Levélírónk 3 éves kisfiának, Olivérnek csak egy távolabbi óvodában tudtak helyet biztosítani. A sok utazás és egyéb gondok mellett problémát okoz a 30 fõs csoportlétszám is.
Kedves Óvónõ!
Kisfiam, Olivér, 2008. szeptember végén 3 évesen kezdte az óvodát. Sajnos nem Érden, ahol lakunk, mert két óvodából is elutasították helyhiány miatt. Ezért sajnos elég messzire, Albertfalvára egy egyházi óvodába hordom õt. Sajnos vegyes csoportba jár, ahol a gyerekek 80%-a már 6-7 éves és lassan iskolába megy. Két fiatal óvónénink van, az egyikkel voltak gondok az elején is már, a beszoktatás körül is, mert többször kellett szinte könyörögnöm, hogy ott aludjon a gyerek. Pedig van ahol már egy nap vagy egy hét után ott aludhat a gyerek. Itt én kifogásnak éreztem hogy ott aludjon, mert tudta, h akkor még a három év alatt összegyûlt szabimat töltöttem és szerintem ezért nem akarta. Elhiszem hogy sokan vannak a csoportban, /30 gyerek!!/, de az ne a gyerek és az én hibám legyen már. Nem beszélve arról hogy a beszoktatás szerintem nem hónapokig tartó dolog.
Harmadszori kérésemre is visszautasító választ kaptam, bár nem mondta ki, de ez volt a lényeg, így elmentem a vezetõnõhöz és õ is nekem adott igazat. Így onnantól kezdve ott aludhatott.
Sajnos sokat sírt a kisfiam a beszokás alatt, míg beértünk az óviba akkor is és bent is és sokszor be is pisilt.
Ez az óvónõ már az elején sem volt nekem szimpatikus, de gondoltam majd talán kellemesen csalódom benne. Hát nem így lett. Sokszor láttam tõle hogy ha sírt a kisfiam odament hozzá és legalább vígasztalta, párszor fel is vette, bevonta a játékokba amit a nagyokkal játszott. Késõbb már olyat is láttam tõle, hogy sírt a fiam elindult felé, a fiam nyújtotta a karját h felvegye és közölte vele hogy "nem veszlek fel mert megszokod". Nem tudom mitõl tartott, hogy talán a fiam megkedveli netán?? Egy kisgyereknek aki csak rövid ideje jár óvodába épp hogy meg kellene könnyíteni az ott létét, és nem még jobban nehezíteni, pont azért h szeressen oda járni, ne az maradjon meg neki majd h õt ott csak rossz dolgok érik, mert ilyenkor már magyarázhatom neki hogy ne sírjon mert oda a gyerekek játszani járnak barátokat szerezni, és jól érezni magukat. Így a szülõk dolgát is megnehezítik. Nem beszélve arról hogy egy három éves gyereknek aki most kezdi megszokni azt hogy most már nem csak anya van, hanem más gyerekek és más felnõtt vigyáz rá, nagyon sok türelem, sok szeretet és megértés kell, és ha még netán az óvónéni még mosolyog is mellé néha, az már fél siker szerintem legalább is.
Aztán azért is külön szólnom kellett neki, hogy reggelizzen agyerek odabent mert h mi Érden lakunk és fél hétkor kelünk h nyolcra beérjünk az óvodába és nem minden gyerek tud korán reggel enni.
Erre a kérésemre az volt a válasza, hogy " itt a lehetõség, és mutat a zsúrkocsira". Elhiszem hogy próbálják az önállóságra tanítani, de azért egy három éves gyerektõl még ne várja már azt el amit egy hat hét éves gyerek már simán elintéz. Mondtam neki, hogy értem de azért neki még kellhet segítség.
Aztán láttam hogy segített neki. De hogy ezért külön szólni kelljen, na mindegy, az a lényeg h reggelizik most már azért.
Most március elején jutottunk el odáig a kisfiúval, hogy vére nem sír egyáltalán az óvodában és nem pisil be. Március elején kértem az óvónõktõl idõpontot, hogy beszélgessünk arról hogy szerintük miért van az hogy a kisgyerek sehol máshol nem pisil be, csak ott az óvodában és közvetlen alvás után. Mert azért ha már tudják h sokszor bepisilt eddig akkor küldjék ki többször pisilni, aztán már egy ideje ezt is csinálták ahogy ez kiderült. Szerintem ez azért volt, mert nem úgy törõdtek a kicsikkel ahogy kellett volna, mert volt még pár kicsi aki ugyanúgy bepisilt.
Volt egy nagyon nehéz hetünk, amikor visszamentem dolgozni/már nem dolgozom ott, pont a fentiek miatt/ mert nagyon korán keltünk a gyerekkel, /fél hatkor, hogy háromnegyed nyolcra beérjek dolgozni/ és csak háromnegyed öt körül értem oda érte, szóval neki is sok volt, és nekem is. Anyósom segített hogy elérjük a távolsági buszt és kihozta õt a megállóba és mondta szinte minden nap h ott sírt szegény egy sarokba mikor érte ment. Miért nem lehet jobban figyelni a kicsikre, pláne ha már alig vannak a csoportban, mert sok gyerek már hazament? Tehát azon a bizonyos fogadóórán ezt is megmondtam, hogy nagyon jött be nekünk ez a vegyes csoport és hogy szerintem a kisfiúnak azért tartott ilyen sokáig a beszokás mert nem úgy figyeltek rájuk oda mint a nagyokra. Én elhiszem hogy a nagyokkal is kell foglalkozni az iskola miatt is, de akkor szervezze úgy hogy jusson idõ a kicsikre is. Mert hogy ez volt a válasz a kérdésemre hogy a nagyokkal is foglalkozni kell. Megértem hogy nem könnyû olyan foglalkozást kitalálni ami leköti a három évest is meg a hat hét évest is, de a kicsiknek most kell megalapozni azt hogy ne legyenek késõbb sem beilleszkedési gondjaik.
