Csókolom!Én egy 10 éves lány vagyok.Nem tudom hogy fogalmazzak,de túl sokat vagyok együtt a testvéremmel,és szeretnék önállósodni!Kérem segitsen!
Vlasz:
Kedves 10 éves Kislány!
Örömmel segítek neked megoldást találni a problémádra, de elõbb szeretnék egy-két fontos részletet megtudni. Ezek nélkül ugyanis csak sötétben tapogatózom... Szóval:
- Hány testvéred van és milyen idõs(ek)?
- Naponta mennyi idõt töltesz a tesóddal és ilyenkor mit szoktatok csinálni?
- Miért van terhedre a sok együtt töltött idõ?
- Te mivel töltenéd el legszívesebben az idõdet a testvéreddel való együttlét helyett?
- Hogyan képzeled el az önállósodást?
Ha ezekre nekem dióhéjban meg tudsz válaszolni, mindjárt többet tudok segíteni. Végül még annyit megjegyeznék, hogy aki 10 évesen ilyen nagyszerûen megtalálja a módját annak, hogy a problémáira választ keressen,(itt a leveled megírására gondolok), az máris elindult az önállósodás útján!
Krds:
Kedves Óvónõ !
Kérdésem az óvodába iratással kapcsoaltos. Kislányom 1999. 09. 22 -én született, így a jövõ év szeptemberétõl szeretném ha óviba járna. Beszéltem a hozzánk közelebb esõ óvodával, ahol szívesen látják a kislányomat, de a vezetõ óvónéni caka akkor engedi beíratni, ha májusra szobatiszta lesz a kishölgy. A problémám ezzel kezdõdik: nem akar szobatiszat lenni. Bár már szól amikor pisilni kell, de az egybeesik azzal a pillanattal, amikor már késõ. 1 éves kora óta bölcsibe jár, ahol nagyon szeret lenni, de ott a gondozónénik nem veszik le róla a pelenkát, így csak sajnos a 2 hétvégi nap marad arra, hogy " gyakoroljuk " a szobatisztaságot.
Mi lesz velünk akkor, ha a beiratkozásra sem leszünk szobatiszták.
A másik gondom a beszéddel kapcsolatos. Rengeteg szót tud, mindent utánnunk mond, de mondatokat még nem alkot. Az óvónéni szeritn ez nem baj, majd az oviban megtanul beszélni. Mesélünk neki, énekelünk..... Mivel tudnánk még serkenteni a beszéd megindulását ?
Köszönettel,
Mónika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Meglátásom szerint gyermeke teljesen normális ütemben fejlõdik, életkorának megfelelõ szinten van minden tekintetben. Elsõ problémájával kapcsolatban:
A szobatisztaság kérdése bizony sok szülõ számára „mumus”, pont az óvodai beíratás miatt. Az Ön által leírtak alapján úgy látom, kislánya igazán jó úton halad a cél elérése felé. Mivel szükségleteit már jelzi ,- igaz, még egyenlõre késve ,- egyértelmû, hogy gyermeke igyekszik szülei kérését teljesíteni , Õ is partner a szobatisztává válás folyamatában. Minden szóbeli jelzést nagy dicsérettel kell a továbbiakban is megerõsíteni, külön hangsúlyozva még azt, hogy ha érzi, hogy mindjárt „jön”, már sokkal elõtte szóljon. Érthetõ, hogy viszonylag kevés idõ jut az otthoni gyakorlásra, ám ez a heti pár nap is csodát tehet elõbb- utóbb. Ha otthon sikerül kialakítani azt a szokásrendszert, hogy szóljon a kislány, mielõtt pisilni kell, feltétlenül kérjük a bölcsõdei gondozónõk aktív együttmûködését is a továbbiakban. Itt konkrétan arra gondolok, hogy a bölcsiben is tegyék lehetõvé a kicsi számára, hogy ha szól, WC-re ülhessen. Ennek tükrében szinte biztos, hogy hamarosan szobatiszta lesz kislánya.
A beszédfejlõdés tekintetében szintén nem látok aggodalomra semmi okot, hiszen 2 éves korban a gyermek beszédfejlõdése az ún. „szómondatok” szakaszában van. Mint írja, a kicsi rengeteg szót ismer és használ. Ezeket az egyszavas mondatokat hamarosan fel fogja váltani a több szavas, ragozás nélküli mondat használat. A gyermek, mivel érzi, hogy kívánságait már nem képes egyetlen szóval kifejezni, így bonyolultabb szerkezetet kezd alkalmazni beszédében. Ehhez, mint ahogy Önök erre nagyszerûen rá is éreztek, az aktív, motiváló beszédhelyzetek megteremtése szükséges. (Sok mesélés, verselés, a mindennapi élettel kapcsolatos beszélgetések…stb.)Egyszóval: csak így tovább!
Krds:
Szakdolgozatomhoz szeretnék az alábbi témában segítséget kérni kérem , hogy a témával kapcsolatos
linkekket, vagy címeket kapni.
Lakóhelyem környezeti értékai és veszélyei projekt módszer kidolgozásában
Szolnok
Vlasz:
Kedves Kolléganõm!
Mivel kérdésed nem kifejezetten nevelési problémával kapcsolatos és meglehetõsen speciális témát érint, így segíteni sajnos nem tudok . Felhelyezzük viszont kérdésedet a „Szülõk egymás közt„ rovatba, hátha valaki a segítségedre tud lenni. Vizsgáidhoz „kéz és lábtörést” kíván: a GYERMEKSZIGET
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 4 és fél éves,óvodába jár,okos, értelmes. 2 éves koráig szinte semmilyen panaszom nem lehetett rá,nagyon nyugodt gyerek volt.A mai napig fegyelmezetten viselkedik utazáskor, vásárláskor,átlagnál szótfogadóbb.Egyetlen gyermekünk,rengeteg szeretetet kapott,szinte soha nem hagytam másra, egészen az oviig.Néha kétségbe esem, úgy érzem, valamit elrontottam.Kisfiam rettenetesen játékos, de nagyon ritkán játszik el egyedül a lakásban,állandóan igényli a foglalkozást,sokat olvasok neki,imádja a könyveket, a kitalált meséket.A szabadban imád lenni, ott eljátszik egyedül is, igaz, soha nem a játékaival.Igazából az a problémám, hogy rettenetesen sok butaságot hord össze, sokszor nem is lehet vele értelmesen beszélni.Állandóan produkál a beszédével,ha valamit kérek tõle, akkor veszekszik velem,néha magamra ismerek a szövegbõl és a stílusából.
