Kisfiam 3,5 éves nyugodt, érzékeny, kreatív gyerek, egyedül is jól feltalálja magát a játékban. Dani novemberben kezdte az ovit együtt a szeptember óta vele egy csoportba járó unokatestvérével, Ádámmal. Mivel nõvéremékkel ikerházban lakunk és fiaink is sokat játszottak együtt, jó megoldásnak tûnt a közös óvoda, közös csoport. A két kisfiú teljesen más személyiség és a közös játékban ez egyre inkább kiütközik. Az óvónõk is mondták hogy Dani szereti a zenés, tornás foglalkozásokat, kézmûves játékokat, amikor látja a kezdeményezést, rögtön megy, de Ádám visszahúzza nem engedi menni, Dani „engedelmeskedne” neki ha az óvónõk nem avatkoznának közbe. Ádám erõs akaratú, verekedõs, állandóan irányítani akaró kisfiú. Sajnos a szülei olyan meséket mutatnak neki ami nem neki való, ez látszik a játékán, amikor az agresszív verekedõs jeleneteket játssza el gyakran az én fiamon, aki ebben nem akar részt venni. Unokatesó gyakran piszkálja, üldözi, hiába mondja a fiam, hogy nem akarja azt játszani. Ha valamiben a Dani ellentmond neki, rögtön ráüt, de gyakran látom, hogy „csak úgy, ok nélkül” (nevetve) akár hátba vágja a fiam. Mi elvetjük a verekedést, nõvéremék sajnos a „fiús” dolognak tartják és nem kezelik következetesen. Mivel egymás mellett lakunk nem tudjuk elkerülni a gyerekek közös játékát (fõleg az unokatesó ragaszkodik, mert nehezen tudja egyedül lekötni magát). Ha fiaink között konfliktus van unokatesó üt, a fiam meg sírva rohan hozzám. Nõvéremék szerint meg kellene védenie magát nem nekem közbeavatkozni. Hozzá teszem igyekszem hagyni a gyerekeket megoldani a dolgaikat, amikor látom a konfliktust elõbb megállok és megvárom meg tudják e oldani (sajnos ritkán, de azért olyan is van hogy igen) ha nem boldogulnak besegítek mindkét gyereknek, mert úgy gondolom ebben a korban még sokszor tanulniuk kell kezelni a ’nézeteltéréseket”. A nõvéremékkel teljesen más nevelési elveket képviselünk és sajnos nem tudtuk megbeszélni a problémát.
Abban kérnék tanácsot, hogyan kezeljem ezt a helyzetet, hiszen így együtt lakva nem tudjuk õket elkerülni. Verekedésre nem akarom buzdítani, de szeretném ha megtudná védeni magát és nem mindig sírva futna hozzám. Már odáig jutottam, hogy ilyenkor arra buzdítom üssön vissza, megvédve ezzel magát, de erre Ádám bevadul és elfajul a helyzet. Nõvéremék Danit „anyámasszony katonájának” tartják és nem értik meg hogy nekik kéne a fiúk e fajta viselkedését korlátok közé szorítani. Ádámon kívül fog még ilyen gyerekkel találkozni Dani és nem mindig vagyok ott. Hogyan tudnám megtanítani megvédeni magát, mi a helyes viselkedés ha ráütnek vagy piszkálják? Ráadásul elõfordul, hogy Dani a húgának (2 éves) "adja vissza" amit Ádámnak nem mer.
Köszönettel: Anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Megértem a problémáját és tökéletesen egyetértek Önnel a gyermeknevelési elveket illetõen. Azaz egy valamiben mégsem: semmilyen körülmények között nem szabad arra buzdítani a gyermeket, hogy üssön vissza. (Ezt igazolja Ádám válaszreakciója is.)
Mit lehet hát tenni?
Mindenek elõtt üljön le beszélni a testvéréékkel, s mondja el nekik õszintén problémáját. Ne általánosságban beszéljen a nehézségekrõl (pl: Ádám verekedõs, stb.) hanem konkrét eseteken keresztül mondja el, Ön miben nem ért egyet és mit csinálna másként. Persze nem lehet a szülõket átnevelni, de ha tapintatosan próbálja megértetni velük, hogy ezt vagy azt Ön nem így, hanem úgy csinálná, mert Önnek ez már bevált, akkor talán nyitottabbak lesznek a közös megoldás keresésre. Ugyanígy lehet megközelíteni a "mit ne tegyenek?" kérdését is. Pl: "Azt vettem észre Daninál, hogy ha ezt a mesét hallgatja, nézi a TV-ben, agresszív lesz, ezért én ezt nem szoktam megengedni. Szerintem Ádámnak is sokkal jobban tetszenének a Thomas mesék, próbáljátok meg ti is..."
Az elõbbieken túl meg kell értetni a nõvéréékkel, hogy nem "átütõ, szemléletváltó reformokat" vár el tõlük a gyermeknevelés tekintetében, hanem hogy közösen próbáljanak egymáshoz KÖZELÍTENI nevelési elveikkel. Ez azt jelenti, hogy Ön is megpróbál kicsit engedni, de õk is, hogy végül összhangban legyen a két család nevelése. Amíg ez nincs meg, addig sajnos csak fokozódni fognak az ellentétek.
Érdemes lenne az óvónõkkel is leülni beszélgetni, s kérni, segítsék az unokatesón kívül a többi gyerekkel való baráti kapcsolat kialakulását is. Ha Dani mások felé is nyitni kezd, talán kisebb befolyással bír majd Ádám.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kérem adjon tanácsot, fiatal 10 éve a pályán dolgozó Óvodapedagógus vagyok. A szakmámat nagyon szeretem. De van a szakmánknak egy hátulütõje ami most már egyre inkább aggaszt engem ez pedig a már egészségemet is kárósító étkezés odabent az oviban. Az ételek amiket a gyerekeknek hoznak az õ korosztályuknak megfelelõ ugyan, de nekem mint felnõtt, már kevésbé mondhatnám egészségesnek. Egy gyermekem van és megvallom nagyon nehezen tudok munka és család mellett edzésekre járni, de minden tõlem telhetõt megteszek amit csak tudok annak érdekében, hogy leadjak pár kilót. Persze ez nem csak jómagamnak és az egészségemnek ,de a munkámban való aktívabb részvételnek is elõnyére válhatna. Na meg egymásközt mint Nõ, mint anya is szeretném jól érezni magam a bõrömben, és nem állandóan láb fájásra, haspuffadásra, levertségre, álmatlanságra, fáradtságra és egyéb panasztokra hivatkozni. Szeretnék még gyermeket, de így túlsúllyal nem nagyon érzem mindezt megvalósíthatónak, pedig mint már említettem én mindet megteszek, amikor csak lehet mozgunk, kirándulunk, sportolunk a családdal.
