Kedves Óvónõ!Kisfiam most mult 5 éves januárban.Középsõcsoportba jár.Tavaly nevelési tanácsadot kellett felkeresnünk mert elmaradást észleltek nála.Nevelési tanácsadó szakvéleménye,hogy gyermekem nem igényli a külön foglalkozásokat.Ott felállított "IQ"-ja 94%volt.Mostani probémánk,hogy nem akkarja a feladatokat megoldani az ovodában,nem dolgozik a feladatkönyvben.Hogyan tudnánk rá hatni eggyüttesen az ovonénijével eggyütt?? Zsuzsa
Vlasz:
Kedves Zsuzsa!
Egy 5 éves gyermeknél még nem annyira a feladatlapozás, mint inkább a játékba ágyazott fejlesztés kellene, hogy domináljon. Ez utóbbira valószínûleg sokkal könnyebben lehetne motiválni, így szívesebben részt venne az indirekt módon történõ tanulásban.
A köznapi értelemben vett "feladatlapozást" pedig akár egy "játsszunk iskolásat" szerepjáték keretei között is érdekessé lehet tenni (krétával, kis táblával, füzettel, ...stb.). Az ötletek tára végtelen, biztos vagyok benne, hogy az óvó nénik is fantáziadús ötletekkel rukkolnak majd elõ. A lényeg a játékosság!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves óvonõ!
Nekem hármas ikreim vannak és 6 évesek voltak februárba.Az óvonõ most mondta,hogy azAnnának alapvetõ hiányosságai vannak a Tomás nem tud játszani a Gergõ pedig lehet,hogy hiperaktiv.Most fogunk majd menni iskola érettségi vizsgálatra. Engem csak az bánt,hogy három éve odajárunk és semmit nem mondott csak azt,hogy az óviba játékra való nevelés folyik.A Gergõnél már egy éve kérdezgetem, hogy nem hiperaktiv-e a gyerek õ csak azt mondta,hogy eleven a másik kettöröl nem is beszélt.Ebben az évben 3 feladatot készitettek a gyerekek és talán 2verset tanultak.Azt szeretném kérdezni,hogy más oviban is igy folyik a nevelés vagy aki iskolába megy arra egy kicsit jobban oda kéne figyelni és foglalkozni vele vagy ez is a szülõre hárul? Válszát elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az óvodai nevelõmunka egészébe komplex módon épül bele a tanulási folyamat. Nem biztos, hogy egy vers tanulása csak úgy valósulhat meg, hogy "na, gyerekek, akkor most szõnyegre leülni és nagyon figyelni!" Ehelyett egy spontán rajzolgatás során éppúgy elõkerülhet az említett vers, mint egy játék, kirándulás ... stb. során. Elõbbiek miatt szinte képtelenség lenne kívülállóként pontosan nyomon követni, szám szerint hány verset ismertek meg a gyerekek x idõ alatt vagy hány "feladatot" oldottak meg. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem csak a köznapi értelemben vett feladatlapozás során tanulhat az óvodás, hanem ugyanez a feladat játékba ágyazva, sokkal érdekesebb formában is terítékre kerülhet. Konkrét példával: A gyerekek leülnek és a feladatlapon összekötik az összetartozó ruhadarabok képét. Ugyanezen fejlesztõértékkel bír pl. egy szerepjáték során a baba szekrényének rendbe rakása, ruhácskáinak (zokni, kesztyû, stb.) összepárosítása. Utóbbi fejlesztõjáték hatása a kívülálló számára kevésbé látványos, de attól még ugyanolyan hasznos. Elõbbiek mellett az iskolai életre való felkészülés jegyében természetesen én is fontosnak tartom, hogy "iskolásabb" módon is foglalkozzanak a gyerekekkel, ám mindemellett nem szabad elfelejteni az ezzel párhuzamosan futó játékos fejlesztés tényét sem.
Jó szívvel ajánlom figyelmébe "Játékos suliváró" c. könyvemet, melyben játékos fejlesztõ feladatok garmadát találhatja. Ezzel otthon Ön is segítheti gyermekei iskolára való felkészülését, a kiadványt megrendelheti oldalunkon!
Az iskolaérettségi szint felmérése tanév elején szokott történni, melynek során az óvónõ megállapítja, milyen területek igényelnek nagyobb figyelmet a további fejlesztés tekintetében. Ezt követi a több hónapos fejlesztõmunka, és tavasz elején egy újabb szintfelmérés. Ha ez nem ad egyértelmû eredményt, a Nevelési Tanácsadó szakvéleményét kell kérni. Javaslom, hogy Ön is éljen ezzel a lehetõséggel, hogy egyértelmûvé váljon gyermekeinek fejlettségi szintje.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A kislányom 3.5 éves. Szeptember óta jár egy 100%-ban angol nyelvû oviba. Az Apukája - akivel már nem élünk 1ütt-, német anyanyelvû (magyarul egyáltalán nem beszél). Mi angolul kommunikálunk (mármint az apukája meg én); egy éve másik kapcsolatban élek a legnagyobb boldogságban (egy magyar fiúval) közös háztartásban.
A lányom óriási (magyar) szókinccsel rendelkezik. Rendkívül kommunikatív és nagyon gyorsan vág az esze.
A problémáink a következõk:
1. Elment a lányomat beszoktató óvónõ az oviból (saját hibáján kívül). 2 másik ottmaradt. Az elsõ héten még nem, a második héten azonban a lányom 'szétesett'. Az új óvónõre a gyerekek rávágják az ajtót, nem figyelnek rá - olybá tûnik nekem, hogy nincs tekintélye-, megütik, kiabálnak Vele. A lányom elkezdett nyafogni. Esténként sírdogál, hiszti rohamai vannak, állandóan rajtam tekereg szegény és kérdezget, hogy ugye nem megyünk oviba. Azt mondja, hogy elment az óvónõ, neki ott nincsenek kis barátai. Lépten nyomon gyerekeket szólít le az utcán és játszana velük. A csoportjába 12 gyermek jár, ezek közül 2 magyar. A többi Tündérrózsa a világ minden tájáról. Nem tudnak még egymással kommunikálni; amire a lányomnak egyre inkább igen nagy szüksége lenne. A 12 gyerekbõl általában 7-en vannak bent permanensen. Részletes keresgélés után a neten és a szakirodalomban úgy látom, hogy ennyi gyerek nem elég a 'közösséghez' (ott kezdõik, hogy nem járhatnak el egy jó körjátékot %-/) Angolul már elkezdett beszélni. Mondatokat alkot alapszókinccsel.
