Kislányom, Anna 3 éves volt januárban. Elkezdtük az óvodát. A beilleszkedés folyamatában vagyunk, mégis inkább a hiszti és a kellemetlen dühkitöréssel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Miután elolvastam az összes témával kapcsolatos leveleket, mégis a kislányom eltérõ "mutatványával" kapcsolatban érdekelne a véleménye.
Születésétõl kezdve (szerencsére megtehettem) a három évet itthon töltöttem vele. Az egész napunk a rendszerességen alapult. Olyan rutinná vált az életünk (itt jegyezném meg: egyedülálló édesanya vagyok), hogy nekem szinte egyhangú volt, de az Annának tökéletes volt: a reggeli közös étkezés, a játék, a szabadban tett séták, az ebéd, az ebéd utáni alvás stb. Egyszóval: a rendszeresség uralta az életünket. 2.5-3 évesen, amikor az "én" felszínre tört -következetességem ellenére- olyan határtalan hiszti-dührohamok törtek Annára, hogy valóigaz, az elsõ körben magam is megrettentem és ezt láthatta rajtam is. Minekután nyugodsággal próbáltam kezelni hisztijét, sok pedagógus által javasolt "kezelési mód" nem vált be. Egész pontosan a nem-veszek-róla-tudomást elv nálunk tökéletesen megbukott. Ha valamilyen bevásárlóközpontban kitört a hiszti, és én nem vettem róla tudomást, az Anna még jobban "bevadult". Ha leültem egy padra, hogy megvárjam, hogy lehiggad, ez õt mélységesen felbosszantotta. Ha próbáltam stratégiát váltani, hogy suttogok a fülébe és úgy csitítom, az sem segített. Röviden: az összes tanács nem vált be, pedig mindegyiket tartósan gyakoroltam, nem tettem ki annak a gyereket, hogy rajtam több "tanácstalan" csitítást lásson.
Kedves Óvónõ! Kérem segítsen, mert a tarsolyom kifogyott és segíteni szeretnék ennek a kicsilánynak a hiszti levezetésében.
Válaszát megköszönve, maradok tisztelettel
Krisztina
Vlasz:
Kedves Krisztina!
Soraiból kitûnik, hogy Ön tudatos szülõként, valóban megfontoltan igyekszik kezelni a problémát. Írja, hogy kipróbált már sok mindent, de a megoldásra egyelõre nem sikerült rálelnie.
Gondolja csak végig, vajon miért is bosszantotta fel olyan mélységesen Annát, amikor Ön szemmel láthatóan nem vett tudomást a nagy jelenetrõl? Pontosan azért, mert nem volt hatása a hisztinek, azaz úgy érezte, feleslegesen töri magát. Azzal, hogy egy idõ után Ön stratégiát váltott és a csendes fülbesuttogás módszerét kezdte alkalmazni, a gyermek úgy érezte, sikerrel járt. Sikerrel járt, mert mégiscsak ki tudta vívni az Ön figyelmét és azt, hogy reagáljon a "mûsorra".
Javaslom, hogy a továbbiakban próbálja a lehetõ legnagyobb következetességgel, tartósan alkalmazni az említett pedagógiai gyakorlatot, és csak a teljes megnyugvást követõen igyekezzen átbeszélni a dolgokat.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam 6 éves,de még nem megy iskolába marad +1 évet.Lassan egy éve,hogy elköltöztünk,de gyermekem maradt a régi Óviban.Iskolába már az új lakóhelyünkre fog járni.Az lenne a kérdésem,hogy a nagycsoportot a mostani oviba járja ki vagy irassam át a lakóhelyünkön levõbe,hogy megismerhesse a leendõ osztálytársait.mi lenne a jobb neki,
köszönöm válaszát!
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Véleményem szerint tanácsosabb lenne maradni az eddig megszokott, régi óvodában, mert az újabb és újabb közösségváltással több kárt okozhatnánk, mint amennyi haszna lenne a dolognak. Az 1 év múlva elkövetkezõ iskolai élet önmagában is merõben új életformát jelent majd kisfiának, ahol az osztályközösség tagjai között akkor is sok új társat fog megismerni, ha a megelõzõ évet a helyi oviban töltötte volna.
Elõbbiek miatt nem javaslom az óvodaváltást, ha mód van rá, a fiúcska jövõre is maradjon a régi helyén.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves óvónõ!Van egy három éves kislányom és májusra várjuk a kistestvérét,kislányom már kb fél éve szobatiszta csak éjszakára kell pelus,két hete pedig napközben is bepisil és ráadásul akarattal.Onnan tudom hogy tudatosan csinálja mert volt hogy észre vettem hogy mire készül kivittem a wc-re de nem volt hajlandó pisilni bement a szobába és bepisilt.Ha idegen helyen vagyunk szól hogy pisilni kell csak otthon csinálja és mosolyogva jön szólni hogy bepisilt.Sajnos nemtudom mit tegyek hogy reagáljak rá,leszidjam vagy sem,visszaadjam a pelust napközben is?volt hogy nem szóltam rá semmit szónélkül átöltöztettem és megkérdezte hogy most miért nem szidom le miért nem vagyok mérges?Tanácstalan vagyok és kétségbe esett nemtudom meddig fog tartani.Elõre is köszönöm válaszát,tisztelettel Anita!
Vlasz:
Kedves Anita!
Ha nem írta volna levelében, hogy rövid idõn belül kistestvér érkezik a családba, akkor is nagy valószínûséggel gyanítottam volna, hogy testvérféltékenységrõl van szó. Kislánya otthoni viselkedésébõl egyértelmûen kiderül, hogy fõ célja az, hogy felhívja magára szülei, elsõsorban édesanyja figyelmét.
Nem írt róla, hogyan történt, ill. történik a kistestvér születésére való érzelmi felkészítés, de érdemes lenne átolvasni oldalunk ebben a témában íródott cikkeit. Ha ugyanis nem megfelelõ módon történik az érzelmi felkészítés, az komoly lelki válságot okozhat a nagyobb testvérkénél. A szobatisztaság problémáját érdemes lenne ebbõl a szempontból megközelíteni és keresni rá a megoldást.
Feltétlenül ajánlom figyelmébe "A testvérféltékenység játékos megoldásáért termékcsomag" beszerzését, mellyel megoldást találhat kislánya lelki egyensúlyának helyreállítására.(E termékcsomag a fenti képes linkre kattintva rendelhetõ meg!)
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kislányom most lesz 3 éves. 2hónapja járunk "oviba"-külföldön.Abeszoktatás elég simán ment és nincsenek is semmi különös problémáink.Egy dolog ami nagyon zavar mert szerintem elég fontos-nem akar napközben aludni.Miután elkezdtük az ovit-pedig az oviban(2 nap a héten)alszik.Már minden kipróbáltam-szépen csúnyán, odafeküdtem vele, igértem fût-fát, de csak az jön hogy nem, nem kell vagy nem akarok.Pedig látom rajta hogy álmos és nem lehet vele bírni egész délután.Hisztizik mindenért, tombol ha valami nem tetszik, és ilyenkor persze semmi nem tetszik.Mondtam hogy akkor ne aludjon csak csendben feküdjön és pihenjen kicsit de mintha direkt nem akarna feküdni sem.Mit tegyek????Vannak napok amikor már tényleg a falra másznék, mert elviselhetetlenül kezelhetetlen.
Rita
Vlasz:
Kedves Rita!
Tökéletesen egyetértek Önnel, egy 3 éves kisgyermeknek még égetõen nagy szüksége van a délutáni pihenésre. Ilyen idõs korban még hamar bekövetkezik az idegrendszeri kifáradás, aminek egyenes következménye a hiszti, nyûgösség, sõt, sokszor a kimerültségbõl-figyelmetlenségbõl eredõ gyakori baleset is. Javaslataim tehát a következõk: mivel az óvodai beszokás már szemmel láthatóan megvalósult, így feltételezhetõen nincs akadálya annak, hogy napi szinten ott aludjon az oviban a kislány, ezáltal hétfõtõl-péntekig megoldott a délutáni pihenés kérdése. A hétvégi, otthoni pihenéssel kapcsolatban pedig az alábbiakat tanácsolom: ebéd után minden tekintetben csendesedjenek, lazuljanak el. Ajánlja fel, hogy az ágyban mellé fekszik, és õ választhatja ki, hogy a hosszú vagy a még hosszabb mesét szeretné-e meghallgatni. :) A mesélés közben remélhetõleg ellazul majd, így könnyebbé válik az elalvás. Alvás idõben legyen csönd, félhomály. Felajánlhatja azt is, hogy csukott szemmel próbálja elképzelni a mesét, ez a "mesevarázslat". Ha egy jó játékként tálalja felé a dolgot, sokkal nyitottabb lesz rá.
