Ezek a problémák okoznak külsõ és belsõ konfliktust szülõ és gyermeke számára. Hogyan lehet kezelni mindezt?
Kisfiam nemrég múlt három éves. 27 hónapos koráig szoptattam (amit sajnos a környezet rosszalt,de én azt gondolom hogy egész életünkre egy szoros köteléket alakítottunk ki) Mivel második gyerek, nála már mindent sokkal tudatosabban és érzékenyebben csináltam, mint nõvérkéjével. 2 éves kora óta õ is benne van a dackorszakban és sokáig tudtam a hisztijeit úgy kezelni, hogy elismertem neki, megfogalmaztam érzéseit,kéréseit, megnyugtattam, ölelgettem. Az utóbbi idõben azonban erõszakos, hatalmas hangerejével -sõt fizikai erejével!- mindent el akar érni, nem tudom beláttatni vele, hogy nem mindig úgy van az, ahogy õ akarja. Bár sok neveléssel kapcsolatos könyvet olvastam, mégis kezdek csõdöt mondani és néha már nálam is szakad a cérna. Szép szóval, "te játssz 5 percig, a másik is 5 percig" megoldásokkal semmire sem megyek. A másik problémám, hogy ugyan részmunkaidõben dolgozom 1 éves kora óta és azóta mindig ugyanoda jár (családi napközi, ismert és szeretett emberekkel)mégis, idõrõl idõre (pl hétfõ reggelenként) szívszaggató az elválás, állandó lelkiismeret-furdalásom van, amiért dolgozom. Képesek vagyunk emiatt egész nap szomorkodni. Õ szopja az ujját, oviba érkezés után sokszor magába roskad, én meg nem tudok a munkámra koncentrálni.Egy-egy hosszabb szünet után szinte újra vissza kell szoktatni. Már 16 kiló de rettenetesen sokat cipelteti magát az utcán, pedig próbálom önállóságra nevelni és ereje végképp lenne menni. Nagyon jó a kötõdõ nevelés koncepció, de ilyen áron??
Válasz:
Kedves Levélíró!
A szokásosnál kicsit erõsebb érzelmi köteléket valóban okozhatja a sokáig tartó szoptatás, ez azonban nem baj. Sok gyermeknek több idõ kell ahhoz, hogy fokozatosan el tudjon szakadni az édesanyjától, és egyre inkább felfedezze és nyitottá váljon a tágabb környezete felé is. Ez a folyamat kb. 3 éves korban indul meg, ekkorra válik szociálisan éretté a gyermek a kortársi kapcsolatok érdemi kiépítésére.
Nem tartom kétségbeejtõnek az Ön által leírt helyzetet, hiszen soraiból kitûnik, hogy kisfiánál is megindult ez a folyamat: nem minden nap, csupán a néhány napos vagy hosszabb kihagyások után nehéz számára visszazökkenni. Ne aggódjon, ez a helyzet alkalomról-alkalomra javulni fog, míg végül teljesen rendezõdik majd.
A dac kezelésére az alábbiakat javaslom: amikor hisztizik a kisfiú, ne próbáljon meg egyezkedni vele, hiszen a gyerekek ilyenkor szinte meg sem hallják, amit szüleik mondanak. Várja meg, míg az "elõadás" véget ér, addig pedig egészen egyszerûen ne vegyen róla tudomást. Tudni kell, hogy a hisztit, dacot mindig azért produkálja a gyermek, hogy erõszakkal kieszközölje a szülõ figyelmét, és saját akaratát érvényre juttassa. Ha mindezeket nem éri el, (hiszen a szülõ tudomást sem vesz a jelentrõl), rá fog jönni, hogy próbálkozása hiábavaló, ez az út nem járható. Ennek megértetése nem fog varázsütésre megtörténni, idõ és türelem kell hozzá. Meglátja azonban, hogy a következetes,tudatos szülõi magatartás nyomán a helyzet idõrõl-idõre javulni fog, míg végül teljesen rendezõdik.
