, - természetes jelenség ebben a korban. Próbálja azonban fokozatosan elfogadtatni vele, hogy egy-egy rövid idõre anyu is szeretne mást csinálni. Eleinte csak egy-két percre, késõbb kicsit hosszabb idõre is meg lehet próbálni. Türelmét a végén egy közös játékkal jutalmazza.
A dacos megnyilvánulások kisgyermekkorban az én-tudat kialakulásával vannak összefüggésben. Rájön, hogy neki is lehet önálló akarata, azaz ellen is állhat a felnõttek kéréseinek. Ebbõl erednek pl. a nem kevéssé veszélyes dobálózások is a dühkitörések alkalmával. Ha ilyen megnyilvánulást tapasztalunk, azt a gyermek és saját testi épségünk érdekében is határozottan el kell utasítanunk.
Dacot válthat ki sok esetben az is, ha a gyermeket nem a képességeinek ill. életkorának megfelelõ feladatokkal látják el. Ha erre mindig kellõ figyelmet fordítunk, a dacos magatartás egy idõ után megszûnik.
A bölcsõdébe, ill. óvodába iratással ez esetben, úgy gondolom, tanácsos lenne még egy évet várni. Már az eddigi sok változást is láthatóan kissé nehezen viselte a gyermek, nem lenne jó idõ elõtt újabb nehézségek elé állítani õt. A gyerektársaság 27 hónapos korban még alig meghatározó a gyermeknél, ilyenkor még inkább csak egymás mellett, mint együtt játszanak. Sokkal több haszna lenne véleményem szerint, ha az otthoni környezet stabilitását élvezhetné még egy darabig.
Krds:
Kedves Ovónéni!
Szeretném megkérdezni, mi a teendõ egy majdnem három éves, okos, aranyos kisfiúval, aki evés után/helyett sokszor ledobálja a tányért, ételt, megállás nélkül kolompol és kiabál evés közben,hiába kérem szépen, csúnyán. Mindent õ akar megdirigálni, nem akar vetkõzni, öltözni, elindulni otthonról, gyakran aludni menni se. Sokat hisztizik, fõleg a boltokban nem lehet vele birni. Minden kellene neki. Én sokszor már szégyellem magam, mindenki minket néz. Mivel mozgássérült vagyok, csak úgy tudunk vásárolni, ha együtt megyünk, különben megoldanám nélküle. Még mûanyag cumisüvegbõl iszik, melyet minden ivás után földhöz vág. Emiatt nem merek poharat adni a kezébe, mert ahányszor megpróbáltam, a földre boritotta a tartalmát. Éjjel is iszik, gyakran többször is fel kell kelni hozzá, reggelre csupa pisi. Próbáltam sima vizet adni éjszakára, azt nemigen szereti, hátha leszokna. De nem, zokog, tombol, dührohamot kap, ha nem az történik, amit õ akar. Akaratos természet, mindig is ilyen volt, nem mostanság változott meg, már csecsemõnek problémás volt. Gyermekgyógyász fõorvos akkor azt javasolta, hogy adjuk bölcsibe, egy évesen ment is. Ott sokáig õ volt a mintagyerek - igaz, a legkisebb is. Sokat foglalkozunk vele, mostanában kezelhetõbb is, igyekszem mesével, versekkel, "tanulással", beszélgetéssel lekötni õt, de ha öt percre magára hagyom és valami nem sikerül, pl. két kocka nem megy egymásba, üvölt és mindent földhözvág. Sokszor kértem, szépen szóljon, ha valami nem sikerül, akkor én jövök és segitek. De ezek a türelmetlen, sokszor agressziv reakciók mindig újra ismétlõdnek. Úgy tûnik, képtelen elviselni, ha nem sikerül valami, pedig mindig kapacitálom : nem baj, próbáljuk újra, türelmesen, akkor majd sikerülni fog. Ugyanakkor egész kitûnõ szellemi képességekkel rendelkezik, öt perc alatt mindent megért, felfog, megmagyaráz. Kérem, ha van valami átfogó tanácsa a számomra, válaszoljon. Köszönettel: Monika
Vlasz:
Kedves Mónika!
A gyermekkori dacosság sajnos nem ritka jelenség, ennek kezelése mindenképpen megkövetel a felnõttõl egyfajta határozottságot, következetességet. Az Ön által említett kitörések alkalmával ennek szellemében kell kezelni a negatív megnyilvánulásokat. Amikor a fiúcska erõszakkal, akaratosan próbálja szüleire erõltetni akaratát, ennek semmiképpen nem szabad teret adni. Amikor a kritikus szituációk elõre sejthetõk, ennek alternatíváiról elõre beszélni kell a gyermekkel. Pl: vásárlás elõtt mondja el, hogy ha engedi anyát szépen vásárolni, akkor a végén választhat magának egy (!) jutalom-csokit. Viszont, ha folyamatosan nyüstöli, hogy ezt vagy azt kér, semmit nem fog neki venni. Nagyon-nagyon fontos, hogy ezt mindig tartsa be, akkor is, ha a kisfiú hangos sírással, toporzékolással igyekszik „meggyõzni” Önt. A harmadik, negyedik, sokadik alkalommal rá fog jönni, hogy jobban jár, ha betartja az Ön kéréseit Eleinte nehéz lesz és fõként kellemetlen a gyermek nyilvános elõadása, de kitartás, következetességének nagyon hamar be fog érni a gyümölcse.
A játék során történõ türelmetlenséget a következõ módon lehet kezelni: fontos, hogy gyermeke mindig életkorának és képességeinek megfelelõ feladatot kapjon, hiszen a túl nehéz feladatok elveszik a kedvét a további próbálkozásoktól és érthetõ ellenkezést váltanak ki belõle.
Játék elõtt beszéljék meg, hogy anya szívesen segít majd, de csak akkor, ha nem kiabál, hisztizik, hanem szépen kéri. A „varázsszó”: Légyszíves. Ennek betartásához ragaszkodjon, és ha gyermeke elfelejtkezik errõl, emlékeztesse rá. Csak a tisztességes kérésre reagáljon. Fontos, hogy a gyermek megtanulja, hogy nem csak a szülõknek kell szépen kérniük, hanem neki is illik ezt ugyanilyen módon lereagálnia.
