A kisfiam májusban lesz 3 éves és szeptemberben kezdjük az óvit.Én itthon maradok továbbra is gyesen a kisöccsével .Az óvoda elég messze is van tõllünk, és nekem igazából az lenne a legjobb ha reggelente a férjem tudná vinni és munka után Õ is hozzná haza.Azt szeretném megtudni,hogy ha hosszútávon ezt szeretnénk elérni akkor már eleve a férjem kezdje meg vele a beszoktatást?Mert azt tudja,hogy apa dolgozzni jár,talán azt jobban megértené,hogy miért is kell ott maradni.Viszont ha én vinném a kicsivel együtt minden reggel biztossan nemértené,hogy mi miért is megyünk együtt haza,vagy hogy a kicsinek miért kell ott maradnia.Egyébként Õ nagyon apás is!A válszát elõre is köszönöm!
Tisztelettel:Ü.Nikolett
Vlasz:
Kedves Nikolett!
Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a beszoktatás akár hosszabb idõt is igénybe vehet. (Nem biztos, hogy így lesz, de nincs kizárva.) Ebben az esetben viszont kérdéses, hogy a férje munka mellett hogyan tudja mindezt összehangolni. (Tud-e erre az idõszakra szabadságot kivenni ill. nem gond-e, ha többször elkésik a munkahelyérõl a beszoktatás kezdeti nehézségei miatt? ) Véleményem szerint hasznosabb lenne, ha a beszoktatásban Ön tudná segíteni gyermekét, amennyiben a kicsit addig rá tudják bízni a nagyira. Az már általában nem szokott gondot okozni a késõbbiekben, hogy idáig anyu hozott oviba, de mostantól apu fogja ellátni ezt a feladatot. A gyerekek rugalmasan szokták kezelni ezt a fajta váltást.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ.
2010. januárba tölti kislányom a 3. évét.
Beírattam a körzetileg illetékes óvodába
ami a lakhelyünktõl pár száz méterre van.
Fel is vették csak éppen egy tõlünk 1,5km-re lévõ óvodába. Én nem szeretném oda vinni több okból is (távolság, közös kettõ csoport van). Tehetek-e ez ellen valamit? Elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Próbáljon meg személyesen beszélni a közelebbi óvoda vezetõjével, kérje segítségét az áthelyezésben. Amennyiben megteheti, biztos vagyok benne, hogy segítségére lesz a dolgok megnyugtató megoldásában.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Van egy 4,5 éves kisfiam aki próbálja vissza tartani a székletét, persze ha ez nem sikerül akkor sajnos bekakil.Nagyon nehezen tudjuk rávenni a vécézésre(a pisiléssel nincs baj)! Azt mondja, hogy nem szeret kakilni, mert fáj.Elmagyaráztam neki, hogy ha mindíg vissza tartja akkor egyre nagyobb lesz és ezért fáj neki.Persze sok mindennel próbálkoztunk még nála, de nem hozott eredményt. Kb 7 hónapja kapja a levolak szirupot is. Teljesen el vagyok keseredve, hogy bekakil.Kérem segítsen megoldást találni.Köszönettel:Dy
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A széklet visszatartás gyakori probléma még óvodás korban is. Megértem elkeseredettségét, hiszen a gyerekek többsége ilyen idõsen már képes bilibe, WC-be kakilni. Elképzelhetõ, hogy az Önben felgyülemlett elkeseredettség, kétségbeesés némi ingerültséget, türelmetlenséget indukál, ami még inkább megnehezíti a helyzetet. Javaslom tehát, kezdje tiszta lappal a dolgot, melyhez a következõket tanácsolom:
Mindenek elõtt szerezze be "A játékos, könnyed szobatisztaságért termékcsomag" bilis változatát. Valószínûnek tartom, hogy kisfiánál a WC-be való ürítés is szorongást kelt, jobb lenne egy erre a célra minden tekintetben tökéletes, elsõ osztályú bilivel próbálkozni inkább. Az eszközök beszerzését követõen kezdetét veheti a játékos szorongás oldás, melynek pontos menetét a termékcsomagban található "Szobatisztaság játékkal, könnyedén" c. könyvemben olvashatja. Tudomásul kell vennünk, hogy csak azután várhatunk el látványos eredményt gyermekünktõl, ha a benne felhalmozódott szorongásokat fokról-fokra, erõszak-mentesen feloldjuk. Ehhez nagy segítségül szolgálhat a fent említett termékcsomag, melyet megrendelhet a fenti, képes linkre kattintva.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam márc.-ban volt 2 éves.Egy hete elvettem a cumit amit már csak alváshoz használt.A déli alvás gyakran nem sikerül.Az esti elalvás is napról napra nehezebb.És azt tapasztalom,hogy alváshiány miatt is (ha el alszik,az alvásideje min.1 órával rövidebb)egyre nyügösebb és agresszivabb családtagokkal és idegenekkel egyaránt!
Talán korai volt az elvétel.Ha visszakapná mennyit ártanék vele?Akadály lenne a késöbbi leszoktatás szempontjábol?
KÖSZÖNÖM elõre a segítségét:Szilvia
Vlasz:
Kedves Szilvia!
Nem fog csorbulni szülõi tekintélye, ha egy idõre visszaadja a cumit kisfiának. Úgy tûnik, gyermekének erre még szüksége van egy ideig. Úgy vélem, 2 éves korban még nem olyan nagy bûn, ha cumit használ a kisgyermek. Néhány hónap múlva, ha úgy látja, gyermeke is kezd megérni a dologra, ismét megpróbálkozhat a cumi kíméletes megvonásával. A lényeg, hogy el kell fogadtatni a gyermekkel is, hogy erre már nincs szüksége. Pl: a büszkeségén keresztül: "Hûha, most látom, mekkorát nõttél! Ez igen, mint egy igazi óvodás. Majd szóljál, ha már igazi férfi szeretnél lenni és ki akarod dobni a cumit, jó? ..." Vagy: megbeszélik, hogy a mai naptól már nem kell a cumi, és elküldik postán egy "bébi babának". Csomagolják be közösen és "adják postára" a feleslegessé vált cumit. Meglátja, kisfia hihetetlenül büszke lesz magára, hogy egy kisbaba kedvéért igazi férfi módjára lemondott a cumijáról. Hallottam olyan megoldást is, hogy amikor tönkrement egy cumi, azt látványosan kidobták a szemétbe, és onnantól kezdve nem volt másik.
Javaslom, csak akkor fogjon bele a leszoktatásba, ha kisfia már egyértelmûen megérett erre.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt óvónõ!