Remélem, hogy válaszommal tudtam segíteni!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Ui: a mellékletként küldött levelére válaszolván: "Szobatisztaság játékkal, könnyedén" c. könyvem megrendelhetõ a www.gyermekabc.hu oldalon, ill. megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban. A fenti webáruházban érdemes "A játékos, könnyed szobatisztaságért" termékcsomag részeként megvenni a könyvet, hiszen így nem csak a könyvhöz, de az abban leírt játéktevékenységekhez szükséges eszközökhöz is hozzájuthat.(Megrendelhetõ a fenti, képes linkre kattintva)
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam, Olivér, 2008. szeptember végén 3 évesen kezdte az óvodát. Sajnos nem Érden, ahol lakunk, mert két óvodából is elutasították helyhiány miatt. Ezért sajnos elég messzire, Albertfalvára egy egyházi óvodába hordom õt. Sajnos vegyes csoportba jár, ahol a gyerekek 80%-a már 6-7 éves és lassan iskolába megy. Két fiatal óvónénink van, az egyikkel voltak gondok az elején is már, a beszoktatás körül is, mert többször kellett szinte könyörögnöm, hogy ott aludjon a gyerek. Pedig van ahol már egy nap vagy egy hét után ott aludhat a gyerek. Itt én kifogásnak éreztem hogy ott aludjon, mert tudta, h akkor még a három év alatt összegyûlt szabimat töltöttem és szerintem ezért nem akarta. Elhiszem hogy sokan vannak a csoportban, /30 gyerek!!/, de az ne a gyerek és az én hibám legyen már. Nem beszélve arról hogy a beszoktatás szerintem nem hónapokig tartó dolog.
Harmadszori kérésemre is visszautasító választ kaptam, bár nem mondta ki, de ez volt a lényeg, így elmentem a vezetõnõhöz és õ is nekem adott igazat. Így onnantól kezdve ott aludhatott.
Sajnos sokat sírt a kisfiam a beszokás alatt, míg beértünk az óviba akkor is és bent is és sokszor be is pisilt.
Ez az óvónõ már az elején sem volt nekem szimpatikus, de gondoltam majd talán kellemesen csalódom benne. Hát nem így lett. Sokszor láttam tõle hogy ha sírt a kisfiam odament hozzá és legalább vígasztalta, párszor fel is vette, bevonta a játékokba amit a nagyokkal játszott. Késõbb már olyat is láttam tõle, hogy sírt a fiam elindult felé, a fiam nyújtotta a karját h felvegye és közölte vele hogy "nem veszlek fel mert megszokod". Nem tudom mitõl tartott, hogy talán a fiam megkedveli netán?? Egy kisgyereknek aki csak rövid ideje jár óvodába épp hogy meg kellene könnyíteni az ott létét, és nem még jobban nehezíteni, pont azért h szeressen oda járni, ne az maradjon meg neki majd h õt ott csak rossz dolgok érik, mert ilyenkor már magyarázhatom neki hogy ne sírjon mert oda a gyerekek játszani járnak barátokat szerezni, és jól érezni magukat. Így a szülõk dolgát is megnehezítik. Nem beszélve arról hogy egy három éves gyereknek aki most kezdi megszokni azt hogy most már nem csak anya van, hanem más gyerekek és más felnõtt vigyáz rá, nagyon sok türelem, sok szeretet és megértés kell, és ha még netán az óvónéni még mosolyog is mellé néha, az már fél siker szerintem legalább is.
Aztán azért is külön szólnom kellett neki, hogy reggelizzen agyerek odabent mert h mi Érden lakunk és fél hétkor kelünk h nyolcra beérjünk az óvodába és nem minden gyerek tud korán reggel enni.
Erre a kérésemre az volt a válasza, hogy " itt a lehetõség, és mutat a zsúrkocsira". Elhiszem hogy próbálják az önállóságra tanítani, de azért egy három éves gyerektõl még ne várja már azt el amit egy hat hét éves gyerek már simán elintéz. Mondtam neki, hogy értem de azért neki még kellhet segítség.
Aztán láttam hogy segített neki. De hogy ezért külön szólni kelljen, na mindegy, az a lényeg h reggelizik most már azért.
Most március elején jutottunk el odáig a kisfiúval, hogy vére nem sír egyáltalán az óvodában és nem pisil be. Március elején kértem az óvónõktõl idõpontot, hogy beszélgessünk arról hogy szerintük miért van az hogy a kisgyerek sehol máshol nem pisil be, csak ott az óvodában és közvetlen alvás után. Mert azért ha már tudják h sokszor bepisilt eddig akkor küldjék ki többször pisilni, aztán már egy ideje ezt is csinálták ahogy ez kiderült. Szerintem ez azért volt, mert nem úgy törõdtek a kicsikkel ahogy kellett volna, mert volt még pár kicsi aki ugyanúgy bepisilt.
Volt egy nagyon nehéz hetünk, amikor visszamentem dolgozni/már nem dolgozom ott, pont a fentiek miatt/ mert nagyon korán keltünk a gyerekkel, /fél hatkor, hogy háromnegyed nyolcra beérjek dolgozni/ és csak háromnegyed öt körül értem oda érte, szóval neki is sok volt, és nekem is. Anyósom segített hogy elérjük a távolsági buszt és kihozta õt a megállóba és mondta szinte minden nap h ott sírt szegény egy sarokba mikor érte ment. Miért nem lehet jobban figyelni a kicsikre, pláne ha már alig vannak a csoportban, mert sok gyerek már hazament? Tehát azon a bizonyos fogadóórán ezt is megmondtam, hogy nagyon jött be nekünk ez a vegyes csoport és hogy szerintem a kisfiúnak azért tartott ilyen sokáig a beszokás mert nem úgy figyeltek rájuk oda mint a nagyokra. Én elhiszem hogy a nagyokkal is kell foglalkozni az iskola miatt is, de akkor szervezze úgy hogy jusson idõ a kicsikre is. Mert hogy ez volt a válasz a kérdésemre hogy a nagyokkal is foglalkozni kell. Megértem hogy nem könnyû olyan foglalkozást kitalálni ami leköti a három évest is meg a hat hét évest is, de a kicsiknek most kell megalapozni azt hogy ne legyenek késõbb sem beilleszkedési gondjaik.
Szóval ezért szeretném a véleményét kérni arról hogy szeretném átíratni Érden óvodába a kisfiamat, egyrészt mert közelebb is lenne, másrészt anyagi okok miatt is, mert sokba kerül az hogy oda járunk, harmadrészt hogy talán itt sokkal segítõkészebb óvónénink lesz, és a kisfiam végre eljut majd oda is egyszer hogy szeret majd járni.
Szeretném kérdezni, hogy ebbõl kifolyólag én helyesnek tartanám az itteni óvodában a rendes homogén csoportot, hogy talán akkor vele is épp úgy törõdnek majd mint a többiekkel. Mi errõl a véleménye Önnek, mint szakértõnek? Ugyanezek a gondok várnak ránk még egyszer mint ebben az óvodában ahova most járunk? Ugyanilyen nehezen szokná meg, vagy ez függ az óvónõktõl is? Tanácstalan vagyok, kérem a segítségét és várom mielõbbi válaszát.
Szeretnék elnézést kérni, hogy ilyen sokat írtam, de szerintem ha nem írok konkrét gondokat, úgy talán Önnek is nehezebb ésszerû választ adni.