Az étkezés közben tapasztalható rossz szokásokat is kellõ határozottsággal kell kezelni. Elõre közölje a kisfiúval, ha ledobja a cumisüveget, tányért, nem fogja visszaadni és nem lesz mibõl inni, enni. Amint a gyermek észreveszi, hogy rendetlenkedésének valóban komoly következményei vannak, elõbb-utóbb le fog szokni ezekrõl.
Krds:
Kedves Ovónéni!
Meg szeretném kérdezni a véleményét a gyermekkori nyelvoktatásról. Kisfiam három éves lesz, tudja, hogy különbözõ nyelveken beszélnek az emberek, több angol nyelvû mesét láttunk. Gyakorta megkérdi, mi hogy van angolul. Szivesen tanul, én szivesen tanitom. Felmerült bennem, hogy angolos oviba adjuk, vagy angoltanár babysittert fogadjunk mellé. Szerintem élvezné. De ismerõseim azzal riogatnak, aaz iskolában ebbõl gond lesz, a gyerek könnyen lehet dyslexiás. Mi itthon már többé kevésbé megtanultuk a magyar abc-t. Most karácsonyra kaptunk egy beszélõ táblát, ami viszont az angol abc-t ejti ki. Hallatlan élvezettel játszott vele a gyermekem, egész ünnepek alatt el sem engedte, pedig ez nem jellemzõ rá. Nincs türelme hosszasan játszani egy játékkal és semmi esetre sem egyedül. Ez az angol tábla lenyûgözte. Felötlött bennem, hogy keverni fogja az angol-magyar betûket, ezért eltettem a táblát késõbbre. Bár az igazat megvallva a gyerekem vagy angolul, vagy magyarul betûz, tehát úgy látszik, tud különbséget tenni. (Azonkivül bejelentette, hogy õ egyetemre készül...) Szeretném kikérni a szakember véleményét, mi a helyes egy tudásra éhes, önállóan nem nagyon eljátszó gyerek korai nyelvi fejlesztése terén. Válaszát elõre is köszönöm, Monika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Az Ön által feltett kérdésben bizony eléggé eltérnek a vélemények, így engedje meg, hogy ez esetben csupán saját tapasztalataimra alapozott, szubjektív véleményemet mondjam el.
Mindenképpen tanácsos, hogy a gyermek elõször saját anyanyelvét ismerje meg alaposan és használja hibátlanul, hiszen ez az alapja egy újabb, másik nyelv megtanulásának. Gondoljuk csak el, hogyan tudnánk elmagyarázni ennek vagy annak a szónak a jelentését a kisfiúnak, ha annak még magyar megfelelõjét sem ismeri. A három évesek szókincse, beszédkészsége még nem elég kiforrott a direkt értelemben vett nyelvtanuláshoz.
Hangsúlyozni szeretném viszont, hogy teljesen más esetnek számít, ha egyik szülõ nem magyarul, hanem más nyelven beszél és a mindennapok szituációiban, különbözõ beszédhelyzetekben spontán módon adja át az idegen nyelv ismeretét. Ilyenkor ugyanis nem konkrétan tanul a gyermek, hanem észrevétlenül teszi magáévá a nyelvet az egyes élethelyzeteken keresztül.
Az elõbbiek tükrében természetesen semmiképpen nem lebeszélni akarom a gyermekkori nyelvtanulásról, csupán azt tanácsolnám, hogy halassza pár évvel késõbbre ezt. Amennyiben viszont a kisfiú magától kérdezi meg ezt vagy azt a szót, természetesen válaszoljuk meg a kérdést.
Krds:
Kedves Ovónéni!
Kisfiam márciusban lesz három éves. Értelmes kisfiú, húszig számol, ismeri a formákat, szineket, a legtöbb betût, csak épp a bilire ülni nem hajlandó. Tudja mire való, azt is, hogy a nagyfiúk ezt vagy a kis WC-t használják, de se nem szól, se ráülni nem hajlandó, vagy ha mégis, abban a pillanatban felpattan. Eddig vagy kétszer-háromszor sikerült a dolog, nagyon megdicsértük, megjutalmaztuk, de ennek ellenére továbbra sem érdekli. Úgy tûnik, õ ezt a problémát kipipálta, a dolog ezzel le van tudva. Még ha szól is, hogy most kakilni fog, semmilyen rábeszélésre nem lehet levetkõztetni és bilire ültetni. A wc-vel is próbálkoztunk, "gyermek üléssel" kiegészitve, szóba se jöhet. Két éve közösségbe jár, ott már mindenki szobatiszta. Ezt több izben kitárgyaltuk vele, hogy a nagy és okos gyerekek már mind szólnak, ha bilit kérnek. Én mozgássérült anyuka vagyok, nagy könnyebbséget jelentene a mihamarabbi szobatisztaság. Nem beszélve arról, hogy már oviba is mehetne, ha ez a kérdés megoldódna. Hogyan segithetnék a kisfiamnak? Sem dicséret, sem a hiúságára apellálás, sem a játékos trükkök nem hatják meg. Õ nem akar és kész. Várom válaszát, és kivánok boldog újesztendõt. Köszönettel Monika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Elõször is szeretném megköszönni az új évi jókívánságot, én is hasonlókat kívánok az egész családnak. A szobatisztaságra szoktatás, a wc, bili elfogadtatása a gyermekkel sok szülõ rémálma. Ezt a problémát sajnos most Ön is megismerte. Bár, - mint írja-, a játékos megoldások sem jártak eredménnyel, én mégis ilyen módon próbálnám megközelíteni a dolgot. Ajánlja fel a kisfiúnak, hogy ha nagyon rendesen viselkedik, (jutalomként tálaljuk!) akkor együtt elmennek egy boltba és gyermeke választhatja ki azt a bilit, amibe innentõl kezdve mindig pisilni, ill. kakilni fog. Hangsúlyozzuk neki, hogy alaposan gondolja át a választást, mert ez csak az õ bilije lesz, ami sokkal kényelmesebb és szebb, mint másoké.