Kis unokám második éve jár óvodába.Kiscsoportban én szoktattam, ami elég nehezen ment,majd három hétig jártunk "együtt"óvodába.Az igazság az, hogy nekem is nehéz volt elválnom egyetlen unokámtól,gyakran még sírtam is.Az óvónõk megnyugtattak, hogy miután elmegyek, már nem sír Lilike, de többnyire az óvónénik társaságát keresi. Késõbb sokat betegeskedett, így 4 hónap után abbahagytuk az óvodát. Majd szeptembertõl, mint középsõs nagylány újból, ugyanabba a csoportba írattuk unokámat.Lányommal úgy döntöttünk(mivel születésétõl ketten neveljük Lilit), most õ szoktatja gyermekét oviba.Vele jobban ment,(igaz én úgy érzem hozzám jobban kötõdik a kislány), már a második héten sírás nélkül ottmaradt az oviban.A problémám, hogy az óvodában semmilyen ételt-italt nem fogad el, még a születésnapos tortájából sem eszik. A nagyobb gondom azzal van, hogy Lili senkivel nem beszél az óvodában, pedig a kislányok körbeveszik, szívesen játszanak vele. Elfogadták Lilit úgy is, hogy nem beszél. Otthon azonban mindent elmesél, elmondja a tanult mondókákat, dalokat.Van egy közeli barátnõje az oviból, már õt is elhívtuk hozzánk, hátha a megszokott környezetben "megnyílik". Sajnos nem sikerült,némán játszik barátnõjével.Az igen-nem szavakat használja csak itthon az ovis társával. Az oviban pedig a fejét rázza. Az óvónõket szereti és óvodába is szívesen jár,ezeket el is mondja, de látom is rajta, hogy jól érzi magát a közösségben. Mit javasol óvónõ, hogyan tudnám unokámat rávenni, hogy az óvodában is beszéljen? Már próbáltam "zsarolással"is, hogy csak akkor viszem el lovagolni, ha beszél az oviban.Ön, hogy vélekedik errõl? Jövõre már nagycsoportos, mi lesz, ha az iskolában sem fog megszólalni? Válaszát elõre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: egy aggódó nagymama.
Vlasz:
Kedves Nagymama!
Ne aggódjon, a jelek szerint Lili, - ha jóval lassabban is, mint társai, - de kezd beszokni az oviba. A "némasági fogadalom" és az étel-ital elutasítása mind-mind egyfajta tiltakozás az óvoda ellen, ám ez, úgy tûnik, apránként oldódni látszik. Otthoni környezetben, ha nem is teljesen, de elkezdett megnyílni kis barátnõje, ovis társa felé. Már nem sír reggelente, ráadásul az óvodában megélt élményeket otthon újra felidézi, azaz újra át akarja élni annak örömét.
Ezek tükrében azt mondhatom: ne aggódjon! Jó úton halad kis unokája, és majd meglátja, napról-napra egyre jobban ki fog nyílni óvodai környezetben is. A kis barátnõvel való közös játékot továbbra is szorgalmazzák, nagyon egyetértek vele.
A beszédre kényszeríteni, ne adj Isten zsarolni azonban nem szabad! A probléma remélhetõleg magától rendezõdni fog az egyre tökéletesebb beszokással párhuzamosan.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ,
6 éves gyermekemet iskolába írattam, felvették. Utólag sajnálom, hogy ezt tettem, mert csak két hatéves van az osztályban.
Lehet-e még halasztani az iskolakezdést? Vissza lehet-e még menni az óvódába? Részesülhet-e állami óvodai ellátásban, vagy esetleg magánóvodába vihetem-e?
Üdvözlettel:
egy Anya
Vlasz:
Kedves Anyuka!
A visszalépés lehetõségérõl érdeklõdjön az óvoda vezetõjénél! Mindezek mellett, azt javaslom, mérlegelje alaposan, hogy biztosan meg akarja-e tenni ezt a lépést, hiszen pusztán életkori alapon nem lehet A-t vagy B-t mondani. Mint azt már sok esetben kifejtettem, vannak olyan 6 évesek, akik bõven túlszárnyalják egyes 7-8 évesek fejlettségi szintjét. Csak azért, mert a többség idõsebb lesz az osztályban, nem érdemes visszakozni. Ha más érvet nem tud felsorakoztatni az óvodában való visszatartásra, azt tanácsolom, bátran kezdjék meg a sulit. Elképzelhetõ, hogy a most fontolóra vett hirtelen döntés lelki törést is okozhatna gyermekében, úgyhogy a magam részérõl nem ajánlom.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kérem segítsen megoldani a problémánkat a párommal. Van 2 iker kislányunk 2 évesek és 4 hónaposak. Nagyon értelmes, okos gyerekek, akik a bölcsõdés nénik szerint hónapokkal túlszárnyalják a korabeli társaikat értelmi képességekben. Édesek, tündériek, mindenki szereti õket, és õk is egymást. Hiszti nem nagyon van nálunk, mert az Ön által emlegetett jó tanácsot, hogy hagyjuk figyelmen kívül ezeket a megnyilvánulásokat, már az elejétõl fogva alkalmazzuk, így 1-2 komolyabb mûsoron kívül elég hamar rájöttek, hogy nem nagyon mûködik a dolog. A problémám az, hogy a nap 20 %-ban viszont viszont a fellépnek a következõ problémák:
A kisebb babám nagyon akaratos, velünk biztosan hisztis lenne, ha hagynánk. A nõvérével viszont mindent eljátszik. Állandó téma, hogy játékokon veszekednek, illetve veszekedik a kicsi. Napjában többször elõfordul, hogy kérdezgeti, hogy "ugye ez az enyém?"
Pedig az elejétõl külön kiságyuk volt, külön játékokkal. Elmesélek egy példát, az lesz a legegyszerûbb: Most a 25 darabos kirakónál járunk, amit a kicsike kb 10 perc alatt kirak ha új, és kb 3 perc ha már látta, még vezetõ rajz sem kell alá. Amíg kirakja, addig a nõvére szépen kivárja, majd õ is zsretene vele játszani. Megbeszéljük, hogy akkor a nagyobb is játszon vele egy kicsit, persze nem tudja olyan gyorsan kirakni, ami nem is baj, kellene neki egy kis idõ. Erre a kicsi elkezd kiabálni, hogy nem úgy kell, nem oda való, megmutatja, türelmetlen, majd megpróbálja elvenni tõle. Mindenrõl azt szeretné, hogy övé legyen, türelmetlen, követelõzõ. A nagyobb persze megelégeli, és ebbõl az lesz, hogy a bölcsiben tanult módszereket alkalmazzák, csipkedik, verik, harapják, rúgják egymást. A vége az lesz, hogy a kicsi a játékok nagy részében üvölt még ha 10 darab is van belõle, akkor az összes kell neki.