Tudom, én is néha türelmetlen vagyok, de ez nem lenne még ok erre a viselkedésre. A férjem szülei imádják õt, nagyon sokat vannak eggyütt, õk hozzák el az oviból,õ is szereti õket, de velük is állandóan durván beszél,nem tudja kimutatni a szeretetét nekik.Pláne ha én is ott vagyok. Ha velem van egyedül akkor egész jó gyerek, nem tudom mi zavarja meg õt. Anyukámmal szépen beszél, de õ soha nem tilt meg neki semmit, mindig szépen beszél vele,ha meg nincs hozzá türelme, jövök én és nekem kell helyrerakni, persze megint én vagok a rossz.Pedig anyukám soha nem mesél neki mint anyósom, nem játszik vele, nem megy érte az oviba, "csak" nagyon szereti.Ez tény.Ma reggel is az ölembe ültettem, így szoktunk öltözni, mert még mindig nem hajlandó egyedül öltözködni,de nem ül "normálisan", hanem elkezd idét
Vlasz:
Bár a technika ördöge kissé megtréfált bennünket és levele nem jött meg teljes terjedelmében, a probléma mégis világos számomra. Amit azt hiszem, azonnal leszögezhetünk, hogy egy rendkívül értelmes, kreatív kisfiúról van szó. A szülõi „túlszeretés” az egyke gyermekek esetében szinte természetesnek vehetõ. Sokat foglalkoztak vele s testvér hiányában Ön ill. Önök pótolták a játszótársat a kicsi számára. Ebbõl következik természetes módon, hogy a kisfiú nem akar egyedül játszani. Mivel a felnõttnek általában ezer más dolga, elintéznivalója is van a gyermekkel való játékon kívül, így szinte törvényszerû, hogy a szülõ egy idõ után ideges, türelmetlen lesz. A kisfia, az életkorából adódóan minden szülõi, ill. felnõtt megnyilvánulást azonnal utánozni kezd, így a veszekedést, perlekedést is, de természetesen a pozitív magatartási formákat is. Gyermeke számára feldolgozhatatlan a felnõttek részérõl jövõ szélsõséges hozzáállás a dolgokhoz. Nem érti, miért van az, hogy Anyu egyszer nyugodt és türelmesen játszik vele, máskor meg ingerült, ideges, sõt néha Õ a szigor megtestesítõje a Nagyi helyett is. Azt javaslom, próbálja megtalálni a nevelésben az arany középutat. Gyermekével próbálja megértetni és hozzászoktatni, hogy nem mindig ér rá csak és kizárólag vele foglalkozni, a szülõknek sokszor más fontos dolguk is van. Tûzze ki jutalomként, hogy ha most pl. fél óráig hagyja, hogy szülõje csak a munkájának szentelje figyelmét, akkor utána a következõ fél órában kizárólag a gyermekkel és kedvenc játékával fog foglalkozni. Fontos, hogy ezt mindig következetesen tartsa is be, de csak akkor, ha kisfia is hasonlóképpen viszonyult a megállapodáshoz. Ha a gyermek kiabál, akaratoskodik, Ön igyekezzen nyugalmát maximálisan megõrizve közölni vele, hogy csak akkor érti meg a mondanivalóját, ha halkan és nyugodtan közli. Mondja el, hogy Ön csak a szép beszédet hallja meg, a kiabálást nem. Ha ehhez következetesen ragaszkodik, a kisfiú hamarosan észre fogja venni, hogy a kiabálás és az akaratos viselkedés csupán falra hányt borsó. Egyetlen alternatívája a békés hangnemben történõ, tiszteletteljes kérés lesz.
Krds:
Kedves Óvónéni!
A kislányom februárban töltötte a 3. évét, most szeptembertöl jár oviba.
Volt beszoktatás és sokáig ( kb.2 hónapig) csak ebéd után vittem haza.
November elején próbálkoztunk az ott alvással és eleinte úgy tünt nem
lesz gond, nyugodtan aludt az oviban. Ez tartott kb. másfél hétig. Most
nem akar ott aludni, és az elválás sem megy simán. Az oviba egyébként
nehezen szokott be, voltak sírások, de ez mára megszünt. Reggel
nyugodtan elindulunk az oviba (kb. 10 perc séta),átöltözés minden simán
megy. Minden alkalommal - sokszor még otthon - megkérdezi: ugye
elkísérsz az ajtóig? Amikor azonban ott állunk a csoportszoba ajtajában
, odabújik, átölel és nem akar bemenni. Az utóbbi két hétben úgy ment
be, hogy az óvónéni kijött és miközben néhány szót váltottunk a lányom
átkapaszkodott Örá és együtt bementek. Mikor délben mentem érte úgy
látszott sikerült a délelött folymán feloldódni és jókedvüen fogadott.
Az óvónéni azonban azt mondta, hogy egy ideje nem vesz részt a közös
foglalkozásokban,csak távolról figyeli, és elhúzódik a gyerekektöl,
hiába hívják játszani. Az óvónénik szerint a lányom egy kicsit besokalt
az óvódából, és azt javasolták pihentessük az ovizást egy ideig, és
akkor jöjjünk, ha már hiányzik neki.Mi erröl a véleménye, és mi lehet az
oka a lányom viselkedésének?
Válaszát elöre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Kérem, ne ezt a megoldást válassza! Bár biztosra veszem, hogy az óvónõk jót
akarnak a kicsinek, de a várva-várt eredmény valószínûleg nem úgy sülne el,
ahogy azt Önök szeretnék. Az otthon tartózkodás csak rontana a helyzeten,
hiszen így még azok a nem kis (!) eredmények is veszendõbe mennének, amiket
idáig elkönyvelhettek a beszoktatással kapcsolatban! Helyzetük egyáltalán
nem mondható rossznak, soraiból kiderül, hogy a kicsi már nem sír, az
óvónõihez is ragaszkodik, szereti õket. Az, hogy a többi gyerektõl és ezzel
együtt a közös tevékenységektõl még idegenkedik, ez teljesen normális. Ilyen
korban ugyanis még sokkal inkább a felnõtt centrikusság dominál, a társak
felé való odafordulás kevésbé. Az Ön által leírt megoldás helyett inkább a
következõt javasolnám: próbálja meg kideríteni, hogy kislányát milyen
negatív élmény érhette, ami miatt ilyen hirtelen elment a kedve az idáig
szeretett ovitól. Azt gondolom, ilyesmirõl mindenképpen szó lehet, hiszen a
beszokás hirtelen és megmagyarázhatatlan módon kezdett problémássá válni.
Kérdezgesse, érdeklõdjön, mi mindent és kiket szeret az oviban , miért,
kiket nem, mit szoktak csinálni a közös játékok során, ezt szereti - e és
miért...stb A kislány elbeszélésébõl remélhetõleg kiderül, mi vette el a
kedvét az ovitól és a probléma ezáltal megoldhatóvá válik.
Krds:
3 évre külföldre költöztünk.
Kisfiunk 3 és fél éves, az óvodát két hónapja kezdte el egy francia óvodában,otthon nem járt közösségbe.Az eltelt idõszakban nem sikerült beszoknia,reggel keveset sirdogál,de az otthon igen mozgékony,tevékeny gyermekünk egyáltalán nem játszik,csak ül és ahogy õ mondja félti magát.Az óvónõk meglehetõsen elutasitóak,nyelvi nehézségekre hivatkozva szinte nem is törõdnek vele.Beszoktatásra ebben az ovodában nem adtak lehetõséget.Igy mi igyekeztünk a lehetõ legkésõbb vinni és már ebéd elõtt elhozni akicsit.Egyébként a csoport 50 fõs,vegyes 3ovónõvel.Jelenleg teljesen kilátástalannak látjuk a helyzetet és ezért másik óvoda után néztünk.Kisfiunk sem könnyû természet,konok,nehezen terelgethetõ,de türelemmel,odafigyeléssel irányitható.Az új oviban azonos korosztályú gyerekek között 2 magyar is lenne ,a csoport 20 fõs 1 ovónõvel.
Itt arra is lenne mód,hogy az otthoni beszoktatáshoz közelítõen járjunk el.Elhamarkodott lépés lenne a váltás,mivel és hogyan könnyithetnénk meg kisfiunk helyzetét?