Kérdésem: Hagyjam-e az angol oviba vagy keressek neki egy magyar óvodát, ahol ’körtáncolni lehet’ tehát a saját anyanyelvén túl van közösség és van egy ’gyerekeket vezetni képes’, szeretetteljes óvónõ? Ha ezt megtenném, nem lenne-e sok ennyi változás egymás után? Ha ennyire kommunikatív, inkább hátrány az angol, mint elõny? Talán keressek kétnyelvû ovit? Jaj.
Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy 3 évet otthon voltam vele. Meglehetõsen ’felnõtt-központú’, talán az elõbbi ténytõl, talán nem. Kicsit olyan, mintha nem az óvónõje, hanem a barátja is elment volna. Az új óvónõt alapvetõen kedveli, de nem tudja a lányomat ’megfogni’ ahogyan láthatóan a többi gyereket sem. Ennivalót dobál, nem marad a helyén, olyan dolgokat mûvel, amit elõtte soha.
2. Minden este én mosom meg a lányom fogát. Mindig Õ, csak este én. Egyre „nyögvenyelõsebben és tiltakozósabban” fogadja a dolgot, és mindent megtesz, hogy kibújjon alóla. A szép estéket lezáró balhé egyre jobban kibuktat Õt is engem is. Magának akarja megmosni (de szerintem még nem tudja elég alaposan). Sajna az alaposságra szükség lenne, mert bár hibátlanok a fogai, az Édesapjától örökölten a fogorvos véleménye szerint – nagyon kell vigyázni a fogaira, mert szuvasodásra fokozottan hajlamos.
Próbálkoztam már – „Fogynyûvõ-manó kergetéssel a szájában”, „érdekes dolgot láttam sztorival közben becsempészett fogmosással” stb. Hogyan legyen kedves Óvónõ, mert a hajam már ebbe õszül bele?!
Köszönöm a válaszát! 1 Anyucika
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Elképzelhetõ, hogy a 100%-ban angol nyelvû óvoda valóban nem a legjobb kislánya számára. Nem tud igénye szerint kommunikálni társaival, s a gondokat tetézi az óvónõ kiegyensúlyozatlansága, bizonytalansága. Valóban nem egy ideális helyzet...
A kétnyelvû óvoda gondolata jónak tûnik, tekintettel arra, hogy az édesapával való kapcsolattartás miatt az angolra, egyéb tekintetben pedig a magyar nyelvre elengedhetetlenül szüksége van a gyermeknek. Úgy vélem, érdemes lenne keresni egy ilyen intézményt, szem elõtt tartva azonban az óvónõk személyét, ill. egyéb olyan tényezõket is, melyektõl valóban "jó óvoda" az óvoda. Tanácsos lenne mindenre kiterjedõ alapossággal feltérképezni a következõ ovit (elõször csak Ön egyedül, késõbb kislányával közösen is), hogy elkerüljék a további kudarcokat, nehézségeket.
A fogmosás nem állítja könnyû helyzet elé a szülõket, hiszen az önállósodni vágyó gyerekek egyes egyedül maguk akarnak megbirkózni a feladattal. Az alaposságra való törekvés teljesen érthetõ az Ön szempontjából, jómagam is mindig besegítek hasonló korú kislányomnak a következõképpen: elsõ körben hagyom, hogy egyedül kibontakozzon. Kislányom ilyenkor kérni szokta, mondjam meg, mit mond most a fognyûvõ manócska. Én elõadom, hogyan kiabál a sok elkergetett manócska, ám a végén egyikük megszólal: "Ne féljetek, srácok! Én jól elbújtam oldalt, hátra, engem nem talált meg a fogkefe!" Ekkor felajánlom kislányomnak, hogy segítek megkeresni. Belekukucskálok, és én is megdörgölöm a nehezen elérhetõ helyeken a fogacskákat. Így mindenki boldog: kislányom is, aki az elején kiélvezhette az önállóságot, és én is, hiszen a végén besegíthettem a tökéletesség kedvéért. Próbálja Ön is hasonlóan, mesével-játékkal biztosan könnyebb lesz!
Sok sikert!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves óvónõ!
Kisfiam januárban töltötte a 3éves kort.Azzal a problémával fordulnék önhöz, hogy még nem beszél úgy mint kortársai, csak szavakat, szótagokat mond.Érteni megért mindent.Még nem szobatiszta sem, ezért bölcsödei csoportba jár ahol a kétévesek közt szépen elvegyül.Szeretném megtudni hogyan vehetném rá a beszédre és hogy miért maradt így le a kortársaitól, annak ellenére, hogy sohasem hanyagoltuk el.Válaszát elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
A bölcsõdei környezetben óhatatlanul csoporttársai szintjéhez alkalmazkodik a gyermek. Õket utánozza, velük azonosul mind beszédfejlõdés, mind szobatisztaság tekintetében.
Javaslom tehát, hogy próbáljon minél többet beszélgetni, mondókázni, mesélni a gyermeknek, gyermekkel. Vigye minél több alkalommal saját korosztályához tartozó gyerekek közé akár játszóházba, akár baráti összejövetelekre az óvodakezdésig.
A jó idõ beköszöntével pedig Ön is aktívan próbálja szobatisztaságra szoktatni a fiúcskát, ehhez számtalan játékos megoldást olvashat korábbi válaszaimban.
A fentiek mellett azonban javaslom, kérje ki logopédus szakember véleményét is gyermeke beszédfejlettségét illetõen.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 3 éves, néhány napja kezdtük el az óvodába szoktatást. Azon szerencsések közé tartozom, akik kisfia az elsõ beszoktatási napon felháborodva kérdezte meg, hogy miért nem alhat itt a többiekkel..... Azonban szeptembertõl egy évre Floridába költözünk. Mindez 2 nappal ezelõtt dõlt el, amikor már megkezdtem a beszoktatást. Kérdésem az, hogy nagy törést okozok-e kisfiam életében, ha 1 évre elszakítom mindattól, amit eddig megszokott, attól a kis közösségtõl, ahol láthatóan megtalálná a helyét? A férjemnek mindenképpen muszáj mennie, én pedig nem hiszem, hogy egy család szétszakítva tud mûködni, mégcsak 1 évig is, hiszen kisfiamnak apára is ugyanúgy szuksége van, mint rám. Ugyanakkor én nem vagyok elragadtatva a helytõl - éltünk már ott Ádám születése elõtt-, talán ezért ódzkodom. Kisfiam életrevaló, mindig a talpára esõ kisgyerek, aki bárkivel megtalálja a hangot- de nem várok el tõle túl sokat, ha viszem magammal egy új országba, nyelvközösségbe? Nagymamájával különösen jóban van, szinte rokonlelkek, együtt csintalankodnak és anyukámazt kérte, hagy nevelje addig, míg mi kint vagyunk, õt ne vigyük el. Természetesen számításba sem jöhet ez a megoldás, mégis tele vagyok kétségekkel. Ön mit javasol? Kisfiam és én itthon tudnánk maradni, nem is lenne ellenemre, csak a férjem hiányozna nagyon-nagyon, akit csak 4 havonta látnék. Mi a legjobb megoldás ebben a bonyolult helyzetben? Szeretném, ha senki nem sérülne maradandóan a megoldás után!