Ma megpróbáltam azt, hogy egy játékot beszéljünk meg, sorsoltunk, hogy ki kezd, majd 5 percet kaptak, megállapodtunk, betartottuk. 15 perc múlva másik játékon balhé, abban is megegyeztünk, majd újabb balhé. Szívesen egyezkednék, de egész nap egyszerûen nem megy, más dolgunk is lenne. Vannak olyan dolgok, amiket viszont szívesen visznek egymásnak, most pl. a kicsi locsolót kereset, kettõt adtam neki, tudta, hogy a másikat a nõvérének viszi. Sokszor megbeszéljük, hyog melyik kié. Mivel ismerik a kezdõbetûiket, ezért azokat beleírjuk a cipõbe, játékba, könyvbe, vagy ami adódik. Sokszor megegyezünk, elbeszélgetünk. Néha annyira felspanolja magát a kicsi, hogy csak az használ, hogy ülünk elõtte és mondogatjuk neki egyfolytában, hogy ez nem vezet semmire, nem értjük így, hogy mit szeretne. Ez elég sokszor bejön.
Eléggé tanácstalan vagyok az ügyben, kérem ha van esetleg valami meglátása, akkor adjon tanácsot, hogy mit tehetnénk még.
Segítségét elõre is megköszönve: Nárcó
Vlasz:
Kedves Nárcó!
A leírtak alapján úgy vélem, nagyon értelmes, jól fejlett kislányokkal büszkélkedhet, úgyhogy a hugi is biztosan megérti majd a megszabott korlátokat. Ön jó érzékkel átlátta, hogy demokratikus elveket szem elõtt tartva kell megközelíteni a problémát. Ez valóban így van, ezért a játék elõtti kiszámoló nagyon jó megoldás arra, hogy ki kezdjen. A gondok azonban ez után jönnek. Kisebbik lánya képtelen elfogadni, hogy nõvérkéje is játszani szeretne ezzel vagy azzal a játékkal, és bizony elõfordul, hogy önzõ módon csak magának akar mindent. Tanácsolom, hogy ezt ne engedje! Már kisgyermekkorban meg kell értetni és el kell fogadtatni bizonyos viselkedési szabályokat a csemetékkel, így pl. azt, hogy soha nem veszünk ki játékot a másik kezébõl. Ha ilyen konfliktus helyzetre kerül sor, egyértelmûen fogalmazza meg a kislánynak: ezt nem szabad! Amíg a nõvérke játszik ezzel vagy azzal az eszközzel, addig motiválja a kicsit más tevékenység irányába. Ha elutasítja azokat, és továbbra is kitart amellett, hogy elvenné nõvére játékát, ismét erõsítse meg benne következetesen és határozottan, hogy ezt nem engedi. Ugyanakkor ne mulassza el nagy dicsérettel jutalmazni azokat az alkalmakat, amikor egyik vagy másik gyermek jószívûen, önzetlenül viszonyul a másikhoz. Ezek szintén megerõsíthetik a pozitív viselkedési mintákat.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm.Mivel már márciusban választ kellett adni,hogy 6 éves lányom menjen-e iskolába hosszú viták uták a nem-nél döntöttünk.Bár a fejlettsége,képességei megvoltak mégsem tudtam õt elképzelni.Az utóbbi idõben viszont állandóan az iskola a téma ahova már járni szeretne,és nem a dedós ovi.A számolás már régebb óta érdekli,és most már a betûk felé is nyitott.Szívem szerint már én is hajlanék az iskola felé,de errõl már lecsúsztunk?Már aláírtam a papírt az oviban maradásról,hogyan lehetne ezt módosítani,és egy kicsit késve beiratni?Elõre is köszönöm:Edit
Vlasz:
Kedves Edit!
Nem biztos, hogy hasznos lenne az eddig alaposan fontolóra vett és sok szempontból mérlegelt döntést hirtelenjében egy tollvonással keresztül húzni. Érthetõ, hogy 6 éves kis(nagy)lánya egyre inkább menne az iskolába, egyre többször és egyértelmûbben fejezi ki ezt a vágyát, hiszen napról-napra látja az õt körülvevõ csoporttársak körében a felfokozott várakozást, készülõdést. Ne bizonytalanodjon el! Jövõre ez a késztetés még inkább beérik és a plusz egy év óvoda után minden tekintetben felvértezve indul majd neki a sulinak, a bizonytalanság és kérdõjelek legkisebb szikrája nélkül.
Ha úgy dönt, hogy az eddigi tervek szerint oviban tartja még a leánykát, akkor ezt a várakozást, készülõdést az elkövetkezõ évben még jobban fokozhatja, kiteljesítheti az otthoni játékos felkészítéssel is. Az iskolás szerepjáték nem csak fejlesztõhatását tekintve lehet hasznos, de megalapozza az iskolai életre való maximális motiváltságot is.
Amennyiben viszont mégis az iskola megkezdése mellett döntenek, akkor is kiemelt szerepe van a fenti szerepjátékoknak, az otthoni játékos fejlesztésnek is.
Elõbbiekhez feltétlenül ajánlom figyelmébe az "Iskolaérettség játszi könnyedséggel" termékcsomagjainkat, melyek egyebek mellett az általam írt "Játékos suliváró" c. könyvet is tartalmazzák. Megrendelhetõ a fenti képes linkre kattintva.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónéni!
Egy "fura" kérdéssel fordulok Önhöz. A napokban hallottam, hogy a beszoktatás alatt, normális ha sír a gyermek, az lenne a nem normális, ha nem sírna. Az én 2.5 éves kislányom most márciusban kezdte az óvodát, a beszoktatás fokozatosan és egy csepp könny nélkül zajlott. Igaz, hogy nem állami intézmény, mert októberi lévén egy óvodába sem vették volna fel. Aggódnom kellene a könnymentesség miatt? Üdv, Kriszti
Vlasz:
Kedves Kriszti!
Nem kell aggódnia, inkább örüljön neki! :) Nagy öröm egy szülõ számára, ha ilyen szépen, kiegyensúlyozottan kezdi az ovit a kicsi. (Az én kislányom is hasonló tökéletességgel szokott be) Feltételezem, hogy az óvodába lépést alapos érzelmi-lelki felkészítés elõzte meg, ez az Önök szülõi munkáját dicséri. Ne feledkezzünk meg persze az óvó nénik méltatásáról sem, akik minden bizonnyal mindent megtettek az örömteli beszoktatásért.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvonõ!