Az a helyzet, hogy jelenleg szabadságon vagyok és elkezdtem egy közismert diétát amivel igen jó eredményeket értem el,csak sajnos az idõ kevés, hogy egy nyár alatt az ember megszabaduljon az õt nyomasztó sok súlyfeleslegtõl. Kérdésem az lenne, hogy vajon miért nem lehetséges az, hogy az óvodában egy másik Ántsz által bevizsgált helyrõl ételt rendelhessek a munkahelyemre ,mint ahogy azt minden más munkahely megengedi az alkalmazottainak? Miért kell az egészségem teljesen tönkre tennem azért, mert nem engedik,hogy egészségesen táplálkozzam, mi ezzel a baj? Sajnos megvallom odáig jutottam, hogyha ebben nem történik változás ott kell hagyjam a munkahelyem és valami másba kell kezdjek, ahol rugalmasabbak e téren, pedig mint már fentebb említettem, szeretem a szakmám és a gyerekek is engem. Sajnálnám ha el kéne válnom a hivatásomtól egy ilyen dolog miatt. a helyzet az ,hogy a munkahelyemen sem együttmûködõek, pedig már orvosi papírt is vittem amit nem fogadtak el, mint mentséget, hogy válthassak és jómagam azt ehessem ami nekem jó és nem másoknak!!! Segítségét és válaszát elõre is köszönöm és nagyon várom.
Tisztelettel,
Egy elkeseredett, de reménykedõ Óvodapedagógus
Vlasz:
Kedves Kolléganõ!
A probléma számomra sem ismeretlen, hiszen volt idõ, amikor 6-7 kg. túlsúlytól szerettem volna megszabadulni. Ez sikeresen meg is történt, aktív óvónõi munka mellett a következõképpen: nem az ételeken változtattam, hanem azok MENNYISÉGÉN! Véleményem szerint ez a varázsszó az eredményes diétában, mondom ezt két szülés után is, a lánykori versenysúlyomat 20 év után is megtartva! Biztos vagyok benne, hogy ez neked is sikerülni fog, ha nem felnõtt , hanem gyerek adagot mersz magadnak étkezéskor. Az ételek minõsége pedig, állíthatom, hogy nem olyan rossz, hogy ehetetlen vagy egészségtelen lenne kicsiknek vagy nagyoknak. (Meggyõzõdésem, hogy pl. az édesítõszerek sokkal ártalmasabbak.)
Sok sikert a fogyókúrához, üdvözlettel:
Kati
Krds:
Tisztelt Óvónö.
Kislányom 2010.május.08-án töltötte a 3.évet, a szobatisztaság nálunk nagy gond.Egyáltalán nem szól,hogyha pisilnie vagy kakilnia kell!Probálkoztam már nagy sok mindennel.Ha bepisil a bugyiba vagy bekakil, még azért se szól.Ha ráültetem a bilire belepisil,de magától nem ül rá!Szeptemberben menne óvodába, de azt hiszem,hogy nem mehet, mert a szóbatisztaságának még jelét se mutatja. Egyszer apósom leszidta, amiért bepisilt és elsírta magát.Azóta hogyha szól neki akármiért, elsírja magát.Kérem segítsen mert el vagyok keseredve.Köszönettel:Anita
Vlasz:
Kedves Anita!
A probléma mielõbbi stresszmentes, játékos megoldást kíván, ezért feltétlenül ajánlom figyelmébe "A játékos könnyed szobatisztaságért termékcsomag"-okat! Ebben található az általam írt könyv is, amely gyakorlati eligazítást nyújt a játékos, szorongásmentes megvalósításhoz!
A termékcsomagot megtekintheti és megrendelheti a fenti, képes linkre kattintva, melynek segítségével még van esély arra, hogy õszig szobatisztává váljon a kislány.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam októberben lesz 3 éves, a szobatisztasággal hadi lábon áll. Nem csak a pisit nem jelzi, de ha kisgatya van rajta, napokig nem hajlandó kakálni. Most negyedik napja tartja vissza, de nem mondja, hogy pelenkát kérne. Alváskor már régóta nem pisil be, de ha játék közben bepisil, az sem zavarja, nem is szól. Azért aggódom, mert olyan éles esze van mindenhez, és olyan gyakorlatias, hogy ez a szobatisztaság-probléma gyökeresen ellentmond a természetének. Lehet ennek lelki oka? Egy éve nem élünk együtt az apjával.
Köszönettel
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A kisfiú szobatisztasági nehézségei nagyon is gyakoriak és tipikusak ebben a korban. Mivel korábban sem alakult még ki tartós szobatisztaság és a kisfiú is elég fiatal, így visszesésrõl nem, lelki problémákról pedig nem biztos (nem is valószínû), hogy lehet beszélni.
Feltétlenül ajánlom figyelmébe "A játékos, könnyed szobatisztaságért termékcsomag"-ok valamelyikét, mely segít a szorongásmentes, játékos szobatisztaságra nevelésben. (Megtekintheti és megrendelheti a fenti, képes linkre kattintva!)
Sok sikert!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiamat 13 hónapos korában fogom bölcsõdébe adni. Sajnos az állami bölcsõdébe nem vették fel, így meglátogattunk egy családi napközit, ahol arról tájékoztattak, hogy ott nincs beszoktatási protokoll, "mélyvízbe" kerülnek a gyerekek. Önnek mi a véleménye errõl? Érdemes ilyen helyzetbe hozni egy 13 hónapos kisfiút?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Kérdésére válaszolván: semmiképpen sem. Az már önmagában óriási lelki terhet jelent egy 1 éves kisgyermek számára, hogy ennyire korán el kell szakadnia az édesanyjától, de a beszoktatástól való elzárkózás végképp megkeserítené ezt az idõszakot. Mivel a családi napköziben általában nem kevés pénzt kérnek a gyerekek után, így végképp elfogadhatatlannak tartom ezt a fajta hozzáállást. Ha a továbbiakban sem mutatnak hajlandóságot a stresszmentes beszoktatás tekintetében, javaslom, nézzen másik helyet, vagy még inkább keressen egy megbízható babysittert.
