Kedves Óvónõ!
Kisfiam 5 éves múlt júliusban.Harmadik éve jár óvódába, vegyes csoportba.Rettenetesen nehezen szokta meg, sokat volt beteg. Az elsõ évben fél évig nem is mehetett, mert a gyermekorvosunk nem javasolta a közösséget. Sokat fájt a füle, orrmandula mûtét megoldotta a problémát. A 2. évben már kevesebbet volt beteg, de sokszor sírt reggelente, nem akart oviba menni.Hallani sem akart az ott alvásról, ezért ebéd után hazahoztam.Nem okozott problémát, mert itthon vagyok gyesen a kistesójával. Márciusban azonban lejár a gyes és a kicsi is megy oviba, ezért szerettem volna, ha szeptembertõl teljesen beszokik. Az elsõ héten még elhoztam ebéd után, aztán megpróbáltuk az ott alvást.Nem volt gond,szépen megszokta. Az óvónõk szerint végre teljesen beszokott. Október közepén az egyik óvó néni betegsége miatt cspoport összevonásra került sor. Sírva várt bennünket.Azóta megint sír minden reggel, nem akar menni.Ott tartunk, mint 2 évvel ezelõtt.Ha sikerül is megvigasztalni, egész nap feszült, nem alszik, folyton kérdezgeti, mikor megy érte az anyukája.Az a benyomásom, az óvónõinek már elfogyott a türelme. Ma reggel már jelezték, hogy pszichológus segítségét fogják kérni hamarosan. Mi tévõ legyek? Hogyan tudok a fiamnak segíteni, hogy ismét legyen kedve ovizni?
Egy elkeseredett anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Kisfia kissé érzékenyebb lelkû, mint mások, ennek okán érthetõen súlyos lelki teherként nehezedett rá az újfajta óvodai közösség megszokása. Úgy vélem, gyermekének nem gyermekpszichológusra lenne szüksége, hanem a jelenleginél sokkal toleránsabb, odafigyelõbb pedagógusi magatartásra. Kérje ebben az óvónõk segítségét, mondja el korábbi tapasztalatait. (t.i: régen is gondot okozott az új közösség megszokása, de x idõ elteltével, valamint ilyen és ilyen praktikákkal sikerült beszoktatni.) Kérdezzen rá, konkrétan mit tettek gyermeke lelki egyensúlya érdekében? Mondja el, hogy az Ön tapasztalatai szerint mivel lehetne kisfiára leginkább hatni, mivel lehetne a legjobban megnyugtatni.
Egy alapos beszélgetés sok mindenre fényt deríthet és közelebb viheti Önöket a megoldáshoz.
Minden jót kívánok!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!Elsõ gyerekes anyuka vagyok.A kisfiam januártól mehetne az oviba.Amit nagyon vár.A szobatisztasággal semmi gondunk nem volt eddig,2hete elfelejt szólni pisiléskor,és befolyik.Mit csináljak???Itthon ugyanolyan nyugis a légkör mint volt és változások sem voltak,amire igy reagálhatna.Hogyan térhetnénk vissza a régi kerékvágásba? Köszönettel:Edina
Vlasz:
Kedves Edina!
Érdemes lenne ismét, alaposan átgondolni, nem történt-e mégis valami változás, rendkívüli esemény, ami kiválthatta az ismételt bepisilést. Amennyiben feltételezhetõ valamilyen ok, akkor annak megszüntetésérõl gondoskodni kell. Amennyiben semmi ilyesmirõl nem tud, akkor azt javaslom, a lehetõ legnagyobb türelemmel és minél több játékkal próbálják áthidalni ezt a remélhetõleg átmeneti problémát. Erre sokféle játékos megoldást olvashat korábbi válaszaimban, pl: játékmaci bilire ültetése, WC-ben papír virág "célba lövése"...stb.
Fontos, hogy gyermeke ne érezzen csalódottságot vagy kétségbeesést az Ön részérõl, a felé áradó bizalommal sokkal többre megy majd.
Sok sikert!
az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kisfiam 3 éves volt májusban. Májustól Szeptemberig teljesen szobatiszta volt(éjjel, nappal).Szebtembertõl: elõszõr este néha bepisilt,késõbb már a délutáni alvásnál is. Most November van és Õ az esti és nappali alvásoknál mindig bepisil.Napközben teljesen egyedül intézi a pisilést, kakilásnál szól,hogy segítsek felülni a WC-re.
A bepisilések eleinte zavarták, most már csak azt mondja,hogy "elõfordul az ilyesmi".Most már nem zavarja ha reggelig a pisis ágyba fekszik, nem szól.Nem szídtuk meg soha.
Kérem segítsen, hogy szoktathatnám rá megint, hogy alvásnál ne pisijen be.
Tisztelettel Egy tanácstalan Anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Minden valószínûség szerint gyermeke valamilyen szorongással küzd. Ilyen esetben történik meg az, hogy alvás alatt, amikor nincs tudatos kontroll, becsurog a pisi. Ezért semmiképpen nem lehet felelõsségre vonni a gyermeket, hiszen nem tud róla, amikor megtörténik a baleset. A reggeli "sumákolás" pedig egyszerûen azt mutatja, hogy szégyelli a nedves ébredést.
Feltételezem, hogy a szorongást az óvoda kezdés váltotta ki, itt keresendõk az okok. Meséljen, beszélgessen vele minél többet az oviról, játsszák el, mi minden történik ott vele. Hasznos lehet még ovikezdéssel kapcsolatos diafilmek, könyvek beszerzése is.
Jó, ha az óvónõkkel is elbeszélget, hogyan, miként viszonyul gyermeke az ovis élethez, és együtt keresnek megoldást a szorongások leküzdésére.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Nem szeretnék litániát írni, de ahhoz hogy esetleg ötletet tudjon adni, azt hiszem le kell írnom néhány elõzményt, ami a jelenlegi helyzet kialakulásához vezethetett.
Kisfiam 6 éves, az óvónõk szerint okos és értelmes, szerintem meglehetõsen erõs akaratú kisgyerek.4 évesen került óvodába – ½ évvel elõtte született a kishúga – nem akartam a kicsi születésekor rögtön „kitenni” itthonról. A beszoktatás enyhén szólva nehéz volt. Minden reggel megvolt a cirkusz, öltözködéskor sírva rúgkapált, elbújt a lakás legkisebb zugába, többnyire nem is jutottunk el az óvodáig. Édesanyám több száz gyereket beszoktatott, azt mondta, õ ilyet még nem látott. A férjem is, a szüleim is megpróbálták elvinni az óvodába, nem sikerült. Szép szóval, erõszakkal….egyik sem mûködött. Aztán ekkor meghúztam a margót, hogy eddig és nem tovább. Otthon maradt.