Köszönöm a türelmét még egyszer.
egy érdi aggódó anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Megértem aggodalmát, hiszen minden szülõ a legjobbat szeretné gyermekének. Problémái, amiket felvetett, többségében jogosak, ám másik szemszögbõl is körbe kell járni és reálisan látni a dolgok miértjét. Mint írja, 30 fõs (!) létszámmal dolgoznak az óvónõk, ami bizony nagyon sok. A problémák gyökere alapvetõen ebbõl (is) ered, de az óvónõknek is hasznos lenne néhány dolgon változtatni. A "Nem veszlek fel, mert megszokod" hozzáállás nem elfogadható az óvónõtõl, aki épp beszoktatná a kicsiket. Érthetõ persze, ha 30 gyerek mellett nem tudja folyamatosan babusgatni a piciket, de már néhány percnyi ölbevétel, cirógatás is aranyat ér és megnyugtatja az aprónépet.
A beszoktatással kapcsolatos véleményét, - azaz a beszoktatás nem hónapokig tartó dolog, - nem osztom. Nagyon sok esetben, a legnagyobb óvónõi szeretet és odafigyelés ellenére is hosszú-hosszú hónapok alatt érhetõ csak el, hogy ne sírva, félve menjen oviba a gyermek. Ehhez nagy türelem kell a szülõ és a pedagógus részérõl egyaránt. Ott alvást is akkor javaslok, ha a beszokás többé-kevésbé megvalósult.
A reggelizés problémájával kapcsolatban: az étkezésnél csak azután várhat el az óvónõ önállóságot, ha elõzõleg elmondta, megmutatta annak hogyanját. Kicsiknél pedig kezdetben sokszor segítenünk is kell a folyamatot. Ez eleinte sajnos elmaradt, de a szülõi jelzésnek köszönhetõen rendezõdött a probléma.
Írja, hogy alapvetõen a vegyes csoportösszetételben látja a problémák forrását. Abban valóban van igazság, hogy a kis beszoktatós 3 éveseknek kedvezõbb a homogén csoportösszetétel, ám mégsem ebben látom az igazi gondot. Sokkal inkább a túl magas létszámban, így ha másik óvodát keres, javaslom, ez is tartozzon a fõbb szempontok közé. Ugyanúgy, mint a leendõ óvó nénik személyisége, gyerekekhez való hozzáállása.
Az óvodaváltással kapcsolatos terveivel egyetértek, nem csak a fenti gondok miatt, hanem a sok utazás, a túl hosszúra nyúló óvodai tartózkodás miatt is. Ez fárasztó és megterhelõ egy óvodáskorú gyermek számára.
Egyetértek tehát, ha óvodaváltáson töri a fejét, de javaslom, menjen biztosra. Eleinte csak Ön, egyedül menjen el a kiszemelt oviba. Ott próbáljon minél teljesebb képet kapni az óvodai munkáról, az ott uralkodó légkörrõl, nevelési szemléletrõl. Kérdezzen rá a beszoktatás helyi gyakorlatára is. Ha mindent megfelelõnek talál a kiszemelt közeli oviban, akkor a fokozatosság, kíméletes beszoktatás elvét maradéktalanul tiszteletben tartva barátkozzon Olivér az új hellyel. Kérje ebben az óvónõk támogatását is, akik remélhetõleg segítenek hamar feloldani kisfia kezdeti szorongását.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Ovónõ!
A kisfiammal három hete kezdtük a beszoktatást a bölcsibe,mert vissza kellene mennem dolgozni.A fiam eddig ekég nyitott gyerek volt hamar feltalálta magát társaságban ,volt sok kis barátja a környezetünkben akik vele egykórúak(most fogja betõlteni a 2 éves kort)A probléma ott kezdõdött amikor ott kellett hagynom a bölcsibe.Addig nagyon jól elvolt a többi gyerekkel és feltalálta magát.De sajnos azóta ,igaz hogy bemegy a terembe de sír vagy nem csinál semmit ,nem játszik senkivel.Most már az apukája viszi mert azt kérték hogy vigye olyas valaki akihez nem ragaszkodik annyira hátha úgy menni fog.Már játékot is vittünk be amit nagyon szeret itthon de azzal se hajlandó játszani.Az ovónõk azt mondják hogy õ nagyon okos gyerek és tudatosan nem akarja hogy neki ott kell lennie de sajnos máshogy nem tudjuk megoldani a vigyázását ,engem meg várnak vissza a munkahejemen.Itthon folyamatosan beszélgetünk vele a bölcsirõl ilyenkor általában úgy tesz mintha nem figyelne.Ez azért furcsa nekünk hogy így tiltakozik mert elõfordúlt sokszor hogy napokig elvolt anyáék nélkül bárhol,és nem is volt soha ilyen hiszti anya után.Ilyenkor mit lehet tenni?már teljesen tanácstalanok vagyunk.Elõre is köszönöm válaszát
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Egy 2 éves gyermek számára, életkoránál fogva az a legideálisabb állapot, ha édesanyjával maradhat a 3. életévéig. Ebben az életkorban ugyanis legfõbb érzelmi kapcsolata az édesanyjával van . Ha munkába állásának nincsenek valóban komoly anyagi okai, akkor javaslom, adjon lehetõséget a gyermeknek arra, hogy otthon maradhasson Önnel, és csak 3 éves korától járjon napi szinten gyermekközösségbe.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kicsi fiam idén május elsején lesz 6 éves.Fejlett,értelmes,nyitott érdeklõdõ!Az óvodai felmérés alapján mehetne iskolába,de az óvónõ mégis azt tanácsolta,hogy maradjon még,mert 1 évvel idõsebb gyerekekkel járna egy osztályba és emiatt lehet,hogy nehezebb lenne neki.Ebben egyet is értettünk,ám az óvoda vezetõ közölte,hogy itt nincs neki hely és még 2 társával együtt átkerülne egy másik óvodába kb.2 km-rel odébb.Ezt fájó szívvel,de elfogadtam.Viszont leültünk beszélgetni kisfiammal és ennek hallatán keserves zokogásban tört ki,hogy õ iskolába szeretne menni és nem szeretne a másik oviba.Ez szíven ütött,vajon mivel teszek neki jót??Ha már kikerül egy közösségbõl és átkerül egy másikba,lehet,hogy jobb lenne az iskola!!Miért törjem meg szegényt,hogy most egy évig máshol ,utána meg megint egy új közeg!
A történethez hozzá kell tennem,hogy a nagyfiam másodikos a kicsi biztos emiatt is szeretne iskolás lenni.
Kétségbeesésemben kértem idõpontot a Nevelési Tanácsadóba is,de még nem jelentkeztek!
Kíváncsi lennék a véleményére!
Üdvözlettel H.Julianna
Vlasz:
Kedves Julianna!
Mostanában gyakori és sajnos bevett szokás, hogy a gyermeket, ha kell, ha nem, még egy évre visszatartják az óvodában. Az az érv, miszerint mások is egy évvel idõsebben mennek suliba, önmagában nem indok a visszatartásra. Nem szabad elfelejtenünk, hogy míg egyik gyerek 7 évesen sem érik be igazán az iskolára, addig a másik már 6 évesen tökéletesen alkalmas rá. Csak és kizárólag a saját gyermekünk fejlettségi szintjét és érdekeit tartsuk szem elõtt a döntésnél, csak azért ne álljunk be az óvodában maradók táborába, mert szinte mindenki más így tesz. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, gyermekünk "túlérettként" unatkozni fog a suliban, s az sem tesz jót önértékelésének, hogy elõzõ évben nem engedték neki megkezdeni az iskolát.
Mindenképpen tanácsos lenne megvárni a Nevelési Tanácsadó szakvéleményét. Ha ott egyértelmûen alkalmasnak találják kisfiát az iskolára, érdemes lenne elgondolkodni a sulikezdésen.