Az elõbbiek mellett azonban azt tanácsolom, gondolja át még egyszer, nincs-e mégis valamilyen lehetõség arra, hogy legalább a kisfiú 2 éves koráig otthon maradhasson vele.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt óvónõ. A 3,5 éves kislányom 2 hete kezdte meg az oviba járást. A kezdeti lelkesedés 3 nap után elmúlt,azóta amikor engem lát megy a könyörgés,sírás,kérlelés,követelés,hogy ne menjen oviba.Apát már meggyõzte,most már õ is rágja a fülem,hogy nem kell vinni a kicsit. Én itthon vagyok és az ovival meg az óvónénikkel sem vagyok megelégedve. Én is hajlok arra hogy abba hagyjuk hiszen tényleg nem "muszáj" miatt járunk. De így az lesz hogy sírással meg kapja amit akar ,és egyszer úgyis el kell kezdeni az ovit. most mi a jó neki? Köszönettel Ralex
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Nem csak azzal van a gond, hogy a kislány megszokja, hogy kikönyöröghet magának sokmindent, hanem inkább azzal, hogy ha most abbahagyja az ovit, mi lesz õsztõl? Addigra közel 4 éves lesz, és egy olyan idõs gyermeknek bizony szüksége lenne a közösségi életre. Én nem mondhatom meg Önnek, hogy abbahagyják-e az ovit vagy sem, de tudniuk kell, hogy késõbb még nehezebb lesz a beszoktatás.
Ott van ellenben a másik oldal, azaz nem biztos, hogy a gyermek érdekét szolgálja, ha egy -Önök szerint -, minden tekintetben elfogadhatatlan óvodába kényszerítik a kislányt. Mit javaslok hát? Mivel beköszöntött a nyár, így vakáció lévén egyébként is szünetet lehet tartani. Ezt az idõszakot használják fel arra, hogy érdeklõdjenek körbe más, szimpatikusabb óvodában is, hátha van még üres hely. Ha sikerül rálelni az "igazi" ovira, akkor õsztõl érdemes lenne ott folytatni az óvodázást. Ha semmiképpen nem tudnak váltani, akkor szeptembertõl kezdjék újra, mondhatni nulláról a beszoktatást, és lépésrõl-lépésre, fokozatosan, kíméletesen próbálják megvalósítani azt.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Ovónõ! Fiúunokám, aki egyke nov.-ben lesz 4 éves.Minden tekintetben átlagos,a korának megfelelõ személyiséggel bír.Kivéve a kiszámíthatatlan idõközben elõbújó agresszivitását. Ilyenkor ordít, üt, rúg,köpköd, fõleg akkor, ha valamiben ellentmondanak neki. 2 éves korától fél napra, 3 éves korától teljes idõben jár bölcsibe. Az évzáró rendezvényen férjemnek, (nagypapának) azt mondták a gondozónõk, ha nem "fogják meg a gyereket baj lesz". A lányom nagyon türelmes az unokámmal, a végsõkig próbálja meggyõzni, engedi alkudozni. Ha már nincs más megoldás, és elkezdi a hisztit, beteszi a szobájába a kisfiút, de mostanában az is nehéz, mert tör-zúz. Az utolsó néhány alkalommal már kénytelen volt ráütni. Vejem inkább nem konfrontál a gyerekkel. A férjem, és a rokonok szerint sokkal szigorúbban kell vele bánni, ha üt, vissza kell ütni, több szabályt kell felállítani, mert nagyon el van kanászodva. Szerintem a lányom jól csinál mindent, a verést ellenzem, változatlanul türelmesnek kell lenni, majd jobb lesz késõbb. Unokám nehezebben kezeli a konfliktusokat. Egy-egy ilyen alkalom után nagyon kedves, próbálja kompenzálni a történteket. A család teljesen kiegyensúlyozott, a szülõk szertik egymást. Kérem a tanácsát, hogy ez mennyire kirívó viselkedés, vagy kell-e valamilyen pszichológust felkeresni a kérdésenmmel.Válaszát várja egy õrlõdõ, aggódó nagymama.
Vlasz:
Kedves Nagymama!
Az agresszív megnyilvánulásokat kellõ határozottsággal, ám sohasem durván kell kezelni. Mint azt már annyiszor leírtam, agresszióra agresszióval válaszolni a lehetõ legnagyobb hiba, amit el lehet követni. Azonban a ráhagyó, liberális, túlzottan engedékeny nevelési stílus szintén nem elfogadható. Gondoljuk csak át, vajon miért tombol egyre hevesebben a kisfiú, miért él egyre intenzívebben ezzel a zsarnoki módszerrel? Mert látja, hogy VAN EREDMÉNYE. Ha azonban azt látja, hogy minden igyekezete ellenére sem tud zsarnoki módon irányítani, akkor õ is keresni fogja az együttmûködés lehetõségét. Mi hát a tanácsom? Ha ismét erõszakosan, agresszíven lép fel a gyerek, azt a legnagyobb határozottsággal utasítsák el. Nem kell ( és nem is szabad) rácsapni a fenekére, egy szigorú nézés és egy-két rendreutasító szó sokszor sokkal hatásosabb. A kisfiúnak meg kell értenie, hogy ez a fajta magatartás nem elfogadható, és Önök csak akkor hajlandóak "tárgyalni" vele, ha õ is más hangot üt meg szüleivel szemben. Ha továbbra is dacol, hisztizik, akkor a jelenet befejezõdéséig egészen egyszerûen ne vegyenek róla tudomást. Mikor megnyugodott, akkor és csak akkor kezdjenek el beszélgetni vele, ill. keresni a mindenki számára elfogadható megoldásokat.
Ha azt tapasztalják, hogy a dühkitörések során a gyermek netán ön-, és közveszélyesen cselekszik, mindenképpen kérjék gyermekpszichológus segítségét!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
A férjemmel van egy hét éves kislányunk. A kapcsolatunk évekkel ezelõtt kezdett megromlani, a mostani állapot már számomra rettenetes. Nincsenek hangos viták, de mint két lakótárs élünk egymás mellett. Évek óta külön alszunk, semmilyen testi és lelki kapcsolat nincs már közöttünk.