Vlasz:
Azt hiszem, ez esetben mindenképpen érdemes lenne elgondolkodni az óvodaváltáson, hiszen itt nem csupán egyszerû beszoktatási nehézségrõl van szó, hanem az ezt szorosan befolyásoló kommunikációs nehézségrõl is. Gyermeke nem tudja megértetni magát francia társaival, s mint levelébõl kiderül, az óvónõk sem igyekeznek segítséget nyújtani e nehéz helyzetben. A létszám és a személyi feltételek szintén nem a legoptimálisabbak. Nem csodálom, hogy kisfia képtelen mást csinálni, mint egyszerûen „félti” magát. Nyilván szorong, nem mer és nem is tud társas kapcsolatokat kialakítani a nyelvi nehézségek miatt. Közös játékba nem tud bekapcsolódni, baráti kapcsolatokat szinte lehetetlenség így kialakítani s így tovább. Érthetõ tehát a kisfiú viselkedése, senki nem tudna ilyen körülmények között problémamentesen beilleszkedni egy közösségbe. Mivel,- mint írja-, a másik óvoda sok szempontból megfelelõbb, így mindenképpen inkább ez utóbbi alternatívát tartom jobbnak. Mivel itt a létszám is alacsonyabb, ez által a légkör is családiasabb. A kis magyar csoporttársakról nem is beszélve!
Tekintettel arra, hogy a jelenlegi óvodában eltöltött idõ még elhanyagolható, így valószínûleg még semmmiféle káros hatása nem lesz a változtatásnak, viszont annál több haszna! Örömmel vennénk, ha további tapasztalatait is megosztaná velünk.
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kislányom augusztusban töltötte be harmadik életévét, szépen fejlett, intelligens(túlságosan is), de kissé visszahúzódó, szemlélõdõ természetû. Szeptemberben kezdtünk el óvodába járna, ahol elõzõleg már többször is voltunk a gyermekkel együtt, mindig jól érezte magát. Az elsõ hét maga volt a "menny". Már az elsõ nap ott aludt, játszott, ha nem is a többi gyerekkel. A második héten már kezdõdtek a problémák, a nem szeretem az ovit jelenettel. Már a hét elején telefonáltak, hogy a gyerek hány, menjek érte. Hazahoztam lázasan a gyereket, megnézte az orvos, semmi probléma nem volt. Azon a héten otthon maradtunk. Most két hete kezdtük el megint az óvodát, de minden reggel úgy megyünk, hogy a gyerek öklendezik reggel, hányást produkál. Most már nem sír az óvodába menet, csak akkor, ha elbúcsúzom Tõle. Az óvónõk szerint ez is csak addig tart, amíg el nem megyek. Amúgy egész nap játszik, mostmár néha a többi gyerekkel is, délben alszik is. Tegnap megint úgy hoztam haza az oviból, hogy hõemelkedése volt, de a gyereknek semmilyen szervi baja nincs. A tiltakozás másik fajtája, hogy nem akar enni, csak délben eszik egy pár falatot. Mit gondol, ennyire stresszelheti az óvoda,vagy a tõlem való elválás a gyereket? Nagyon féltem, nehogy valami problémája legyen a késõbbi évekre nézve, tudom mennyire meghatározóak ezek az évek egy gyermek életében.
Az óvónõk mind nagyon kedvesek, nem lehet olyat kérni, amit a megfelelõ határok betartásával meg ne tennének (pl.cumisüveg használata), tényleg nagyon szeretik a gyereket. A kislány itthon általában eljátsza, elénekli a vele történteket, de ezekbõl a történetekbõl nem lehetett semmi problémára következtetni.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Aggodalomra semmi ok, gyermeke problémája hamarosan meg fog szûnni. A beszoktatás tipikus nehézségeivel állunk szemben és valóban jól látja, az édesanyától való elszakadás talán a legdöntõbb momentum gyermeke esetében. Ez természetes, de az óvodában szerzett élmények megbeszélgetésével, együtt örülve és lelkendezve gyermekével az ott tapasztalt pozitív dolgoknak (pl. egy körjáték felidézése, egy közös versmondásról való beszélgetés…stb) sokat segíthet csemetéjének.
A kislány, - mint írja, - kissé visszahúzódó, így a társakkal való kapcsolatteremtés folyamata talán kicsit lassabban megy végbe nála, mint a többieknél. Ez nem baj, amint feloldódik ez a távolságtartás, azonnal normalizálódni fog a helyzet. Ez valószínûleg hamarosan be is fog következni, hiszen, - mint írja, - az óvó nénik is szívvel-lélekkel segítik beszoktatni a kis nebulókat az óvodai életbe. A hányás, belázasodás , az étkezés elutasítása is minden bizonnyal csak a tiltakozás egyik formája, mely segítségével már egyszer sikerült elszabadulnia az óvodából. Mivel értelmes gyermekrõl van szó, így nyilvánvaló, hogy a logikai összefüggésre hamar rájött, hogy ti. ha beteg vagyok, nem kell oviba mennem. Ettõl sem kell azonban megijedni, hiszen levele egyértelmûen arról tanúskodik, hogy a próbálkozás csökkenõ tendenciát mutat. Bizton állíthatom, hogy ez hamarosan meg fog szûnni, mégpedig minden egyéb testi - lelki károsodás nélkül. Mivel mind az Ön részérõl, mind az óvó nénik részérõl maximálisan lelkiismeretes hozzáállást érzek levelén keresztül, így bátran kijelenthetem, a probléma meg fog oldódni. Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával és hozzám fordult kérdésével.
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Nagyobbik gyermekemet 2 és fél évesen adtam be bölcsõdébe, mivel nagyon vágyott gyermekek közé. Ott nagyon jól érezte magát, csak egy gond volt, hogy nagyon ritkán vitték ki õket friss levegõre. Mivel mi kertes házban lakunk, így azelõtt mi minden nap voltunk kint. Gyermekem elég talpraesett és önálló, ezek után mindig kérte a gondozónõket, hogy menjenek ki az udvarra. Ezt sajnos nem tudták teljesíteni. Így amikor a kisfiam betöltötte a harmadik évet, azt tanácsolták, hogy vigyem át óvodába, mivel ott minden nap kiviszik õket, még esõben is.
Így átmentünk az óvodába. Sajnos. Alig járt egy hónapja amikor az óvónõk arra kértek, hogy vigyem el gyermekemet pszichológushoz, mivel hiperaktív tüneteket produkál. Pl. forog, nem azt csinálja amit a többiek, nem alszik, a mozgása kissé bizonytalan. Ezek a dolgok teljesen megleptek mivel gyermekem képes tízszer is kirakni a kirakós játékot egymás után, egy órát is nézeget egy könyvet, odahaza soha nem kell altatni, magától elalszik délben is és este is. A mászóka legtetejére mászik, minden gond nélkül, ahova csoport társai közül senki sem. Ezek után teljesen kétségbe estem. Egy ismerõs szakember segítségét kértem, aki eljött otthonunka és megfigyelte gyermekemet, s megnyugtatott, hogy a gyerekkel semmi baj nincs, csak annyi hogy odahaza “túl jó dolga van”, s meg kell szoknia a kinti környezetet is.
Ez az óvoda sajnos olyan problémás gyerekkel van tele, akik sajnos nem a legjobb családi háttérrel rendelkeznek. S ahogy a gondozókat megfigyeltem nem igazán érzik magukat motiválva, hogy változtassanak valamit is a helyzeten. Reggel 30 gyerekkel egy óvónõ van, igaz hivatalosan 2, de õ délután jön, a dadák pedig két csoport között ingáznak. Illetve ami a gyermekemet is zavarja, hogy a harminc gyerek üvöltése mellé még bekapcsolják a magnót is, így olyan irdatlan zaj van ahol a saját hangját sem hallja az ember. Amikor ezt szóvá tettem, azt válaszolták, hogy megszokják a gyerekek és észre sem veszik.
