Errõl érdeklõdik Andrea, aki attól fél, hogy 4 éves kisfiánál komoly lelki sérüléseket okozna a „majd elintézik egymás közt a gyerekek“ konfliktus kezelés.
Tisztelt Óvónõ!
Kisfiam 4 éves lesz augusztusban és szept.-ben kezdi az ovit. Tavaly már megpróbáltuk az óvodába járást, de sajnos több oka is volt, hogy nem sikerült beszoktatnom. (pl. autista csoporttárs agresszivitása, kisfiam nagyon érzékeny lelkivilága)
Egy waldorf óvodába írattam fiamat, mert nekem nagyon gyereközpontúnak tûnik. Az óvoda környezete is nagyon tetszik, és ez az egész waldorf pedagógia nagyon szimpatikus. Egy héten egyszer szoktunk járni délután baba-mama délutánra, hogy szokja a kisfiam a környezetet és társait is. Itt is persze van egy-két olyan gyerkõc, akik elég agresszívek, bántják a többieket. De ami nagyon zavar az az, hogy az egyik óvónõ azt mondta, hogy õk nem fognak közbeavatkozni, ha az egyik gyerkõc bántja a másikat, mert minden gyereknek meg kell tudni tanulnia védeni magát.
Az oké, ha pl. valamilyen játékon összevesznek, azt tényleg rendezzék el egymás között. De a fizikai bántásnál hogyan védje meg magát egy 3-4 éves gyermek? Én mondtam, hogy az én kisfiam nem verekedõs típus. Elõbb simogatja meg a gyerekeket minthogy rájuk ütne. És nem is buzdítanám, hogy üssön vissza. Semmi értelme.
Az óvónõ mondta, hogy bízzak bennük, majd õk terelgetik a gyerekeket. Én bízok, de nem szeretném, ha kisfiam megsérülne, mint a másik oviban és végleg elmenne a kedve az egész ovibajárástól. Nem beszélve arról, hogy nagyon érzékeny lelkivilágú kisfiúról van szó. Szereti a gyerekeket csak nehezen nyílik meg. Önnek mi a véleménye a waldorf pedagógiáról? Jó ötlet volt, hogy mély érzésû, nehezen oldódó fiamat egy ilyen oviba írattam? Válaszát elõre is köszönöm! Tisztelettel: Andrea
Válasz:
Kedves Andrea!
A Waldorf pedagógia a konfliktushelyzeteket igyekszik életkornak megfelelõen értelmezni és kezelni. Ezzel párhuzamosan támogatja a kedves, jószívû, empatikus emberi megnyilvánulásokat. Elõbbiek mellett azonban azt is megérteti kis neveltjeivel, hogy tetteinek következményei vannak. Ezek a Waldorf pedagógia konfliktuskezelésének alapjai dióhéjban, s feltehetõen ezekre alapozva próbálják gyermeke pedagógusai is önálló konfliktusmegoldásra ösztönözni a gyerekeket. Nem mindegy azonban, hogy ebben a folyamatban hol húzzuk meg a felnõtt közbeavatkozásának határát.
Javaslom, hogy a nagyobb problémákat megelõzendõ, üljön le egy tartalmas, részletes beszélgetésre mindkét pedagógussal. Vessen fel konkrét (!) nevelési szituációkat, és kérdezzen rá, ezt õk konkrétan (!) hogyan kezelik a gyakorlatban? Pl: Az egyik gyerek épít, mire kisfia odamegy, érdeklõdve szemléli, majd õ is bekapcsolódna a konstruálásba. A másik gyerek sérelmezi, hogy az „õ játékához“ hozzányúlt gyermeke, ezért odacsap. Mit tesz ekkor a pedagógus? Ne elégedjen meg a „majd azt mi tudjuk, bízza csak ránk“ válasszal, kérjen konkrét tájékoztatást tõlük! E beszélgetés nyomán leszûrheti, hogy az említett intézmény megfelel-e kisfia személyiségének. Ha bizonytalanságot érez, aggályait mindenképpen ossza meg a pedagógusokkal! Amennyiben ezt követõen sem látja a fényt az alagút végén, lehet, hogy érdemes másik óvoda után nézni, nehogy maradandó lelki sérüléseket szenvedjen el gyermeke.