Én szeretnék elválni, de szerinte és a családom szerint is ez képtelenség lenne, mert a férjem biztos anyagi háttért ad nekünk, és a gyereket is tönkretenném vele. Munkám nincs, bár mindent megteszek, hogy ez ne így legyen. Pár hónapja van egy kapcsolatom, szeretnénk együtt folytatni tovább, de ha kiderülne minden "erre" lenne fogva, hogy ettõl ment tönkre a házasságunk. De ez egyátalán nem igaz. Én már magamban lezártam a házasságomat, ami egy nagyon nehéz lelki folyamat volt. Próbáltam rendbehozni, de állandóan csak "falba" ütköztem. De ezt képtelen vagyok megértetni mind a családommal, mind a férjemmel, mert szerintük én nem érezhetnék így, mikor eltart minket, dolgozik, nem folytat züllõ életmódot. De egyszerüen mintha két külön bolygón élnénk.
Nagyon tanácstalan vagyok, mit és hogyan kellene tennem. Minden oldalról nagy a nyomás, hogy maradjunk, már sajnos idegileg is nagyon "elfáradtam", de ami a legfontosabb, a lányomnak szeretném a legjobbat, de már õ is érzi ezt, látja rajtam, s a családom Õ elõtte is próbál rám hatni. Teljesen megszakítani, nem akarom velük a kapcsolatot, de ha más nem marad, akkor kénytelen leszek.
Kérem segítsen ebben a problémában nekem. Nagyon várom válaszát.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Soraiból egyértelmûen kiderül, hogy a férjével való egymás mellett élés már nem tartható fenn hosszú távon. Ha egészen biztos benne, hogy külön utakon akarja folytatni további életét, azt csakis megfontoltan, felelõsséggel átgondoltan szabad meglépni. Ön állás nélkül nem biztos, hogy megkapná a gyermeknevelés jogát ( bár nem vagyok jogász, így csak laikusként feltételezem az elõbbit), és a gyermektõl való elszakadás Önt is és a kislányt is nagyon-nagyon megviselné. Ezt nyilván Ön sem akarja, és egy frissen fellángolt szerelmi kapcsolat sem biztos, hogy kellõ alapot adna a jövõ tervezéséhez. Elõbbiek miatt azt javaslom, ha a különválás gondolata megérett Önben, elsõ lépésként alapozza meg saját egzisztenciáját és egy konkrét tervet a gyermekével való, eleinte feltétlenül kettesben történõ önálló életre ( munkahelyszerzés, új otthon). Ha ezt sikerült elérni, és közben kiállja az idõ próbáját az új kapcsolat, bemutatni csak akkor kellene a kislánynak.
A válást és az ezzel járó változásokat azonban csak akkor tanácsos intézni, ha kislánya iskolakezdése gond nélkül megvalósult és relatíve nyugodtabb idõszakot él majd a gyermek. Kívánom, hogy mind Ön, mind a család többi tagja találja meg a boldogságát a jövõben!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt ovónéni!
Kislány unokám 3,5 éves. Januártól ovodás. nem szereti. A szülõk elváltak,az apának 2nap láthatása van 2 hetente.Az apánál jól érzi magát,nagyon szeretik egymást. Eszik alszik rendesen pisil kakil WC-be., vidám, anyukáját nem hiányolja.Az oviban csak délig van , mert nem eszik. A láthatás után az anyukánál (otthon) bepisil bekakil.
Kérdésem, hogy mi lehet az ok? ,ha ez tudható, vagy mit lehet tenni?
Vlasz:
Kedves Nagymama!
Levelébõl sejteni vélem, hogy apai nagymamaként írta e sorokat. Többet tudnék segíteni, ha a másik oldal (édesanya) érveit is olvashatnám, így sokkal objektívebb képet kaphatnék a körülményekrõl. Abból, hogy a gyermek nem szeret óvodába járni, még nem lehet messzemenõ következtetéseket levonni, sok gyermeknél még a fél-egy év is kevés a tökéletes beszokáshoz. Ezt a folyamatot csak nehezíti a szülõk válásának a ténye, mely szintén nagy lelki terhet ró a kislányra. A szobatisztaság terén megtapasztalható hullámzást is ezek számlájára írnám, feltételezem, hogy az apukánál éppúgy elõfordul egy-egy baleset.
Mit tehet a gyermek érdekében? Nagyon sokat! Igyekezzen megõrizni a felbomlott család törékeny békéjét, ne próbáljon igazságot tenni, helyette legyen Ön az egyik fõ lelki támasza a kislánynak.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Juditka 4 éves és 1 éve jár óvodába.Az utóbbi néhány hétben elkezdett panaszkodni az egyik kislányra,hogy folyton piszkálja ,bántja õt.Ezt többször szóvá tettem az óvónõnek, aki jelezte,hogy tud a dologról és próbálja megoldani...ez idáig eredménytelenül.Már ott tarunk,hogy a kislány sírva megy az oviba ,és utál oda járni .Hogy segítsek rajta?
Köszönettel Anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Ha a továbbiakban is tartósan fennáll a probléma, akkor az óvónõvel való megbeszélésen túl jelezze a gondot az érintett gyermek szüleinek is. Kérje meg õket, beszéljenek a lányukkal, mondja el nekik, mekkora lelki terhet jelent Juditkának ez a szúrka-piszka .
Egyetértek Önnel abban, hogy semmiképpen nem szabad engedni, hogy elharapózzon ez a konfliktus. Ha kell, akár egy fogadó óra keretében üljön le az érintett szülõkkel és pedagógusokkal együtt a közös megoldás keresésre.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam az átlagosnál érzékenyebb, nehezen oldódó kisgyerek. Pl. ha egy kisgyerek odafut hozzá, ismerkedni szeretne vele, õ lehajtja a kis fejét, csak áll egy helyben. Sokszor mögém bújik. Ismerõs gyerekekkel szemben persze már más a helyzet, õvelük csak az elején tartózkódó, de 1-2 perc múlva már teljesen feloldódik.
Kisfiam 3 éves lesz nemsokára, szeptemberben megy óvódába. Attól tartok, hogy ott majd lesznek olyan gyermekek, akik megérzik kisfiam félénkségét és esetleg bántani fogják. Korcsoportos óvodába írattam a fiamat, viszont egy csoportban kb. 30-32-en lesznek. Én nagyon soknak tartom ezt a létszámot, és vajon érzékeny kisfiam hogyan fogja bírni a nagy nyüzsgést.