Ekkor jött a megmentõ ötlet az óvónõtõl: a gyerek nagyon szeret otthon lenni, de ugyanakkor a közösséget is meg kell szoknia, legyen hát mindenkinek igaza: 3 napot óvodában kell töltenie – „én közben a kórházba hordom tornára a kislányt ahova õ nem jöhet” – a maradék 4 napot otthon töltheti.
A probléma megoldódott, kicsi fiam gyönyörûen beszokott. Középsõ csoportban néha Õ maga kérte, hogy ott aludhasson, ami szerintem nagy szó.
A gondok kb. 1 hónapja kezdõdtek azzal, hogy az oviban elsírta magát hogy hiányzik az anyukája. Túl nagy jelentõséget nem tulajdonítottam neki, majd elmúlik. Szeptembertõl fociedzésre járt, örömmel, boldogan ment kb. 10 alkalomig. A 11. alkalommal játék közben elsírta magát hasonló indokkal: hiányzik az anyukája. Az edzõ leültette a padra, hogy pityeregjen ott. Következõ alkalommal nem mondta, hogy nem akar menni – szinte repültünk az edzésre –de amint odament a gyerekekhez, egybõl sírva fakadt és már be sem állt játszani. Az edzõ kérte, hogy ennek így nincs értelme, függesszük fel a focit.
Azután már óvodában is többször elsírta magát, a továbbiakban nem akart menni, de hát én sem adhatom meg magam olyan könnyen, elvégre az iskola sem kívánságmûsor. Elvittem. Reggel az óvónõ úgy fejtette le rólam, mint beszoktatáskor. Ugyanaz a kemény ellenállás, mint 4 évesen. Ettõl függetlenül az óvónõ tanácsára sírva, hisztizve?, de megint elvittem. Aztán ismét meghúztam a margót.
Most 1 hete már itthon van és további 1 hétig még marad. De közben nem tudom jót teszek -e vele, és hogy hol hibáztam. A férjem szerint ott, hogy mindent alárendeltem nekik. Tény, hogy nagyon sokat játszunk, énekelünk, mesélünk. De szerintem ez ebben az idõszakban így természetes, és nekem velük a legjobb…. Csak próbálom kihasználni a velük töltött idõt, amíg megtehetem. És közben nem olyan nagy baj, ha rendetlenség van.
De a problémával szemben tehetetlen és elkeseredett vagyok. Még annyit, hogy szerintem nem érte semmi atrocitás az óvodában, a focin fõleg nem. Nem tudom, mi válthat ki náluk ilyesmit.
Köszönettel várom válaszát: Ildikó
Vlasz:
Kedves Ildikó!
Soraiból számomra az derül ki, hogy kisfia kissé nehezen oldódik fel új környezetben, új helyzetben. Az elsõ "hiányzik az anyukám" megnyilvánulás is nem sokkal azután jelentkezett, hogy elkezdte a fociedzést. Feltételezem, hogy az edzésen valóban nem történt semmi megrázó vele, ám annak újszerûségét, férfias keménységét elfogadni nem volt könnyû neki. Úgy vélem, ez okozhatta az érzelmi megingást a fiúcskánál. Ez a negatív élmény aztán felidézte a régi ovis problémákat is, ami továbbgördítette a lavinát.
Javaslom, ne próbáljon erõvel hatni a gyermekre, helyette inkább próbálja visszacsalogatni az óvodába. Beszéljen az óvó nénikkel, kérje meg õket, hogy a csoporttal közösen írjanak egy szeretetteljes hangvételû levelet kisfiának. Mondják el benne, mennyire hiányzik ebbõl és abból a játékból, hogy mennyit emlegeti õt Peti és Pisti,valamint hogy milyen jó lenne, ha ellátogatna a csoportba. Eleinte csak néhány órás látogatásra menjenek, és mikor az érzelmi egyensúly helyrerázódni látszik, akkor maradjon hosszabb idõre. Elõbbiekkel elérhetõ, hogy megrázkódtatás nélkül, fokozatosan visszaszokjon az oviba a fiúcska.
Javaslom, hogy a fociedzést egy ideig hanyagolják, egészen addig, míg gyermeke magától nem kéri, hogy újra járhasson.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt ovónõ!
Van két ikerlányom öt évesek.Idén kezdték az ovodát.Lassan kezdenek beilleszkedni.De inni azóta sem isznak egész délig.Nem minden foglalkozáson vesznek részt,mama jellenlétében sokszor szemtelenek.Ha jövõre nem növik ki akor nem mehetnek rendes iskolába?Õn szerint magatartásbeli broblémák? Kérem válaszoljon.Tisztelettel:Katalin.
Vlasz:
Kedves Katalin!
Rövidke levelébõl nehéz lenne messzemenõ következtetéseket levonni, mivel a problémákat csak érintõlegesen említette meg. Mindemellett azért megpróbálok némi segítséggel szolgálni Önnek. Kissé késõinek tartom, hogy kislányai 5 évesen kezdték meg az óvodát, szociális szempontból jobb lett volna ezt 3-4 éves korra idõzíteni. Elképzelhetõnek tartom, hogy emiatt érdemes lenne plusz egy évet óvodában maradni és késõbb kezdeni a sulit.
A beszokás minden jel szerint még nem tökéletes, így valószínû az ivás elutasítása is egyfajta tiltakozás a jelen helyzet ellen. Úgy vélem, ez a gond a beszokással egy idõben magától rendezõdne, de mivel a folyadékfogyasztást nem lehet fél vállról kezelni, így ez ügyben azonnal lépni kell a pedagógusoknak. Kínálják folyamatosan a gyerekeket, mindig álljon rendelkezésükre folyadék! Mindenképpen kérje ez ügyben az óvónõk segítségét, valamint tisztázza, az étkezés teljes ideje alatt is szabadon ihatnak-e a gyerekek?
A Mamával szemben megnyilvánuló fegyelmezetlenség, valamint az, hogy nem mindig aktívak a gyerekek az óvodai tevékenységek alkalmával, önmagukban még nem jelentik azt, hogy speciális iskolába kellene õket íratni a késõbbiekben! Gyermekei fejlettségi szintjérõl és az Önt érdeklõ iskolaérettségi kérdésekrõl, javaslom, érdeklõdjön a velük foglalkozó óvónõknél!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Ovónõ!
Az én kisfiam most jelenleg Rávkevén jár oviba, persze nem szeret oviba menni. De kb: Március vége felé fel költözünk Csepelre, és oda szeretném be íratni a gyermekemet. Ennek milyen következményei lehetnek? Mikor jelentsem az ovinak hogy ide szeretném tavasztól járatni a fiamat?
Vajon a kisfiam meg szereti az ovit? Nagyon izgulok ez miatt. Köszönöm a válaszát. Tisztelettel Dobosné Erzsike
Vlasz:
Kedves Erzsike!