Kisfiam februárban múlt 5 éves, a jelenlegi óvodába tavaly szeptember óta jár kisebb-nagyobb megszakításokkal betegség miatt. A régi óvodából azért hoztam el, mert vegyes csoportba járt egy nagyobb fiú állandóan bántalmazta. Azt nem tudom, hogy ennek következményeként, de a kisfiam aki otthon és már az óvodában is szobatiszta volt minden nap, többször is bepisilt. A nyári szünetben több ügyeletes óvodában is megfordult, ahol ez a tünet egyáltalán fel sem merült. Most az új óvodával van problémám. Kezdjük azzal, hogy a kisfiam eleven, akaratos, nem mindig akar részt venni közös programokban, hol kenyérre lehet kenni, hol dühöng, hirtelen hangulatváltozásai vannak. Ebbõl már volt konfliktusunk is, az óvoda vezetõje nevelési tanácsadóba akart küldeni,de mivel mi már magunktól ezt megelõzõen elvittük verekedés miatt, még akkor, amikor az elsõ óvodába járt, errõl letettek. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy az egyik, Ági óvonéni nem nagyon szerette a fiamat, ami én észrevettem és szóvá is tettem az óvoda vezetõjének, aki megerõsített ebben, hogy jól látom, õ is észrevette és felhívta az óvonõt, hogy viselkedjen úgy a gyermekemmel mint a másik. Azt, hogy nem szerette, abból vettem észre, hogy mindig csak azt vette észre, ha valamit rosszul csinált, soha meg nem dícsérte, én pedig azt nem hiszem el, hogy közel öt hónap alatt a gyermeken egyszer nem volt jó annyira, hogy lehetett volna nekem dícsérni. Ezzel ellentétben a másik óvo nénink megmondta minden nap azt is, ha jól viselkedett és azt is, ha nem. Ezen konfliktus után Ági óvónéni szükségesnek látta, hogy minden nap tájékoztasson arról, hogy a kisfiam hogyan viselkedett aznap, megváltozott a viselkedése is, a fiammal két hétig senkinek nem volt gondja, minden nap csak dícsérték. Ez már a múlta. Most megint úgy veszem észre, hogy most már mind a két óvonéni magatartása megváltozott, de nem tudom, hogy miért, természetesen a két hét elteltével a gyermekem viselkedése megint a régihez hasonló, noha "állítólag nagyon sokat fejlõdött". Ezek után jött most elõ azzal az óvoda vezetõje, hogy mennének hétköznap, (munkanap) állatkertbe Debrecenbe (mi Békéscsabán lakunk), de nem nagyon tudják, hogy mit csináljanak a kisfiammal, mert Debrecen messze van, nem tudják a felelõsséget vállalni érte, mert nem biztos, hogy tudnák fegyelmezni. Erre a párom felhozta, hogy jó akkor a nagymama szívesen elkíséri õket, ha nem bírnak megbírkózni a feladattal. A válasz az volt, hogy õk nem pontosan erre gondoltak, hanem arra, hogy a gyermek egyáltalán ne menjen. A nagymama pedig azért akadály, mert más gyermeknek sem megy egyik hozzátartója sem. Kérdem én, hogy van-e joga ilyen eljáráshoz az óvodának, hogy csak azért, mert nem akarnak felelõsséget vállalni, inkább nem viszik el a gyermekemet, a felajánlott segítséget nem fogadják el. Már az is megfordult a fejemben, hogy panaszt fogok tenni a negatív megkülönböztetés miatt és a közösségi életbõl való kirekesztés miatt. Ön mit javasol?
Tisztelettel: egy aggódó anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Bármennyire is szeretnék segíteni, sajnos nem tudok, hiszen a dolgok másik felét egyáltalán nem ismerem. Nincsenek konkrét események, történések megfogalmazva levelében, amiken keresztül egy kicsit is le tudnám szûrni, vajon mi lehet az óvónõk problémája kisfiával. Nem tudom, mi okból mondhatták azt is, hogy gyermeke ne vegyen részt a kiránduláson , mint ahogy azt sem, pontosan milyen szakvéleményt adtak a Nevelési Tanácsadóban. Egyértelmû véleményt csak ezen objektív tények ismeretében lehetne adni.
Javaslom, hogy a kérdés megoldását ne felsõbb szinten kezdje, sokkal inkább egy fogadó órán történõ alapos beszélgetéssel. Hasznos lenne, ha ennek alkalmával ott lenne a két pedagógus, a vezetõ, Ön és az apuka is, hogy mindegyik fél egyaránt meghallgattasson. Tanácsolom, konkrét problémákkal kapcsolatban egyeztessék nevelési elveiket, tapasztalataikat, az általánosságokon túllépve. Õszintén mondja el, miket sérelmez, mit lát másként gyermekével kapcsolatban, ill. Ön otthon hogyan kezeli ezt vagy azt a nevelési szituációt. Mondja el, Önöknek, mint szülõknek milyen eljárások, milyen nevelõi attitûd válik be kisfia nevelése során és egyeztessenek ezek óvodai adaptálásáról.
Õszintén bízom benne, hogy sikerül a pedagógusokkal közös nevezõre jutni, hiszen mindenkinek (legfõképpen kisfiának) az lenne az érdeke, hogy konfliktusmentes, kiegyensúlyozott légkörben teljenek az óvodai mindennapok.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Férjemmel jan.vége óta külön élünk,a közös házban én maradtam az 5 éves kislányommal.A gyermek szerencsére sérülés nélkûl végigcsinálta az elmúlt idõszakot,kiegyensúlyozott,és nyugodt volt,az óvónõi is azt mondták,hogy semmi okom aggódni,sikerûlt vele sok-sok beszélgetéssel megértetni a helyzetet.Ám húsvét hétfõn a férjem megjelent a bõröndjeivel,hogy õ visszaköltözik,és csak akkor hajlandó elmenni,ha kifizetem a részét.Én akkor leköltöztem a szüleimhez,mert szerintem nem tudjuk a gyereknek elmagyarázni,hogy mi az,hogy jogilag és pénzügyileg rendezetlen ügyeink miatt lakik itt apa.Nem szeretném,ha reményeket táplálna,és összezavarodna,azért költöztem el.Egyenlõre jól viseli,bár már kérdezgette,hogy mikor megyünk haza(õ nem tudja,hogy az apja visszajött). Férjem állítólag megkérdezett egy pszihológust,aki azt mondta,hogy a gyereket nem zavarja össze,ha õ ki-be költözget.Az lenne a kérdésem,hogy ez igaz-e?És személyes találkozó nélkûl kijelenthet-e ilyet egy orvos?
Továbbá,a gyermekemmel egy új lakásba költözöm 1 héten belûl,de az összes holmink még a régi házban van,és jól gondolom-e,hogy csak akkor engedem vissza a régi házba,ha már mindenki berendezkedett,nem építõ látvány a sok doboz,és az üres falak,elvégre kislányom ott élt,mióta megszületett.Azt gondolom,hogy 1 hét nem olyan hosszú idõ,az apával is találkozhat(már,ha Õ is igényli),csak máshol..Szeretnék neki stabilítást és biztonságot,nyugalmat,és szerintem nem fogadná jól,hogy a szobája tele van dobozokkal,zsákokkal.Féltem a túl sok változástól,próbálom a minimálisra szorítani a traumát,ami ezzel jár.Szeretném kérni errõl a véleményét,és kérem,ha tud mihamarább válaszoljon.