Kisfiam egész nap velem van, apukájával sajnos 4-5 hetente látják egymást, mert külföldön dolgozik. Gyerekekkel sûrûn találkozik, mert szerencsére olyan helyen lakunk, ahol sok kisgyermekes család él. Egyébként nagyon okos, intelligens kisfiú, ha feloldódott ismeretlen helyen akkor nagyon nyitott és érdeklõdõ. Otthon nagyon eleven, kis örökmozgó, szerintem az a típus, aki máshol meghúzza magát, otthon viszont kiereszti a gõzt.
Ön szerint vigyem idén kisfiamat oviba /mert még erõsen gondolkodok rajta/, vagy még várjak vele egy évet, hogy lelkileg erõsödjön? Tisztelettel: Melinda
Vlasz:
Kedves Melinda!
Szívem szerint azt mondanám, várjon még egy évet, az ésszerûség azonban azt diktálná (normális csoportlétszám mellett), hogy szeptembertõl lassan, fokozatosan próbálkozzanak meg a beszokással. Megdöbbenve olvastam a 30-32 fõs csoportlétszámról, ami egy homogén kiscsoportban elképesztõen magas. Tudom, hogy esõ után köpönyeg és a lehetõségek is korlátozottak, de talán érdemes lett volna olyan óvodát választani, ahol kisfia lelki igényeinek megfelelõen jóval alacsonyabb a létszám.
Összességében azt tanácsolom, tegyenek egy próbát õsszel, eleinte csak rövid, késõbb egyre hosszabb óvodai tartózkodással. A nyár az érzelmi felkészítés, ismerkedés jegyében teljen, melyhez mindenképpen ajánlom figyelmébe az általam összeállított "Óvoda-nyitogató" termékcsomagot. (Megtekinthetõ és megrendelhetõ a fenti, képes linkre kattintva) Szintén hasznos lehet, ha a leendõ óvó nénik eljönnek Önökhöz egy nyári családlátogatásra, ill. egyszer-egyszer Ön is ellátogat kisfiával az oviba még a tanévkezdés elõtt.
Bízom benne, hogy az elõbbiekkel sikerül megvalósítani azt az érzelmi ráhangolódást, mely a sikeres beszoktatás alapját képezi majd.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ! A kisfiam 2,5 éves tavaly õsszel gond nélkül leszokott a nappali pelenkáról,de jött a tél és visszaszokott rá.Most tavasz óta próbálkozunk a teljes szobatisztasággal,de sajnos nem igazán jön össze: minden pisi eleje becsurog a gatyójába.Vizelet tartási probléma lehet,vagy csak türelmetlen vagyok? Szeptembertõl szeretném oviba járatni,de így nem fog menni.Kérem segítsen.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Miért tartja kizártnak, hogy szeptemberre szobatiszta lesz kisfia? Gyermeke nagyon is jó úton halad, és õszig még bõven van arra idõ, hogy tökéletesítsék ezt a tudományt. Az, hogy a pisi eleje becsurog, véleményem szerint leginkább annak a jele, hogy még nem tudatosult benne hogy "ha ezt érzem, akkor ez azt jelenti, hogy pisilni kell". Ahogy telnek a napok-hetek, úgy fog rögzõdni benne ez a tanulási folyamat, míg végül magától is képes lesz felfigyelni a vizelési ingerre és idõben elmenni WC-re, bilire. Addig is azt javaslom, bizonyos idõközönként ( ha kell, akár félóránként is) kérdezõsködés nélkül ültesse le pisilni, így megelõzhetõk a balesetek. Elõbbiek mellett azonban azt mondom, ha a legcsekélyebb gyanú is felmerül Önben a szervi problémákat illetõen, mindenképpen kérjen kivizsgálást, ha másért nem, hát saját megnyugtatásául.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Az egyik levél írójával kísértetiesen hasonlóak a problémáink.A 2010. május 28-án kelt Hanyagság az óvódában c. levél mintha csak a lányom ovis csoportjában folyó életrõl szólna, de nekem ezeken felül a fegyelmezéssel és az óvónõ hozzáállásával kapcsolatban is vannak aggályaim. (Azért egyes szám, mert csak egyedül van, plusz mindíg más helyettesít)
A mi esetünkben az óvónõvel való beszélgetés nem javított, inkább csak rontott a helyzeten. Teljesen tanácstalanok vagyunk. Mivel az õszinteség, közvetlenség nem segített, a vezetõnõ sem bizonyult partnernek, a továbblépést fontolgatjuk.
A kislányom csoportjából elég sok gyereket elvittek menetközben, az ottmaradt nagyobb gyerekeket (fõleg fiúkat) átrakta az óvónõ egy másik csoportba, mert túl elevenek voltak. A mi óvónõnk mindig panaszkodik a "rossz" gyerekekre. Nekem is rendszeresen szidja mások gyerekeit. Reggel, és délután, amikor találkozom vele, legalább 10 percen keresztül azt ecseteli, hogy XY. ma hogy viselkedett, hogy kifárasztotta õt, és õ még ennyi problémás gyerekkel soha nem találkozott. Aztán XY. elmegy a csoportból, rövid ideig nyugalom van, de hamarosan újra kezdõdik az egész, másik gyerek szidalmazásával.Már jól ismerjük a forgatókönyvet, az utóbbi 2 évben mindig ez volt. Szerintem nem létezik, hogy egy csoportban ennyi problémás gyerek legyen. Az én gyermekemmel csak annyi a gond az oviban, hogy beszélget alvás alatt, és zavarja a többieket. Ja, és hogy válogat. De ezt is minden nap végighallgatom.Amennyire én tudom, a csoportunkból többeknek van problémája az óvónõvel, de sok szülõ nem mer szólni, nehogy a gyermekén csattanjon az óvónõ haragja. Ha többen lennénk, talán könnyebben elérhetnénk, hogy gyermekeink nyugodt, szeretõ, biztonságos légkörben tölthessék el az óvodai éveiket. Mit javasol nekem és a hasonló helyzetben lévõknek? Kihez forduljunk? Hogyan lehetne jobb a csoportban az élet? Mindezt persze úgy, hogy a gyermekünk ne érezze, hogy gond van. Várom válaszát.