Ezek után az lenne a kérdésem, hogy esetleg nem kellene-e átvinni egy másik úgymond jobb óvodába a gyereket, ahol veszik a fáradságot hogy megismerjék õt, vagy tényleg forduljunk pszichológushoz?
Válaszát elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Levelében több lényeges problémát is fölvet, ezért az alábbiakban megpróbálok sorban minden kérdésre válaszolni.
Az óvodai munkarenddel kapcsolatban nyilván nem tudja, hiszen nem szakmabeli, hogy az óvodapedagógusok váltott mûszakban (délelõttös és délutános rendben) dolgoznak. A napnak bizonyos szakában (délelõtt kb.10-11-tõl az altatás kezdetéig) mindkét óvónõ egyszerre van a gyerekekkel. Ez azért is fontos, hiszen ebben az idõtartamban olyan tevékenységeket végeznek a gyerekek, amihez elengedhetetlen legalább két pedagógus jelenléte.(pl.:udvari játék, ebédeltetés...stb.) A dajkák beosztásánál általánosan elterjedt, hogy egy-egy személy két csoportot lát el a saját délelõtti vagy délutáni munkaidejében. Hogy a személyi feltételek nem kielégítõek (ti. hogy kevés a pedagógus és a dajka harminc kis óvodásra),ez semmiképpen nem róható föl az óvodának, sokkal inkább a mai nehéz közoktatási helyzettel magyarázható.
Rátérve gyermeke problémájára, én a következõket javasolnám. Kérje meg gyermeke óvónõit, hogy egy nyílt nap alkalmával Ön is beülhessen a csoportba és megfigyelhesse a kicsit óvodai környezetben is.Így talán közelebb kerül a megoldáshoz. Elképzelhetõnek tartom, hogy esetleg unatkozik gyermeke, nincs megfelelõ tevékenységekkel lekötve. Az is lehetséges, hogy a csoport számára adott közös feladatok számára már túl egyszerûek, nem jelentenek neki kihívást.Ilyen esetben az egyéni, differenciált feladatvégeztetés lenne az ideális.Harminc fõnél viszont ez tényleg nehezen kivitelezhetõ.
Az óvónõk által leírt problémákra mindenképpen érdemes odafigyelni, amennyiben ezek valóban helytállónak bizonyulnak, hiszen a forgás, koncentrációzavar...stb. számos,igen komoly okra vezethetõk vissza. Kérem ezért, ha valóban fennálnak ezek a gondok, mindenképpen forduljon egy nem ismerõs, hanem egy bizonyosan objektíven értékelõ szakemberhez.
A magas létszám sajnos sok probléma forrása lehet egy óvodai csoportban, ezért sokan választják a kisebb létszámú, differenciáltabb nevelésre lehetõséget adó magánóvodákat. Lehet, hogy gyermekénél sikerrel járna ez a változtatás.
Mielõtt azonban elszánná magát erre, feltétlenül menjen el az említett nyílt napra és szükség esetén konzultáljon egy pszichológussal!
Bízom benne, hogy válaszommal segíteni tudtam Önnek és gyermekének!
Krds:
Kedves Ovónéni!
Mit tegyek ha a gyerek kínos helyen bepisil?
Vlasz:
Kedves Érdeklõdõ!
Levele kissé tömörre sikeredett, így nem derül ki belõle, hogy milyen korú gyermeket érint a kérdés, ill. hogy konkrétan milyen helyzetre gondol,amikor a kínos eset bekövetkezik.Én azért megpróbálok válaszolni. Amennyiben óvodás korúnál kisebb a gyermek és gyakran elõfordul még "baleset",úgy ajánlatos hosszabb utakra pelenkát használni a kicsinél.Amennyiben már nagyobb a csemete de néha-néha idegen helyen, kissé szorongásos állapotban még bepisil, úgy ilyen esetekre mindenképpen legyen kéznél könnyen átcserélhetõ váltóruha, váltóbugyi. Ezeket legjobb, ha a felnõtt egy kézitáskában, vagy a gyermek a saját kis hátizsákjában viszi magával.Feltétlenül legyen nálunk egy nylonzacskó is, amelybe a szennyezett ruhadarabokat elrakhatjuk.
Annak megítélése, hogy a gyermek mennyire hajlamos a bepisilésre, mindenképpen a szülõ felelõssége eldönteni és szükség esetén felkészülni a problémára.
Krds:
Kedves Ovono!
Az On velemenye szerint letezik-e gyermeki artatlansag? Vagyis felmentheto-e egy gyermek tetteinek kovetkezmenyei alol, pusztan azert mert gyermek? Es meddig mondhatjuk azt egy gyermekrol, hogy artatlan, hol a hatar? A gyermek agyaban mikor tudatosul tetteinek sulya, mikortol kezdve cselekedik tudatosan?
Nem tudom eldonteni, hogy a gyermek tudatosan teszi-e a rosszat, a kezdetektol (szuletesetol szamitva), vagy a kornyezete hatasara? (vagyis: azert teszi a rosszat, mert "majmolja" kornyezetet, vagy el benne a tulelesi oszton, vagy netalan kenyszeritve van ra ).
Gyors valaszra lenne szuksegem, kerem segitsen. Elore is nagyon koszonom.
Tisztelettel: egy erdeklodo anyajelolt
Vlasz:
Kedves Anyuka-jelölt!
Kérdése igen összetett, szerteágazó problémát vet föl, melyre igyekszem lehetõségeimhez képest tömören,de a lényeget kiemelve válaszolni. A gyermek, mint tudjuk egy minden szempontból fejlõdésben lévõ, felnõtt koráig alakítható, változó kis lény.
Személyiségének alakulását három fõ tényezõ határozza meg:
- a nevelõhatások (ennek szerepe a leglényegesebb, legdöntõbb azon szempontból, hogy milyen emberré válik )
- a veleszületett, örökletes tényezõk
- a környezeti hatások.
Ön tehát jó érzékkel tapintott rá azokra a tényezõkre, melyek nagymértékben befolyásolják a kicsi személyiségfejlõdését. Mégegyszer hangsúlyozom, hogy ezek közül minden kétséget kizáróan a nevelés hatása a döntõ.Pl. hiába kerül deviáns környezetbe egy tizenéves gyermek, ha szülei tudatos nevelése kapcsán a pozitív magatartásmodell már meggyõzõdésévé vált.
Ebben az esetben igen csekély az esélye annak, hogy rossz útra téved a társai hatására.
Másik kérdése volt, hogy a gyermek, ha "rosszat tesz", vajon tudatosan cselekszik-e, felmenthetõ-e tettei alól...stb. Ennek megítélése természetesen elsõsorban a konkrét helyzettõl függ, pl.:kapott-e már ilyen vagy olyan visszajelzést a felnõttektõl egy-egy cselekedetére. Nem mindegy például, hogy már harmadszorra firkálja tele a falat többszöri rászólás és figyelmeztetés ellenére, vagy elõször,mit sem sejtve arról, hogy ezt nem szabad. Ha többször és tudatosan cselekszik rosszat, azt sem rosszindulatból teszi! A cselekedetek sokféle okból gyökerezhetnek, pl. azért "rosszalkodik", hogy vele is foglalkozzanak, ne csak a testvérével, így akarja kikényszeríteni a törõdést...stb. Ez azonban soha nem tudatos rosszindulat! A megfelelõ pedagógiai attitûd, az odafigyelés gyermekünk problémáira ilyenkor csodákat tehet.Remélem kellõképpen gyorsan válaszoltam, bízom benne, hogy tudtam segíteni.