Köszönettel:NM
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az megkérdõjelezhetetlen tény, hogy a gyermek lelki egyensúlyának megtartása, ill. helyrebillentése érdekében a lehetõ legnagyobb állandóságot kell biztosítani számára. Állandóságot a napirendben, az életformában, az õt körülvevõ környezetben. Abban nem tudok egyértelmûen állást foglalni, hogy vajon mi (lett volna) a jobb a kislány számára: ha a gyermeket érzelmileg felkészítve hagyja, hogy életükbe átmenetileg újra beköltözzön a férje, vagy hirtelen egy merõben új életkörülménybe csöppenni a kislánnyal. (t.i: rövid távra elköltözni a nagyiékhoz). Azt hiszem, egyik sem jó... Apuka el-, és visszaköltözése éppúgy összezavarja, mint a mamáékhoz való áthurcolkodás, majd újabb lakás, újabb környezet. A válás, - bárhogy is próbáljuk elfogadhatóbbá tenni a helyzetet, - mindenképpen megrázkódtatást jelent a gyermek számára. Mivel azonban házasságuk végérvényesen befejezõdött, így az e miatti változás elkerülhetetlenné vált. A válás mindenképpen traumát jelent egy kisgyermek számára, egyetértek abban, hogy ezt a lehetõségekhez képest a legminimálisabbra kell csökkenteni.
Szükség esetén, javaslom, kérjék közös konzultáció keretén belül (Ön és férje részvételével) gyermekpszichológus segítségét!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovónõ
2,5 éves ikerfiúk anyukája vagyok. Szeretnék tanácsot kérni öntõl. Totálisan kicsúszott a kezünkbõl az irányítás. A gyerekeknek, ha mondunk valamit, pl. gyere ide, ezt ne csináld stb. egyáltalán nem hallgatnak ránk ,mint, ha nem is hozzájuk beszélnénk. MInd ezek mellett rugdosnak, hisztiznek a fölhöz csapják magukat. Próbáltuk jutalmazással, ha jól viselkednek ez nem jött be. Még azt ajánlották, hogy kedvenc dolgokat tiltsunk nekik,amit szeretnek ilyenkor ha nem fogadnak szót, de sajnos erre sincs reakció. Semmi játék nem köti le õket, sem bohóckodás, sem mese, sem a játszótéren való homokozás . Sajnos ezen oknál fogva egy személy nem tud menni velük sehová, mert az egyik balra a másik jobbra rohan és senkire nem hallgatnak. Most kezdtünk bölcsibe járni még a beszoktatásnál tartunk, ott is hisztiznek, más gyerekektõl elveszik a játékot, ha nem adják oda ellökik õket.Már tényleg nem tudjuk, hogy mit tehetnénk. Voltunk pszichológusnál is. Persze õket nem lehetett vinni elmondásból annyit mondott, hogy a szülõnek kell rájönni, hogy ezt hogyan kell kezelni, de sajnos mi is és a környezetünk is kifogyott az ötletekbõl. Elõre is köszönöm válaszát.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Ilyen korban életkori sajátosság az öntudatra ébredés, valamint ezzel párhuzamosan a saját akaratuk érvényesítésére való vágy. Ennek azonban természetes módon vannak bizonyos korlátai, melyeket a felnõttek szabnak meg. Nem engedjük pl. hogy ugráljanak az ágyon a balesetveszély elhárítása érdekében, tiltjuk a verekedést, ...stb. A társas együttélés szabályait szükségszerûen el kell fogadtatni, meg kell értetni a gyermekekkel az eredményes szocializáció érdekében. A nagy kérdés csak az, hogyan?
A válaszom: határozott, következetes, ám sosem durva (!) nevelõi magatartással. Mindig legyenek egyértelmû, jól behatárolható viselkedési szabályok, melyek betartásához ragaszkodjanak. Pl: Nem verekszünk, nem szaladunk el szüleinktõl a forgalmas utcán, stb.
Amennyiben ezt nem tartják be, határozottan utasítsák el viselkedésüket. Az erre adott dacra, hisztire pedig egészen egyszerûen ne reagáljanak, ne vegyenek róla tudomást egészen addig, míg maguktól meg nem nyugszanak. Mikor ez megtörtént beszéljék meg, értessék meg a gyermek(ek)kel a tiltás okát és jelentõségét. Beszéljék meg, hogy legközelebb csak akkor tudnak játszótérre, vásárolni, játszóházba ... stb. menni, ha a megbeszélt szabályokat betartják. Amennyiben ez legközelebb nem valósul meg, fontos, hogy maximális következetességgel tartsák magukat a beígértekhez. Fontos, hogy szavuknak mindig kellõ súlya legyen, így a szülõi tekintély is visszaállítható.
Hasznos lehet, ha az egyes nevelési helyzeteket mesés bábozással is életre keltik, amikor is a gyerekek külsõ szemlélõként is szemlélhetik, értékelhetik korábbi csínytevéseiket és azok súlyát.
Minõségi bábok széles kínálatából választhat a www.gyermekabc.hu weboldalán, ajánlom szíves figyelmébe!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam 4 éves, elköltöztünk, ezért 4 hónapja új oviba jár. A csoportjukban nagyon kevés fiú van ( 25-bõl 8 fiú van). A kisfiam a lányokkal szokott játszani, mert a fiúk nem játszanak vele. Az óvónõ azt mondta, hogy nem tud a fiúk közé beilleszkedni. Sajnos meg van engedve kisebb játékok bevitele és mivel a fiamnak nincs olyan játéka ( nem tudunk neki minden drága játékot megvenni ), nem is játszanak vele. Szerintem a fiam nagyon érzékeny, barátkozós, kiegyensúlyozott gyerek és a lányokkal nagyon jól eljátszik. A régi óviban nem volt ilyen gond, ott fiúkkal is játszott, bár ott több fiú volt a csoportban, mint lány. A másik dolog, hogy a fiam sokat volt beteg amióta az új óviba jár, sokat hiányzott. Mivel nem verekedõs, van, hogy a lányok védik meg. Biztos zavarja, hogy a fiúk nem játszanak vele, mert itthon szokta is mondani. Úgy látom, hogy az óvónõk nem sok mindent tesznek azért, hogy befogadják a fiúk. Mit lehetne tenni? Egyáltalán baj az, ha a lányokkal barátkozik? Nem gond az, hogy ilyen kevés a fiú a csoportban? Egyébként szeret járni az óviba. Segítségét elõre is köszönöm! Üdvözlettel: Szilvi
Vlasz:
Kedves Szilvi!