Üdvözlettel:
Ildikó
Vlasz:
Kedves Ildikó!
Levelében meglehetõsen általánosan fogalmazza meg problémáját, így nem látom kristálytisztán, mi is a gondja? Soraiból az tûnik ki számomra, hogy úgy általánosságban elégedetlen az óvónõ türelmetlenségébõl fakadó folyamatos panaszáradattal. Megértem az érveit, ám az objektív megítélés érdekében érdemes lenne a másik oldalt is megvizsgálni. Adva van egy óvónõ, aki állandó váltótárs hiányában többé-kevésbé egyedül kénytelen megbirkózni 25 gyermek nevelésével, fejlesztésével. Nincs egy váltótársa, akivel közösen tervezhetnének a gyerekeknek programokat, közösen készíthetnék elõ a foglalkozási eszközöket, akivel együtt, karöltve csinálhatnák a teremdekorációt és még sorolhatnám. Gyermeke óvónõje bizony nincs könnyû helyzetben, és ezért, okkal vagy ok nélkül szegény gyerekeken csattan az ostor. Én a magam részérõl nem elsõsorban az óvónõ számon kérésében látom a megoldást, sokkal inkább a szükséges óvodapedagógusi létszám (2 állandó ! óvónõ egy csoporton belül) biztosításában. Kérje ezügyben a vezetõ hathatós közbenjárását, szükség esetén forduljon a helyileg illetékes Önkormányzat oktatási osztályához.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!Kislányom 2011.12.21.-én lesz 3 éves.Szeretném ha mindenképp felvennék az oviba beiratáskor mert vissza kell mennem dolgozni.Ahoz,hogy felvegyék szeptembertõl kéne visszamennem vagy elég januártól?Elkezdhet-e járni szeptemberben ha dolgozom.Röviden az érdekelne ha olyan papírt viszek beiratáskor,hogy januártól dolgozom mennyi az esélye,hogy felveszik és mehet legkésõbb januártól az oviba?Válaszát elõre is köszönöm.
Vlasz:
Tisztelt Levélíró!
Óvodába csak a 3. életévét betöltött gyermek vehetõ fel, függetlenül attól, hogy Ön mikortól menne vissza dolgozni. A felvétellel és az óvodakezdéssel kapcsolatban keresse meg a szóban forgó óvoda vezetõjét, aki bõvebb felvilágosítást tud adni a részletekrõl.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam augusztusban lesz 3 éves és az a gondom, hogy nagyon ragaszkodik a pelenkájához. Tavaly nyáron, amikor kétéves volt próbáltam róla levenni, hogy szokja pelus nélkül, de nem engedte. Most még mindig ugyanott tartok. Amikor próbálok ráadni kis bugyit, szinte követeli a pelenkáját. Egyedül az esti fürdés után nincs rajta, akkor pár órát pelus nélkül játszik és amikor már nagyon kell neki pisilni akkor kéri, hogy adjam rá. Végülis tudom, hogy elvileg szobatiszta, mert visszatudja tartani, megvárja, amíg ráadom a pelenkát. Bilire, wc-re eddig csak ruhában ült rá. Természetesen nem nyaggatom ezzel állandóan a kisfiamat,soha nem is erõltettem semmit a gyerekemre. Nem szeretném, hogy központi téma legyen a szobatisztaság kérdése, csak próbálkozom, sokat mesélek neki ezzel kapcsolatos meséket is.
Ön szerint valamit elrontottam, hogy még nem szokott a bilire/wc-re a gyermekem? Mert az egyik kedves rokonom /lelkiismeretfurdalást okozva/ mindig mondja, hogy régen ennyi idõs gyerekek már rég szobatiszták voltak, hogy szerinte én rontottam el a dolgokat, mert már tavaly 2 évesen le kellett volna szoknia a pelenkáról. Válaszát elõre is köszönöm! Tisztelettel: Tündi
Vlasz:
Kedves Tündi!
Javaslom, csak annyit foglakozzon a "kedves rokonnal", mint amennyit én foglalkoztam annak idején a "kedves szomszédasszonyommal", azaz semmit. Kislányom még nem volt 2 éves, megbízhatóan szobatiszta volt, ám a hosszabb utcai sétához a biztonság kedvéért, értelemszerûen bugyipelust adtam rá. Kedves intrikusom azonnal megjegyezte: "Még mindig pelenkás?", mire elmagyaráztam neki, hogy nem, de ha az lenne, az sem zavarna. Vannak olyan gyerekek, akik 2 éves koruktól boldogan használják a bilit, de vannak olyanok is, akik csak késõbb barátkoznak meg az edénykével. Semmirõl nem késtek le, és Ön a lehetõ legjobban áll a kérdéshez. Nem sürgeti, nem macerálja a fiúcskát, aminek kapcsán a bilitõl való idegenkedés is fokról-fokra oldódni fog. Jól teszi, hogy semmit nem erõltet, mert csak felesleges szorongásokat keltene a kisfiúban. Azt, hogy jó úton járnak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kisfia ( ha ruhástól is) de már ráül a bilire, azaz barátkozik az edénykével. A további játékos és eredményes folytatás érdekében ajánlom figyelmébe "A játékos, könnyed szobatisztaságért termékcsomag"-ok valamelyikét. A 3. és 4. sz. csomagokban az általam írt szülõi zsebkönyvet is megtalálja, melybõl hasznos gyakorlati ötleteket meríthet a továbbiakra nézve. (Megtekintheti és megrendelheti a fenti, képes linkre kattintva!)
Sok sikert kívánok, az intrikus rokonhoz pedig süket füleket! :)
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Szép estét!
Kisfiamról lene szó aki mostanában bekakil,és bepisil.Szeptemberben lesz 5 éves.Eddig minden rendben ment nem volt semmi ilyen problémánk.De körülbelül 2 hete majdnem minden nap bepisil és bekakil,és nem ad rá választ hogy miért. Minden nap leülünk, megbeszéljük,szégyelli magát a történtek miatt,de ha nem mondja el, mi a baj, hogy segitsek?De másnapra ismét a kisgatyájába végzi a dolgát.Nem tudom, mi történhetett,nagyon aggaszt hogy nem tudok kitöl tanácsot kérni, ezért is írtam ide.Mit tegyek?