Köszönettel: Bea
Vlasz:
Kedves Bea!
Mivel épp csak elkezdték az óvodát, még valószínûleg nem okoz túl nagy törést a kisfiúnak, ha a nyári szünet elteltével nem folytatják azt.
Floridai életüket megkezdvén, javaslom, csak akkor írassa ott oviba, ha gyermeke minden jel szerint megszokta, megszerette új környezetét és kifejezetten igényli az óvoda-nyújtotta közösséget. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy külföldön csupán egy évet fognak tölteni, így az ottani beszoktatást Magyarországon még egy újabb fogja követni. Utóbbiak miatt nem tartom problémának, ha Floridában egyáltalán nem, csupán azt követõen, itthon kezdik el ismét a beszoktatást.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Nem tudom, hogy a mi problémánkat beszoktatási gondnak lehet-e nevezni.
Kristóf 2007. novemberében volt 3 éves, így már már 5 hónapja ovis.
Amig ebéd után mentem érte, majd 2 hétig, nem volt gond, aztán ez elsõ pár ottalvós napon sem. Aztán egy reggel elkezdte a sírást, hogy õ nem megy oviba és otthon is gyakran emlegette, hogy nem szereti az ovit. Sokszor éjszaka is felsírt. Otthon azóta nem foglalkozik vele olyan sokat, bár mostanában az a legújabb, hogy azt mondja, hogy utálja az ovit. A gyerekeket és az óvonéniket szereti, szeret különféle dolgokat készíteni,szeret az udvaron játszani, de az ovit, a termet - gondolom nála ez az ottmaradást jelenti - azt utálja.
Minden reggel meg kell várnunk, míg mindenki bemengy az öltözõbõl és akkor lehet búcsúzkodni, de addigra már sír, azt mondja, hogy õ sírni akar, és azért sír, mert én hiányzom neki. Kifelé menet integetünk egymásnak az ablaknál, akkor már potyognak a könnyei. Az óvonõk azt mondják, hogy ez csak pár percig tart nála, és utána egész nap jókedvû. Mikor délután érte megyek tényleg vidám, és sokszor elõfordul, hogy nem szalad egybõl hozzám, hanem még várnom kell rá 5 percet, mert még be akarja fejezni a rajzát. Már kezdtem megnyugodni, hogy talán rendben lesznek a dolgok, mert a sírást nem éreztem annyira szomorúnak, inkább csak egy megszokott "szertartásnak", mikor egy reggel vigasztalás közben sajnos feldobtam a magas labdát. Úgy próbáltam vigasztalni, hogy majd egész nap játszik a barátaival, milyen jó lesz neki. Erre tényleg keserves sírásban tört ki. "De anya nekem egy barátom sincsen"!" Nagyon megsajnáltam. Tudom, hogy 3 évesen a gyerekek még nem feltétlenül együtt játszanak, de úgy érzem, hogy ezekkel a reggeli sírásokkal ijeszti el magától a többi gyereket.Próbáltam neki mesélni róla, hogy a mosolygós gyerekekkel szeretnek a többiek barátkozni, de aztán úgy döntöttem, nem stresszelem ezzel is.
Volt a csoportban több gyerek akinél nehéznek látszott a beszoktatás, egész napos sírásokkal, de mostanra már õk sem sírnak, legfeljebb nagynéha jut eszükbe, hogy nem akarnak oviba menni, de nem minden nap. Tanácstalan vagyok.
Véleményét elõre is köszönöm.
Judit
Vlasz:
Kedves Judit!
Sorai alapján számomra úgy tûnik, jó úton haladnak a teljes beszokás felé. Ne csüggedjen, ez a kis megjegyzés nem csapta agyon az eddigi eredményeket, csupán egy kicsit elbizonytalanította a kisfiút. Reggelente, az édesanyjától való nehéz elszakadás perceiben érezheti úgy, hogy neki senki, de senki nem a barátja a csoportban, mert abban a pillanatban csak az édesanyja létezik a számára. Senki és semmi nem számít, csakis anyu. Javaslom, a reggeli búcsú perceiben ne feszegesse ezt a kérdést, inkább a délutáni vidám találkozáskor kérdezgesse: "Ma kivel játszottál? Mit játszottatok? Holnap is fogsz majd Petivel legózni? Úgy látom, Péter jó barátod, igaz?" Azokban a vidám pillanatokban talán jobban átérzi és tudatosítja magában, hogy õ bizony nem is annyira magányos a csoportban. Másnap reggel aztán utalhat az elõzõ napi élményekre: "Na, megjött már Péterke is? Folytathatjátok a tegnapi legó vár építését, de ablakok is legyenek ám rajta, hogy kilássanak belõle a katonák..." A lényeg, hogy visszaidézzék az elõzõ napi nagyszerû élményeket és legyen miért ismét bemenni az óvodába.
Ne nyugtalankodjon, jó úton járnak, csak így tovább!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Van egy másfél éves kisfiúnk. Mi is mint sok más család arra kényszerültünk, hogy bölcsibe adjuk. Voltunk is már párszor, a bölcsis nénijét szerti vele el van, dehát õ sincs mindig ott, ilyenkor, illetve reggelenként, vagy délutánonként már más van vele, és mondják is, hogy olyankor sír. Mint minden szülõ, mi is féltjük, sajnáljuk gyermekünket, és azt szeretnénk kérdezni, hogy ezek az események, körülmények valamilyen befolyásoló, esetleg késõbb visszamaradó pcichikai hatással van-e a gyerekre, és, hogy még másfél évesen beszokik-e, beilleszkedik-e, való neki még-e a bölcsi.
Válaszár elõre is köszönöm !
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Másfél éves korban még elsõsorban és mindenek elõtt az édesanyára, ill. a családi fészek melegére van szüksége egy kisgyermeknek. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen, hogy bölcsibe adják a picit, ez fájdalmas és nehéz lépés mind a kisgyermek, mind a szülei számára.
Vannak olyan csemeték, akik kifejezetten nehezen és valóban traumaként élik meg az elszakadást, ám vannak, akik szinte a kezdetektõl könnyen feloldódnak. Mivel minden gyermek más és más, így konkrétan kisfiúk esetében nem tudok nyilatkozni.