Mivel kisfia meglehetõsen sokat hiányzott az új óvodából, így kevés lehetõsége volt arra, hogy alaposabban megismerje társait, így a többi fiút is. Soraiból úgy tûnik, a kislányok kicsit anyáskodnak a fiúcska felett, oltalmazzák, védik õt minden sérelemtõl. Ez nagyon kedves gesztus részükrõl, de mint írja, gyermeke már szeretne a "keményebb maghoz" (fiúkhoz) is csatlakozni.
Kérdezzen rá az óvónõknél, melyik fiúk nyitottak gyermeke baráti közeledésére, és azokkal próbálják kicsit szorosabbra fûzni a barátságot. (Feltételezhetõen nem mindegyikük egyformán, teljes mértékben elutasító kisfiával) Kérje meg az óvónõket, õk is segítsék gyermekét a társas kapcsolatok megtámogatásával. Gondolok itt pl. arra, hogy ha fiús szerepjátékot kezdeményeznek a pedagógusok és ebben remélhetõleg õk maguk is részt vesznek a gyerekekkel, akkor a szereposztásban kisfia is kapjon valamiféle hangsúlyos szerepet. A játék hevében aztán önkéntelenül is egyre jobban megismerik, befogadják a fiúcskát a többiek.
Ha idõközben akad egy-két fiú barát, hasznos lehet, ha a társas kapcsolatok további megerõsítése érdekében szerveznek néhány óvodán kívüli közös tevékenységet. (Ez lehet akár egy közös játszótéri játék, ...stb.) A lényeg, hogy gyermekének minél több lehetõsége nyíljon megismerkedni, összekovácsolódni a többi fiúval.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kislányom januárban töltötte a 4. életévét. Szeptember óta óvodás. Szenvedünk. Én okos szülõ óvonõt választottam, így társaitól külön került (ezt nem tudhattam). Januárra kicist kialakult a helyzet, de már megint a minden esti sírásnál tartunk. Az óvonók kétszer adták ki bepisilve (észre sem vették) és 11-15,30-ig sírt - fogadott az Óvonõ. Kérdeztem mit tehetnék még, hogy szeressen járni. Makacs, önfejû kislány volt a válasz. Mit tegyek? Vigyen máshová? Kérem segítsen hogy tudok még segíteni a lányomnak.
Éva
Vlasz:
Kedves Éva!
Levele alapján néhány részlet nem világos számomra. Mint írja, gyermeke 11 órától délutánig sírdogál az oviban. Ezek szerint 11-kor kezdi ott a napját? Ha igen, akkor ez a beszoktatás szempontjából semmiképpen nem szerencsés. Javaslom, próbálják ki a korai érkezést, amikor még nincs nagy nyüzsgés, nincs akkora pezsgés az oviban, és ez a nyugalom segíti a társas kapcsolatok, barátságok kialakulását.
Az óvónõ személyisége, mint óvoda választási szempont valóban kiemelkedõ fontossággal bír (bár úgy tûnik, ez esetben ez sem volt túl sikeres), de egyéb tényezõket is figyelembe kell venni. Így pl. , mint azt Ön is említette, hogy az eddig megismert kis barátok melyik csoportba fognak járni.
Bõ fél év eltelt az óvodakezdés óta, ez azonban még nem annyira nagy idõ, hogy messzemenõ, végleges következtetéseket vonjunk le belõle. Próbáljon inkább az óvónõkkel karöltve segíteni a jelenlegi állapoton. Mindenek elõtt, javaslom, egy fogadó óra keretében üljenek le egy alapos beszélgetésre. A "makacs, önfejû kislány" kezdetû szakvéleménybe ne nyugodjon bele, inkább kezdeményezzen valódi megoldást. Kérdezzen rá, az óvónõk konkrétan (!) milyen megoldási módokkal próbálták ezidáig segíteni kislánya beszoktatását. Hogyan igyekeznek bevonni õt a játékba, milyen közösségformáló, egymás megismerésére és a baráti kapcsolatok kialakulására irányuló játékokat kezdeményeznek? Kérdezzen rá, véleményük szerint kik felé mutat érdeklõdést gyermeke, mely ovistársakkal kezd bimbózni egyfajta baráti kapcsolat? Akik lehetséges barátként szóba kerülnek, azokat, ha mód van rá, hívja meg otthonukba egy-egy játszódélutánra. Kislánya a saját otthonában bátrabb, kezdeményezõbb és nyitottabb lesz, mint az oviban. Ha sikerül néhány kis barátra szert tenni, lesz kiért és lesz miért másnap is óvodába menni.
Sok sikert, és mielõbbi eredményes beszoktatást kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 6 éves, koraszülött, intenziven most járunk oviba, jelenleg nagycsoportos. A csoportot tekintve vegyes csoportba járunk. Az un. kis-, és középsõ csoport nálunk kimaradt a betegségek miatt.
A mi problémánk a következõ: tavaly márciusban volt egy fertõzésünk, amivel orvoshoz kerültünk, akkor vérvétel következett, panaszainkra vermox tablettát kaptunk. A vizelet szaga viszont fertõzésre utalt, amivel késõbb el is jutottunk a gyermekorvosunkhoz, aki rögtön antibiotikumos kezelés után érdeklõdött. Közben már jelenkezett kisfiamnál tünetként a gyakori vizelés, kevés mennyiség kiséretében. A fertõzésbõl kigyógyultunk, majd rövid idõn belül a gyakori vizelés újból jelentkezett. Vizsgálatok sora következett, de nem mutattak ki semmiféle rendellenességet. Közben jobb oldali vizsérvünk lett, ami visszahúzódott. Az óvónéniknek is mondtam hogy a gyermek nem emelhet, ennek ellenére rendszeresen cipeltették a gyerekekkel a nehéz faasztalokat. A vizsérv kiújult, újabb vérvételek, mûtét következett. Az altatásból való ébredés nagyon megviselte a gyermeket. A mûtét jól sikerült, a vizelési problémánk viszont megmaradt. A vérvételek is nagyon sebezhetõvé tették, sokáig félt a fehér ruhás emberektõl. Háziorvosunkhoz fordultam, elõtte viszont már a nefrológust is megjártuk, aki ditropan tabletta szedését rendelte el. A tablettát egy hónapos kezelés után abbahagytuk, az idegrendszerre való(fõleg gyermekkorban)hatása végett. Háziorvosunk más irányba kutakodott és mivel ez a vizelési inger itthon jelentkezik inkább, az óvódában pisilni nem nagyon mer kimenni, a kakilást már nem is emlitem, az ovival kapcsolatban érdeklõdött. Kisfiam nem szeret oviba járni. A pisilési probléma érdekes módon az oviban nem nyilvánul meg. Éjszaka nem pisil be, 3 évesen lett szobatiszta, soha nem erõltettem a bilizést, minden nagyon szépen alakult és most ott tartok hogy nem tudom mit tegyek! Az orvos azt mondta hogy az oviban való pisilés visszatartása és késleltetése itthon csapódik le és mivel mi vevõk vagyunk rá, ezért rendszeresen alkalmazza is. A tanácsát szeretném kérni, mert már tényleg nem tudom, hogy mit csináljak! Ha szervi okok kizárva, a mûtét, vérvétel, vagy az ovi hatása válthatta ki a vizelési problémáját? Várom válaszát!