A lehetõ leghamarabb jelezze a kiszemelt óvodának beíratási szándékát! Így sem biztos azonban, hogy ebben a tanévben már járhat is a gyermek, hiszen elképzelhetõ, hogy idén már telített a létszám. A lehetõ leghamarabb érdeklõdjön errõl az óvoda vezetõjénél!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Ovónõ!
Én már próbáltam több helyrõl is meg felelõ inót kapni a problémámra ,de eddig csak sikertelenül.Én egy 29 éves anyuka vagyok, és van egy 3 éves kisfiam Gáborka aki most Október 02.-án kezdte el az ovit. Elsõ nap bent voltunk a férjemmel a csoportban,és ott körbe rajongtak minket is,meg persze a kisfiamat is a gyerekek. Bent a csoportban rajzolt,szépen a többi gyerekkel, és utána ki ment a csoport az udvarra. Mi is ki mentünk vele,és szépen eljátszott. Másnap már csak én vittem be reggel és ott is hagyhattam,mert éppen ment ki a csoport az udvarra, és meg beszéltük az ovó nénivel hogy 2 óra múlva menjek érte.Szépen el engedett meg fogta az ovó néni kezét és ki mentek. Mikor mentem érte alig találtuk meg a nagy játékban. Másnap kezdödtek a gondok hogy anya gyere be velem és ne menj dolgozni. Mikor menetem érte akkor azt mondta az ovó néni hogy annyira sírt mikor el mentem hogy kint az udvaron el bóbiskolt. Ez így van mind a mai napig,sõt volt hogy el kezdtük a félnapos be szoktatást és ebéd helyett inkább le feküdt a szõnyegre aludni. Azóta talán egyszer volt úgy hogy el engedett sírás nélkül, de akkor meg ebéd után sírt hogy az nem igaz.Mikor reggelente fel kell az az elsõ szava hogy anya ügye nem megyünk az óviba? Nem szeretek oda járni, mikor meg kérdezem tõle hogy miért akkor csak annyit mond hogy azért mert nem maradsz ott velem. Hiába mondom neki hogy anya dolgozni megy kell a pénz hogy tudjak neked venni ruhát ,játékot enni valót stb.Meg azt is mondom neki hogy a többi gyereknek sincs ott az anyukája ,meg az ovó néni vigyáz rátok amíg anya jön érted. Reggelente nagy sírással kezdjük a napot, így öltözik és így megyünk be az oviba is. Ott le veszem róla a kabátot,cipõcsere és jön a szoros kapaszkodás a lábamba,míg az ovó néni le nem veszi rólam. Utánna meg csak üvõlt,egy ideig naponta vagy 20xr fel hív a játék telefonján. Mikor megyek érte az ovó néni meséli hogy sokat sír,kicsit el bóbiskol mert el fárad.
A kérdésem az lenne hogy hogyan tudnám meg kedveltetni vele az ovit? Egyedüli gyerek még nincs kis testvére,és ebbe az oviba csak tavaszig járna. Mert mi akkor fel költözünk pestre. Arra hogy fog reagálni ha ovit fogunk váltani? Elnézést kérek a hosszú levélér de nagyon elvagyok keserdve.
Üdvözlettel Dobosné Erzsike ráckevérõl
Vlasz:
Kedves Erzsike!
Megértem az aggodalmát, a beszoktatási idõszak bizony sok gyermek és szülõ életét megkeseríti. Egyetlen dolgot tudok javasolni megoldásként, ami azonban néhány nap (esetleg egy-két hét) türelmi idõ kérését jelenti a munkahelyen: az elsõ idõszakban mindenképpen maradjon kint az óvoda folyosóján, hogy gyermeke biztos közelségben tudhassa Önt. Néhány nap után, mikor már egyre több gyermekkel ismerkedett, barátkozott meg, egyre kevésbé fogja igényelni az Ön jelenlétét. Ha eljön ez az idõ, észrevétlenül "elszivároghat" rövidebb idõre. Késõbb egyre tovább magára hagyhatja õt az oviban, míg végül gond nélkül és erõszakmentesen megvalósul a teljes beszokás.
Számítani kell rá, hogy a következõ óvodában is hasonló türelmi idõre lesz majd szükség, ám ez egyáltalán nem biztos. Elképzelhetõ, hogy eddigi óvodai tapasztalatai elegendõek lesznek ahhoz, hogy sírás és probléma nélkül beszokjon majd az új helyre.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Úgy látszik nem csak nekem van ilyen jellegû próblémám hogy kislányomon szinte napi rendszerességgel látom hogy maszturbál.kislányomnál kb.1-1,5éve tapasztalom ezt a dolgot,de õ nem elalváskor csinálja hanem napközben,de úgy hogy asztal ágy sarkán,térdemen,és olyankor mindig próbálom elterelni a figyelmét,vagy rászólok hogy ne tornáz mert mi ezt szoktuk neki mondani,de nagyon nehezzen hajlandó befejezni.Szinte belemelegszik.Az lenne a kérdésem hogy ez természetes dolog,vagy el kell vinni orvoshoz.Nemtudom hogy ez a probléma adódhat-e abból is hogy mi a nagyszülökkel élünk együtt,és a nagypapával szoktak lenni vitáink,mert sajnos nem nagyon engedik hogy éljük az életünket külön mint egy család mindenbe beleszólnak,és tudni akarnak ebbõl kifolyolag mikor megunom szoktunk vitázni a papával.A másik kislányra is rászól akkor is mikor nemkellene.Ön szerin kislányomnak lehet ez miatt lelki gondja?Lehet hogy ez miatt csinálja gyermekem,hogy izgatja magát?Ez õt megnyugtatja?Volt már hogy megkérdeztem kicsim ez jó neked,és azt felelte igen anya.Amúgy egy nagyon értelmes okos kislány az óvónõk is dicsérik.Válaszát elõre is köszönöm.
Tisztelettel:Edit
Vlasz:
Kedves Edit!
Egészen biztosan lelki eredetû a probléma. Gondolja át, 1-1,5 éve milyen nagyobb változás, megrázkódtatás történt az életükben? (válás, haláleset, költözés esetleg épp a nagyszülõkhöz... stb.)
A nagyszülõkkel való állandó konfrontáció egészen biztosan nem kedvez a jelenlegi helyzetnek, ezért mindenképpen ajánlott lenne önálló családi életet kezdeni. Tudom, hogy ez a jelenlegi, nehéz idõkben egyáltalán nem könnyû feladat, de elsõ lépésben akár egy albérlet is jobb lehet, mint a nagyiékkal egy fedél alatt.
Ha sikerül megvalósítaniuk önálló életüket, és biztos érzelmi hátteret adó, nyugodt családi légkört biztosítani, jó esélyt látok a probléma rendezõdésére. Szükség esetén kérjék gyermekpszichológus segítségét is!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Az én problémám a következõ: Párommal rövid ismeretség után összeköltöztünk, mert terhes lettem. Minden félelmemet elhessegetett, és megnyugtatott, meg kell tartanunk a babát. Így is lett. Viszont az addig felhõtlen kapcsolatunknak befellegzett.