Emellett játszhatják azt is, hogy a kisfiú minden nap megmutatja kedvenc játékmacijának, játék állatának a bilihasználat fortélyát. Hangsúlyozzuk, hogy a játékmaci csak úgy fogja megtanulni a dolgot, ha õ pontosan megmutatja neki, hogyan kell. Ezt követõen a mackó csodálkozzon rá a bilizés eredményére.
Remélem, a fenti módon sikerül hamar szobatisztaságra szoktatni kisfiát. Sok sikert!
Krds:
Kislányom most fogja elkezdeni az óvodát. Számomra elég megdöbbentõ, hogy reggelire csak üres kiflit kapnak kakaóval, vagy teával, az ebéd ugyan bõséges, de gyümölcsöt is csak hetente kétszer kapnak. Szinte az egész napjukat az óvodában töltik a gyerekek, s ilyen étkeztetés mellett hogyan táplálkozzanak egészségesen? Ennyire nincs pénze az államnak, hogy az ilyen kicsi gyerekeknek, akiknek naponta szükségük lenne friss gyümölcsre, zöldségre, nem tudják megadni? Míg itthon voltam GYES-en, próbáltam mindent megtenni ennek érdekében, de most hogy óvodába megy, mit tehetnék? Vagy én lennék túl igényes? Köszönettel, Valéria
Vlasz:
Kedves Valéria!
Az óvodai étkeztetés, bár meglehetõsen változatos és a gyermekek igényeit igyekszik szem elõtt tartani, ám a mindenre kiterjedõ, tökéletes étrendet érthetõen nem tudja biztosítani. Ezt természetesen az óvoda dolgozói is tudják, ezért a legtöbb helyen a következõ megoldást szokták alkalmazni: minden egyes napon egy-egy óvodás hoz be az oviba egy egész csoportnak elegendõ zöldséget, ill. gyümölcsöt, amit nap közben fogyasztanak el a gyerekek. Ez a szülõk számára sem különösebben megterhelõ, hiszen egy hónapban maximum egyszer kerül sor rájuk. Így viszont a kicsik minden nap elegendõ vitaminhoz jutnak, ami valóban elengedhetetlen fejlõdõ szervezetük számára.
Feltételezem, hogy ilyen vagy ehhez hasonló rendszert már kislánya óvodájában is bevezettek, ám amennyiben mégsem, úgy ajánlom, tegyen rá javaslatot egy szülõi értekezlet alkalmával.
Krds:
Kedves Óvónõ!
Három éves kisfiammal kapcsolatban fordulok újra Önhöz.A gyermeki (életkori)fantázia nála nagyon mûködik:leopárdot látott az utcán (nem fél ettõl az állattól)séta közben pl., de "látta" már a bölcsis nénijét is repülni.Az ilyen mesék mellett elmeséli a napi eseményeket is, mit játszottak aznap... Tudni kell róla, hogy a meseolvasás kedvenc idõtöltése, az esti meséket sokszor már õ meséli nekem, erõsen humán beállítottságú, félelemkeltõ meséket nem nézhet, csak felvételrõl (tehát általam ellenõrzött minõségben)nézheti a Franklint, a Vuk vagy a Süsü egyes részeit, naponta csak egyet ezek közül. Ezekkel Ön egyetért? Mi a helyes a fantáziahazugságokkal: jelezzem, hogy nem hiszem el(Ez jó kis mese volt) vagy csináljak úgy, mintha én is láttam volna a leopárdokat?
Köszönöm a válaszát és kellemes ünnepeket kívánok! Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
Óvodás korban jellegzetes dolog az ún. fantázia hazugság.(A fantázia hazugság nem keverendõ össze a szándékos félrevezetéssel!) Ez azt jelenti, hogy a gyermek a valóságot fantáziája, képzelete segítségével átdolgozza, megváltoztatja és ezt igaz történetként adja elõ. Fontos tudni, hogy a fantázia hazugságok esetében a gyermek mindig tudja, hogy ez igazából nem igaz, ez csak játék. Ám képzelete szárnyalásával szívesen átéli a lehetetlent, a meseszerût is. Fentiek miatt érdemes a felnõttnek is mindig érzékeltetnie a mesélés során, hogy az csak mese, nem valóság. Így alakul ki fokozatosan a mesetudat, amely segítségével a gyermek külön tudja választani a valóságot a mesétõl. Kisfiával belemehet egy-egy ilyen játékba, ám ilyenkor nem árt mindig megjegyezni, hogy csak játékból ( ! ) látom pl. a bölcsis nénit a felhõk között repülni...stb.
Az Ön által felsorolt mesék véleményem szerint semmiképpen nem lélelkromboló hatásúak, a mértékletes tévézés (tudatosan válogatott mûsorokkal) nem árthat a gyermeknek. Ha mindemellett az állandó, személyes foglalkozás nincs nélkülözve a gyermeknevelésben, (márpedig Önöknél úgy tûnik, ilyen veszély nem fenyeget), akkor a mesék, varázslatos történetek csak szebbé, színesebbé teszik a gyermekkori éveket.
Karácsonyi jókívánságait nagyon köszönöm, én is hasonlóan kellemes ünnepeket kívánok Önnek és családjának!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovónéni!
Kisebbik fiam 3 és fél éves, fél éve jár óvodába. Kezdetben minden jól indult. Mostanában azonban az ovónõk sûrûn panaszkodnak rá, hogy agresszív lett a többi gyerekkel. Szétrúgja a felépített kockaváraikat, összefirkálja a másik kisfiú által rajzolt rajzot és ki is dobja a szemétbe a papírt. Kockákat dobál, szóval pusztít, rombol.
És csúnyát is mondott az ovónéninek.