Ha úgy látják, komolyan megviseli õt az elválás, és mégis meg tudják oldani, hogy otthon maradjanak vele, akkor tanácsolom, tegyék meg!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves ovónõ! Van egy 4 éves fiú unokám tavaly február óta jár ovódába ,de még mindig nem tud igazán feloldodni az oviba: Ha teheti egésznap csak az ovónénit kisérgeti.Otthon be nem áll a szája az oviba meg csak a legszükségesebb dolgokat mondja.Néha hatalmas dûh kitörései vannak üt vág mindenkit és elég akaratos is mindenek úgy kell történie ahogy Õ akarja. Tehetünk-e valamit hogy Õ is vidám kiegyensúlyozott legyen az oviban is? A játszótéren is fél a gyerekektõl inkább nem játszik. Válaszát elõre is köszönöm egy nagyaon aggodó nagymama
Vlasz:
Kedves Nagymama!
Ne aggódjon, úgy látszik, a kisfiúnak több idõre van szüksége ahhoz, hogy feloldódjon egy adott közösségben. Az idõnkénti agresszió is emiatt tör egyszer-egyszer felszínre, hiszen bár szeretne részt venni a közösség életében, mégsem mer megnyílni. Legalábbis egyelõre. Sokat segíthet a helyzeten az óvónõ, aki azáltal, hogy saját maga bekapcsolódik a csoport játéktevékenységeibe, a hozzá csapódott kisfiút is belevonja a játékba. A pedagógus ekkor egy közvetítõ kapocs a csoport és a kisfiú között, akinek segítségével indirekt módon beilleszkedhet a közösségbe a gyermek.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm!
A fiam 3 és fél éves már. Nem szól se a pisiért, se a kakiért, megjegyzem azért, volt már olyan, hogy azt mondta pisilni kell. Kisérgetem pisilni, így pisil, viszont kakilni nem hajlandó bilibe, a WC-tõl meg retteg a kakilás terén. Legjobban elbújni szeret, vagy alvásnál a sötétben benyomja! Különben értelmes, okos, de SOS, segítsen valaki, mert ez tarthatatlan és ovisok vagyunk már, igaz ott csak mondjuk heti egyszer kakil be, a bepisiért mondjuk nem szólnak különösebben, az más gyerekekkel is elõfordul. A másik, hogy az oviban visszatartja, jórészt sikerrel, akkor 4 napig semmi Laevolacra se, aztán a gyûlölt kúp hatására elkínlódik az esti pelenkás lefekvésig, míg megkönnyebbül.:(
No, most volt idõm bekukkantani, látom sokakat érdekel a téma, és nem vagyok egyedül a gondokkal.
Nos, a pisilést már nem is tartom gondnak egyáltalán, annyira hozzászoktam, hogy idõnként kérdezem, igaz nem mondja, hogy kell (az olyan ritka, hogy nem említem), és megyünk gond nélkül csurgatni a WC-be. Hálisten az oviban is megértették, hogy a fiam ilyen és ritka esetet kivéve, hogy nincs erre idejük, viszik pisilgetni.
A kakilás miatt viszont szégyellem magam, hisz sem õk, sem én nem tudom semmivel rászedni (pedig ha ott vagyok egyértelmû, mikor kell kakilnia), hogy ráüljön. Képes visszatartani a pelusig vagy amíg magára hagyom, de szinte ordít belõle a feszültség, annyira televan...
Engem annyira nem zavarna a dolog, de van ovi és a párom szülei is persze: Mikor fogsz már bilibe kakilni? Felém: Mikor lesz már szobatiszta, miért nem szól stb.????
Az óvónénik gondoskodnak róla, de látom a kaki témánál az undort rajtuk. A dadusok állítólag szeretik, mert okos, a gyereket az is ismeri, aki nem is a csoportban nevelõ. A nekem mondottakból mi az õszinte, nem tudom. Állítólag nem szidják a baleset miatt és a gyerekeket is titják a gúnyolódástól. Ezt hogy lehet????
Az orvostól és pszichológustól idegenkedem. Az orvosom többször elmondta, hogy nincs szervi baj, talán egy ideggyógyász segíthetne. Azt már nem szeretném!
Kérem, válaszoljon, mert el vagyok keseredve!
A 3 és fél éves Szabi anyukája
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Csak a másoknak is javasolt játékos megoldásokat tudom Önnek is tanácsolni, ezekrõl korábbi, ilyen témájú válaszaimban sokat olvashat. Pl: Maci bilire ültetése, nem tudja, hogyan kell kakilni, kisfia megmutathatja neki... végül a macinak sikerül (a végterméket só-liszt gyurma mû-kakival imitálják). A játék során a kisfiú szorongásai fokról-fokra oldódni fognak.
A probléma kiváltó oka általában abban rejlik, hogy a gyermekek székletüket saját testük részeként fogják fel, amit nem szeretnének szabadon engedni a külvilágba, ill. látványosan elszakadni tõle. Gyakori gond, hogy a külsõ környezet érthetõ sürgetése nyomán a gyermekek a konfliktus helyzet elkerülése miatt inkább visszatartják székletüket. Ez pedig még nagyobb bajt indukál, hiszen a kaki egyre keményebb lesz, így a székelés egyre fájdalmasabbá válik. Ördögi kör ez, de ki lehet belõle törni. A fent említett játékos megoldásokon túl ajánlom, hogy amikor Szabi már szemmel láthatóan nagyon-nagyon közel van a kakiláshoz, akkor a következõ szavakkal ültesse le: "Csücsülj a bilire és pisiljél, jó?" Mivel nem kakilást, hanem pisilést kér tõle, nem érzi magát sarokba szorítva, ám a pisivel együtt már a kakit sem tudja visszatartani. Remélhetõleg ekkor meg fog törni a jég, így volt ez anno kislányomnál is.
Sok sikert!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovono!
Van egy 3 eves kisfiam, aki eddig nagyon jo gyermek volt. Persze neha bele is belebujt a kisordog, de nem volt tartos. Foleg akkor volt csintalan illetve szerepelhetnek , amikor valaki jott hozzank. Ilyenkor sem volt rossz, hanem csak be akarta mutani mindazt amit tud.
Nagyon ertelmes gyermek, sok verset, meset , eneket tud.
Azonban 4 napja elviselhetetlen viselkedese lett. Azert se nem csinalja azt amit mondok, kotekszik velem, es nagy vigyorral mondja, hogy ugyse csinalom. Ugy tesz mintha az egesz jatek volna. Naponta legalabb 5 szor elmondja, hogy bocsi tobbet nem leszek rossz, de csak addig tart, amig kimondja.
Visszagondoltam , hogy mi is tortent ezzel a gyerekkel, mi valthatta ki belole.