Rossz anyagi helyzetünk volt, és párom mindenáron elõ akarta teremteni a megélhetésünket.
Ezért nagyon- nagyon sokat dolgozott, keveset volt velem, és ha otthon is volt, kimerültségében vagy tévét nézett, vagy internetezett.
Anyagilag helyrejöttünk, mire a babánk megszületett, de ahogy az megjósolható lett volna, a kapcsolatunk tönkrement.
Gyakorlatilag több, mint egy éve szexmentes a kapcsolatunk, nem beszélgetünk, hiába kezdeményezném, mindig elbagatellizálja a gondokat.
Úgy élünk, mint a lakótársak.
Elkeseredésemben odáig jutottam, hogy ez így nem mehet tovább, inkább válljunk szét, mert ez hosszútávon senkinek sem jó, pláne nem a kislányunknak, aki egy hibás családképet lát maga elõtt.
Ezt közöltem is a párommal, aki elsõ reakciójaként közölte velem, én mehetek, de a gyereket hagyjam, mert jeleneg ugye gyesen vagyok, amibõl nem lehet eltartani egy gyereket.
Ami tény persze, de más is elment már gyesrõl dolgozni, ha úgy hozta a kényszer.
Azaz minden maradt a régiben, mert én nem hagyom itt a kislányomat, ezt õ is tudta.
Próbáltuk kismilliomodjára megbeszélni, hol és mit rontottunk el, miben kell megváltoznunk.
Majd ez is maradt a régiben, mintha nem is beszéltünk volna róla.
Eközben az életembe bele, vagyis inkább visszacsöppent a NagySzerelmem.
Akivel átbeszéltünk sok mindent, közte azt is, hogy mindketten úgy érezzük, már 10 éve, hogy nem élhetünk egymás nélkül, eddig csak a körülmények nem engedték ezt.
Most ott tartunk, hogy õ türelmesen megvárná, ameddig megalapozom az anyagi függetlenségemet, és akkor esetleg elkezdhetünk egy közös életet.
A kérdésem pedig az lenne, mikor is "ideális" ez egy gyermeknek, milyen idõs korban sérül ettõl a legkevésbé?
Most másfél éves, igazából ugye velem van egész nap, az apukáját napi 1-2 órára látja.
Siessek e mielõbb talpra állni, vagy éppen az lenne jó a kislányomnak, ha már megértené a válásunk miértjét és okát?
És persze az új partnerrel mi legyen? Fokozatosan legyünk vele egyre többet, vagy teszem azt, egybõl költözzünk össze? Bár ez nekem nem nagyon tetszene, úgy gondolom, a kislányom ezt már tényleg nem értené, hogy tegnap még apa, aztán csomagolás, és egy másik lakásban egy majdnem vadidegen bácsi...
Nem beszélve arról, hogy ha szétválunk, elköltözünk, akkor ugye nekem el kell mennem dolgozni, vagyis a kicsi lányt bölcsibe, vagy oviba kell íratnom, ami egyébként is nagy változás egy gyermek életébe.
Nem tudom, mitévõ legyek. Jobban mondva nem tudom, mi tévõ legyek, hogy a kislányom a legkevésbé legyen az én régi rossz döntésem elszenvedõje?
Hogyan legyek okos???
Válaszát elõre is köszönöm: Cs.P.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Nem vagyok a párkapcsolatokat illetõen szakértõ, ám soraiból úgy tûnik számomra, ez a "régi-új" kapcsolat korántsem áll biztos lábakon. Nem tudhatom, mi áll a régmúlt idõk homályában, miért lett vége anno, de valamiért véget ért a kapcsolat, ez biztos. (Azt szokták mondani, csak a káposzta jó újra felmelegítve.) Nem lehetséges esetleg, hogy a jelenlegi helyzetbõl való menekülés miatt túlidealizálja ezt a kapcsolatot? Kérem, gondolja át nagyon-nagyon alaposan. Nem szeretnék senkit megbántani, de felmerült bennem még egy kérdés: az új társ vajon miért szabja kitételként, hogy Ön egy szál maga is álljon biztos lábakon anyagilag? Ezt nem lehet elvárni egy gyesen lévõ anyukától! Ha az úr elzárkózik attól, hogy leendõ közös családjáért akár anyagi áldozatokat is hozzon, akkor nem szabad belekezdeni a dologba.
Gyermekét illetõen szintén nem tudok olyan életkort mondani, ami "ideális" lenne az elszakadásra, hiszen ilyen nincs. Ehelyett inkább arra kérem, gondolja át még egyszer (vagy akár százszor is), biztosan ezt akarja-e? Megéri kockára tenni a jelenlegi nem túl fényes, de legalább biztonságot adó családi hátteret egy fellángolásért, aminek esetleges kudarca súlyos következményekkel járhat?
Nem szeretném befolyásolni, de mindenképpen megfontoltságra inteném! A gyermek érdeke, érzelmi, (és nem utolsós sorban anyagi) biztonsága nagyon fontos. Mihez kezdene akkor, tudna-e megoldást a helyzetre, ha az új kapcsolat netán zátonyra futna? Lenne hol lakni a gyermekkel? Lenne kire támaszkodni szükség esetén? Mi lesz a kislánnyal, ha kizökken eddigi életébõl, elszakad az édesapjától, új otthont, új környezetet (óvodát is!), új "apukát" kell megszoknia, s mire ez sikerül, esetleg mégsem megy a dolog?
Óriási felelõsség nyugszik az Ön vállán, ezért mindenképpen megfontoltságra, a helyzet alapos átgondolására kérném!!!
Csak a legjobbakat kívánom!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Kislányom négyéves múlt májusban, második éve jár óvodába. Magyarországon is nagyon visszahúzódó, félénk, bátortalan leányzó volt, s most külföldön élünk, itt kezdte tavaly az óvodát is. Bár jár magyar óvodába is, viselkedése teljes mértékben azonos mindkét helyen: nem játszik másokkal, nem barátkozik, illetve egy üdítõ kivétel van: másfél évvel fiatalabb öccsével remekül eljátszik, ez év õszétõl járnak egy csoportba mindkét helyen.
A félénksége viszont már-már határtalan, annyira fél attól, hogy bármilyen konfliktushelyzetbe bekerült, hogy "elterelõ hadmûveleteket" eszel ki, csak nehogy kezdeményeznie kelljen. Konkrét példa volt ma, hogy két - nála egy évvel idõsebb fiú - sárkányvárnak tekintette a csúszdát, s bár én rábeszéltem õket, hogy hagyják a leányzót lecsúszni, végül sírásba torkollott az egész, s Zsófi megfutamodott, majd közölte, hogy "meggondoltam magam, nem is akarok csúszdázni". Sajnos ez nem egyedi eset. A helyzetet nehezíti, hogy idegen nyelvi környezetben mozog Zsófi, kb. két hete kezdett el nyelvileg együttmûködni a csoporttal, eddig nem igazán szólalt meg.