Szeretném elmondani, hogy normális család vagyunk, férj, feleség együtt, nagyfiú 4. osztályos. õ is ebbe az oviba járt 4 évig, soha semmi gond nem volt vele. tény, hogy ez a kisebbik gyermekem hisztisebb, erõteljesebb egyéniség és még anyásabb, mint a nagyobb fiam. szeretnék én a kicsi agresszivitásán, furcsa dolgain változtatni, de nem tudom igazán, mit kellene tennem. az egyik ovónõ szerint beszélgessek vele folyamatosan, hogy mit kellene másképp csinálnia. ezt a férjemmel folyamatosan meg is tesszük. még elmondanám, hogy dolgozom, kevesebbet vagyok a gyerekekkel, mint szeretnék, de abban a napi pár órában, amit velük tölthetek, mindent igyekszem pótolni, de ezt úgysem lehet. a másik ovónéni reggelente rendszeresen letámad, hogy micsoda dolgai vannak a kisfiamnak. ma reggel is panaszkodott rá, én hajnalban álmosan, hólapátolás után csak hebegtem-habogtam. úgy tûnt ki a hangjából, hogy ez a gyerek magatartászavaros, és õk mindent megtesznek, de nekünk is együtt kellene mûködnünk. én ezt értem, meg is tesszük, amit lehet. az volt az érzésem, oda akar kilyukadni, hogy mi renittens, rossz család vagyunk, és nem törõdünk a gyerekekkel, azért olyan ez a gyerek, amilyen. nem volt erõm korán reggel gyõzködni, hogy higgye el: mi rendes család vagyunk, bár feszültségmentesen azért nem tudunk élni, mint ahogy mások sem. de íme: itt van egy 4. osztályos, értelmes fiam, akivel az oviban sosem volt gond, tehát tudunk mi azért normálisan gyereket nevelni. úgy éreztem, hogy nem vagyok képes harcolni. tény, hogy a kicsi más, de nem lehet, hogy - szülõi hibáinkat is beismerve és nem eltagadva - valami az oviban sem stimmel? tisztelettel várom válaszát: Erika
Vlasz:
Kedves Erika!
Elsõként, azt hiszem, érdemes lenne végiggondolni, hogy gyermeke magatartási problémái kb. mikortól jelentkeztek ill. hogy ebben az idõszakban történt-e valamilyen változás akár a családi, akár az óvodai életben. Amennyiben a válasz igen, ebben az esetben a változás-okozta körülmények tükrében kell a továbbiakban cselekedni.
Ám ha nem történt semmi jelentõsebb dolog, úgy a következõket tudnám hozzáfûzni:
A gyermeki agressszió, a romboló játék okai az esetek nagy többségében a nem megfelelõ családi nevelés (diktatórikus nevelés) következményei. Ám megjegyzem, hogy az óvodai nevelésben is elõfordulhatnak olyan körülmények, amelyek ilyen reakciót váltanak ki a gyermekbõl. Én ezt így látatlanban természetesen nem tudom és nem is akarom megítélni, csupán a következõket javasolnám: üljön le beszélgetni az óvónõvel, és konkrét esetek kapcsán próbálják meg egyezteteni az alkalmazott nevelési eljárásokat. Pl.: Mit csinál az óvónõ, ha a kisfiú összefirkálja mások rajzát? Bünteti-e? Ha igen, akkor hogyan? Ezzel szemben Önök otthon mivel próbálnak és tudnak hatni a gyermekre?... stb. Amit viszont feltétlenül javaslok óvónõ kollegáimnak és Önöknek egyaránt, az az állandó dícséret, buzdítás. Nagyon hasznos lenne, ha az óvónõk bizonyos felelõsséggel járó feladatokat bíznának a fiúcskára, aminek elvégzéséért természetesen szintén nem maradna el a dícséret.
Javaslom még, ha mód van rá, egy nyílt nap keretében üljön be a csoportba és kísérje figyelemmel gyermeke megnyilvánulásait. Elképzelhetõ, hogy így fény derülhet olyan okokra is, amelyek idáig rejtve maradtak.
Krds:
Kedves Óvónö!
Én végzös angol szakos egyetemista lány vagyok. Nagyon szeretem az egészes kicsi gyerekeket, és vágyom rá, hogy velük foglalkozhassak diplomázásom után. A kérdésem az volna, hogy Ön szerint lehetséges lenne-e, hogy ilyen végzettséggel foglalkozhassak egészen kicsi gyerekekkel? (az angol szakon kívül színház képzéses is vagyok)
Kornélia
Vlasz:
Kedves Kornélia!
Rövid levele nyomán nem tudom pontosan eldönteni, hogy az óvodás gyermekekkel való drámapedagógiai foglalkozást milyen keretek között képzeli el. Kifjezetten óvónõi munkakörben elhelyezkedve vagy külsõs képzõként? Amennyiben az elõbbi lehetõséget fontolgatja, az sajnos nem megoldható, ugyanis óvodapedagógusi munkakörben kizárólag Tanítóképzõ Fõiskola Óvodapedagógusi szakán végzett személyek helyezkedhetnek el. Arról pedig sajnos nem tudok felvilágosítást adni, hogy egyes óvodák igényelnek-e az Ön végzettségéhez kapcsolódó külsõs dolgozót. Javaslom, hogy elképzelésével keressen fel óvodákat, magánóvodákat, ahol elképzelhetõ, hogy lesz érdeklõdés az Ön ajánlatára.
Sok sikert!
Krds:
Tiszztelt Óvónõ!
Kisfiam, Peti április végén lesz 3 éves. Február/márciustól szeretném õt közösségbe vinni. Tavaly úgy gondoltam, hogy nem adom õt bölcsibe (mondván: ott biztosdan nem foglalkoznak annyit velük), és sikerült is egy olyan ovit találnunk, ahová januártól ún: minicsoportba felvették, csupa vele hasonló korú, 3 évet még be nem töltött csöppség közé. Most viszont azt gondolom, hogy talán jobban járna, ha bölcsibe adnám, ugyanis az óvodával kapcsolatban dolog miatt bizonytalan vagyok van:
1)Az biztos, hogy februárra még nem lesz teljesen szobatiszta, bár nappalra már 2 éves kora óta szobatiszta, de kakilni csak este a pelusba hajlandó és alváshoz is szükséges a pelus, bár idõnként száraz marad. Ezért nem szeretném sem az õ sem a saját napjaimat a szobatisztaság "erõltetésével" megkeseríteni.