Ajánlom továbbá figyelmébe az általam összeállított és egyebek mellett az általam írt könyvet is tartalmazó "Iskolaérettség játszi könnyedséggel" termékcsomagot, mellyel nem csak élvezetessé, de igazán hasznossá is teheti az otthoni játékidõt. Megrendelheti a fenti linkre kattintva.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam májusban lesz 5 éves, kisközépsõs az oviban. Nem alszik ott, ebéd után hazahozom (már tavaly is így volt, nem igényli a délutáni alvást, és este rendes idõben elalszik ennek köszönhetõen), itthon vagyok a kislányommal aki júniusban lesz 2 éves, így ezt könnyen megoldhatom. Nem igazán szeret oviba járni.. Minden reggel van egy kis sírás, és mérgelõdés amiért ma is oviba kell menni. Hiába mondom neki, hogy ebéd után már ott vagyok érte, és nekem dolgom van délelõtt, és hogy neki így a legjobb mert a pajtásokkal játszhat addig. Az óvónénik nem panaszkodnak rá, állítólag barátkozik, nem sírdogál, jól megvan amíg ott van. Itthon viszont egész délután szinte csak unatkozik, vagy a kishúgát szekálja... Azaz játszani szeretne vele, de nem úgy ahogy azt Sára elképzeli. Néha jól mûködik a kapcsolatuk, ha egy hullámhosszon vannak éppen, de mondom leginkább nyúlással és unatkozással tölti a délutánt. Akkor játszik kizárólag ha én is, vagy az apja leülünk mellé, és vele együtt játszunk. Tudom, hogy le kell kötni a gyerkõcöt, mert úgy látszik õ magától tényleg nem találja fel magát, de nem mindig van ihletem/idõm foglalkoztatni és bosszant hogy egyedül nem tudja lefoglalni magát. A kérdésem az volna, Ön szerint normális-e hogy az ötéves kisfiam nem tudja lekötni magát, és nem játszik egyedül? Tele van dinókkal, állatokkal (ezek érdeklik), de nem tud velük játszani...
Válaszát elõre is köszönöm!
Kornélia
Vlasz:
Kedves Kornélia!
Nehéz kérdés, amit most feltett nekem, hiszen az éremnek, azaz problémájuknak két oldala van. Hasznosnak tartom, ha egy gyermek nem csak az óvodában, de otthon, családi körben is kellõ idõt tölt el, hiszen az optimális szociális érettség a kettõ egyensúlyával valósulhat meg igazán. Ám mindemellett elgondolkodtató, hogy nem lenne-e érdemes mégis megpróbálkozni az oviban való ott alvással. A délutáni játékidõben ugyanis kortársaival egyre mélyebb társas kapcsolatot építhetne ki, s ott az unalom is biztosan elkerülné. Egyre több óvodai élményt és kis barátot szerezhetne ezáltal, minek következtében a reggeli sírások is szûnnének.
Ha megoldható, javaslom, egy héten legalább 2-3 napot aludjon ott a kisfiú, így segíthetné az óvodai beilleszkedést és az otthoni idõ is felértékelõdne mindannyiuk számára.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!Kislányom decemberben volt 3 éves. Nem jár még óvodába, mert ahová szeretném beíratni évközben nem vesz fel gyermeket. Így majd csak szeptemberben kezdi az ovit. Nagyon okos értelmes, magabiztos ugyanakkor nagyon érzékeny a kislányom. Felnõttekkel, gyermekekkel egyaránt kezdeményezõ, mind játékban mind beszélgetésben. Járunk zenebölcsibe, gyerekjógára, sokat vagyunk játszótéren tehát találkozik gyerekekkel. A problémám viszont az, hogy ha valami sérelem éri rögtön elkezd sírni. Ez nem is lenne nekem gond, de vannak olyan gyerekek akik kimondottan „rászállnak” és még tovább hergelik, provokálják. Az én kislányom pedig még jobban sír.
Sajnos én is ilyen voltam gyerekkoromban, tehát pontosan tudom mit él át. Az óvodáról még nagyon kellemes emlékeim vannak (köszönet érte tündéri óvónénimnek), de az általános iskolában már a kicsúfolással sajnos sokszor szembesültem és mind azért, mert könnyen sírva fakadtam. Nem szeretném, hogy ugyanezeket átélje a kislányom is.
Hogyan kezeljem, ha ilyen gyerekkekkel kerül kapcsolatba? Mit mondjak neki? Hogyan védheti meg majd magát, ha bekerül az oviba?
Köszönettel Adrienn
Vlasz:
Kedves Adrienn!
Nem vagyunk egyformák, minden ember, minden kisgyermek más és más személyiséggel van megáldva. Míg egyikük érzékenyebb, könnyebben elsírja magát, addig a másik gyerek a legnagyobb keménységgel száll szembe a többiekkel. Ez önmagában nem baj, hiszen az érzékenyebb emberek sokszor empatikusabbak, együtt érzõbbek, mint társaik, kifinomultabb "radarral" éreznek rá társaik lelki állapotára is. Az ilyen ember igazi kincse lehet a társadalomnak.
Mit lehet hát tenni, hogy az Ön által említett csúfolódásoknak elejét vegyük? Vigye továbbra is a lehetõ legtöbb alkalommal gyerektársaságba, ahol lépésrõl-lépésre, fokozatosan és kíméletesen szokja és tanulja meg a társadalmi együttélés alapjait. Ide tartozik többek között az is, hogy kisebb, jelentéktelenebb konfliktusait egyre jobban képes lesz kezelni. Ha apróbb, valóban nem lényegi probléma miatt elsírja magát, Ön bátorítsa, támogassa õt, de semmiképpen ne kezdje el ajnározni, sajnálgatni, mert még nagyobb önsajnálatba menekül a kislány. Észre fogja venni, hogy fokról-fokra egyre bátrabb, határozottabb lesz, miközben mindig egy kicsivel jobban ki mer lépni édesanyja oltalmazó közelségébõl.
Bízom benne, hogy fentiekkel az óvodakezdés idejére megvalósulhat az az érzelmi-szociális egyensúly, mellyel kevesebb lelki konfliktust kell megtapasztalnia.
Elõbbiek mellett érdemes lenne az óvónõkkel is beszélni kislánya fokozottabb érzékenységérõl, akik az Ön távollétében is biztos érzelmi támaszt nyújtanak majd gyermekének.
Nagy segítségül szolgálhat az óvodára való érzelmi felkészítésben továbbá az "Óvodanyitogató termékcsomag" is, melyet a fenti linkre kattintva rendelhet meg. Ajánlom figyelmébe!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt szakértõ!
Van egy 5 éves kislányom akivel az utóbbi idõben nagyon tanácstalan vagyok. Pár hónapja nem tudok vele mit kezdeni társaságban. Nagyon erõszakos, hisztis. Ha valamit megtíltok neki jön és megüt, visszafelesel. A szeretetét is sajnos erõvel, ütögetéssel mutatja ki. Ha rá szólok akkor annál jobban folytatja. A férjemmel mi 3 éve szét váltunk, úgy néz ki, hogy a jelenlegi párommal talán már újból helyre áll az életem. Nagyon segítõkész a kislányommal kapcsolatban, õt is nagyon szereti. Nagyon figyelünk arra, hogy a kislány ne érezze magát második személynek. Õ felé is szeretet verekédéssel mutatja ki. Ha kislányommal kettesben vagy hármasban vagyunk akkor tudok rá hatni, mindent megigér, de abban a pillanatban amint, társaságban leszünk vége az egésznek. Nagyon nem szeretném ha állandósulna a helyzet, szeretnék újból büszke lenni rá. Most azt a taktikát próbálom, hogy nem szólok hozzá csak annyit amennyi nagyon fontos. Amint haza érünk oviból bemegy a szobájába és csak vacsorázni jöhet ki. Nem tudom ez mennyire lehet hatásos. Nagyon okos, értelmes és gyorsan tanuló kislány. Már arra is gondoltam, hogy talán az oviban a többiektõl lát el apró kis dolgokat amiket haza hoz és rajtunk próbálja ki, mert a családra nem jellemzõ az ilyen viselkedés. Nagyon szeretném ha megtudnánk oldani ezt a helyzetet, mert már nagyon nehezen viselem és nagyon szégyelem magam miatta.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Ne szégyellje magát, nincs miért! Nevelési nehézségek csak azoknál nem adódnak, akiknek nincs is gyermekük. A probléma, amelyrõl Ön beszél, határozott, következetes nevelõi magatartást igényel. Ez azonban nem keverendõ össze a túlzott szigorral, diktatórikus attitûddel. A megoldással, amellyel próbálkozik, részben egyetértek, részben nem. A verekedést egyértelmûen és a legnagyobb határozottsággal el kell utasítani. Sem méregbõl, sem szeretetbõl nem gyakorolhatja ezt a gyerek. Itt azonban fontos megjegyeznem, hogy verekedésre soha ne reagáljanak testi fenyítéssel, mert így csak fokozzák a problémát. Ehelyett szavakkal, arckifejezéssel meggyõzhetõ a gyermek arról, hogy helytelenül cselekedett.
