Nekem is a szobatisztaságról lenne kérdésem. Kislányom 2000. szeptemberében született. 2002. nyár végére teljesen elhagytuk a pelust, mindig szólt a pisiért, de a kakiért soha. Az mindig a bugyiban volt. Dolga végeztével jelezte, anya kakiltam.
2002. novemberétõl visszamentem dolgozni kislányomat pedig beirattuk bölcsibe. A bölcsibe legnagyobb meglepetésünkre 3. "beszokatós" napon közölte, anya most nem akarok hazamenni. Azelõtt szinte csak velem és a férjemmel volt, aki késõ délutánig dolgozott. Nagyon örültünk, mert soha nem sírt a mai napig örömmel jár bölcsibe. A problémánk az, hogy a szobatisztaság terén teljesen visszaesett. Újra pelust kell rá adni, soha nem szól, ha kérdezem lesz-e pisi, szinte kiabálva mondja, hogy nem lesz pisi. Majd késõbb szól anya pisiltem a pelusba. Bilire soha nem volt hajlandó ráülni, de ha pisilni kellett mindig szólt anya menjük a WC-be pisilni. Ami kivétel nélkül mindig sikerült. Beszéltem a dadus nénikkel, akik kérték, várjunk türelemmel. Mit tegyek? Hogyan próbáljuk ismét rászoktatni a szobatisztaságra, ha õ erre sehogyan sem hajlandó? Érdekességként említeném még, hogy minden este az apukája fürdeti és vele, de csak vele és csak fürdés elõtt minden este a WC-be pisil. Rosszul tettük, hogy elsõ kérésre visszaadtuk rá a pelust, vagy így tiltakozik az ellen, hogy bölcsibe adtuk. Várom válaszát. Üdvözlettel egy soproni anyuka
Válasz:
Kedves Anyuka!
Levelét olvasva az a érzésem, hogy a gyermekénél tapasztalható visszaesés oka nem a bölcsi elleni tiltakozásra vezethetõ vissza. Gondolom ezt egyrészt azért, mert mint írja, már a harmadik napon nem akart hazamenni a bölcsõdébõl, másrészt, mert minden egyéb jel szerint nagy örömmel jár oda. Feltételezem viszont, hogy a gondozónõk, - talán saját kényelmük érdekében, - nem fordítanak kellõ figyelmet a gyermekek szobatisztaságra szoktatására, megtartására. Sajnos nem Ön az elsõ, akitõl panaszt hallok ezzel kapcsolatban a bölcsõdékrõl. A gondozónõk "megnyugtató" szavai véleményem szerint egyfajta nesze semmi fogd meg jól. A türelmes várakozás nagyon dícséretes, ám közel sem elegendõ a cél eléréséhez.
Úgy érzem, az Önök esetében kulcsfontosságú szereppel bír az édesapa a szobatisztaság elérésének megoldásában. Feltételezem, hogy gyermeke érzelmileg rendkívül közel állhat az apukához , és sokat jelent számára a családfõ férfiúi szava is. (Ha Õ kéri, minden probléma nélkül ráül a WC-re) Erre kellene alapozni a szobatisztaság újbóli elérésénél is. Amikor csak lehetséges, Õ próbálja WC-re "csábítani" a kicsit, aki minden bizonnyal bármikor készséggel eleget tesz az apuka kérésének. Az ezért kapott dícséret, elismerés további pozitív cselekvésre ösztönzi majd.
Másik ötlet, mely ebben az esetben talán beválhat, ha egyik nap szól a gyermeknek, hogy sajnos elfogyott a pelenka. Elképzelhetõ, hogy erre fel, mivel a WC már egyáltalán nem ismeretlen számára ,ebben a "szükséghelyzetben" hajlandó lesz ismét használni azt.