2) Az oviban délelõtt 22-25 gyerekkel 1 óvónõ foglalkozik, bár ehhez a minicsoporthoz 2 helyett 3 dadust sikerült beosztani, mégis úgy érzem, hogy ez túl nagy létszám.
Van a közelünkben egy bölcsi (alapítványi), ahol 8-10 gyermekkel 2 gondozónõ van, 1,5 éves kortól veszik fel a kicsiket és nagyon,jónak tûnik.
De nem tudom mégis mi lenne jobb Petinek, a kisebb létszámú bölcsi, ahol talán több figyelmet kaphat, de nála kisebb gyerekekkel van, vagy a nagyobb létszámú ovi,hiszen elõbb-utóbb úgyis meg kell szoknia, hogy nem csak rá figyelnek, viszont talán többet "foglalkoznak" (festés, ragasztás... stb.) velük és a többi gyerek jobban inspirálja?
Szíves válaszát elõre is köszönöm: ANDREA
Vlasz:
Kedves Andrea!
Kérdésére szívesen elmondom véleményem, ám a döntés természetesen az Ön kezében van.. Én mindenképpen az óvoda mellett maradnék, melyet kérdéseihez kapcsolódva a következõkkel indokolok:
1) Az óvodaérettség feltétele a nappali szobatisztaság, az esti pelenkába kakilás és az éjszakai pelenka használata ezt mit sem befolyásolja. (Javaslom egyébként korábbi, szobatisztasággal kapcsolatos leveleim átolvasását, nem egy "pelenkába-kakilós" kérdésben adtam már tanácsokat, melyek Peti számára is hasznosak lehetnek.) A szobatisztaság kérdését erõltetni valóban nem szabad, ám dícsérettel, állandó motiválással buzdítani a cél elérésében mindenképpen ajánlatos.
2) Mint Ön is említette, az oviban az óvónõ mellett több dadus is foglalkozik a gyerekekkel. Úgy gondolom, hogy így a 20 fölötti létszám esetében sem jut egy-egy felnõttre sokkal több gyerek, mint a magánbölcsiben. Azt a mellékesnek egyáltalán nem tekinthetõ tényt pedig ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy egy óvodapedagógus tudatos pedagógiai, nevelõ munkája és egy egészségügyi végzettségû gondozónõ munkája nem azonos. Míg elõbbi munkája már elsõsorban nevelõ-oktató, utóbbié csupán a gondozási teendõket foglalja magában.
A csoporttársak életkora szempontjából is hasznosabb lenne, ha kisfia korához igazodva inkább oviba járna, a gyorsabb ütemû fejlõdés így ugyanis sokkal inkább garantált.
Végül szeretnék szólni az új közösségbe való beilleszkedés nehézségeirõl is. Míg a magánbölcsi után újabb, óvodai közösségbe kellene ismételten beilleszkednie Petinek, addig az ovinál, feltételezem, hogy ugyanebben a csoportban folytatná további óvodai éveit is.
Úgy gondolom, hogy a fent említett szempontokat érdemes lenne alaposan átgondolni, így talán könnyebb lesz felelõsséggel dönteni.
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom 3 hónap múlva lesz 5 éves. Most jár középsõ csoportba. Az óvodai beilleszkedéssel van problémánk. Tavaly mikor elkezdte az óvodát úgy tûnt minden simán megy, 2 és fél hónap múlva kezdõdtek a problémák. Nem csinált semmit az oviban, csak járkált és nézelõdött. Az óvónénik javaslatára néhány hetet otthon maradt, a téli szünet után újra járt az oviba. Lassan kezdett a társaival is játszani, de a közös foglalkozásokban nem akart résztvenni. Ez azóta sem változott, csak nagyon ritkán hajlandó bekapcsolódni a tevékenységekbe. Egyébként minden dalt, mondókát megtanul, itthon elmondja mit csináltak a többiek - sokszor azt mondja Õ is csinálta, pedig nem így van - a közös játékokat el kell itthon játszani. Az óvónénik arra figyelmeztettek, ha ez nem változik, problémák lesznek majd az iskolában. Mi az Ön vélemyénye, mit lehetne tenni ? Mennyire befolyásolhatja az óvodai viselkedését, hogy nincs testvére, a családban csak felnõttekkel találkozik, születése óta szinte csak a szüleivel ( javarészt velem)játszik. Egyébként a számára szimpatikus idegenekkel gyorsan teremt kapcsolatot. Én úgy látom értelmes, okos kislány, itthon szívesen játszik egyedül is, szeret feladatokat megoldani (Tappancs, Buci Maci újságokból).
Válaszát elõre is köszönöm: Maci-anyu
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Levelébõl kitûnik, hogy kislánya, bár nem az a túl extrovertált (kifelé forduló, szerepelni vágyó)
gyermek, ám a közös tevékenységek óriási élményként hatnak rá. Ezeket az élményeket elraktározza, és a biztonságos otthoni környezetben újra és újra végigéli, játékában felidézi. Az, hogy a kislány visszahúzódóbb típus, önmagában nem probléma, hiszen nem vagyunk egyformák. Valakiben nagyobb a szereplési vágy, míg másokban kisebb és inkább a háttérbõl figyelik a dolgokat.