Krds:
Kedves Óvónõ! Én is elkeseredésemben írok, tanácsra várva.15 hónapos jól fejlett kisfiam van, aki ugyan még nem beszél, de értelmes, meg tudja értetni magát.Problémámat nehéz megfogalmazni.
Már pici babának is türelmetlenséget éreztünk rajta,minden 1 pillanat alatt kellett,állandóan "panaszkodott".Most
nagyobbként még nehezebb vele.Oda jutottunk, hogy az asztalnál az a pár másodperc amíg az elõkét ráadom, vagy leülök mellé is hisztit vált ki.Tulajdonképpen ez mindennel így van már.Nem sír,hanem állandóan "nyüsszög".Délelõttönként kb.1 órát játszik önállóan járókában.Ezt az idõt leszámítva egyáltalán nem játszik egyedül a nap többi részében.A lábamon "lóg", mindenhová együtt közlekedünk (WC-be is)
semmit nem tudok elvégezni tõle.Csak akkor nincs proléma, ha intenzív játszás zajlik.Ha a férjem megjön a munkából akkor mind a kettõnknek kell ezt csinálni, "kihisztizi" magának.Elvittem játszóházba , eleinte jó volt(nem hagytam egyedül sosem),most már ott sem foglalja le semmi.Mondanom sem kell, játék itthon is van ezerszám.
Társaságot, gyerekeket egyáltalán nem szereti, mindenkitõl fél, nem bírja elviselni ha mással beszélgetek, még a párommal sem !Az bosszant legjobban, hogy mondhatom harmonikus kapcsolatban élõ családba született, ahol nagyon várták,szeretik és úgy érzem mindent megkap.Készültünk mindennel,pl.Deákné:
Anya taníts engem c.könyvének gyakorlatatait kicsi korától csináljuk, mondván:írja a könyv így nem lesz unatkozós,hisztis gyermekünk,aki nem tudja magát lefoglalni.Én mégis ebbe jutottam.Igazából nem is magam miatt aggódom,bár az idegeimet kezdi felõrölni,hanem õérte.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Nyugodjon meg, problémája nem egyedi eset! Az egyedüli gyermekeknél gyakorta elõfordul, hogy a szülõk,-pusztán jóindulatból,- mindent igyekeznek megadni a csöppségnek, aki,-érezvén kiváltságos helyzetét, -mind többet és többet akar.A féltékenység, mellyel Önt ostromolja a pici, természetes reagálás ilyen esetben, hiszen megszokta, hogy az Anyuka mindig és minden körülmények között csak az övé, senki más nem beszélhet vele és Õ sem foglalkozhat másokkal.Javaslom, hogy a problémák enyhítése érdekében próbálkozzanak meg a félnapos bölcsõdével, ahol azonban, ha egy mód van rá, hagyják ott addig a kisfiút.
Valószínûleg figyelme és érdeklõdése hamarosan mások irányába is meg fog mutatkozni. Az otthoni együttlétek alatt pedig igyekezzenek következetesen ahhoz szoktatni a gyermeket, hogy bizony van olyan eset, amikor Apának vagy Anyának más dolga van, nem ér rá azonnal ugrani az Õ elképzelése szerint. Az ilyen alkalmakkor, ha akárcsak a legkisebb jelét tapasztalja annak, hogy kisfia a szokottnál türelmesebben vette tudomásul a dolgot, azonnal dícsérje meg és erõsítse meg nála a pozitív magatartási formát.
Krds:
Három és fél éves kislányom van. Most volt kiscsoportos óvodás. Olaszországban élünk, de ennek ellenére igyekszem minél többet magyarul beszélni vele, hogy tökéletesen megtanulja az én anyanyelvemet is. Meséket például mindig magyarul olvasok neki, igyekszem minél több mondókát megtanítani vele, mivel látom, hogy a bennük lévõ nyelvi fordulatokat késõbb is spontán használja. Azt szeretném megtudni, hogy melyek azok a mesekönyvek, foglalkoztató könyvek, amelyeket nálunk otthon kis- illetve középsõ csoportos óvodásokkal általában használnak (persze tudom, hogy ez az egyes óvodáktól függ)vagy pedig amelyeket Ön igen jónak talál. Õ még nagyon szereti azokat a könyveket, amelyek illusztrálva vannak, teli rajzokkal és képekkel. Itt Olaszországban év elején a szülõknek átadják az óvoda programját, benne mindazokkal a könyv címekkel, amelyeket majd az év során használnak. Plusz még a szülõknek is ajánlanak olvasnivalót. Én egy párat meg is vettem, vagy kikölcsönöztem a könyvtárból, és azt vettem észre, hogy tényleg nagyon jók és lekötik a gyerekeket, jól odafigyelnek rá. Na hát valami ilyesmi tanácsot szeretnék Öntõl is. Ne haragudjon ha túl hosszúra nyúlt a levelem, és elõre is köszönöm ha válaszol.
Tisztelettel.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Levele nagy örömmel töltött el, jó látni, milyen lelkiismeretesen odafigyel arra, hogy gyermeke mindkét nyelvben a lehetõ legtöbbet kapja mind nyelvi szempontból, mind az életkorához igazodó élményszerzés tekintetében.Kislányának óriási hasznára válik majd az, hogy mindkét nyelven egyformán magas szinten, bõ szókinccsel tud késõbb kommunikálni. Az Olaszországi példát mindenképpen követendõnek tartom, azt hiszem, jómagam is ötleteket fogok meríteni belõle.Levelében kérte, hogy ajánljak néhány könyvet, foglalkoztató füzetet, melyek segítségével gyermeke igazi kulturális értékeken keresztül ismerheti meg a magyar gyermekirodalmat. Konkrét könyvet nem biztos, hogy hasznos lenne ajánlgatnom tekintettel a szubjektív vélemények különbözõségére, de egy-két költõnk, írónk neve már fémjelezheti az igazi gyermekirodalmi értéket.Tiszta szívvel tudom figyelmébe ajánlani alábbi nagyjaink bármely mûveit:
-Weöres Sándor
-Szabó Lõrinc
-Nemes Nagy Ágnes
-Tamkó Sirató Károly
-Csanádi Imre
-Gazdag Erzsi versei
-Móricz Zsigmond (Iciri-piciri, A török és a tehenek)
-Forrai Katalin: Ének az óvodában (E könyv tartalmazza az óvodáskor szinte összes gyermekdalának és mondókájának anyagát, bár pedagógiai segédanyag, szülõk számára is igen hasznos lehet!)
Meséskönyv: pl.: Minden napra egy mese
a késõbbiekben: Icinke-picinke
Janikovszky Éva mûvei
Utóbbi kettõt a kevesebb kép és a bonyolultabb szöveg miatt ajánlom egy-két évvel késõbbre tenni. Remélem fenti listám segítségével sikerül valóban jó, értékes könyveket beszereznie gyermekének. Jó szórakozást!
