Kedves Ovónéni !
Kisfiam másfél éve óvodás, jelenleg 4 és háromnegyed éves. nagyon nehezen illeszkedett be az óvodába, késQbb is nehezen indult el reggelente az oviba. az ovis beilleszkedés nem sikerült valami jól, mert az új környezetre durvasággal válaszolt, gyakran pofozta, bántotta társait. az óvónQkkel sikerült tisztázni, hogy ez valami stressz-féle lehet, mert a családunk rendes, normális. érzelmileg sokat adunk a gyerekeknek (legalábbis igyekszünk). nagyobbik fiunkkal ilyen elhúzódó problémák nem voltak. a gyermek magaviselete ezek után sokat javult, már szépen kezdett beilleszkedni. azonban, amikor én viszem óvodába, toporzékol, sír, nem akar elválni tQlem. ma reggel is egyenként kellett lefejteni az ujjait a hajamról. ez a helyzet nagyon megvisel. férjemmel jobb a helyzet. nem tudom, helyes-e ez a magatartás másfél éves ovibajárás után. én mit hibáztam? és vajon rendben van-e minden az oviban? az ovónQk szerint késQbb jól érzi magát. csak hát reggel ez a cirkusz ! már mindent kitalálok reggel: a cicánk is megy cicaoviba, a kutyánk a kutyamunkahelyre dolgozni és nézd, Peti testvéred is mindjárt suliba megy. és megyünk, mert anyának dolgozni kell, mert ha nem dolgozom.....stb. stb. minden áldott reggel. mit tehetnék, hogy ne így induljanak a napok?
tisztelettel várom válaszát:
Zubács Erika
kétgyerekes anyuka
Válasz:
Kedves Erika!
Levelébõl ítélve gyermeke érzékeny lelkû emberke lehet, aki nagy megrázkódtatásként él át minden változást, így az óvodába lépést is. (Véleményem szerint az Ön által említett agresszív reakciók is innen gyökereztek.) Mint írja, a kisfiú már másfél éve jár oviba, ami valóban hosszú és elegendõ idõt kellett volna, hogy jelentsen a beilleszkedésre.
Mindenképpen érdekes momentum, hogy míg édesapjánál szinte semmi gond nincs az elválással, addig Önnél rendszeresek a sírós jelenetek. Úgy gondolom, hogy Önhöz egy kicsit jobban ragaszkodik a gyermek, mint a papához. (Ennek oka lehet a több együtt töltött idõ, az édesanyákra általában jellemzõ nagyobb oltalmazás, babusgatás…stb.) Ezzel ellentétben az édesapa valószínûleg jobban elvárja, hogy gyermeke igazi „férfiként”, talpraesetten viselkedjen az oviban. Mellette a kisfiú sem akarja kimutatni „gyengeségét”, így igyekszik úrrá lenni érzésein.
Úgy gondolom, hogy egy ideig tanácsos lenne az apukának vinni a kisfiút az oviba, illetve közösen, Önnel együtt. Így talán egy idõ után elfelejtkezne arról, hogy ez az a szituáció, amikor sírni kell, ill. lehet.
Fentiek mellett még érdemes lenne azért annak is utánajárni, hogy hogyan érzi magát a gyermek az oviban. Kérdezgessen, illetve beszélgessenek róla, talán kiderül valami, ami idáig rejtve volt Ön elõtt.
Remélem, hogy a problémát mihamarabb sikerül teljesen megoldani.
Sok sikert kívánok: az Óvónõ