Igazi problémát csak az okozna, ha még távoli szemlélõként sem lenne részese a közös tevékenységeknek. Így azonban világosan látható, hogy nagyon is érdeklik a dolgok, csupán a sok ember elõtti "szereplés" ténye riasztja a leánykát. Ez ellen legtöbbet az óvónõ tehetne. Kérje meg, hogy gyermekét is lássa el kezdetben kisebb, majd fokozatosan nagyobb szerepekkel, feladatokkal. Fontos, talán ez esetben legfontosabb dolog az ezért kapott dícséret, ill. a csoport többi tagjának elismerése. Pl: tapsoljuk meg "Zsuzsit", amiért ilyen ügyes volt!... vagy: egy gyermeke által készített rajzról mindenki mondja el, hogy mi az, ami szép benne… stb. Az önbizalmat erõsítõ megoldási módok tára végtelen. Biztos vagyok benne, hogy az óvónõnek is sok hasonló ötlete van erre.
Amit pedig Ön, mint szülõ tehet, az a következõ: ha módjukban áll, rendezzenek saját otthonukban egy-egy játszódélutánt, melyre legkedvesebb óvodástársait meghívhatja kislánya. Így egyre mélyebb, erõsebb társkapcsolatok alakíthatók ki. Ennek birtokában talán kislánya is hajlandó lesz, ha máshogy nem, kezdetben barátjával karöltve egy-egy közös feladatban való részvételre, kisebb szereplésekre. Késõbb erre már egyedül, önállóan is örömmel fog vállalkozni.
Krds:
Tisztelt Óvónõ! Kislányom négy éves, másodszor járja a kiscsoportot, mert évvesztes. Tavaly egy másik óvódába járt, ahol ha lassan is -elõzõleg nem járt közösségbe, bölcsibe- de feloldódott év végére. Az elején bepisilt, de csak az oviban, aztán már lassan a kis wc-re sikerült ültetni és használta. Ott minden csoportnak volt saját fürdõszobája, wc-i, és nem volt függöny a kiswc-k és a fürdõszoba között. Nagyon értelmes kislány, az óvónõk azt tanácsolták, hogy vigyem középsõ csoportba tovább és majd ismételje a nagycsoportot. Mi mégis úgy döntöttünk, áthozzuk egy másik óvódába, mert mindig éreztünk a kislányban egy kicsi tartást az ovival szemben. Az új oviba -legnagyobb meglepetésünkre- imád járni, itt sok barátja van, állandóan mesél mindenrõl, egyszóval bár újra kiscsoportos, de imád itt lenni és nem õ az egyedüli négy éves a csoportban. Viszont egy dolgot nem akar: pisilni. Nem pisil be, õ szobatiszta, de tartogatja hazáig. Azt tudni kell, hogy ebben az oviban minden csoportnak közös a mosdója, és függöny választja el a kiswc-ket. Az elején azt mondta, fél a függönytõl. Most már hiába próbálom (juk) bármilyen dicsérettel, kis meglepetéssel rávenni, beszélni sem akar róla. "Kérlek, anya, ne beszélj", mondja és befogja a fülét. Mit csináljunk? Hagyjuk a témát? De minden idegen helyen -étteremben, barátoknál, stb. -pisil, csak itt nem... Lehet szervileg baja, ha reggel 8-tól du. 4-ig nem pisil?
Nagyin köszönöm válaszát elõre is. Gabriella
Vlasz:
Kedves Gabriella!
Az egész napos vizelet visszatartás nem csak kellemetlen a gyermeknek, hanem, - mint ahogy azt Ön is megfogalmazta ,- káros lehet az egészségére is. Éppen ezért az Ön által említett probléma valóban nem elhanyagolható jelentõségû, mindenképpen találnunk kell rá megoldást.
Mivel az elsõ óvodában még semmi gond nem volt a WC használattal, így feltételezhetõ, hogy a mostani ovinál megváltozott egy-két körülmény (függöny, sok idegen, más csoportba járó nagyobb gyerek látványa) riasztja a leánykát. Úgy gondolom, ha ezeket a nehézségeket óvónõi segítséggel sikerülne a lehetõségekhez képest kiiktatni, megszûnnének a félelmek. Ezt a következõképpen képzelem el:
Mondja el az óvónõnek gyermeke problémáját és kérje együttmûködését az alábbiakban: A játékidõ alatt, mikor biztosan nincs "csúcsforgalom" a közös mosdóban, kísérje ki valamelyik felnõtt a kislányt WC-re. Itt figyeljen arra, hogy miközben végzi a dolgát, a függöny ne legyen elhúzva és nagyobb gyerekek se zavarhassák õt. Ezt naponta többször tegyék meg, hiszen ezt igényli az egészséges szervezet. Ennek a pár perces segítségnek, ami az óvónõktõl sem igényel nagyobb erõfeszítést, hamar meg lesz az eredménye. A kislányban feloldódik ez a görcsös félelem az óvodai WC-tõl és pár hét múlva, ha a gyermek már megszokta a fentieket, meg lehet próbálni a függöny elhúzást is szóba hozni nála. "- Egy kicsit elhúzom a függönyt, hogy a többiek ne zavarjanak téged! Jó?" Újabb pár hét elteltével már egyedül is ki lehet küldeni pisilni. Ekkorra már valószínûleg nem fog a kislánynak problémát okozni az óvodai WC használata sem.
Krds:
Négy éves kislányom értelmes, szobatiszta, de még mindig csak pelusba hajlandó otthon kakilni. Szól, hogy most feltétlenül adjak rá pelust, mert kakilni szeretne. Ha nem adok rá, képes napokig visszatartani a székletét. Semmi negatív hatás nem érte, wwc-be pisil, soha nem pisil be. Egyszer már sikerült rávenni, hogy wc-be kakiljon, sok dicséretet kapott akkor, de azóta is kéri a pelust. Vekerdi tanárúr véleményét is olvastam errõl, hogy nem egyedi, majd elhagyja. Vajon mikor? Szabad ez ügyben állandóan kérdezgetni a gyereket? Köszönöm válaszukat!