Krds:
Kislányom áprilisban múlt két éves. Értelmes, szépen beszél, bár még nem szobatiszta. Január óta hetente kétszer dolgozom, ilyenkor az apukája (aki vállalkozóként otthon, saját mûhelyében dolgozik), majd nagyszülei vigyáznak rá. Eddig semmi probléma nem volt, egy ideje azonban nem engedi ki édesapját a mûhelybe,nagyszüleinek - akik imádják õt, bár tény, hogy nem olyan ötletesek, mint az apukája - azt mondja, hogy õket "nem szereti", nem akar velük maradni. Megpróbáltuk bölcsõdébe szoktatni erre a két délelõttre (hogy édesapja tudjon dolgozni), de nem sikerült (a két hónapos szoktatás alatt minden délelõtt vittük)-végig a kerítés szélén állt és rendületlenül várt minket (csak akkor játszott, ha mi is ott voltunk, igaz, akkor önállóan). Végül a gondozónõk javasolták, hogy hagyjuk abba, mert kevés, hogy csak délelõtt van ott. Másik problémánk az altatás. 15 hónapos koráig szopott és így aludt el, aztán az elválasztással egyidõben az a szokás alakult ki nála, hogy cumisüvegbõl teázik, miközben a könyökünket "morzsolgatja". Már többször próbáltuk ezt mással (maci, rongy stb.) helyettesíteni, de nem sikerült. Ezért nem is erõltettük az ottalvást a bölcsõdében, hiszen ilyersfalta altatásra erre nincs lehetõség, máshogy pedig még sohasem sikerült elaltatni. Hogy lehetne errõl leszoktatni? (Azt gondolom, hogy alapvetõen az altatáshoz használt cumisüveg a probléma, a könyökmorzsolgatás - ami egyébként számunkra egyre kellemetlenebb - ehhez asszociálódott.)Hogy kellene közösségbe szoktatnunk? Mit tegyünk, ha hisztizik?
Vlasz:
Válaszomban az Ön által írt levél felépítését követve fogok kitérni a problémákra.A nagyszülõkkel való nehezebb összeszokás okára már Ön is rátapintott, miszerint õk" nem olyan ötletesek, mint a gyermek apukája".Azt gondolom, ebben az esetben együtt kellene kigondolni, hogy milyen érdekesebb játékokkal tudnák a nagyiék a szülõk távollétében is elszórakoztatni, lekötni a kislány figyelmét.Osszák meg egymással tapasztalataikat.(Pl.:festés gyurmázás, babázás...stb.)Érdemes esetleg különbözõ programokra is elvinni a kicsit, amennyiben ezt fel tudják vállalni a nagymamáék.Ezeken keresztül nem csak hogy elfogadja, hogy velük kell lenni, de örömmel és lelkesen fogja ezt tenni.A bölcsõdei beszoktatással kapcsolatban félelemre azt hiszem semmi ok, hiszen levele alapján úgy tûnt, hogy a kislánynál a nehezebb beszokás csupán abban mutatkozik meg, hogy félrevonultan és rendületlenül várja szüleit, sírás és hangos hiszti nincsen. Innen már csak egy lépés lesz, amikor már az egész napos ottartózkodás alatt rájön, hogy az álldigálásnál sokkal jobb szórakozási lehetõség is van, pl. egy-egy érdekes játék,barátkozás a többiekkel...Ehhez azonban majd az kell, hogy teljes napokat töltsön ott a gyermek.
Az elalvási nehézségekre a következõ megoldást tudom javasolni:egyik este közölje a kislánnyal, hogy a cumisüveg "elbújhatott" valahova, mert sehol sem találja.Ezek után javasolja, hogy ha most szépen elalszik cumi nélkül, akkor holnap jutalomból elviszi egy játékboltba, ahol Õ maga választhatja azt a JÁTÉKOT,amivel ezentúl aludni szeretne.Ez majd valószínûleg annyira motiválni fogja kislányát, hogy a másnapi jutalom kedvéért akár még a cumijáról is elfelejdkezik majd. Az új alvójátékot másnap természetesen ígéretünkhöz híven mindenképpen meg kell venni. Sok sikert!
Krds:
Négy éves kislányom tavaly szeptemberben kezdte az óvódát. Sajnos a reggeli elválások nem mennek zökkenõmentesen. Hisztibe, toporzékolásba és iszonyú sírásba torkollik az elválásunk. Sajnos ez óvódán kivül is elõfordul. Az óvónénik elmondása szerint az elválás után kis idõvel (kb 20 perc)abbahagyja a hisztit, és utána kapcsolódik a közös játékokba, és ha nem is a társaival de játszik. Az egyik óvónõt szereti, õ tudja is ezt az állapotot kezelni, de sajnos a másik óvónénit nem kedveli. Ha reggel õt pillantja meg még nagyobb pánikba esik. Reggeli ébredés után rögtön mondja, hogy nem szeret óvódába járni, mindig kérdezi, hogy még hány napot kell menni a héten. Nagyon aggódom, hogy nem érzi jól magát.
Sajnos ez év szeptemberétõl (többi társával együtt) átrakják egy másik csoportba (óvódai átalakítás miatt), ahol újra meg kell szoknia az új óvónéniket. Rájöttem kislányomnak fontosabbak az óvónénik, mint a játszópajtások. Félek folytatódnak a reggeli hisztik, amiktõl az új óvónéniknek is elmegy a kedvük. Mit tegyek, hogy megszokja az óvódábajárást?
Próbálkozzak új óvódával? Vagy irassam be egy magánóvódába, ahol kevesebb gyerek van, és esetleg több figyelmet tudnak neki szentelni?
Vlasz:
Az óvodába való beszoktatás bizony sok esetben gondot és nehézséget okozhat.Az óvodán kívüli "hisztizés-toporzékolás" pedig a dackorszak egyik jellemzõ megnyilvánulási formája, mely kellõ türelemmel idõvel teljesen megszûntethetõ.Az óvodában tapasztalt beszoktatási nehézségekrõl az én egykori óvodás éveim jutnak eszembe,mikor is,-kislányához hasonlóan,-én is ordítva követeltem Édesanyámat.Pár hónapos küzdelmes elválás után kezdtem észrevenni, hogy csoportomban sok aranyos gyerekkel lehet barátságot kötni,kiváltképp Attilával, akivel rövid idõn belül szinte összenõttünk.Ezek után végképp elmúlt minden reggeli jelenet,Attila jött, kézen fogott és együtt mentünk be a terembe.
Mindenképpen azt javaslom, kérdésekkel és sok-sok beszélgetéssel irányítsa rá kislánya figyelmét egy-egy társára,az óvó nénik szeretetére.Kérdezgesse,mit játszott, kivel játszott, kit szeret a legjobban a csoportban, miért...stb.Elõbb -utóbb észreveszi gyermeke, hogy van miért és van kiért óvodába menni.Érdemes esetleg egy-egy kedvenc játékát már reggel elõre kikészíteniük az óvó néniknek, hogy nap elején egybõl lekössék a figyelmét, még mielõtt eszébe jutna sírni.
Az újabb várható változás (új csoport,új óvónõk) valószínûleg további nehézségeket fog okozni gyermekénél, de az említett módon reméljük, hamar megszûnnek majd a problémák.