Más szempontból rendkívül érdeklõdõ, intelligens (ezt nem én állítom, hanem az óvónõ) kislány, imádja a verseket, énekeket, meséket, kicsi korától kezdve folyamatosan le kellett kötni, akkor érezte jól magát. A szabad játék nem az õ stílusa.
Lehet valahogy bátorságot önteni belé? Ha itthon vagyunk, akkor õ a hangadó, kilép a nyusziszerepbõl, s akaratát rákényszeríti az öccsére is, de mindez csak addig tart, amíg én is a közelben vagyok. Az óvodában mindebbõl semmi nem marad.
Válaszát elõre is köszönöm! Üdvözlettel: egy aggódó anyuka
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Levele alapján úgy tûnik számomra, ha nem is látványosan, de kezd megtörni a jég. Gondolom ezt abból, hogy -mint írja-, kb. két hete kommunikálni kezdett az idegen nyelvû gyerekcsoportban. Ez óriási nagy szó, hiszen nyitni kezdett környezete felé. A fejlõdés szükségszerûen tovább fog folytatódni, hiszen, mint írja, gyermeke rendkívül érdeklõdõ, aktív, játékos. A közös játéktevékenységek során pedig egyre több társát ismeri meg, s egyre több emberkével kerül baráti viszonyba. Ezek a kis társak aztán a szabadban történõ mozgásos játékokba is be fogják vonni kislányát, így a felelem fokról-fokra múlni fog. Aggodalomra tehát nincs ok, ám nem árt, ha a az óvó nénik támogató segítségét is kéri gyermeke beilleszkedéséhez.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Üdvözlöm.
3 gyerekes anyuka vagyok,de most megállt a tudományom...
Van egy kicsi lányom,márciusban lesz 3 éves. Gyesen vagyok vele itthon, de januártól már mehet oviba,és nekem is vissza kellene mennem dolgozni.
A problémám a következõ. Nyár óta megbizhatóan szobatiszta , csak éjszakára kap pelenkát, napközben nem tûri magán.DE a nagydolgokat csak és kizárólag a bugyikájába intézi!Félrevonul, kakil, aztán szól,hogy bekakilt.Hiába próbáljuk félrevonuláskor elkapni és a wc re vagy a bilire ültetni,oda nem sikerül a produkció, aztán mikor már én sajnálom meg a sok üldögéléstõl, és felöltöztetem, 2 perc mulva jön,hogy betojt...Sõt ujabban le is tolja a nadrágját, mivel zavarja az erdmény,és letolt gatyával-vagy ne adja isten ,ilyen is volt- markában az erdménnyel kerül elõ...
Soha nem szidtuk meg érte, mindig elmondjuk neki, hogy a bilikébe kell kakilni,a tesói beengedik ,ha õk vannak wc-n,és mondják neki,hogy õk most kakilnak....De nem történik semmi változás...
(Van két kisfiam is, azokkal soha ilyen problémám nem volt...)
Megköszönnm,ha javasolna valamit...
Kriszta
Vlasz:
Kedves Kriszta!
Problémája korántsem egyedi, nagyon sokan küszködnek hasonló gondokkal. Kislánya minden jel szerint fél szabadon elengedni a végterméket, így jobban érzi magát, ha "védõhálóba" (bugyiba) kakilhat. Szoktassák a gondolathoz, hogy a kakilás szükség szerûen bilibe, WC-be kell, hogy történjen. Támogatom, hogy a tesók megengedik, hogy a hugi "bekíváncsiskodjon" melléjük a WC-re. Játékos módon is megerõsíthetõ a bilibe, WC-be ürítés szokása azzal, ha a játékmackó "belekakil" (só-liszt gyurma mû-kakival) egy játék bilibe.
Célravezetõ lehet az is, ha a kakiláshoz készülõdés egyértelmû jeleit tapasztalva, ráülteti a bilire a következõ szöveggel: " úgy látom, pisilned kell, csurgassál nekem, jó?" Ezáltal nem érzi magát sarokba szorítva, hiszen Ön semmi újat nem kért tõle, viszont nagyon valószínû, hogy a pisivel együtt kijön a kaki is. Ekkor megtapasztalhatja a gyermek, hogy nem is olyan félelmetes dolog a bilibe kakilás, és ha még egy hatalmas dicséretet is kap érte, biztosan szárnyakat kap.
Sok sikert!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Nagyobbik lányom 3,5 éves, két hete kezdtük el az ovit. Mivel a kisebbikkel (1,5 éves) itthon vagyok, fél napra viszem csak. Két napig együtt voltunk két órát, aztán ott kellett hagynom elõször fél órára, majd több órára. Azóta a délutáni itthoni három órás alvása helyett max. 1 órát alszik, minden nap felriad. Este is többször nyöszörög, bepisilt két napig, és az óvodában egyszer hányt a sírástól. Enni nem igazán akart és WC-re ülni sem az óvodában. Ezek - gondolom - a stressz, a szorongás, a nehéz beszokás jelei. Lányom amúgy is lassabb, szemlélõdõ, zártabb típus. Beszéltem az óvónõkkel, hogy most fél 9-re viszem, s mielõtt mennének ki az udvarra, két óra múlva megyek érte. Két napja így van, s bár nem lelkesen, de megy, és nem sír. Én is nyugodtabb vagyok. Ezt az idõt szeretnénk majd fokozatosan nyújtani, az egy hét gyors beszoktatás kevés volt. Ön hogy látja és mit tanácsol? Köszönöm: Mariann
Vlasz:
Kedves Mariann!
Egyetértek a tervezett fokozatos, kíméletes beszoktatással, így sokkal kevésbé lesz megrázkódtató a kislány számára az óvodakezdés. Ha megteheti, egészen addig menjen a gyermekért a lehetõ leghamarabb, amíg ezt õ igényli. Ha szemmel láthatóan egyre jobban feloldódik, egyre inkább múlik a szorongás, akkor mindig egy picivel késõbb lehet menni érte. Az Ön által javasolt megoldás kíméletes és maximálisan szem elõtt tartja a kislány igényit. Amennyiben jól adaptálható a csoport napirendjébe, úgy egyetértek vele. Sok sikert kívánok a beszoktatáshoz!