Vlasz:
A probléma valóban nem egyedi, gyakran elõfordul, hogy a szobatisztává vált gyermek a nagydolgát csak ilyen módon akarja végezni. Az átállást valóban nem könnyû siettetni, mint ahogy az okok feltárása sem egyszerû feladat. Kislánya minden bizonnyal nem a WC használatától fél, hiszen kisdolgát már minden probléma nélkül ott végzi el. Azt gyanítom, hogy a végtermék látványa riaszthatja õt. Érdemes lenne esetleg játékosan megközelíteni a problémát, pl. "Játsszuk azt, hogy a maci belekakil a WC-be, bilibe!... De sajnos nem tudja, hogyan kell…mutasd meg neki!..." stb. Javaslom, hogy miután a gyermek végzett, Ön húzza le a WC-t, így elkerülhetõ, hogy szemrevételezze az "eredményt".
Erõsítse meg a kislányban, hogy a 4 éves nagy óvodások már mind WC-be kakilnak, így talán büszkeségén keresztül is lehet rá hatni.
Az Önök motiváló, dícsérõ nevelõi attitûdje nagyon pozitív, csak így tovább!
Kérdésére válaszolva a gyermek állandó kérdezgetését nem ajánlom, inkább igyekezzenek a fent említett módon minél indirektebb, játékosabb úton hatni a kislányra!
Sok sikert!
Krds:
Kedves Óvónéni!
Nagyon udvarias hangvételû, mosolygós összetûzésem volt kisebbik gyermekem óvónénijeivel.
A történethez tartozik,hogy van egy 14 éves és egy 5 éves kisfiam. 4 éve elváltam, (ez egy külön történet) de apuka különösen a kisebbik gyerekkel tartja a kapcsolatot. Így mi most 3-an élünk egy lakótelepi panellakásban. Kisebbik csemetém igazi eleven rosszcsont. Nagyon kedves, megértõ, segítõkész gyerek, de a korlátokat nagyon nehezen tûri. Végtelen szeretetéhsége van és ugyanilyen végtelen a korlátozatlanság utáni igénye. Az otthoni viselkédési problémáink szerintem eléggé megoldottak. Kisebb-nagyobb konfliktusaink vannak, de ha türelmes vagyok és bírom cérnával a saját hosszú fárasztó napom után, akkor simán és egyszerûen leszerelhetõk a szófogadatlanságok és hisztik. Most a kellemes együttléteket és csupa öröm estéket nem említem.
Az óvónénik (inkább csak az egyik) szerint az óvodában sajnos eléggé szófogadatlan és hamar hisztizõ gyermekkel áldottam meg õket. Sõt kétségbe vonták azt is, hogy otthon ugyanezeket nem teszi meg. Esetleg nem mondok igazat. Nem tudom ez kinek lenne az érdeke. ("Leplezem gyermekem viselkedését.")
Mindenesetre nem tudom hogyan oldjam meg ezt a problémát. Szeretnék jó viszonyt fenntartani az óvónõkkel. Az óvodai csoport ahova fiam jár 31 fõt számlál. Az egyik óvónéni sokat betegeskedik. Tavaly pl. 3-4 hónapot hiányzott.
Igazából azért fordulok Önhöz, mert szeretném tudni milyen lehetõségeim vannak a helyzet javítására. Esetleg arra, hogy komolyan vegyenek, és elhiggyék amit a kisfiamról állítok. Vagy elhiggyék, hogy az óvodai munkát is szeretném segíteni, csak fogalmam sincs mit tegyek. Ha megsértõdnék -és õk is rám- azzal csak a gyerek életét nehezítenénk meg. Ezt mindenképpen szeretném elkerülni. Fõleg mivel a kisfiamnak inkább plusz figyelemre, mint figyelemmegvonásra van szüksége.
Gondolom a családi problémák miatt õ sokkal késõbb tanult meg beszélni (2 éves koráig nem tudott szavakat sem), még mindig elég pösze (kb 5-6 hang tévesztése) a szobatisztaság is nehezen ment, és éjszaka még mindig gyakran bepisil. Ha még nehezítjük a helyzetét, akkor nem tudom hova jutunk.
Bocsánat egy kicsit sokat írtam, de még így is eléggé leegyszerûsítettem a helyzetet.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Bizony nem lehet könnyû egy két gyermekét egyedül nevelõ édesanyának, aki a napi fárasztó munka után is igyekszik maximális türelemmel és szeretettel odafordulni csemetéihez. Az, hogy a demokratikus nevelés minden eszközét bevetve Önnek sikerül „kordában tartani” a kis nyughatatlan lurkót, feltétlenül azt bizonyítja, hogy a szeretetteljes odafordulás csodákra képes. Ám próbáljon Ön is belegondolni az óvó néni nehéz helyzetébe is, akinek nem csak egy-két gyerekre, hanem még plusz harmincra kell odafigyelnie teljes odaadással és persze a felelõsség minden súlyával. Egyszóval egyikük helyzete sem könnyû, így mindenképpen szükség lenne a nehézségek megoldásának közös keresésére. Erre legjobban egy fogadó óra alkalmával lehetne sort keríteni. Kérjen erre alkalmat az óvónõ(k)tõl. Ennek során Ön mondja el, pontosan hogyan oldja meg az egyes konfliktus helyzeteket otthon és kérdezzen rá, az oviban hogyan történik mindez. Ezt követõen próbáljanak egy olyan megoldási módot megbeszélni, mely az Ön jól bevált nevelési eljárását és az óvodai körülményeket is egyaránt figyelembe veszi. Közös erõvel biztosan hamar sikerül kiküszöbölni a nehézségeket.
Krds:
Kedves Óvonéni!
3 és fél éves kislányom korán kezdett el beszélni, most már
sokat és tisztán beszél. Egyetlen problémánk az r betû kimondásával van,
j betût használ helyette. Sokat mesélek neki (nagyon szereti a meséket, az
egész hosszú meséket is) és probálom helyesen és jól kivehetõen kimondani
az R betût, mondokákban probálgatjuk a betût, de sikertelenül. Úgy érzem ez
már hallás útján nem javítható, legalábbis az én tudásom alapján.
Kérdésem, kihez forduljak és nem korai-e még a problémával foglalkozni?