Krds:
5 éves kislányom vegyes korcsoportos óvodába jár. A nagycsoportosokkal külön foglalkozás nincs, a többiekkel is csak ú.n.tevékenységszervezés, ami azt jelenti, ha van kedve az elfoglaltsághoz akkor hozzákezd, ha nincs akkor nem. Azt hirdetik a gyereknek belülrõl kell fakadnia az érdeklõdésnek. A múltkori nyílt napon bementem az oviba éppen kifújt tojásból készítettek húsvéti csibét.Az asztal körül a gyerekek tömve voltak, a lányom a másik asztalnál rajzolgatott.Kérdeztem az egyik óvónõtõl miért nem készíti a lányom is a csibét. A válasz:nem volt hozzá kedve. Odamentem a lányomhoz is és tõle is megkérdeztem ugyanezt.Az õ válasza érthetõbb volt: mert nem fértem az asztalhoz.Odavezettem az asztalhoz és egy kis helyet kerítettem neki,de akkor nem volt aki megmutatta volna neki hogyan kell elkészíteni.Többször kérte az óvónõ segítségét, de mintha megsem hallották volna.Ezután körbe ülték a szõnyegen az óvónõt és igaz állításokat kellett mondani az mehetett öltözködni. Mivel lányom tudta , hogy tavasz van, sõt, azt is, hogy április és milyen nap, spontán kimondta, de ezt figyelmen kívül hagyta az óvónõ, mire egy másik gyereket felszólított, aki elismételte a lányom által mondottakat, igaz õ jelentkezett.Ezután kislányom végig jelentkezett mert volt még egy-két tippje az igaz állításokra, de az óvónõ a végére hagyta,mire szegény gyerek nem tudott mit mondani. Erre az óvónõ megkérdezte milyen névnap van, amit természetesen nem tudott megmondani.Teljesen felháborodtam. Azért is félek, mert szeptembertõl ketten lesznek nagycsoportosok, és nem kapják meg a megfelelõ felkészítést az iskolára. Mondokát, versikét alig tanulnak, a kis "mûalkotások" is eltûntek.
Vlasz:
Bár levele nem érkezett meg teljes terjedelmében, a probléma mégis teljesen világos számomra. A levele elején említett tevékenységszervezés egy olyan jellegû kötetlen foglalkozást takar, mely megfelelõ motiváció és érzelmi ráhangolás után biz. tevékenységekre ösztönzi a gyerekeket.Itt kiemelkedõ szereppel bír a kezdeményezés sokoldalú, valóban motiváló jellege,így elérhetõ az, hogy minden gyermek kedvvel és örömmel akarjon bekapcsolódni a játéknak tûnõ, valójában nagyon is komoly fejlesztõmunkába.Saját munkám során igyekszem mindíg úgy irányítani a kezdeményezést, hogy minden gyermek érdeklõdési körét és egyéni fejlettségi szintjét figyelembe veszem.Így elvileg elkerülhetõ a céltalanul lézengõ, unatkozó gyermek.A nagycsoportosok iskolára való felkészítése elsõdleges feladat kell, hogy legyen,ennek érdekében célirányos,pontosan megtervezett fejlesztõmunkára van szükség. Véleményem szerint ez leginkább kötött, már kissé "iskolát idézõ" foglalkozás keretei között valósítható meg.Kislányával kapcsolatban nem tudom, hogy az óvó nénik milyen fejlesztõtervet dolgoztak ki, ez ügyben talán érdemes lenne náluk érdeklõdni,egyeztetni a tapasztalatokat,megfigyeléseket,valamint a felmerülõ kérdéseket,problémákat megbeszélni.Elképzelhetõ,hogy munkájuk talán kevésbé látványos, de hatékony.
A személyesen tapasztalt kételyek minél elõbb tisztázásra szorulnak, ezért, javaslom próbáljon beszélni errõl a pedagógusokkal.A tojásfestéssel kapcsolatos eset világosan rámutat arra, hogy a tevékenységek megszervezése során rendkívül fontos a megfelelõ tárgyi feltételek és körülmények megteremtése, melyek hiánya akár lehetetlenné is teheti az erdményes fejlesztést.Erre mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetni.A foglalkozásokon az egyéni bánásmódot kiemelkedõen fontosnak tartom, egyetlen gyermek sem kerülhet háttérbe, mindenki felé kellõ odafigyeléssel kell fordulni.A névnap kérdése pedig végképp nem tartozhat az ismeretanyag körébe.Azt javaslom ismételten, kérjen eligazítást az óvónõktõl a nagycsoportosokat érintõ fejlesztési tervet illetõen, õk minden bizonnyal készséggel megmutatják majd az éves tervet s eddigi eredményeikrõl, megfigyeléseikrõl is referálni fognak.(Én saját tapasztalataimat ún.fejlõdési naplóban szoktam rögzíteni.Ehhez hasonló dokumentum nyilván az óvó nénik birtokában is lesz)
Krds:
Kislányom februárban töltötte be a hármat így ösztöl mehetne óvodába.A három év alatt végig otthon voltam vele, tehát szoros kapcsolat van közöttünk. Itthon nagyon bátor, kezdeményezö, érdeklödö gyerek, de idegen társaságban visszahúzódó lesz. Hogyan lehetne felkészíteni az óvodára, illetve milyen csoportösszetétel lenne jobb ( egykorúak vagy vegyes csoport)?
Vlasz:
Mindenképpen hasznosnak tartom, hogy már idejében, jó elõre foglalkozik a beszoktatás kérdésével, hiszen így elkerülhetõvé válnak az esetleges problémák. Azt gondolom, már talán kiszemelték a kislány számára azt az óvodát, ahová szeptembertõl járni fog. Tanácsos lenne a nyári idõszakban többször bemenni a gyermekkel, ahol a kislány folyamatosan ismerkedhetne az óvodai környezettel ill. az óvó nénikkel. Így õszre már nem egy vadidegen világba csöppenne bele s a pedagógusok ismerõs arca is megnyugtatóan hatna rá. A tanév kezdete az új gyermekekkel és az óvodai napirenddel való ismerkedés jegyében fog eltelni, tanácsos az elsõ napokban csak egy-két órát, késõbb csak ebédig óvodában tartani a gyermeket. Egy-két héten belül várhatólag normalizálódik a helyzet és az egész napot meg lehet majd próbálni ott tölteni. A csoportösszetétellel kapcsolatos kérdésére nem lehet egyértelmû választ adni, hiszen mind a homogén, mind a heterogén csoportnak megvannak a maga elõnyei. Én mindenesetre saját tapasztalataimra alapozva inkább az egykorú gyermekcsoportot javasolnám ebben a korban, hiszen a beszoktatás nehézségei könnyebben áthidalhatók ilyen körülmények között.
Krds:
Kell-e óvodában március tizenötödikét ünnepeltetni?
2 éve kiscsoportos fiam otthon elszavalta a Nemzeti Dal-t és felsorolta az Aradi 13-at. Aztan megtudtam tõle, hogy hõsi halált halni jó dolog, és még jobb a forradalomban harcolni és megölni az ellenséget.
Én arra tanítottam korábban, hogy fegyvert fogni, használni rossz, mert bántani lehet vele másvalalkit. A halál, mint az élet része szóba került, de az "ölés"-t még korainak tartottam elmagyarázni. Hát az oviban megelõztek, és jól megzavarták a gyerekemet. Ezt persze szóvá is tettem, de közölték, hogy ez az iskolára felkészítés része.
Azóta március 15 elõtt nem engedem oviba a fiamat.
Más: ragaszkodom az évvesztéshez pályaválasztásra, katonaságra való tekintettel és hogy inkább a legidõsebb legyen az osztályban, mint a legfiatalabb.Jól tettem?