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!Mi a véleménye arról,hogy van egy 6 éves gyermekekbõl álló nagycsoport,és kétféle nézetet valló óvónõ./egyik fiatal, a másik nyugdíj elõtt álló./Az egyik probléma köztük, az alvásidõ eltöltése,/aludjanak,vagy ne aludjanak a gyerekek?/kell-e aludni egy iskolába készülõ gyermeknek, vagy sem?A szülõk egy része nem hajlandó elfogadni azt,hogy az idõsebb óvónõ nél aludni kell./nála általában mindenki alszik, a másik óvónõnél, mivel õ engedékenyebb,mem kell aludni/Ebbõl konfliktus is adódik ,szülõ-óvónõ között.Várom válaszát.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Miképpen a szûk családi körben a szülõk között, úgy óvodai viszonylatban a pedagógusok között is egyetértés kellene, hogy legyen a nevelési kérdésekben. Ellenkezõ esetben komoly gondokat okozhat a gyermekek életében, mindennapjaiban a nem egységes szabályokhoz való alkalmazkodás. Erre érdemes lenne rákérdezni szülõi értekezlet keretében.
Az alvással kapcsolatban: mivel a csoportba nem csak olyan gyermekek járnak, akik nem igénylik az alvást, hanem olyanok is, akiknek szüksége van pihenésre, így természetesen utóbbiakhoz kell alkalmazkodnia mindenkinek. Mivel a személyi és tárgyi feltételek a legtöbb óvodában nem adottak ahhoz, hogy a pihenõidõ egészét mindenki saját kedve szerint töltse el (t.i: míg egyik aludna, addig a másik játszana egy idõben, egy helyen!), így értelemszerûen a pihenni vágyókat kell elsõként szem elõtt tartani. Én ezt úgy szoktam megoldani, hogy mikor a csendes pihenõ kezdetén mindenki elaludt, aki álmos volt, akkor a fent maradtak a legnagyobb csendben(!) könyvet nézegethetnek, ill. más halk tevékenységgel foglalkozhatnak. Amennyiben nem tartják szem elõtt a "csendrendeletet", abban az esetben a pihenõidõ egészében mindenkinek feküdnie kell.
Remélem tanácsommal tudtam segíteni.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam májusban múlt 4 éves, most kezdte a középsõ csoportot. Vegyes csoportba jár. Szeret oviba járni, õ maga szokta mondani, rendszeresen, hogy „ma nagyon jó volt az oviban”. Kedvvel megy minden reggel az óvodába. A többiek közé is jól beilleszkedett, sorolni szokta, kikkel homokozott, labdázott. Ma reggel az egyik óvónénink elmondta, hogy kisfiam miután bemegy egy darabig még nem játszik, majd miután az óvónõk biztatták, hogy játsszon, ül le játszik az autókkal, építõkockákkal. Hosszabb ideig az asztalhoz csak egy pici szöges, kalapálós játékkal ül le játszani. Még az is mondta az óvónõnk, hogy egyszer-egyszer sirdogál is napközben, de nagyon aranyos. Egyébként tavaly egész évben nem tornázott a csoporttal, ezt év végén tudtam meg! Azon nem csodálkozom, hogy nehezen oldódik, mert ismerem. Sajnos nekem is van olyan emlékem, hogy ovisként csak álltam a szoba közepén és nem tudtam kivel-mivel játszak, mondjuk én nem emlékszem, hogy az én óvónénieim segítettek volna ennek leküzdésében, szerencsére tudom, hogy neki segítenek ebben és mindent megtesznek amit lehet. Azon viszont csodálkozom, hogy bent csak ezzel a három típusú játékkal játszik, és persze a homokozóban. Otthon mindenféle más játékkal is játszik, gyurmázik, rajzol stb. tehát amiket az óvodában nem. Egyébként egy anyukától azt is hallottam, hogy az én fiam „olvasott” az õ fiának egy könyvbõl. A problémám az, hogy nem tudom, hogy egy 4 éves gyereknél ezek a korának megfelelõ viselkedési formák-e ezek vagy esetleg el lehet-e maradva az átlagtól. Kicsit úgy érzem, hogy vegyes csoport lévén a kisebbeket is a nagyobbakhoz viszonyítják, és az a fontos ki mennyit ül az asztalnál. Egyébként logopédiai terápiára is járunk, és nagyon élvezi azt, hogy tanulhat, nyár végén sírva kérte, hogy menjünk már a logopédus nénihez. A lelkesedésével nincs probléma, azt hiszem. Kérem kedves óvónõ, a leírtak alapján ön mit gondol kisfiam viselkedése a korának megfelelõ-e? Vagy aggódnom kellene? Válaszát elõre is nagyon köszönöm, és elnézését kérem a hosszú levélért!
Vlasz:
Kedves Anyuka!
A leírtak alapján nem hinném, hogy gyermekével különösebb gond lenne. Az, hogy zárkózottabb az átlagnál, nehezebben barátkozik, még nem feltétlenül jelent bajt. Nem vagyunk egyformák. Ha ezt az óvónénik kellõ toleranciával, tapintattal és odafigyeléssel kezelik (márpedig ezt teszik), idõvel ki fog nyílni a fiúcska. Az, hogy jobbára 3 felé játékot vesz kézbe, leginkább azt mutatja, hogy a megszokott, "jól bevált" eszközök használata, az ebben való állandóság megnyugvást ad számára. Hasonló ehhez, ha egy kisgyerek kedvenc játékmackóját szorongatva hajlandó csak óvodába menni, ez a megszokott, szeretett játékszer ugyanis a "biztos pont" az életében. Nem kell tehát megijedni, ha kezdetben csak a jól ismert dolgok, játékszerek felé mutat érdeklõdést. Amint ismét megszokja az óvodai közösséget (a nyári szünet után egy kicsit újra vissza kell rázódni), ismét nyitottabbá fog válni környezete felé.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
Június óta élünk külföldön, 3 és fél éves kisfiamat augusztusban irattuk be az oviba. Azért döntöttünk az ovikezdés mellett, mert láthatóan kisfiamnak hiányzott a gyerektársaság, nagyon barátkozó kisfiú egyébként, az otthoni barátait is rengeteget emlegeti.
Kezdetben nagy lelkesedéssel indult az oviba, de sajnos még azóta is minden nap sír. Augusztusban heti 4 délelõttöt ment az oviba, szeptemberben csak heti 3-at. Ebben a hónapban eljöttek hozzánk a nagyszülõk, ez volt az oka, hogy kevesebb idõt töltött kisfiam az oviban (egyébként velük sem akart nélkülem maradni). Októbertõl újra 4 délelõttöt megy. Van egy 22 hónapos kisöccse is, akivel otthon vagyok, illetve 2 éves korától õt is szeretném vinni heti 1-2 délelõttre.
Az óvoda görög nyelvû, itt nincs is más, az óvónõ beszél angolul a gyerekekkel is. Az óvódában körülbelül a gyerekek fele külföldi.