Köszönöm elöre is a válaszát.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Mindenek elõtt kérjen egy alapos orvosi kivizsgálást, hogy a probléma hátterében nem áll-e valamilyen szervi eltérés, betegség. Remélhetõleg ezek a vizsgálatok megnyugtatóan fognak zárulni, ezt követõen azonban mindenképpen górcsõ alá kell vonni a lelki kiváltó okokat. Gondolják át alaposan és a legnagyobb õszinteséggel: történt-e olyasvalami a probléma megjelenésekor, ami lelki konfliktust okozhatott kisfiának? ( Válás, veszekedés-konfliktus, költözés, haláleset, közeli rokon kórházba kerülése, stb.) Ha minden igyekezetük ellenére sem tudnak megnyugtató válasszal szolgálni a kérdésre, mindenképpen kérjék gyermekpszichológus segítségét!
Elõbbiek mellett arra is ügyeljenek, hogy a kisfiút semmiféle szégyen, megaláztatás ne érje a balesetek idején, enélkül is épp elég neki szembesülni problémájával.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom 2 éves, és gyakran szembesülök azzal a problémával, hogy a kislányomat bántják. Gyakran járunk játszótérre, és hetente 1 alkalommal játszóházba (állandó a csoportösszetétel). A kislányom már egészen pici korától megtanulta, hogy ne vegyen el másoktól játékot, és ne bántson másokat. Azonban sajnos, azzal találkozom, hogy elég kevés szülõ szól rá a gyerekére, ha így viselkedik. Legtöbbször a szülõk csak beszélgetnek egymással, a kicsik pedig csináljanak, amit akarnak. Én anyatigrisként persze sokszor a szülõ helyett is közbeavatkoztam, és nem engedtem, hogy elvegyék az én lányomtól a játékot, vagy ha bántották, akkor a másikat „megdorgáltam”. De mintha ez még inkább a kislányom felé fordítaná más gyerekek figyelmét. Ahogy figyeltem a gyerekeket, azt vettem észre, hogy szinte mindig az én lányom a célpont, és mindig tõle veszik el a játékot, aki persze hangosan sír, vagy próbálja védeni a játékát sírva, de nem tartja túl erõsen, és hoppon marad, vagy õt lökdösik, rácsapnak. Tanácstalan vagyok, hogyan elõzhetném meg, hogy késõbb ne õ legyen az, akire a többiek az érzékenysége miatt rászállnak. Sajnos én pont ilyen voltam kisgyereknek, és szeretném, ha ezektõl megkímélhetném a lányom. Bevallom õszintén, már próbálkoztam azzal is, hogy kölcsönkenyér visszajár alapon, tegye ugyanazt (csapjon vissza), de tudom, hogy ez nem helyes, és ráadásul a helyzet sem változott. A szülõkkel sincs értelme beszélnem, mert egyrészt van, aki másképp gondolkodik (pl. hogy a gyerekek rendezzék le egymás között a vitáikat) másrészt nem célom, hogy minden szülõt, akivel a kislányomnak konfliktusa van, én világosítsak fel. Félek, hogy óvodai közösségekben nagy bajok lesznek, attól tartok, hogy a „mondd el az óvónéniek” sem biztos, hogy beválik, mert egy ismerõsöm ezt tanácsolta a lányának, majd az óvónéni reakciója segítség helyett röviden ennyi volt: Ne árulkodj! Remélem tud tanácsot adni!
Köszönöm!
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Sajnos gyakran megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor sok anyuka csupán saját szórakoztatására jár a játszótérre, azaz, hogy jól kibeszélgethesse magát ahelyett, hogy gyermekével játszana, foglalkozna. Megértem és egyetértek aggodalmával, és a kérdésére a válasz sajnos nem könnyû. Sok gyereknél megtapasztalható, hogy miután észreveszi, hogy egyik vagy másik gyerek védtelenebb a többieknél, kihasználja a lehetõséget, hogy erõfölényét végre õ is megmutathassa valakinek. Meggyõzõdésem, ha Önhöz hasonlóan minden szülõ lelkiismeretesen, folyamatosan foglalkozna gyermekével, játékosan lekötné figyelmét, tizedennyi konfliktus sem lenne. Ám, - mint azt Ön is megfogalmazta, - a szülõket átnevelni nem lehet. Akkor hát mi a teendõ? Írta, hogy a pedagógusnak való " árulkodást" sokan nem fogadják el, ám én azt mondom: nem indokolt ez a fajta nevelõi hozzáállás. "Oldd meg magad! Intézzétek el egymás között!" Nem fogadom el az ilyesfajta megközelítést, mert a gyerek a felnõtt mintáján és hozzáállásán keresztül kell, hogy megtanulja és magáévá tegye az erkölcsi-etikai szabályokat. Ha a felnõtt csak lerázza a gyerekeket ahelyett, hogy odafigyelne és segítséget, útmutatást adna nekik, ugyan honnan tanulhatnák meg a viselkedés szabályait?
Fentiek értelmében az óvodával kapcsolatban azt javaslom, nyugodtan bátorítsa arra gyermekét, hogy megoldhatatlannak tûnõ gyermeki konfliktusaival forduljon az óvónõkhöz. Ha õk ezt netán elutasítják, mondja el nekik is a fenti érveket.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Gyermekem nyáron tölti be a 3. életévét, vidéki nagyvárosban lakunk, a körzetes óvodába fel is vették szeptembertõl. Most derült, hogy, munka miatt Budapestre kell költöznünk augusztusban. Mekkora esély van arra, hogy szeptembertõl óvodába tud járni a gyermekem (mert nekem dolgoznom kell)? Mit tanácsol ilyen helyzetben?
Köszönöm válaszát.
Vlasz:
T. Levélíró!
Tanácsolom, hogy azonnal érdeklõdjön utána az új lakóhely, valamint a leendõ munkahely szerinti körzetes óvodákban a lehetséges felvételrõl. Ha szerencsével járnak, valamelyik intézményben talán felvételt nyer gyermeke. Ha nem, akkor marad a magánóvoda vagy családi napközi, mint további lehetséges ( fizetõs) megoldás.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Jó napot!Olyan problémám lenne hogy 2 éves múlt lányom és nagyon hisztis.Minden nap már reggel kezdi és ha nm úgy van valami ahogy Õ szeretné sír.Nadrágot nem akar venni csak szoknyát ezért is van a hiszti.Felesel velem és mindenkivel ha nem tetszik neki valami.Nem akar szót fogadni,fõleg ha tömegbe vagyunk.Mit tegyek?