Vlasz:
Az elso kérdésére a válaszom azt hiszem egyértelmu:óvodában és iskolában egyaránt illik a március tizenötödikét ünnepelni,de hozzá kell tennem, nem mindegy, hogy milyen módon. Az életkori sajátosságokhoz való alkalmazkodás kiemelkedoen fontos szereppel bír,bizonyítja ezt az Ön problémája is. Gyermeke óvónoinek látni kellene, hogy az óvoda szerepe ezen ünneppel kapcsolatban csupán az érzelmi megalapozás, nem pedig a "kötelezo ismeretek" bovítése, ill. a halállal való ismerkedés. Azt hiszem, ezzel a kérdéssel ráérnek majd nagyobb korukban foglalkozni. Saját óvónoi tapasztalataim alapján merem állítani, hogy egy más nézopontból megközelített megemlékezés igazi élményt nyújthat a gyerekeknek. Pl. verbunkos dalok énekelgetése, díszmagyar viseletek megismerése és csak a legfontosabb
információk meseszeru megismerése. A harc témája azt hiszem ez esetben sajnos kikerülhetetlen, de ez önmagában nem okozhat problémát. A mai világban sajnos szinte teljesen lehetetlen az ettol való maximális elhatárolódás, viszont a halállal kapcsolatos részletek kielemzése teljesen felesleges. Az évvesztéssel kapcsolatban általában a szülok és a padagógusok összehangolt véleménye a dönto Általában hasznos
lehet a gyerekeknek, ha még egy évet óvodában tölthetnek, de akad olyan ritkább kivétel is, akinek már szüksége van a további elorelépésre, magasabb szintu fejlesztésre. Feltételezem, hogy gyermekével kapcsolatban Ön tudatosan döntött a plusz egy év mellett.
Krds:
Kisfiam 8 és fél éves, teljesen egyedül neveltem hat éves koráig, amikor megismerkedtem jelenlegi párommal.Társam rendkivûl figyelmes, megértõ ember úgy velem, mint a kisfiammal.Õszintén bevallotta, hogy fiamat nem tudja 100%-osan a "sajátjaként" kezelni, inkább, mint kis barátra tekint rá.Ettõl függetlenül kedvelik egymást és szeretnek egymás társaságában lenni.Én ezt elfogadtam.Problémám az, hogy társammal szeretnénk saját gyermeket is, de kisfiam kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen, amikor megkérdeztem a véleményét.Mit tegyek , hogy megbarátkozzon a gondolattal vagy felejsem el a gyermekvállalást addig , amíg nem lesz nagyobb?Páromnak nem is mondtam el ,mert nem szerettem volna, ha ez közéjük áll.Viszont kisfiamat sem szeretném "elveszíteni"!Mit tegyek?
Vlasz:
Levele bizony elgondolkodtatott,s bár nem kimondottan óvodáskorú gyermekrol és óvodai problémáról van szó,én mégis örülök,hogy megtisztelt bizalmával. Meglátásom szerint a gyermek heves ellenállásában nagy szerepet játszik az a tény, hogy hosszú éveken keresztül egyedül nevelte a kisfiút s ez a szeretetkapcsolat Önök között szorosabb, mint egy átlagos családi struktúra esetében. (Ön minden szeretetével csak a gyermeke felé fordult, a kisfiú pedig Ön felé.) Feltételezem,hogy az új társ megjelenése is okozott a kezdeti idoszakban némi konfrontációt,de végül is, mint a levelébol is kitunik,ezt sikerült megoldani.Azt hiszem,ezt a megközelítést érdemes nagyító alá venni, hiszen ha a gyermek hajlandó volt mással is osztozni rajongott szüloje szeretetén, akkor ez valószínuleg így lesz az új kistestvér esetében is. Mindenképpen javaslom azonban a következoket: kerülje a testvér-kérdés célirányos megközelítését,amikor szóba hozza gyermekénél ,helyette inkább beszélgessenek arról,hogy iskolástársainak, barátainak van-e testvére,hány van,lány vagy fiú, gyermeke kérdezze meg társaitól,miket szoktak a testvéreikkel játszani... stb. Így talán könnyebben megszokja és elfogadja a kistestvér gondolatát. Hívja fel a kisfiú figyelmét az ezzel járó összes pozitívumra!(pl.:O lesz a nagyobb és okosabb, aki sok mindenre megtaníthatja a kisebbet...stb.) A jól megalapozott érzelmi felkészítés csodákat tehet!
Krds:
Két fiam van, a nagyobbik 3 éves lesz augusztusban, a kicsi 9 hónapos. Mivel eléggé leköt a háztartás, gondoltam a nagyobbikat elviszem a játszóháznak nevezett pár órás bölcsödébe. Ott felvilágosítottak, hogy elõbb be kell szoktatni a gyereket, mialatt nekem is ott kell tartózkodnom. Ekkor közöltem, hogy mivel a picit sem tudom kire bízni, ezért õ is ott lenne velem a beszoktatás ideje alatt. Erre azt válaszolta a bölcsöde vezetõje, hogy ezt nem lehet. Arra a kérdésemre, hogy akkor hogyan oldjam meg, hogy a naggyal ott legyek a beszoktatáson, és a kicsivel is legyek, de a bölcsödén kívül, nem tudtak válaszolni. Ekkor arra gondoltam, õsztõl esetleg mehetne oviba, mivel szobatiszta, szépen beszél, és nagyon érdeklik a gyerekek. Mit tegyek?
Vlasz:
Kedves Anyuka! A pár órás "játszóház-bölcsõde",mint áthidaló megoldás õszig, az óvoda kezdetéig,jó ötletnek tûnik.(ismerkedhet a kortársakkal,megszokja jelenlétüket s a szülõ távollétét...stb)A beszoktatással kapcsolatban nem értem,miért ragaszkodnak a gondozónõk a "kötelezõ szülõi jelenléthez".Saját tapasztalataim szerint a következõket tudnám javasolni:mint írta,kisfia nagyon érdeklõdik a gyerekek iránt,így korántsem biztos,hogy problémás lenne a beszoktatás.Talán az elsõ egy-két napban,-míg a kicsire esetleg az apuka vagy a nagyszülõ vigyáz,-érdemes lenne a gyermek csoportba vezetése után diszkréten elhagyni a termet s az ajtó mögül fülelni,valóban van-e baj.Ha sírdogál,néha benézhet hozzá,de elõbb-utóbb megszokja az új környezetet, s édesanyja hiányáról megfeledkezik.Ehhez azonban az kell,hogy a gondozónõk aktívan,a gyermekkel folyamatosan foglalkozva kössék le a figyelmét.Kérje együttmûködésüket!Az õszi óvodabeíratást mindenképpen jó ötletnek tartom. Sok sikert!
Krds:
3 éves kislányom nehezen nélkülözi Édesanyját. Szeretném megkérdezni, hogyan szoktassuk rá, ha nagy ritkán velem kell maradnia, ne legyen belöle sírás, hiszti stb. Pl. szombaton az ebéd utáni alvásnál.
Vlasz:
Levelébõl sok fontos részlet és körülmény hiányzik,s így,sajnos nehéz lenne válaszolnom kérdésére.Kérem,írja meg,milyen családi körülmények miatt tud csak ritkán együtt lenni gyermekével.(pl. munka miatti tartós távollét,esetleg válás,különélés...stb.)Érdemi választ és hasznos tanácsot csak ennek birtokában tudok adni.
Várom levelét!