A hisztit viszont az Ön által említett "nem veszek róla tudomást" módszerrel nagyszerûen lehet kezelni. Miután a gyermek megtapasztalta, hogy mûsorához nincs nézõközönség és ennek okán a hisztit is befejezte, akkor ott, azon melegében (!), kellõen higgadtan beszéljék meg a dolgot. A késleltetett büntetés semmiképp sem célravezetõ, tehát az esti, utólagos szigort nem tanácsos foganatosítani.
Ha kislánya több alkalommal is megtapasztalja, hogy a nagy nyilvánosság elõtt sem érdemes fitogtatni erejét, elõbb-utóbb felhagy ezzel a negatív magatartással. Addig is kitartást és sok-sok türelmet kívánok Önöknek!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ !
Iskola érettséggel kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni Öntõl,
Kisfiam decemberben töltötte a 6 évet és tanácstalan vagyok menjen iskolába vagy maradjon oviba még 1 évet. 3,5 éves volt amikor kezdtük az óvodát nem vették föl évközben mivel én otthon voltam a kislányunkkal.Zárkózott, visszahúzódó, félénk kisfiú, igényli a felnõtt közelségét, de terelgethetõ és javulás tapasztalható.Eleinte mindenhová kísérte az óvónénit,most szeptembertõl egész napos lett mert én már dolgozom,együtt van a kishúgával 1 csoportban és azt mondják az óvónõk is, én is látom hogy jó hatással van rá az egész naposság, most tudnak vele együtt dolgozni mint ahogy már tavaly kellett volna. A Nev. T-ba eddig még nem kaptam sajnos idõpontot hiába kértem. A szociális érettlenség miatt mondják hogy jot tennék vele ha maradna még 1 évet,kézügyességünk sem az igazi,nem látjuk a dolgokat elõre, a memóriája viszont nagyon jó könnyen tanul verseket, jegyez meg dolgokat. Engem ha visszatartom a kora ami zavar hogy õ már akkor majdnem 8 éves lesz.Voltunk az iskolába ahová szeretném ( ha mégis ugy döntünk )nyílt napon tetszett neki a tanító néni, és bevonható volt egy kicsit a játokos mozgásokba. Nem tudom hogy mivel tennék jót neki, egyébként én abban az iskolában dolgozom a konyhán.Várom válaszát! Tisztelettel Márti
Vlasz:
Kedves Márti!
Mindenképpen várják meg a Nevelési Tanácsadó által végzett vizsgálat eredményét, melyet tanácsos figyelembe venni a döntésnél. A szociális éretlenség komoly gondokat okozhat a késõbbiekben, de a fenti szakértõi vizsgálat ez ügyben is segít majd eligazodni. Az iskolakezdés nagy kihívás minden leendõ kis nebuló életében, így tanácsos nem csak értelmileg, fizikálisan, de szociális érettséggel is felvértezve nekilátni. Javaslom tehát a szakértõi véleményt figyelembe venni a döntésnél.
Elõbbiek mellett feltétlenül ajánlom figyelmébe az "Iskolaérettség játszi könnyedséggel" termékcsomagot, mellyel az otthoni játék során is aktív segítséget nyújthat gyermekének az iskolára való felkészülésben. Megrendelhetõ a fenti képes linkre kattintva.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ !
Kisfiam szeptemberben kezdte az óvodát és még mindíg nem szokott be. Vegyes óvodai csoportba jár, valamint többnyire testvér gyerekek járnak oda. Két új gyereket vettek fel, az Én kisfiam az egyik (a másik kisfiú még nem alszik ott). Kisfiam elven, cserfes, míg az óvonõk szerint egy csendes kisfiú és "még mindíg nem jött meg a hangja". Az egyik óvónõhöz ragaszkodik, amelyik megvigasztalja, ha sír. Nem akar járni, már az esti fürdésnél sír, valamint reggel és természetesen az óvodába is amikor ott hagyom. Állítólag napközben már nem. Próbálom bíztatni, hogy barátkozzon a gyerekekkel, de a kisfiam azt mondja, hogy nem akarnak vele játszani, elküldik, hogy ne menjen oda. Szóval folyton elutasításba ütközik. A kisfiam egyértelmûen azt mondja, hogy azért nem szeret járni, mert nem barátkozik vele senki. Szülõket nem ismerem, akit ismerek arra a kisfiam azt mondta, hogy nem akar vele barátkozni, mert verekedõs. Nagyon szeretném ha az Én kisfiam is boldogan menne az óvodába. Mit tegyek ?
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Két dolgot tehet: egyrészt egy fogadó órán ossza meg a problémát gyermeke óvónõivel, s kérje segítõ együttmûködésüket annak megoldásában. Kérdezzen rá, õk hogyan, milyen módon, milyen játékokkal igyekeznek az új gyermekek beilleszkedését, többiekkel való megismerkedését, barátkozását elõsegíteni. Ha felhívja figyelmüket erre a gondra, valószínûleg még aktívabban közremûködnek majd a probléma megoldásában.
Másrészt azzal is segítheti a baráti kapcsolatok kialakulását, ha néhány csoporttársat meghívnak magukhoz egyszer-egyszer egy játszódélutánra. Ilyen körülmények között sokkal oldottabb légkörben barátkozhatnak egymással a kicsik, s a csoporttársak nyitottabbak lesznek kis vendéglátójuk felé.
Sok siket kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Remélem segítségemre tud lenni a problémánkban,bár gondolom,hogy így levélen keresztül nem alkothat teljes képet az esetünkrõl,de megpróbálok minden fontos részletet lejegyezni!
Bence 4 éves lett február végén,szeptember óta jár óvodába.Van egy 1 éves öccse,akivel azt mondhatom,nagyon jó testvéri kapcsolata van.Nincsenek féltékenységek, (legalábbis a felszínen).Bencére kiskorától fogva az a jellemzõ,hogy állandó figyelmet igényel.Sokáig nem volt rá példa,hogy otthon egyedül játszott volna a szobájában,még arra sem volt hajlandó,hogy én olvasok mellette,Õ pedig játszik.Állandóan vele kellett játszanom.Néha még az ebédet sem tudtam megfõzni,mert egész délelõtt a gyerekszobában voltam Vele.Mindig együtt rajzoltunk,gyurmáztunk,építõztünk…stb
Ez talán mostanában változott meg egy kicsit,amióta kistestvére is nagyobb lett már,így elõfordul,hogy egymás mellett autóznak a szõnyegen.Bár még mindig gyakran igényli,hogy én is ott üljek és autókázzak Vele.
Az óvodába eleinte nehezen ment a beszokás,de most már nagyon szeret oda járni,van is 2 barátnõje,akikkel elég sokat eljátszanak.Délutánonként is van alkalmuk találkozni,hiszen elõfordul heti rendszerességgel,hogy átjönnek hozzánk óvoda után vagy mi megyünk Hozzájuk.
A problémám a következõ:
Bence rettentõen akaratos,öntörvényû és irdatlanul nagy hisztikre képes,ha akar valamit.Veszekedik,kiabál,dobálja a játékait,bõg és hasonlók.Ha kérünk valamit szépen,elereszti a füle mellett.Vagy oda sem bagózik ránk vagy cirkuszol,ordít tovább.
Hiába próbálunk szelíden,nyugodtan szólni Neki vagy értelmesen elmagyarázni Neki a dolgokat (mit miért nem lehet) meg sem hall minket.Ha veszekedni kezdünk Vele,akkor is tovább folytatja a cirkuszolást.Egyszerûen már nem tudom,hogyan tudnék Rá hatni!Nem használ sem a szép szó,sem a fenyegetõzés.Ha azt mondom Neki pl:”Bence este nem bújok oda,amíg elalszol,ha így viselkedsz!” erre azt válaszolja:”Jó,azt akarom!”
Legutóbb az volt a kívánsága,hogy írassuk be lovagolni (van erre lehetõség az óvodában) hát beírattuk.Természetesen mondtuk Neki,hogy csak akkor,ha most már megpróbál szófogadóan viselkedni és nem fog többet ilyen csúnyán cirkuszolni,ordibálni.Megígérte.Elmentünk,hogy veszünk Neki bukósisakot,hát még haza sem értünk már a kocsiban nekiállt cirkuszolni,mert nem mentünk be abba a boltba,amelyikbe akart.