Oviba jar es a csoportjaban van egy kislany, akit nagyon szeret. A kislanynak vannak hisztis kitoresei, ezt az anyukajatol tudom es a mult heten, a szerep utan egy hisztit vagott ki a kislany, orditott, ahogy a szajan kifert, es azt mondogatta az anyukajanak, hogy nem szeretlek, menj innen, nem neked adom a viragot, hanem a nagymamamnak. Ez a nagymama idegbeteg, volt mar 1 evet szanatoriumban is, es a kislanybol mindig ilyen viselkedest valt ki, az anyuka szerint.
Lehet, hogy a fiamra peldakeppen hatott a kislany viselkedese. Mit tegyek , hogyan kezeljem, ezt a viselkedest.
Valaszat nagyon koszonom.
Udvozlettel Reka
Vlasz:
Kedves Réka!
Amikor kisfia ismét elõáll az "azért sem csinálom" jelenettel, Ön halkan, de határozott hangon közölje vele: "Jó, ha te nem hallgatod meg, amit én kérek tõled, sajnos én sem fogom meghallani, amit majd te kérsz tõlem!" És ezzel hagyja magára a kisfiút, hogy érlelõdjenek benne az Ön által elmondottak.
Ha az elõzõek ellenére sem tesz eleget a szülõi kérésnek, Ön is legyen a lehetõ legkövetkezetesebb. A fiúcska elõbb-utóbb megérti, hogy csak akkor találnak meghallgatásra saját kérései, ha õ is eleget tesz szülei kívánalmainak.
Legfõbb tehát a következetesség!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam februárban töltötte be a 6. évét, szeptembertõl mehetne iskolába. Nagyon okos, értelmes, érdeklõdõ kisfiú. Szeret feladatokat megoldani, de elég visszahúzódó, félénk, kicsit szorongó. A feladatait mindig tökéletesen akarja teljesíteni. Vegyes csoportban kezdte az ovit, két nagyon jó ovónénivel. Tavaly elég jelentkezõ híjján megszûnt a vegyes csoport, öten átkerültek szín nagycsoportba, ahol már egy összeszokott csapat volt. A régi csoportban nagyon dícsérték az ovónénik, hogy milyen ügyes, mindig kell neki feladatokat adni amikor a nagycsoportosokkal gyakorolnak, és nagyon jól megoldja õket, ekkor õ még csak középsõs volt. Az új csoportban decemberben megkérdezték, hogy mit akarok, menjen-e a gyerek iskolába. Én addig azt hittem ez nem kérdés. Kérdeztem, hogy miért van valami probléma vele? Mondták, hogy nincs, végülis iskolaérett, de szeptemberben nem gondolták, hogy decemberre az lesz. Megbeszéltük, hogy jó, megy a gyerek iskolába. Február végén megkérdezték, hogy akkor mi lesz, megy-e, mert nekik ki kell tölteni a papírt. Én meg álltam értetlenül. Most akkor az én döntésem alapján állítják ki a szakvéleményt? Szólni persze nem mertem. Visszakérdeztem, hogy miért, ne menjen? Erre azt mondták, hogy szerintük ráférne még egy év, mert elég zárkózott, de döntsem el én. Péntekig adjak választ, ez szerdén történt. Pénteken azt mondtam, jó akkor maradjon. Bár vannak aggályaim. Ha marad megint új csoportba kerül, új gyerekek és új ovónénik közé. Nem vagyok meggyõzõdve, hogy ez a legjobb neki.Mindenesetre elvittem a fiamat pszichológushoz,aki egyben gyógypedagógus is, de nem nevelési tanácsadós, mert aggódtam , hogy semmilyen szakkörön nem akar részt venni a judon kivül. Úgy általában fél az újdonságoktól. A pszichológus csinált iskolaérettségi vizsgálatot, mely alapján azt mondta, ha az õ gyereke lenne õ vinné iskolába, mert az oviban unatkozni fog, és a zárkozottsága nem vészes, de nem valószinû, hogy változni fog, mert õ egy ilyen személyiség. Az oviban mondtam, hogy szeretnék egy fogadó órát ezzel kapcsolatban, mert eddig csak úgy kutyafuttában beszéltem az ovónõkkel reggel, míg a fiam öltözött. A válasz: már megint?? Most ott tartunk, hogy elviszem a gyereket nyílt órára, hogy nézze meg mi is az az iskola, és utánna döntök, hogy mi legyen,õk meg majd úgy írjék meg a szakvéleményt. Nagyon tanácstalan vagyok, nem tudom mivel teszek neki jót. Kérdeztem azt is, hogy elvigyem-e a nevelési tanácsadóba, erre az ovónõ visszakérdezett, hogy minek. Mivel a fiam legjobb barátja is marad még egy évet az oviban, õ azt mondta, amikor kérdeztem, hogy akar e iskolába menni, hogy ha a barátjával kerül egy csoportba akkor maradhat is, de neki mindegy. Ezért gondoltam, hogy elviszem nyílt órára, hogy mennyire van ellenére a dolog. Közben meg úgy látom, hogy akik most mennek elsõbe azok többsége már 7 éves szeptemberben, ezért vacilálok, hogy nem lenne e jobb a kisfiamnak még egy év az oviban, hogy ne megint õ legyen a kicsi. Elnézést a hosszú sorokért. Várom válaszát. Tisztelettel: Bea
Vlasz:
Kedves Bea!
Mivel jelentõs bizonytalanságot érzek sorai mögött, és az érvek-ellenérvek mérlege sem mutat egyértelmû eredményt, mindenképpen azt javaslom, kérjék ki a Nevelési Tanácsadó szakvéleményét. A szakemberrel minden szempontból kielemezhet, megbeszélhet minden vitatott kérdést, amely információk birtokában könnyebb lesz a döntés.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam májusban lesz 2 éves és februárban már elkezdtem a bilire szoktatását.Délutáni alváshoz már nem is kell pelus ha elõtte pisil. Napközben ha nincs rajta pelenka magától megy és elintézi a pisit és a kakit is. De ha adok rá bugyit és nadrágot többnyire akkor szól ha már befojt egy kicsit. Volt egy hetünk mikor idõben szólt ha kellett valami és teljesen száraz volt a bugyija, de most újra fáziskésésben van néha. Ez normális, hogy visszaesett egy kicsit? Hagyjam és majd magától újra rájön, hogy idõben szóljon?Miért van az, hogy ha csupaszon van akkor idõben rá ül a bilire, de ha van rajta bugyi akkor nem szól idõben? Lehet, hogy azt hiszi, hogy pelenka van rajta?
Válaszát elõre is köszönöm.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Javaslom, ne sürgesse a dolgokat, amit idáig elért a kisfiú, az ragyogó eredmény. Véleményem szerint egyébként 2 éves kor elõtt nem tanácsos belefogni a szobatisztaságra szoktatásba, mivel a gyerekek többsége sem fizikálisan, sem érzelmileg nem érett még a feladatra. Hogy az Önök este erre rácáfolt, annak örülni kell, és innentõl kezdve a lehetõ legóvatosabban, kíméletesebben folytatni a dolgokat.