Köszönettel: P. orsi
Vlasz:
Kedves Orsi!
Orvosi szempontból sajnos nem tudom értékelni a leírtakat, éppen ezért felelõtlenség lenne kijelentenem, hogy valószínûsíthetõ, hogy akár testi vagy akár pszichés alapon jelentkezik a probléma.
Amennyiben szervi elváltozás továbbra sem lesz kimutatható, de a probléma megmarad, érdemes lenne gyermekpszichológus segítségét kérni. Mert bár így látatlanban nem lehet ilyen vagy olyan okra gyanakodni, de nem tartom kizártnak, hogy szorongás okozza a gyakori vizelési ingert. (Hangsúlyozom, ez csak egy feltevés, melyet pszichológus tud megerõsíteni vagy cáfolni!)
Javaslom, járják körbe minden szempontból a kérdést, hogy megtalálják a megoldást a fiúcska problémájára.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ !
A tanácsát, segítségét szeretném kérni.Kislányom júliusban lesz 3 éves.E hónap végén lesz az ovodai beiratás.Több verziót, tanácsot kaptam azzal kapcsolatban , hogy mikor vigyük a picit oviba. Van aki szerint áprilistól, s van aki szerint ráérnénk szeptembertõl.Szeretném kikérni a tanácsát, hogy Ön melyik, milyen idõpontot javasolna, mi lenne a legjobb a kislánynak. Válaszát hálásan köszönöm.Tisztelettel:Monika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Véleményem szerint tanácsos lenne szeptembertõl, a beszoktatási idõben elkezdeni az óvodával való ismerkedést. Addig is elégséges, ha egy-egy alkalommal (pl. beíratás, jel kiválasztása, ebédbefizetés, stb.) idején tesznek egy-egy barátkozó villámlátogatást. Ezzel párhuzamosan a nyár a felfokozott várakozás jegyében teljen, meséljen, beszélgessenek az oviról minél többet. Válasszák ki együtt az óvodai zsákot, az ovis felszereléseket. Ajánlom az elõbbiekhez az "Óvoda-nyitogató" termékcsomag beszerzését (megrendelhetõ a fenti képes linkre kattintva), mellyel hatékonyan megvalósítható az érzelmi felkészítés.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 6 éves, nálunk is központi téma a hiszti. Az ovi elsõ 2 éve kimaradt a sorozatos betegségek miatt, 4-5 nap ovi, majd több hetes betegség(légcsõ illetve hörghurut). Vegyes korcsoportú csoportba járunk. Okos, értelmes, érdeklõdõ kisfiú. Viselkedésében viszont nagy változásokat észleltem. Ahogy megkezdtük szeptemberben az ovit,a csúnya beszéddel, verekedõs viselkedéssel kellett szembesülnünk. Az oviban csendes, mintha kettõig sem tudna számolni, itthon viszont ingerlékeny, türelmetlen, verekszik, az öklét mutogatja és szinte egész nap a hülye és pofa be szavakat használja. 1 hónappal ezelõtt az óvónõ jelezte hogy van egy ütés a fején, ami attól lett, hogy egy másik kisfiúval összefejelt és az ütés után a kisfiam magának esett és tépte a füleit, önmarcangolásba kezdett. Azóta ez a probléma itthon is elkezdõdött, ha nem sikerül azonnal valami, vagy ha megüti magát, magán áll bosszút. Elkeseredtem és a tanácsát kérem, gyermekpszichológus segitsége szükséges-e ezek után? Mert én már csak tehetetlen nézõje vagyok. Korábban nagyon sok minden érdekelte, sokat játszottunk, olvastunk itthon. Egyre kevesebb türelme van mindenhez. Kisfiam koraszülött baba(32. hétre), 1999 grammal született, nyugodt, csendes, jól alvó baba volt. 2 hónapja nekem jön, rugdos, ököllel próbálja meg érvényesiteni az akaratát.
Várom válaszát!
Tisztelettel: Orsi
Vlasz:
Kedves Orsi!
Az agresszív viselkedés mintáját kisfia valószínûleg az óvodában leshette el. Megtapasztalta, hogy a kudarcot, mely az embert éri, ilyen módon is le lehet vezetni. Bosszút állhat akár saját magán, akár másokon (pl. édesanyján) is, attól függõen, hogy éppen kire haragszik. Ha véletlen balesetrõl van szó, akkor saját magán áll bosszút, hiszen õ volt ügyetlen, de ha édesanyja korlátozza, "frusztrálja" õt valamiben, akkor õt bünteti.
Fontos, hogy a gyermek elfogadja, hogy vannak az életben bizonyos korlátok, nehézségek, akadályok, melyekre agresszió helyett adekváltan kell reagálni. Ha véletlen baleset ér minket, akkor meggyógyítjuk a sebet és így orvosoljuk a testi fájdalmat. Ha lelki fájdalom éri (pl. szülei ezt vagy azt nem engedik neki), akkor ezt a korlátot el kell fogadnia, de mindamellett meg is kell értenie ennek okát, jelentõségét.
Tanácsom tehát az elõbbiek tükrében a következõ: az agresszív kirohanásokat soha ne engedje szabadon elharapódzni, hanem kellõ nevelõi határozottsággal utasítsa el mindezt. Itt fontos megjegyeznem, hogy a nevelõi határozottság soha nem jelenthet testi fenyítést, agresszív szülõi magatartást, hiszen durvaságra durvasággal válaszolni a lehetõ legnagyobb hiba lenne. Helyette határozott hangon és arckifejezéssel utasítsa el a dühkitörést. Miután gyermeke megnyugodott, magyarázza el neki, hogy miért volt helytelen, amit tett és ehelyett mi lenne a célravezetõ megoldás.
Nagyon hasznos lehet továbbá, ha bábozással, mesébe ágyazva is megelevenítik a gyermeke életében megjelent konfliktus helyzeteket, így adván lehetõséget a problémák sokoldalú érzelmi feldolgozására. (A bábozáshoz szükséges eszközöket megrendelheti a www.gyermekabc.hu pedagógiai webáruház oldalán, ahol akár embert mintázó bábok, akár állatfigurás bábok gazdag kínálatából is választhat.)
Elõbbiek mellett érdemes lenne megkérdezni az óvónõket is, hogy vajon honnan, kitõl és hogyan indulhatott el az agresszív magatartási minta.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Nagy dillemába vagyok kislányom iskolaérettségével kapcsolatban.