Ezzel szemben az óvónénik azt mondják,hogy az óvodában Vele szoktak példálózni a többiek elõtt,(pl:elsõként ül gyönyörû szépen,csendesen törökülésben a szõnyegen foglalkozás elõtt,míg a többiek rohangálnak),nagyon fegyelmezett,komoly,okos,odafigyel,szót fogad…
Édesanyám azt mondta,pont az a probléma,hogy az oviban visszafogott,nem tudja „kitombolni” magát,így az energiáit otthon kell levezetnie.De sajnos kezd egyre inkább kicsúszni a kezeim közül,hiszen nem tudok már Rá sehogyan sem hatni!Valóban nagy hibát követtem el akkor (ahogyan édesanyám is mondja9,amikor nem voltam elég következetes Vele,de most már hiába próbálok az lenni,nem érdekli az sem.
Kérdésem az lenne,mit tudnék tenni,hogy hallgasson,odafigyeljen rám?Hogyan fékezzem meg a dühkitöréseit?
Remélem segítségemre tud lenni!
Válaszát elõre is köszönöm!
Sára
Vlasz:
Kedves Sára!
Több szempontból is igazat kell, hogy adjak az édesanyjának. Egyrészt abban, hogy az óvodai példamutató magatartás után Bencének valahol kicsit ki kell tombolnia magát. (Ez azonban nem kellene, hogy mindenáron dacos hisztiben nyilvánuljon meg.) Másrészt a következetesség fontosságáról alkotott véleményét is osztom a nagymamának. Amit egyszer kilátásba helyezünk vagy megígérünk, ahhoz tartanunk kell magunkat.
Mit javasolok tehát a fentiek tükrében? Amikor hisztit tapasztal Bence részérõl, egyszerûen ne vegyen tudomást a mûsorról egészen addig, míg meg nem nyugszik. Önnek tudnia kell, hogy ez a produkció mindaddig tartani fog, míg Bencének van rá közönsége. Meglepõdik majd, ha azt látja, sem édesanyja, sem édesapja nem vesz tudomást a hisztirõl, így több-kevesebb sikertelen elõadás után rájön, hogy nincs miért csinálnia. Fontos, hogy úgy tegyen, mintha az ordítást-hisztit észre sem venné, meg sem hallaná. Ha csapkodást, rombolást tapasztal, azaz ön-, vagy közveszélyessé válik a helyzet, azt természetesen le kell reagálni, és a lehetõ legnagyobb határozottsággal el kell utasítani! Ennek következményeit (pl: nem megyünk legközelebb lovagolni) mindig következetesen be kell tartani!
Miután szemmel láthatóan lenyugodtak a kedélyek, akkor beszéljék meg higgadtan, nyugodtan a dolgot, észérvekkel csak ekkor hozakodjon elõ.
Nehéz idõszak vár most Önre, de a fentiek segítségével biztosan javul, elõbb-utóbb pedig megoldódik majd a helyzet. Kitartást és sok türelmet kívánok mindehhez!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
23 éves nõ vagyok. Kedvesem 36 éves, 1 éve elvált, és van egy 3 éves kisfia. A házassága már igencsak romokban hevert mikor mi összejöttünk, odaköltözött hozzám.Általában hetente többször is találkozik a kisfiával, és néha én is velük tartok. A problémám az, hogy a kisfiú nem tûr meg maga mellett. Kifejezetten utál, és ennek hangot is ad. Próbálok a kedvében járni, nem nevelni, igyekszem vele játszani, mesét olvasni,tv-t nézni együtt, de sajnos 20ból egyszer ha megengedi. A legtöbb alkalommal csúnyán elküld jó messzire hogy ne is lássam se õt, se az apját, ha mégis ott maradok,üvölt és hisztizik, sokszor még teljes erejébõl ütlegel is. Autóban sem tûri a jelenlétem, rugdossa a székem és azt üvölti hogy szálljak ki, hosszú órákon keresztül fülsértõ hangon. Szinte egyáltalán nem lehet a jelenlétében kapcsolatom az apjával, mert közénk áll és nekifeszülve széttaszít minket. A családomban is vannak gyermekek és nem tapasztaltam ilyet, nagyon szeretek velük lenni, és õk is szoktak szeretni. Tudom hogy jelen helyzet jóval bonyolultabb, mert a válás biztosan kihat a kicsire,a szülõk beszélgetése csak és kizárólag a gyerek dolgaira szûkül,tehát nincsenek túl jóba. Szeretném a kisfiút boldognak látni és minél több idõt együtt tölteni. Tudom hogy a kicsi nem hibás, és én vagyok a ’felnõtt’, de egyre inkább tanácstalan vagyok. Mindenesetre úgy érzem minden tõlem telhetõt megteszek mégsincs semmi változás. Mi a jobb ha hagyom hogy így vislkedjen (ezt azért tenném mert úgy érzem nem posztom a nevelés), vagy álljak a sarkamra és mondjam hogy ha nálam vagyunk akkor az én szabályaim érvényesek, vagy esetleg szóljak a páromnak hogy tegye helyre a fiát? Más alternatívát is szívesen várok, szeretnék megoldást találni erre a problémára.
Köszönettel: Kinga
Vlasz:
Kedves Kinga!
A kisfiút nagyon felzaklatta szülei szétválása, s láthatóan még részben sem tudta feldolgozni ezt a traumát. Foggal-körömmel küzd régi családja egységesítéséért, s ennek legfõbb akadályát Önben látja. A legfontosabb talán az lenne, hogy a gyermek maga jöjjön rá, hogy nem Ön miatt hiúsul meg a régi család összekovácsolódása.
Javaslom, hogy az elkövetkezõ hetekben vagy akár hónapokban csak a háttérbõl, csendes "háttér szereplõként" próbáljon részt venni a gyerekkel való közös programokon. Így a gyermek nem fogja azt érezni, hogy Ön rákényszeríti a szeretetét és erõszakkal akarja elfoglalni édesanyja helyét. Miután a kisfiú szemmel láthatóan megnyugodott, akkor jön majd el az ideje az ici-pici lépésekben történõ, észrevétlen közeledésnek. Várja a kedvenc ételével, lepje meg valami aprósággal, ami örömöt szerez neki, lepje meg párját és kisfiát egy élvezetes, közös programmal (pl. vidámpark, állatkert ...stb.)
A lényeg, hogy közeledését soha ne tolakodásként élje meg a gyermek, így fokról-fokra, a lehetõ legtapintatosabb módon juthat közelebb és közelebb a gyermek szívéhez. Ezt a folyamatot nem szabad és nem is lehet siettetni, így óriási türelemre, elfogadásra és megértésre lesz szüksége az elkövetkezõ hónapokban.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kislányom áprilisban lesz 4 éves, 1 éve óvodába jár.Sajnos 1 hónapja külön költöztünk az édsapától(pénzügyi viták miatt) a szüleimhez egy másik városba. Emiatt óvodát is kellett váltani.Feltehetõleg a változások, és az Apa hiánya miatt kislányom nagyon agresszív lett a nagyszülõkkel(elzavarja, közli, hogy nem szereti õket, rugdossa, kiabál velük),noha korábban nagyon szeretett náluk lenni akár napokig is.
Férjem gyakran(heti 2 alkalom) jön látogatni, amik után ez az agresszió csak fokozódik. Nem neveljük egymás ellen, elmondtuk neki, hogy errõl nem a nagyszülõk tehetnek.
Kérem segítsen, hogyan kezeljem ezt a dolgot, mert nekem nagyon fáj, hogy éppen azokat az embereket bántja, akik segítenek nekünk.
Köszönettel: M
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A gyermek lelkében dúló viharok teljes mértékig érthetõek, hiszen nem csak az õt körülvevõ család forgácsolódott szét, de új óvodát, új otthont is meg kell szoknia. Nagyon-nagyon nehéz idõszak ez számára is, így megértéssel és türelemmel kell felé fordulni. Kislánya most valószínûleg úgy érzi, a nagyiék apu helyébe akarnak lépni, hiszen õk "váltották fel " édesapját az újjá szervezõdött családban.