Minden eredményért nagyon dicsérjék meg, a kisebb baleseteknél pedig ne csalódottságuknak, hanem a gyermekükbe vetett bizalomnak adjanak hangot: " Most egy picit pisis lett a bugyi, de legközelebb egészen biztosan száraz marad majd. Hû de izgulok, mikor fogsz meglepni a száraz bugyival!"
Az elképzelhetõ, hogy a bugyit puszta "rutinból" pelusként tartja számon a fiúcska, ám az elsõ néhány csepp pisi után észbe kap.
Eleinte tanácsos lenne nem kivárni és elvárni, hogy magától üljön rá a bilire, hanem biz. idõközönként Önök küldjék el pisilni.
Minden esetre az eddigi eredményekre legyen nagyon büszke, semmit ne siettessen, hanem türelemmel és sok-sok dicsérettel támogassa kisfiát.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Ovónõ!
2 és fél éves kisfiamat viszem két héte minden reggel a bölcsibe, mivel a feleségem is munkát kapott. Eddig otthon volt vele, de sajnos szükségessé vált, hogy õ is dolgozzon. Egy játszóház jellegû bölcsiben kapott helyet, ami egy normál bölcsi de ilyen szolgáltatást is vállalnak. Mindenesetre az elsõ napon még szívesen ment Ákos de a második naptól kitört a balhé, minden reggel szinte könyörög, hogy ne kelljen a bölcsibe mennie. Biztos velem is van a gond, de engem stresszel, amikor hallom, hogy még utánam ordít "Apa ne menj el, ne hagyj itt!" Mindamellett tudom, hogy sajnos nem megy másként. Azóta otthon is 10 percenként megkérdezi, otthon maradunk-e. Az ovónõ azt mondja egy kis idõ után abbahagyja a hisztit és el van, de többször még napközben is azért felsír eszébe jut. Hétvégén meg állandóan nyugtatgatni kell, hogy ne aggódjon nem kell mennie. Most inkább úgy vagyunk a nejemmel, hogy hétvégente nem is merjük neki említeni a bölcsit. Mekkora stressz ez neki, félek véglegesen csalódik bennem, és elveszítem a bizalmát. Kérem segítsen, hogyan kezeljük ezt a dolgot!
Vlasz:
Kedves Apuka!
Levelébõl nyilvánvalóvá vált, hogy a külsõ körülmények nem teszik lehetõvé a 3 éves korig való otthon maradást. Ha nem így lenne, mindenképpen azt javasolnám, várjanak szeptemberig, és akkor már az óvodában kezdjék a beszoktatást.
Egy 2 és fél éves kisgyermeknek teljesen természetes módon az édesanyja, ill. a szülei jelentik a legfõbb érzelmi kapcsolatot, és ha ezt elveszíteni látja, kétségbe esik. Mivel szeptembertõl újabb közösségben, az óvodában ismét át kell élnie a beszoktatás minden nehézségét, érdemes lenne még egyszer átgondolni, biztosan nem tudják-e vállalni, hogy 3 éves koráig otthon maradnak vele.
Ha a válasz egyértelmûen nem, akkor a bölcsis beszoktatás hogyanját kell újra gondolni. Feltétlenül kérje ebben a gondozónõk segítõ együttmûködését. Az elsõ néhány napot mindenképpen rá kell szánni a szülõknek is a kíméletes beszoktatásra. (T.i: nem fognak idõben beérni a mh-ükre, ...stb.) Kérje meg a gondozónõket, hogy eleinte ottmaradhasson a folyosó egyik eldugott sarkában ücsörögve, míg a kisfiú kezd magára találni a gyerekcsoportban. Ha tudja, hogy az apukája megnyugtató közelségben van, õ is kiegyensúlyozottabb lesz. Egyre jobban feloldódik a csoportban, majd mikor elérkezettnek látja az idõt, eleinte rövidebb, késõbb egyre hosszabb idõre "eltûnhet" a folyosóról. (" Apu elszaladt a postára, de mindjárt jön")
Remélem, a fentiekkel sikerül a lehetõ legkíméletesebben megvalósítani a beszoktatást.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm!
Az én kisfiam április végén lesz 3 éves. A szobatisztaság nálunk is egyre inkább az aggasztó dolgok közé tartozik!Bence okos,jól fejlett,egészséges kisfiú,a bilizést és a wc-zést is egyaránt elfogadta,csak éppen nem érdekli.A bölcsis gondozói szerint is tisztában van a dologgal,de "erre még nem érett meg az agya",ami annyit tesz,hogy számára minden más sokkal fontosabb!Ha olyan kedve van,akkor egész nap bugyiban van,amit Õ kér, szól és amikor kell neki,vagy kérdezzük akkor rendesen megy a bilihez/wc-hez.(Mondjuk ezek a napok is igen ritkaság számba mentek eddig még!!!)Aztán a következõ nap már elutasító és közömbös ugyan ehhez a dologhoz. Ha a pelusba kakil általában nem is szól,sõt amikor észre veszem úgy kell könyörögnöm,hogy tiszta pelenkát adhassak rá. A pisivel is ez a helyzet.
Tehát: mit tegyek hogy végre Õt is zavarja a kis és nagy"dolog" és idõben jelezzen is?Várom tanácsát,maradok tisztelettel: B.-né Niki
Vlasz:
Kedves Niki!
Próbálja felkelteni a bilizés iránti érdeklõdését a kisfiúnak. Ezt kifejezetten játékos módon képzelem el. Ültessék rá a játék bilire a macit, aki ellenkezik, nem akar ráülni, de kisfia segít neki. Megmutatja, hogyan kell.
Készítsen "mesekönyvet" saját rajzaival, melyben a kisfiú ügyesen megtanulja, hogyan kell minden nap bilizni. Végül jutalomként igazi, "férfias" autós bugyit kap ajándékba. Ezeket a "jutalom bugyikat" együtt válasszák ki a boltban. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lesz.
