László 4 éves gyermeke szeptember óta jár óvodába, ám a mai napig nem sikerült beszoknia az óvodába, megszoknia új környezetét. A többiekkel bátortalan, nem vesz részt közös tevékenységekben. Az óvónõk szerint hagyni kell a gyermeket, nem szabad erõszakkal bevonni semmibe. Akkor hát mi a megoldás?
Tisztelt Óvónõ!
Gyermekünk (aki egyedüli gyerek) 4 éves, tavaly szeptemberben kezdte az óvodát de még messze vagyunk a beszokástól-beszoktatástól.A tények az alábbiak:
1.Csak ebédig van az óvodában, az ott alvást még nem mertük megpróbálni. 30 gyerekbõl áll az óvodai csoportja.
2.Amikor a feleségem dolgozik délután, akkor a Nagyszülõknél van. Szeret ott lenni.
3.Nem vesz részt semmilyen játékban az óvodában.
4.Az óvónõk hagyják külön vonulni, ülni, semmit tenni, szerintük a játékba vagy tornába vagy rajzolásba nem tudják bevonni és nem is kell erõltetni. A társai verses-mesés mûsorban vettek részt az óvodai évzárón, a mi gyermekünk semmiben nem vett részt.
5.Mi úgy tapasztaljuk, hogy fél a gyerekektõl. Játszótéren, ha az Õ játszóhelyére odajön egy kisgyerek, akkor õ el akar onnan menni.
6.Ha a Nagymamáéknál a szomszéd kislány átjön, akkor vele szívesen játszik együtt. Elhívtuk egy óvodás társát hozzánk és vele (vagy mellette) is a mi jelenlétünkben jól eljátszottak.
7.Otthon velünk jókedvûen, kimerülésig játszik. Mozogni, biciklizni szeret, szerepjátékokat játszik el a játékaival, amit lát azt játssza el. Építeni, rajzolni kevésbé szeret.
Tisztelettel kérdezem Önt, hogy hogyan tudnánk segíteni abban, hogy bátorodjon. Az, hogy az óvodában csak ül és nem vonják be semmibe mközben a társai játszanak,fejlõdnek, nagyon aggaszt bennünket. Ön szerint az óvónõk miképpen tudnák Õt segíteni.
Nagyon várjuk a válaszát.
Tisztelettel: László
Válasz:
Kedves László!
Valóban nem lehet és nem is szabad ráerõltetni a gyerekekre az óvodai tevékenységeket, legyen szó játékról vagy foglalkozásról. Ez azonban semmiképpen nem jelenti és nem is jelentheti azt, hogy "ezzel a téma lezárva, majd jön játszani, ha akar". Nem jelentheti azt, hiszen az óvónõknek kutya kötelességük mindent megtenni a MOTIVÁLÁSÉRT! A motiváció nem más, mint érzelmi-hangulati megalapozás bizonyos tevékenységekhez, azaz kedvcsinálás mindehhez. Úgy kell meghozni a gyermek kedvét a rajzoláshoz, énekléshez, számoláshoz vagy akár a játékhoz, hogy úgy érezze, MAGÁTÓL csatlakozott a többiekhez.
Javaslom tehát, hogy ha szükséges, akár naponta kérdezzen rá az óvónõknél tapasztalataikra. Azaz: ma részt vett-e valamilyen tevékenységben a gyermek? Õk hogyan próbálták indirekt módon bevonni az aznapi játékba, játékos foglalkozásba? (Ha erre konkrétan, rendszeresen rákérdez, a válaszból kiderül, valóban mindent megtettek, megtesznek-e gyermeke motiválása érdekében.)
Ha hiábavalónak tûnik a napi érdeklõdés, kérdezõsködés, feltétlenül javaslom, hogy egy fogadó óra keretében üljenek le alaposan kibeszélni a problémát. Osszák meg egymással tapasztalataikat, Önök is mondják el, véleményük szerint mivel lehet a legjobban felkelteni érdeklõdését gyermeküknek. Kérdezzenek rá arra is, hogy a pedagógusok konkrétan (!) milyen közösségformáló játékkal, praktikákkal próbálják közelebb hozni, megismertetni, megbarátkoztatni egymással a csoport tagjait. Ez utóbbi tényezõ is sarkalatos pontja lehet a helyzet megoldásának, hiszen ha gyermekük szert tesz néhány új barátra, akár rajtuk keresztül vagy velük karöltve is szívesebben részt vesz majd a közös csoporttevékenységekben.
Az ovis társak meghívása otthonukba remek ötlet, továbbra is folytassák ezt a gyakorlatot, hiszen ezzel Önök is sokat segíthetnek a társkapcsolatok alakításában!
Remélem, válaszommal sikerül közelebb kerülni a probléma megoldásához, sok sikert kívánok mindehhez!