Január 20.-án töltötte a 6 életévét, kis termetû, vékonyka 115cm és 18kg.olyan babás az óvónéni szerint.
Voltunk a Nev.Tanácsadóban mely szerint nagyon hullámzó a teljesítménye, nem magabiztos, különbözõ területeken fejlesztésre szorul, de nem tudták eldönteni, hogy menjen iskolába, vagy sem, júniusra visszahívták mégegy vizsgálatra.
Az óvodában viszont a fele csoport elmegy iskolába és helyettük legalább 10 kicsi jönn (3évesek), akik a fejlesztõ pedagógus szerint visszahúzhatják õt.Minden héten egyszer járunk fejlesztõ pedagógushoz, aki azt mondja írassam be az iskolába, mert sokat változhat még szeptemberig.
Nemtudom mit tegyek?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az iskolaérettség, iskolaalkalmasság fontos tényezõje a testi, fizikális fejlettség is. Ez legalább olyan döntõ fontosságú, mint a pszichés vagy a szociális érettség megléte. Arra, hogy gyermeke minden tekintetben eléri-e, ill. el fogja-e érni az iskolakezdéshez szükséges fejlettségi szintet, a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye megadja majd a választ.
Önmagában az a tény, hogy sok kicsi lesz jövõre a csoportban, még egyáltalán nem zárja ki a további eredményes óvodai fejlesztõmunka lehetõségét. Véleményem szerint egy jól mûködõ óvodai csoportban ez nem húzhatja vissza a gyermeket a fejlõdésben, ezért csak emiatt nem tartom indokoltnak a sürgetett iskolakezdést.
Elõbbiek mellett ajánlom figyelmébe az "Iskolaérettség játszi könnyedséggel" termékcsomagot, mely szülõk, gyermekek tucatjai számára jelentett már segítséget az otthoni, játékos fejlesztéshez. Megrendelhetõ a fenti, képes linkre kattintva!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tiszelt Óvonõ!
Lányom idén május 20-án tölti az 5. évet.Középsõs legfiatalabb a csoportban,kicsi, törékeny alkatú.Óvonõje szerint teljesítménykényszeres, szorongos, hamar elsírja magát, fél a kudarctól.Ezért kétszer lesz majd nagycsoportos. Óvodás társait látván lányom fél hogy õ nem olyan ügyes,nem úgy rajzol mint a többiek, csúfolják,hogy õ a legkisebb a csoportban.Ami nagyon megviseli.
Azonban elmélyülten tud játszani,nagyon sokat énekelünk, mesélünk,bábozunk,értelmes,érdeklõdõ kislány.
Önbizalmát milyen módon tudnám növelni, teljesítménykényszerén hogyan segíthetnék? Szereném a lányom boldog és kiegyensúlyozott lenne.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Egyetértek azzal, hogy plusz egy évre óvodában tartják majd gyermekét. Hiába a fejlett értelem, ha szociálisan még nem elég érett az iskolára. Mit lehet tenni önbizalma helyreállítása és az iskolára való minél sikeresebb felkészítés érdekében? Ön, mint szülõ is sokat segíthet az otthoni játék során. Ha még nem szerezte be, feltétlenül ajánlom figyelmébe az "Iskolaérettség játszi könnyedséggel" termékcsomagot (Ennek része az általam írt "Játékos suliváró" c. könyv is). A csomag fejlesztõjátékainak segítségével nem csak a gyermek ismeretei, képességei pallérozhatók briliánsan, de az ezek során szerzett sikerélmények önbizalom növelõ hatása is felbecsülhetetlen.
Ajánlom figyelmébe a termékcsomagot, melyet megrendelhet a fenti, képes linkre kattintva!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ
Nem szülõként hanem ,óvodai dajkaként szeretnék kérdezni öntõl.Pár hónapja dolgozom egy óvodában nagy lelkesedéssel kezdtem a munkát nagyon szeretem a gyerekeket,és családom és környezetem szerint is nagyon könnyen szót értek az emberekkel . Alapvetõen mosolygos ,jó humorú embernek tartanak,egy jó szó nem kerül semmibe ,ha tehetem kerülöm a konfliktust de most mégis egy ilyen helyzetbe kerültem. Az óvodánkban hiányzik a csoportom egyik óvónénije,22-25 gyerek jár a csoportba kiscsoport és kis középsõ vegyesen,a másik óvónéni aki az óvodavezetõ is egyben hetek óta "egyedül" van .Sokat vagyok a csoportban sokszor egyedül ,vagy a másik dajkával mert neki a papír munkát is elkell végeznie,vagy dolga van .A gyerekek ragaszkodni kezdtek hozzám vannak még síros beszoktatós kicsik is ,néha ölbe veszem kicsit õket megbeszéljük h mikor mennek haza ,de közben figyelek a többiekre is .Ebbõl adódik a probléma egy nap kizavart a csoportból,h nincs nekem kint dolgom? h úgy érzi mindtha át akarnám venni a helyét meg h van neki 25 éves tapasztalata talán elbír egyedül is ennyi gyerekkel,vegyem fel a telefont ha csörög ,meg nézzem h ki jön megy a folyosón,mert az nem azõ dolga ,de a szülõkkel se beszéljek mert már azok is hozzám fordulnak ha kérdezni akarnak valamit.Én azóta többnyire sírdogálok ha eszembe jut a dolog,meg sem fordultak a fejemben olyanok amiket a fejemhez vágott,a többi dolgomat is mindig elvégzem addig nem megyek a csoportba , azóta nem mentem csak ha reggeliztünk meg ebédkor mert mostmár nem tudom mit vár tõlem,én úgy tanultam h a dajka az óvónõ segítõje ,nem "csak"takarítónõ,és azt gondolom h mindegy h ki vígasztalja meg azt a kisgyereket ez nem presztizs kérdés mi vagyunk õ értük és nem fordítva. Kérem írja meg mi a dolga egy dajkának és mi nem ,és mit tegyek én ebben a helyzetben. Nagyon köszönöm .
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Megértem Önt, hiszen bizonyára érzékenyen érintette, hogy minden jó szándéka ellenére rosszul sült el a segítõkészsége. Mivel így a messzi távolból a konkrétumok ismerete nélkül lehetetlen lenne kellõ objektivitással megítélni a dolgokat , így mindenképpen csak azt tudom javasolni, üljön le a kolléganõvel és beszéljék meg a problémát! Kérdezzen rá minden részletre kiterjedõen (!), hogyan, miként tudna a segítségére lenni. Mondja el neki is, hogy minden tettét csak a jó szándék vezérelte, így valószínûleg õ is rádöbben majd, hogy félreértette a maximális segítõkészséget. Elõbbiek segítségével remélhetõleg sikerül mindenki számára megnyugtató módon, emberségesen megbeszélni, egyeztetni a továbbiakat.