Elõbbiek kiküszöbölése érdekében a következõ megoldást javasolnám: a nagyszülõk beszélgessenek sokat a kislánnyal, s ilyenkor (bármilyen esetleges sérelem is érte õket férjével kapcsolatban) beszéljenek az apukáról a legnagyobb szeretettel, elismeréssel. Közösen várják és készüljenek azokra a napokra, amikor apu látogatóba érkezik. (Készítsenek közös rajzot ajándékba, ...stb.) A lényeg, hogy a kislány érezze, senki nem fordult apukája ellen, és senki nem akar és nem fog az õ helyébe lépni. A nagyiék csak apu MELLETT vesznek részt az életében, és NEM apu HELYETT! Ha ezt tapintatosan, a gyermeki gondolkodás szintjén megértetik a kislánnyal, valószínûleg könnyebben elfogadja majd az új helyzetet.
Elõbbiek mellett kívánok az egész családnak sok türelmet, kitartást ebben a nehéz, de átvészelhetõ idõszakban!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm!
Gyermekem középsõs óvodás,aki szívesen, örömmel járt ez idáig óvodába.Azonban egy hónapja szeretett óvónénie másik óvodába ment dolgozni. Kislányom sokszor mondja, hogy a "régi"óvónénit szeretné, az újjal teljesen elutasító.Már reggelente alkudozik, mert nem szeretne óvodába menni,sírva adom be az óvónõnek, aki sokára tudja csak megvígasztalni.Játéka is megváltozott,sokszor elmerengve ül a játékok felett.Gondoltam az óvodaváltásra is, de lehet, hogy ártanék vele, ha kiszakítanám a megszokott környezetébõl?Tanácsát szeretném kérni,hogyan tudnám gyermekemnek ezt a nehéz idõszakot könnyebbé tenni.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Megértem aggodalmát, de a probléma remélhetõleg csak átmeneti lesz majd. Kislánya nagyon megszerette a régi óvónénijét, s annyira a szívéhez nõtt, hogy most úgy érzi, senki mást nem tudna elfogadni helyette. Valljuk be õszintén, mi, felnõttek is sokszor hajlamosak vagyunk így gondolkodni, ha egy hozzánk közel álló személyt vagy dolgot elvesztünk. Ám az idõ gyógyír lehet a problémára, hiszen kislánya napról napra jobban megismeri és megszereti az új óvó nénit, míg ezzel párhuzamosan halványul az emléke az elõzõnek. Véleményem szerint kár lenne óvodaváltáson gondolkodni, helyette támogatni, segíteni kell az új pedagógussal való jó kapcsolat kiépítését. Hogy mindezt hogyan képzelem el? Pl. hívják meg magukhoz vendégségbe egy kötetlen, baráti "családlátogatásra". Itt most nem a régi értelemben vett hivatalos pedagógusi vizitre gondolok, hanem egy igazán baráti játszódélutánra. Kislánya megmutathatja az óvó néninek játékait, otthonát, miközben saját felségterületén õ is magabiztosabban, bátrabban mer közelíteni az oviban még oly idegennek tûnõ óvó néni felé. Ha az elõbbi megoldás valamilyen okból nehezen kivitelezhetõ, akár az is célravezetõ lehet, ha az óvodai mûszak végén hazainduló óvó nénivel "véletlenül" összefutnak az utcán. Együtt mehetnek egy darabig, beszélgethetnek, barátkozhatnak óvodán kívül. Ilyen módon megismerheti az óvó néni "nem pedagógusi", hétköznapi arcát is, amely által közelebb kerülhetnek egymáshoz.
Ezen kívül beszélgessenek sokat az oviról otthon is, mondja el gyermekének: "Annyira örülök, hogy ilyen kedves óvó nénid van. Reggel is olyan nagy szeretettel várt téged! Szerintem te vagy az egyik legjobb barátja. ... Mit szoktatok játszani?" ... stb. Pozitív hozzáállásunkkal mi magunk is sokat segíthetünk gyermekünknek az új pedagógus elfogadtatásában. Sok siket kívánok mindehhez!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kislányom január végén töltötte be 6. életévét. Szeptemberben még azt gondoltam, maradunk egy évet oviban, van rá lehetõségünk, ez az általános trend, sok a 7, 7 1/2 éves az iskolákban, mi miért kezdenénk elõbb?
Aztán az év folyamán kislányom egyre többször kérdezett az iskoláról, a barátnõi közül is mindenki elmegy, ráadásul rengeteget fejlõdött: nagyon jól számol, érdeklik a betûk, lekötik a feladatlapok stb. Az óvónénik szerint maradnia kellene, szociális éretlenségre hivatkozva. Bár amikor ennek részletesebb kifejtését kértem tõlük, nem igazán tudtak konkrétan válaszolni. Valójában a kislányom csendes, szemlélõdõ típus, de a saját körén belül igenis meghatározó egyéniség. Csak az óvónénik elkönyvelték õt "Kicsinek", és mivel magas a csoportlétszám az én, egyébként jó magaviseletû kislányommal nem volt gondjuk, nem nagy hangú, hát nem is ismerték meg eléggé. Mivel a véleményünk között ellentét volt, elvittem Nev.Tan-ba, ahol egyéni és csoportos vizsgálatot is végeztek, majd azt javasolták, hogy kezdje meg szeptemberben iskolai tanulmányait. Visszahúzodottságát személyiségével magyarázzák, nem szorongó, értelmi képességeivel minden rendben. Logopédushoz járunk, mert néhány hangja még nincs a helyén, de õ szerinte ez szeptemberbe helyrehozható, és az õ véleménye szerint is mehetne iskolába.
Az általunk kinézett lehetséges tanítónéni kéttannyelvû ált.iskolában tanít, és német foglalkozásokat tart az oviban, ahová az én lányom is jár. Szerinte is kicsit csendes, de feloldódott a csoportjában, vállalkozik, egyedül is mer szerepelni, a többiekkel együtt pedig lelkesen mondja, amit kell. Igazság szerint az óvónõk kivételével mindenki azt mondja, hogy menjen iskolába. De kérdem én, õk látták 3 évig minden nap, létezik, hogy ennyire félreismerték?
A másik oldalról az a kis logopédiai lemaradás lehet-e nagy hátrány a kéttannyelvûben? Ill. jót tesz-e, ha pont ilyen iskolába íratom, amikor még az is kérdéses, hogy kezdjen-e egyáltalán iskolát?
Nagyon szépen kérem, segítsen az õszinte véleményével!
Lehet, hogy csak egy túl féltõ anyuka vagyok, de szeretnék olyan döntést hozni, amely a legjobb a gyermekemnek.
Ráadásul 3 hét múlva be kell íratnom...
Elõre is köszönettel:
Ildikó
Vlasz:
Kedves Ildikó!
Nehéz helyzet, amiben most vannak: gyermeke a szakértõi vélemények szerint iskolaérett, ám az óvónõk mást mondanak. Mivel a Nevelési Tanácsadó egyértelmûen megállapította az iskolaérettséget, és a logopédus sem látja akadályát a suli elkezdésének, így indokoltnak tartanám az õszi iskolakezdést.
A gátlásos, szerényebb, visszahúzódóbb magatartás sok gyermeknek a személyiségébõl fakad és nem várható, hogy a korábban befelé forduló gyermek egyetlen év alatt extrovertálttá válik. Egyszerûen azért, mert õ nem ilyen, ám ez nem feltétlenül baj. Gondolja át alaposan és õszintén adjon választ önmagának az alábbi kérdésre:
Az otthon, ill. baráti gyerektársaságban megszokottnál jóval félénkebb, visszahúzódóbb gyermeke az óvodában? Szokott játéktevékenységeket kezdeményezni, egyéni ötletekkel bátran elõrukkolni óvodai közegben is? Ha egyénileg kell szerepelni (akár ünnepségeken), nem tapasztalható nála túlzott félénkség, félszegség?
Ha egyértelmûen megnyugtató válaszok fogalmazódtak meg Önben, akkor véleményem szerint nincs ok különösebb aggodalomra, hiszen Önnél jobban senki sem ismeri gyermekét. A logopédus szerint a beszéd terén tapasztalható lemaradás szeptemberig szintre hozható, így ez sem lehet akadálya az õszi sulikezdésnek.