Vlasz:
T. Levélíró!
Ha szükséges, kellõ határozottsággal és következetességgel lépjen fel gyermekével szemben. Ha sírva, kiabálva követelõzik, Ön higgadságát megõrizve, ám a szükséges határozottsággal, halk hangon magyarázza el neki a dolgokat. Ha a gyermek netán önkontrollját veszítve ordít, földhöz vágja magát, stb., a "jelenet" végéig egyszerûen ne vegyen róla tudomást. Miután megnyugodtak a kedélyek, csakis akkor próbáljon újra szót érteni vele. A szülõk sokszor abba a tévedésbe esnek, hogy úgy érzik, csak kiabálással, netán testi fenyítéssel téríthetik észhez gyermeküket, ám ez tévedés. Sokkal hatékonyabb lehet egy szigorú nézés és néhány halk, de határozott szó. A nyilvános helyen történõ hiszti éppen arról szól, hogy a gyermek, - kihasználva, hogy szülei mások elõtt úgysem fognak kiabálni, - érzi, hogy még többet megengedhet magának és ezzel maximálisan vissza is él. Ha megszokja, hogy sem otthon, egymás között, sem a bevásárló központban a nagy nyilvánosság elõtt nem engedhet meg magának bármit, hamar vissszavonulót fúj majd.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Nagykisfiam, Ábel januárban múlt 3 éves és még nem szobatiszta. Szeptembertõl felvették oviba...
Tavaly nyáron, tehát 2,5 éves korában elkezdtünk próbálkozni, de akkoriban nem volt hajlandó sem bilire, sem végére (szûkítõs) ülni, sem virágra, fa tövébe pisilni. (Húga akkor volt fél éves, most másfél.) Tehát az idõnként ráültetés módszere nem ment, mert 1mp-ig maradt a bilin és menekült el. Ekkor vettünk szép Thomasos alsókat, azt adtuk rá. Eredmény: gond nélkül belepisilt, belekakilt és játszott tovább. Mivel mindkét módszer kudarcot vallott (jutalommal is próbálkoztunk közben, hátha), elnapoltuk a dolgot, mondván, nem áll még kézen rá és úgysem megy még oviba. Õsztõl tavaszig aztán volt néhány kósza próbálkozásunk, aminek során újra és újra az derült ki számunkra, hogy még nem érett meg Ábel erre a dologra. Múlt héten hétfõn kezdtük el újra (tehát ma van a 10. nap), most már úgy döntöttem, nem adom olyan könnyen a dolgot. A gond az, hogy most mintha átestünk volna a bili túloldalára: alváshoz és elmenetelhez kap pelust, máskor bugyit kap, a bugyi azonban a bokáján lóg, mivel egész nap a bilin ül! Nem hajlandó leszállni. 10 napja.
Kérlelem (tiltani nem tilthatom, hiszen végülis az volna a feladat, hogy bilire, vécére szokjon), csalogatom, érvelek magyarázom neki, hogy csak akkor kell rajta ülni, ha jön a pisi, kaki, ha érzi, hogy kell. Értelmes nagyfiú, erre õ azt mondja jó, de most kell. És ráül. Reggel nyolctól a déli ebédig. Utána délután. Az udvaron is. Egyfolytában.
Kérem, segítsen! Tapasztalt már ilyet, hogy egy gyerek állandóan bilizni akar, mert vagy tart a balesetektõl vagy valóban folyamatosan érez valamiféle ingert????? Milyen módszerekkel vezessem rá a kipróbáltakon túl arra, hogy csak szükség esetén üljön a bilin? Lehet valóban folyamatosan olyan érzése, mintha pisilnie kellene? Természetesen az egész napos bilin ülés alatt többször megy a bilibe pisi és belemegy a kaki is, de hát hogy is menne máshová, ugyebár... Tehát bele tudja engedni. De ha ráragasztanám a másfél évesem felekére a bilit, akkor õ is elõ tudná adni ugyanezt...
Ön szerint mit tegyek, milyen lépések kell hogy következzenek? Meddig csinálja, csinálhatja ezt egy gyerek? Mikor kell kimondani, hogy neki ezmég nem megy vagy kihez lehet fordulni ilyen esetben? Sajnálom õt, látom, ahogy szenved, játszana, de inkább bilizik. Napi 4-8 órát. Tulajdonképpen önszántából. Kérem, kedves Óvónõ, adjon támpontokat, tanácsot, ötletet, egy bilire szoktató munkatábor elérhetõségeit esetleg...
Üdvözlettel: Anna
Vlasz:
Kedves Anna!
Úgy tûnik, kisfiában mostanra érett meg az elhatározás, hogy használni szeretné, mégpedig valóban eredményesen, - a bilijét. Nincsen ezzel semmi gond, ám, - ahogy Ön nagyon találóan fogalmazott, - átestek kicsit a bili túloldalára. Mi a megoldás? Meg kell találni az arany középutat. Ezt a következõképpen képzelem el: ha látja, hogy sikerült a bilibe belepisilni, belekakilni, hívja kisfiát egy számára nagyon csábító programra. (Pl: életkorának megfelelõ társasjáték, játszóterezés, stb.) Ha a bilizéstõl mégsem akarna elszakadni, jöhet a "B terv". A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad, ha a bilirõl felállva szintén "bilizõs játékba" vonja be a fiúcskát, ám ekkor már nem õ, hanem pisilõs babája, netán macija ül le a játék bilire és produkál bele valamit. Óriási élmény lesz számára, ha elõtte só-liszt gyurmából játék kakit csinálnak, és azt varázsolja bele a játék bilibe a maci vagy baba alá. Ez utóbbi játék azért is nagyon hasznos, mert nagyon hatékonyan oldható általa a gyermekben felgyûlt szorongás.
A fenti játékhoz ajánlom szíves figyelmébe a "Játékos, könnyed szobatisztaságért termékcsomag"-ok valamelyikét (megtekintheti és megrendelheti a fenti, képes linkre kattintva) , melyek közül a 3. és 4. számúak az általam írt szakkönyvet is tartalmazzák. Bízom benne, hogy a termékcsomag és a fenti tanácsaim segítségével sikerül nem csak eredményesen, de igazán boldogan, könnyedén szobatisztaságra nevelni kicsi fiát.
Sok sikert kívánok hozzá!