Elõre is köszönöm válaszát.
Vlasz:
Kedves Szülõ!
Javaslom, hogy problémájával forduljon logopédushoz, aki megállapítja, hogy mit lehet tenni gyermeke tiszta beszéde érdekében. Valószínû, hogy az óvodában, ahová a kislány jár, van ilyen szakember.Errõl érdeklõdjön a gyermek óvónõjétõl ill. az óvodavezetõtõl. Optimális esetben a logopédus Önt is ellátja tanácsokkal, hogy mit és hogyan tehet a tiszta beszéd elérése érdekében.
Krds:
Kedves Óvónõ!
Mint óvodapedagógus hallgató, sokat gondolkozom a vegyes csoportok kialakításának helyességén. Felmerül bennem a kérdés, hogy akkor, amikor egy vegyes csoportba kerül egy kezdõ óvónõ, hogyan oldható meg a gyerekek differenciált fejlesztése? Hogyan lehet egy képességfejlesztõ játékhoz vagy foglalkozáshoz csak azokat odahívni, akik azzal már érdemben tudnak foglalkozni? Vagy legyenek ott az egész kicsik is? És hogyan választunk nekik mesét, ha már felel meg a kicsik és nagyok értelmi fejlõdésének? Hogyan választunk dalokat az ének-zenei foglalkozásokhoz?
Kérem, hogy szíveskedjen mielõbb válaszolni, mert úgy érzem, tanulmányaim során ezek a kérdések megválaszolatlanok maradtak.
Köszönettel: Andrea
Vlasz:
Kedves Andrea!
Míg régebben szinte mindenütt csak homogén (azonos életkorú gyermekekbõl álló) csoportok mûködtek, addig napjainkra egyre inkább elterjedtté vált a vegyes csoport. Arról máig sok vita folyik, hogy melyik jobb, hiszen mindegyik más szempontból hasznos a gyermekeknek. Kétségtelen tény, hogy a vegyes csoport elterjedését anyagi okok is erõteljesen elõremozdították.
A vegyes csoportnál bizony nagy feladat elé állítják az óvónõt, mikor kiscsoportos és iskolába készülõ óvodással egyaránt foglalkozni kell, méghozzá az életkori sajátosságokat és az egyéni fejlettségét is figyelembe véve. Ennek megvalósítása az óvodai szokásokon túl attól is függ, hogy az óvónõk, szakmai rátermettségük függvényében milyen rugalmasan tudják kiküszöbölni ezeket a buktatókat. Tehát általánosan alkalmazott "sablon"-eljárást nem tudok javasolni, csupán arról tudok beszámolni, hogy személy szerint én hogyan oldom meg ezt a kérdést.
A foglalkozások általában egy téma köré csoportosulnak és e komplexitás magját általában az évszakok adják. A motiváláshoz igyekszem természetesen az egész csoportot magam köré gyûjteni, hogy minél több gyermek vegyen részt a tevékenységben. Ezután, elsõsorban a kicsikre koncentrálva az egyszerûbb feladatoktól, tevékenységektõl indulok el, ill. a 3-4 évesek fejlettségi szintjéhez igazodok a tevékenységekben. (egyszerûbb kérdések, melyeknél a piciké a válaszadás lehetõsége, kisebb hangterjedelmû, egyszerûbb ritmikájú dalok énekelgetése…stb.) Ezt követõen a kisebbeket fokozatosan kivonom a tevékenységbõl, természetesen játékosan és indirekt módon. Pl: Aki már válaszolt ill. "szerepelt", az felállhat és csöndes egyéb játékba kezdhet. Végül már csak a nagyok maradnak ott, akiknél a tevékenység és a feladatok nehézségi foka már teljesen igazodik életkorukhoz.
Fontos, hogy a tevékenységek kezdetekor, mikor még elsõsorban a kicsiké a fõszerep, a nagyok figyelmét is le tudjam kötni, ne unatkozzanak. Ha a tevékenység elég játékos, akkor az idõsebb ovisok is lankadatlan figyelemmel kísérik végig az eseményeket.
A megvalósítások módja végtelen, aminek ízére kellõ pedagógiai rátermettséggel és megfelelõ, folyamatos szakmai felkészüléssel hamar ráérezhetünk.
Krds:
Kedves Óvónõ!
Köszönöm válaszát hétvéves kisfiam utóbbi idõben tapasztalt óvodai szorongásaival kapcsolatban.
Gyermekem valóban nehezen barátkozik meg új helyzetekkel, új emberekkel.
A konkrét eseten túl szeretném abban is segítségét kérni, hogy milyen módon tudnánk neki párommal segíteni abban, hogy a késõbbiekben az új helyzetek elfogadása kisebb megrázkodtatás legyen számára.
Köszönettel:
Katalin
Vlasz:
Kedves Katalin!
Ön és férje, mint szülõk legtöbbet azzal segíthetnek a gyermeküknek, ha nevelésükben mindig szem elõtt tartják a gyermeki szabadságot és kezdeményezés lehetõségét. A kisfiú önbizalmát építeni kell, ami sok dícsérettel, az eredmények reális értékelésével valósítható meg. Az ismeretlen helyzetek könnyebb elfogadása érdekében érdemes az új szituációt érzelmileg elõre megalapozni a gyermeknél. (Pl.: elõre beszélgessenek róla, miközben Önök igyekezzenek minél vonzóbb színben feltûntetni a bekövetkezõ eseményt.)
Ha ismeretlen személyekkel kerül kapcsolatba a gyermek, (mint pl. a nemrég bekövetkezett csoportösszevonásnál is), Önök is segíthetnek a jó társkapcsolatok megalapozásában. Pl. ha módjukban áll, hívják meg magukhoz egy-egy játszós délutánra egyik-másik új csoporttársat. Ebben a szituációban gyermekük valószínûleg sokkal felszabadultabb és magabiztosabb lesz, hiszen jól megszokott, saját "birodalmában" ismerkedhet, barátkozhat a többiekkel.