A játékos megoldások sora végtelen, korábbi válaszaimból is meríthet ötleteket!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ! Kislányunk 33 hónapos, bölcsõdés. És a legkevésbé sem érdekli a szobatisztaság. Nem erõltettük sosem, kérdezgetjük, hogy rá akar-e ülni bilire, wc-re, néha igennel felel, és még ritkábban sikerült is már belepisilnie. (egy év alatt kb 5ször). De hiába örültünk neki, meg õ is, ez sem hozta meg a kedvét. A szép nagylány-bugyik sem. Az sem, ha mondjuk, így nem mehet óvódába, amit pedig szeretne. Bölcsõdés, tehát látja, hogy a többiek használják a kiswc-t. Elméletben nagyon jól tudja, hogy mire is való a bili, wc. De használni nem szeretné. Nem zavarja a pisis, kakis pelenka, utólag sem szól. Reggelente jó nagy, tele pelenkával ébred, és amikor néhány alkalommal csak kisbugyi volt rajta, akkor láttuk, hogy kb másfél óránként pisil. Tehát nem is tartja vissza a vizeletét. Fürdésnél volt, hogy pisilnie kellett, de inkább a padlóra pisilt, nem volt hajlandó a bilire ráülni. Egyébként korának megfelelõ a testi fejlettsége, és nagyon értelmes, okos kislány. Mit tegyünk?
Köszönöm válaszát. Cs.Hajnal
Vlasz:
Kedves Hajnalka!
Próbálja meg játékosan megközelíteni a dolgot. Pl: pisilõs baba játék bilire ültetése,... nem tudja, hogyan kell, mutasd meg neki, ... stb.
Javaslom, ne kérdezgesse, hogy kell-e pisilni, helyette kínálja fel neki a bilizés, WC-zés lehetõségét. Nem baj, ha eleinte mesekönyvvel, ill. egyéb játékkal teszi vonzóvá a bilizést, így elkerülhetõ az ellenkezés.
Szintén hasznos lehet, ha választható alternatívaként teszi fel a kérdést: "bilibe vagy WC-be szeretnél pisilni?" Így a kislány nem érzi magát kényszerítve, mivel Õ DÖNTHET a lehetõségek közül.
Sok sikert és nagy-nagy türelmet kívánok az elkövetkezõ idõszakhoz!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Nagy kétségek gyötörnek és azért írok mert remélem segíteni is tud a tanácsával. Gyermekelhelyezés iránt per van folyamatban férjem és köztem. Fiúgyermekünk 2,5 éves. Én, az édesanyja, gyes-en vagyok vele. A bíróság ideiglenes intézkedése szerint egy hétig az anyánál, egy hétig az apánál lakik gyermekünk.
Kérdésem az, a gyermek érdekeit tekintve helyes volna-e ez a döntés a végleges döntésként is? Gyermekünk azóta ugyanis gyakran / szinte állandóan / beteg és nem olyan, mint korábban. Lehet ennek okát abban keresni, hogy nincs állandó helye, otthona a gyakori helyváltoztatás – „kétlakiság” – miatt? Nem volna inkább érdekében álló, ha az egyik szülõnél helyezné el a bíróság és a különélõ szülõ kapcsolatot tarthatna vele?
A közös szülõi felügyeleti jog esetünkben kizárt megoldás, mert a szülõk között nincs kommunikáció. Egyébként mindkét szülõ alkalmas a gyermek gondozására, nevelésére a bíróság szerint. Megtisztelne a minél elõbbi válaszával, amely úgy érzem nagy segítség lenne a számomra.
Köszönettel: egy pici kisfiú anyukája
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Önnek igaza van, a gyermeknek semmiképpen nem tesz jót az említett "kétlakiság". Ha módja van rá, kérje az ügyben illetékes gyermekpszichológus szakvéleményét is, aki remélhetõleg hasonlóan fog vélekedni. Az általa készített írásos szakvéleményt nyújtsa be a bírósághoz, ill. bocsássa ügyvédje rendelkezésére.
Csak a legjobbakat kívánom Önnek és pici fiának!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvonõ! Kislányom december 26-án töltötte be a 3 évet, az ovit most márciusban kezdte. Meglepõdtünk, hogy az elsõ és második napon nem volt sírás, holott ismerve a természetét, arra számítottunk, hogy egész nap sírni fog. Ami sajnos be is következett a harmadik napon. Egész nap sír, kisebb megszakításokkal. Õ az elsõ aki elalszik, mert már annyira kimerûl (szerintem). Ébredés után megint sírás. Az unokatesójával együtt kezdték az ovit, de ott nem játszanak együtt. A nagyobb gyerekek csúfolják és kinevetik, amiért sír. Az óvónénik különösebben nem mondanak semmit. Nem nagyon eszik, a baj, hogy már reggelizni se akar itthon.Azt mondják, hogy ebédet eszik, de viszont azt is mondják, hogy ebéd közben is sír. Úgy meg szerintem elég nehéz enni, nem? Nagyon szerény, és nem szereti a kiabálást és a verekedésben sincs "otthon". Próbáltam tanítani, hogy védje meg magát, de azt mondta, hogy õ nem akar verekedni. Eddig nem volt szüksége rá, de már az oviba volt konfliktusa, mikor õ "kapott". Itthon több játéka van egymagának mint a csoportba, van saját játszótere is. Nem irigy, igaz vannak olyan dolgok, amihez nagyon ragaszkodik. Jártunk baba klubba, ahol sokat játszott a gyerekekkel. Nem gondoltam volna, hogy az ovi ennyire megviseli. Itthon is többször elsírja magát, ha már csak megemlítjük az ovit. Kérdeztem tõle, hogy mondja el, hogy mi az amit nem szeret, mi a rossz az oviba, mi az oka, hogy sír? A válasza, hogy "nem mondom meg". Délutánonként vörös dagadt szemekkel hozom haza, így látszik is a sok sírás. A szívem meg megszakad...Nem tudom mit csináljak!!??? Válaszát elõre is köszönöm! Renáta
Vlasz:
Kedves Renáta!
Ha kislánya nem szívesen beszél az óvodai tapasztalatairól, meg lehet esetleg próbálni játékkal szóra bírni. Pl: Játsszunk óvodásat! Kislánya a babáinak, játékállatkáinak bõrébe bújva valószínûleg megnyilatkozik majd. (Pl.: a maci kérdezi az ovis nyuszit: Miért sírsz? ... Mert bántottak... Ki bántott? Mit csinált? Miért csinálta? ... Ki a barátod? ...stb.) Elõbbi módon sok olyan információhoz is juthatunk, melyek talán támpontot adhatnak a tisztábban látáshoz. Ne feledjük azonban, hogy a gyermek a játékában sok mindent kiszínez, így valóban csak kiindulópontként kezelhetjük a játékban elmondottakat.
Elõbbiek mellett õszintén beszélgessen el az óvónõkkel, lehetõleg nyugodt körülmények között, és osszák meg egymással tapasztalataikat. Kérje aktív, konkrét tanácsokon nyugvó szakmai segítségüket a kíméletes beszoktatáshoz.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányunk 2009.03.20-án tölti be 3. életévét. Nekem ebben a hónapban el kell kezdenem dolgozni. Mit tegyek annak érdekében, hogy kislányunk még márciusban el tudja kezdeni az óvodát? Ön szerint még idén írassukbe az óvodába, vagy elég lesz jövõre jelentkezni? Köszönettel: Terjéki Mónika
Vlasz:
Kedves Mónika!