Kisfiam már itthon stresszel rajta, nyafog, hogy oviba kell menni. Kezdetben ott maradtam vele tovább, kb. egy órát. Még így is ordított, mikor eljöttem. Egyszer egy anyuka is végignézte reggeli mûsorunkat, utána megvigasztalt a kapuban, hogy nyugodjak meg, biztosan megszokja majd a fiam, és legyek biztos benne, hogy az óvónõ nagyon-nagyon jó, türelmes, soha egy hangos szava nincs a gyerekekhez. Ezt is tapasztalom, megbízom az óvónõben és jónak tartom az ovit is. Mostanság már csak beadom az oviba, ad ugyan puszit már, de csak zokogva. Mindemmellett akkor is sír, amikor érte megyek. Már ahogy közelítenek a konyha felé ebédelni, máris sírva fakad. Az óvónõ általában arról számol be, hogy napközben nagyon jól elvan, sõt már van egy kis barátja is, egy új angol kisfiú. Jól eljátszik, már a kis táskáját is lerakja néha. Enni még mindig nem akar, viszont itthon rendesen eszik. Ovi után mindig lelkesen mesél, hogy mi történt aznap.
Úgy érzem, hogy csak nekem szól ez a hiszti, engem "büntet" ezzel. Most már ott tartok, hogy néha dühös vagyok rá, hogy így viselkedik, és összeszorul a gyomrom meg a szívem reggelente, hogy vajon ma mennyire fog ordítani.
Jótanácsát köszönöm.
Vlasz:
Kedves Anyuka!
Megmondom õszintén, nem tartom jó ötletnek, hogy rögtön a külföldre költözés után bedobta a mély vízbe gyermekét. Gondolja csak át: új lakóhely, új ország, új kultúra, ismeretlen nyelv, ismeretlen emberek vették körül hirtelen kisfiát, minek tetejébe még édesanyját is elveszítve érzi. Véleményem szerint nem szabad ilyen hirtelen ennyi ismeretlen dolgot zúdítani a gyermekre, mert ez megbosszulhatja magát akár most, akár a késõbbiekben! Hagyjon idõt neki is és késõbb a kisebbik gyermeknek is arra, hogy elõször is megszokja, elfogadja az új környezetet, megtanuljon némiképp kommunikálni a körülötte lévõkkel, és csak utána küldje óvodába. Hogyan is érezhetné magát biztonságban abban az óvodában, ahol az egyébként vigasztalni akaró óvónéninek egyetlen szavát sem érti? Próbáljon kicsit mélyebben beleérezni gyermeke(i) nehéz helyzetébe, és ne siettesse az óvodakezdést!
Gondolja át önmagában igazán õszintén: biztos, hogy a gyermek igényét tartja szem elõtt, mikor óvodába küldi? Lehet, hogy többet használna azzal, ha egy évig még otthon maradna vele, míg lelki egyensúlyát visszaszerzi a kisfiú. Az áhított gyermekközösséget így is tudja számára biztosítani játszóházi, gyermekrendezvényeken való részvétellel.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tiszteletem!
Kisfiam október végén lesz 3 éves.Február óta teljesen szobatiszta.Az elmult hetekben elkezdett bekakilni,bepisilni,éjjel-nappal.Jobban magunkba nézve rájöttünk sokat veszekszünk itthon sok a fegyelmezés.
Változtattunk.Nagyon sokat javult a helyzet.90%-ban helyrejött a bepisilés gond.De viszont a bekakilás nem.Nem szól,ha kell neki,és nem is megy el a vc-re,de viszont nem is zavarja,ha tele a gyatyója.Próbáltuk szépen,igéretekkel,mérgesebben,mindenhogy.Akkor is 10-bõl 9x bekakil.Októbertõl oviba kellene mennünk,és nem tudom mit tegyek.Mi lehet a jó megoldás,mert igy nem merem elengedni az oviba.Horváthné
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Az egyik, amit javasolni tudok, az az állandó, biztonságot adó napirend kialakítása. Pl: reggeli után bilire ül a kisfiú, és megpróbál kakilni. (Étkezés után szokott a legkönnyebben menni a székelés.) A másik, hogy figyelje gyermeke testének jelzéseit, pl: izgatottabbá válik, szaladgálni kezd, elbújik, stb. Ha ezt tapasztalja, ültesse le a bilire és nagyon dicsérje meg az eredményért. (Nem baj, ha az elsõ idõszakban Ön ülteti le, és nem magától teszi ezt!) Ez utóbbi dolognak abban van jelentõsége, hogy a gyermek megszokja, hogy a kakinak a biliben van a helye, nem pedig a nadrágban. Õ is rájön, mennyivel kellemesebb így az élet, ha nem kell teli bugyorra a popsijában játszani.
Egyéb, játékos megoldásokat korábbi, ilyen témájú válaszaimból meríthet.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Óvónõ!
A kisfiam 4 éves lesz novemberben és most kezdtük az ovit.Eddig itthon szobatiszta volt(a pisiléssel már másfél éve de a kakilással csak fél éve).Egyébként koraszülött volt és megkésett beszédfejlõdésû ami miatt korai fejlesztõbe is jártunk.Szerencsére semmilyen fogyatékossága nincsen!Most az oviban viszont sajnos bekakil.Csak délig van ott de addig muszály lenne mennie így viszont félek hogy nem sokáig mehet mert hiába mondom hogy itthon szobatiszta ha ott nem!És ráadásul nagy a csoport létszám,az én fiam nem a legjobb magatartású gyerekeke közé tartozik így félõ hogy ezzel a bekakilással éppen indok is van rá és hamar kiteszik az oviból.Szeretném megtudni hogy mennyi ideig szoktak próbálkozni hátha javul a helyzet?Vayg 1-2 hét után már kitehetik?Egyébként most azt tervezem hogy valahogyan megpróbálom átszoktatni hogy délután kakiljon akkor már itthon vagyunk és az oviban sem lenne probléma.
Köszönöm a válaszát!
Kati
Vlasz:
Kedves Kati!
A megoldás valóban abban rejlik, ha a kakilás idõpontját máskorra próbálják beilleszteni a napirendben. Nem biztos, hogy jó ötlet a délutáni próbálkozás, hiszen addig tartogatnia kéne a székletét, ami a délelõtti felpörgetett, izgalmas óvodai élet hatására elõbb is kicsúszhat. (t.i.: az oviban) Arról nem is beszélve, hogy ha idõközben egész napra ottmaradna a kisfiú az óvodában, akkor ez az idõpont megint csak gondot jelentene.