A leendõ tanító néni, a gyermeket ismervén, szintén nem látja akadályát sem az iskolakezdésnek, sem a kéttannyelvû intézménybe történõ iratkozásnak. Nem utolsó sorban pedig õ az az ember, akit már ismer és kellõ bizalommal fogad majd kislánya az iskolában is. Ez pedig egy szerényebb, kissé gátlásosabb gyermek számára aranyat ér.
Remélem, hogy a fentiek átgondolásával sikerül közelebb vinnem Önt a megoldáshoz, ám a döntés az Ön kezében van.
Elõbbiek mellett szeretettel ajánlom figyelmébe az általam összeállított és egyebek mellett iskola elõkészítést célzó könyvemet is tartalmazó termékcsomagot, mellyel tovább erõsítheti gyermeke önbizalmát és a sulikezdés iránti motiváltságát. Megrendelheti a fenti linkre kattintva.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Gyermekem 6. évet töltötte be febr. 19-én. Egyéni képességei megfelelnek az iskolaérettségi feltételeknek, szakértõi tanácsot kértünk, ahol felmérték a készségeit-képességeit, megállapították hogy minden rendben van. Az óvónõik mégis + 1 év ovit javasolnak, azzal az indokkal , hogy a csoportban szerintük, a gyakorlatokat nem megfelelõ motivációval végzik. A gyermek könnyen teremt kapcsolatot felnõttel ,gyerekkel egyaránt, jól kommunikál idegenekkel is, nem lehet még ráfogi sem hogy introveltált lenne. Ön mit javasol? maradjon még egy évet vagy állaljuk az iskolakezdést, amit Õ is vár már nagyon
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Ha a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye alapján egyértelmûen megállapítást nyert, hogy a gyermek iskolaérett, és a kisfiú is kedvvel, örömmel vágna bele a sulikezdésbe, akkor az elmondottak alapján nem látom okát az oviban maradásnak. A Nevelési Tanácsadó szakemberei (egyebek mellett) a feladatvégzés során tapasztalható motiváltságot is figyelik, így ha ezen szempontból kérdéses lenne az iskolaérettség, azt jelezték volna.
Mindemellett azért mégis azt javaslom, kellõ alapossággal gondolják át és mérlegeljék az óvónõk véleményét is, hogy vajon miért fogalmazódhatott meg bennük ez a kérdés. A probléma alapos mérlegelésével (szükség esetén további szakértõi véleményezéssel) elkerülhetõk a késõbbi esetleges kudarcok és boldog, sikerekkel teli iskolakezdésben reménykedhetnek.
Kívánom, így legyen!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm. Kérdésem a következõ. Kisfiam 4 éves kiscsoportos ovodás, szépen beszokott az oviba,szeret is járni de ovonéni szerint néha, feszeng, szorong, szerepelni nem akar, pl a farsangkor felöltözött ugyan, kiállt szerepelni, de végig sirásra állt a szája , néha sirt is. õ az egyik legokosabb , ,értelmesebb gyerek a csoportba, minden versikét leghamarabb tanul meg, minden közös munkában részt vesz.Elõzményekhez hozzátartozik, hogy 2 éves kora óta elég beteges,már kétszer vettük ki a közösségbõl orvosok tanácsára rengeteget feküdtünk korházba, és annak idején bölcsibe is járt ahol volt hogy végig sirta a napot, 2 hónap múlva kivettük. Itthon rengeteget foglalkozunk vele , nagyon sokat játszunk, bevonom a házimonkába is,és itthon nyoma sincs annak a feszengésnek ami az oviban jelen van, velünk mindig virgonc van hogy nem fogad szót, ott pedig példamutató. .Ovonéni szerint valamitõl megijedhetett, nem tudom mitõl, hogyan tudnék erre rájönni és kihozni ebbõl a gyereket.Nyilván a sok korházi bentlét, az örökös " szurkálás" vérvétel, ellátás biztosan megviselte. köszönöm segítségét. Anó
Vlasz:
Kedves Anó!
Elõfordulhat, hogy egy fél év elteltével sem oldódik még fel a gyermek az óvodában. Míg egyik csemete szinte pillanatok alatt otthon érzi magát az új környezetben, addig a másiknak jóval több idõ szükséges a beilleszkedésre. Kisfia minden jel szerint az utóbbi csoportba tartozik, ám ez a félszegség, gátlásosság megfelelõ óvónõi odafordulás mellett szépen oldható. Kezeljék megértéssel és elfogadással, ha eleinte nem akar a fiúcska szerepelni, ezen nem múlik semmi. Nem akarja elmondani mások elõtt a verset, éneket? "Nem baj, akkor súgd meg titkosan csak nekem, jó?" Miután az óvó néninek diszkréten megnyilatkozott, az ezért kapott nyilvános elismerés és dicséret szárnyakat adhat neki. Pl.: "- Gyerekek! Képzeljétek, Peti csodálatosan elmondta nekem a verset. Nagyon ügyes voltál, szerintem legközelebb egy ici-picit hangosabban is elmondod, ugye? " Ha a következõ alkalommal nem arra kérjük, hogy az egész csoport színe elõtt, hanem csak néhány gyerek elõtt súgja meg "félig titkosan" (értsd: félhangosan) a versikét, már elõbbre léptünk a dologban. Így lehet fokról-fokra, igazán tapintatosan feloldani a gyermekben a gátlást és félénkséget, és rövid idõn belül megtapasztalhatjuk, hogy õ is ugyanolyan bátor lesz, mint társai. Kérje ebben az óvó nénik segítõ együttmûködését is, akik minden bizonnyal készségesen támogatják majd kisfiát.
Sok siket kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovónõ!
Ausztriából írok Önnek. Több kérdésem is lenne: A beszoktatásnál mennyire számit nehézségnek hogy még semennyire sem beszél a kisfiam németül? A kezdeti boldog besétálások után most minden reggel úgy kezdi, hogy nem kell menni óvodába? Igaz angolul a korának megfelelõen az apjától azt tanulva második nyelvként jól ért és beszél ezzek kommunikálva az osztrákokkal, de még a helyi nyelvet nem beszéli. Szerintem az elmúlt három hónapban amióta itt vagyunk a pesztrától aki jár hozzánk sokat tanult és szerintem érti is, de ez még semmi. Mit gondol a nyelvi kifejezés hiánya zavarhatja õt ezért nem szereti? Amikor kérdezem miért nem akarsz menni, nem mond semmit. Viszont 2perc múlva amikor az ovónéni elveszi tõlem már nem sír. Vigyen esetlem minden nap? Itt fakultatív az is, hányszor viszem csak fixen tartani kell a bevállalt napokat. Talán az zavarhatja, hogy nincs folytonosság? Kérem segítsen elég komplex kusza ez az osztrák ovis történetem, de szeretném ha mindketten szép emlékeim és fõleg könnyebb reggelek várnának. Köszönettel, M. Rebeka
Vlasz:
Kedves Rebeka!
Sorai alapján úgy vélem, kisfia óvodától való idegenkedése valóban eredhet a nyelvi-kommunikációs nehézségekbõl. Mindemellett maga a beszoktatás önmagában is lelki terhet jelenthet sok csemetének, elképzelhetõ, hogy a nyelvi akadályok mellett ilyen okok is közrejátszhatnak a problémában.
Azonban az elõbbiek ellenére sem reménytelen a helyzet, hiszen a fiúcska szemmel láthatóan hamar megnyugszik az óvó néni ölelõ karjai között. Ez azt jelzi, hogy bár kissé félve, bizonytalanul, de mégis érdeklõdéssel fordul az óvodai élet felé. A rendszeresség (azaz a naponkénti óvodába járás) jó gondolat, hiszen az állandó napirend megléte érzelmi biztonságot ad a gyermekeknek.
Tanácsolom, hogy ne hagyják félbe a megkezdett beszoktatási folyamatot, hanem fokozatosan, tapintatosan, a gyermek igényeit és egyéniségét maximálisan tiszteletben tartva folytassák a megkezdett utat. A fiúcska napról-napra könnyebben áthidalja majd a nyelvi nehézségeket, és az óvodai életformát is egyre jobban elfogadja és remélhetõleg megszereti majd.