Idén keresse fel a kiírt beiratkozási idõpontban az óvodát, és jövõ márciustól kezdõdõen írassa be a kislányt! Hasznos minél elõbb jelezni felvételi kérelmünket, hogy a telített csoportlétszám miatti elutasítást megelõzzük!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Az óvodai beiratkozással kapcsolatosan szeretném a segítségét kérni.Kisfiam október végén tölti be 3.életévét de még nem szobatiszta és nem beszél csupán egy-egy szót mond.Azt szeretném megtudni hogy mit javasol,vigyem inkább bölcsibe a kisfiamat-illetve ilyen esetben mikor történhet meg az óvodába történõ beíratás?
Válaszát tisztelettel megköszönve:B.Kriszta
Vlasz:
Kedves Kriszta!
Mindenképpen írassa be óvodába most májusban gyermekét, hogy októbertõl elkezdhessenek járni. A jelenlegi fejlettségi szint bõ fél év alatt sokat változhat és fog is változni. Szobatisztaságra szoktatáshoz több játékos ötletet meríthet korábbi válaszaimból.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt óvónõ!
Kislányom 4 éves múlt, kiscsoportba jár.Semmi problémánk nem volt a beszoktatással, elsõ naptól kezdve szívesen ottmaradt, (pedig elõtte aggódtam, mert nagyon anyás egyébként).Szóval minden szép és jó, az óvónõ dícséri,milyen értelmes,aktív, érdeklõdõ.De agyik reggel-több mint fél évnyi ovibajárás után- nem akart ottmaradni az óvodában.Elköszöntem tõle és bement, mint mindig, de aztán utánamszaladt és belémcsimpaszkodott.Hiába kérdezgettem, mi a baj. Nagysokára annyit mondott, hogynem hoztuk el a labdáját ( otthon egy szóval sem említette, hogy el akarja hozni, véleményem szerint ez csak ürügy volt, talán nem tudta megfogalmazni, mitõl szorong, hisz nyilvánvalóan szorongott valamitõl.)Közben odaért az egyik csoporttársa, aki szintén nem akart bemenni, de õ hangos sírással nyilvánította ezt ki. A nagymama nem tudta, mit csináljon vele, erre jött a dajka néni, felkapta az üvöltõ, kapálózó gyereket és erõvel bevitte. Közben a lányom ült az ölemben és pityergett.A dajka megkérdezte, hogy bevigye-e, de én tiltakoztam.A lányom ismételt kérdéseimre megint csak a labdát emlegette. Megkérdeztem tõle, hogy ha elmegyünk és hozunk neki egy labdát, akkor hajlandó-e bemenni. Azt felelte , hogy igen.Elmentünk hát a labdáért, és utána gond nélkül elbúcsúzott és vidáman bement a csoportba. Azóta nem volt hasonló problémánk, azért mesélem ezt ilyen hosszan, mert az eset után az óvónõ megjegyezte az egyik anyukának, hogy szerinte nem jó nevelési módszert alkalmaztam.Azóta se tudok napirendre térni efölött.Nem tudom elhinni, hogy a szakemberek szerint az lett volna a legjobb megoldás, hogy erõszakkal beviszik a gyereket a csoportba.Ismerem a lányomat, tudom hogy egy ilyen trauma hatására másnap már be se akarta volna tenni a lábát az óvodába.Ezenkívül két lehetõségem volt: vagy az, hogy hazaviszem ( amibõl szerintem azt a következtetést vonta volna le, hogy bármikor hazamehet, ha nincs kedve ottmaradni); vagy az, amit végül is tettem.Az óvónõ talán azt gondolta, hogy helytelen dolog a gyerek pillanatnyi szeszélyét kielégíteni, de számomra ennél többrõl volt szó. Meg akartam nyugtatni a lányomat,elterelni a figyelmét arról ami esetleg nyomasztotta.Azzal, hogy fordultunk egyet, helyrebillent a lelki egyensúlya.Ön mit gondol minderrõl?Tényleg szakmailag elfogadott és támogatott az a gyakorlat, hogy a síró gyereket erõvel le kell tépni a szülõrõl?Engem elborzaszt ez a dolog. Nem vagyok kezdõ szülõ, van két nagyobb fiam is.Mindkettõjüknél nehezen ment az ovis beszoktatás, és mindkettejüknél megtörtént sajnos a fent említett erõszakos elszakítás.Akkor még bizonytalanabb, határozatlanabb voltam ,nem mertem ellentmondani a szakembereknek.A mai napig bánom. 3 évig keservesen kínlódva járt óvodába mindkét fiam.Tudom, hogy ennek lehettek egyéb okai is, de akkor is úgy érzem, hogy másként kellett volna kezelni ezeket a helyzeteket.
Kissé irritálónak tartom azt is, ami a szülõi értekezleten elhangzott az óvónõ részérõl.A lényege az, hogy õk ott az óvodában pontosan tudják, hogyan kellene gyereket nevelni, míg mi, balga szülõk csak botladozunk; nem vagyunk elég határozottak és következetesek.Azt kérték tõlünk, hogy úgy neveljük a gyerekünket, hogy mindenben alkalmazkodjunk az óvoda elképzeléseihez.Persze tudom, hogy nem rosszat akarnak õk, de kikérem magamnak az ilyen lekezelõ magatartást. Persze szép az, hogy a 3-4 éves kiscsoportosok milyen fegyelmezetten ülnek, sorakoznak ill. csinálnak bármit, amire utasítást kapnak,de könyörgöm, ne akarják uniformizálni ezeket a kis emberkéket. Hadd legyenek kicsit szertelenek, önfeledtek, ahogy az õ életkorukban ez természetes.
Nagyon köszönöm, ha válaszra méltat.
Karolin
Vlasz:
Kedves Karolin!
Ön jó pedagógiai érzékkel, véleményem szerint megfelelõen kezelte a reggeli sírás problémáját. A labda hiányolása valószínûleg csak egyfajta jelképe volt a meleg otthon utáni vágynak, nem baj, hogy hazamentek érte.
A szülõi és az óvodai nevelésnek valóban tanácsos párhuzamban, egymást erõsítve mûködnie, ám ez korántsem jelenti azt, hogy az egyik fél diktál, a másik meg elfogadja. Nem szabad elfelejteni, hogy bár a szülõ nem tanulta könyvekbõl a pedagógiát, õ mégis sokkal jobban ismeri gyermekét, mint az óvónõ. Mi tehát a hasznos? A kettõ "tudományt" összeötvözni. Nem elnyomva a másikat, hanem egymást kölcsönösen segítve tapasztalatainkkal.