A délutáni idõpont helyett próbálja inkább a reggeli, indulás elõtti idõszakra ütemezni a kakilást, elõre átgondoltan beleilleszteni a napirendbe. Ha szükséges, keljenek fél órával korábban, hogy legyen ideje sürgetés nélkül, nyugodtan produkálni a kisfiúnak.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kislányom most múlt el három éves, és három hete kezdtük el az óvodát. Az elsõ héten az elsõ napon voltan bent vele, utána azt mondták,hogy hagyjam ott és majd ebéd után menjek érte. Akkor még csak akkor sírt, amikor ott hagytam, most már gyakorlatilag egész délelõtt sír. Múlt héten arra kértek, hogy ebéd elõtt vigyem el, ma azzal fogadtak,hogy komolyan zavarja a kislányom sírása a többi gyerekeket ezért az lenne a legjobb ha a következõ félévben az óvoda közelébe se vinném a gyereket.
Nem gondolom, hogy a lányom ennyire elviselhetetlen és vigasztalhatatlan lenne. Tényleg létezik, hogy a lányom nem érett meg az óvodára
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Úgy vélem, a beszoktatás folyamata túl rövidre és bocsánat a kifejezésért, drasztikusra sikerült. Egyetlen nap után még korai lenne elengedni az amúgy bizonytalanság érzéssel küszködõ gyermek kezét, ill. elvárni tõle, hogy mostantól aztán "viselkedjen ám"! Ebben a folyamatban nem csak a szülõnek, de a pedagógusnak is oroszlánrésze van, csak közös erõvel, összefogással lehet sikerre vinni a dolgot.
Javaslom, üljön le beszélni az óvónõkkel, kérje együttmûködésüket és türelmüket. Kérje meg, hadd maradhasson Ön ott még néhány napig (hétig) az óvoda folyosóján, épp csak addig, amíg gyermeke lelki egyensúlya helyre nem billen. Ezután hosszabb-rövidebb idõre el-eltûnhet, míg végezetül megrázkódtatás nélkül sikerül teljesen beszoktatni a gyermeket.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Kedves Ovónõ!
Gyermekem júniusban töltötte a 3 életévét, szeptemberben kezdte az óvodát, az elsõ nap 1 óra hosszát volt, bementem vele de nagyon jól érezte magát ezért elmondtam, hogy elmegyek, beleeggyezett, de mikor megérkeztem dühös volt, második, harmadik nap ottmaradtam de kint ültem a folyosón, 5 percenként kiszaladgált megnézni, de nem sírt, negyedik nap otthagytam 2 órára mindig kérdezgette mikor jövök, de nem volt gond, pénteken már sírva ment be de 5 perc után megnyugodott és nem volt gond. Sajnos a következõ hétre megbetegedett, ezért nem ment. Tegnap már úgy ment, hogy elõzõ este sírt, reggel sírt de mikor átadtam az ovónéninek nem sírt, ebéd után mentem érte de azt mondták végig sírt egyáltalán nem nyugodott meg. Ma sajnos megint sírással váltunk el. Nagyon következetes vagyok, mindent részletesen megbeszélek vele, amit megígérek mindig megtartom. Õ is megigéri, hogy nem fog sírni, mégis nagyon sír. Nagyon sajnálom de nem éreztetem vele. Sajnos lételeme a játszótér, baba kora óta minden délelõtt ott voltunk, ha nem volt szélsõséges az idõjárás. Az ovi ahova jár egy teljesen új óvoda, sajnos még nincsenek játékok az udvaron, minden nap kimennek ugyan de nincs játszótér.
A kérdésem, meg fogja szokni a gyerekem az ovit, vagy mindig így fog sírni, félek hogy lelkileg fog sérülni? Nagyon aggódom érte, de ezt abszolut nem éreztetem vele, csak sokkal több szeretetet adok neki ha itthon van.
Köszönettel:
Hajni
Vlasz:
Kedves Hajni!
Levele alapján úgy vélem, minden látszat ellenére jó úton haladnak a beszokás felé. A folyamatot némiképp megzavarta ugyan a betegség, de nem helyrehozhatatlan a probléma. Kezdjék újra a legelejérõl a beszoktatást, mintha csak most kezdené az óvodát a gyermek. Ön eleinte maradjon kint a folyosón, amíg helyreáll a kicsi lelki egyensúlya. Rövidesen ismét megpróbálhat "eltûnni" egy idõre, majd végezetül egész délelõttre otthagyhatja.
Beszéljék meg, hogy ma nagyon fog sietni gyermekéhez, hogy ovi után még kimehessenek együtt a játszótérre. Így lesz egy rövidtávú perspektíva is a gyermek elõtt, sõt az is tudatosul benne, hogy anyu egészen biztosan nem "felejti ott" majd õt az óvodában.
Üdvözlettel: az Óvónõ
Krds:
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam két és fél éves okos , értelmes kisfiú a védõnõ , aDoktor nõ szerint is.Teljesen tisztán beszél , szobatiszta,verseket tudunk neki tanítani és elkezdtem itthon angolul tanítani.A probléma a viselkedésével van.Rettentõen akaratos , hisztis , öntörvényû.Dührohamai vannak ilyenkor rúg,harap és teli torokból ordít.Ha valamire azt mondom neki,hogy nem szabad annál inkább azt csinálja.Rettentõ nagy mozgásigényû , szinte fáradhatatlan.A védõnõnk szerint hiperaktív.Hamarosan szeretném Óvódába adni , de félek hogy ott is így viselkedik.Kérem adjon tanácsot mit tegyek?Néha úgy el vagyok keseredve ,hogy már sirok a tehetetlenségtõl.
Vlasz:
Kedves Levélíró!
Mindenek elõtt próbálja meg a kategorikus tiltás helyett a más irányba terelés elvét alkalmazni. Pl: ha a gyermek nem akar este lefeküdni, próbálja így: " Most bebújunk az ágyba, és ha nagyon gyors leszel, te választhatod ki, hogy melyik mesét mondjam el!" Így nem egy felszólítással találkozott a gyermek, hanem egy elérendõ, csábító alternatívával, amiért érdemes némi áldozatot hozni. Ezt a személetet hasznos követni a mindennapi élet sok területén. Elõfordulhat azonban, hogy minden próbálkozásunk ellenére heves hisztibe, dacba ütközünk, ezt kellõ tudatossággal és határozottsággal kell kezelni. Értem itt azt, hogy ne vegye észre, ne vegyen tudomást a nagy jelentrõl, mintha semmi nem történt volna. (Az agresszív megnyilvánulásokat viszont mindenképpen határozottan utasítsa el!) Ha Ön süketnek és vaknak tettetve magát a teljes nyugodtságot tükrözve kerüli ki gyermeke hisztis kirohanásait, a kisfiú döbbenten fogja tapasztalni, hogy nincs vevõ a "mûsorára". Ekkor még jó párszor megpróbálkozik azzal, hogy sírva-kiabálva követi Önt a "vegyél már észre!" nem titkolt szándékával, ám ekkor se vegye a lapot. Így elérheti, hogy néhány kirohanás után alábbhagynak, majd meg is szûnnek a hisztik.