Szóval ezért szeretném a véleményét kérni arról hogy szeretném átíratni Érden óvodába a kisfiamat, egyrészt mert közelebb is lenne, másrészt anyagi okok miatt is, mert sokba kerül az hogy oda járunk, harmadrészt hogy talán itt sokkal segítõkészebb óvónénink lesz, és a kisfiam végre eljut majd oda is egyszer hogy szeret majd járni.
Szeretném kérdezni, hogy ebbõl kifolyólag én helyesnek tartanám az itteni óvodában a rendes homogén csoportot, hogy talán akkor vele is épp úgy törõdnek majd mint a többiekkel. Mi errõl a véleménye Önnek, mint szakértõnek? Ugyanezek a gondok várnak ránk még egyszer mint ebben az óvodában ahova most járunk? Ugyanilyen nehezen szokná meg, vagy ez függ az óvónõktõl is? Tanácstalan vagyok, kérem a segítségét és várom mielõbbi válaszát.
Szeretnék elnézést kérni, hogy ilyen sokat írtam, de szerintem ha nem írok konkrét gondokat, úgy talán Önnek is nehezebb ésszerû választ adni.
Köszönöm a türelmét még egyszer.
egy érdi aggódó anyuka
Válasz:
Kedves Anyuka!
Megértem aggodalmát, hiszen minden szülõ a legjobbat szeretné gyermekének. Problémái, amiket felvetett, többségében jogosak, ám másik szemszögbõl is körbe kell járni és reálisan látni a dolgok miértjét. Mint írja, 30 fõs (!) létszámmal dolgoznak az óvónõk, ami bizony nagyon sok. A problémák gyökere alapvetõen ebbõl (is) ered, de az óvónõknek is hasznos lenne néhány dolgon változtatni. A "Nem veszlek fel, mert megszokod" hozzáállás nem elfogadható az óvónõtõl, aki épp beszoktatná a kicsiket. Érthetõ persze, ha 30 gyerek mellett nem tudja folyamatosan babusgatni a piciket, de már néhány percnyi ölbevétel, cirógatás is aranyat ér és megnyugtatja az aprónépet.
A beszoktatással kapcsolatos véleményét, - azaz a beszoktatás nem hónapokig tartó dolog, - nem osztom. Nagyon sok esetben, a legnagyobb óvónõi szeretet és odafigyelés ellenére is hosszú-hosszú hónapok alatt érhetõ csak el, hogy ne sírva, félve menjen oviba a gyermek. Ehhez nagy türelem kell a szülõ és a pedagógus részérõl egyaránt. Ott alvást is akkor javaslok, ha a beszokás többé-kevésbé megvalósult.
A reggelizés problémájával kapcsolatban: az étkezésnél csak azután várhat el az óvónõ önállóságot, ha elõzõleg elmondta, megmutatta annak hogyanját. Kicsiknél pedig kezdetben sokszor segítenünk is kell a folyamatot. Ez eleinte sajnos elmaradt, de a szülõi jelzésnek köszönhetõen rendezõdött a probléma.
Írja, hogy alapvetõen a vegyes csoportösszetételben látja a problémák forrását. Abban valóban van igazság, hogy a kis beszoktatós 3 éveseknek kedvezõbb a homogén csoportösszetétel, ám mégsem ebben látom az igazi gondot. Sokkal inkább a túl magas létszámban, így ha másik óvodát keres, javaslom, ez is tartozzon a fõbb szempontok közé. Ugyanúgy, mint a leendõ óvó nénik személyisége, gyerekekhez való hozzáállása.
Az óvodaváltással kapcsolatos terveivel egyetértek, nem csak a fenti gondok miatt, hanem a sok utazás, a túl hosszúra nyúló óvodai tartózkodás miatt is. Ez fárasztó és megterhelõ egy óvodáskorú gyermek számára.
Egyetértek tehát, ha óvodaváltáson töri a fejét, de javaslom, menjen biztosra. Eleinte csak Ön, egyedül menjen el a kiszemelt oviba. Ott próbáljon minél teljesebb képet kapni az óvodai munkáról, az ott uralkodó légkörrõl, nevelési szemléletrõl. Kérdezzen rá a beszoktatás helyi gyakorlatára is. Ha mindent megfelelõnek talál a kiszemelt közeli oviban, akkor a fokozatosság, kíméletes beszoktatás elvét maradéktalanul tiszteletben tartva barátkozzon Olivér az új hellyel. Kérje ebben az óvónõk támogatását is, akik remélhetõleg segítenek hamar feloldani kisfia kezdeti szorongását.
Sok sikert kívánok!
